A 2026
www.margitszigetijoga.hu

2018. június 07.
csütörtök 11:37

Kino MacGregor Budapesten 2. rész

Az első nap, péntek délutáni vezetett órája is már annyira feltöltött, hogy lebegve vártam a folytatást.

Mindeközben

Közben nekünk Andrással volt egy rendezvényünk szombaton, ahol egész nap András tartotta a frontot, egy fővárosi margitszigeti esemény, ahol két helyszínen jógaórákat tartott sok remek oktató a Margitszigeti Jóga szervezésében. A nap jól sikerült, sőt a vasárnap is, amikor szintén András tartotta a 11:00-es órámat a réten, sőt Csaba is besegített a 10:00-es órán. Mindeközben én a workshopon töltődtem. Köszönet ezúton is mindenkinek, aki részt vett ebben a csodás hétvégében, mert minden remekül sikerült.

A Kino workshop második napján a két téma a csavarás és a hátrahajlítás volt. Én legjobban, megmondom őszintén, a szombat délutáni hátrahajlítás részt vártam, mert mostanában az foglalkoztat leginkább, a napi gyakorlásomban Kb. 3 hónapja kicsit intenzívebb fókuszt teszek rá. Kb.úgy telnek a reggeli gyakorlásaim, hogy spórolom az erőt a hátrahajlításokra. Hogy maradjon erőm minimum háromszor lemenni és felállni hídból, és közben a testem minden részében fenn tudjam tartani a tudatosságomat, miközben megérintem a sarkamat – vagy épp nem érintem meg – mert nem megy még minden nap.

˘Folytatásért görgess a kép alá.˘

Csavarás a központodba

Persze a csavarásokkal szintén úgy vagyok, hogy kardinálisan szükségem van arra, hogy fejlődjek benne, mert ugye ott van a Maricsjászana D, amit jó lenne újra magamtól végrehajtani.

Remek rávezetőket gyakoroltunk, és négy ászanán keresztül mélyítettük a csavarásokat. Először ülő rávezető gyakorlatok, majd Trikónászana B, és Pársvakónászana B után jött a Maricsjászana C és végül a D. És itt újra segített nekem Kino. Egyszerűen szuper volt. Ebédszünetben igyekeztem nagyon keveset enni, mert hát ugye, teli hassal hogy megy le az ember hídba? Sehogy. :-)

Félelemnélküli hátrahajlítások

Végre eljött a hátrahajlítás rész, amit szintén ülő rávezető gyakorlatokkal alapoztunk meg, majd hátizom erősítő rész következett. Nem is gondoltam, hogy olyan haladó ászanákat is veszünk, mint a Kapotászana. Sőt, nem is gondoltam, hogy sikerül megérintenem benne a lábujjamat, mert régebben megvolt ez is, de nagyon rég nem gyakoroltam már a Kapotászanát. Végezetül persze a jógahídba való lemenetel-és felállás jött. Elég könnyedén ment, mondjuk 2 órányi előkészítéssel nem is csoda.

Kino persze az elején elmondta, a bevezetőben, hogy haladóbb ászanákat is fogunk gyakorolni, de ne az alapján ítéljük meg magunkat, hogy sikerülnek vagy nem, mert ha nem sikerülnek, attól még ugyanolyan jók vagyunk, mintha sikerülnének. :-)

Be brave in your backbands!

Szombaton volt lehetőség dedikáltatni, fotózkodni. de persze senkit nem küldött el Kino, aki a hétvége alatt bármikor odament hozzá egy fotóra. Nekem azt írta a könyvembe, a második sorozatosat vittem, hogy „Be brave in your backbands!” Nagyon élveztem az egész szombatot, de a nap végére már eléggé elfáradt a testem. De csak a testem.

  • A szombat este nekem a Margitszigeten fejeződött be, a workshop után még kimentem Andráshoz, aki közben derekasan"
  • állt helyt egész nap. A nap végi zivatar utáni szivárvány tette fel a koronát a napra. Kinot is kérdezte valaki, hogy este látta- e a szivárványt – nem látta, mert korán lefeküdt, de kért róla fotót. :-)

Ha nem sikerül, ugyanolyan jó vagy, mintha sikerülne!

Kino MacGregor

Út a kézenállásig

ॐ HATÁROZAT

És végül vasárnap délután jött a kézenállás előkészítése, tömör két órában. Kino előre mondta, hogy lehet izomlázas lesz a karunk, vállunk holnapra. A fő fókusz a váll munka előkészítésén volt, majd rávezető gyakorlatok következtek a kézenállásra. Én már nagyon fáradt voltam, gondolom nem voltam egyedül. Egy ismerősöm meg is jegyezte, hát lábon már nem állunk, de lehet, hogy majd kézen! :-) Különböző gyakorlatok, felépítve a könnyebbektől a nehezebbekig. Kino mindent mutatott is, nemcsak elmondta, mit hogyan kell.

Rendszeresen segített egy-egy embernek, és kihívott néha önként jelentkezőket is a mini színpadra.

Erő és tudatosság

Elmondta, hogy őt hihetetlenül motiválta az, hogy az astanga jóga segítségével a számára először elérhetetlennek tűnő ászanákat is végre tudja hajtani. És ilyen volt a kézenállás is. Eleinte elképesztően sokszor esett át, mikor fellendült. Elmesélt erről egy kis sztorit is, hogy Gurudzsi, hogyan bíztatta őt a fellendülésre, ami akkoriban még lehetetlennek tűnt a számára. Aztán fokozatosan megerősödött.

Kino lényéből sugárzik az erő és a tudatosság. Nem is gondoltam, hogy ennyire intenzíven. Döbbenetesen erős nő. Az egész esemény alatt fókuszban lehetett maradni – nekem legalábbis sikerült – a belőle áradó jelenlét és erő segítségével.

Óriási élmény volt!

Befejezésül meditáltunk egy rövidet, kiterjesztve a szeretetünket a szívközpontunkból az egész világra.

Óriási élmény volt ez a workshop. Olyan hálás vagyok, hogy ott lehettem, és a szervezőknek is, hogy meghívták Kinót és megszervezték ezt a nagyszabású rendezvényt.

ASTANGA JÓGA DIÓHÉJBAN - 5 perc jóga

Astanga varázslat: lélegzet, testtartás és tekintet

A vasárnap délelőtt volt fizikai szempontból talán a leglazább. Hosszabb bevezető után a fő fókusz a tudatosságon volt, a rövid gyakorlás során, amivel zártuk a délelőttöt.

Kino mesélt az első Mysore-ba látogatásáról, és elmondta, mindenki akkor menjen, ha érzi a szívében. Ezt nem tudja kívülálló megmondani. Valamint, hogy a jógában a szándék a fontos. Nem számít a kor, a testalkat, a vallás, a jóga mindenki számára nyitott, bárhol és bármikor gyakorolható. Hosszabban beszélt az ászanákról, a légzésről és a tekintet fókuszának fontosságáról, ami a gyakorlás közben felmerülő érzelmeket is csillapítja.


KAPCSOLAT: +36 30 399 3130
Névnapi nyereményjáték! Notice: Undefined offset: 1 in /var/www/clients/client28/web893/web/function.php on line 58