755.00KB
jQuery Searchable Plugin - Bootsnipp.com

Pénzügyi szolgáltatás közvetítői hatósági képzés

Kérdés Válasz
Melyik állítás nem igaz a pénzügyi piacokra?
✘A pénzügyi piac a pénz cseréjének helyszíne, amely magában foglalja a kapcsolódó szabályozásokat és a közvetítésben részt vevő gazdasági szereplőket.
A pénzügyi piacok kizárólag az állam és a bankok részvételével áramoltatnak szabad tőkéket.
✘A pénzügyi piacok rövid lejáratú pénzeszközei a pénzpiacon, a hosszú lejáratú eszközei a tőkepiacon cserélnek gazdát. Az értékpapírpiac a kettő részpiac közös halmazaként értelmezhető.
Definiálja a pénzügyi piacok eszközeit!
A pénzügyi piacok olyan instrumentumai, amelyek legfőbb sajátossága, hogy nem rendelkeznek használati értékkel, és fizikai megjelenésük nem befolyásolja piaci értéküket. Mint például a részvény, kötvény, váltó, állampapírok, banki hitelkonstrukciók.
✘Kizárólag rövid lejáratú pénzügyi termékek, amelyek segítségével a tőke szabad áramlása biztosítható.
✘Alapvetően hosszú lejárattal rendelkező pénzügyi instrumentumok, amelyek közép-, és hosszú távon képesek a gazdaság stabil fenntartására.
Melyik állítás jellemzi legteljesebben az alábbiak közül a pénzügyi közvetítés intézményrendszerét?
✘A tőke áramlásának biztosítása a lakossági szektor, az állam és a bankok közvetlen, valamint közvetett gazdasági kapcsolatán keresztül történik.
A gazdaság minden szereplője, tehát a vállalatok, a lakosság, az állam és a banki intézmények egyaránt részt vesznek a tőke áramlásának valamelyik szakaszában.
✘A pénzügyi közvetítés a gazdaságban közvetlen módon történik, tehát a tőke közvetlenül cserél gazdát a megtakarító és a felhasználó között. Ilyen például az értékpapír közvetlen, elsődleges átadása.
A pénzügyi piacokat milyen fő csoportokra (további részpiacokra) lehet tagolni?
✘A pénzügyi piac közgazdaságtanilag a pénzpiacokat jelenti, ahol rövid-, illetve hosszú lejáratú pénzeszközök egyaránt forognak.
✘A pénzügyi piacok magukban foglalják a hosszú lejáratú pénzeszközök piacát (ez a tőkepiac), amely kiegészül az értékpapírpiaccal.
A pénzügyi piacok rövid lejáratú pénzeszközei a pénzpiacon, a hosszú lejáratú eszközei a tőkepiacon cserélnek gazdát. Az értékpapírpiac a kettő részpiac közös halmazaként értelmezhető.
Mely műveletek nem tartoznak a szűkebb értelemben vett pénzügyi piaci ügyletek közé?
✘A bankközi műveletek.
✘A bankok értékpapírpiaci ügyletei.
A bankok ügyfelekkel kapcsolatos bankműveletei.
Hogyan különböztetjük meg a pénzügyi piacokat FUNKCIÓK alapján?
✘Nyílt és zárt piacok.
✘Azonnali (spot) és határidős (termin) piacok.
Elsődleges és másodlagos piacok.
Mi a termin (határidős) piacok legfontosabb jellemzője?
A szerződéskötéstől időben külön válik a teljesítés, amely valamely jövőbeli időpontban válik esedékessé.
✘A szerződéskötéssel egyidejűleg jellemzően megtörténik a teljesítés is.
✘Az ügyletkötés és a teljesítés időbeli eltérése (legalább) 5 év.
Melyik lehet az alábbiak közül pénzpiaci adásvétel tárgya?
Kincstárjegy, nyílt végű befektetési jegy, bankelfogadvány
✘Részvény, zárt végű befektetési jegy
✘Határidős termékek és opciók
Döntse el, az alábbi állítások közül melyik helyes!
A hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt (vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, ide nem értve a külön szabályozott nyilvános kötvénykibocsátást), valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt.
✘A pénzügyi vállalkozások a pénzügyi szolgáltatások teljes körének elvégzésére - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint - jogosultak.
✘A bankok induló tőkéjének törvényben előírt minimális összege 1 milliárd forint.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül melyik állítás helyes az egyes pénzügyi intézmények induló tőkéjének legkisebb összegére vonatkozóan?
Egy új bank alapítása során legalább 4 milliárd forint induló tőkét kell biztosítaniuk az alapítóknak.
✘Szövetkezeti hitelintézetkizárólag szövetkezeti formában –legalább 50 millió forint induló tőkével alapítható.
✘Minden pénzügyi vállalkozás legalább 100 millió forint induló tőkével alapítható.
Melyik állítás nem igaz a bankokra vonatkozóan?
✘Kizárólag bank kaphat engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerinti pénzügyi szolgáltatások teljes körének elvégzésére.
✘Egy új bank legalább 4 milliárd forint induló tőkével alapítható.
A bankok jellemző intézményi formája a jelzálog-hitelintézet és a lakástakarékpénztár.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Szakosított hitelintézetként működik
a jelzálog-hitelintézet, a lakástakarékpénztár, a Magyar Fejlesztési Bank.
✘a befektetési vállalkozás, a lakástakarékpénztár, a takarékszövetkezet.
✘a pénzügyi vállalkozás, a lakástakarékpénztár.
Igaz-e a következő állítás? A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint szövetkezeti hitelintézetek kizárólag takarékszövetkezeti és hitelszövetkezeti formában működhetnek.
Igen, az állítás helyes, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) ezt a két szövetkezeti formát nevesíti.
✘Nem, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján szövetkezeti hitelintézet lehet bank és szakosított hitelintézet is.
✘Nem, mert a külföldi bank magyarországi fióktelepe is ebbe a hitelintézeti formába tartozik.
Melyik állítás nem igaz a pénzügyi vállalkozásokra az alábbiak közül?
✘Olyan piaci szereplő, amely a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben (Hpt.) meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül csak egyet vagy azok csak egy meghatározott körét végezheti.
Betétgyűjtési lehetőséggel igen, számlavezetéssel azonban nem állhat ügyfelei rendelkezéseire.
✘A pénzügyi holding társaság és a fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás kivételével legalább 150 millió forint induló tőkével alapítható.
A pénzforgalmi intézményre melyik állítás igaz az alábbiak közül?
Törvényben meghatározott feltételekkel hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenységet is végezhet a pénzforgalmi szolgáltatások mellett.
✘A törvény által előírt minimális induló tőke nagysága 50 millió forint.
✘Hitelnyújtással még szigorú feltételek mellett sem foglalkozhat, ezt a tevékenységet a törvény kizárólag hitelintézetek számára engedélyezi.
Pénzváltási tevékenységnek minősül-e a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó pénznemek pénzforgalmi szolgáltató által történő átváltása?
Nem, a pénzváltási tevékenység definíciója szerint nem minősül pénzváltásnak.
✘Igen, ez a tevékenység pénzváltási tevékenységnek minősül.
✘Igen, melyhez a pénzforgalmi szolgáltatónak külön engedéllyel kell rendelkeznie.
Kik a független pénzpiaci közvetítők?
✘A kiemelt közvetítők és az alkuszok.
A többes kiemelt közvetítők, a többes ügynökök és az alkuszok.
✘Az ún. a) és b) típusú ügynökök.
Az alábbiak közül melyik állítás igaz a jelzáloghitel közvetítőkre? A jelzáloghitel közvetítők
✘minden esetben független közvetítők.
függő közvetítőnek minősülnek, ha az e tevékenység végzésére őket megbízó pénzügyi intézmények a rendelkezésre álló állományi adatok szerint együttesen nem teszik ki a magyarországi piac többségét.
✘pénzforgalmi közvetítők.
Mi a befektetési alap jogszabályban meghatározott fogalma az alábbiak közül?
✘Olyan alap, amely összegyűjti a befektetni kívánó piaci szereplők tőkéjét, majd gondoskodik annak szakszerű kihelyezéséről a pénzpiacon.
✘Olyan konstrukció, amely a magánnyugdíj intézményéhez hasonlóan hosszú távon, folyamatosan elhelyezett vagyongazdálkodást tesz lehetővé befektetői számára.
A befektetési alaptörvényben meghatározott feltételekkel létrehozott kollektív befektetési forma.
Melyik alábbi állítás igaz a befektetési jegyre?
✘A befektetési jegy nem értékpapír.
A befektetési jegy jogszabályban meghatározott módon és alakszerűséggel, a befektetési alap, mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír.
✘A befektetési jegy jogszabályban meghatározott módon és alakszerűséggel, a befektetési alap, mint kibocsátó által nem sorozatban (egyedileg) forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír.
Az alábbiak közül melyik minősül a hazai alap- és vagyonkezelési szakma érdekképviseleti szervezetének?
✘A Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).
✘Az Alapkezelők Szövetsége (ASZ).
Hogyan definiáljuk a nyílt végű befektetési alapot?
Olyan befektetési alap, amelynél a futamidő alatt visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra.
✘Olyan befektetési alap, amelynél a futamidő lejáratának kivételével vissza nem váltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra.
✘Olyan befektetési alap, amelynél visszaváltható és vissza nem váltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos kibocsátásra.
Melyik válasz helyes az alábbiak közül nyilvános nyílt végű befektetési alapok esetében?
Előre meghatározott befektetői kör nélkül kibocsátott befektetési jegyeket forgalmaznak az MNB engedélyével. Az általuk forgalmazott befektetési jegyek a futamidő alatt bármikor visszaválthatók.
✘Előre meghatározott befektetői körnek kibocsátott befektetési jegyeket forgalmaznak az MNB engedélyével. Az általuk forgalmazott befektetési jegyek a futamidő alatt bármikor visszaválthatók.
✘Előre meghatározott befektetői kör nélkül kibocsátott befektetési jegyeket forgalmaznak az MNB engedélyével. Az általuk forgalmazott befektetési jegyek a futamidő alatt nem válthatók vissza.
A befektetési vállalkozás az alábbiak közül milyen kategóriák szerint köteles minősíteni az ügyfeleket?
Lakossági ügyfelek, szakmai ügyfelek, elfogadható partnerek.
✘Lakossági ügyfelek, vállalati ügyfelek, intézményi ügyfelek.
✘Lakossági üzletág, vállalati üzletág, szakmai ügyfelek.
Mit nevezünk ún. szegregációs kötelezettségnek?
A befektetési vállalkozás elkülönítési kötelezettsége mellett az ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszközt és pénzeszközt az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel; a kezelésében lévő, az ügyfelet megillető pénzügyi eszközzel és pénzeszközzel sajátként nem rendelkezhet, illetve biztosítania kell, hogy az ügyfél bármikor rendelkezni tudjon ezekkel.
✘A befektetési vállalkozásnak a mindenkori előírásoknak megfelelően kell tájékoztatnia ügyfelét a befektetési portfoliójának aktuális állapotáról, illetve a kapcsolódó változásokról.
✘A befektetési vállalkozás a szerződésben meghatározottak szerint köteles az ügyfél vagyonát adott gazdasági szituációkban sajátként kezelni, ezzel biztosítva az ügyfél vagyonának legoptimálisabb gyarapodását.
Melyik állítás nem igaz a bankok prudenciális működésére vonatkozóan?
✘A bank prudens működése során fenn kell, hogy tartsa az azonnali fizetőképességét (likviditását) és a mindenkori fizetőképességét (azaz szolvenciáját).
✘A prudenciális szabályozások tartalmazzák (többek között) a tőkemegfelelésre vonatkozó előírásokat is.
Prudenciális működése során a bank az ügyfelek kiszolgálására és a termékekkel kapcsolatos minimális információkra vonatkozóan hoz megfelelési szabályokat.
A bankok milyen típusú kamatlábat adnak meg a betétekre vonatkozóan?
✘Reálkamatlábat.
Nominális, egyszerű kamatlábat.
✘Folytonos kamatlábat.
Egy befektetés jövőbeni hozamának kiszámítása esetén miért célszerű reálkamatlábbal dolgozni?
✘Azért, mert a jövőérték kiszámításához nem elegendő a nominális kamatláb ismerete.
✘Azért, mert a befektető rendszerint hitelből finanszírozza a befektetéseit.
Szükségszerű a reálkamatláb (ezáltal reálérték) számítása, hiszen a becsült infláció hatása ezáltal beleépíthető a számításokba.
Az alábbiak közül mely pénzügyi intézmény kaphat engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben (Hpt.) meghatározott pénzügyi szolgáltatások teljes körének üzletszerű végzésére?
A bank.
✘A szakosított hitelintézet.
✘A pénzügyi vállalkozás.
Melyik pénzügyi intézmény nem jogosult az alábbiak közül pénzváltási tevékenység végzésére?
✘A bank.
✘A szövetkezeti hitelintézet.
A magyarországi székhelyű pénzügyi vállalkozás.
Mely tevékenységet definiáltuk az alábbiakban? "Pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, ilyen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amelynek során a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek."
✘pénzforgalmi szolgáltatói tevékenység
ügynöki tevékenység
✘kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység
Az alábbi tevékenységek közül pénzforgalmi intézmény melyikre NEM kaphat engedélyt?
✘fizetési műveletek teljesítése
✘készpénzátutalási megbízás teljesítése
ingatlanforgalmazás
Pénzügyi vállalkozások milyen formában működhetnek az alábbiak közül?
✘részvénytársaság formájában
✘szövetkezeti vagy alapítványi formában
Mindkét fenti válasz elfogadható, pénzügyi vállakozás részvénytársaság, szövetkezeti, alapítványi formában is működhet.
Miben különböznek az intézményi befektetők az egyedi befektetőktől?
Az intézményi befektetők mások pénzét befektetésekbe irányító szervezetek, amelyek nagyobb szakértelemmel, nagyobb volumenben ezáltal alacsonyabb költséggel lépnek fel a piacokon.
✘Az intézményi befektetők a pénzüket csak értékpapír befektetéseken keresztül fektetik be a szabályozott piacokon.
✘Az intézményi befektetők minden esetben profitérdekeltség nélkül fektetik be a befektetők tőkéjét.
Milyen jövedelemre tehetnek szert a befektetési alapok ügyfelei?
✘A befektetési jegyek után járó kamatjövedelemre.
Az ügyfelek a társaság által elért jövedelemből befektetéseik (befektetési jegyeik) arányában részesülnek.
✘A befektetési alapok által fizetett osztalékra.
Mi a különbség a befektetési alap letétkezelője és alapkezelője között?
✘A letétkezelő feladata befektetési jegyek eladásának és visszaváltásának (forgalmazásának)biztosítása, az alappal kapcsolatos információk továbbítása a befektetők felé, míg az alapkezelő a befektetési jegyek kibocsátója.
Míg a letétkezelő feladata az alap eszközeinek őrzése, az értékpapírügyletek technikai lebonyolítása, az alapkezelő a befektetési döntések meghozataláért és végrehajtásért felelős.
✘A befektetési alapkezelő a befektetési jegyek kibocsátója, míg a letétkezelő a befektetési döntések meghozataláért felelős.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a befektetési alapban lévő eszközök piaci értéke csökkentve az alapot terhelő költségekkel és díjakkal, (alapkezelési, felügyeleti, letétkezelési díj, tranzakciós költségek) "
✘Befektetési jegy árfolyama
Nettó eszközérték
✘Bruttó eszközérték
Milyen formában biztosítható a pénzügyi intézmény induló tőkéje?
✘Kizárólag pénzbeli hozzájárulás formájában, olyan hitelintézetnél befizetve, amely maga is részt vesz az alapításban.
Kizárólag pénzbeli hozzájárulás formájában, olyan hitelintézetnél befizetve, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal.
✘Pénzbeni hozzájárulás vagy apport, illetve kölcsön formájában.
Melyik megfogalmazás helyes a kétszintű bankrendszerre vonatkozóan az alábbiak közül?
A kétszintű bankrendszer Magyarországon az úgynevezett egyszintű bankrendszert váltotta fel. Alapja, hogy két "pillérből" áll a banki rendszer. Egyik pillérként a makrogazdasági és monetáris irányítást végző Magyar Nemzeti Bank, másikként pedig a kereskedelmi bankok állnak. A jegybank a kereskedelmi bankokkal, a kereskedelmi bankok a vállalatokkal és lakossági ügyfelekkel állnak közvetlen kapcsolatban.
✘A kétszintű bankrendszer alapvetően a jegybankot teszi meg a pénzügyi élet központjának. Amellett, hogy az államtól függetlenül, kizárólag közvetetten befolyásolva végzi a gazdasági irányítást, egyben ellátja a kereskedelmi banki funkciókat. A kereskedelmi bankok ebben a rendszerben csupán közvetítőként szerepelnek.
✘A központi bank a kétszintű bankrendszerben az állam tulajdonát képezi. Amennyiben kereskedelmi bank kíván csatlakozni a rendszerhez, akkor előírásként mind az államnak, mind pedig a jegybanknak köteles tulajdonosi részesedést adni. Ennek mértéke 10%-10%. A kereskedelmi banki funkciók ezt követően válnak el a központi monetáris funkcióktól.
Melyik nem tartozik a jegybank feladatai közé az alábbiak közül?
✘A monetáris politika meghatározása és megvalósítása.
✘A bankjegy- és érmekibocsátás.
A versenyfelügyeleti eljárás lefolytatása.
Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül?
✘A jegybankot a törvényben meghatározott feladatkörében a Kormány nem utasíthatja.
A jegybank bármely állami hatóságnak, illetve állami többséggel rendelkező gazdasági társaságnak folyósíthat hitelt.
✘A Magyar Nemzeti Bank látja el a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos hatósági feladatokat.
A következő állítások közül melyik nem igaz a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozóan?
✘Részvénytársasági formában működő jogi személy.
✘A Magyar Nemzeti Bank részvényei az állam tulajdonában vannak.
A Magyar Nemzeti Bank jegyzett tőkéje 50 milliárd forint.
Mi a hitelintézetek szerepe a kétszintű bankrendszerben?
Mivel a jegybank nem áll közvetlen gazdasági kapcsolatban a lakossági és a vállalati szektorokkal, ezért ezt a feladatot a pénzügyi intézmények (hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások) látják el, így tud bekapcsolódni a gazdasági tőkeáramlásba a két szektor.
✘A hitelintézetek szerepe a kétszintű bankrendszerben, hogy eljuttassák a jegybanki szabályozásokat és előírásokat a lakossági (retail) és a vállalati (business) szektorok felé, valamint a jegybanktól független állami szervekhez.
✘Mivel a jegybank függetlennek minősül az állammal szemben, így a hitelintézetek képezik a gazdasági és kommunikációs csatornát a két szektor között.
Az alábbiak közül melyik intézményre használja a köznyelv a „bankok bankja” kifejezést?
✘A szakosított hitelintézetre.
A jegybankra (MNB).
✘A szövetkezeti hitelintézetre.
Melyik állítás igaz a jegybankra a kétszintű bankrendszerben?
✘A kereskedelmi bankok feladatait is végzi, a központi bank közvetlen kapcsolatban áll a gazdálkodó szervezetekkel.
A jegybank nem tart fenn közvetlen kapcsolatot a gazdálkodó szervezetekkel, hanem a monetáris politika céljainak megvalósítását a monetáris közvetítők irányításán keresztül valósítja meg
✘A szakbankok egy adott tevékenység végzésére jogosultak, a jegybank feladatait is a kereskedelmi bankok látják el.
Mi a jegybank monetáris politikájának célja?
Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása
✘A gazdaság számára szükséges pénzmennyiség előteremtése.
✘A hitelfelvevők és hitelnyújtók közötti tőkeáramlás biztosítása.
Mely intézmény vesz részt a pénzteremtés folyamatában?
✘Készpénzt csak a jegybank teremthet, egyedüli intézményként vesz részt a pénzteremtésben.
Bankszámlapénzt a jegybank és a kereskedelmi bank is teremthet, így mindkettő részt vesz a pénzteremtésben.
✘A jegybank is a kereskedelmi bankok számára nyújtott hitellel teremt számlapénzt, ez a számlapénz kerül be a gazdaságba, a háztartások és a vállalatok közötti pénzáramlásba.
Melyik állítás igaz az MNB-re?
Az MNB független intézményként működik, de beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.
✘A jegybank elnökét a bankszakmai szervezetek képviselői választják meg.
✘Az MNB a demittálás (érme, bankjegy bevonás) során készpénzt teremt.
Milyen összefüggés figyelhető meg a gazdaság fejlettségi foka és a forgalomban lévő készpénz között?
✘Nincs összefüggés.
Minél fejlettebb egy ország gazdasága, pénzügyi rendszere, annál kisebb hányadot képvisel a készpénzforgalom.
✘Minél fejlettebb egy ország gazdasága, pénzügyi rendszere, annál magasabb hányadot képvisel a készpénzforgalom.
Melyik állítás igaz: ha a jegybank csökkenti a jegybanki kamatlábat?
✘Növekednek a jegybanki tartalékok.
✘A kereskedelmi bankok szabad pénzeszközeiket elhelyezik a központi bankba.
A hitelek olcsóbbá válnak a gazdasági szereplők részére, a megnövekedett hitelfelvétellel pénz kerül a gazdaságba, mely serkenti a gazdaság működését.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapírra?
✘Csak az minősül értékpapírnak, ami fizikai (okirati) formában megjelenik.
✘Az értékpapír mindig valamilyen pénzkövetelésről szól.
Az értékpapír egyoldalú jognyilatkozat, amely a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.
Az alábbiak közül mikor minősül az értékpapír forgalomba hozatala zártkörűnek?
Az értékpapír forgalomba hozatala - többek között - akkor zártkörű, amikor az értékpapírt kizárólag minősített befektetők részére ajánlják fel.
✘Az értékpapír forgalomba hozatala akkor zártkörű, ha a kibocsátó a hitelezőiből álló zárt körnek váltókat állít ki.
✘Az értékpapír forgalomba hozatala akkor zártkörű, ha az értékpapír névre szóló, és dematerializált formában kerül előállításra.
Mit nevezünk jegyzésnek az alábbiak közül?
Az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megszerezni szándékozó befektetőnek az értékpapír megszerzésére irányuló, feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozatát, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére.
✘Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír nyilvános forgalomba hozatalának olyan módja, amelynek keretén belül az értékesítés a kibocsátó által meghatározott időszak alatt történik úgy, hogy az értékpapírok lejárati időpontja azonos.
✘A forgalomba hozatal azon módja, amely keretén belül a kibocsátó az általa meghatározott feltételek szerint lehetőséget biztosít ajánlattételre és a beérkezett vételi ajánlatok meghatározott szempont alapján versenyeznek.
Melyik alábbi állítás hamis az értékpapírokra vonatkozóan?
✘Ha jogszabály meghatározza egyes értékpapírfajták kötelező tartalmi elemeit, kizárólag az ezeknek megfelelő okiratot vagy dematerializált értékpapírt lehet az adott értékpapírfajtába tartozó értékpapírnak tekinteni.
✘Az értékpapírban foglalt jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.
Értékpapírt kizárólag névre szólóan lehet kiállítani.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapírok hozamára?
✘A hozam az értékpapír fogalmi eleme, mivel értékpapírnak csak az tekinthető, amely hozammal rendelkezik.
✘Az értékpapírok csak előre meghatározott kamatozásúak lehetnek.
Megkülönböztethetőek a nem kamatozó, az előre meghatározott kamatozású és a változó hozamú értékpapírok.
Válassza ki a váltó meghatározását az alábbi lehetőségek közül!
✘Követelést megtestesítő értékpapír, amely készpénzt helyettesítő fizetési eszköznek minősül.
Követelést megtestesítő értékpapír, amelyben a kibocsátó vagy elismeri a másik féllel szemben fennálló tartozását (saját váltó), vagy fizetésre szólít fel benne egy harmadik személyt (idegen váltó), mindezt előre meghatározott módon és időbeli teljesítés mellett; és amely a váltótörvényben meghatározott tartalmi elemeket (kellékeket) az ott szabályozott formában tartalmazza
✘A váltó kibocsátója (adós) minden esetben arra kötelezi magát, hogy a váltóban megjelölt pénzösszeget, valamint a pénzösszeg előre meghatározott kamatát a váltó mindenkori tulajdonosának (hitelező) a megjelölt időben és módon megfizeti, azzal, hogy a váltóból eredő minden követelés a váltó esedékességétől számított tíz év alatt évül el.
Mit nevezünk saját váltónak?
A saját váltó a váltó kiállítója által vállalt fizetési ígéret.
✘A saját váltóban a kiállító egy harmadik személyt, a címzettet szólítja fel fizetési kötelezettség teljesítésére, amely felszólítással a címzett váltókötelezetté válik.
✘A saját váltó olyan, jogszabályban meghatározott tartalommal rendelkező, követelést megtestesítő értékpapír, amelynek kibocsátója harmadik személyt (címzettet) szólít fel fizetésre azzal, hogy a saját váltó kibocsátója a címzett teljesítéséért készfizető kezesként felel.
Döntse el, hogy az alábbi, kötvényekre vonatkozó állítások közül melyik a helytelen!
✘A kötvény olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, amelynek kibocsátója kötelezettséget vállal arra, hogy a kötvényben meghatározott pénzösszeget és annak az előre meghatározott kamatát a kötvényben megjelölt módon és időben megfizeti.
A kötvény olyan okirat, amelyet a bank a nála elhelyezett pénzösszeg ellenében bocsát rendelkezésre, és a bank kötelezettséget vállal arra, hogy az okirat ellenében elhelyezett pénzösszeget kamattal - más előny biztosításával vagy anélkül - visszafizeti.
✘A kötvény hitelviszonyt testesít meg; kamatozását tekintve lehet fix, illetve változó kamatozású, vagy zéró-kupon kötvény.
Az alábbi állítások a diszkont kincstárjegyre vonatkoznak. Melyik a helytelen?
✘Egy évnél rövidebb futamide állampapír, mely kamatot nem fizet, hanem a névértékénél alacsonyabb, diszkont áron kerül forgalomba, lejáratkor pedig a névértéket fizeti vissza.
✘A diszkont kincstárjegyet - az államkötvényhez hasonlóan - a belföldi magánszemélyen és gazdálkodó szervezeteken kívül - korlátozásokkal - a külföldi befektetők is megvásárolhatják, illetve értékesíthetik az értékpapír teljes futamideje alatt.
Diszkont kincstárjegy kibocsátására bárki jogosult.
Válassza ki az állampapírra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
Az állampapír az állampapír-kibocsátónak minősülő jogi személy által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.
✘Az állampapír tagsági jogot megtestesítő olyan értékpapír, amely a tulajdonosát közgyűlésen és szavazásban való részvételre, valamint osztalékra jogosítja.
✘Az állampapír olyan értékpapír, amelyet az állam bocsátja ki a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvény alapján.
Válassza ki az állampapírra vonatkozó helytelen állítást!
✘Az állampapír olyan hitelviszonyt megtestesítő, névre szóló értékpapír, amelynek kibocsátására az állam jogosult.
Az állampapír kibocsátására kizárólag a Magyar Nemzeti Bank jogosult.
✘Az állampapír kibocsátója lehet többek között az Európai Unió, az Európai Unió valamely tagállama, vagy az Európai Beruházási Bank is.
Melyik állítás igaz az állampapír-aukciókra az alábbiak közül?
Az aukciós ajánlatok értékelése azok árfolyamelvárása szerint végzett sorba rendezés útján történik. Az érvényes ajánlatok a legmagasabb árfolyamú ajánlattól kezdődően mindaddig elfogadásra kerülnek, amíg az értékesítésre felajánlott államkötvények mennyisége értékesítésre nem kerül. Az aukción meghirdetett állampapír-mennyiség legkésőbb az aukció napjáig növelhető, illetve csökkenthető.
✘Az állampapír-aukció során nincsen előre meghatározott értékesíteni kívánt mennyiség, a benyújtott ajánlatokat az árfolyam-elvárások közép értékétől számítva felfelé a legmagasabb árfolyam-elvárású ajánlatig kielégítik az aukción.
✘Az állampapír-aukció során a legalacsonyabb árfolyam ajánlattól indulva addig fogadják el az érvényes ajánlatokat, amíg az előre meghirdetett mennyiséget elérik.
Melyik állítás igaz a letéti jegyre vonatkozóan az alábbiak közül?
✘Nincs a futamidejére vonatkozó jogszabályi előírás.
✘Kibocsátásával a bankok hosszú távra szereznek forrást. A letéti jegy futamideje átlagosan öt év.
A letéti jegy futamideje a kibocsátástól számított három évig terjedhet.
Válassza ki az alábbiak közül a kárpótlási jegyre vonatkozó hamis állítást!
✘Az állammal szemben fennálló követelést névértékében megtestesítő értékpapír.
✘Az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlására szolgál.
A kárpótlási jegy névre szóló, dematerializált formában kiállított értékpapír.
Melyik meghatározás helyes az alábbiak közül a befektetési jegyekre vonatkozóan?
A befektetési jegy a befektetési alap mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír.
✘A befektetési jegy olyan értékpapír, amelynek kibocsátására valamennyi pénzügyi szervezet jogosult.
✘A befektetési jegy a befektetési alap mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, nem átruházható értékpapír.
Melyik kamatozó értékpapír a következők közül?
✘A kárpótlási jegy, de csak 1995. január 1. napjától.
✘A diszkont kincstárjegy.
A letéti jegy.
Melyik állítás nem igaz a részvényre vonatkozóan az alábbiak közül?
✘A részvény tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló értékpapír.
✘A dematerializált formában előállított részvény tulajdonosa az a személy - ellenkező bizonyításig -, akinek az értékpapírszámláján az adott részvényt nyilvántartják.
A részvény bemutatóra szóló értékpapír.
Vizsgálja meg a részvénytársaságokra vonatkozó alábbi állításokat! Jelölje meg a helytelen megállapítást!
✘A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul.
A részvénytársaság 3 millió forint alaptőke befizetésével alapítható.
✘Működési formáját tekintve létezik nyilvánosan működő részvénytársaság (nyrt.) és zártkörűen működő részvénytársaság (zrt.).
Az alábbiak közül mely részvény kerülhet tőzsdei forgalomba?
Nyilvános részvénytársaság törzsrészvénye.
✘Nyilvános részvénytársaság dolgozói részvénye.
✘Zártkörű részvénytársaság elsőbbségi részvénye.
Melyik állítás hamis a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban az alábbiak közül?
✘A tőzsde áruk és pénzügyi eszközök anonim kereskedését teszi lehetővé.
✘A tőzsde nyilvános piac, szigorúan működő sajátos szervezeti keretek között.
A tőzsdei kereskedés jogszabályokban foglaltaknak való megfelelését nem ellenőrzi hatóság.
Mennyiben tekinthetők nyilvánosnak a tőzsdei árfolyam adatok?
A tőzsde a tőzsdei kereskedők és a befektetők tájékoztatása érdekében köteles biztosítani a tőzsdei adatok nyilvánosságát.
✘Korlátozottan, tekintve, hogy a megbízások előtt a tőzsdei kereskedő nem köteles tájékoztatni ügyfelét az adott részvény azonnali árfolyamáról, illetve a megelőző időszak árfolyam-alakulásáról.
✘A tőzsde elsődleges célja forgalomba hozatal lebonyolítása, az ezzel kapcsolatos információk pedig az értékpapír-titok körébe tartoznak, azaz nem nyilvánosak.
Ismertesse a különbséget a tőzsde és a tőzsdén kívüli, úgynevezett OTC ("over the counter") piacok között!
A tőzsde az elsődleges, míg az OTC piac úgynevezett tőzsdén kívüli másodlagos értékpapírpiac. A tőzsde működése szabályozott, míg az OTC piac működése kevésbé szabályozott. A tőzsde hatékonyabb információáramlást tud biztosítani a résztvevőknek, mint az OTC piac, ahol nem áll a befektetők rendelkezésére minden információ a kibocsátókról.
✘Az OTC piac az értékpapírok elsődleges és szabályozott kereskedési helyszíne, míg a tőzsde az értékpapírok másodlagos, kevésbé szabályozott kereskedési helyszíne.
✘Az OTC elnevezés arra utal, hogy a tőzsde nyílt kikiáltásos rendszere mellett megjelentek az úgynevezett "online trading cash" piacok, tehát az internetes alapokon fekvő, teljesen elektronikus pénz, vagy pénzügyi instrumentumok kereskedési rendszerei.
Válassza ki a referenciakamatlábra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
Bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb, amelynek mértékére a hitelezőnek nincs ráhatása. A referenciakamatláb lehet például jegybanki alapkamat, BUBOR, LIBOR stb.
✘A referenciakamatláb a fogyasztó által a hitelszerződés és a lízingszerződés kapcsán fizetendő összes díjat (ideértve a kamatot, díjat, jutalékot, költséget és adót), valamint a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatások költségeit mutatja.
✘A referenciakamatláb alatt kizárólag a mindenkori jegybanki alapkamatot értjük.
Számítsa ki az értékpapíron elérhető első éves hozam nagyságát, ha a kamat évi 10%, a kamatadó 15%, a befektetés nagysága 1.000.000 forint!
A kamat 100.000 forint. A kamatadó 15.000 forint. A befektetésen realizálható hozam így 85.000 forint.
✘A kamatadó 25.000 forint. A befektetésen realizálható hozam így 75.000 forint.
✘A kamatadót értékpapírok esetében nem kell megfizetni, így a befektetésen realizálható hozam 100.000 forint.
Fix kamatozású, évente egyenlő tőketörlesztésű kötvény esetében melyik állítás igaz az alábbiak közül?
Évente lineáris módon csökken a fizetőrészlet nagysága.
✘Évente lineárisan csökken a kamatfizetés, a tőketörlesztés nő.
✘Évente azonos kamat- és tőkefizetés történik.
Mi történik az értékpapírban foglalt követeléssel, ha az értékpapír megsemmisül?
✘Az értékpapírban megtestesített követelés minden esetben elvész.
Az értékpapírban megtestesített követelés elvész, kivéve, ha közjegyzői határozat mondja ki az értékpapír megsemmisítését.
✘Az értékpapírban foglalt követelés fennmarad, mert a követelés értéke nem függ az értékpapír kibocsátásnak formájától.
Milyen értékpapírokat lehet Magyarországon sorozatban kibocsátani?
Az (egyes) állampapírok kivételével sorozatban csak úgynevezett dematerizált értékpapírokat lehet kibocsátani, névre szóló formában.
✘Értékpapírokat nyomdai és demateriallizált formában is ki lehet bocsátani sorozatpapírként.
✘Értékpapírokat névre szóló és bemutatóra szóló formában is ki lehet bocsátani sorozatpapírként.
Mi az örökjáradék kötvény fő jellemzője?
✘Az örökjáradék kötvény kibocsátója arra vállal kötelezettséget, hogy a papír jogosultjának meghatározott időtartamra, meghatározott összeget fizet periódusonként.
Az örökjáradék kötvény olyan értékpapír, amelynek nincs lejárata
✘Az örökjáradék kötvény részesedési jogot testesít meg.
Milyen kötelezettség terheli a 100.000 EUR névértékű értékpapír kibocsátó intézményt?
Amennyiben az értékpapírokat kizárólag minősített befektetők részére ajánlja fel, úgy nem kell tájékoztatót készítenie a kibocsátónak.
✘Ez a kibocsátás nyilvános kibocsátásnak minősül, így tájékoztató készítési kötelezettség áll fenn.
✘Ez a kibocsátás minden esetben zártkörű kibocsátásnak minősül, így tájékoztató készítési kötelezettség áll fenn.
Mi az értékpapír kibocsátás során a tájékoztató fő funkciója?
✘Segíti a kibocsátókat abban, hogy eldöntsék, felajánlják-e jegyzésre vagy aukcióra az értékpapírt.
Segíti a potenciális befektetőket abban, hogy eldöntsék, megvásárolják-e a társaság által kínált értékpapírokat.
✘Lehetőséget ad a beérkezett vételi ajánlatok összehasonlítására.
Melyik a helyes állítás?
✘Az aukciós ajánlat feltétlen és az ajánlattételi határidő lejártát követően visszavonhatatlan, a jegyzés visszavonható.
A Kibocsátónak a jegyzést van módjában lezárni, az aukciót nem.
✘A jegyzés eredménye csak az ajánlattételi határidő lejártát követő két munkanapon belül lesz elérhető a befektetők számára, míg az aukció esetében azonnal.
Melyik nem tartozik a csekk kellékei közé?
✘a fizetésre kötelezett neve
✘a kibocsátó aláírása
a kamatfizetés napja
Milyen időtartamra szól a diszkontkincstárjegyben foglalt követelés?
✘5 évre
A kincstárjegyben foglalt követelés nem évül el
✘3 évre
Az alábbi értékpapírok közül - azonos futamidő és befektetett összeg mellett - melyik a legkockázatosabb?
✘átváltoztatható kötvény
bóvli kötvény
✘fedezett kötvény
Egy ismerőse tanácsot kér Öntől, nemzetközi piacon szeretne állampapírt vásárolni. Milyen szempontok figyelembevételét javasolná neki?
Vizsgálja meg az állampapír kamatát, az adott ország és kormány kockázatát (pl. az országkockázati felár segítségével), továbbá nézzen utána, a nemzetközi piacon mennyire széles körben elfogadott az adott állampapír.
✘Kalkulálja ki, hogy melyik állampapírt tudná a legalacsonyabb költségek mellett megvásárolni.
✘Hasonlítsa össze, hogy adott futamidő mellett melyik állampapír ígéri a legmagasabb kamatot.
Mit jelent, hogy a jelzáloglevél egy fedezett kötvény jellemzőivel bír?
A jelzálog-hitelintézetnek ugyanis folyamatosan rendelkeznie kell a kibocsátott jelzálogleveleinek fennálló tőke- és kamattartozása összegét meghaladó értékű fedezettel.
✘A jelzáloglevelek mögött állami garanciavállalás van biztosítékként.
✘A jelzáloglevelek mögött a jelzáloghitelintézetek bankgaranciája van biztosítékként.
Melyik fogalom definíciója a következő? Az a vagyonrész, amely a részvényest a társaság megszűnése estén egy-egy részvénye alapján megilleti.
✘Osztalék
✘Kamat
Likvidációs hányad
Milyen célja lehet a befektetőnek a részvény megvásárlásával?
✘Jövedelemszerzés az osztalék által vagy árfolyamnyereség elérésével.
✘Befolyásszerzés a kibocsátó vállalkozásban.
Mindkét fenti válasz igaz. A részvény pénzügyi- és stratégiai befektetésként is értelmezhető.
Melyik értékpapír átruházás általános forgalmi adóköteles az alábbiak közül?
✘Kötvény átruházás
✘Részvény adásvétel
Közraktárjegy zálog- és árujegyének együttes átruházása
Számolja ki a befektetési jegy visszaváltási árfolyamát az alábbi információk alapján: az általános portfolió érték 100 millió Ft, az alapkezelés és felügyeleti díj összege összesen 5 millió Ft. Összesen 100 ezer db befektetési jegyet hoztak forgalomba.
✘( 100.000.000 + 5.000.000 )/100.000 = 1050 Ft
✘(100.000.000-5.000.000)/1.000.000 = 85 Ft
(100.000.000-5.000.000)/100.000 = 850 Ft
Mit tartalmaz a BUX-index?
A BUX index a BÉT részvény szekciójában szereplő legnagyobb tőkeértékű és forgalmú részvények árának átlagos változását tükrözi.
✘A BUX index az árupiaci szekció mutatószáma, a legfontosabb áruk árfolyamváltozását tükrözi.
✘A BUX index a kötvények és állampapírok árának átlagos változását tükrözi.
Köthet-e Ön tőzsdei ügyletet, mint eladó olyan tőzsdei termékre, ami jelenleg nincs a birtokában?
A határidős piacokon az eladó olyan terméket is eladhat, amellyel még nem rendelkezik, melynek oka, hogy az ügyletkötés után fogja megtermelni, vagy beszerezni azt.
✘Igen, de csak az azonnali (prompt) piacon köthet ilyen ügyletet.
✘Nem, az adásvételi szerződés csak akkor érvényes, ha az eladó a birtokában lévő vagyontárgyra köti azt meg.
Mi a szervezett kereskedési rendszer (OTF)?
✘Az OTF a szabályozott piacok másik elnevezése.
Az OTF multilaterális rendszer, amely nem szabályozott piac vagy MTF, és amelyben több, harmadik féltől származó, kötvények, strukturált pénzügyi eszközök, kibocsátási egységek és származtatott termékek vételi és eladási szándéka hozható össze a rendszeren belül.
✘Az OTF a szervezett kereskedési rendszer, amely teljesíti a tőzsdékre vonatkozó előírásokat.
Igaz-e a következő állítás? Fizetési megbízás alatt kizárólag az átutalási- és beszedési megbízásokat értjük.
✘Igen, az állítás ebben a formában helyes és teljes körű.
✘Nem, a fizetési megbízás kizárólag az átutalási megbízás.
Nem, fizetési megbízásnak minősül még például a készpénzbefizetés fizetési számlára, illetve készpénzkifizetés fizetési számláról, a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés is.
Az alábbiak közül melyik fizetési megbízás nem teljesíthető lakossági bankszámla javára?
✘Egyszerű átutalás.
Csoportos beszedési megbízás.
✘Csoportos átutalási megbízás.
Mi az IBAN?
✘Nemzetközi fizetési rendszer.
✘Belföldi pénzforgalmi jelzőszám.
Nemzetközi bankszámlaszám.
Hány karakterből áll a magyar szabvány szerinti nemzetközi bankszámlaszám?
✘16 (2x8) vagy 24 (3x8).
28.
✘Hitelintézetenként változó karakterből.
Hogyan nevezzük azt a készpénzes fizetési módot, amellyel a magánszemélyek a közüzemi tartozásaikat jellemzően rendezik (ún. "sárga csekk")?
✘Belföldi postautalvány.
✘Befizetés a postahelynél.
Készpénz-átutalási megbízás.
Válassza ki a csoportos beszedésre vonatkozó helytelen megállapítást az alábbiak közül!
Abban az esetben, ha a kötelezett több jogosult bankszámlái javára indít fizetési megbízást, csoportos beszedésről beszélünk.
✘Csoportos beszedést például a közüzemdíjak, telefonszámlák beszedésénél is célszerű a szolgáltatónak alkalmaznia.
✘A csoportos beszedés több kötelezettel szemben azonos jogcímen fennálló követelések érvényesítésére szolgál.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A pénzforgalmi jelzőszám első nyolc karaktere
az ún. irányítókód; amelyen belül az első három számjegy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatót, a következő négy számjegy pedig a pénzforgalmi szolgáltató fiókját jelöli. A nyolcadik számjegy ellenőrző szám.
✘az ún. irányítókód; amelyen belül az első hét számjegy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatót jelöli. A nyolcadik számjegy ellenőrző szám.
✘a fizetési számla azonosító száma.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A pénzforgalmi jelzőszámon belül a fizetési számla azonosító száma
✘az első nyolc karakter.
a 9-16. karakter vagy a 9-24. karakter, attól függően, hogy a pénzforgalmi jelzőszám 16 (2x8) vagy 24 (3x8) numerikus karaktert tartalmaz.
✘16 karakter hosszúságú számsor esetében a 16. számjegy, 24 karakter hosszúságú számsor esetében a 24. számjegy.
Melyik bankkártya-típusról van szó a következő meghatározásban: „A kibocsátó az általa maximált, az ügyfele hitelképességének megfelelően kialakított összeg erejéig, kamat felszámítása ellenében rulírozó jellegű hitelt nyújt.”?
Hitelkártya.
✘Betéti kártya.
✘Előre fizetett kártya.
Mit nevezünk az alábbiak közül betéti kártyának? Olyan, bankok által kibocsátott kártya, amely...
✘...képessé teszi használóját többszöri vásárlásra és hitel megszerzésére ott, ahol a potenciális elfogadó szerződést kötött a kártya kibocsátójával.
✘...a kártya birtokosa számára szinte korlátlan összegig való vásárlást tesz lehetővé. Előfeltétele a bizonyos időszakonkénti azonnali kiegyenlítés.
...mögött egy betéti számla van, és a számlán lévő egyenleg adja a vásárlási összegre fordítható keretet.
Melyik bankkártya-típusról van szó a következő meghatározásban: „A kártyabirtokos előre kifizeti a kártyával teljesíthető vásárlások és pénzfelvételek ellenértékét.”?
✘Hitelkártya.
✘Betéti kártya.
Előre fizetett kártya.
Kit vagy mit nevezünk a pénzpiacon kártyabirtokosnak az alábbiak közül?
Azt az ügyfelet, aki a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltatóval bankkártya-szerződést (hitelkártya-szerződést) köt .
✘A hitelintézeteket, kereskedelmi és szolgáltató szervezeteket, akik kibocsátják a kártyát.
✘Azt, akinek a bankkártya ténylegesen (fizikailag) a birtokában van.
Az alábbiak közül melyik állítás helyes a banki ún. call centeres szolgáltatásra?
✘Ez egy kétoldalú elektronikus szolgáltatás.
✘Ez egy automata telefonszolgálat, melyen keresztül banki szolgáltatások nem érhetőek el, csupán panaszbejelentésre van lehetőség.
Az ügyfél telefonon keresztül is igénybe vehet banki szolgáltatásokat.
Melyik állítás helytelen az ún. home banking szolgáltatásokkal kapcsolatban az alábbiak közül?
✘Elektronikus banki tranzakciók megvalósítását teszi lehetővé.
Valós ide átutalás ezen szolgáltatás igénybevételével nem lehetséges.
✘A home banking szolgáltatások a számítógépre telepített szoftver segítségével érhetőek el.
Az alábbiak közül melyik nem a mobilbank jellemző funkciója?
A mobilbank szolgáltatások egy adott számítógépen, adott banki szoftver segítségével érhetőek csak el.
✘A bank igény esetén információt küld az ATM és POS tranzakciókról az ügyfél mobiltelefonjára.
✘A bankszámlát érintő minden tranzakcióról (pl. levont bankköltség) az ügyfél azonnal tudomást szerezhet.
Mi az ún. internet banking és az ún. home banking közötti legfontosabb eltérés?
✘Az ún. home banking nem támogatja a beszedési megbízások online tranzakcióit.
Az ún. home banking esetében telepített szoftver szükséges a számítógépen, míg az Internet banking már internetes böngésző programból is elérhető.
✘Az ún. internet banking kétoldalú elektronikus megoldás, míg az ún. home banking csak egyoldalú, offline szolgáltatás.
Az alábbiak közül mely intézmény nem végezhet pénzforgalmi szolgáltatást?
✘A hitelintézet.
A pénzügyi vállalkozás.
✘Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény.
Melyik nem tartozik a nemzetközi pénzforgalom folyamatai közé?
✘a külföldi részvények és kötvények forgalmazása
✘a külföldi befektetések, például a tőkebeáramlás és a beruházások
A hazai vállalatok által kiadott részvények forgalmazása
Fejezze be a mondatot úgy, hogy igaz legyen. A pénzforgalmi szolgáltatások a....
✘aktív bankműveletek közé tartoznak.
semleges bankműveletek közé tartoznak.
✘passzív bankműveletek közé tartoznak.
Mikor teljesülnek az Azonnali Fizetési Rendszerben leadott megbízások?
Az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások az év minden napján, 0-24 óráig, 5 másodperc alatt teljesülnek.
✘A megbízás leadását követő 4 órán belül teljesülnek a megbízások.
✘A következő banki munkanap teljesülnek a megbízások.
Melyik minősül a fizetési számlák közötti átvezetésnek?
a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés
✘a készpénzkifizetés fizetési számláról;
✘a készpénztáutalási megbízás
Mi a legfontosabb különbség a csoportos átutalás és a csoportos beszedési megbízás között?
A csoportos átutalás esetén a fizetésre kötelezett nyújt be megbízást, azonos időben, azonos jogcímen több jogosultnak teljesít átutalást, míg a csoportos beszedési megbízás esetén fordított a helyzet, több kötelezettől érkezik a jogosult számára átutalás.
✘Csoportos beszedési megbízás csak vállalati ügyféllel szemben érvényesíthető, míg csoportos átutalást csak lakossági ügyfél indíthat.
✘Csoportos átutalást csak mobilbankon vagy intnernetbankon keresztül indítható.
Mi a legfőbb különbség a betéti- és hitelkártyák között?
✘A hitelkártyák használhatók a nemzetközi pénzforgalomban, a betéti kártyák nem.
A betéti kártyával a saját pénzét, a hitelkártyával a bank pénzét költi.
✘A hitelkártyákkal fizethet az ügyfél kereskedelmi elfogadóhelynél, a betéti kártyával nem.
A következő szolgáltatások melyik pénztári típus tagjai számára állnak kedvezményesen rendelkezésre: a társadalombiztosítás által nem vagy csak részben finanszírozott egészségügyi szolgáltatások, otthoni gondozás, gyógymasszázs, gyógytorna stb.?
Önkéntes egészségpénztári tagok számára jellemező szolgáltatások.
✘Magánnyugdíjpénztári tagok számára jellemző szolgáltatások.
✘Önkéntes nyugdíjpénztári tagok számára jellemző szolgáltatások.
A következő előírások közül melyik igaz?
Kötelező a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő befizetés magánnyugdíjpénztári tagságtól függetlenül.
✘Magánnyugdíjpénztári tagság esetén nem kötelező a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő befizetés.
✘Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság teljes mértékben kiváltja a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő befizetést, így ebben az esetben a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő befizetés nem kötelező.
Válassza ki az önkéntes nyugdíjpénztárak portfoliókezelésére vonatkozó helytelen megállapítást az alábbiak közül!
Az önkéntes nyugdíjpénztárhoz való csatlakozáskor minden ügyfélnek kötelező portfóliót választania, mivel az önkéntes nyugdíjpénztárak nem rendelkeznek azzal a joggal, hogy önállóan sorolják be a tag által befizetett tőkét az általuk megfelelőnek vélt portfólióba.
✘Javasolt az önkéntes nyugdíjpénztári tagoknak, hogy a kockázatos eszközöket tartalmazó portfolió rövid távú hozamingadozásait ne vegyék figyelembe, hiszen a tagság alapvetően hosszú távú befektetés, és a felkínált portfoliókat alkotó pénzügyi instrumentumok (pl. részvények) szintén hosszú távú megtakarítási formákat jelentenek.
✘Amennyiben az önkéntes nyugdíjpénztári tag nem választ aktívan a felkínált portfoliók közül, akkor befizetéseit a pénztár a szabályzatában erre az esetre meghatározott portfólióba helyezi.
Válassza ki az önkéntes egészségpénztárra vonatkozóan a helytelen állítást az alábbiak közül!
✘Önkéntes alapon szerveződött, egészségügyi, egészségvédelmi szolgáltatások szervezése és nyújtása érdekében létrejött, természetes személyek által alapított, non-profit elvű társulás.
✘Az egészségpénztárak kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatásokat, életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokat nyújthatnak, valamint egészségügyi célú önsegélyező feladatokat láthatnak el.
Az önkéntes egészségpénztár non-profit szervezetként a pénztári tagok által befizetett tőkére nem fizet hozamot és nincs adókedvezmény, de a munkáltató átvállalhatja a tagdíj maximum 50%-át.
Megszűnik-e a pénztártag tagsági jogviszonya egy másik pénztárba történő átlépéssel?
Igen.
✘Nem.
✘Csak akkor, ha nem azonos típusú pénztárba lép át.
A nyugdíjpénztár az alábbiak közül milyen szolgáltatásokat nyújthat?
✘Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatását.
✘Nyugdíjszolgáltatást és önsegélyező feladatokat.
Kizárólag nyugdíjszolgáltatást.
Milyen esetben NEM szűnik meg a magánnyugdíjpénztár számla?
✘másik pénztárba való átlépéssel,
✘elhalálozással
munkahely váltással
Igaz-e a következő állítás? Az önkéntes nyugdíjpénztár minden szolgáltatásának igénybevételéhez el kell érnie a pénztártagnak a nyugdíjkorhatárt.
Hamis, az önkéntes pénztáraknak vannak olyan szolgáltatásai is, melyeket a nyugdíjas kor előtt igénybe lehet venni.
✘Igaz, a leggyakoribb szolgáltatások az élethosszig tartó járadékfizetés és az egyösszegű kifizetés. A nyugdíjkorhatár elérése előtt szolgáltatást nem lehet igénybe venni.
✘Hamis, az ügyfél döntése alapján már a szerződéskötés után 5 évvel igénybe veheti az egyösszegű kifizetést.
Milyen befizetéseihez férhet hozzá az ügyfél adómentesen, ha már 25 éve fizeti az önkéntes nyugdíjpénztári tagságát?
Az első 5 év befizetéseihez férhet hozzá adómentesen.
✘Az első 15 év befizetéseihez férhet hozzá adómentesen.
✘Adómentesen semmihez nem férhet hozzá, a személyi jövedelemadót meg kell fizetnie, ha még nem érte el a nyugdíjkorhatárt.
Melyik számlán írják jóvá az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után az adóvisszatérítést?
✘Az ügyfél fizetési számláján (bankszámláján)
Közvetlenül a nyugdíjpénztári számlára
✘Az ügyfél értékpapírszámlájára.
Ön befizet egy éven belül 450.000 Ft-ot az egészségpénztári számlájára és 400.000 Ft-ot az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, mekkora adójóváírásra lesz abban az évben jogosult?
✘850.000 x 0,2 = 170.000 Ft
✘450.000 x 0.2 = 90.000 Ft
850.000 x 0.2 = 170.000 Ft, azonban csak 150.000 Ft adójóváírásra jogosult
Mi történik a nyugdíjpénztári megtakarítással, ha 2025-ben 70 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár?
Az ügyfél csak 70 éves korában, a nyugdíjbamenetel után férhet hozzá a nyugdíjpénztári megtakarításaihoz.
✘Az ügyfél 65 éves korában hozzáférhet a nyugdíjpénztári megtakarításaihoz.
✘Az ügyfél a szerződéskötés után 5 évvel hozzáférhet a nyugdíjépénztári megtakarításaihoz.
Mi történik, ha nincs elég pénz az Ön egészségpénztári számláján és beküldi a fogorvosi kezelés több százezer forintos számláját elszámolásra?
A számla összegét csak abban az esetben utalja el a pénztár, ha pénztári számlán rendelkezésre áll ekkora összeg. Amennyiben nem, akkor be kell fizetnie az ügyfélnek azt.
✘A pénztár ebben azt esetben elutasítja a számla befogadását.
✘A pénztár megelőlegezi az ügyfélnek a számla ellenértékét és átutalja azt számára.
Melyik pénztár számol fel díjat a működési költségeinek fedezésére?
Mind az önkéntes egészségpénztárak, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak számítanak fel ilyen díjat .
✘Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a befizetett összeg fix 5%-a a pénztár költségeit fedezi, az egészségpénztárak a saját működési költségeiket fedezik.
✘Egyik pénztár típus sem számíthat fel ilyen díjat, az ügyfél befizetései teljes egészében az ügyfél megtakarításait növelik.
Mi történik az önkéntes egészségpénztári számlával a tag halála esetén?
✘A tag halálával a számla megszűnik, a számla egyenlege nem örökölhető.
✘Amennyiben volt haláleseti kedvezményezett megjelölve, úgy a számla egyenlege örökölhető, a hagyatéki eljárás részét képezi.
Amennyiben volt haláleseti kedvezményezett megjelölve, úgy a számla egyenlege a kedvezményezett birtokába kerül, nem képezi hagyatéki eljárás részét képezi.
Az alábbiak közül melyik minősül önsegélyező szolgáltatásnak?
✘Állandó összegű életjáradék kifizetése
Nevelési, év kezdési költségek elszámolása
✘Adóvisszatérítés kifizetése
Az alábbiak közül mely piaci szereplők nem monetáris közvetítők: hitelintézetek, biztosítók, nyugdíjpénztárak?
A hitelintézetek monetáris közvetítők, a biztosítók és a nyudíjpénztárak nem monetáris közvetítők.
✘Egyik piaci szereplő sem monetáris közvetítő, hiszen ezt a szerepet a jegybank tölti be.
✘Mindhárom piaci szereplő monetáris közvetítő.
Válassza ki a hamis állítást az alábbiak közül!
✘A biztosítók olyan speciális intézmények, amelyek megszervezik az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felmérik a biztosítható kockázatokat, megállapítják és beszedik a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képeznek, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalják és teljesítik a szolgáltatásokat.
✘A jelzálog-hitelintézetek jelzálogjoggal biztosított hiteleket nyújtanak és névre szóló, átruházható jelzálogleveleket bocsátanak ki.
A pénzügyi intézmények elsődleges profilja, hogy rövid távú befektetési formákat kínálnak a piacon.
Az alábbiak közül melyik állítás hamis a hitelintézetek és a biztosítók összehasonlításáról?
A biztosítók és a hitelintézetek is felügyeleti engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatók, ezért mindkét intézmény típus jogosult bármilyen üzletszerű tevékenységet folytatni.
✘A biztosítókra és a hitelintézetekre is igaz az, hogy üzletszerűen csak törvényben meghatározott tevékenységeket végezhetnek.
✘A hitelintézetek biztosítási tevékenységet nem végezhetnek, mivel arra csak a biztosítók jogosultak.
Mi lehet a hitelintézetek és a biztosítók egyik közös stratégiája?
Bankbiztosítás, azaz az értékesítési csatornák és termékek integrációja a bankok és biztosítók között.
✘A két szektor profitjának növelése azáltal, hogy közös bizottságban képviselik érdekeiket nemzetközi szervezetekben.
✘Mivel alapvető versenytársakról van szó a pénzügyi piacokon, így közös stratégiáról nem beszélhetünk.
Mi lehet a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások közötti összefüggés?
✘A két szektor profitjának növelése azáltal, hogy közös bizottságban képviselik érdekeiket nemzetközi szervezetekben.
Összefüggésként az általuk végezhető tevékenységek körét lehet megemlíteni. Befektetési szolgáltatási tevékenységet hitelintézet és befektetési vállalkozás egyaránt végezhet. Ebből adódóan az értékesítési csatornák és a termékek integrációja fordulhat elő a két intézménytípus között.
✘Mivel alapvető versenytársakról van szó a pénzügyi piacokon, így közös stratégiáról és összefüggésről nem beszélhetünk.
A hitelintézet a hitelintézetekről és a pénzügyi a vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül milyen tevékenységet nem végezhet?
✘Befektetési szolgáltatási tevékenységet.
✘Pénztári tagszervezési tevékenységet.
Biztosítási tevékenységet.
Mi a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások sajátossága?
Ezek a konstrukciók megtakarítási és kockázati elemet egyaránt tartalmaznak, melyek egymástól elkülönülten változnak.
✘A klasszikus biztosításokkal ellentétben a unit-linked típusú termékeknél a kockázatokat a biztosító viseli, nem az ügyfél.
✘A unit-linked típusú termékeknél a biztosítók mellett a kereskedelmi bankok is részt vesznek a szolgáltatások kialakításában és teljesítésében.
Melyek lehetnek a bankok és biztosítók termékszintű együttműködései az alábbiak közül?
bankkártyához kapcsolódó biztosítási termékek
✘egyéb kedvezményt biztosító prepaid kártyák rendelkezésre bocsátása
✘értékpapírszámla vezetés
Az alábbiak közül melyik intézmény végezhet biztosításközvetítői tevékenységet?
hitelintézetek
✘magánnyugdíjpénztárak
✘önkéntes nyugdíjpénztárak
Milyen kockázatokat fedez a hitel biztosítékaként kötött biztosítás?
✘Azt a kockázatot, amikor a biztosító fizeti meg a kártérítést.
Azt a kockázat, amikor az adós nem képes az adósságszolgálat teljesítésére.
✘Annak kockázatát, hogy a hitelintézet csődbe megy.
Mi volt az oka a pénzügyi intézmények stratégiaváltásának és a termékek integrációjának?
✘Csökkent a háztartási szféra megtakarítási hajlandósága.
✘Csökkent az öngondoskodásra való törekvés.
A pénzügyi szektorban kiéleződött a piaci verseny, amely a piaci szereplők számára új alkalmazkodási stratégiák bevezetését követeli meg.
Melyik állítás helyes a bankokkal kapcsolatban az alábbiak közül?
A hitelkihelyezések után a bankoknak járó kamat és a gyűjtött betétek után fizetendő kamat különbsége a kamatjövedelem, a bankok elsődleges jövedelme.
✘A bankok az aktívák után kamatot fizetnek.
✘Passzív bankművelet például a hitelnyújtás.
Mi minősül passzív bankügyletnek az alábbiak közül?
Betétgyűjtés.
✘Hitelnyújtás.
✘Követelést megtestesítő értékpapírok bank által történő megvásárlása.
Mi minősül aktív bankügyletnek az alábbiak közül?
✘Betétgyűjtés.
Hitelnyújtás.
✘Banki értékpapír kibocsátás.
Hogyan definiálja a semleges bankügylet fogalmát?
Olyan banki ügylet, amely sem forrásszerzést, sem pedig kihelyezést nem keletkeztet a hitelintézet számára. Ilyen például a széfszolgáltatás.
✘A semleges, vagy passzív bankügylet a betétgyűjtéssel összefüggő banki ügyletet jelenti.
✘Semleges bankügylet a bank operatív munkáját nem érintő feladat, szolgáltatás, például bank által támogatott rendezvények, bank épületeinek felújítása stb.
Szükséges-e az MNB engedélye, amennyiben a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatási tevékenységének végzését többes kiemelt közvetítő igénybevételével kívánja végezni?
✘Nem, az adott hitelintézet belső szabályozási rendszere a mérvadó, felügyeleti engedély nem szükséges.
✘Nem, az adott hitelintézet szabadon megválaszthatja és végeztetheti tevékenységét kiemelt közvetítővel vagy többes kiemelt közvetítővel, felügyeleti engedély nélkül.
Igen, a hitelintézet kap felügyeleti engedélyt a többes kiemelt közvetítő igénybevételére
Mi az ún. kereskedelmi bankok általánosságban jellemző elsődleges értékesítési csatornája?
Kiépített bankfiók hálózat.
✘Televíziós és rádiós reklámok.
✘Internet alapú megoldások.
Mi a bankok fiókhálózatának legfőbb előnye az alábbiak közül?
A bankok a fiókokat jól megközelíthető, forgalmas földrajzi pontokra telepítik, így szolgáltatásaik bárki által könnyen elérhetővé válnak, megteremtve a személyes konzultáció lehetőségét.
✘A széfszolgáltatás.
✘A fiókban lehet igényelni az internet alapú megoldásokat, ami jelenleg már a legfontosabb értékesítési csatorna.
Lehet-e magánszemélyként tőzsdei értékpapír adás-vételi tranzakcióra megbízást adni a bankfiókban?
Igen, értékpapírszámla tulajdonosaként tőzsdei értékpapír adás-vételi megbízás adható olyan bankfiókban, amelynek szolgáltatásai között szerepel ez a lehetőség.
✘Nem, az értékpapírügyleteket kizárólag brókercégen keresztül lehet lebonyolítani, legyen az tőzsdei, vagy tőzsdén kívüli megbízás.
✘Nem, a bankfiókban tőzsdei ügyletet nem lehet lebonyolítani. Kizárólag tőzsdén kívüli, úgynevezett OTC piaci megbízás adható, amelynek egyik hátránya, hogy ha le akarjuk zárni az ügyletet, a bankfiókból indított ellentranzakció átfutási ideje és teljesülése sokáig eltarthat, akár több hétig is.
A pénzügyi szolgáltatások ügynöki hálózat révén történő értékesítésének mi a legnagyobb előnye az alábbiak közül?
✘Könnyebben ellenőrizhető az ügynökök tevékenysége, mivel általában megbízási szerződés keretében dolgoznak a vállalkozásnál.
Nagyszámú, a vállalkozással általában megbízási szerződéssel működő ügynök dolgozik a szolgáltatások értékesítésén. Sok közvetítő, sok potenciális ügyfelet képes a vállalkozás látóterébe hozni.
✘Nagyobb hangsúlyt lehet fektetni az ügynökök szakmai továbbképzésére.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül mely kategóriába tartozik a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás?
A pénzügyi intézmények kategóriájába.
✘A pénzforgalmi intézmények kategóriájába.
✘A bankok kategóriájába.
A pénzügyi szolgáltatási szerződés az alábbiak közül mikor nem minősül távértékesítés keretében megkötöttnek?
✘Ha a szerződést telefonon keresztül kötik meg.
✘Ha a szerződést interneten, a pénzügyi szolgáltató honlapján keresztül kötik meg.
Ha a szerződést a bank székhelyétől eltérő valamely bankfiókban kötik meg.
Nyújthat-e a pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatást távértékesítés keretében?
Igen.
✘Nem.
✘Igen, feltéve, hogy erre külön felügyeleti engedéllyel rendelkezik.
Az alábbiak közül mire nem vonatkozik a Hpt.?
A Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárására.
✘A Magyarország területén székhellyel rendelkező hitelintézet által külföldön alapított hitelintézet, pénzügyi vállalkozás által végzett kiegészítő pénzügyi szolgáltatás felügyeletére.
✘A pénzügyi szolgáltatási, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatási és bankképviseleti tevékenységének felügyeletére.
Az alábbiak közül melyiket sorolja a Hpt. a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közé?
✘pénzügyi lízing
✘kezesség és garanciavállalás
pénzváltási tevékenység
Milyen következményei lehetnek a digitális csatornák térhódításának a pénzügyi szektorban?
✘Az ügyfelek számára egyre több személyes tanácsadásra van szükség az új eszközök és alkalmazások elsajátítása miatt.
Kisebb fiókhálózatra és kevesebb üzletkötőre van szükség, aminek következtében csökkenhetnek a fajlagos működési költségek.
✘A bankrendszer működése specializáltabbá vált, a szolgáltatások egyre szűkebb körét nyújtják a pénzügyi intézmények.
Mely területeken figyelhető meg a digitális fejlesztések megjelenése?
✘Csak az ügyintézést és a számlanyitás folyamatát lehet digitalizálni.
Nem csak az ügyintézés, illetve a számlanyitás esetében biztosít új lehetőségeket, de a hiteligénylés teljes folyamatában megjelenhet.
✘Az ügyfélazonosítás, szerződéskötés folyamata esetében.
Mely szolgáltatások váltak a bankok 'új' ügyfélkommunikációs platformjává?
A mobilbankok és a netbankok.
✘A call centerek.
✘A pénzügyi közvetítők.
Hogyan határozza meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a pénzpiaci függő közvetítő felelősségi körét az alábbiak közül?
A függő közvetítő tevékenységéért a megbízó felel. Ilyen például a függő ügynök.
✘A függő közvetítő tevékenységéért saját maga felel. Ilyen például az alkusz.
✘A függő közvetítő tevékenységéért senki sem felel.
Hogyan határozza meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a pénzpiaci független közvetítő felelősségi körét az alábbiak közül?
A független közvetítő a tevékenysége során okozott kárért saját maga felel. Ilyen például a pénzpiaci alkusz.
✘A független közvetítő tevékenységéért a megbízó felel. Ilyen például a pénzpiaci többes ügynök.
✘A független közvetítő tevékenységéért senki sem felel.
Mekkora felelősségbiztosítási összeget ír elő a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a független közvetítők esetében?
Többes ügynök, többes kiemelt közvetítő esetében káreseményenként 5 millió forint, de évente - együttesen - 50 millió forint. Alkuszoknál káreseményenként 10 millió forint, míg évente legalább 100 millió forint. A jelzáloghitel közvetítők esetében a szakmai felelősségbiztosítás minimum-értékei: egyedi követelésenként: 460.000.-EUR, naptári évenként az összes követelés tekintetében: 750.000.-EUR
✘Káreseményenként 10 millió forint, de évente - együttesen - 100 millió forint.
✘Káreseményenként 2 millió forint, de évente - együttesen - 20 millió forint.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) előírásai alapján mely kategóriák tartoznak a pénzpiaci függő közvetítők csoportjába?
A kiemelt közvetítő, a függő ügynök, a jelzáloghitelközvetítő függő ügynök és a pénzforgalmi közvetítő.
✘Többes kiemelt közvetítő, többes ügynök és az alkusz.
✘Kiemelt közvetítő és a többes ügynök.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) előírásai alapján mely kategóriák tartoznak a független közvetítők csoportjába?
A többes kiemelt közvetítő, a többes ügynök és az alkusz.
✘A kiemelt közvetítő és a függő ügynök.
✘A kiemelt közvetítő és a többes ügynök.
Mit értünk alkuszi tevékenység alatt az alábbiak közül?
Pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó ügyféllel kötött megbízási szerződés alapján és nevében pénzügyi intézménnyel történő pénzügyi szolgáltatási szerződés kiválasztására, megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amely nem terjed ki az ügyfél nevében, javára történő kockázatvállalásra.
✘Pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtásának, ilyen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amelynek során a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek.
✘Bankközi piaci résztvevők közötti forint-, illetve devizahitel- és betétügylet, deviza-adásvétel közvetítése annak érdekében, hogy a hitelintézetek, továbbá más bankközi piaci résztvevők az erre irányuló jogügyleteket egymással közvetlenül megkössék.
Válassza ki a függő ügynökökkel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!
✘A függő ügynök - ide nem értve a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző függő ügynököt - az MNB felügyeleti hatósági engedélye nélkül végezhet ügynöki tevékenységet.
A függő ügynök több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatását kínálja a piacon.
✘A pénzügyi intézmény az általa megbízott függő ügynök személyét a felügyeleti hatósági jogkörében eljáró MNB által meghatározott módon és gyakorisággal bejelenti az MNB-nek.
Válassza ki a függő közvetítőkkel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően köteles az ügyfelet tájékoztatni arról, hogy függő közvetítőként a megbízó (pénzügyi intézmény) nevében és javára jár el, a megbízó érdekeit képviseli.
✘Függő közvetítő az alkusz.
✘A pénzügyi szolgáltatást nyújtó személy semmilyen esetben nem lehet felelős az általa foglalkoztatott függő közvetítő szakmai felkészültségéért.
Melyik pénzpiaci közvetítő nem független közvetítő az alábbiak közül?
✘Az alkusz.
✘A többes ügynök.
A kiemelt közvetítő.
Melyik pénzpiaci közvetítő nem függő közvetítő az alábbiak közül?
A többes ügynök.
✘A kiemelt közvetítő.
✘A pénzforgalmi közvetítő.
Jelölje meg a független közvetítővel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!
✘A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítését kizárólag az MNB engedélyével végezheti.
✘Az MNB a független közvetítő működési engedélyét visszavonhatja, ha a közvetítő működése súlyosan vagy ismétlődően sérti az ügyfelek érdekeit.
Kizárólag a függő közvetítőnek kell felelősségbiztosítást kötnie, a független közvetítőnek nem.
Az alábbiak közül mely tevékenységhez kapcsolódóan végezhető a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján jelzáloghitel-közvetítői tevékenység?
Kiemelt közvetítői, ügynöki és alkuszi tevékenységhez kapcsolódóan.
✘Pénzforgalmi közvetítői tevékenységhez kapcsolódóan.
✘Csak kiemelt közvetítői tevékenységhez kapcsolódóan.
Az alábbiak közül melyik típusú pénzpiaci közvetítői tevékenységre igaz a következő állítás: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, ideértve a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára történő kötelezettségvállalást vagy a szerződés megkötését is?
✘Az alügynöki tevékenységre.
✘Az alkuszi tevékenységre.
A kiemelt közvetítői tevékenységre.
Milyen összefüggés figyelhető meg a gazdasági növekedés és a pénzügyi közvetítés mélysége között?
A gazdasági növekedés jellemzően együtt jár a pénzügyi közvetítés mélységének növekedésével, hiszen a gazdasági fejlődés finanszírozása a pénz- és tőkepiacok révén valósul meg.
✘A gazdasági növekedés jellemzően együtt jár a pénzügyi közvetítés jelentéktelenebbé válásával, hiszen a gazdasági fejlődés révén kevesebb pénzügyi közvetítőre van szükség.
✘Nincs összefüggés.
Végezheti-e kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön közvetítését kiemelt közvetítői tevékenységként?
Nem minősül versengő szolgáltatásnak a kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön, így a tevékenység jellegéből eredően kiemelt közvetítői tevékenységként végezhető ennek közvetítése.
✘Nem végezheti kiemelt közvetítő, csak többes kiemelt közvetítő ezt a tevékenységet.
✘Nem végezheti kiemelt közvetítő, csak alkusz ezt a tevékenységet.
Végezhet-e behajtási, követeléskezelési tevékenységet ügynöki tevékenységként?
✘Nem végezheti ügynök, csak alkusz ezt a tevékenységet.
✘Csak független közvetítő végezheti a tevékenységet.
A tevékenység jellegéből eredően közvetítőként a behajtási, követeléskezelési tevékenység függő közvetítőként, vagy kiemelt közvetítőként, vagy függő ügynökként végezhető.
Mi a fő különbség az ügynöki és a kiemelt közvetítői tevékenység között?
A kiemelt közvetítőkkel ellentétben az ügynökök a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek.
✘A kiemelt közvetítő az ügyfél megbízásából jár el, míg az ügynök megbízója a pénzügyi intézmény.
✘A kiemelt közvetítő függő közvetítő, az ügynök minden esetben független közvetítőnek minősül.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "jelzáloghitelhez vagy a fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízinghez kapcsolódó személyre szabott ajánlások adása"
✘pénzügyi lízing nyújtása
hiteltanácsadás
✘jelzáloghitel közvetítés
Kivel köt megállapodást a pénzforgalmi közvetítő?
Pénzforgalmi intézménnyel vagy elektronikus pénzkibocsátó intézménnyel
✘Biztosítótársasággal
✘Befektetési alappal
Melyik állítás helyes a következők közül?
A megbízó és a többes kiemelt közvetítő számára is felügyeleti engedély szükséges a többes kiemelt közvetítő igénybevételével történő pénzügyi szolgáltatás nyújtásához.
✘A többes kiemelt közvetítés esetén kizárólag a megbízó számára ír elő engedélyezési eljárást a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).
✘A többes kiemelt közvetítés esetén kizárólag a közvetítő számára ír elő engedélyezési eljárást a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).
Válassza ki az igaz állítást az alábbiak közül!
Kiemelt közvetítés esetén - ide nem értve a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző kiemelt közvetítőt - csak a megbízó részéről követel meg felügyeleti engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).
✘Kiemelt közvetítés esetén csak a közvetítő részéről követel meg felügyeleti engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).
✘Kiemelt közvetítés esetén a közvetítő és a megbízó részéről is felügyeleti engedélyt követel meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).
Válassza ki a pénzpiaci többes kiemelt közvetítőre vonatkozó alábbi állítások közül a hamisat!
✘A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő jogi személyiséggel rendelkező rt., kft., vagy szövetkezet lehet.
✘A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő vezető állású személyének büntetlen előéletűnek kell lennie; megfelelő szakképesítéssel és legalább három év szakirányú szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.
A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő egyéni cégként is kaphat felügyeleti engedélyt.
A pénzváltás közvetítésére csak kiemelt közvetítő vagy többes kiemelt közvetítő kaphat engedélyt. Igaz-e ez az állítás?
✘Igen, az állítás ebben a megfogalmazásban helyes.
✘Nem, az állítás helytelen, mivel pénzváltás közvetítését csak többes kiemelt közvetítő végezheti.
Nem, az állítás helytelen, mivel pénzváltás közvetítését csak kiemelt közvetítő végezheti.
Melyik alábbi állítás helytelen a független közvetítők engedélyezésével kapcsolatban?
✘Ha a kérelmező többes kiemelt közvetítőként vagy alkuszként kíván működni, a kérelemhez mellékelnie kell a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására vonatkozó szabályzatát.
✘Ha a kérelmező többes kiemelt közvetítőként kíván működni, a kérelemhez igazolnia kell a szükséges induló tőke teljes összegének (50 millió Forint) rendelkezésre állását.
Ha a kérelmező többes kiemelt közvetítőként kíván működni, a kérelemhez nem kell csatolnia a kérelem benyújtásakor hatályos létesítő okiratát, harminc napnál nem régebbi igazolást arról, hogy a személyes joga szerinti bejegyzése (nyilvántartásba vétele) megtörtént.
Melyik állítás helyes a pénzpiaci többes kiemelt következőkre vonatkozóan az alábbiak közül?
A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő részvénytársaságként, korlátolt felelősségű társaságként vagy szövetkezetként működhet.
✘A pénzpiaci többes kiemelt közvetítőnek legalább 10 millió Forint induló tőkével kell rendelkeznie.
✘Az MNB a pénzpiaci többes kiemelt közvetítő működési engedélyét visszavonja, ha a közvetítő tevékenységét három hónapon túl szünetelteti.
A független közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül melyik helytelen?
✘A független közvetítő tevékenysége során okozott kárért a közvetítő felel.
✘A többes kiemelt közvetítő és a többes ügynök megbízója felel azért, hogy a megbízási szerződés pontosan, egyértelműen meghatározza a közvetítő feladatait.
A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat a megbízótól nem fogadhat el.
Függő közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül melyik helytelen?
✘A kiemelt közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által e tevékenysége során okozott kárért a megbízó pénzügyi intézmény felel.
A közvetítői díj időbeni ütemezése független a szerződések megkötésétől, illetve a közvetített szolgáltatások futamidejétől.
✘A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért kizárólag a megbízó pénzügyi intézménytől jogosult közvetítői díjra.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül? Közvetítővel pénzügyi szolgáltatás közvetítésére megbízási jogviszonyt létesíthet az a természetes személy, aki...
✘...szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
...bármilyen felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik.
✘...középfokú végzettséggel és emellett banki, befektetési termékértékesítői szakképesítéssel rendelkezik.
Válassza ki a pénzforgalmi közvetítőre vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!
✘A közvetítő nem jogosult az ügyfél nevében a pénzforgalmi intézménytől az ügyfelet megillető pénz átvételére.
A közvetítő jogosult az ügyfél nevében a pénzforgalmi intézménytől az ügyfelet megillető pénz átvételére.
✘A közvetítő köteles az ügyfél által befizetett, a pénzforgalmi intézményt megillető pénzösszegeket elkülönített számlán tartani.
Az alábbiak közül mely kötelezettség nem terheli valamennyi típusú független pénzpiaci közvetítőt?
✘Nyilvántartás vezetése az ügyféllel kötött közvetítői szerződésről és a közvetített pénzügyi szolgáltatási szerződésről.
✘A független közvetítői tevékenységgel kapcsolatos iratok három évig történő megőrzése.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtására vonatkozó szabályzat és eljárásrend elkészítése.
Szükséges-e felügyeleti működési engedély beszerzése a függő jelzáloghitel-közvetítő tevékenység végzéséhez?
Igen.
✘Nem, működési engedélyre nincs szükség, hanem a pénzügyi intézménynek szükséges beszereznie engedélyt a függő jelzáloghitel-közvetítő igénybevételéhez.
✘Nem, a függő jelzáloghitel-közvetítő engedély nélkül, bejelentés alapján folytathatja ezt a tevékenységét.
Az alábbiak közül melyiknek nem pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján jár el?
pénzpiaci alkusz
✘pénzpiaci többes ügynök
✘pénzpiaci kiemelt közvetítő
Ki felel a közvetítőkkel szemben elvárt szakmai követelmények ellenőrzéséért?
✘A közvetítők szakmai felügyelete felel érte.
✘A szakmai követelmények ellenőrzéséért maga a közvetítő felel.
A szakmai követelmények ellenőrzéséért a munkáltató felelős.
Ki végzi a független közvetítők esetében a fogyasztóvédelmi ügyekkel kapcsolatos bejelentéseket?
✘A pénzügyi intézmény vezető állású személye végzi.
A pénzügyi intézmény és a független közvetítő köteles fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót is kijelölni.
✘A független közvetítő saját maga végzi.
Kinek a részére kell bejelentenie a független közvetítőnek a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót?
Az MNB részére
✘A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet részére
✘A pénzügyi intézmény részére
Megállapodhat-e német nyelven történő panaszkezelési folyamatban a pénzügyi intézmény az ügyfelével?
Igen, mert a panaszkezelés magyar nyelven történik, kivéve, ha a pénzügyi intézmény és az ügyfél eltérő nyelvben állapodtak meg.
✘Nem, mert a panaszkezelés kizárólag magyar nyelven történhet.
✘Az ügyfél egyoldalúan dönthet úgy, hogy német nyelven kíván panaszt tenni, a pénzügyi intézmény előzetes hozzájárulása nem szükséges.
Nyújthat be panaszt a független közvetítőhöz az a fogyasztó, aki kapcsolatba lépett a közvetítővel, de a szolgáltatást végül nem vette igénybe?
✘Nem, a panaszkezelésre vonatkozó szabályokat csak a szolgáltatást igénybevevő személy nyújthatja be.
Igen, a panaszkezelésre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell arra a személyre is, aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba pénzügyi intézménnyel, független közvetítővel, de a szolgáltatást nem veszi igénybe.
✘Nem, a fogyasztóvédelmi panaszt az MNB-hez nyújthatja be a fogyasztó.
Jogosult-e a pénzpiaci kiemelt közvetítő a szerzési jutalékra, ha az ügyféllel kötött szerződés a későbbiekben érvénytelennek minősült, ezért a szolgáltatás nyújtási kötelezettség nem állt be?
✘Igen, a szolgáltatás megrendelésével és a szerződés aláírásával mind a szerzési, mind a fenntartási jutalék esedékessé vált.
Nem, a szerzési jutalék akkor válik esedékessé, ha a pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és az ügyfél között a szerződés létrejött, érvényes, és a szolgáltató megkezdi a szerződésből eredő, ügyféllel szembeni pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségeinek teljesítését.
✘Nem, szerzési és fenntartási jutalék felszámítására nem jogosult a pénzpiaci kiemelt közvetítő, de a költségei megtérítését kérheti az ügyféltől.
Érvényesnek minősül az a személy- és kishaszon-gépjármű pénzügyi lízing szerződés, amelyben a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj 75%-ban állapították meg?
✘Nem, mert a gépjármű finanszírozási szerződések esetében a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj legfeljebb 70%-ában lehet megállapítani.
✘Nem, mert a gépjármű finanszírozási szerződések esetében a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj legfeljebb 50%-ában lehet megállapítani.
Igen, mert a gépjármű finanszírozási szerződések esetében a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj legalább 70%-ában kell megállapítani és a közvetített pénzügyi szolgáltatás ügyfél általi szerződésszerű teljesítésével arányosan kell kifizetni.
Terheli-e a függő közvetítőt – a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően – tájékoztatási kötelezettség az ügyfelek felé?
✘Nem, ez függő közvetítőként nem szükséges, hiszen független gazdasági alanyként nem érdeke, hogy előtérbe helyezzen az ügyfél számára egy konkrét szolgáltatást a többivel szemben.
✘Nem, de az ügyfél kérésére el kell mondania a cégnevét, a székhelyét és a felügyeleti hatóságának megjelölését.
Igen, az ügyfelet minden esetben tájékoztatnia kell többek között a cégnevéről, a székhelyéről, mely megbízó nevében jár el, milyen nyilvántartásban található meg és mely felügyeleti hatóság alá tartozik.
Kötelezettsége-e a független közvetítőnek tájékoztatást nyújtania a fogyasztó számára arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el?
✘Nem, sőt független közvetítőként kiegészítő közvetítői díjat elfogadhat, illetve kiszámlázhat ügyfele számára.
✘Nem, ilyen tájékoztatási kötelezettség a fogyasztó felé nem terheli, de független közvetítőként csak a megbízótól fogadhat el közvetítői díjat.
Igen, minden esetben a fogyasztót írásban vagy más tartós adathordozón tájékoztatni kell arról, hogy közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el.
A független közvetítő - ide nem értve az alkuszt -köteles-e az ügyfele számára kielégítő mennyiségű, de - ha piacon hozzáférhető - legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemezni és átadni (amennyiben csupán kettő versengő szolgáltatást közvetít, akkor azt a kettőt)?
Igen, és amennyiben a független közvetítő kizárólag két szolgáltatást közvetít, akkor azt a kettőt kell elemezni és átadni.
✘Nem, minimális ajánlattételre nincsen előírás.
✘Nem, mivel a független közvetítőnek valamennyi szolgáltatással meg kell ismertetnie az ügyfelet, ezáltal tudja csak biztosítani teljes piaci függetlenségét.
Igaz vagy hamis - és miért - a következő állítás? Az alkusz az ügyfele számára kielégítő mennyiségű, legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemzi és átadja.
✘Hamis, mert legfeljebb három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemzi és átadja.
✘Igaz, az alkusznak elegendő három versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatot elemezni és átadni.
Hamis, az alkusz feltár és elemez minden olyan ajánlatot, amely a fogyasztó céljainak elérésére alkalmas.
Melyik alábbi állítás helytelen a független közvetítőkkel kapcsolatban?
✘A többes ügynök és az alkusz felelős a téves tanácsadásért, az iratok és a nyilatkozatok késedelmes továbbításáért.
✘Az alkusz a pénzügyi szolgáltatás megkötésének elősegítése során feltár és elemez minden olyan lehetséges ajánlatot, amely az ügyfél céljainak elérésére alkalmas.
A közvetítői díj időbeni ütemezésének nem kell arányosnak lennie a közvetített pénzügyi szolgáltatás futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével.
A függő közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül válassza ki a helytelen meghatározást!
✘A kiemelt közvetítő és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által e tevékenysége során okozott kárért a megbízó pénzügyi intézmény felel.
A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért az ügyféltől is jogosult közvetítői díj beszedésére.
✘A függő közvetítőnek a pénzügyi szolgáltatás közvetítést megelőzően tájékoztatási kötelezettsége áll fenn az ügyféllel szemben.
Köteles-e a pénzügyi intézménytől díjazásban részesülő független közvetítő a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy mennyiben tér el egymástól a fogyasztónak kínált hiteleket nyújtó pénzügyi intézmények által számára fizetendő díjazás mértéke?
✘Igen, minden esetben, a fogyasztó külön kérése hiányában is.
Igen, de csak a fogyasztó kérésére.
✘Nem.
Az alábbiak közül a független pénzpiaci közvetítő miről nem köteles a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó fogyasztót tájékoztatni?
✘A felügyeleti hatóságának megjelöléséről.
✘Arról, hogy a tevékenysége során okozott kárért a fogyasztó felé a független pénzpiaci közvetítő áll helyt.
Arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítése, illetve hiteltanácsadás mellett milyen egyéb tevékenységeket végez.
A pénzpiaci közvetítő az alábbiak közül milyen formában köteles a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó fogyasztót tájékoztatni a cég nevéről, székhelyéről, levelezési címéről, felügyeleti hatóságának megjelöléséről?
✘Kizárólag írásban adhat tájékoztatást.
Írásban vagy más tartós adathordozón.
✘Elegendő a fogyasztót szóban tájékoztatnia.
Számíthat fel szolgáltatási díjat a pénzügyi intézmény vagy pénzpiaci közvetítő az üzletszabályzat vagy a fogyasztói szerződés ügyfélnek történő rendelkezésre bocsátásáért?
Nem. Az üzletszabályzatokon kívül a fogyasztói szerződések mintapéldányainak is díjmentesen hozzáférhetőnek kell lennie minden bankfiók ügyfélterében.
✘Igen, az üzletszabályzat elkészítésének díját felszámíthatja a szolgáltató.
✘Nem, csak az üzletszabályzat módosításának és újbóli elküldésének díját számíthatja fel a szolgáltató.
Hogyan tudja az ügyfél ellenőrizni, hogy a pénzpiaci közvetítő jogosult-e a közvetítői feladatok ellátására?
A pénzpiaci közvetítőnek tájékoztatást kell adni arról, hogy a felügyeleti nyilvántartásban szerepel, és annak módjáról, ahogyan a nyilvántartását ellenőrizni lehet az MNB honlapján a Piaci szereplők menüpontban.
✘A Pénzügyi Békéltető Testületnél.
✘A pénzpiaci közvetítőt igénybevevő pénzügyi szolgáltatónál.
Nyújthat-e a pénzpiaci közvetítő - a pénzügyi szolgáltatás közvetítése mellett - más szolgáltatást is az Ügyfél részére?
Igen, de tájékoztatást kell róla adnia, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem minősülő szolgáltatása ellenértékeként díjat számít-e fel, ezekről az üzletszabályzatban is rendelkeznie kell.
✘Igen, de más szolgáltatásért díjat nem számolhat fel.
✘Nem nyújthat más szolgáltatást.
Az alábbiak közül melyikről kell tájékoztatást adnia a pénzpiaci közvetítőnek?
✘Arról, hogy a tevékenysége során okozott kárért az ügyfél felé nem áll helyt.
✘Arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat kizárólag a szolgáltatást igénybevevő Ügyféltől fogadhat el.
Arról, hogy többes kiemelt közvetítőként, többes ügynökként a pénzügyi intézmény megbízásából jár el a pénzügyi intézmény vagy a pénzügyi intézmények nevének feltüntetésével vagy alkuszként a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó ügyfél megbízásából jár el.
Milyen módon nem lehet átadni az ügyfél számára a tájékoztatás során a szükséges információkat?
Szóbeli tájékoztatás útján.
✘A bankfiókok ügyfélterében, hirdetmény formájában közzétéve.
✘Könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton, honlapon vagy emailben történő tájékoztatás útján, amennyiben az ügyfél ehhez előzetesen hozzájárulását adta.
Mely dokumentum foglalja össze a közvetítő által végzett tevékenységekre vonatkozó feltételeket?
Az Általános szerződési feltételeket is tartalmazó üzletszabályzat.
✘Befektetési Szolgáltatási Szabályzat.
✘Végrehajtási politika.
Válassza ki, hogy melyik megállapítás igaz a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankra vonatkozóan!
A Magyar Nemzeti Bank kizárólagosan jogosult a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátására Magyarországon.
✘A Magyar Nemzeti Bankot felügyeleti jogkörének vonatkozásában a Kormány bármikor kötelezheti eljárás lefolytatására.
✘A pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerint a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatai közé tartozik.
Mi nem tartozik a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank feladatai közé az alábbiak közül?
A hitelintézeteknél elhelyezett betétek befagyása esetén a betétes részére a vonatkozó jogszabályban meghatározott kártalanítási összeg kifizetése
✘A pénzügyi közvetítőrendszer stabil, zavartalan, átlátható és hatékony működésének biztosítása.
✘A pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek védelme, a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni közbizalom erősítése.
Az alábbiak közül melyik szervezet engedélyezi és ellenőrzi Magyarországon a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások tevékenységét?
A Magyar Nemzeti Bank.
✘A Nemzetgazdasági Minisztérium.
✘A Bankszövetség.
Kinek az engedélye szükséges Magyarországon a hitelintézet betétállományának átruházásához?
✘Az állomány-átruházáshoz nem szükséges engedély.
✘A betéteseké.
A Magyar Nemzeti Banké.
Az alábbiak közül kinek köteles a független közvetítő felügyeleti díjat fizetni Magyarországon?
A Magyar Nemzeti Banknak.
✘A Gazdasági Versenyhivatalnak.
✘A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnak.
Az alábbiak közül mely esetben indít a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást?
A 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt bejelentési és közzétételi kötelezettségre és a fedezetlen ügyletek korlátozására vonatkozó szabályok ellenőrzése, valamint a vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok ellenőrzése során észlelt, a bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás, piaci manipuláció, engedély vagy bejelentés nélküli tevékenység végzésének gyanúja esetén.
✘A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezései megtartásának ellenőrzése céljából.
✘A fogyasztó kérelmére.
Az alábbiak közül mely feladatok ellátása nem minősül a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatának?
A pénzügyi intézmények közvetlen irányítása.
✘A monetáris politika meghatározása és megvalósítása.
✘Bankjegy- és érmekibocsátás.
Kérhet-e és elfogadhat-e utasításokat a Magyar Nemzeti Bank az Európai Központi Banktól a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben foglalt feladatai végrehajtása és kötelességei teljesítése során?
✘Igen, mivel Magyarország az Európai Unió tagja.
Nem. Az MNB, valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Banktól és az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól.
✘A Magyar Nemzeti Bank igen, de szerveinek tagjai nem.
Az alábbiak közül melyik nem tartozik az MNB felügyelete alá?
✘A piaci viszonyok átláthatósága.
✘A pénzügyi szervezetek ügyfeleinek védelme.
A pénzügyi szervezetek munkatársainak érdekképviselete.
Jogosult-e az MNB helyszíni ellenőrzésre?
✘Igen, az MNB csak a helyszínen gyűjtött adatokat használhatja fel a felügyeleti tevékenysége során.
Igen, az MNB a felügyeleti tevékenységét helyszíni ellenőrzéssel, a rendszeres és rendkívüli adatszolgáltatásból származó adatok, az MNB részére megküldött dokumentumok ellenőrzésével és elemzésével végzi.
✘Nem, az MNB csak a rendszeres és rendkívüli adatszolgáltatásból származó adatokat és a részére megküldött dokumentumokat ellenőrizheti és elemezheti.
Mely esetekben tart az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatot a hatáskörébe tartozó szervezeteknél és személyeknél?
✘A fogyasztók szűk körét érintő esetekben._
Ha a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése fogyasztók széles körét érinti és az azonnali beavatkozás szükségessége ezt indokolja.
✘Minden esetben, amelyet a szolgáltatás igénybe vevői bejelentenek.
Az MNB a jogalkotó vagy jogalkalmazó szervek közé tartozik?
✘Jogalkotó szerv.
✘Jogalkalmazó szerv.
Mindkettő. Az intézményi integráció óta jogalkotó és jogalkalmazó szerv.
Mit tehet, ha nem ért egyet az MNB eljárása során hozott határozattal?
✘Fellebbezhet.
Fellebbezésnek nincs helye. Bíróság előtt pert indíthat.
✘Nincs lehetőség jogorvoslatra.
Mely esetben fenyegeti szabadságvesztés a pénügyi intézmény vezető állású személyét?
Bennfentes kereskedelem, tiltott piaci befolyásolás esetén, ha minősített személy követi el ezeket a bűncselekményeket.
✘Amennyiben a pénzügyi intézmény likviditása nem biztosított.
✘Ha a vezető állású személyről kiderül, hogy nem felel meg a szakmai követelményeknek vagy valótlan adatokkal megtévesztette az MNB-t az engedélyezési folyamat során.
Mi a szabályozatlan pénzügyi szolgáltatások nyújtásának (pl. szabályozatlan hitelkihelyezés) legnagyobb veszélye?
✘A közbizalom romlása a kereskedelem területén.
A stabilitás hiánya a pénzügyi szektorban.
✘A fogyasztóvédelem erősödése.
Válassza ki a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!
✘Magyarország központi bankja a Központi Bankok Európai Rendszerének és a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének a tagja.
✘Az MNB, valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank és egyes felügyeleti feladatok ellátásából adódó kivételekkel az Európai Unió intézményeitől, szerveitől, hivatalaitól, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól.
Az MNB elnöke a Kormánynak beszámolási kötelezettséggel tartozik.
Melyek tartoznak a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladataihoz az alábbiak közül?
A monetáris politika meghatározása és annak megvalósítása. Bankjegy- és érmekibocsátás. Deviza- és aranytartalék képzése, annak kezelése. A fizetési és elszámolási rendszerek felvigyázása és részvétel annak kialakításában. A makroprudenciális politika kialakítása.
✘Lakossági hitelezés, betétgyűjtés és ahhoz kapcsolódó banki szolgáltatások.
✘A Kormány gazdaságpolitikájának elősegítése minden monetáris politikai eszköz segítségével.
Válassza ki a Magyar Nemzeti Bank más szervekkel való kapcsolatára vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!
Az MNB-t a törvényben meghatározott feladatkörében a Kormány utasíthatja.
✘Az MNB elnöke az MNB tevékenységéről és monetáris politikájáról évente beszámol az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés eseti tájékoztatást is kérhet az MNB elnökétől.
✘A miniszter a költségvetés Kormány által történő elfogadását követően az MNB-t haladéktalanul tájékoztatja a központi költségvetésről szóló törvény tervezetéről. Az MNB jogosult a tervezettel kapcsolatos véleményét közvetlenül megküldeni a miniszternek. Ezt a véleményt a Költségvetési Tanács ülésén az MNB elnöke jeleníti meg. Az így megjelenített vélemény azonban nem köti az MNB elnökét a Költségvetési Tanács tagjaként biztosított jogainak szabad gyakorlásában.
Válassza ki a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
Az MNB jegyzett tőkéje tízmilliárd forint, társasági formája részvénytársaság.
✘Az MNB alapító okiratát a mindenkori részvényesek állapítják meg, amelyet be kell mutatni a Kormánynak és a köztársasági elnöknek.
✘Az MNB részvényei az állam tulajdonában vannak. Az államot, mint részvénytulajdonost az MNB-ben a Kormány képviseli.
A Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének ellátása keretében az alábbiak közül kiknek a felügyeletét látja el?
✘Kizárólag a közvetítők felügyeletét látja el.
✘A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény hatálya alá tartozó személyek közül azoknak a felügyeletét, akik a Magyar Nemzeti Bankhoz csatlakoztak.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletét.
Melyik nem tartozik az MNB döntéshozó szervei közé?
✘a Monetáris Tanács,
✘a Pénzügyi Stabilitási Tanács,
Gazdasági igazgatóság
Ki nem tagja az MNB Monetáris Tanácsának?
az MNB elnöke által delegált szakmai képviselők
✘az MNB elnöke, mint a Monetáris Tanács elnöke,
✘az MNB alelnökei
Az alábbiak közül melyik NINCS közvetlen hatással a forint árfolyamára?
✘irányadó kamatláb,
✘nyílt piaci műveletek,
pénzügyi intézmény szanálása
Minek minősül a versenytárgyalás és a pályáztatás tisztaságának megsértése az alábbiak közül?
Tisztességtelen piaci magatartásnak.
✘Etikus piaci magatartásnak.
✘Tisztességes piaci magatartásnak.
Az alábbi felsorolások közül melyik tartalmazza a "tisztességtelen verseny" lehetséges példáit?
Pl. hírnévrontás, bojkott-felhívás, szolgai utánzás, a versenytárgyalás és a pályáztatás tisztaságának megsértése.
✘Pl. a fogyasztó megtévesztése, a fogyasztó választási szabadságának korlátozása, áru árára és lényeges tulajdonságára tett hamis közlés.
✘Pl. a piaci elemzések elkészítése.
Az alábbiak közül melyik minősül a fogyasztóvédelem céljának?
✘Pl. hírnévrontás, üzleti titok megsértése, bojkott-felhívás, szolgai utánzás tényének nyilvánosságra hozatala.
Pl. a fogyasztók megtévesztése, a fogyasztó választási szabadságának korlátozása, áru árára és lényeges tulajdonságára tett hamis közlés megakadályozása és büntetése.
✘Pl. a versenytárgyalás és a pályáztatás tisztaságának megsértése esetén nyilvános felhívás közzététele.
A gazdasági erőfölénnyel visszaélés kapcsán melyik állítás helytelen?
✘Gazdasági erőfölénnyel rendelkezni nem tilos, azonban az erőfölénnyel visszaélni nem szabad. Ez esetben az úgynevezett "visszaélési elv" érvényesül.
Gazdasági erőfölény megszerzése önmagában is tilos, a szabályozás célja ennek mihamarabbi megakadályozása, a tisztességes piaci körülmények és a verseny fenntartása.
✘Az erőfölényes vállalkozás(ok) legveszélyesebb, tiltott piaci magatartásainak hátterében olyan stratégiák állnak, amelyek célja az egyébként is meggyengült piaci verseny további korlátozása a versenytársak kiszorítása, terjeszkedésük akadályozása vagy a hatékony versenyzéstől való elrettentése révén.
Létezik-e ilyen versenyjogi szabály: „Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.”?
✘Létezik ilyen szabály, de nem a versenyjog körében.
✘Nem.
Igen.
Válassza ki az alábbiak közül a kartellel kapcsolatos hamis állítást!
✘A kartell olyan versenytárs vállalatok közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatására vagy legalábbis annak korlátozására vonatkozik.
✘Bárki a versenyhatósághoz fordulhat, akinek információja van egy kartellről.
A kartell megengedett, ha az kizárólag egymástól független versenytárs vállalkozások között jön létre.
Ki felé számol be évente a GVH elnöke?
Országgyűlés
✘MNB
✘Európai Versenytanács
Az alábbiak közül ki utasíthatja a Versenytanácsot?
✘GVH
✘MNB
A fentiek közül egyik sem, mert a Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseik meghozatalával összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.
Milyen döntést NEM hozhat a GVH Versenytanácsa?
✘Bírságot vethet ki.
✘Eltilthatja az intézményt a kérdéses magatartástól,
Visszavonhatja a hatósági nyilvántartásbavételt igazoló okmányt.
Az alábbiak közül melyik sorolható a kartell előnyei közé a gazdaságra gyakorolt hatása alapján?
✘A versenytársak közötti együttműködés erősítése.
A nem tisztán versenykorlátozó együttműködéssel ellentétben a kartelleknek semmiféle előnyös hatása nincs és nem is lehet a fogyasztókra, vagy a gazdaságra nézve.
✘A verseny fokozása, ezáltal a piaci árak csökkenése.
Mely intézmény léphet fel az alábbi ügyben? Egy különlegesen jó piaci helyzetben lévő cég visszaélt-e erőfölényével és így megpróbálta-e kiszorítani versenytársait
✘MNB
GVH
✘Pénzügyi Békéltető Testület (PBT)
Melyik alábbi állítás helytelen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal kapcsolatban?
✘A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság autonóm államigazgatási szerv.
✘A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság feladata a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű, és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése, továbbá a személyes adatok Európai Unión belüli szabad áramlásának elősegítése.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kizárólag a Kormánynak köteles beszámolni tevékenységéről.
Melyik állítás helyes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal kapcsolatban?
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság számára feladatot csak törvény állapíthat meg.
✘A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati jogosultsága a magánszektor adatkezelőire terjed ki.
✘Személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogsérelem esetén, vagy annak közvetlen fennálló veszélyekor a helyi önkormányzat foglalkozik a kivizsgálással, nem pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatban melyik alábbi állítás hamis?
✘A polgár - ha törvény eltérően nem rendelkezik - megtilthatja a róla nyilvántartott adatok kiadását. Ezután csak a polgár eseti engedélye alapján lehet kiadni az adatokat.
✘Az adatnyilvántartás olyan hatósági nyilvántartás, amely a polgároknak a törvényben meghatározott személyi és lakcím adatait, valamint az azokban bekövetkezett változásokat tartalmazza.
A magyar állampolgárok - eljárási díj ellenében - kérhetik adataiknak az adatnyilvántartásból való törlését.
A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezelésével kapcsolatban döntse el melyik állítás igaz az alábbiak közül!
✘A tudományos kutató (a közvélemény-kutató és a piackutató) kapcsolatfelvétel céljából név- és lakcímadatot más, ugyanazon tevékenységet végző személytől vagy szervtől nem vehet át, azt nem használhatja fel.
A tudományos kutatás, a közvélemény-kutatás és piackutatás, valamint a közvetlen üzletszerzés céljára történő adatkezelés során biztosítani kell az érintett jogát a személyes adatainak védelméhez.
✘Akkor sem lehet azt elhagyni, vagy az adatgyűjtés végére halasztani a személyes adatokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget, ha az a kutatási cél megvalósulását veszélyeztetné.
Mire szolgál a közadatkereső (közadattár)?
✘Arra, hogy a közoktatási intézmények meghatározott adatokat közöljenek.
A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz, pontosabban az arra utaló hivatkozásokhoz.
✘Arra, hogy - egyébként nem hozzáférhető - közérdekű adatok nyilvánosságra kerüljenek.
Az alábbiak közül melyik az a magyar hatóság, melynek feladata a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése, továbbá a személyes adatok Európai Unión belüli szabad áramlásának elősegítése?
✘Az Európai Központi Bank.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
✘A GDPR felügyeletének feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank.
Lehetősége van-e a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnak pénzbírságot kiszabni egy hitelintézetre?
IGEN, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság birságolási jogkörrel felruházott szervezet, ezért a pénzügyi intézményekre is szabhat ki bírságot.
✘Nem, mert pénzbírságot csak az MNB szabhat ki rájuk .
✘Nem, mert nics birságolási joga a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnak.
Milyen lépéseket tehet a NAIH a jogosulatlan adatkezelés megakadályozása érdekében?
✘Elrendelheti a jogosulatlanul kezelt adatok zárolását, törlését vagy megsemmisítését
✘Felfüggesztheti az adatok továbbítását.
Mindkét fenti válasz igaz.
Ki vezeti az adatvédelmi nyilvántartást?
✘MNB
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
✘A Választottbíráság
Ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának vezetője?
A Hivatal elnöke, akit a köztársasági elnök nevez ki.
✘A Hivatal elnöke, akit a szakmai szervezetek az igazgatóság tagjai közül megválasztanak.
✘az MNB elnöke által delegált szakmai képviselő.
Mit nevezünk banktitoknak?
Banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.
✘Banktitok a bank gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult - ide nem értve a magyar államot - jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.
✘Banktitok más néven értékpapírtitok. Az egyes ügyfelek által igénybevett befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos információk, amelyek illetéktelen kezekbe kerülése mind az ügyfelek jogait, mind a bank prudenciális működését közvetlenül veszélyeztetné.
Mi a különbség a banktitok és az értékpapírtitok fogalma között?
A banktitok a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló, az ügyfeleire vonatkozó tény, információ, adat, míg az értékpapírtitok elsősorban az ügyfélről a befektetési alapkezelő, a befektetési vállalkozás, az árutőzsdei szolgáltató, a kockázati tőkealap-kezelő, a tőzsde, központi szerződő fél, központi értéktár, multilaterális kereskedési rendszer működtetője ügyfelekről rendelkezésére álló adat.
✘A banktitok a hitelintézetek ügyfeleivel kapcsolatos tények, információk, adatok vagy megoldások, míg az értékpapírtitok a hitelintézet gazdasági tevékenységéhez kapcsolódó tény, információ, megoldás vagy adat.
✘Nincs különbség, ugyanis minden banktitok értékpapírtitok.
Mi a különbség a banktitok és a fizetési titok között?
✘A banktitok azonos az üzletit titokkal, a fizetési titok ezzel szemben nem védett információ.
A kettő fogalom tartalma azonos, a különbség az, hogy a fizetési titkot hitelintézetnek nem minősülő pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, a banktitkot pedig a pénzügyi intézmények vonatkozásában értelmezzük.
✘A fizetési titok megegyezik a befektetési szolgáltatásokra értendő értékpapírtitokkal, a banktitok pedig a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó fogalom.
Definiálja az üzleti titok fogalmát!
A gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos - egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja.
✘Minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.
✘Minden olyan, az egyes ügyfélről a befektetési alapkezelő, a kockázati tőkealap-kezelő, a tőzsde, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, központi értéktár, központi szerződő fél rendelkezésére álló adat, amely az ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, illetve a befektetési alapkezelővel, a kockázati tőkealap-kezelővel, a tőzsdével, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel, a központi értéktárral, a központi szerződő féllel kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára vonatkozik.
Az üzleti titok és a banktitok közös szabálya közül válassza ki a helyes megfogalmazást az alábbiak közül!
Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles azt időbeli korlátozás nélkül megtartani, kivéve ha jogszabály felmentést ad a titok megtartásának kötelezettsége alól.
✘Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles ezt 30 napon belül az érintett gazdálkodó szervezet tudomására hozni.
✘Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles 60 napon belül értesíteni az érintett gazdálkodó szervezetet, illetve az ügyben érintett hatóságot.
Válassza ki az alábbiak közül a banktitok harmadik személyek részére való kiadásával kapcsolatos hamis állítást!
✘A banktitok kiadható harmadik személynek, ha a pénzügyi intézmény ügyfele, vagy annak törvényes képviselője a rá vonatkozó kiszolgáltatható banktitok-kört pontosan megjelölve közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan kéri vagy erre felhatalmazást ad.
✘A banktitok kiadható harmadik személynek, ha a pénzügyi intézmény érdeke ezt az ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi.
A banktitok kiadható harmadik személynek, ha azt a pénzpiaci közvetítő a kiszolgáltatható banktitok-kört pontosan megjelölve közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan kéri vagy erre felhatalmazást ad.
Mit tartalmaz az adattakarékosság elve?
✘A kezelt adatok körét és a kezelés mértékét a célhoz szükséges maximumra kell megállapítani.
A kezelt adatoknak az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek.
✘Az adatkezelőnek tisztában kell lennie az adatkezelés céljával.
Mely esetben NEM ad felmentést a törvény a banktitok megőrzésének kötelezettsége alól?
✘A hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, valamint a feladatkörében eljáró gyámhatósággal való eljárás során.
A feladatkörében eljáró telekommunikációs szolgáltató adatigénylése során.
✘Az adó-, vám- és egészség/nyugdíjbiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése esetén.
Mely esetben áll fenn a pénzügyi intézmény titoktartási kötelezettsége?
✘A pénzügyi intézmény a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló törvény alapján szolgáltat adatot.
✘Magyar bűnüldöző szerv – külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresése alapján - írásban kér banktitoknak minősülő adatot a pénzügyi intézménytől.
A pénzügyi intézmény ügyfelének házastársa banktitoknak minősülő információt kér a pénzügyi intézménytől.
Hová fordulhat az ügyfél téves átutalás esetén, amennyiben a szolgáltató szolgáltató (a törvényi kivételekben meghatározott esetekben) nem szolgáltat adatot?
✘a területileg illetékes bírósághoz
✘a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Választottbírósághoz
a Pénzügyi Békéltető Testülethez
Kiadhatja-e a pénzügyi intézmény az ügyfél személyes adatát, amennyiben az ügyféllel szemben fennálló követelését eladja vagy az lejárt?
✘Nem adhatja ki, mert banktitoknak minősül.
Igen, amennyiben az eladásához vagy lejárt követelése érvényesítése ezt szükségessé teszi.
✘Igen, amennyiben az ügyfél megfizeti a szolgáltatási díjat, úgy a pénzügyi intézmény szolgáltathat információt.
Mi az a charge back szolgáltatás?
✘Az információ szolgáltatás díja.
A pénzügyi szolgáltatók az úgynevezett charge back szolgáltatással díj felszámítása mellett meg tudják kísérelni az összeg visszahívását, pl. téves kedvezményezettnek történt utalás esetén.
✘A nemzetközi utalások esetében lehetőség van rá, hogy nem a megbízóra, hanem a kedvezményezettre terhelik a megbízás költségét, ez a charge back.
Mit tehetnek a pénzügyi intézmény (fogyasztói minőségben eljáró) ügyfelei, ha téves utalás esetében a pénzügyi szolgáltatók a törvényi kivétel ellenére sem szolgáltatnak banktitok körébe tartozó adatokat?
✘A Választottbírásághoz fordulhatnak a panasszal.
✘GVH-hoz fordulhatnak a panasszal.
A Pénzügyi Békéltetőtestülethez fordulhatnak a panasszal.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
✘A pénzügyi szolgáltatók az üzleti kapcsolat létesítésekor nem kötelesek átvilágítani az ügyfelet. Ilyen kötelezettségük kizárólag akkor keletkezik, ha pénzmosásra vagy terrorizmusra utaló körülményt vagy tényt tárnak fel.
✘A pénzügyi szolgáltatók az üzleti kapcsolat létesítésekor nem kötelesek átvilágítani az ügyfelet. Ilyen kötelezettségük kizárólag akkor van, ha a korábban rögzített ügyfélazonosító adatok valódiságával kapcsolatban kétség merül fel.
A pénzügyi szolgáltatók többek között az üzleti kapcsolat létesítésekor kötelesek átvilágítani az ügyfeleket, valamint akkor is, ha az ügyfélazonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatosan kétség merül fel.
Elfogadhat-e pénzügyi intézmény ügyleti megbízást azon ügyfelektől, akikre a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti átvilágítási adatok és a tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatok nem állnak teljes körűen rendelkezésére?
✘Kizárólag önálló eseti megbízásokat fogadhat el.
Nem.
✘Igen.
Melyik eset nem utal nagy valószínűséggel a bankszámla felhasználás segítségével megvalósított pénzmosásra az alábbiak közül?
✘Ügyfél által több bankszámla vezetése, ugyanannál a banknál, anélkül, hogy ez indokolt lenne. Gyakori tranzakciók a számlákon, átvezetések, racionális indokok nélkül.
Tényleges tulajdonos által elhelyezett nagy összegű betét után járó kamat felvétele .
✘Több személytől, cégtől ugyanarra a számlára érkező, rendszeres kisösszegű átutalások, amelyeket tovább utalnak egy harmadik számlára, amelyik nincs látható összefüggésben az adott számlával.
Pénzmosás gyanúja esetén milyen módon köteles a hitelintézet bejelentést tenni?
✘A bejelentést haladéktalanul, telefonon keresztül kell megtenni.
✘A bejelentést kódolt üzenet formájában, postai úton kell megtenni.
A bejelentést ÁNYK nyomtatványon keresztül kell a NAV-nak megtenni.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján az alábbiak közül ki NEM jogosult az ügyfél-átvilágítási intézkedések során a természetes személy ügyfele képmásának rögzítésére?
Bárki, aki pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló körülményt észlel.
✘A többes kiemelt közvetítő.
✘A játékkaszinót, kártyatermet működtető szolgáltató.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján az alábbiak közül mely pénzpiaci közvetítő köteles saját belső pénzmosás megelőzési szabályzatot készíteni?
A többes kiemelt közvetítő és az alkusz.
✘Minden független pénzpiaci közvetítő.
✘Kizárólag a jelzáloghitel-közvetítő.
Kinek a hatáskörében van az ügyfélazonosítási intézkedések terjedelmének, az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellegének és összegének a kockázatértékelési eljárás alapján történő meghatározása?
✘MNB
✘NAV - Pénzügyi Információs Egységként Működő Hatóság
A szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény
Mi a teendő, ha az ügyfélátvilágítás alá eső természetes személy anyja nevét az ügyfélátvilágítás során bemutatott dokumentum nem tartalmazza?
A természetes személy születési családi és utóneve, állampolgársága, anyja születési neve adatok ellenőrzése mellőzhető abban az esetben, ha a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében bemutatott okirat azt nem tartalmazza, de az adatot ellenőrzés hiányában rögzíteni kell.
✘A szolgáltatónak el kell kérnie azokat az okiratokat az ügyféltől, ami tartalmazza az azonosításhoz szükséges adatokat.
✘Meg kell tagadni a szolgáltatás nyújtását vagy a szerződés megkötését.
Mit jelent a felfedés tilalma?
✘Biztosítani szükséges, hogy a bejelentés megtörténte, annak tartalma titokban maradjon.
✘Biztosítani szükséges, hogy a bejelentő személye titokban maradjon.
Mindkét fenti elvárásnak teljesülnie kell.
Mennyi ideig szükséges megőrizni a Pmt. alapján az ügyleti megbízás teljesítésének felfüggesztését igazoló iratot?
8 évig
✘5 évig
✘10 évig
Mely ügyfélkategóriába tartozó ügyfél küldheti el a pénzügyi szolgáltató számára postai úton az a Pmt.-ben előírt okiratmásolatait ill. nyilatkozatait?
Alacsony kockázati besorolásba tartozó ügyfél.
✘Közepes kockázatú ügyfél.
✘Bármely kockázati kategóriába tartozó ügyfél megteheti.
Mikor kezdődik az ügyfélátvilágításhoz kapcsolódó dokumentumok, okiratok megőrzésének határideje?
Az üzleti kapcsolat megszűnésekor.
✘Az üzleti kapcsolat kezdetekor.
✘Az ügyfél által átadott okiratok pénzügyi szolgáltató által történő átvételével.
Melyik állítás hamis az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) vonatkozóan?
Kivétel nélkül valamennyi hitelintézet fióktelepe köteles csatlakozni az OBA-hoz.
✘Az OBA célja, hogy a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézet tevékenységi engedélyének törvényben meghatározott esetekben történő visszavonása alapján indított végelszámolási vagy felszámolási eljárás esetén kártalanítást fizessen a betétesek számára, hitelintézetenként, a törvényben meghatározott kereten belül.
✘Az OBA által nyújtott biztosítás kizárólag a névre szóló betétekre terjed ki.
Mekkora az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által kifizethető legmagasabb biztosítási összeg?
Az OBA a kártalanításra jogosult személy részére a betétkövetelés tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 100.000 euró összeghatárig fizeti ki kártalanításként, azzal, hogy a kártalanításra jogosult természetes személy részére bizonyos feltételek esetén további legfeljebb 50.000 euró összeghatárig fizet kártalanítást.
✘Az OBA a kártalanításra jogosult természetes személy részére a betétkövetelés tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 100.000 euró összeghatárig fizeti ki kártalanításként, míg a kártalanításra jogosult nem természetes személy részére legfeljebb 50.000 euró összeghatárig fizet kártalanítást.
✘Az OBA a kártalanításra jogosult természetes személy részére a betétkövetelés tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 6.000.000 forint összeghatárig fizeti ki kártalanításként.
A kártalanítás kifizetéséhez kapcsolódóan milyen határidők vonatkoznak az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA)?
A hitelintézet tevékenységi engedélye visszavonásáról hozott határozat közlésének, vagy a felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzése közzétételének időpontját követő napon megkezdi az OBA a betétesek részére a kártalanítás kifizetését, és főszabály szerint 10 munkanapon belül (2024. január 1-től 7 munkanapon belül) a betétesek rendelkezésére bocsátja a kártalanítást.
✘A kártalanítás kifizetése vonatkozásában a vonatkozó jogszabály nem ír elő határidőt, azt az OBA minden esetben egyedileg határozza meg.
✘Az OBA a kártalanítást a kártalanítás kezdő időpontjától számított 30 napon belül köteles kifizetni.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által fizetendő kártalanítás kifizetéséhez a betétesnek kell-e kérelmet benyújtania?
✘Igen, ez a kártalanítás kifizetésének előfeltétele minden esetben.
✘Csak akkor, ha a betétes a kártalanítás kezdő időpontját követő 2 munkanapon belül szeretné megkapni a kártalanítást.
Nem.
Jelölje meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) forrásait az alábbiak közül!
✘Az OBA a központi költségvetés önálló fejezete, annak forrása az éves költségvetés részeként kerül meghatározásra.
✘Az OBA a központi költségvetés önálló fejezete, annak forrása az éves költségvetés részeként kerül meghatározásra. A hitelintézeteknek külön kell fizetni egyszeri csatlakozási díjat és éves díjat, valamint hitelt kell nyújtaniuk az OBA számára bizonyos esetekben.
A hitelintézetek egyszeri csatlakozási díja, rendszeres és rendkívüli éves befizetései, az OBA által felvett kölcsön, egyéb bevételek, az OBA által kibocsátott kötvény.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betétek esetében a hitelintézet és a betétes között van helye beszámításnak?
✘Nincs.
✘Akkor van helye, ha a hitelintézetnek a betétessel szemben hitellel vagy más pénzügyi ügylettel kapcsolatos lejárt tartozása van.
Akkor van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően lejárt tartozása van.
Az alábbi, az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) vonatkozó állítások közül melyik a helyes?
Az OBA köteles honlapján közzétenni a betétesek kártalanításának feltételeit, és a lebonyolításával kapcsolatos információkat .
✘Az OBA kizárólag a kártalanításra jogosult kérelmére ad tájékoztatást a kártalanítás feltételeiről, és a lebonyolítással kapcsolatos információkról.
✘Az OBA kizárólag a kártalanítással érintett hitelintézetet köteles tájékoztatni a betétesek kártalanításának feltételeiről és a lebonyolítással kapcsolatos információkat a hitelintézet honlapján köteles közzétenni.
Az alábbiak közül mi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) funkciója?
Az, hogy a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézet tevékenységi engedélyének a Magyar Nemzeti Bank általi visszavonása alapján indított végelszámolási vagy felszámolási eljárás esetén, illetve hitelintézetnek a bíróság által elrendelt felszámolása esetén törvényben meghatározott feltételek szerint kártalanítást fizessen a betétesek számára,.
✘Az, hogy az esetleges fizetésképtelen hitelintézetek működéséhez forrást biztosítson.
✘Az, hogy az esetleges fizetésképtelen hitelintézetek betéteinek befagyása esetén kártalanítást fizessen a betétesek számára, korlátlan összegig, a hitelintézet szanálása mellett.
Hatóságként működik az Országos Betétbiztosítási Alap?
Az OBA nem hatóság, de feladatai ellátása érdekében rendelkezik a szükséges jogkörökkel, valamint szorosan együttműködik a pénzügyi szabályozó szervezetekkel.
✘Igen, az OBA hatóságként működik.
✘Az OBA nem hatóság, nem rendelkezik ilyen jogkörökkel és nem működik együtt a szabályozó szervezetekkel.
Melyik nem tartozik az OBA forrásai közé?
✘Hitelintézetek által befizetett csatlakozási díj,
✘OBA által kibocsátott kötvény
A betétesek által elhelyezett betét összege
Mennyi ideje van a betésnek kártalanítását követelni az OBA-tól?
✘nincs időkorlát, határozatlan ideig követelheti
✘3 évig
A betétesnek vagy az esetleges örökös(ök)nek a kártalanítási határidő lejártát követő 5 évig van lehetősége a kártalanítási összeg átvételére, ezt követően kártalanítását nem követelheti az OBA-tól.
Mi alapján kerül megállapításra az OBA által fizetett kártalanítás forintösszege?
✘A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az OBA tagjánál fennálló valamennyi betétkövetelését össze kell számítani. Beszámításnak nincs helye.
A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az OBA tagjánál fennálló valamennyi betétkövetelését össze kell számítani. Beszámításnak van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben lejárt tartozása van.
✘Csak a legalább 1 éve fennálló betékövetelésekre fizet kártalanítást az OBA.
Mekkora lesz összességében a betétesnek kifizetendő kártalanítás összege, ha A hitelintézetnél 80.000 EUR-nak megfelelő, B hitelintézetnél 90.000 EUR-nak megfelelő forintösszeget helyezett el és mindkét hitelintézet ellen felszámolási eljárás indult?
100.000 EUR,
✘90.000 EUR
✘170.000 EUR
Mi a Pénzügyi Békéltető Testület feladata?
A fogyasztó és a pénzügyi szervezetek közötti fogyasztói jogviták rendezése bíróságon kívüli eljárás keretében.
✘Az, hogy az állam és a magánszemélyek, vállalkozások közötti esetleges jogvitákat (pl. kárpótlási jegyekkel kapcsolatos jogviták) bíróságon kívüli eljárás keretében, soron kívül rendezze.
✘Az állami hatóságok közötti jogviták rendezésére szakosodott központi költségvetési szerv, amely a központi és helyi bíróságokon kívüli, soron kívüli megállapodásokra jött létre.
Melyik alábbi állítás nem igaz a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozóan?
✘A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett, szakmailag független testület.
✘Az MNB gondoskodik a Pénzügyi Békéltető Testület működésének pénzügyi fedezetéről.
Az állam a mindenkori éves központi költségvetésről szóló törvényben gondoskodik a Pénzügyi Békéltető Testület működésének ügyszámarányos támogatásáról.
Válassza ki a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozó helyes megállapítást az alábbiak közül!
A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltatók között - a szolgáltatás igénybevételére vonatkozójogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése.
✘Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogvita rendezése is, mert a fogyasztói csoportok szervezői pénzügyi szolgáltatók.
✘A területi gazdasági kamarák mellett működő békéltető testületek és a Pénzügyi Békéltető Testület egyidejűleg eljárhat ugyanabban az ügyben.
A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helyes állítást!
Célja a fogyasztói jogviták békés lefolytatása egyezség létrehozását megkísérelve, ennek eredménytelensége esetén döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítése érdekében.
✘Célja a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályok kidolgozása.
✘Célja a pénzügyi szervezetek - fogyasztókkal szembeni - tisztességtelen piaci magatartásának visszaszorítása.
Az alábbiak közül melyik tartozik a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe?
A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltatók között - a szolgáltatás igénybevételére vonatkozójogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése.
✘A hírnévrontással kapcsolatos jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése.
✘A tisztességtelen piaci magatartás tilalmával kapcsolatos jogviták miatt bírósági eljárás kezdeményezése.
Melyik állítás helyes az alábbiak közül a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozó előírások alapján?
A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett, szakmailag független testület.
✘A Pénzügyi Békéltető Testület a gazdasági kamarák mellett működő független testület.
✘Pénzügyi Békéltető Testületi tag a fogyasztói jogvitával kapcsolatos döntési jogkörében az MNB elnöke által utasítható.
A Pénzügyi Békéltető Testület köteles-e bárki kérésére tájékoztatást adni hatásköréről, illetékességéről, eljárásának szabályairól és költségeiről, a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hozatalának feltételeiről, a határozatok kikényszerítésének módjáról?
✘Nem, mivel a Pénzügyi Békéltető Testület csak meghatározott személyek részére ad tájékoztatást ezekben a kérdésekben.
Igen.
✘Nem, a Pénzügyi Békéltető Testület nem köteles ezekben a kérdésekben tájékoztatást adni.
A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helyes állítást!
Pénzügyi Békéltető Testületi tag az lehet, aki jogi végzettséggel és jogi szakvizsgával vagy közgazdasági egyetemi diplomával rendelkezik.
✘Pénzügyi Békéltető Testületi tag az lehet, aki legalább középfokú iskolai végzettséggel és annak kiegészítéseként elvégzett fogyasztóvédelmi szakvizsgával rendelkezik.
✘A Pénzügyi Békéltető Testület tagjai köztisztviselőnek minősülnek.
A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helytelen állítást!
✘A Pénzügyi Békéltető Testület három tagú tanácsban jár el, kivéve az ötvenezer forintot meg nem haladó összegre vonatkozó vagy egyszerű megítélésű fogyasztói kérelmeket jelentő, valamint méltányossági kérelmet tartalmazó ügyeket, amelyeknél egy testületi tag is eljárhat.
✘A pártatlanság biztosítása érdekében a tanácsba kijelölt békéltető testületi tag köteles haladéktalanul bejelenteni, feltárni minden olyan körülményt, amely jogos kétségeket ébreszthet függetlensége vagy pártatlansága tekintetében.
A Pénzügyi Békéltető Testületi tagok olyan jogvitákban is részt vehetnek az érdemi határozat meghozatalában, ahol az egyik érintett fél a testület tagjának hozzátartozója és ezért határidőben alapos kizárási kérelmet terjesztettek elő vele szemben. Pártatlanságát a többi tagnak kell felügyelni.
Helyes-e az alábbi állítás: A Pénzügyi Békéltető Testület eljárása nem nyilvános, kivéve, ha ahhoz mindkét fél hozzájárul.?
Igen, az állítás helyes.
✘Nem, az állítás helytelen, a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása nyilvános minden esetben.
✘Nem, az állítás helytelen, a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása nyilvános, azonban bármelyik fél kérheti a nyilvánosság kizárását.
Melyik nem tartozik a Pénzügyi Békéltető Testület elvei közé?
✘jogszerűség
✘átláthatóság
kontraszelekció
Ki kérhet tájékoztatást a PBT illetékességéről?
✘Csak természetes személy kérhet tájékoztatást.
A békéltető testület bárki kérésére köteles haladéktalanul tájékoztatást adni a hatásköréről, illetékességéről, eljárásának szabályairól és költségeiről,
✘Csak pénzügyi szolgáltató kérhet tájékoztatást.
Hány napon belül fejezi be a PBT az eljárást?
✘A meghallgatást 60 napon belül kitűzik és az eljárást be is fejezik.
✘Az eljárást 90 napon belül be kell fejezni, ez a határidő nem hosszabbítható.
Az eljárást 90 napon belül be kell fejezni, ezt a határidőt az elnök ügyenként egy alkalommal, maximum 30 nappal hosszabbíthatja meg.
Mit jelent az 'alávetés' a PBT eljárása során?
✘Sem a fogyasztó, sem a gazdálkodó szervezet nem nyilatkozik előre, hogy kötelezőnek fogadják-e el az eljáró tanács döntését.
✘A fogyasztó az eljáró tanács döntését magára nézve elismeri.
A gazdálkodó szervezet az eljáró tanács döntését magára nézve kötelezőnek fogadja el.
Mi a következménye annak, ha a gazdálkodó szervezet alávetette magát a PBT eljárásának, de nem hajtja végre a határozatot?
✘A határozatra úgynevezett ajánlásként kell tekinteni, melynek önkéntes végrehajtását a békéltető testületet működtető kamara ellenőrzi.
Az ellenérdekű fél kérheti a bíróságtól a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátását, a határozat végrehajtható.
✘A fogyasztó fellebbezést nyújthat be a Pénzügyi Békéltető Testülethez.
Jelölje meg a fogyasztási kölcsönnel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘A teljes hiteldíj mutató értékét nem kell feltüntetni minden esetben.
✘A hitelfelvevő nem élhet a hitel teljes összegű előtörlesztésével.
A fogyasztási kölcsön lehet például személyi hitel és áruhitel.
Melyik alábbi állítás helyes a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerinti panasz tekintetében a 435/2016. Kormányrendeletben foglaltak alapján?
A szóbeli panaszt a pénzügyi intézmény és a független közvetítő valamennyi, az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatartási idejében, ennek hiányában székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig köteles fogadni.
✘A telefonon közölt szóbeli panaszt a pénzügyi szervezet legalább a hét három munkanapján 8 órától 20 óráig fogadja.
✘Telefonon történő panaszkezelés esetén az ügyféllel történő telefonos kommunikációt csak az ügyfél kérésére kell hangfelvétellel rögzíteni.
Melyik alábbi állítás helytelen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) panaszkezelésre vonatkozó előírásainak ismeretében?
✘A pénzügyi szervezet a szóbeli panaszt - amennyiben lehetséges - azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a pénzügyi szervezet a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek megküldi.
A pénzügyi szervezet az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő negyvenöt munkanapon belül megküldi az ügyfélnek.
✘A panasz elutasítása esetén a pénzügyi szervezet tájékoztatja az ügyfelet, hogy fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Banknál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival, megszűnésével, valamint a szerződésszegés és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti, amennyiben a Pénzügyi Békéltető Testület eljárására vonatkozó szabályok szerint fogyasztónak minősül.
Ha az MNB fogyasztóvédelmi ellenőrzése során megállapította a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, az alábbiak közül melyik eszközzel élhet?
Elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését.
✘Nem tilthatja meg a jogsértő magatartás további folytatását, kizárólag figyelmeztetési jogköre van ebben az esetben, a konkrét lépéseket az együttműködő rendészeti szervek tehetik meg.
✘Elrendelheti a jogsértő magatartás további folytatását.
Válassza ki a fogyasztó pénzügyi érdek- és jogsérelem orvoslásának lehetséges peren kívüli változatait az alábbiak közül!
Panasz közlése a pénzügyi szolgáltató felé, fogyasztói kérelem az MNB felé, fogyasztói kérelem a PBT felé.
✘Az Alkotmánybíróság és/vagy a helyi főügyészség eljárásának kezdeményezése.
✘A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet saját hatáskörében lefolytatott eljárása, amelyben együttműködik a körzeti bíróval.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Amennyiben az ügyfél az írásbeli panaszt a szolgáltató valamely ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnek adja át .
✘a pénzügyi intézmény az ügyfél panaszát elutasíthatja.
... a szolgáltató a beérkezést követően haladéktalanul továbbítja a panaszt a panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egysége részére.
✘a pénzügyi intézmény köteles az ügyfelet felszólítani arra, hogy a panasztát a továbbiakban más szervezeti egységnél terjessze elő.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül? A pénzügyi intézmény a panaszok kivizsgálását követően olyan választ köteles adni, amelyben részletesen kitér (többek között)
✘a kifogás teljes körű kivizsgálásának eredményére, a panasz rendezésére vagy megoldására vonatkozó intézkedésre.
✘a panasz elutasítása esetén az elutasítás indokára.
a kifogásolt intézkedés, eljárás üzletpolitikai céljaira.
Ki jogosult panaszt tenni a pénzügyi szervezetnél?
✘A pénzügyi szervezet ügyfele, de kizárólag oly módon, ha formanyomtatványon tesz panaszt a pénzügyi szervezetnél.
A pénzügyi szervezet ügyfele, legyen az természetes személy fogyasztó, vagy e körön kívül eső jogi személy.
✘Kizárólag a pénzügyi szervezet természetes személy fogyasztónak minősülő ügyfele.
Jelölje meg az alábbiak közül a helyes állítást: A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét
✘két tizedesjegy pontossággal kell megadni, ha a kereskedelmi kommunikáció tartalmazza a hitel kamatának mértékét és típusát.
✘fogyasztóvédelmi szempontból ajánlott feltüntetni.
feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, legalább egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni.
A hitelközvetítő a fogyasztó által részére fizetendő díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségről a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatni köteles. Ez az állítás igaz, vagy hamis?
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, a hitelközvetítő csak arról köteles tájékoztatni a fogyasztót, hogy kinek a képviseletében jár el.
✘Az állítás hamis, a hitelközvetítő egyáltalán nem köteles tájékoztatni a fogyasztót.
Melyik a helyes az alábbiak közül a jelzáloghitel közvetítői díjról? Fennálló jelzáloghitel-szerződés, illetve ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződés módosítása során eljáró függő közvetítő tekintetében a közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg a jelzáloghitel-szerződés módosításakor fennálló tőketartozás, illetve lízingszerződés alapján fennálló tartozás (ideértve a maradványértéket is)
✘1,5 %-át.
✘0.5 %-át.
2 %-át.
A szolgáltató a panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját tartalmazó választ jogosult-e elektronikus úton megküldeni az ügyfélnek?
✘Nem, a panaszra adott választ minden esetben írásban papír alapú formában lehet megküldeni.
Igen, az ügyfél eltérő rendelkezésének hiányában - a vonatkozó jogszabályi feltételek teljesítése mellett - akkor, ha a panaszt az ügyfél a kapcsolattartás céljából bejelentett és a szolgáltató által nyilvántartott elektronikus levelezési címről küldte, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, kizárólag a szolgáltató ügyfele által hozzáférhető internetes portálon keresztül terjesztette elő.
✘Nem, a panaszra adott választ minden esetben postai úton kell megküldeni az ügyfélnek.
Melyik NEM tartozik a fogyasztó alapvető jogai közé?
Szólásszabadság
✘Tájékoztatáshoz való jog
✘Fogyasztók egészségének és biztonságának védelme
Lehetősége van-e a pénzügyi intézménynek digitális panaszkezelésre?
Igen, az MNB is támogatja a jogszabályi keretekkel összhangban álló, minden olyan digitális csatorna alkalmazását a panasztétel és a panaszkezelés során, amely az ügyfél érdeksérelme nélkül alkalmas a panaszok előterjesztésére.
✘Nem, mert nem alkalmasak az ügyfél érdekeinek esetleges sérelme nélkül a panaszok előterjesztésére.
✘Igen, de csak az MNB előzetes engedélyével.
Mi a 9/2020 számú, a pénzügyi szervezetek számára a fogyasztóvédelmi elvek alkalmazásáról szóló MNB ajánlás kiemelt célja?
✘A fogyasztók által fizetendő költségek csökkentése.
A pénzügyi ismeretek és az érdekérvényesítési képesség eltérő szintjéből, valamint a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatások komplexitásából fakadóan jellemzően fennálló aszimmetria csökkentése a pénzügyi intézmények és a fogyasztók között.
✘A jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók kiszűrése.
Milyen feltételeknek kell megfelelnie az akciós pénzügyi termékekről szóló tájékoztatásnak?
✘Szerződéskötést megelőzően egyértelműen meg kell határozni az akció időtartamát, előnyeit a standard, nem akciós termékekkel szemben.
✘Az akciós termékekre vonatkozó feltételek mellett fel kell hívni a fogyasztó figyelmét az akciós időszakot követően fennálló szerződési feltételekre, az akciós időszakhoz képest hátrányosabb kötelezettségekre és kondíciókra is.
Mindkét fenti feltételnek meg kell felelnie a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásnak.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Közjegyzői okiratnak minősül
az ügyleti okirat
✘a teljes bizonyító ere magánokirat.
✘a kárfelvételi jegyzőkönyv
Mi minősül közokiratnak az alábbiak közül?
✘Az írásba foglalt szerződés.
A közjegyző által a törvényben meghatározott alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles kiadmánya és hiteles másolata.
✘Az ügyvéd közreműködésével készített szerződés.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző azért felel, hogy
✘a közjegyzői okirat megfelel a bírósági iratok alakszerűségére vonatkozó szabálynak.
a közjegyzői okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza a közjegyző jelenlétében történt tényeket.
✘a közjegyzői okirat a közjegyző hivatalában készült.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratban
✘a határidőt és a pénzkötelezettség összegét számmal és betűvel, az okirat keltét számmal ki kell írni.
✘a határidőt és a pénzkötelezettséget, az okirat keltét és más számadatot elegendő számmal kiírni.
a határidőt, határnapot, a pénzkötelezettség végösszegét, az okirat keltét és más fontos számadatot számmal és betűvel is ki kell írni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratban törölni, átírni vagy a sorok közé írni
csak úgy szabad, hogy az áthúzott szó olvasható maradjon és a törölt szavak számát fel kell tüntetni és a közjegyző, valamint a felek aláírásával kell ellátni.
✘csak úgy szabad, ha a felek ehhez hozzájárultak.
✘csak úgy szabad, ha a törölt, átírt vagy módosított rendelkezést tartalmazó lapot a közjegyző kicseréli és a hibás lapot megsemmisíti.
Melyik álltás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat
✘eredeti példányát a felek megállapodása szerinti személy őrzi, a közjegyzőnél másolati példány marad.
eredeti példányát az a közjegyző őrzi, aki készítette, a felek az okirat hiteles kiadmányát kapják.
✘eggyel több eredeti példányban készül, mint a felek száma, egy példányt a közjegyző őriz, egy-egy példányt pedig maguk a felek.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a közjegyzői okirat több lapból áll,
azokat zsinórral össze kell fűzni és a közjegyzői bélyegzővel megerősíteni.
✘az okirat minden egyes lapján fel kell tüntetni azt, hogy az okirat hány lapból áll.
✘azokat zsinórral össze kell fűzni; de külön közjegyzői bélyegző alkalmazása nem szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző által őrzött eredeti közjegyzői okirat
✘a felek bármelyikének írásbeli kérelmére kiadatható.
csak a bíróságnak vagy a területi elnökségnek adható ki.
✘a felek együttes írásbeli kérelmére a kérelemben megjelölt személy számára adható ki.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző a közjegyzői okiratot
✘aláírja (közjegyzői minőségét nem szükséges feltüntetnie, és az okiratot bélyegzővel nem szükséges ellátnia).
✘aláírja és közjegyzői minőségét feltünteti (az okiratot bélyegzővel nem szükséges ellátnia).
aláírja, közjegyzői minőségét feltünteti és bélyegzővel ellátja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítése alkalmával a közjegyző kötelessége, hogy
a közjegyzői okiratot a fél/felek előtt felolvassa.
✘a közjegyzői okiratot a felek kérésére felolvassa.
✘amennyiben a fél vagy a felek valamelyike nem tud olvasni, akkor a közjegyzői okiratot felolvassa.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítése alkalmával a közjegyző kötelessége, hogy
✘szóról szóra írásba foglalja a fél nyilatkozatát.
világosan és egyértelműen írásba foglalja a fél nyilatkozatát.
✘a fél nyilatkozatának lényeges elemeit írásba foglalja.
Melyik álltás igaz az alábbiak közül? Ha a közjegyző a felet személyesen nem ismeri,
✘személyi adatairól a felet köteles nyilatkoztatni.
✘személyi adatairól a felet nyilatkoztatja, kétség esetén személyazonosságának igazolására szólítja fel.
személyi adatairól köteles meggyőződni saját kezű aláírással és fényképpel ellátott hivatalos igazolványból.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző a közokirat elkészítésében a közreműködést
✘megtagadhatja, ha a fél a személyazonosság megállapításához nem szolgáltatott adatot.
köteles megtagadni, ha a fél a személyazonosság megállapításához nem szolgáltatott adatot. (Ez alól a jogszabály nem enged kivételt.)
✘megtagadhatja, ha a fél a személyazonosság megállapításához nem szolgáltatott adatot, kivéve, ha két tanú a személyazonosságot igazolja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítéséhez két ügyleti tanú közreműködése szükséges,
✘ha az ügyleti okirat 10 millió Ft-ot meghaladó kötelezettségvállalásról szól.
✘ha az ügyleti okiratban négy vagy annál több fél szerepel.
ha a fél írástudatlan, illetőleg olvasásra vagy nevének aláírására képtelen.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítéséhez két ügyleti tanú közreműködése szükséges,
ha a fél vak.
✘ha az ügyleti okiratban a fél 10 millió Ft-ot meghaladóan vállal kötelezettséget.
✘ha a fél személyazonosságát fényképpel ellátott hivatalos igazolvánnyal igazolni nem tudja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat készítésénél
✘a felet meghatalmazott nem képviselheti.
✘a felet meghatalmazott képviselheti, a meghatalmazást magánokiratba kell foglalni.
a felet meghatalmazott képviselheti, a meghatalmazást közokiratba vagy olyan magánokiratba kell foglalni, amelyben a fél aláírását közjegyző, bíróság, más hatóság vagy magyar külképviseleti szerv hitelesíti.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző névaláírás vagy kézjegy valódiságát akkor tanúsíthatja,
ha a fél az okiratot a közjegyző előtt írja alá vagy az okiraton lévő aláírását a közjegyző előtt sajátjának ismeri el.
✘ha az aláírás megegyezik a fél sajátkezű aláírásával és a fényképpel ellátott hivatalos igazolványában szereplő aláírással.
✘ha két ügyleti tanú és a közjegyző együttes jelenlétében a fél az okiratot aláírja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratról
ha a törvényben vagy az okiratban másképpen nem rendelkeztek - csak az abban félként szereplő személy, törvényes képviselője vagy meghatalmazottja részére adható ki hiteles kiadmány.
✘csak az abban félként szereplő személy részére adható ki hiteles kiadmány.
✘bárki számára kiadható hiteles kiadmány, aki igazolni tudja, hogy az okirat tartalmának megismerése érdekében áll.
Hogyan szűnhet meg a jogképesség?
A jogképesség a halállal szűnik meg.
✘A jogképességről való lemondással.
✘A jogképesség felfüggesztésével.
Minősülhet-e a hallgatás vagy tartózkodás jognyilatkoznatnak?
✘Igen, minden esetben annak minősül.
A hallgatás vagy valamilyen magatartástól tartózkodás a felek kifejezett rendelkezése alapján minősül jognyilatkozatnak
✘Nem. A hallgatás semmilyen esetben sem minősülhet jognyilatkozatnak.
Hogyan válhat egy írni nem tudó/nem képes ember jognyilatkozata érvényessé?
✘Ha megkér valakit, hogy írja le, amit ő diktál.
Ha nyilatkozatát közokirat vagy teljes bizonyító ere magánokirat tartalmazza, amelyen a nyilatkozó fél aláírását vagy kézjegyét bíróság vagy közjegyző hitelesíti, vagy amelyen ügyvéd ellenjegyzéssel vagy két tanú aláírással igazolja, hogy a a nyilatkozó fél a nem általa írt okiratot előttük írta alá vagy látta el kézjegyével, vagy az okiraton lévő aláírást vagy kézjegyet előttük saját aláírásának vagy kézjegyének ismerte el.
✘Ha szóbeli nyilatkozatot tesz két tanú előtt.
Hogyan válhat érvényessé egy olvasni nem tudó/nyilatkozat nyelvét nem értő személy ember jognyilatkozata?
✘Ha szóban meghatalmaz valakit, hogy képviselje őt.
Az írni nem tudó/nem képes ember jognyilatkozatára vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy az okiratból ki kell tűnnie annak, hogy a tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek megmagyarázta.
✘Nem tehet érvényes jognyilatkozatot.
Miben áll a közjegyzői okirat különleges bizonyító ereje?
✘A közjegyző okirat nem veszhet el.
Közhiteles módon igazolja, hogy a benne foglalt nyilatkozatot az okiratban szereplő személy megtette, akkor, ott és olyan módon, ahogy a közokiratban szerepel.
✘A közjegyzői okirat nem selejtezhető.
Melyik felet képviseli a közjegyző?
✘Az ügyfelet, mert ő fizeti a közjegyzői okirat elkészítésének díját.
Egyiket sem, valamennyi szerződő fél részére megvilágítja a tervezett ügylet jogi következményeit
✘A pénzügyi intézményt.
Eltekinthet-e a közjegyző az ügyirat felolvasásától?
✘Amennyiben a közjegyző úgy ítéli meg, hogy a felek ismerik az okirat tartalmát, eltekinthet a felolvasástól.
Jogi képviselővel eljáró jogi személy felek kérhetik a felolvasás mellőzését, amennyiben az okirat tervezet tartalmát korábban teljeskörűen megismerték. (A tervezeten eszközölt változtatást/kiegészítést ez esetben is fel kell olvasni.)
✘A közjegyzői okirat felolvasása kötelező, ennek elmulasztása érvénytelenné teszi az okiratot.
Kinek kell bizonyítani, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak nem valódiak?
✘A közjegyzőt terheli a bizonyítási teher.
✘Kizárólag az okiratban félként megjelölt ügyfelet terheli a bizonyítási teher.
A bizonyítás során az köteles bizonyítani, hogy a tények nem állnak fenn, aki vitatja a közokiratban foglaltakat.
Minek minősül az az okirat, amely a bank és az ügyfél között közjegyző előtt került megkötésre?
✘Tartozás elismerő nyilatkozatnak.
✘Egyoldalú kötelezettség vállalásnak.
Kétoldalú közjegyzői okiratnak.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A bank és az ügyfél között közjegyző előtt megkötésre került szerződés
bírósági eljárás nélkül is lehetővé teszi a végrehajthatóságot.
✘a választottbíróság döntésével egyenértékű.
✘bírósági ítéletet követően válik végrehajthatóvá.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Kétoldalú közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés esetén
✘a közjegyző és az ügyfél a két szerződő fél.
a bank és az ügyfél a szerződő fél.
✘csak az ügyfél minősül szerződő félnek.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kölcsönszerződés kétoldalú közjegyzői okiratba foglalása esetén
✘a követelés egy bírósági fogalmazó által lefolytatott bírósági eljárást követően válik végrehajthatóvá.
✘azonnali hatályú felmondásnak van helye a bank részéről.
az ügyfél nem szerződésszerű teljesítése esetén a követelés bírósági eljárás nélkül végrehajthatóvá válik.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha az ügyfél és a bank szerződését kétoldalú közjegyzői okiratba foglalják,
a felek megállapodásától függ, de az ezzel kapcsolatos díj általában az ügyfelet terheli.
✘az ezzel kapcsolatos díj általában fele-fele arányban megoszlik a bank és az ügyfél között.
✘az ezzel kapcsolatos díj általában a bankot terheli.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha kétoldalú közjegyzői okirat elkészítése során a közjegyzőnek valamely fél által beszélt nyelvből nincsen nyelvi jogosítványa
✘a közjegyző a közreműködést megtagadhatja.
a közjegyző a közjegyzői okiratot magyar nyelven tolmács közreműködésével készíti el.
✘a közjegyző elkészítheti a közjegyzői okiratot, ha a másik szerződő fél erre a körülményre tekintettel az okirat elkészítéséhez kifejezetten hozzájárul.
A kétoldalú közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell-e az eljárt jogi képviselő aláírását?
Igen.
✘Csak abban az esetben, ha az eljárt jogi képviselő által képviselt személy nem rendelkezik teljes cselekvőképességgel.
✘Nem.
Melyik okiratból tűnik ki egyértelműen nem természetes személy esetében, hogy hogyan ír alá a képviseletre jogosult?
✘Cégkivonat
Aláírási címpéldány
✘Személyi igazolvány
Milyen okiratba szükséges foglalni a szerződést, ha a banki hitelszerződésnek több szereplője is van (pl. haszonélvező, özvegyi jog jogosultja)?
Kizárólag kétoldalú közjegyzői okiratba lehet foglalni a szerződést
✘Közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba.
✘Egyoldalú közjegyzői okiratba kell foglalni.
Mit tanúsít az ügyleti okirat?
✘Nem hitelesen tanúsítja a felek akaratát.
✘Tanúsítja a közjegyző jelenlétében elhangzott tényeket, bemutatott dokumentumokat.
Közhitelesen tanúsítja az adott jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A teljes bizonyító ere magánokirat az ellenkező bizonyításig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója
✘szerződést kötött.
az abban foglalt nyilatkozatot megtette, elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el.
✘az okiratban megnevezett személy.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az okirat teljes bizonyító ere magánokirat, ha azt
a kiállító saját kezűleg írta és aláírta.
✘az okiratból kitűnően a kiállító diktálta, majd aláírta.
✘az okiratból kitűnően a kiállító maga gépelte, majd aláírta.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
✘a nem a kiállító által írt okirat esetén két tanú aláírása szerepel az okiraton.
✘a nem kiállító által írt okirat esetén csak a két tanú megnevezése és lakcíme szerepel az okiraton.
a nem kiállító által írt, de általa aláírt okirat esetén két tanú aláírásával igazolja, hogy a kiállító az okiratot előttük írta alá.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
a nem általa írt, de aláírt okirat esetén két tanú aláírásával igazolja, hogy a kiállító aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el.
✘a nem általa írt, de általa aláírt okirat esetén egy tanú aláírása igazolja, hogy a kiállító aláírását előtte sajt kezű aláírásának ismerte el.
✘a nem általa írt, de általa aláírt okirat esetén a kiállító aláírását szóban saját kezű aláírásának ismerte el.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
✘az okirat aláírójának aláírását hozzátartozója hitelesítette.
✘az okirat aláírójának aláírását a másik szerződő fél hitelesíti.
az okirat aláírójának aláírását bíró vagy közjegyző hitelesíti.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
✘az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat megszerkesztésére megbízást kapott.
az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá.
✘az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével a kiállítást kérő személyazonosságát ellenőrizte.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiraton az aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el.
✘az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat megszerkesztésére megbízást kapott.
✘az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével a kiállítást kérő személyazonosságát ellenőrizte.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha
az okiratot a jogi személy képviseletére jogosult személy a rá vonatkozó szabályok szerint megfelelően aláírja.
✘a jogi személy által üzleti körében kiállított okiratot két munkavállaló minden oldalon szignójával látta el.
✘a jogi személy által üzleti körében kiállított okiratot a jogi személy könyvvizsgálója aláírta.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az okirat kiállítója nem érti az okirat nyelvét, teljes bizonyító ereje akkor van az okiratnak, ha
✘a hitelesített fordítást csatolják.
az okiratból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy az okirat aláírójának elmagyarázta.
✘az okiratból kitűnik, hogy a tanúk egyike vagy a hitelesítő az okirat nyelvét ismeri.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az okirat kiállítója olvasni nem tud, akkor jön létre teljes bizonyító ere magánokirat, ha
✘azt közjegyző is ellenjegyzi.
✘abból kitűnik, hogy a tanúk, illetve a hitelesítő személy tud olvasni.
abból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő az okirat aláírójának elmagyarázta.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A teljes bizonyítóerejű magánokirat valódiságát
✘kétségbe vonni nem lehet.
csak akkor kell bizonyítani, ha az ellenérdekű fél azt kétségbe vonja vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek tartja.
✘csak a bíróság kérdőjelezheti meg.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A külföldön kiállított magánokiratra
✘a magyar jog szabályait kell alkalmazni, és amennyiben a jogügylet bizonyítása céljából kiállított okirat a magyar szabályoknak nem felel meg, teljes bizonyító ere magánokiratként nem lehet figyelembe venni.
a magyar jog szabályait alkalmazni kell azzal, hogy a jogügylet bizonyítása céljából kiállított okirat kiállítási hely joga szerinti fennálló bizonyító erejét akkor is megtartja, ha a magyar szabályoknak nem felel meg.
✘a magyar jog szabályait nem kell alkalmazni.
Az alábbiak közül mely feltételnek nem kell teljesülnie ahhoz, hogy a nyilatkozatot írásba foglaltnak lehessen tekinteni?
✘A jognyilatkozat közlésére olyan formában kerül sor, amely alkalmas a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére.
✘A jognyilatkozat közlésére olyan formában kerül sor, amely alkalmas a nyilatkozattevő személyének azonosítására.
A jognyilatkozat közlésére olyan formában kerül sor, amely alkalmas a nyilatkozatot fogadó személyének azonosítására.
Az alábbiak közül milyen okirat jön létre abban az esetben, ha az okirat aláírójának aláírását az okiraton bíró hitelesíti?
✘Közokirat.
Teljes bizonyító ere magánokirat.
✘Egyszerű magánokirat.
Mely esetekben állítható ki magánokirat helyett csak közokirat?
✘Bármely szerződés esetében
Amennyiben a jogszabály írja elő kötelező jelleggel a szerződés közjegyzői okiratba való foglalását.
✘Amennyiben a kiállító az okiratban foglaltakat magára nézve nem ismeri el kötelező jelleggel.
Mely esetben vélelmezhető a hamisítás a magánokiratok esetében?
Ha a kiállító tudta nélkül az okiratban lévő szöveg az aláírását követően megváltoztatásra került.
✘Ha az írástudatlan személy csak a név kezdőbetűjét helyezte el az okiraton aláírás helyett.
✘Ha az okirat szövegében áthúzás található.
Milyen típusú okiratnak minősül az elektronikus aláírással ellátott dokumentum?
✘Egyszerű magánokirat
Teljes bizonyító ere magánokirat
✘Közokirat
Hogyan NEM vizsgálhatja a bíróság az okirat valódiságát?
Telefonos meghallgatás útján.
✘Íráspróbát rendelhet el.
✘Írásszakértővel vizsgáltatja meg az okiratot.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba az alábbiak bejegyzése kérhető:
✘ingatlan-tulajdonoshoz kapcsolódó jog keletkezése módosulása.
ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezése, módosulása vagy megszűnése.
✘ingatlan-átruházóhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezése, módosulása.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartás adatait érintő olyan eljárásokban, amelyekben a jogváltozás bejegyzésének alapjául közjegyző által készített okirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat szolgál,
a jogi képviselet kötelező.
✘a jogi képviselet mellőzhető.
✘a jogi képviselő bírósági titkár is lehet.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzést
✘kizárólag az kérheti, akinek ez bejegyzett jogát érinti.
✘kizárólag az kérheti, aki ezáltal jogosulttá válik.
annak kell kérnie, aki ezáltal jogosulttá válik, illetve kérheti az is, akinek ez bejegyzett jogát érinti.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés iránti kérelemhez
✘a felek számánál eggyel több példányban csatolni kell a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.
két eredeti és egy másolati példányban csatolni kell a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.
✘egy eredeti és két másolati példányban csatolni kell a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jog
a jelzálogjog.
✘a perfeljegyzés.
✘a tulajdonos gondnokság alá helyezése.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jog
✘a csődeljárás indítása a tulajdonos ellen.
a haszonélvezeti jog és használati jog.
✘a büntető eljárás megindítása.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Belföldön kiállított magánokirat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzés alapjául akkor szolgálhat, ha
az okiratot közjegyző készítette, vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos ellenjegyzéssel látta el.
✘a felek a szerződést aláírták.
✘a szerződést ügyvéd készítette.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálogjog alapítására, módosítására, megszűnésére vonatkozó bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásba olyan magánokirat alapján is teljesíthető,
amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet a nevének feltüntetésével szabályszerűen és nyilvánvalóan azonosítható módon írt alá.
✘amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet pecsétjével láttak el.
✘amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet ügyintézője kézjegyével ellátott.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzés alapjául szolgáló okiratot
✘meghatalmazott nem írhatja alá.
✘meghatalmazotti eljárás esetén közokiratba kell foglalni.
meghatalmazott is aláírhatja, ebben az esetben csatolni kell a meghatalmazást is, amelyet a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra előírt alakszerűségek szerint kell kiállítani.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartási eljárás során a kérelemre induló olyan eljárásokban, amelyekben a jogváltozás bejegyzésének alapjául közjegyző által készített magánokirat szolgál,
a jogi képviselet kötelező.
✘a jogi képviselet nem kötelező.
✘jogi képviselő közreműködése esetén soron kívüli eljárásnak van helye.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető tény
a szerződésen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom.
✘a telki szolgalom.
✘az elővásárlási jog.
Az alábbiak közül az ingatlan mely részére nem jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog?
Az ingatlan egy részére.
✘Az ingatlan egészére.
✘A közös tulajdonban álló ingatlannak a tulajdonostársat megillető egész tulajdoni illetőségére.
Az alábbiak közül milyen célt szolgál az elidegenítési és terhelési tilalom?
✘Az ingatlan állagának megóvását.
A jelzálogjog biztosítását.
✘A közhitelesség elvének biztosítását.
Kit NEM tekinthetünk jogi képviselőnek azt ingatlannyilvántartási eljárásban való képviselet során?
✘A fél képviseletében eljáró jogtanácsos.
✘A fél képviseletében eljáró közjegyző.
A pénzügyi intézmény vezetőjét.
Elhagyható-e szabadfelhasználású jelzáloghitel esetén az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése?
✘Nem, a jogszabály kötelezővé teszi a bejegyzést.
Igen, ha az elidegenítési és terhelési tilalom nem jogszabályon alapul, és a hitelintézet sem követel meg elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó rendelkezést az adásvételi szerződésben.
✘Igen, amennyiben az ügyfél kérelmezi, hogy ne jegyezzék be a tilalmat.
Milyen módon NEM jöhet létre elidegenítési és terhelési tilalom?
✘Bírósági határozattal
✘Jogszabály alapján
Szóbeli megállapodás alapján
Mihez/kihez kapcsolódik a zálogjog az alábbiak közül?
A zálogtárgyhoz
✘A zálogjogosulthoz
✘A zálogkötelezetthez
Teljesíthető-e teljes bizonyító ere magánokirat alapján a jelzálogjog bejegyzése?
✘Nem, a jogszabály kötelezővé teszi a közokiratba foglalást.
Igen, megszűnt a közokiratba foglalási kötelezettség. A jelzálogjog alapítására, módosulására és megszűnésére vonatkozó bejegyzés olyan magánokirat alapján is teljesíthető, amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet - nevének feltüntetésével - szabályszerűen és nyilvánvalóan azonosítható módon írt alá.
✘Igen, de csak elektronikus aláírással készült okirat alapján.
Melyik dokumentum definíciója a következő? "zálogkötelezett valamely meghatározott későbbi zálogjogosult, vagy más harmadik személy irányában lemondott arról a jogáról, hogy meghatározott zálogjog kitörlése esetén a törölt jelzálogjogi bejegyzés ranghelyével rendelkezhessék vagy, hogy e ranghelyet új jelzálogjog bejegyzésének céljára fenntarthassa."
✘Jelzálog bejegyzése iránti kérelem
✘Jelzálog törlése iránti kérelem
Ranghely lemondó nyilatkozat
Melyik esetben szükséges az egyetemleges jelzálog bejegyzése?
Amennyiben a kölcsön biztosítékául több ingatlan szolgál.
✘Amennyiben a kölcsön biztosítékául egyetlen ingatlan szolgál és az fedezi a teljes kölcsön összegét.
✘Amennyiben több zálogkötelezett tulajdonában van a fedezetként szolgáló ingatlan.
Változik-e a jelzálog összege a hitel futamideje alatt?
✘A bejegyzett jelzálog összegéta kamatperiódus végén felülvizsgálják.
A bejegyzett jelzálogjog összege a futamidő alatt nem változik.
✘Igen, a bejegyzett jelzálog összege a hátralévő tartozás összegéhez igazodik.
Mi lesz a jogosultak sorrendje abban az esetben, ha egy zálogtárgyat több zálogjog is terhel?
A kielégítési jog a zálogjogosultakat a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.
✘A kielégítési jog a zálogjogosultakat egyetemlegesen illeti meg.
✘A kielégítési jog a zálogkötelezetteket a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Jelzálogjogot
✘csak ingatlanon lehet alapítani.
✘csak ingóságon lehet alapítani.
ingatlanon és ingóságon egyaránt lehet alapítani.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingóságot terhelő jelzálogjogot
✘be kell jegyezni a gépjármű nyilvántartásba.
✘be kell jegyezni a Pesti Központi Kerületi Bíróság által vezetett zálogjogi nyilvántartásba.
be kell jegyezni a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett hitelbiztosítéki nyilvántartásba.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitelbiztosítéki nyilvántartásba kell bejegyezni
✘az ingatlant terhelő jelzálogjogot.
az ingó dolgot, jogot vagy követelést terhelő jelzálogjogot.
✘a hitelszerződéseket.
Az alábbiak közül ki tehet a zálogjog hitelbiztosítéki nyilvántartásból való törlésére irányuló nyilatkozatot?
✘Kizárólag a közjegyző.
✘Kizárólag a zálogkötelezett.
A zálogjogosult és a zálogkötelezett egyaránt.
Az alábbiak közül ki tehet a zálogjog hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésre irányuló nyilatkozatot?
A zálogjogosult és a zálogkötelezett egyaránt.
✘Kizárólag a közjegyző.
✘Kizárólag a zálogkötelezett.
Melyik fogalmat definiáltunk az alábbiakban? “biztosítéki nyilatkozatok megtételének technikai támogatására szolgáló, a közjegyzők, a regisztrált és nem regisztrált felhasználók, valamint a közfeladatot ellátó szervek részére rendelkezésre álló, az interneten elérhető országosan egységes számítástechnikai rendszere”
✘Takarnet rendszer
✘Ingatlannyilvántartás
HBNY (hitelbiztosítéki nyilvántartás)
Milyen lényeges különbség van az ingatlannyilvántartás és a hitelbiztosítéki nyilvántartás között?
✘Az ingatlannyilvántartás a zálogkötelezett személyéhez, míg a hitelbiztosítéki nyilvántartás a zálogtárgyhoz kapcsolódó jogokat tartalmazza.
✘Semmilyen különbség nincs a két nyilvántartás között.
A hitelbiztosítéki nyilvántartás ingó dolgokra, vagyoni értékű jogokra vonatkozóan a jogokat a zálogkötelezett személyéhez kapcsolódóan tartalmazza, míg az ingatlan-nyilvántartás a reálfolió elvén épül fel.
Hogyan lehet megtekinteni a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, hogy bejgyezésre került-e a zálogjog?
✘A zálogkötelezett azonosítója alapján lehet megkeresni.
A betekintés a zálogtárgy egyedi azonosítója alapján történhet.
✘Nem lehet betekinteni a nyilvántartásba, csak a jogi képviselő kérheti le az adatokat.
Igaz-e a következő állítás? A hitelbiztosítéki nyilvántartásnak az a célja, hogy a fedezet meglétét igazolja.
✘Igen, az állítás helyes.
Hamis, a hitelbiztosítéki nyilvántartás célja, hogy a zálogkötelezett fennálló kötelezettségeiről nyújtson tájékoztatást.
✘Hamis, a hitelbiztosítéki nyilvántartás célja, hogy a zálogtárgyhoz kapcsolódó kötelezettségekről nyújtson tájékoztatást.
Milyen esetben törölhető a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálog?
✘Amennyiben a Közjegyzői Kamara ehhez hozzájárult.
✘Amennyiben a zálogkötelezettt ehhez hozzájárult.
Amennyiben a zálogjogosult a zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatától számított 30 napon belül nem tett a bejegyzés fenntartására irányuló nyilatkozatot.
Milyen esetben törölhető a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálog?
✘Amennyiben a KHR-t működtető BISZ Zrt. ehhez hozzájárult.
Amennyiben a zálogjogosult ehhez hozzájárult.
✘Amennyiben a kezes ehhez hozzájárult.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés alapján a vevő köteles
a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni.
✘a vételárat megfizetni.
✘a vételár megfizetésére kötelezettséget vállalni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan adásvételének érvényességéhez
✘a szerződés közokiratba foglalása szükséges.
a szerződés írásba foglalása szükséges.
✘a szóbeli szerződéskötés elegendő.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Adásvétel esetén – eltérő megállapodás hiányában – a dolog átvételének és a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének költségei általában
a vevőt terhelik.
✘az eladót és a vevőt egyenlő arányban terhelik.
✘az eladót terhelik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan adásvétel esetén – eltérő megállapodás hiányában – a birtokátruházással és az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett állapot rendezésével kapcsolatos költségek
✘a vevőt terhelik.
✘az eladót és a vevőt egyenlő arányban terhelik.
az eladót terhelik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan adásvétele esetén az ingatlan tulajdonjogát a vevő akkor szerzi meg,
✘ha a szerződés érvényes és az ingatlant birtokba vette.
✘ha a szerződés érvényes.
ha a szerződés érvényes, az ingatlant birtokba adták és a vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés esetén a vételár teljes kiegyenlítéséig
az eladó írásban fenntarthatja a dolog tulajdonjogát.
✘az eladó a dolog tulajdonjogát nem szerzi meg.
✘a vevő a szerződés megkötésekor fenntarthatja a dolog tulajdonjogát.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés esetén kikötött tulajdonjog-fenntartás hatálya idején a vevő a dolgot
✘csak az eladó előzetes engedélyével idegenítheti el.
nem idegenítheti el.
✘csak a vételár 75%-ának kiegyenlítése után idegenítheti el.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan adásvétele esetén, ha a vevő tulajdonjogának bejegyzése előtt birtokba lép, ennek napjától
szedheti a dolog hasznait, viseli terheit és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.
✘jogosult a dolog tulajdonjogával felhagyni.
✘jogosult az elbirtoklás útján történő tulajdonszerzés bejegyzésére.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos másnak vételi jogot enged,
✘a jogosult egy később meghatározott időpontban adásvételi szerződés megkötését követelheti.
✘a jogosult 10 év szakadatlan birtoklás után megszerzi a dolog tulajdonjogát.
a jogosult a dolgot a tulajdonoshoz intézett egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vételi jog
✘legfeljebb 6 hónapra köthető ki.
határozatlan időtartamra is kiköthető.
✘legfeljebb 5 évre köthető ki.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A vételi jogra vonatkozó megállapodás
✘szóban vagy írásban köthető.
✘közokiratba foglalása kötelező.
érvényesen írásban köthető meg.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos meghatározott dologra nézve írásbeli megállapodással elővásárlási jogot enged,
akkor, ha a dolgot el akarja adni, a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosulttal közölni.
✘a dolgot kizárólag az elővásárlási jog jogosultjának adhatja el.
✘az elővásárlási jog jogosultja az általa meghatározott áron élhet a jogával.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos elővásárlási jogot enged meghatározott dologra; és a tulajdonos a jogosultnak ajánlatot tesz, de a jogosult az ajánlatra nem tesz nyilatkozatot,
✘a tulajdonos tetszőleges áron adhatja el a dolgot.
a tulajdonos az ajánlatnak megfelelően vagy annál az eladó számára kedvezőbb feltételek mellett adhatja el a dolgot.
✘a tulajdonos kizárólag az ajánlatnak megfelelő áron adhatja el a dolgot.
Mi a jogkövetkezménye annak, ha ugyanazon dologra nézve több személyt azonos rangsorban illet meg az elővásárlási jog és közülük többen tesznek elfogadó nyilatkozatot?
✘Az adásvételi szerződés nem jön létre, a jogosultaknak új ajánlatot kell tenniük.
Az adásvételi szerződés a hatályos elfogadó nyilatkozatot tett jogosultakkal létrejön.
✘Az adásvételi szerződés az eladó döntése által kijelölt jogosulttal jön létre.
Melyiket tartalmazhatja a pénzintézeti hitel igénybevétele esetén a szerződés?
✘Felfüggesztő, vagy bontó feltételt a szerződés érvényességét vagy hatályát illetően.
✘Elállási jog kikötését a kölcsön, vagy a lakáscélú állami támogatás/kedvezmény kifizetését követően,
Elidegenítési és terhelési tilalom kikötését.
Alapítható vételi jog hitelbiztosíték céljából?
✘Igen, de csak a jogszabályban meghatározott szigorú feltételekkel.
NEM, a törvény szigorúan tiltja.
✘Igen, a vételi jog a pénzügyi intézmény döntése alapján elfogadható biztosítékként.
Hogyan csökkenthető a vételi jog kötelezettjének a dolog értékváltozásából eredő kockázata?
Az ár nem pénzben való kifejezésével, a felek bármilyen más módon megegyezhetnek, ha az egyértelműen mutatja a vételár értékét.
✘Az inflációs ráta nyomonkövetésével.
✘Eladási opciót tartalmazó szerződés megkötésével.
Mi a kötelezettsége a vételi jog jogosultjának, ha élni kíván a jogával?
✘Nincs kötelezettsége, automatikusan lehívható a vételi jog.
✘Szóban vagy ráutaló magatartással jelezni kell a vételi jog kötelezettjének a szándékát.
A vételi jog jogosultjának igazolnia kell (pl. tértivevénnyel, átvételi elismervénnyel), hogy az ingatlan megvásárlására vonatkozó egyoldalú nyilatkozatát a kötelezett felé megtette.
Az alábbiak közül mi NEM az ingatlanra vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásának feltétele?
✘a tulajdonos eladási szándéka
✘a harmadik féltől érkezett vételi ajánlat
a jelzálog bejegyzése hitelbiztosítéki nyilvántartásba
Melyik élvez elsőbbséget? A jogszabályon alapuló elővásárlási jog, a szerződéses elővásárlási jog vagy a szóbeli megállapodás az elővásárlásról?
A jogszabályon alapuló elővásárlási jog
✘A szerződéses elővásárlási jog.
✘A szóbeli megállapodás.
Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? Az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg a felek megállapodnak abban, hogy a vevő jogot biztosít az általa megvett dolog tekintetében, mely szerint az eladó a vevőhöz intézett nyilatkozatával a dolgot megveheti.
Visszavásárlási jog
✘Elővásárlási jog
✘Vételi jog
Az alábbiak közül mely esetben szűnik meg a visszavásárlási jog
✘Az ingatlan eladásával.
✘Az ingatlant káresemény éri.
Az ingatlan megsemmisül.
Mi a teendő, ha a tulajdonilapon teher szerepel bejegyezve az eladásra kerülő ingatlan vonatkozásában?
Az eladó nyilatkozik arról, hogy a vételár önerőből fizetendő részéből tehermentesíti az ingatlant.
✘A vevő nyilatkozik arról, hogy tehermentesíti az ingatlant.
✘Az eladó nyilatkozik arról, hogy a folyósított kölcsönből tehermentesíti az ingatlant.
Mi a biztosíték a pénzügyi intézmény számára abban az esetben, ha az eladók csak a vételár kifizetését követően járulnak hozzá az ingatlan tulajdonjoga vevőkre való átszállásához?
✘Az eladó nyilatkozik arról, hogy engedi bejegyeztetni a jelzálogot a tulajdonjog átszállását megelőzően.
✘A vevő nyilatkozik arról, hogy bejegyzi a későbbiekben az ingatlanra vonatkozó jelzálogjogot.
Az adásvételi szerződés tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a Bank által folyósítandó utol vételárrész bankszámlán való jóváírását követő 3 munkanapon belül a tulajdonjog bejegyzési engedélyt a meghatalmazott ügyvéd a földhivatalhoz jogosult és köteles benyújtani.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jognyilatkozatot tenni
✘csak személyesen lehet.
más személy (képviselő) útján is lehet, amennyiben az jogszabály által nem kizárt.
✘kizárólag személyesen vagy pénzügyi szolgáltató útján lehet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A képviselő eljárásával
az általa képviselt válik jogosulttá, illetőleg kötelezetté.
✘a képviselő és a képviselt egyetemlegesen válik jogosulttá, illetőleg egyetemlegesen válik kötelezetté.
✘a képviselő válik jogosulttá, illetőleg kötelezetté.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Cselekvőképes személyt
✘csak cselekvőképes személy képviselhet.
✘cselekvőképtelen személy is képviselhet.
korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy is képviselhet meghatalmazás alapján.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb helyiségben azt a személyt, akiről okkal feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult,
✘a meghatalmazása felmutatása után a jogi személy képviselőjének kell tekinteni.
képviselőnek kell tekinteni.
✘közokiratba foglalt általános meghatalmazás alapján a jogi személy képviselőjének kell tekinteni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Meghatalmazás útján képviseleti jogot,
a képviselőhöz, a bírósághoz, az érdekelt hatósághoz, vagy ahhoz a személyhez intézett nyilatkozattal (meghatalmazással) lehet létesíteni, akihez a meghatalmazás alapján a képviselő jognyilatkozatot jogosult tenni
✘nem lehet létesíteni.
✘kizárólag ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan lehet hitelesíteni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Meghatalmazáshoz olyan alakszerűségek szükségesek,
✘amilyenben a felek megállapodnak.
✘amilyet a szerződést ellenjegyző ügyvéd szükségesnek tart.
amilyet a jogszabály a meghatalmazás alapján megtehető jognyilatkozatra előír.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az általános meghatalmazás
csak közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan érvényes.
✘csak közokiratba foglaltan érvényes.
✘akár szóban, akár írásban érvényes.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás
✘minden esetben kizárólag egy adott jogügyletre érvényes.
✘a kiállítás keltétől számított legfeljebb egy évig érvényes.
ellenkező kikötés hiányában visszavonásig érvényes.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás-visszavonás harmadik személy irányában akkor hatályos,
ha arról a meghatalmazott tudott vagy tudnia kellett.
✘ha a meghatalmazó a meghatalmazottal a visszavonást közölte.
✘ha a meghatalmazás visszavonásától legalább 15 nap eltelt.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás visszavonásának jogáról
✘a meghatalmazó közokiratba foglalt nyilatkozattal lemondhat.
való lemondás semmis.
✘a meghatalmazó írásbeli nyilatkozattal lemondhat.
A meghatalmazás az alábbi képviseleti formák mely csoportjába tartozik?
Ügyleti képviselet.
✘Szervezeti képviselet.
✘Törvényes képviselet.
Köteles-e a meghatalmazott a meghatalmazó nevében eljárni?
✘Igen, ha elvállalta a meghatalmazást, akkor köteles eljárni.
Nem, a meghatalmazás csak lehetőséget teremt az eljárásra, a meghatalmazott nem köteles azonban eljárni.
✘Csak abban az esetben, ha a meghatalmazó erre utasítja.
Díjfizetésre kötelezett-e a meghatalmazó a meghatalmazottal szemben?
✘Igen, a meghatalmazónak kötelessége ellentételezést fizetni a meghatalmazott számára.
A meghatalmazás történhet ingyenesen és lehetőség van díjazás ellenében is meghatalmazni valakit.
✘Nem, a meghatalmazásra vonatkozó megállapodás csak ingyenesen köthető.
Adhat-e meghatalmazást az adós a zálogkötelezett számára?
✘Nem, csak a zálogkötelezett adhat az adós/adóstárs részére.
✘Igen, amennyiben közjegyzői okiratba foglalja a meghatalmazást.
Nem, sem az adós/adóstárs nem adhat a zálogkötelezettnek, sem fordítva.
Meddig terjed a meghatalmazott képviseleti joga?
A képviseleti jog kiterjed mindazon cselekmények elvégzésére és jognyilatkozatok megtételére, amelyek a képviselettel elérni kívánt cél érdekében szükségesek.
✘A képviseleti jog csak azokra a cselekményekre terjed ki, amit a meghatalmazott belefoglalt a meghatalmazásba.
✘A képviseleti jog a felügyeleti hatóság által meghatározott cselekedetekre és jognyilatkozatokra terjed ki.
Hatályos-e egy 7 évre kötött általános meghatalmazás?
✘Igen, az általános meghatalmazást akár határozatlan időre is ki lehet kötni.
Nem, a határozatlan időre vagy 5 évnél hosszabb időre kötött meghatalmazás érvényét veszti.
✘Nem, az általános meghatalmazás maximum 3 évre köthető ki.
Mely esetben NEM szűnik meg a meghatalmazáson alapuló képviseleti jog?
✘a határozott időre adott meghatalmazásnál az idő eltelt,
a meghatalmazást a meghatalmazott visszavonja
✘a meghatalmazott az ügyet ellátta, a nyilatkozatot megtette
Mire nem terjed ki a jogi személy törvényes képviselőjének képviseleti joga?
✘a társaság ügyeire
✘a társaság jognyilatkozataira
a társaság tulajdonosainak bíróság előtti képviseletére
Előtörleszthető-e a fogyasztói kölcsön?
✘Nem, mert ezzel a hitelintézet elesne a futamidő további részében esedékes hiteldíjaktól.
Igen, fogyasztói kölcsön esetében az ügyfél minden esetben élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával.
✘Igen, fogyasztói kölcsön esetében az ügyfél, - amennyiben a hitelnyújtó ezt a hitelszerződésben nem tiltotta meg, - élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztói kölcsön esetében, amennyiben az adós előtörleszt,
✘a még hátralévő tőketartozást és a lejáratig még esedékes kamatokat meg kell fizetnie.
hitelezőnek csökkentenie kell a hitel teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a hitelszerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó hitelkamattal, és hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
✘a még hátralévő tőketartozást, a lejáratig még esedékes kamatokat, valamint előtörlesztési díjat kell fizetnie.
Mi az előtörlesztési díj?
A részleges előtörlesztés és a teljes kölcsönösszeg előtörlesztése esetén is a hitelezőnek az előtörlesztés napján hatályos, vonatkozó hirdetményében meghatározott díj.
✘A részleges előtörlesztés esetén a hitelezőnek az előtörlesztés napján hatályos hirdetményében a futamidő végére meghatározott díj.
✘A teljes kölcsönösszeg előtörlesztése esetén a hitelezőnek a szerződéskötés napján hatályos hirdetményében meghatározott díj.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott hitelek esetében törvényi előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően az előtörlesztés feltételeiről, illetve adott esetben az előtörlesztés költségeiről
✘szükségtelen tájékoztatást adnia.
✘az ügyfél erre irányuló kérdése esetén tájékoztatást kell adnia.
tájékoztatást kell adnia.
Igaz-e a következő állítás? A lakástakarékpénztárral kötött lakáselőtakarékossági szerződés alapján igénybevett lakáskölcsön törlesztése során az előtakarékoskodó a szerződés módosítása nélkül bármikor jogosult rendkívüli, a szerződésben meghatározott törlesztő részletnél magasabb összegű törlesztés teljesítésére.
✘Igen, de azzal a feltétellel, hogy az előtakarékoskodó ezt az összeget egy zárolt, nem kamatozó alszámlára utalja.
Igen.
✘Nem.
Terhelhet-e rendkívüli díjat a lakástakarékpénztár abban az esetben, ha az adós a lakáselőtakarékossági szerződés alapján igénybevett lakáskölcsönnél magasabb törlesztőrészletet fizet?
✘Csak abban az esetben, ha az előtakarékoskodó kéri a szerződés módosítását.
✘Igen.
Nem.
Előtörleszthető-e a lakossági jelzáloghitel?
✘Nem, mert ezzel a hitelintézet elesne a futamidő további részében esedékes hiteldíjaktól.
A 2010. március 1-jét követően megkötött jelzáloghitel szerződések esetében az ügyfél minden esetben élhet a részleges vagy teljes előtörlesztés jogával. Az ezt megelőzően kötött szerződések esetében a konkrét szerződéses feltételek szerint lehetséges az előtörlesztés.
✘Igen, lakossági jelzáloghitel esetében az ügyfél, amennyiben a hitelnyújtó ezt a hitelszerződésben nem tiltotta meg, élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával.
Igaz-e a következő állítás? Lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén a hitelező jogosult az előtörlesztés miatt keletkezett költségeinek megtérítésére.
✘Nem, az előtörlesztés minden esetben ingyenes, a hitelező nem számíthat fel külön előtörlesztési díjat.
✘Igen, a deviza alapú kamattámogatott hitelek kivételével.
Főszabály szerint igen.
Mekkora az előtörlesztési díj maximális mértéke lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén (ide nem értve a jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerződést)?
Legfeljebb az előtörlesztett összeg 1,5 százaléka.
✘Legalább az előtörlesztett összeg 2 százaléka.
✘Az előtörlesztett összeg 2 százaléka, de legalább húszezer Forint.
Mekkora az előtörlesztési díj maximális mértéke a jelzáloglevéllel finanszírozott lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén?
✘Az előtörlesztett összeg 2,5 százaléka, de legfeljebb huszonötezer Forint.
✘Legalább az előtörlesztett összeg 1,5 százaléka.
Legfeljebb az előtörlesztett összeg 2 százaléka.
A 2010. március 1-jét követően megkötött lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén milyen esetben nem illeti meg a hitelezőt a költségtérítés?
Abban az esetben, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.
✘Abban az esetben, ha az előtörlesztett összeg nem haladja meg a teljes hitelösszeg 10%-át.
✘Abban az esetben, ha az előtörlesztés előtakarékossági szerződés alapján történt.
Az alábbiak közül a hitelező mely formában köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani az előtörlesztésre vonatkozó információkat?
✘Szóban, írásban, vagy más tartós adathordozón.
Papíron, vagy más tartós adathordozón.
✘A hitelező nem köteles ezeket az információkat a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.
Mitől NEM függ az előtörlesztés által elérhető pénzügyi előny az ügyfél számára?
✘hitel futamidejétől
✘hitel kamatperiódusától
hitel fedezetétől
Melyik típusú hitelt lenne érdemes előtörlesztenie az Adósnak?
✘Babaváró kölcsönt
✘CSOK mellett igénybevett kamattámogatott kölcsönt
piaci alapon felvett szabadfelhasználású jelzáloghitelt
Az alábbiak közül mire van hatással az előtörlesztés?
a tőketartozás csökken
✘a tőketartozás
✘kizárólag a kamattartozás csökken
Mi a következménye annak, ha az Adós nem jelenti be az előtörlesztési kérelmét a Bank számára?
✘A pénzügyi intézmény visszautalja az összeget.
A bejelentés elmulasztása esetén a többletbefizetés nem kerül a Kölcsön javára lekönyvelésre.
✘A pénzügyi intézmény letétbe helyezi az összeget az esetleges jövőbeni késedelem fedezésére.
Mi történik, ha az előtörlesztési szándék bejelentése ellenére az előtörleszteni szándékozott összeg fedezete nem áll rendelkezésre az Ügyfél számláján?
Ebben az esetben a Bank az előtörlesztést nem hajtja végre.
✘A Bank felszólítja az Ügyfelet a pénz befizetésére.
✘A Bank végrehajtja az előtörlesztést és utána fizetési felszólítást küld az Ügyfélnek.
Melyik esetben NEM szükséges a szerződésmódosítás?
✘Fedezetcsere
Végtörlesztés
✘Prolongálás
Mit csökkent az előtörlesztett összeg?
✘A kölcsönösszeg kamatát
A fennálló tőketartozást
✘A kezelési költséget
Szükséges-e az előtörlesztést követően kamatot fizetni?
Igen, a hátralévő tőketartozásra a futamidőre arányos hiteldíjat és kamatot kell megfizetni.
✘Nem, az előtörlesztés révén a teljes hiteltartozás rendezésre kerül.
✘Nem, csak az előtörlesztési díjat kell megfizetni.
Igaz-e a következő állítás? A futamidő meghosszabbítása esetén - a még fennálló tartozás összegének és a kamatfeltételeknek a változatlanul hagyása mellett - a törlesztőrészlet is azzal arányosan csökken.
Igen, mert az adósnak hosszabb futamidő alatt, egységnyi időre vetítve kisebb tőkerészleteket kell változatlan kamat- és díjfeltételek mellett törlesztenie.
✘Nem, mert a hosszabb futamidő miatt a fizetendő hiteldíj is növekszik.
✘Ellenkezőleg, a törlesztőrészlet ezzel arányosan nő.
Mit jelent a hitel prolongálása?
A hitel lejáratának bármilyen okból szerződés módosítással történő hosszabbítását.
✘A késedelmessé vált (problémás) hitel lejáratának bármilyen okból történő módosítását.
✘A hitel lejáratának bármilyen okból történő módosítását oly módon, hogy a hitelnyújtó új hitelkeretet vagy hitelösszeget hagy jóvá.
Az adós hiteltörlesztési képességének romlása esetén milyen elsődleges célt szolgál a hitel prolongálása?
✘A hitelbiztosítéki érték javulását.
Azt, hogy a hitelszerződésből eredő követelésnek az adós - hiteltörlesztési képességének romlása ellenére, a prolongálás miatt alacsonyabb havi törlesztőrészletekkel - eleget tudjon tenni.
✘A hitelcél megvalósulását.
Az alábbiakban megjelöltek közül mely jellemző ok miatt válhat szükségessé egy forgóeszközhitel prolongálása?
✘Mert a hitelszerződésben kikötött biztosíték értéke jelentősen lecsökkent.
✘Mert az adós vállalkozás által indított beruházás késik, határidőre történő átadása kérdésessé vált.
Mert az adós gazdálkodásában az átmeneti forgóeszköz- (vevő- vagy készletállomány-) növekmény tartóssá vált.
Melyik az az alábbiakban megjelölt kockázati tényező, amely a hitel felmondásához vezet?
✘Az átmeneti forráshiány tartóssá válása.
Az adós fizetésképtelenné válása.
✘Az átmeneti forgóeszköznövekmény tartóssá válása.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitel prolongálása a hitelnyújtó számára az eredetihez képest
✘hitelveszteséget okoz.
későbbi megtérülést valószínűsít.
✘kisebb megtérülést eredményez.
Hogyan történik normál esetben a folyószámla-hitelkeret rendelkezésre tartásának meghosszabbítása?
Rendszerint az éves felülvizsgálat keretében – a folyamatos kockázatkezelés tapasztalatai, és/vagy az ügyfél módosító kérelme alapján - történik döntés a keret további rendelkezésre tartásáról.
✘A hitelező felmondja a problémássá vált folyószámla-hitelkeret szerződést, és szigorúbb feltételekkel újabb szerződést köt.
✘Pótfedezet bekérése mellett.
Kezdeményezhető-e futamidő-módosítás az adós fizetési nehézségének kezelése céljából?
✘Igen, így például a Magatartási Kódexet aláíró pénzügyi intézmények vállalják, hogy a fizetési nehézségek kezelése körében a hitelek futamidejét minden esetben automatikusan meghosszabbítják.
Igen, a pénzügyi intézmények vállalják, hogy kidolgoznak a hitelezéssel kapcsolatban olyan termékeket, áthidaló módszereket, intézkedési csomagokat, amelyek a hitelek átütemezésével vagy a törlesztési időszak meghosszabbításával kapcsolatosak.
✘Nem.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Lakáshiteleknél, átmeneti hiteltörlesztési nehézségek esetén áthidaló megoldást jelenthet
✘a hitel futamidejének rövidítése.
✘a kölcsön előtörlesztése.
a hitel törlesztésének időszakos szüneteltetése.
Szükségessé teheti-e hitel lejáratának módosítását a szerződésben foglalt finanszírozási cél megváltozása?
✘Kizárólag problémás követelések esetében.
✘Nem jellemző, a szerződésben foglalt finanszírozási cél megváltozása ugyanis azonnali hitelfelmondási ok.
Indokolt esetben igen.
Miért előnyös a pénzügyi intézmény számára a prolongáció?
Növeli a kölcsön visszafizetésének valószínűségét.
✘Csökkenti a kölcsönösszeg teljes futamidőre jutó fizetendő kamatát.
✘Növeli a havonta fizetendő törlesztőrészlet nagyságát, így magasabb profitot eredményez a hitelintézet számára.
Kinek ajánlható a futamidő hosszabbítás?
akinél a fizetési nehézséget a törlesztőrészlet nagysága okozza,
✘a fizetésképtelen adós számára
✘a magas jövedelemmel rendelkező adós számára
Hogyan alakul (várhatóan) a hitel törlesztőrészlete az ideiglenes törlesztőrészlet csökkentés időszakának leteltét követően a törlesztőrészlet?
✘Változatlan marad a törlesztőrészlet.
✘Várhatóan alacsonyabb lesz, mint az ideiglenes törlesztő részlet.
Várhatóan meg fogja haladni törlesztőrészlet összegét.
Hogyan érinti a hitelügylet kockázatát a törlesztési mód megváltoztatásával járó szerződésmódosítás (pl. lineárisról annuitásra)?
✘A törlesztési mód megváltoztatásával a kamatkockázat csökken.
Nem érinti, a hitelhez kapcsolódó, az átalakítást megelőzően is fennállt kamatkockázat az átalakítást követően továbbra is fennmarad.
✘A törlesztési mód megváltoztatásával a kamatkockázat nő.
Milyen dokumentum módosítására kerülhet sor a törlesztési mód megváltoztatása során?
egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat/közjegyzői okirat módosítása
✘jelzálog bejegyzés módosítása
✘a pénzügyi intézmény ÁSZF-jének módosítása
Hitelszerződés esetében, mi a következménye annak, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartama alatt nem teljesült, és a hitelkeretből folyósítás még nem történt?
A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és - tekintettel arra, hogy hitelművelet nem történt - a hitelszerződés megszűnik.
✘A hitelező azonnali hatállyal felmondja a hitelszerződést.
✘Az adós egyoldalú nyilatkozata alapján a rendelkezésre tartási idő meghosszabbodik.
Hitelszerződés esetében mi történik, ha a szerződésben megjelölt hitelcél teljesült, de az adós a hitelkeretet teljes egészében nem, csak részben hívta le?
✘A rendelkezésre tartási idő meghosszabbodik, abból a célból, hogy az adós a hitelkeretet lehívhassa.
✘A hitelkeret le nem hívása miatt a hitelező azonnali hatállyal felmondja a hitelszerződést.
A rendelkezésre tartási időszak elteltével az adósnak a szerződésben megjelölt feltételek szerint tartozása áll fenn a lehívott összeg és járulékai erejéig, a rendelkezésre tartási időszak lejáratáig le nem hívott hitelkeret pedig megszűnik.
Keretjellegű hitelszerződés esetében, lehetőség van-e a rendelkezésre tartási idő meghosszabbítására, ha a rendelkezésre tartás időtartartama alatt ismertté válik, hogy a kölcsönnek a szerződésben megjelölt célra fordítása lehetetlen, és a hitelkeretből folyósítás még nem történt?
✘Tekintettel arra, hogy a hitelszerződés értelmében az ügyfél köteles a kölcsön teljes összegének lehívására, a hitelezőnek a rendelkezésre tartási időt meg kell hosszabbítania.
A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és - tekintettel arra, hogy hitellehívás nem történt - a hitelszerződés megszűnik.
✘Igen, ekkor az adósnak egy újabb, megvalósítható hitelcélt kell megjelölnie.
Létezik-e valamilyen időkorlát a hitelkeret (meghosszabbított) rendelkezésre tartására piaci hitelek esetén?
✘Igen, nem lehet több, mint egy év.
Nem, de a rendelkezésre tartási időszakot célszerű a hitelcél megvalósulásának várható időtartama szerint meghatározni.
✘Igen, nem lehet hosszabb, mint a törlesztési periódus.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a meghosszabbított rendelkezésre tartás időtartama alatt az adós körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be, melynek köszönhetően hitelképtelenné vált?
✘Az adósnak hitelt érdemlően igazolnia kell, hogy jövedelmi/pénzügyi helyzete a hitelintézet számára elfogadható kockázatot jelent.
✘A hitelezőnek - a hitelszerződés szerinti kötelezettségvállalása okán - újabb adósminősítést kell elvégeznie, és ennek eredményétől függően pótfedezetet kell bekérnie.
A hitelszerződést a hitelező felmondhatja, ha az adós felszólítás ellenére sem ad megfelelő biztosítékot.
Beruházási hitel esetében az alábbiak közül milyen ok miatt hosszabbodhat a rendelkezésre tartási idő?
✘Nyilvánvalóvá vált, hogy az adós - vagyoni helyzetének romlása miatt - csak késve tudja megkezdeni a hitel törlesztését.
A beruházás a tervezetthez képest késik, és az adós kérelmét a rendelkezésre tartási idő hosszabbítására a hitelező jóváhagyja.
✘Az adós ellen környezeti károkozás miatt hatósági eljárás indul.
Projekthitel (projektfinanszírozás) esetében az alábbiak közül milyen ok miatt hosszabbodhat a rendelkezésre tartási idő?
✘Nyilvánvalóvá vált, hogy az adós - a szponzor vagyoni helyzetének romlása miatt - csak késve tudja megkezdeni a hitel törlesztését.
A projekt a tervezetthez képest késik, és az adós kérelmét a rendelkezésre tartási idő hosszabbítására a hitelező jóváhagyja.
✘A kivitelező cég ellen környezeti károkozás miatt hatósági eljárás indul.
A rendelkezésre tartási idő hosszabbodása automatikusan meghosszabbítja-e a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön futamidejét?
✘Csak abban az esetben, ha a rendelkezésre tartási idő hosszabbodása jogszerű volt.
✘Igen, mindig.
Nem, de a hitelszerződés esetleges módosítása esetén a kölcsön futamideje kitolódhat.
A rendelkezésre tartási idő hosszabbodásával arányosan nő-e a rendelkezésre tartás díja?
✘Nem, mert a rendelkezésre tartás díja szinte kivétel nélkül 0%.
✘Igen, minden esetben.
Általában nem, mert az említett díjat a hitelintézet rendszerint a hitelkeret összegét alapul véve határozza meg.
Mikor tagadhatja meg a hitelintézet a hitelkeretből hátralévő rész(ek) folyósítását?
az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja
✘az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott célra használja
✘alacsonyabb lett a jövedelme
Mikor tekinthető hitelképtelennek az adós?
✘Ha 90 napnál hosszabb ideje nem teljesítette a pénzügyi kötelességeit a pénzügyi intézmény felé.
Ha az anyagi helyzetének vizsgálata alapján a felvett kölcsön megtérülésének realitása nem feltételezhető.
✘Amennyiben az adós a KHR-ben már szerepel bármely teljesítő vagy nem teljesítő hitelével.
Felmondható-e a bank által előírt vagyonbiztosítás a rendelkezésre tartási idő hosszabbításának ideje alatt?
Jellemzően nem, a fedezetre érvényes (és folyamatosan fentartott) vagyonbiztosítással kell rendelkezni, amennyiben a bank azt kötelező jelleggel előírta.
✘Igen, és nem kell újat kötnie
✘Csak abban az esetben szűnhet meg a biztosítás, ha az eredeti biztosítási szerződés határideje lejárt.
Mi történik az adós hitelképtelennél válása esetén?
✘A bank meghosszabbítja a rendelkezésre tartási időt.
A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.
✘A bank lerövidíti a rendelkezésre tartás időt.
Melyik alábbi esetben követelhet kártérítést a pénzügyi intézmény az ügyfelétől?
✘Az ügyfél fizetésképtelensége esetén.
Az ügyfél rosszhiszeműsége esetén.
✘Az ügyfél általi szerződés felmondás esetén.
Mi a következménye annak, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki?
✘A rendelkezésre tartási idő rövidítése.
✘Prolongálás.
A hitelszerződést a hitelező felmondhatja, ha az adós felszólítás ellenére sem ad megfelelő biztosítékot.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartamának vége előtt teljesül, és az adós teljes egészében lehívja a hitelkeret?
A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és ezt követően a szerződésben megjelölt feltételek szerinti visszafizetéssel az adósnak tartozása áll fenn a lehívott összeg és járulékai erejéig.
✘Az adós köteles kezdeményezni a hitelszerződés módosítását a lerövidült rendelkezésre tartási időszak miatt.
✘A rendelkezésre tartási időszak hátralévő részében az adós jogosult mind a hitelösszeg visszafizetésére, mind a teljes hitelkeret újbóli lehívására.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartamának vége előtt teljesül, de az adós a hitelkeretet teljes egészében nem hívja le?
A rendelkezésre tartási időszak lerövidül (tekintettel arra, hogy az említett hitel célhoz kötött, amely cél már megvalósult), és az adós a szerződésben megjelölt feltételek szerint köteles a ténylegesen lehívott hitelkeretnek megfelelő tartozás visszafizetésére.
✘A rendelkezésre tartási időszak hátralévő részében az adós jogosult a hitelkeret fennmaradó részének lehívására.
✘A rendelkezésre tartási időszak hátralévő részében az adós jogosult mind a hitelösszeg visszafizetésére, mind a teljes hitelkeret újbóli lehívására.
Hitelszerződés esetében, mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy a hitelszerződés alapján folyósított kölcsönnek a kölcsönszerződésben megjelölt célra való fordítása lehetetlen?
✘Tekintettel arra, hogy a hitelszerződés értelmében az ügyfél köteles a kölcsön teljes összegének lehívására, a kölcsönt le kell hívnia, és még a rendelkezésre tartási időszak vége előtt elő kell törlesztenie.
A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, illetve a már lehívott kölcsön visszafizetését azonnal esedékessé teheti (azonnali felmondási ok).
✘Az adósnak egy újabb, megvalósítható hitelcélt kell megjelölnie.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy a hitelszerződés alapján folyósított kölcsönt az adós a szerződésben megjelölt céltól eltérően használta fel?
✘Az adósnak a hitelkeret fennmaradó részét le kell hívnia, majd a teljes összeget a rendelkezésre tartási időszak végéig elő kell törlesztenie.
✘A szerződésben megjelölt hitelcélt módosítani kell.
A hitelező felmondhatja a hitel- és a kölcsönszerződést.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy az adós a hitelintézetet a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette (amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta)?
✘A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és ezt követően a szerződésben megjelölt feltételek szerinti visszafizetéssel az adósnak tartozása áll fenn a lehívott összeg és járulékai erejéig.
✘A hitelintézetnek - a hitelszerződés szerinti kötelezettségvállalása okán - újabb adósminősítést kell elvégeznie, és ennek eredményétől függően a kölcsön összegét kell módosítania.
A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.
Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt az adós anyagi helyzete jelentősen romlik, és ennek következtében a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön szerződésszerű visszafizetésére képtelenné válik?
✘Az adósnak hitelt érdemlően igazolnia kell, hogy jövedelmi/pénzügyi helyzete a hitelintézet számára elfogadható kockázatot jelent.
✘A hitelintézetnek - a hitelszerződés szerinti kötelezettségvállalása okán - újabb adósminősítést kell elvégeznie, és ennek eredményétől függően pótfedezetet kell bekérnie.
A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.
Beruházási hitel esetében az alábbiak közül milyen ok miatt rövidülhet a rendelkezésre tartási idő (a kölcsönösszeg jogszerű lehívásával egyidejűleg)?
✘Az adós vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a kölcsön összegének a visszafizetését.
A beruházás a tervezettnél hamarabb elkészül.
✘Az adós ellen környezeti károkozás miatt hatósági eljárás indul.
Projekthitel (projektfinanszírozás) esetében az alábbiak közül milyen ok miatt rövidülhet a rendelkezésre tartási idő (a kölcsönösszeg jogszerű lehívásával egyidejűleg)?
✘A szponzor vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a kölcsön összegének a visszafizetését.
A projekt a tervezettnél hamarabb elkészül (és az átadás is megtörténik).
✘A kivitelező cég ellen környezeti károkozás miatt hatósági eljárás indul.
Devizaalapú hitelszerződés esetében a hitelező egyoldalúan lerövidítheti-e a rendelkezésre tartási időszakot arra hivatkozva, hogy a devizaárfolyam változása jelentősen megnövelte az árfolyamkockázati kitettséget?
✘Kizárólag abban az esetben, ha az árfolyamváltozás elérte a hitelkeret 10%-át.
✘Igen, sőt köteles erre.
Nem.
A rendelkezésre tartási idő rövidülésével arányosan csökken-e a rendelkezésre tartás díja?
✘Nem, mert a rendelkezésre tartás díja szinte kivétel nélkül 0%.
✘Igen, minden esetben.
Nem, mert az említett díjat a hitelintézet rendszerint a hitelkeret összegét alapul véve határozza meg.
Az alábbiak közül mi lehet a következménye a rendelkezésre tartási idő rövidülésének?
A rendelkezésre tartási idő lezárul és az eredeti kölcsönszerződés módosítása nélkül az annuitásos hitelszakasz megkezdődik.
✘A szerződés módosítása.
✘A szerződés azonnali hatállyal történő felmondása.
Milyen esetben kezdeményezi az adós a rendelkezésre tartási idő rövidítését?
✘Az adós anyagi helyzete romlik és félbemarad a felújítás.
A rendelkezésre tartási időn belül befejezik a korszerűsítési, felújítási munkákat.
✘A hitelcél megvalósulása ellehetetlenült.
Devizanem-váltás esetén a piaci gyakorlat szerint kit terhel a konverzió költsége?
✘Megosztottan a hitelezőt és az adóst.
✘A hitelezőt.
Az adóst.
Melyik állítás igaz a devizanem váltásra az alábbiak közül?
A devinanem váltás költsége nem számít bele a THM-be.
✘A devizanem váltás költsége beleszámít a THM-be.
✘A bank saját hatáskörében eldöntheti, hogy a devizanem váltás költségét beleszámítja-e a THM-be.
Az alábbiak közül mely esetben célszerű egy vállalkozásnak forgóeszköz-finanszírozási céllal devizahitelt felvennie?
✘Ha a devizahitel kamatai kedvezőek, és a lejáratot megelőzően a hitelt át tudja váltani egy másik devizanemre. Ebben az esetben nem szükséges, hogy a hitelcél teljesüljön.
✘Ha lejáratkor eldöntheti, hogy a hitelt milyen devizanemben kéri megújítani.
Ha vevőkövetelései jellemzően az adott devizanemben folynak be és így árfolyamkockázata csekély.
Kiküszöböli-e az árfolyamkockázatot a többdevizás hitelkeret?
✘Igen, teljes mértékben, tekintettel arra, hogy a hitel összege - a megadott devizanemek közül választva - több devizanemben lehívható.
Teljesen nem küszöböli ki, de jelentős mértékben csökkenti.
✘Igen, gyakori devizanem-váltások esetén.
Az alábbiak közül mely esetben célszerű egy vállalkozásnak beruházás-finanszírozási céllal devizahitelt felvennie?
Ha az adott eszköz vételára ugyanazon devizanemben esedékes, és a beruházás megvalósulásával később realizált árbevétel szintén az adott devizában folyik be.
✘Ha a beruházást EGT-tagállamban aktiválja.
✘Ha a devizahitel kamatai kedvezőek, és a lejáratot megelőzően a hitelt át tudja váltani egy másik devizanemre. Ebben az esetben nem szükséges, hogy a hitelcél teljesüljön.
Beleszámít-e a lakossági hitelek THM-jébe a devizanemváltás költsége?
✘Kizárólag az 5 millió forint összeg alatti, egyenletes törlesztésű hiteltermékek esetében.
Nem.
✘Igen, minden esetben.
Ha egy adott ország törvényes fizetőeszköze megváltozik, mi történik a korábbi devizanemben szerződött kölcsönökkel?
✘A hitelszerződés továbbra is a korábbi devizanem szerinti összegre szól, a hitel nyilvántartása és törlesztése változatlanul a régi pénznemben történik.
✘Meg kell szüntetni a szerződést és a devizanem-váltás miatt új hitelszerződést kell kötni.
A felek eltérő megállapodása hiányában a hitelszerződés automatikusan az új devizában átszámítva változatlan kamat és díjfeltételekkel él tovább.
Mi a különbség az árfolyamrés és az árfolyam különbözet között?
✘Az árfolyamkülönbözet a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, míg az árfolyam rés az adott hitel kamatváltozását tükrözi.
✘Az árfolyam rés a hitel futamideje alatti árfolyam változást tükrözi, míg az árfolyamkülönbözet a vételi és eladási árfolyam közötti különbség.
Az árfolyamrés a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, míg az árfolyam különbözet az adott hitel devizanemének árfolyamváltozását tükrözi.
A THM ad-e tájékoztatást az esetleges árfolyam- és kamatváltozások hatásáról?
✘Igen, minden esetben.
Nem.
✘Csak az árfolyamváltozásról ad tájékoztatást.
Tartalmazza-e a THM a devizanemváltás költségét?
Nem tartalmazza.
✘Minden esetben tartalmazza.
✘Csak abban az esetben tartalmazza, ha a pénzügyi intézmény indítványozta a devizanemváltást.
Milyen hatása lehet annuitásos devizaalapú hitelek esetében az adós számára kedvezőtlen árfolyamváltozásnak?
✘A hitel rendelkezésre tartási ideje csökken.
✘A kölcsönszerződés lezárása kerül és az adósnak a teljes hátralévő tartozást vissza kell fizetnie.
A hitel törlesztő összege nő.
Mi a fedezetkiengedés általános szabálya a gyakorlatban?
Amennyiben a fedezeti körben maradó ingatlan a hitelező által előírt biztosítéki kritériumoknak teljes mértékben megfelel, és olyan értéket képvisel, amely mellett az ügylet kockázatai a fedezetkiengedést követően is vállalhatók, a kiegészítő ingatlan fedezet a hitelintézet döntése alapján kiengedhető a fedezeti körből.
✘Amennyiben az adós jövedelmi helyzete ezt indokolja, a kiegészítő ingatlan kiengedhető a fedezeti körből.
✘Amennyiben az ügylet miatt fennálló követelés problémamentesnek vagy legfeljebb külön figyelendőnek minősül, a kiegészítő ingatlan kiengedhető a fedezeti körből.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Önmagában a fedezet kiengedés
✘pénzügyi kihatással járó szerződésmódosításnak minősül.
pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosításnak minősül.
✘azonnali szerződés felmondási oknak minősül.
Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben nem eredményezi a hitelező kockázatának növekedését a fedezet kiengedése?
Ha a lakáshitel mögött két, az adós tulajdonában lévő ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete áll; és ezen ingatlanok egyikét az adós értékesíteni kívánja, olyan összegű előtörlesztés mellett (vagy a lakáshitelt időközben már olyan összegben törlesztette), hogy a fennálló hiteltartozás összegére a fennmaradó ingatlanfedezet is megfelelő fedezetet nyújt.
✘Ha a lakáshitel mögött két, az adós tulajdonában lévő ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete áll, és az adós egy újabb nagyösszegű (jelzálogjoggal fedezett) hitelt szeretne felvenni, amelyhez kéri az egyik ingatlanfedezet kiengedését.
✘Ha a lakáshitel mögött két, az adós tulajdonában lévő ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete áll, és ezen ingatlanok közül a nagyobb értékűt - a lakáshitel előtörlesztése nélkül - az adós értékesíteni szeretné, ehhez kéri ennek a fedezetnek a kiengedését.
Beruházási hiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben nem eredményezi a hitelező kockázatának növekedését az ingatlanfedezet kiengedése?
✘Ha egyértelmű, hogy a kölcsönnek a szerződésben megjelölt beruházási célra történő fordítása lehetetlen.
Ha az adós a nevezett beruházási hitelt csaknem teljes egészében már törlesztette, és a még hátralévő adósság törlesztésére szolgáló összeg elkülönített számlán rendelkezésre áll.
✘Ha a fedezetül lekötött ingatlan biztosítéki értéke jelentősen csökkent.
Indokolt-e a hitelező részéről a fedezet kiengedése akkor, ha a rendelkezésre tartott hitelkeretet az ügyfél eddig még nem hívta le, és a rendelkezésre tartási idő nagyobbrészt már eltelt?
Nem, mert a rendelkezésre tartási idő végéig a hitelkeret bármikor lehívható.
✘Igen, minden további nélkül.
✘Igen, abban az esetben, ha az adós kezességet vállal, hogy a hitelkeretet nem hívja le.
Indokolt-e a hitelező részéről a fedezet kiengedése akkor, ha az adós előtörleszt?
✘Igen, mert ezzel az adós jelzi együttműködési készségét a hitelező felé.
szabály szerint csak akkor, ha az adós valamennyi, a hitelező felé fennálló tartozását megfizeti. A hitelezőnek ilyen esetben is mérlegelnie kell, hogy a tartozás (pl. rulírozó jellegére tekintettel) megújulhat-e, ha igen, akkor nem indokolt a fedezet kiengedése.
✘Igen, mert a hitelt más biztosítékok is fedezhetik.
Szükséges-e a JTM mutató alkalmazása a fedezetkiengedés során?
✘Nem, az adósságszolgálat megállapítása a pénzügyi intézmény belső szabályzata alapján történik.
✘Igen, ebben az esetben is alkalmazandó.
A havi adósságszolgálat és a JTM mutató megállapítása - a hitelszerződés kizárólag fedezetcsere vagy fedezetkiengedés céljából történő módosításakor - nem kell alkalmazandó
Kivel szükséges - hozzájárulásra vonatkozó - megállapodást kötni a fedezetkiengedés során?
Általában valamennyi érintett féllel (adós/adóstárs/zálogkötelezett/készfizető kezes)
✘Csak a pénzügyi intézménnyel.
✘Csak az adóssal.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "Pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás, melynek során a fedezeti körből egy (vagy több) ingatlan kivonásra kerül".
Fedezetkiengedés
✘jelzálog bejegyzés módosítása
✘Fedezetcsere
Mi a fedezetcsere általános előfordulási esete?
✘Az adós a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett egy másik (a jelenlegi ingatlannal azonos méretű) ingatlanfedezetet nyújt.
Az adós a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett egy másik megfelelő - a hitelező kockázatvállalására az előző ingatlannál nem alacsonyabb arányú - ingatlanfedezetet nyújt.
✘A hitelező a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett egy nagyobb értékű ingatlanfedezetet von be.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Önmagában a fedezetcsere
pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosításnak minősül.
✘pénzügyi kihatással járó szerződésmódosításnak minősül.
✘eredményhatással bíró szerződésmódosításnak minősül.
Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben kezdeményez a hitelező fedezetcserét, további fedezet bevonását?
Ha az ingatlan egy környezetet ért külső változás miatt időközben annyit veszít az értékéből, hogy a fennálló követelésre már nem jelent fedezetet.
✘Ha az ingatlant korszerűsítik.
✘Ha az ingatlant felújítják.
Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely indokolt esetben kezdeményez az adós fedezetcserét?
Ha meglévő, jelzáloggal terhelt lakását szeretné eladni, majd helyette egy más ingatlant vásárolni, és a meglévő ingatlant az értékesítés előtt a fedezetcsere révén tehermentessé kívánja tenni.
✘Ha az ingatlant szeretné felújítani.
✘Ha a jelzáloggal terhelt telekre lakóingatlant szeretne építeni.
Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben kezdeményez a hitelező fedezetcserét, további fedezet bevonását?
Ha az ingatlan - a hitel futamideje alatt - olyan okból semmisül meg, amelyre a biztosító nem fizet.
✘Ha az ingatlanra - a szerződéskötés óta - nem készült újabb értékbecslés.
✘Ha az ingatlant közművesítik.
Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely indokolt esetben kezdeményez az adós fedezetcserét?
✘Ha az ingatlan – pl. viharkár miatt - megrongálódik.
✘Ha az ingatlant szeretné bérbe adni.
Ha meglévő, jelzáloggal terhelt lakását szeretné két kisebbre cserélni.
Fedezetcsere esetén jellemzően kér-e a hitelező értékbecslést az újonnan felajánlott ingatlanra?
✘Nem.
✘Abban az esetben, ha fedezetül lekötött ingatlan értéke eléri a teljes hitelösszeg 10%-át.
Igen.
Fedezetcsere esetén be kell-e jegyezni a hitelező új ingatlanra alapított jelzálogjogát az ingatlan-nyilvántartásba?
Igen. Ingatlanra vonatkozó jelzálogjog alapításához az erre irányuló szerződésen felül a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges.
✘Nem; elegendő a biztosítéki szerződés megkötése.
✘Az adott hitelszerződés-típustól függően.
Fedezetcsere esetén vizsgálja a bank a zálogkötelezett jövedelmi helyzetét?
✘Igen, mert a kizárólag fedezet alapú finanszírozás nem elfogadható fedezetcsere esetén sem.
✘Igen szükséges újra vizsgálni a zálogkötelezett jövedelmi helyzetét minden esetben.
Nem szükséges a zálogkötelezett jövedelmi helyzetének vizsgálata, mivel a zálogkötelezett a felajánlott vagyontárgyával felel a visszafizetésért (dologi adós)
Megvalósítható a fedezetcsere abban az esetben, ha az új megvásárolandó ingatlannak az Adós még nem bejegyzett tulajdonosa?
✘Igen, folyamatban lévő tulajdonszerzés esetében is megvalósulhat.
✘Igen, amennyiben a pénzügyi intézmény ezt a belső szabályzatában rögzíti, hogy elfogadja.
Fedezetcserére csak már meglévő fedezet – bejegyzett, tehermentes tulajdonjog – esetében van lehetőség. A meglévő fedezet feltétele a még folyamatban lévő tulajdonszerzés miatt nem valósul meg.
Fedezetcsere esetén mikor adja ki a bank a jelzálog törlésére vonatkozó engedélyét?
✘A Bankhoz benyújtott kérelem elbírálásakor 90 napot meghaladó késedelem nem áll fenn a jelzáloghitelen
Amennyiben a bevonandó fedezet tulajdoni lapján már szerepel a bank jelzálogjoga legalább széljegyen.
✘A zálogkötelezett jövedelme megfeleljen a hitelszerződés feltételeinek.
Mi a helyes sorrend a fedezetcsere folyamatában?
✘Szerződés módosítás - Kérelem bírálata
Dokumentumok összegyűjtése - Kérelem továbbítása a Bank részére - Értékbecslés
✘Kérelem bírálata -Szerződés módosítás-Értékbecslés
Melyik fogalmat definiáltunk az alábbiakban? “Az adós a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett, egy másik megfelelő tehermentes és a hitelező kockázatvállalásával arányos értékű ingatlanfedezetet nyújt."
✘Fedezet kiengedése
Fedezetcsere
✘Zálogkötelezett személyének változása
Mikor kerülhet sor a - hitelnyújtás feltételeként előírt - hitelfedezeti célú életbiztosítás megkötésére?
Csak a pozitív hitelbírálatot követően, a hitelfolyósítás feltételeként írhatja elő a hitelező a hitelfedezeti célú életbiztosítás megkötését. Természetesen az ügyfél a hiteligénylést megelőzően is köthet saját elhatározás alapján hitelfelvétel céljából életbiztosítást.
✘A hiteligénylő döntésének megfelelően akár a hitel igénylésekor, akár a hitelbírálatot követően.
✘A hitelező által megjelölt időpontban, amely hiteltermékenként eltérő lehet, de legkésőbb a hitelbírálatig.
Hitelfedezeti életbiztosítás esetén törölhető-e a hitelező kedvezményezetti pozíciója?
Nem, a biztosítási szerződésben (jellemzően záradékban) való előzetes megállapodás esetén a biztosítási esemény bekövetkezésekor mindenképpen a hitelezőt illeti a felhalmozott biztosítási összeg (a teljes hiteltartozás erejéig).
✘Attól függően, hogy a hitel megtérülését biztosítva látja, a hitelező töröltetheti a kedvezményezetti pozícióját.
✘Igen, feltétel nélkül.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A halasztott tőketörlesztéses kombihitelkonstrukciók esetén
✘a futamidő alatt az adós a hitelintézet felé annuitásosan törleszt.
a biztosítási szerződés lejárat(ok)kor az aktuális biztosítási összeg szolgál a lakáshitel tőkerészének törlesztésére.
✘nem köthető hitelfedezeti életbiztosítás.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A halasztott tőketörlesztéses kombihitelkonstrukciók esetén
a futamidő alatt az adós a hitelintézet felé kamatot és kezelési költséget fizet, a tőketartozást több részletben vagy a futamidő végén egy összegben az életbiztosítási szerződés kifizetése(i) fedezik.
✘a tőkerész törlesztésére minden esetben a futamidő végén egy összegben kerül sor.
✘nem köthető hitelfedezeti életbiztosítás.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben hitelfedezetként elfogadható életbiztosításához az ügyfél később vesz fel lakáshitelt, akkor (fő szabály szerint)
a nyújtott hitel összege legfeljebb a biztosítás még hátralévő elérési/haláleseti szolgáltatásainak összegéig terjedhet.
✘az ügyfélnek kiegészítő fedezetet is kell biztosítania.
✘a nyújtott hitel összege a biztosítás még hátralévő elérési szolgáltatásaival egyidejűleg emelkedhet.
A biztosítónak felmondási okot jelenthet-e a későbbiekben, ha az ügyfél kizárólag arra tekintettel köt életbiztosítást, hogy a hitelintézettől jelzáloghitelt kapjon?
✘Igen, mert ebben az esetben a biztosítót megtévesztette.
Nem. Egymással egyidőben, egymásra tekintettel is lehet lakáshitel-, illetve életbiztosítási szerződést kötni.
✘Igen, mert ebben az esetben az ügyfél befizetéseiből még nem képződött megtakarítás.
Nem egyidőben kötött életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek esetén mi a követendő eljárás abban az esetben, ha az utóbb megítélt lakáscélú hitel tőkeösszege kisebb, mint a korábban létrejött hitelfedezeti életbiztosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg?
Az ügyfél ilyen igénye alapján a biztosítási szerződés közös megegyezéssel történő módosítása (összegének a hitelhez való igazítása) is meg kell történjék, a befizetett biztosítási díjak esetlegesen ellenszolgáltatás nélkül maradó részével való megfelelő elszámolás mellett.
✘A korábbi szerződés felmondását követően új hitelfedezeti életbiztosítási szerződést kell kötni.
✘Az ügyfél ilyen igénye alapján a biztosítási szerződés módosítása (összegének a hitelhez való igazítása) is meg kell történjék, azonban a befizetett biztosítási díjak esetlegesen ellenszolgáltatás nélkül maradó részét - mint többletköltséget - az ügyfél viseli.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a hitelfedezeti életbiztosításra?
A hitelfedezeti életbiztosítás olyan életbiztosítás, amely egy hitel- vagy kölcsönszerződéshez kapcsolódik és a kölcsön – teljes vagy részleges – törlesztése az életbiztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegből történik bizonyos, szerződésben meghatározott események bekövetkezése esetén.
✘A hitelfedezeti életbiztosítás esetén mindig kötelező, hogy az ügyfél a biztosítás tartalmát kiegészítse baleseti szolgáltatásra.
✘A hitelfedezeti életbiztosításnál sosincs lehetőség arra, hogy az ügyfél a biztosítás tartalmát kiegészítse baleseti szolgáltatásra.
Hitelfedezeti életbiztosítás felmondása esetén megilleti-e a szerződő ügyfelet a visszavásárlási összegre való jogosultság?
Igen, a hitel és az életbiztosítás összekapcsolása ugyanis nem írja felül az életbiztosítási szerződés jellemzőit.
✘Nem, a kapcsolódó hitelszerződés okán.
✘Nem hiszen a hitelfedezeti életbiztosítás kedvezményezettje a hitelező.
Következik-e a lakáscélú hitel előtörlesztéséből a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítás automatikus megszűnése?
Nem, az életbiztosítási szerződés az abban foglalt tartalommal (így az eredetileg megállapodott szolgáltatásokkal és az ott kikötött maradékjogokkal) továbbra is fennáll.
✘Igen, következik.
✘Nem, azonban az életbiztosítási szerződés az abban foglalt tartalommal (így az eredetileg megállapodott szolgáltatásokkal és az ott kikötött maradékjogokkal együtt) automatikusan 10 évvel meghosszabbodik.
Milyen lehetőségek közül választhat az az ügyfél, aki a lakáscélú hitel előtörlesztését követően a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítást nem kívánja tovább fenntartani?
✘Díjmentes leszállítás vagy díjcsökkentés.
Visszavásárlás, díjmentes leszállítás vagy rendes felmondás.
✘Visszavásárlás, rendes felmondás vagy díjcsökkentés.
Melyik állítás igaz? A lakáscélú hitelét előtörlesztő ügyfél, amennyiben a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítását is megszünteti, ez utóbbit
(a rendszerint a hitel tőkeösszegénél alacsonyabb összegű visszavásárlási, illetve díjmentes leszállítási érték okán) valószínűleg veszteséggel fogja lezárni.
✘a hitelkockázatok csökkenése miatt nyereséggel fogja lezárni.
✘veszteséggel fogja lezárni, amiatt, hogy az életbiztosításhoz igénybe vett SZJA adókedvezmény visszafizetésére is köteles.
Léteznek-e korlátok a hitelfedezeti életbiztosítás esetén a szerződő fél személyére?
A hitelfedezeti biztosítás mindenki számára elérhető, a megkötésének nincsenek különleges szabályai.
✘Hitelfedezeti életbiztosítást kizárólag devizabelföldi személy köthet.
✘Hitelfedezeti életbiztosítást kizárólag nem természetes személy köthet.
Hitelfedezeti életbiztosítás kizárólag lakáshitel esetén köthető. Ez az állítás...
✘Igaz.
✘Hamis, hitelfedezeti életbiztosítás vagy lakáshitel vagy szabadfelhasználású jelzáloghitel esetén köthető.
Hamis, hitelfedezeti életbiztosítás lakáshitel, személyi kölcsön, folyószámlahitel vagy szabadfelhasználású jelzáloghitel esetén köthető.
A hitelfedzeti biztosítás alapvetően egy...
kockázati biztosítási konstrukció.
✘elérési biztosítási konsturkció.
✘kárbiztosítási konstrukció.
A hitelfedzeti biztosítás a hitelbírálat pozitív elbírálását...
követően, a hitelfolyósítás feltételeként várható el az ügyféltől.
✘megelőzően már elvárható az ügyféltől.
✘követően már felesleges az ügyfél részére, hiszen folyósításra kerül a kölcsön.
Mely esetben kérheti az adós, hogy a szerződéséhez hitelfedezeti záradékot csatoljanak?
✘Csoportos életbiztosítás esetén.
Ha már rendelkezik kockázati vagy megtakarításos életbiztosítással.
✘kárbiztosítási szerződés megkötése esetén.
Milyen funkciót(kat) lát el az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel konstrukcióban a biztosítás?
✘kizárólag fedezetként szolgál
✘kizárólag megtakarításként szolgál
fedezetként és megtakarításként is funkcionál
Melyik esetben szűnik meg a hitelfedezeti biztosítás?
Végtörlesztés
✘Előtörlesztés
✘Prolongálás.
Érvényesíthető a hitelfedezeti biztosítás, ha van adóstárs a hitelügyletben?
Igen, a biztosító kifizeti a fennálló tartozást a hitelintézet részére, ha a biztosított személy elhalálozik.
✘Csak abban az esetben, ha az adóstárs halála következik be előbb.
✘Nem érvényesíthető ebben az esetben a biztosítás.
Elegendő-e a hitelezőnek az ügyfél hitelképességét, a biztosítékok értékét stb. a hitel jóváhagyását megelőzően vizsgálnia?
Nem, mert az említett tényezők (csakúgy, mint a hitelügylethez kapcsolódó szereplők) változása a későbbiekben befolyásolja a hitelkockázat mértékét.
✘Igen, mert a későbbiekben a hitelszerződés módosítására csak indokolt esetben kerülhet sor.
✘Nem, tekintettel arra, hogy a hitelszerződésben megjelölt adós, adóstárs, kezes stb. személye szinte minden hitelügylet esetén változik.
Lakáshitelnél (amelynél a szerződésben eredetileg kezességet is kikötöttek), ha az adósság törlesztését az adós egy közeli hozzátartozója átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító kezesség?
Nem, kivéve, ha a tartozásátvállaláshoz a kezes hozzájárul.
✘Igen, minden esetben.
✘Csak abban az esetben, ha a tartozás átvállalója nem ajánl fel egy újabb kezest.
Vállalkozói hitelnél (amelynél a szerződésben eredetileg kezességet is kikötöttek), ha az adósság törlesztését az adós cég anyavállalata átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító kezesség?
✘Igen, abban az esetben, ha a kezes fizetőképessége lényegesen jobb, mint az adósé.
✘Igen, minden esetben.
Nem, kivéve, ha a tartozásátvállaláshoz a kezes hozzájárul.
Szükséges-e a hitelintézet hozzájárulása a tartozásátvállaláshoz, illetőleg ennek kapcsán (ha a szerződésben kezességet kötöttek ki) a kezes személyének változásához?
Igen, tekintettel arra, hogy megváltozik a hitelkockázat.
✘Nem.
✘Csak abban az esetben, ha a hitel más személyi biztosítékkal nem fedezett.
Előidézheti-e a hitel minőségi romlását a garantőr fizetőképességének a romlása?
✘Nem, mert a garancia önálló kötelezettségvállalásnak minősül.
Igen.
✘Nem, mert a garantőr csak bank lehet.
Előidézheti-e a hitel minőségi romlását a készfizető kezes fizetőképességének romlása?
Igen.
✘Csak abban az esetben, ha ez együttjár a kezes fizetési készségének romlásával is.
✘Nem idézheti elő, az állami kezességvállalás kivételével.
Előidézheti-e a lakáshitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós munkahelyet vált?
✘Nem. A munkáltató pénzügyi helyzete a hitel megtérülése szempontjából irreleváns, tekintettel a mögöttes ingatlanfedezetre.
Igen, mert a kölcsön visszafizetésének forrása az adós rendszeres (ez esetben munkaviszonyból származó) jövedelme.
✘Nem, tekintettel az állami kezességvállalás lehetőségére.
Előidézheti-e a lakáshitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adóstárs munkáltatójának pénzügyi, jövedelmi helyzete lényegesen romlik?
✘Igen, mert az adóstárs munkáltatója maga is kezességet vállal a lakáshitel visszafizetéséért.
✘Nem, mert a lakáshitel törlesztésére elsősorban az adós kötelezett.
Igen, mert a kölcsön visszafizetésének forrása az adós és az adóstárs rendszeres (ez esetben munkaviszonyból származó) jövedelme.
Az alábbiak közül elsőrendűen mitől függ az adós hiteltörlesztési képessége? (lakossági hitelek)
✘A kezes hiteltörlesztési képességétől.
Az adós rendszeres jövedelmétől.
✘Az állami kezességvállalás mértékétől.
Előidézheti-e egy magáncélra felvett személyi kölcsön visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós magánvállalkozása csődbe megy?
Igen, amennyiben az adósnak a hiteltörlesztés forrásául szolgáló rendszeres jövedelme a vállalkozásból származott.
✘Nem, mert az adós a személyi kölcsönt, mint magánszemély (és nem mint vállalkozó) vette fel.
✘Nem, tekintettel az állami kezességvállalás lehetőségére.
Előidézheti-e a forgóeszköz-hitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós vállalkozás szállítója kivonul a piacról?
✘Nem, mert a beszállítói piacokat tökéletes verseny jellemzi.
Igen, abban az esetben, ha az adós vállalkozás egyik meghatározó (nem, vagy nehezen helyettesíthető) beszállítójáról van szó.
✘Igen, és ez a hitelnyújtó számára automatikus azonnali felmondási okot képez.
Előidézheti-e a forgóeszköz-hitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós vállalkozás vevője nem rendel többet?
Igen, abban az esetben, ha az adós vállalkozás egyik meghatározó vevőjéről van szó.
✘Nem, mert ebben az esetben az igénybevehető hitelösszeg is automatikusan csökken.
✘Nem, mert az árupiacokat tökéletes verseny jellemzi, következésképp bármely vevő pótolható.
Vállalkozói hitelek esetében indokolt-e a hitelezőnek figyelembe vennie az ügyfélcsoport többi tagjának pénzügyi, jövedelmi helyzetét?
Abban az esetben, ha a tulajdonosi, illetve üzleti kapcsolat szorossága azt eredményezi, hogy a cégcsoport bármely tagjára nézve a pénzügyi, jövedelmi helyzet romlása veszélyezteti az adós határidőben történő törlesztését.
✘Nem, mert az adós vállalkozásnak önállóan, a cégcsoport többi tagjára tekintet nélkül kell a hitelszerződésből eredő kötelezettségeit teljesíteni.
✘Abban az esetben, ha éven túli hitelkeretről van szó.
Vállalkozói hitelek esetében, előidézheti-e a hitel minőségi romlását egy, az adós céget (cégcsoportot) érintő hátrányos tulajdonosváltás?
✘Nem, mert az adós vállalkozásnak önállóan, a tulajdonosra tekintet nélkül kell a hitelszerződésből eredő kötelezettségeit teljesíteni.
✘Csak abban az esetben, ha a tulajdonosváltás a cégcsoport egészére nézve hátránnyal bír.
Igen, különösen akkor, ha ez azt eredményezi, az adós határidőben nem fogja tudni a hitelszerződésből eredő fizetési és más kötelezettségeit teljesíteni.
Vállalkozói hitelek esetében, ha a cégcsoport tagjai egymásért készfizető kezességet vállalnak, előidézheti-e a hitel minőségi romlását bármelyik cég piaci helyzetének lényeges romlása (esetleges megszűnése)?
Abban az esetben, ha a piaci helyzet romlásával érintett cég a cégcsoporton (annak eredményén) belül lényeges súlyt képvisel.
✘Csak abban az esetben, ha a hitelező nem él az azonnali hitelfelmondás lehetőségével.
✘Csak abban az esetben, ha a hitel mögött van kiegészítő tárgyi fedezet.
Melyik megoldás nem érvényesíthető az adós-adóstárs válása esetén?
✘Mindketten fizetik tovább a hiteltörlesztést, fele-fele arányban.
✘A lakásban maradó fél folytatja a hiteltörlesztést.
A bank jóváhagyása nélkül egy harmadik fél átvállalja a hiteltörlesztést cserébe a lakás használati jogáért.
Változik a tartozás mértéke, ha az adós meghal és öröklődik a hitelügylet?
✘Igen, a tartozás mértéke csökken.
✘Igen, a tartozás mértéke nő, mert a hagyatéki eljárás lezárultáig nem fizeti senki a törlesztőrészleteket.
Az adósság öröklése nem érinti a tartozás mértékét.
Mely esetekben nem szükséges a hitelügyletben szereplők módosítása, kivonása?
✘vagyonközösség megszüntetése
✘ajándékozás, adásvétel
munkahelyváltás
Mely esetekben NEM szükséges a hitelügyletben résztvevők cseréje?
✘a jelzálogtárgy ajándékozása során
adós és adóstárs válása vagyonmegosztási szerződés megléte esetén
✘tulajdoni hányad változás a jelzálog tárgyában
Rendezheti-e a zálogkötelezett az adós tartozását a pénzügyi intézmény felé?
✘Jogosult kifizetni a zálogjoggal biztosított követelést, de nem fogja tudni az adóssal szemben ezt a követelést érvényesíteni a jövőben.
✘Igen, kötelessége is ezt megtenni, ha a pénzügyi intézmény felszólítja
A zálogkötelezett jogosult teljesíteni a zálogjoggal biztosított követelést, ilyenkor a követelést teljesítő zálogkötelezettnek megtérítési követelése (igénye) keletkezik a személyes adóssal szemben.
Lakáshitelnél, ha az adósság törlesztését az adós egy közeli hozzátartozója átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító zálogjog?
Nem, kivéve, ha ahhoz a zálogkötelezett hozzájárul.
✘Igen, minden esetben.
✘Csak abban az esetben, ha a tartozás átvállalója nem ajánl fel ingatlanfedezetet.
Szükséges-e a hitelintézet hozzájárulása a tartozásátvállaláshoz, illetőleg ennek kapcsán a zálogkötelezett személyének változásához?
Igen, tekintettel arra, hogy megváltozik a hitelkockázat.
✘Nem.
✘Csak abban az esetben, ha a hitel külön személyi biztosítékkal nem fedezett.
Kizárja-e a hitelszerződés fedezeteként kikötött jelzálogjog az adott ingatlan átruházását (és ezzel a zálogkötelezett személyének a változását)?
✘Nem. Az új tulajdonos azonban - zálogkötelezetti minőségében - az adós nemteljesítése esetén nem köteles tűrni, hogy az ingatlan a hitelező követelésének kielégítése érdekében végrehajtási értékesítésre kerüljön.
✘Igen.
Nem. Az elidegenítés jogát a jelzálogjog önmagában nem zárja ki és nem korlátozza, de lehetséges, hogy a felek szerződéssel elidegenítési tilalmat kössenek ki.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálogjoggal biztosított követelés engedményezésekor
✘a zálogjogból eredő jogok is átszállnak az új zálogkötelezettre.
a zálogjogból eredő jogok is átszállnak az új jogosultra.
✘a zálogjogból eredő jogok is átszállnak valamely jelzálog-hitelintézetre.
Megteheti-e a hitelszerződés adósa, hogy a fedezetül kikötött, jelzálogjoggal terhelt ingatlant - a szerződésben kikötött elidegenítési tilalom ellenére, az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának hozzájárulása nélkül - átruházza?
✘Igen, de ez az ingatlanra kikötött jelzálogjog érvénytelenségét vonja maga után.
Nem; az elidegenítési és terhelési tilalom ellenére gyakorolt rendelkezés ugyan nem érvénytelen, azonban a tilalom jogosultja irányában (relatíve) hatálytalan.
✘Igen, de ekkor a hitelezőnek pótfedezetet kell szolgáltatnia.
Lakáshitel esetén változhat-e a zálogkötelezett személye öröklés (a jelzálogjoggal terhelt ingatlan öröklése) folytán?
Igen.
✘Csak abban az esetben, ha ehhez a hitelező is hozzájárul.
✘Nem.
Lakáshitel esetén változhat-e a zálogkötelezett személye ajándékozás (a jelzálogjoggal terhelt ingatlan ajándékozása) miatt?
Igen.
✘Nem.
✘Nem, mert jelzálogjoggal terhelt ingatlant nem lehet ajándékozni.
Lehet-e más-más személy a zálogjoggal biztosított követelés kötelezettje (személyi kötelezett) és a zálogkötelezett (dologi kötelezett)? Változhat-e külön-külön is a személyük?
Igen. A zálogjoggal biztosított követelés kötelezettje ún. személyi kötelezett; a zálogkötelezett pedig dologi kötelezett; mindkettő személye változhat.
✘Nem, a két személy a hitelszerződésben egy és ugyanaz.
✘Nem változhat, tekintettel arra, hogy a zálogjog (jelzálogjog) önálló átruházása vagy elzálogosítása tilos.
Mi a legfontosabb különbség a kézizálog és a jelzálog között?
A jelzálogjogot az különbözteti meg a kézizálogtól, hogy előbbi esetben a zálogtárgy nem kerül ki a zálogkötelezett birtokából.
✘A kézizálog esetében az ingatlannyilvántartásba kerül bejegyzésre a zálogjog, míg a jelzálog esetében a közhiteles bírósági nyilvántartásba.
✘A kézizálog esetében a zálogkötelezett továbbra is használhatja, birtokolhatja a zálogtárgyat.
Az alábbiak közül mely esetben nem változik a zálogkötelezett személye (lakáshitel esetén)?
A zálogkötelezett házasságot köt.
✘A zálogkötelezett elajándékozza az ingatlant.
✘A zálogkötelezett meghal.
Mely esetben nem járul hozzá a bank a tulajdonjog változásához, ha az ingatlan zálogtárgyként szerepel a hitelügyletben?
✘A tulajdonostárs elhalálozása esetén örökléssel új tulajdonos jelenik meg.
✘Ha a tulajdonostárs tulajdoni illetőségét a hitelügyletben szereplő másik zálogkötelezett vásárolja meg.
Amennyiben az ingatlan adásvétele során a vevő nem felel meg az adósminősítés kritériumainak.
Mi történik a 'fennmaradó zálogjoggal' abban az esetben, ha a zálogjoggal biztosított követelés azért szűnt meg, mert valaki kifizette azt?
✘A zálogjog a követelés megszűnésével szintén megszűnik.
A fennmaradó zálogjog a zálogjogosultat kielégítő személyt illeti meg, ez a személy megtérítési igénnyel léphet fel.
✘A zálogjog továbbra is fennmarad, a pénzügyi intézmény marad a zálogjogosult.
Igaz-e az alábbi állítás? Az adós és a zálogkötelezett minden esetben ugyanaz a személy.
✘Igen, az adósnak kell a zálogkötelezettséget vállalnia egy személyben.
✘Hamis, az adós és a zálogkötelezett minden esetben két külön személy kell, hogy legyen.
Hamis, az adós és a zálogkötelezett elképzelhető, hogy egy és ugyanaz a személy, de az adóstól eltérő személy is vállalhatja a zálogkötelezettséget.
Az alábbiak közül mely állítás igaz az egyoldalú szerződésmódosítás szabályairól?
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell tekinteni azt a kikötést, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa.
✘Fogyasztók közötti szerződésben az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni azt a kikötést, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik fogyasztó a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa.
✘Vállalkozások közötti szerződésben az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell tekinteni azt a kikötést, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa.
Válassza ki a helytelen befejezést az alábbiak közül! Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés különösen akkor tisztességtelen, ha
✘tartalma a fogyasztó számára nem világos, nem érthető.
az egyoldalú módosítás feltételei objektív jellegűek.
✘a feltételei nem tételesen meghatározottak.
Az alábbiak közül mely állítás igaz? Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés különösen akkor tisztességtelen, ha
kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön.
✘világosan, érthetően, tételes oklistába rendezve tartalmazza az egyoldalú szerződésmódosítás feltételeit.
✘a szerződésmódosítás bekövetkezése esetére biztosítja a fogyasztó számára a felmondás jogát.
Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szabályok között biztosítani kell-e a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás érvényesítését?
✘Nem.
✘Csak akkor, ha a feltételváltozás a fogyasztók szűk körét érinti.
Igen.
Mi az elsődleges jogkövetkezménye annak, ha a szolgáltató a fogyasztó hátrányára, tisztességtelenül határozza meg az egyoldalú szerződésmódosítás szabályait?
✘A Nemzeti Adó- és Vámhivatal általi bírság kiszabása.
✘A szolgáltató működési engedélyének felfüggesztése.
Érvénytelenség.
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításig az alábbiak közül mely feltételt kell tisztességtelennek tekinteni?
Amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét egyoldalúan felemelje.
✘Amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét mérsékelje.
✘Az ellenkező bizonyításig minden szerződésmódosítási feltétel tisztességtelennek minősül fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén.
Fogyasztói kölcsönszerződésben kiköthető-e az egyoldalú szerződésmódosítás joga úgy, hogy az ne legyen tisztességtelen?
✘Nem.
Igen, ha az megfelel a jogszabály által előírt és a bírósági gyakorlat által kimunkált feltételeknek.
✘Igen, ha a fogyasztó ahhoz közjegyző jelenlétében hozzájárult.
Jogosult-e a vállalkozás bizonyítani, hogy a szerződés egyoldalú módosítására irányuló kikötés nem tisztességtelen?
✘Nem, az ilyen kikötés minden esetben tisztességtelennek minősül.
Igen.
✘Igen, ha ahhoz a fogyasztó is hozzájárul.
Mennyi ideig szükséges a pénzügyi intézménynek elektronikus úton elérhetővé tenni a módosítást megelőzően hatályos üzletszabályzatát
✘3 évig
5 évig
✘7 évig
Milyen elvet NEM kell figyelembe venni a szerződésmódosítás tisztességének vizsgálatakor?
✘átláthatóság elve
✘objektivitás elve;
aránytalanság elve
Ki NEM jogosult a szerződés módosítására?
Harmadik személy
✘Bíróság
✘Szerződő felek
Változtathat-e a pénzügyi intézmény egyoldalúan – az ügyfél számára kedvezően – a kamat- díj vagy költségelemek számítási módszerén?
Igen, a pénzügyi intézmény az ügyfél számára nem kedvezőtlenül egyoldalúan módosíthatja az ügyféllel kötött szerződés feltételeit.
✘Nem, az ügyfél számára kizárólag kedvezőtlenül módosíthatja a szerződés feltételeit.
✘Nem, a pénzügyi intézmény egyoldalúan sosem módosíthatja a szerződés feltételeit.
Az alábbiak közül mi a feltétele annak, hogy a pénzügyi intézmény – a fogyasztónak minősülő ügyfél számára kedvezőtlenül – módosítsa a díjak vagy költségelemek mértékét?
✘A szerződés kamatot, díjat érintő módosítását a módosítás hatálybalépését harminc nappal megelőzően, közzé kell tenni.
Megállapítható legyen, melyik kamat-, díj- vagy költségelem milyen mértékben változik
✘A szerződéses kamatot, díjat érintő módosításokat a módosítás hatálybalépését követően hatvan nappal közzé kell tenni.
Mi a bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) elsődleges célja az alábbiak közül?
✘A számlatulajdonos megtakarításainak kezelése.
A számlatulajdonos pénzforgalmának lebonyolítása.
✘A számlatulajdonos számláján lévő pénzmozgások nyilvántartása.
Kik kötelesek bankszámlaszerződést (fizetésiszámla-szerződést) kötni?
✘A belföldi jogi személyek.
✘A belföldi az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személyek, ideértve az egyéni vállalkozót is..
Mindkét csoport.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Fedezetigazolást a fizetés kedvezményezettjének megbízásából a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató állíthat ki.
✘Fő szabály szerint fedezetigazolás csak hatósági megkeresésre adható ki.
A fedezetigazolásban megjelölt összeget a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató elkülönítetten köteles kezelni.
Mire szolgál a pénzforgalmi jelzőszám?
A bankszámla (fizetési számla) egyértelmű azonosítására szolgál.
✘Az ügyfél egyértelmű azonosítására szolgál.
✘Az ügylet egyértelmű azonosítására szolgál.
A bankszámlaszerződésnek (fizetésiszámla-szerződésnek) melyek a lényeges tartalmi elemei az alábbiak közül?
✘A bankszámla (fizetési számla) feletti rendelkezés módjának és a rendelkezés feltételeinek a meghatározása.
✘A számlatulajdonos tájékoztatási módjának meghatározása.
Mindkettő lényeges elem.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Fő szabály szerint lakossági bankszámla (fizetési számla) esetén a bankszámla feletti rendelkezésre a számlatulajdonos egyeneságbeli rokona jogosult.
Főszabály szerint lakossági bankszámla (fizetési számla) esetén a bankszámla (fizetési számla) egyenlege feletti rendelkezésre a számlatulajdonos, az általa meghatalmazott és a számlavezető részére bejelentett személyek jogosultak.
✘Főszabály szerint, lakossági bankszámla esetén, a bankszámla (fizetési számla) feletti rendelkezésre a számlatulajdonos közvetlen hozzátartozói jogosultak.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Az állandó meghatalmazott átutalást indíthat a fizetési számláról.
Az állandó meghatalmazott megszüntetheti a fizetési számlát.
✘Az állandó meghatalmazott pénzt vehet fel a fizetési számláról.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a fizetési számláról?
✘A meghatalmazást csak közokiratba foglalt nyilatkozatban adhatja meg a számlatulajdonos.
✘A meghatalmazást csak teljes bizonyító ere magánokiratba foglalt nyilatkozatban adhatja meg a számlatulajdonos.
A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglalt nyilatkozatban adhatja meg a számlatulajdonos.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a fizetési számláról?
✘A számlakövetelés kimerülése - más néven a bankszámla (fizetési számla) zérus egyenlege - önmagában is megszünteti a bankszámlaszerződést (fizetésiszámla-szerződést).
✘A számlakövetelés kimerülése - más néven a bankszámla (fizetési számla) zérus egyenlege - esetén a hitelintézet minden esetben a szerződést rendes felmondással megszünteti, annak érdekében, hogy további, a számlakezeléssel kapcsolatos indokolatlan költségek ne merüljenek fel.
A hitelintézet a számlakövetelés kimerülése - más néven a bankszámla (fizetési számla) zérus egyenlege - esetén sem szünteti meg a bankszámla szerződést, (fizetésiszámla-szerződést) és nyújtott hitel módjára számolja el az esetlegesen felmerülő, további költségeket.
Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül?
A bankkártya szolgáltatással együtt általában megszűnik a bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) is.
✘A bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) megszűnésével egyidejűleg megszűnik a bankkártya szolgáltatás is.
✘A bankkártya szolgáltatás megszűnése nem érinti a bankszámlaszerződés érvényességét.
Válassza ki a helyes befejezést! A lakossági bankszámla követelést (fizetésiszámla-követelést)
✘megszünteti a számlatulajdonos halála.
nem szünteti meg a számlatulajdonos halála, mindössze a betéti követelés tekintetében a számlatulajdonos helyébe annak örököse (esetleg kedvezményezettje) lép.
✘csak a felek közös megegyezésével lehetséges felmondani.
Igaz-e a következő mondatban szereplő két állítás? A bankszámla szerződés (fizetésiszámla-szerződés) többnyire határozatlan időre szól, és ezért akár a hitelintézet, akár a számlatulajdonos indoklás nélkül, írásban, jogszabályban meghatározott felmondási idővel felmondhatja
Mindkét állítás igaz és van összefüggés.
✘Mindkét állítás igaz és nincs összefüggés.
✘Az első állítás igaz, a második hamis.
Válassza ki a helyes befejezést! A hitelintézet rendkívüli, azonnali hatályú felmondással felmondhatja a bankszámlaszerződést (fizetésiszámla-szerződést), ha ...
✘a számlatulajdonos nem fizeti meg a díjakat, jutalékokat vagy egyéb tartozásait.
✘a hitelintézet a bankszámlaszerződésben (fizetésiszámla-szerződésben) minimum számlaforgalmat kötött ki, és azt a számlatulajdonos az adott időszakban nem teljesítette.
a számlatulajdonos a keretszerződésben foglalt kötelezettségét súlyosan megszegi.
Mi a fizetési számla egyedi azonosító meghatározása az alábbiak közül?
✘Az egyedi azonosító a fizetési számla, vagy fizetési számla hiányában a kedvezményezett egyértelmű azonosítása céljából a pénzforgalmi szolgáltató által az ügyfél számára meghatározott azonosító, amely kizárólag jelkombináció lehet.
Az egyedi azonosító a fizetési számla, vagy fizetési számla hiányában a kedvezményezett egyértelmű azonosítása céljából a pénzforgalmi szolgáltató által az ügyfél számára meghatározott betű-, számjegy- vagy jelkombináció.
✘Az egyedi azonosító a fizetési számla, vagy fizetési számla hiányában a kedvezményezett egyértelmű azonosítása céljából a pénzforgalmi szolgáltató által az ügyfél számára meghatározott azonosító, amely kizárólag betűkombináció lehet.
Mi az IBAN az alábbiak közül?
✘A fizetési számlák jelölésére szolgáló hazai pénzforgalmi jelzőszám, amely a fizetési számla hazai azonosítására szolgál.
A fizetési számlák jelölésére szolgáló nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám, amely a fizetési számla nemzetközi azonosítására szolgál,
✘A pénzforgalmi jelzőszám, amely azonos a SWIFT-kóddal.
Hogyan csoportosíthatók funkciók szerint a bankszámlák?
főszámla és alszámla
✘lakossági és vállalati számla
✘forint számla és devizaszámla
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "fizetési műveletek, lényegében fizetési megbízások teljesítésére szolgáló számla "
✘értékpapírszámla
✘hitelszámla
fizetési számla
Hogyan határozhatja meg a bank az alapszámla (alap)díját?
✘nem lehet több, mint a megelőző év utol napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér 2,5%-a.
✘nem lehet több, mint a megelőző év utol napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér 1,5%-a.
nem lehet több, mint a megelőző év utol napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér 0,5%-a.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a felek meghatározott jogviszonyból származó, beszámítható követeléseiknek egységes számlán való nyilvántartására és elszámolására kötelesek"
✘betéti számla
folyószámla
✘ügyfélszámla
Milyen esetben kapcsolódhat hitelkeret az alapszámlához?
✘Az ügyfél egyedi kérelme alapján.
✘A pénzügyi intézmény elbírálása alapján.
Nem kapcsolódhat hozzá hitelkeret.
Milyen követelése keletkezik a fizetési számlához kapcsolódóan a számlavezetőnek?
✘Óvadékként kezelheti a számlatulajdonos számlakövetelését.
A számlavezetőt a számlavezetési szolgáltatással összefüggésben keletkezett követelései biztosítékául zálogjog illeti meg a számlatulajdonos számlakövetelése felett.
✘A számlavezetőnek nem keletkezik követelése, csak az ügyfélnek a számlavezető felé.
Melyik nem a számlavezető jogszabályon alapuló kötelezettsége a fizetési számlák esetében?
✘A számlavezető köteles számlakivonat útján a számlatulajdonost havonta értesíteni a fizetési számla javára és terhére írt összegekről.
✘A számlavezető köteles a számlatulajdonos javára érkező fizetéseket a számlatulajdonos nevében elfogadni, és látra szóló betétként vagy letétként kezelni.
A számlavezető köteles folyószámla hitelkeretet biztosítani az ügyfél számára.
Megszűnik-e a bankszámlaszerződés az ügyfél adataiban (pl. költözés) bekövetkezett változások miatt?
✘Csak amennyiben a számlaegyenleg zérus.
Nem, ezek a változások nem érintik a bankszámlaszerződés meglétét.
✘Csak amennyiben az ügyfél tartósan nem használja a számláját.
Megszüntethető-e a számlaszerződés, ha letiltás, inkasszó van érvényben?
Igen, az esetleges tartozások, vitás ügyek elszámolására a számla megszüntetésére irányuló ügyfélnyilatkozat befogadása után is sor kerülhet.
✘Nem szüntethető meg.
✘Igen, minden további teendő nélkül megszűntethető.
Igaz-e az alábbi állítás? Számlazáráskor mindenképp meg kell történnie az elszámolásnak.
✘Hamis, a számlazárás után 30 nappal történik meg az elszámolás.
Igen, az állítás igaz.
✘Nem, a számlazárás később történik meg, amennyiben egyes költségek csak később lesznek esedékesek.
Az alábbiak közül milyen típusú lehet a csak bank által kibocsátott kártya?
✘Vásárlási kártya.
Az ügyfél által előre fizetett összeg alapján kibocsájtott kártya (prepaid card).
✘Utazási és szórakozási kártyák.
Melyik állítás nem igaz a hitelkártyára az alábbiak közül?
A hitelkártya birtokosa szinte korlátlan összeg erejéig vásárolhat.
✘Ott használható, ahol a potenciális elfogadó szerződést kötött a hitelkártya kibocsátójával.
✘A kibocsátó rulírozó jellegű hitelt nyújt a hitelkártya tulajdonosának.
Melyik bankkártya tulajdonosa vásárolhat szinte korlátlan összeg erejéig?
✘A hitelkártya tulajdonosa.
A terhelési kártya tulajdonosa.
✘A betéti kártya tulajdonosa.
Válassza ki a helyes befejezést! Betéti kártya esetén a bankszámlán (fizetési számlán) rendelkezésre álló betétösszegnél magasabb összegű bankkártya felhasználásra
✘mindig van lehetőség.
csak akkor van lehetőség, ha a bankkártya tulajdonosnak van folyószámla hitelkerete.
✘sosincs lehetőség.
Fizikai megjelenés és technológia szerint az alábbiak közül milyen bankkártya létezik?
✘Lakossági kártya.
✘Platina kártya.
Dombornyomásos kártya.
Melyik bankkártyát szokásos smart (okos) card-nak is nevezni az alábbiak közül?
✘A hibrid kártyát.
A chipes kártyát.
✘A hologramos kártyát.
Mit jelent az elszámoló bank az alábbiak közül?
✘A kibocsátó bankkal azonos az elszámoló bank.
✘Az a bank, amely szerződésben áll azokkal a kártyatárságokkal, amelyek rendszerében a bankkártyát használni kívánják.
Az a bank, amely valamely kártyarendszerhez csatlakozva vállalja, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló kereskedőktől, illetve szolgáltatóktól a tranzakciók adatait begyűjti és a saját hálózatában (pénztárak, ATM-ek) elfogadásra került tranzakciókkal együtt az elszámoló rendszer felé továbbítja.
Mit jelent a bankkártya aktiválása?
Az aktiválás a bankkártya működőképessé tételét jelenti; jellemzően akkor kerülhet rá sor, miután a hitelintézet az új/megújított bankkártyát átadja vagy postán megküldi a kártyabirtokosnak.
✘A bankkártya használatba vételét, azaz a bankkártyával kezdeményezett első fizetési vagy készpénzfelvételi műveletet.
✘Azt a gyártási műveletet, amikor a bankkártyát megszemélyesítik (felviszik rá a kártyabirtokos nevét).
Lejárhat-e a bankkártya?
✘Nem.
Igen, a kibocsátók a bankkártyára érvényességi időt határoznak meg, a lejáratot a bankkártyán feltüntetik.
✘Igen, a kibocsátók a bankkártyára érvényességi időt határoznak meg, azonban a lejárat csak az internetbankban érhető el.
Az alábbiak közül melyik nem minősül bankkártya elfogadóhelynek?
✘A kereskedői elfogadóhely (pld. elektronikus POS-terminál).
✘A bankfiók.
Bármely valutaváltó hely.
Az alábbi megoldások közül melyik szolgálja a bankkártyával kezdeményezett internetes vásárlások biztonságát?
A bankkártya hátoldalán lévő aláírás-csíkra nyomtatott azonosító – az aláírás-csíkon található számkarakter utol három számjegye, más néven CVV2 vagy CVC2 kód használata.
✘A bankkártyával kezdeményezett fizetési megbízások (időben korlátlan) visszavonhatósága.
✘A kártyabirtokos aláírása a bankkártya hátoldalán.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Amennyiben a hitelintézet ügyfele kéri a bankkártyájának letiltását, a banki ügyintéző - többek között - jellemzően felveszi a bankszámla (fizetési számla) számát és a kártyabirtokos adatait.
Amennyiben a hitelintézet ügyfele kéri a bankkártyájának letiltását, mert elvesztette azt, a banki ügyintézőnek be kell jelentenie a rendőrségen, hogy bűncselekmény történt.
✘Amennyiben a hitelintézet ügyfele kéri a bankkártyájának letiltását, a banki ügyintézőnek - többek között - rögzítenie kell az elvesztés vagy ellopás körülményeit.
Válassza ki a helyes befejezést! A kárösszeg tekintetében jogszabályi előírás, hogy amennyiben az elveszett, ellopott vagy elrabolt bankkártyát jogosulatlanul használják és a kártyabirtokos egyébként megtette a tőle elvárható biztonsági intézkedéseket (pl. nem a kártyával együtt tárolta a PIN kódját),
a bejelentést megelőzően bekövetkezett kárt a kártyabirtokos legfeljebb 15.000 Ft erejéig viseli, az ezen felüli összeg a kibocsátó vesztesége.
✘a bejelentést megelőzően bekövetkezett kárt a kártyabirtokos legfeljebb 30.000 Ft erejéig viseli, az ezen felüli összeg a kibocsátó vesztesége.
✘a bejelentést megelőzően bekövetkezett kárt a kártyabirtokos legfeljebb 50.000 Ft erejéig viseli, az ezen felüli összeg a kibocsátó vesztesége.
Válassza ki a helyes befejezést! A kárösszeg tekintetében jogszabályi előírás, hogy amennyiben az elveszett, ellopott vagy elrabolt bankkártyát jogosulatlanul használják,
✘a bejelentést követően keletkezett kárt a kibocsátó legfeljebb 10.000.000 Ft erejéig viseli.
a bejelentést követően keletkezett kárt a kibocsátó viseli.
✘a bejelentést követően keletkezett kárt a kibocsátó legfeljebb 5.000.000 Ft erejéig viseli.
Kapcsolódhat-e egy bankszámlához több bankkártya?
✘Egy kártyabirtokosnak több bankkártyája is lehet ugyanahhoz a bankszámlához (fizetési számlához).
✘Több kártyabirtokosnak is kapcsolódhat ugyanahhoz a bankszámlához (fizetési számlához) a bankkártyája.
Mindkét állítás igaz.
Kinek a tulajdona a bankkártya?
✘A bankszámla (fizetési számla) tulajdonosáé.
A kibocsátóé.
✘A bankkártya birtokosáé.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszközről?
A kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszköz olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely kizárólag kilencezer forintot meg nem haladó fizetési műveletre használható, vagy amely negyvenötezer forint fizetési korláttal bír, vagy amelyen a rendelkezésre bocsátott vagy tárolt pénzérték nem haladja meg a negyvenötezer forintot.
✘A kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszköz olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely kizárólag háromezer forintot meg nem haladó fizetési műveletre használható, vagy amely tizenötezer forint fizetési korláttal bír, vagy amelyen a rendelkezésre bocsátott vagy tárolt pénzérték nem haladja meg a tizenötezer forintot.
✘A kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszköz olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely kizárólag ötvenezer forintot meg nem haladó fizetési műveletre használható, vagy amely százezer forint fizetési korláttal bír, vagy amelyen a rendelkezésre bocsátott vagy tárolt pénzérték nem haladja meg a százezer forint forintot.
Mi történik, ha a Kártyabirtokos a fizetési számla szerződés felmondásával együtt nem adja le a számlához tartozó bankkártyáját?
A Kártyatulajdonos ( a Bank) letiltja, azaz a bankkártya ügyfél által történő leadása, vagy letiltása nem feltétele a Keretszerződés felmondására irányuló nyilatkozat benyújtásának.
✘A Kártyatulajdonos bepereli a Kártyabirtokost.
✘A Kártyatulajdonos nem fogja addig felmondani a Kártyabirtokos szerződését, amíg a bankkártya leadásra nem kerül.
Lehet-e a hitelkártyával betétlekötésre megbízást adni?
✘Igen, a hitelkártyán el nem költött összeget a bank automatikusan látra szóló betétként kezeli.
A hitelkártya mögött olyan számla áll, mely nem alkalmas betétlekötésre, átutalásra, csupán a kártya mögötti tranzakciók fedezhetők vele.
✘Igen, a számlatulajdonos rendelkezése alapján.
Jellemzően melyik kártya “büntetődíja” és kártyadíja a legmagasabb?
✘betéti kártya (debit card)
terhelési (charge card) kártya
✘hitelkártya (credit card)
Mi az előnye az előre feltöltött kártyáknak (prepaid card)?
segítenek elkerülni az adósság felhalmozását
✘segítik a likviditás javítását
✘magas kamatot biztosítanak
Hol használhatók az internetkártyák?
✘POS-terminálnál
✘ATM-nél
online felületeken
Mi a mágnescsíkos kártyák legfőbb hátránya?
✘A kártya magas éves díja.
A mágnescsík technológia nem a legbiztonságosabb megoldás, mivel a csík felületén található információk könnyen lemásolhatók.
✘Csak belföldön használható a kártya.
Mi az elszámoló bank feladata (mi a felelősségük)?
✘A bankkártyák kibocsátása.
✘Az átutalásokat, csekkeket, bankkártyás tranzakciókat, devizakereskedelmi ügyleteket és más pénzügyi tranzakciókat nem kezelik.
Felelnek azért, hogy a bankközi tranzakciók során a számlák rendezésre kerüljenek, azaz az eladó bankja megkapja a fizetést a vevő bankjától.
Újra aktiválható-e a letiltott bankkártya?
✘Igen, a pénzügyi intézmény engedélyével.
Újra aktiválás nem, egyes esetekben pótkártya igényelhető.
✘Igen, az ügyfél kérése alapján.
Mi a kis-összegű készpénz helyettesítő fizetési eszközök hátránya?
✘Az ügyfelek fizetési tranzakciói bonyolultak az erős ügyfél hitelesítés következtében.
✘A túlzott mértékű adósság felhalmozás veszélyeztetheti az ügyfél fizetőképességét.
Bizonyos esetekben a pénzforgalmi szolgáltatót nem terheli kártalanítási (visszatérítési) kötelezettség.
Ki tilthatja le a bankkártyát?
✘A kártyatulajdonos.
✘A kártyabirtokos.
Mindkettő válasz helyes.
Mi az elektronikus bankszolgáltatások legnagyobb előnye az ügyfelek szempontjából?
Az, hogy az ügyfeleknek nem kell személyesen felkeresniük a pénzügyi szolgáltatót és ezzel időt és fáradságot takaríthatnak meg.
✘Az, hogy az on-line értékesítési csatornák mind az ügyfél, mind a cégek költségeit csökkentik.
✘Az, hogy csökken az elvégzendő papírmunka mennyisége.
Az alábbiak közül melyik állítás NEM igaz az ún. Call Center szolgáltatásra?
✘Célja, hogy a bank ügyfele a világ bármelyik pontjáról, bármikor kapcsolatot tudjon létesíteni bankjával.
✘A Call Center szolgáltatás off-line alkalmazás.
Az elszámolást rögtön a tranzakció után végzik.
Az alábbiak közül melyik állítás nem igaz a Home Banking szolgáltatásra?
✘A Home Banking szolgáltatás elektronikus banki tranzakciók megvalósítását teszi lehetővé.
✘A vállalkozások által igénybevett hasonló szolgáltatást üzleti terminálnak hívjuk.
A Home Banking szolgáltatás off-line alkalmazás.
Az alábbiak közül melyik állítás igaz az internet banking szolgáltatásra?
Az internetbanking (vagy netbanking) egy olyan banki szolgáltatás, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy internetkapcsolaton keresztül hozzáférjenek bankszámlájukhoz és pénzügyeikhez, általában a bank weboldalán keresztül.
✘Az internet banking szolgáltatás olyan, a bankkártyához kapcsolódó banki szolgáltatáscsomag, amely az ügyfélkapcsolat egyszerűsítését és folyamatossá tételét szolgálja.
✘Az internet banking szolgáltatás elektronikus banki tranzakciók megvalósítását lehetővé tevő, telefonon keresztül igénybe vehető banki termék, és az általa nyújtott szolgáltatások összessége.
Mi az internet banking előnye?
✘Az alacsony beruházási költségek.
✘Az idősebb ügyfelek is hamar megszokják.
Időben és térben rugalmas hozzáférést biztosít egyes banki szolgáltatásokhoz.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A telebank (Call Center) minden szolgáltatásának igénybevételéhez szükséges az egyedi azonosító kód.
A telebank (Call Center) szolgáltatás keretén belül bárki kaphat általános tájékoztatást.
✘A telebank (Call Center) szolgáltatás általában igen drága.
Az alábbiak közül melyik a tipikus elektronikus banki szolgáltatás?
A Home bankig.
✘A portfólió kezelés.
✘A private banking.
Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Az elektronikus banki szolgáltatások
pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek.
biztosítási szolgáltatásnak minősülnek.
✘kiegészítő befektetési szolgáltatásnak minősülnek.
Mi nem az ún. mobilbank lényeges eleme az alábbiak közül?
✘A bank SMS üzenet formájában minden, az ügyfél fizetési számláját érintő változásról (terhelés, jóváírás) értesíti az ügyfelet.
✘A bankkártyájával végzett tranzakciókról (készpénzfelvétel, vásárlás) a bank SMS-ben értesítést küld a bankkártya-birtokosnak.
A bank az ÁSZF változásairól SMS értesítést küld az ügyfeleinek.
Milyen formában bocsátható ki az elektronikus banki kivonat?
✘papír alapon
fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott elektronikus adat formájában bocsátható ki
✘email formátumban
Mi az alapvető különbség az IBAN és a SWIFT kód között?
Az IBAN a nemzetközi bankszámlaszám, a SWIFT kód a számlavezető bank vagy fiók azonosítására szolgál.
✘A SWIFT kód a hazai, az IBAN a nemzetközi bankszámlaszám fogalmát takarja.
✘Az IBAN-t a kereskedelmi bankok használják, míg a SWIFT kód a jegybankok egymás közötti átutalásainak azonosítására szolgál.
Melyik nem tartozik az elektronikus bankszolgáltatások előnyei közé?
✘Idő- és pénz megtakarítás
✘pénzügyi kontroll az ügyfél kezében
személyre szabott tanácsadás és bizalmi kapcsolat az ügyintézővel
Melyik szolgáltatás NEM vehető igénybe mobilapplikáció használatával?
✘csekkbefizetés
✘kártyaletiltás
ATM-szolgáltatások
Ingyenes-e a call center szolgáltatás?
A call center szolgáltatás alapvetően ingyenes, de az ezen a csatornán kezdeményezett banki szolgáltatásokért már fizetnie kell az ügyfélnek.
✘A call center és az ezen keresztül igénybe vett további szolgáltatások minden esetben ingyenesek.
✘A call center és az ezen keresztül igénybe vett további szolgáltatások minden esetben díjkötelesek .
Szükséges-e jelezni az ügyfélnek, amennyiben az azonnali fizetési rendszerben szeretné elindítani a tranzakciót?
Nem szükséges jelezni, amennyiben megfelel a feltételeknek, azonnali átutalásként teljesül a tranzakció, amennyiben megfelel a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendeletben meghatározott feltételeknek.
✘Nem szükséges jeleznie az ügyfélnek, de az azonnali fizetési rendszer használatáért díjat számítanak fel a szolgáltatók, amiről tájékoztatni kell az ügyfelet.
✘Igen, jeleznie kell az ügyfélnek, különben a hagyományos fizetési rendszerben teljesül a megbízás.
Az alábbiak közül melyik NEM másodlagos azonosító a fizetési tranzakciók során?
✘mobiltelefonszám
✘emailcím
postafiók
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "A kedvezményezettől induló, meghatározott összegre szóló fizetési kérés, melyet a fizető fél például a mobilbanki alkalmazásban egyetlen kattintással jóváhagyhat és azonnali átutalásként 5 másodperc alatt az összeg a kedvezményezett folyószámláján jóváírásra kerül."
fizetési kérelem
✘átutalási megbízás
✘inkasszó
Honnan lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni az átutalási megbízás?
✘A bankszámla (fizetési számla) kivonatból utólag kiderül.
✘A bankszámla (fizetési számla) szerződés feltételei nem változhatnak, ha a hitelintézet módosítani akarja a kapcsolódó szolgáltatások díját, akkor új szerződést kell kötni.
A kondíciós listából.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Konverziónak nevezzük azt a díjat, amit a hitelintézet azért számít fel, hogy a bankszámlánkon (fizetési számlákon) lévő devizánkat egy másik ország devizájára váltsa át.
✘Konverzió az a díj, amit a hitelintézet a nem forint-alapú bankszámlák (fizetési számlák) vezetéséért számít fel.
Amennyiben az átutalás pénzneme és annak fedezete, vagyis a bankszámlánkon (fizetési számlákon) levő pénz pénzneme eltér, a hitelintézet konverziót hajt végre.
Ki fizeti az átutalás díját mind belföldi, mind külföldi átutalás esetén?
szabály az, hogy mindenki maga viseli saját bankjának költségeit.
✘Mindig az átutalás megbízója viseli az átutalás költségeit, az, akinek a számláját terhelik.
✘Mindig az átutalás kedvezményezettje viseli az átutalás költségeit, az, akinek a számláján jóváírják az összeget.
Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Belföldi forintátutalásnál az általános gyakorlat az, hogy
✘mindenki maga viseli a saját bankjának a költségeit.
a forintátutalást kezdeményező megbízó fizeti a díjat.
✘a kedvezményezett viseli az átutalás költségeit.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
Az ATM-nél történő készpénzfelvétel jellemzően drágább, mint a bankfióki.
✘A bankfióki készpénzfelvétel jellemzően drágább, mint az ATM-nél történő.
✘A készpénzfelvételi díjakra vonatkozóan nincs egységes díjszabás.
A bankszámlák (fizetési számlák), és ahhoz kapcsolódóan a fizetési forgalom körében az alábbiak közül a hitelintézetnek miről kell tájékoztatnia ügyfelét?
Részben a fizetési megbízások teljesítésének feltételeiről, részben a bankszámla (fizetési számla) egyenlegét meghatározó időszaki forgalomról és a banki kondíciókról.
✘Kizárólag a bankszámla (fizetési számla) egyenlegét meghatározó időszaki forgalomról.
✘Kizárólag a banki hitelkondíciókról.
Válassza ki a helyes befejezést! A Bankközi Klíring Rendszerben (BKR) díjfizetésre a fogadó kötelezett
✘egyszerű átutalás teljesítése esetén.
csoportos beszedés teljesítése esetén.
✘csoportos átutalás tranzakció esetén.
Válassza ki a helyes befejezést! A bankszámla (fizetési számla) kivonat
✘csupán arra szolgál, hogy a bank igazolja, hogy a számlatulajdonos megbízásait a bank teljesítette.
a bankszámla (fizetési számla) egyenlegét meghatározó meghatározott (jellemzően havi) időszaki forgalomról kiállított bizonylat.
✘csak a bank által levont díjakat, jutalékokat és költségtérítéseket tartalmazza.
Miről köteles a pénzforgalmi szolgáltató tájékoztatni az ügyfelet az alábbiak közül?
✘Valamennyi 5.000 Ft-ot meghaladó díjról.
Valamennyi díjról, költségről vagy egyéb fizetési kötelezettségről.
✘Valamennyi 10.000 Ft-ot meghaladó díjról és költségről.
Hogyan kerül jóváhagyásra a fizetési kérelem?
✘A kedvezményezett fél hagyja jóvá
A fizetési kérelmet befogadó fél hagyja jóvá
✘Az elszámoló bank hagyja jóvá
Melyik állítás NEM igaz a kondíciós listákra?
✘A kondíciós lista tartalmazhatja: a kamatok mértékét és számítási módszerét és a szerződés díjait is.
A kondíciós lista nem tartalmazhat határidőket és a teljesítések időtartamát
✘A kondíciós listák általában az ügyfelek és bankok között létrejövő keretszerződések részét képezik.
Az alábbiak közül melyik nem a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó díj?
✘számlavezetés díja
✘készpénzfelvételi jutalék
hitelbírálati díj
Beletartozik-e a konverzió díja a bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások költségei közé?
Igen.
✘Nem, mert a konverzió árfolyamveszteség az ügyfél számára, nem banki szolgáltatáshoz kapcsolódó díj.
✘Nem, mert a bank nem számíthat fel díjat a konverzióért.
Milyen módon tájékoztatják a bankok a szolgáltatások díjáról, feltételeiről az ügyfeleket?
Online (pl. weboldalon keresztül) és offline is (pl. a bankfiókban elhelyezett hirdetményekben).
✘Kizárólag papír alapon.
✘Kizárólag online formában, a weboldalon keresztül.
Melyik alábbi állítás igaz a lépcsőzetes (küszöbös) kamatozásra?
✘Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a lépcsőzetes kamatozás értelmében 2.000.000 Ft 12%-on kamatozik, 3.000.000 Ft pedig évi 15%-ot fizet.
✘Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a lépcsőzetes kamatozás értelmében 3.000.000 Ft 12%-on kamatozik, 2.000.000 Ft pedig évi 15%-ot fizet.
Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a lépcsőzetes kamatozás értelmében mind az 5.000.000 Ft-ra évi 15% kamatot fog kapni.
Melyik alábbi állítás igaz a sávos kamatozásra?
✘Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a sávos kamatozás értelmében 2.000.000 Ft 12%-on kamatozik, 3.000.000 Ft pedig évi 15%-ot fizet.
Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a sávos kamatozás értelmében 3.000.000 Ft 12%-on kamatozik, 2.000.000 Ft pedig évi 15%-ot fizet.
✘Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a sávos kamatozás értelmében mind az 5.000.000 Ft-ra évi 15% kamatot fog kapni.
A sávos vagy a lépcsőzetes kamatozás kedvezőbb a betéteseknek?
✘A sávos.
A lépcsőzetes.
✘Nincs különbség, csak a könyvelés technikája más.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Az egyszerű kamatozás kedvezőbb a betétesnek, mint a kamatos kamatozás.
Az egyszerű kamatszámítást hívják még lineáris kamatszámításnak is.
✘Az egyszerű kamatszámítást hívják még exponenciális kamatszámításnak is.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Az egységes betéti kamatmutató (EBKM) célja, hogy a különböző betéti konstrukciók összehasonlíthatóak legyenek.
✘Az egységes betéti kamatmutató (EBKM) számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen jóváírandó összeg vehető figyelembe, így a jutalékokkal és díjakkal a bruttó kamatösszeget csökkenteni kell.
Az egységes betéti kamatmutató (EBKM) számításánál a kamatösszeget nem kell csökkenteni a jutalékokkal és díjakkal.
Kamatos kamatszámítást feltételezve mekkora a bankbetétek éves tényleges (effektív) kamatlába, ha az éves nominális kamatláb 12%, és a jóváírt kamatok tőkésítése negyedévente történik?
több, mint évi 12%
✘kevesebb, mint évi 12%
✘évi 12%
Kamatos kamatszámítást feltételezve, éves betétlekötés mellett az alábbiak közül mely esetben írja jóvá a bank a legtöbb kamatot az ügyfél számláján? Az éves nominális kamatláb 10%.
✘Ha a bank a kamatokat negyedévente tőkésíti.
Ha a bank a kamatokat havonta tőkésíti.
✘Ha a bank a kamatokat évente tőkésíti.
Kamatos kamatszámítást feltételezve mekkora a bankbetétek éves hozama, ha az éves nominális kamatláb 12%, és a tőkésítési periódus ideje rövidebb, mint egy év?
több, mint évi 12%
✘kevesebb, mint évi 12%
✘évi 12%
1 évre lekötünk 2.000.000 Ft-ot. Az éves névleges kamatláb 30%, tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi kamatot írnak jóvá a lakossági bankszámlánkon (fizetési számlánkon), ha a kamatadó 15%?
2.000.000*(0,3-0,3*0,15)
✘2.000.000*(0,3-0,15)
✘A kamatadó csak a vállalkozásokat terheli, ezért tőlünk (lakossági ügyfélkörben) nem is vonják le.
Két évig, minden év elején 200.000 Ft-ot takarítunk meg. Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi pénzünk lesz a 2. év végén?
✘200.000*1,12
✘200.000*1,1+200.000*1,1
(200.000*1,1+200.000)*1,1
Három évig, minden év végén 100.000 Ft-ot fizetünk be a bankszámlánkra (fizetési számlánkon). Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik, év végén. Mennyi pénzünk lesz a 3. év végére (első befizetés az első év végén történik)?
✘300.000*1,13
(100.000*1,1+100.000)*1,1+100.000
✘100.000*1,1+100.000*1,1+100.000*1,1
1 évre lekötünk 1.000.000 Ft-ot. Az éves névleges kamatláb 25%, tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi kamatot írnak jóvá a bankszámlánkon (fizetési számlánkon), ha a kamatadó 15%?
✘1.000.000*(0,25-0,15)
1.000.000*(0,25-0,25*0,15)
✘Mind a 25% kamatot jóváírják a bankszámlánkon (fizetési számlánkon), a 15% kamatadót nekünk kell befizetni az adó-hatóságnak az SZJA bevalláskor.
Melyik alábbi állítás nem igaz a kamatadóra?
A kamatadó nem csupán a kamatnyereségre, hanem az egész befektetett összegre vonatkozik.
✘A kamatadó nem vonatkozik minden megtakarítási termékre.
✘Magánszemélyek betétei után a kamatadót a kifizetőnek kell levonnia.
Válassza ki a helyes befejezést! A kamatnapok számításánál a német módszert alkalmazva
✘egy év 365 vagy 366 napos, a hónapokat pedig a tényleges napok számával azonosítják.
✘egy év mindig 360 napos, a hónapokat pedig 28, 30 vagy 31 naposnak tekintik.
minden hónap 30 napos, egy év pedig mindig 360 napos.
Válassza ki a helyes befejezést! A kamatnapok számításánál a francia módszert alkalmazva
✘egy év 365 vagy 366 napos, a hónapokat pedig a tényleges napok számával azonosítják.
egy év mindig 360 napos, a hónapokat pedig 28, 30 vagy 31 naposnak tekintik.
✘minden hónap 30 napos, egy év pedig mindig 360 napos.
Melyik állítás igaz adott éves névleges kamatlábat feltételezve?
Minél gyakoribb az éven belüli kamattőkésítés, annál nagyobb az éves effektív kamatláb.
✘Minél gyakoribb az éven belüli kamattőkésítés, annál kisebb az éves effektív kamatláb.
✘Az effektív kamatláb nagyságát csak a nominális kamatláb nagysága befolyásolja.
Három évig, minden év elején 100.000 Ft-ot takarítunk meg. Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi pénzünk lesz a 3. év végén?
✘300.000*1,13
✘100.000*1,1+100.000*1,1+100.000*1,1
[(100.000*1,1+100.000)*1,1+100.000]*1,1
Kétfajta kamatozási konstrukció közül választhatunk: 1. Éves névleges kamatláb 20,5% évi egyszeri tőkésítés mellett, vagy 2. Éves névleges kamatláb 20%, tőkésítés félévente történik. Melyiket válasszuk a magasabb hozam érdekében?
✘Az elsőt, mert a névleges kamatláb ott nagyobb, mint a másodiknál.
✘A másodikat, a névleges kamatláb ott alacsonyabb, mint a másodiknál.
A másodikat, mert a kamatos kamatszámítás miatt ebben az esetben a hozam magasabb lesz, mint a névleges kamat (20,5%<21%/=[1,1^2-1]*100%/).
Egyszerű (szimpla) kamatszámítást használva, számolja ki, mekkora összeget ír jóvá a 3. év végén a hitelintézet, amennyiben a nála három évre elhelyezett betét összege százezer forint és a kamat mértéke évi 5%?
100.000 * (1+0,05*3) = 100.000 * (1,15) = 115.000. A harmadik év lejáratát követően a hitelintézet 115.000 forintot fog jóváírni a befektető számára.
✘100.000 * (1+0,05) = 100.000 * 1,05 = 105.000. A harmadik év lejáratát követően a hitelintézet 105.000 forintot fog jóváírni a befektető számára.
✘100.000 * (1+0,05)3 = 115.762,5. A hitelintézet a harmadik év lejáratát követően 115.762,5 forintot fog jóváírni a befektető számára.
Kamatos kamatszámítást használva, számolja ki, mekkora összeget ír jóvá a 3. év végén a hitelintézet, amennyiben a nála három évre elhelyezett betét összege százezer forint és a kamat mértéke évi 5%?
✘100.000 * (1+0,05*3) = 100.000 * (1,15) = 115.000. A harmadik év lejáratát követően a hitelintézet 115.000 forintot fog jóváírni a befektető számára.
✘100.000 * (1+0,05) = 100.000 * 1,05 = 105.000. A harmadik év lejáratát követően a hitelintézet 105.000 forintot fog jóváírni a befektető számára.
100.000 * (1+0,05)3 = 115.762,5. A hitelintézet a harmadik év lejáratát követően 115.762,5 forintot fog jóváírni a befektető számára.
Mi az összefüggés a kamatfizetés gyakorisága és a realizálható hozam között (kamatos kamatszámítás esetén)?
Amennyiben a kamatfizetés gyakorisága növekszik (például évesről félévesre), a gyakoribb kamatfizetéssel rendelkező befektető nagyobb hozamot tud realizálni.
✘Amennyiben a kamatfizetés gyakorisága növekszik (például évesről félévesre), a hozamkülönbség nem fog változni, hiszen egyazon időszakra ugyanannyi kamat illeti meg a befektetőt.
✘Nincsen összefüggés, hiszen kamatos kamatszámítást nem lehet alkalmazni ebben az esetben. Kizárólag egyszerű hozamszámításnál lehetséges a kamatfizetés gyakoriságának értelmezése.
Az alábbiak közül mi nincs hatással a mai pénzösszeg jövőbeni értékére
✘a kamatláb nagysága,
✘a kamatfizetési periódusok száma.
a betét elhelyezésének módja
Mit mutat meg a kamattényező?
✘Hogy mennyi pénzt kellene befektetnünk, hogy 1 millió Ft hozamot érjünk el.
Hogy a befektetés kezdetén elhelyezett tőke hányszorosára nőtt az időszak végéig.
✘Hogy a befektetési időszak végén elhelyezett tőke mennyit ér a jelenben.
Mely számítási módszerrel mutat hasonlóságot az effektív kamatláb?
✘egyszerű kamatszámítás
kamatos kamatszámítás
✘diszkontálás
Mire használják a jelenérték-számítást?
✘Mai befektetéseink egy jövőbeni időpontban való értékének a megállapítására.
✘A diszkontfaktor megállapítására.
Arra, hogy megállapítsák, mekkora egy jövőben esedékes pénzáramlás jelenlegi értéke.
Melyik állítás igaz a pénz időértékéről az alábbiak közül?
Egységnyi pénzösszeg jelenbeli értéke több, mint ha ezt a pénzösszeget majd a jövőben kapjuk meg.
✘Egységnyi pénzösszeg a jövőben az infláció miatt többet fog érni.
✘Minél kockázatosabb valamely pénzösszeg jövőbeli befolyása, a befektetők annál magasabban állapítják meg a jelenértékét.
Mekkora 1 év múlva esedékes 3 millió Ft szerzői jogdíj jelenértéke, ha az összehasonlításhoz használható piaci kamatláb 12%?
Kevesebb, mint 3 millió Ft.
✘Több, mint 3 millió Ft.
✘3 millió Ft.
Az alább felsorolt bevétel jellegű pénzáramlások közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla? (Feltételezzük, hogy a pénzáramlások 3 egymást követő év végén folynak be, és a piaci kamatláb minden időtávra megegyezik.)
✘100, 200, 300
300, 200, 100
✘200, 200, 200
Az alább felsorolt pénzbevételek közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla?
Pontosan egy év múlva esedékes 500 Ft.
✘Pontosan két év múlva esedékes 500 Ft.
✘Pontosan három év múlva esedékes 500 Ft.
Az alábbiakban felsoroltak közül melyik esetben kapjuk a legmagasabb jelenértéket?
Egy év múlva esedékes 1 millió Ft, és a piaci kamatláb 10%.
✘Egy év múlva esedékes 1 millió Ft, és a piaci kamatláb 12%.
✘Egy év múlva esedékes 1 millió Ft, és a piaci kamatláb 15%.
Hogyan számítjuk ki egy pénzáramlás jelenértékét?
Úgy, hogy egyenként kiszámoljuk minden jövőbeni pénzbevétel jelenértékét, aztán a kapott jelenértékeket összeadjuk.
✘Úgy, hogy összegezzük a pénzbevételeket, majd vesszük ennek az összegnek a jelenértékét.
✘A pénzbevételeket egyenként megszorozzuk a hozzá tartozó kamatlábbal, majd az így kapott értékeket összeadjuk.
Hogyan számítjuk a nettó jelenértéket, egyszeri kezdő tőkebefektetést feltételezve?
✘A jövőbeli pénzbevételekből kivonjuk a kezdő tőkebefektetés összegét.
Kiszámítjuk a pénzbevételek jelenértékeinek az összegét és ebből kivonjuk a kezdő tőkebefektetést.
✘Kiszámítjuk a pénzbevételek összegének a jelenértékét és ebből kivonjuk a kezdő tőkebefektetést.
Lehet-e valamely befektetés nettó jelenértéke negatív?
Igen, amennyiben a befektetés hozama az elvárt hozam (például a pénzromlás mértéke) alatt marad.
✘Nem, a jelenérték a befektető számára legkedvezőtlenebb esetben zérus.
✘Igen, amennyiben a befektető által elvárt hozam is negatív.
Melyik állítás igaz jelenérték számításról az alábbiak közül?
Ha a piacon a kamatlábak emelkednek, a befektetésem várható jelenértéke csökken.
✘Ha a piacon a kamatlábak emelkednek, a befektetésem várható jelenértéke nő.
✘A befektetésem jelenértékét a piaci kamatlábak változása nem befolyásolja.
Az alábbiak közül melyik befektetést (beruházást) érdemes megvalósítani?
Amelyiknek pozitív a nettó jelenértéke.
✘Amelyiknek negatív a nettó jelenértéke.
✘Amelyiknek nulla a nettó jelenértéke.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A jelenérték számítás valamely jövőbeli pénzáramlás mai időpontra vonatkozó értékének a meghatározását jelenti.
✘A jövőérték számítás a diszkontálás módszerén alapul.
✘A diszkontálás a kamatszámítással megegyező irányú művelet.
Az alábbiak közül melyik befektetés jelenértéke a legmagasabb?
✘Az egy év múlva esedékes 10.000.000 Ft pénzbevétel.
A következő két évben esedékes évi 10.000.000 Ft pénzbevétel.
✘A következő két évben esedékes évi 5.000.000 Ft pénzbevétel.
Az alább felsorolt bevétel jellegű pénzáramlások közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla? (Feltételezzük, hogy a pénzáramlások 4 egymást követő negyedév végén folynak be, és a piaci kamatláb minden időtávra megegyezik.)
✘1 millió, 2 millió, 3 millió, 4 millió Ft.
✘minden negyedévben 2 millió Ft.
4 millió, 3 millió, 2 millió, 1 millió Ft.
Az alább felsorolt befektetések közül melyiknek a legmagasabb a jelenértéke?
✘Egy év múlva esedékes 1000 Ft, a kamatláb 10%.
✘Két év múlva esedékes 1000 Ft, a kamatláb 15%.
Ma esedékes 1000 Ft.
Mekkora a nettó jelenértéke a következő pénzáramlás sorozatnak? Két év múlva esedékes 400 Ft pénzbevétel; a kamatláb 10%.
✘400
400/1,1^2
✘400/10^2
Mit nevezünk gyűjtőjáradéknak?
✘Az inflációval korrigált végösszeg.
A gyűjtőjáradék megmutatja, hogy adott kamatláb mellett rendszeres befizetések esetén mennyi lesz a befizetési időszak végén a kamatokkal növelt végösszeg.
✘A költségek, jutalékok levonása előtt megállapított kifizetésre váró összeg az időszak végén.
Milyen módszert alkalmazunk a jelenérték-számítás során?
Diszkontálást
✘effektív kamatszámítást
✘annuitást
Milyen összefüggés van a jelenérték és a diszkontáláskor alkalmazott kamatláb között?
A jelenérték annál nagyobb, minél kisebb a diszkontáláskor alkalmazott kamatláb.
✘A jelenérték annál kisebb, minél nagyobb a jövőbeni pénzösszeg.
✘A jelenérték annál kisebb, minél kisebb a diszkontáláskor alkalmazott kamatláb.
Az alábbiak közül melyik megtakarítás/befektetés után kell 5 év letelte után kamatadót fizetnie az ügyfélnek?
✘Tartós Befektetési Számlán elhelyezett pénzösszeg kamata
✘Magyar Állampapír Plusz
Vállalati lekötött betét
Fejezze be a mondatot úgy, hogy igaz legyen! A jövőbeli bevétel mai értékét...
✘kizárólag a diszkontráta mértéke befolyásolja.
✘a jövőbeli pénzösszeg nagysága, a diszkontráta mértéke, és a bevétel jelentkezésének időpontja nem befolyásolja.
a jövőbeli pénzösszeg nagysága, a diszkontráta mértéke, és a bevétel jelentkezésének időpontja befolyásolja.
Egészítse ki úgy a mondatot, hogy helyes állítást kapjon! A kamatadó mértéke az aktuális........ mértékétől függ.
✘jegybanki alapkamat
személyi jövedelemadó
✘társasági adó
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény értelmezésében mi a betétgyűjtés?
✘A betétgyűjtés betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján vállalt pénz tartozás.
A betétgyűjtés a pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni.
✘A betétgyűjtés betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján vállalt hitel tartozás.
A betétgyűjtés milyen bankügyletnek minősül?
✘A betétgyűjtés aktív bankügyletnek minősül.
A betétgyűjtés passzív bankügyletnek minősül.
✘A betétgyűjtés semleges bankügyletnek minősül.
A betét pénzneme szerint milyen betétek nem létezhetnek?
Valuta betét.
✘Deviza betét.
✘Forint betét.
Futamidő szerint mely betéteket nevezzük hosszú távúnak?
✘Amelyek legalább egy évre le vannak kötve.
✘Amelyek legalább 3 évre le vannak kötve.
Amelyek legalább 5 évre le vannak kötve.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A betétszerződés értelmében a betétes pénze a hitelintézet tulajdonába kerül, a betétest pedig kötelmi jellegű hitelezői jogosultság illeti meg.
✘A számlakövetelés kimerülése a bankszámla-szerződést (fizetésiszámla-szerződés) azonnali hatállyal megszünteti.
✘A betétszerződés megegyezik a takarékbetét-szerződéssel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A betétszerződés értelmében a betétesnek kötelezettsége keletkezik a hitelintézettel szemben.
A betétszerződés értelmében a betétesnek követelése keletkezik a hitelintézettel szemben.
✘A betétszerződés értelmében a hitelintézet követelést szerez a betétessel szemben.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A betétszerződés alanya betétesként kizárólag magánszemély lehet.
✘A betétszerződés alanya intézményi oldalról kizárólag hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás lehet.
A jelzáloghitelintézet nem gyűjthet betétet.
Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Formailag a betétszerződés megköthető
✘bankszámla-szerződés (fizetésiszámla-szerződés) keretében.
✘önálló szerződésként.
bankszámla-szerződés (fizetésiszámla-szerződés) keretében és önálló szerződésként is.
Igaz-e az alábbi állítás? A betételhelyezés a számlatulajdonos bankszámlájáról (fizetési számlájáról) történő átvezetéssel, vagy közvetlen pénztári befizetéssel történhet.
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, mert csak közvetlen pénztári befizetéssel történhet.
✘Az állítás hamis, mert csak a számlatulajdonos bankszámlájáról (fizetési számlájáról) történő átvezetéssel.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Ha egy magánszemélynek euró betétje van és az euró a forinttal szemben 10%-ot erősödik, ez azt jelenti, hogy
✘a betét forintban felvehető összege 10%-kal alacsonyabb lesz.
a betét forintban felvehető összege 10%-kal magasabb lesz az esetleges díjakat nem számítva.
✘a betét euróban felvehető összege 10%-kal alacsonyabb lesz.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A kereskedelmi kommunikációban a hitelintézetnek fel kell tüntetni a betét teljes hiteldíj mutatóját (THM).
A kereskedelmi kommunikációban a hitelintézetnek fel kell tüntetni a betét egységesített betéti kamatláb mutatóját (EBKM).
✘A kereskedelmi kommunikációban a pénzügyi vállalkozásnak fel kell tüntetni a betét egységesített betéti kamatláb mutatóját (EBKM).
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint mi a betét fogalma?
✘A betét a Polgári Törvénykönyv szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás.
✘A betét a bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) alapján fennálló pozitív számlaegyenleg.
A betét a Polgári Törvénykönyv szerinti betétszerződés vagy a takarékbetétről szóló törvényerejű rendelet szerinti takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a hitelintézetnél a fizetésiszámla-szerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is.
A kamat jóváírás módja szerint az alábbiak közül milyen lekötés nem létezik?
Lineáris betétlekötés.
✘Eseti betétlekötés.
✘Ismétlődő betétlekötés.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Határozott időre szóló betét esetén a bank a betét összegét lejáratkor vagy a betétes rendelkezése szerint köteles visszafizetni.
A betétes a betét összegének visszafizetését a szerződésben meghatározott idő lejárta előtt nem jogosult kérni.
✘A betétes felszólítása hiányában a bank a szerződésben meghatározott idő lejárta előtt nem jogosult a betét összegének visszafizetésére.
Milyen típusú ügyfélnek ajánlható a számlabetétet megtakarításként?
Olyan befektetőknek akik szeretnék megtakarított pénzüket rövid vagy középtávon biztonságosan befektetni, és nem kívánnak kockáztatni a tőkéjük elvesztésével.
✘Olyan befektetőknek, akik rövid távon szeretnének minél magasabb hozamot elérni és magas a kockázattűrő képességük.
✘Olyan befektetőknek, akiknek fő célja a nyugdíjcélú megtakarítás.
Mitől függ a devizabetét forint ellenértéke?
✘a forint kamatlábtól
a forint és az adott deviza egymáshoz viszonyított árfolyamától függ.
✘az adott deviza és egy harmadik deviza egymáshoz viszonyított árfolyamától
Milyen eltérés van a takarékbetét – és a betéti szerződések között?
Takarékbetétekre nem lehet zálogjogot alapítani.
✘Semmilyen, a számlabetétre kivétel nélkül a takarékbetét szerződés szabályait kell alkalmazni.
✘Takarékbetét-szerződés csak látra szóló, a betéti szerződés látra, illetve lekötött formában is köthető.
Milyen dokumentumot kell kiállítani a takarékbetét-szerződés során?
Takarékbetétkönyvet.
✘Számlabetétkönyvet.
✘Betéti okiratot.
Melyik meghatározás igaz a takarékbetét-szerződésre az alábbiak közül?
A takarékbetét-szerződés alapján a hitelintézet köteles az elhelyezőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni, és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni.
✘A takarékbetét-szerződés szerint a bankbetét a bank által az ügyfelei részére vezetett nyilvántartás, melynek segítségével a bank kezeli az ügyfél nála elhelyezett pénzét, fogadja és teljesíti az ügyfél fizetési megbízásait, valamint fogadja és jóváírja az ügyfél számára érkezett összegeket.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A takarékbetét-szerződésnél a betétes
✘csak természetes személy és jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság lehet.
kizárólag természetes személy lehet.
✘csak természetes személy és betéti társaság lehet.
Igaz-e az alábbi állítás? A takarékbetétbe történő befizetést, abból történő kifizetést, valamint a kamat jóváírását az okiraton fel kell tüntetni. Kifizetés csak az okirat egyide bemutatása mellett teljesíthető.
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, mert a takarékbetétkönyvben csak az éves nyitó és záró egyenleget kell feltüntetni, a forgalmi adatok a bankszámlakivonatban szerepelnek.
✘Az állítás hamis, mert a takarékbetétkönyv nem pénzmozgással kapcsolatos adatokat tartalmaz.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A takarékbetét kockázatos megtakarítási forma.
✘A takarékbetét összegének kifizetésére vonatkozó követelés 10 év elteltével elévül.
A takarékbetétet névre szólóan lehet elhelyezni.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A kamatozó takarékbetét és a nyereménybetét között az a lényeges különbség, hogy
a kamatozó takarékbetét után járó kamatot a hitelintézet az egyes betéteseknek közvetlenül fizeti meg, míg a nyereménybetétek után járó kamatokból nyeremény-alapot képez, és a betétesek között nyeremény formájában kisorsolja.
✘a nyereménybetét nem kamatozik.
✘a kamatozó takarékbetét csak hosszú, míg a nyereménybetét csak rövid futamide lehet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A lekötött betét tulajdonosa nem kaphatja vissza a lekötött pénzét a lekötési idő lejárta előtt.
A lekötött betét tulajdonosa ugyan visszakaphatja a lekötött pénzét a lekötési idő lejárta előtt, azonban a hitelintézet a szerződés szerinti lekötési idő előtt felvett betét után - a tényleges elhelyezés idejére - járó kamatnak a kamatfeltételekben meghatározott hányadát fizeti ki.
✘A lekötött betét tulajdonosa a teljes futamidőre járó kamattal növelten kaphatja vissza a lekötött pénzét a lekötési idő lejárta előtt.
Igaz-e az alábbi állítás? A takarékbetét összege és a takarékbetét után járó kifizetések minden tekintetben adómentesek.
✘Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, mert csak a nyereménybetétek teljesen adómentesek.
Az állítás hamis, mert az adómentesség csak a takarékbetét tőkeösszegére vonatkozik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A takarékbetét-szerződésnél a takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat kifizetésére vonatkozó követelés nem évül el.
✘A takarékbetét-szerződésnél a takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat kifizetésére vonatkozó követelés 3 év alatt évül el.
✘A takarékbetét-szerződésnél a takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat kifizetésére vonatkozó követelés 5 év alatt évül el.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Az illetékről szóló törvény értelmében a takarékbetét megszerzése mentes az öröklési, illetve az ajándékozási illeték alól.
✘Az illetékről szóló törvény értelmében a takarékbetét megszerzése mentes az ajándékozási illeték alól.
Az illetékről szóló törvény értelmében a takarékbetét megszerzése nem mentes az öröklési illeték, illetve az ajándékozási illeték alól.
Melyik állítás igaz a takarékbetétre az alábbiak közül?
Közös betét esetén a takarékbetét feletti rendelkezésre – eltérő megállapodás hiányában – valamennyi betétes egyetemlegesen jogosult.
✘Közös betét esetén a takarékbetét feletti rendelkezésre a betétesek csak együttesen jogosultak.
✘Közös betét esetén a takarékbetét feletti rendelkezésre a betétesek többsége együttesen jogosult.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Takarékbetét kizárólag lekötési idő meghatározása nélkül (látra szólóan) elhelyezhető el.
Takarékbetét lekötési idő meghatározása nélkül vagy előre meghatározott lekötési időre elhelyezhető el.
✘Takarékbetét kizárólag előre meghatározott lekötési időre helyezhető el.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Nagykorú betétes a takarékbetét elhelyezésekor úgy rendelkezhet, hogy elhalálozása esetén a takarékbetétet az általa megjelölt kedvezményezett részére kell visszafizetni.
Takarékbetét esetében a betétes által megjelölt kedvezményezett csak a hagyatéki eljárás jogerős befejezését követően rendelkezhet a takarékbetét felett.
✘A kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet, mivel a halál esetére történő kedvezményezett kijelöléssel elhelyezett takarékbetét nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához.
Igaz-e ez az állítás? A takarékbetétes több (pl. haláleseti) kedvezményezettet is megjelölhet.
Igen, az állítás igaz.
✘Igen, de maximum 2 kedvezményezettet jelölhet meg.
✘Hamis, csak egyetlen kedvezményezettet jelölhet meg.
Milyen jogszabályi előírások vannak a takarékbetét formai követelményeire vonatkozóan?
✘A takarékbetéteknek kötelezően tartalmaznia kell a takarékbetét futamidejét, kamatát, elévülési idejét.
✘Nincsenek jogszabály által előírt formai követelmények.
A hitelintézet az okiraton köteles feltüntetni a betétes, illetőleg a kedvezményezett családi és utónevét, születési helyét és születési idejét
Az ügyfél egy új, bemutatóra szóló takarékbetétet szeretne elhelyezni. Mit tesz Ön?
Tájékoztatja az ügyfelet, hogy takarékbetét kizárólag névre szólóan helyezhető el.
✘A pénzügyi intézmény belső szabályzata alapján előkészíti a betéti szerződést.
✘Bejelentést tesz az MNB-nél és piacfelügyeleti eljárás elindítását kérvényezi.
Mi történik a nem névre szóló, rendelkezési jog fenntartásával alapított takarékbetétekkel?
✘A bank egyoldalúan felmondja a takarékbetét szerződést.
Az ilyen takarékbetétet a hitelintézet az ügyfél-átvilágítással egyidejűleg a betétes nevére szólóvá alakítja át.
✘A bank bejelenti az MNB-nek a szerződést, és a jogszabály megsértésének tényét (mert takarékbetét kizárólag névre szólóan helyezhető el).
Mi történik, ha az ügyfél elveszíti a takarékbetétet?
✘Az ügyfél bejelentést tesz a pénzügyi intézménynél és az okirat pótlásra kerül.
A Kamatozó takarékbetétkönyv elvesztését vagy megsemmisülését a kiállítóhelynél azonnal be kell jelenteni. A betétes a Kamatozó takarékbetétkönyvhöz fűződő jogait közjegyző útján – az általa lefolytatott megsemmisítési eljárás keretében – érvényesítheti.
✘Az ügyfél jelzi a pénzügyi intézménynek azt és a takarékbetét letiltásra kerül.
Mennyi idő alatt évül el a takarékbetét összegére vonatkozó követelés?
✘3 év
Nem évül el
✘5 év
Válassza ki a helyes befejezést! A betéti okirat
✘alatt a betétszerződést értjük.
betétszerződést testesít meg, van okirat formája.
✘alatt a takarékbetét-szerződést értjük.
Igaz-e az alábbi állítás? A betét lehet számlához kapcsolódó vagy betéti okirat.
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis.
✘Kizárólag a hosszú futamide betétre igaz.
Igaz-e a következő két állítás? A betéti okiratok betétszerződést testesítenek meg, és csak fizikailag különböznek a számlabetétektől.
Mindkét állítás igaz.
✘Csak a mondat első fele igaz.
✘Csak a mondat második fele igaz.
Az alábbiakban felsoroltak közül melyik felel meg a betéti okirat meghatározásának?
A betéti okirat a hitelintézetnél elhelyezett névre szóló betétek közül az, amely nem számlán és nem könyvesbetétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, lejáratától.
✘A betéti okirat a hitelintézet által elhelyezett betétek közül az, amely számlán és könyvesbetétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, lejáratától.
✘A betéti okirat a hitelintézetnél elhelyezett bemutatóra szóló betétek közül az, amely nem számlán és nem könyvesbetétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, és lejáratától.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelintézet a takarékbetét után járó kamat mértékének egyoldalú módosításához való jogát szerződésben nem kötheti ki.
✘A betétes a takarékbetét után járó kamat mértékének hitelintézet általi módosítása esetén nem jogosult a szerződést felmondani.
A betétes a takarékbetét után járó kamat mértékének hitelintézet általi módosítása esetén jogosult a szerződést felmondani.
Az alábbiak közül melyek betéti okiratok?
Az értékjegy, letéti jegy és a takaréklevél.
✘A befektetési jegy és az értékjegy.
✘A részvény, a kötvény és a takarékjegy.
Fejezze be a mondatot úgy, hogy. igaz legyen. A hitelintézet szempontjából a betéti okirat kibocsátása.....
✘....értékpapír kibocsátásnak minősül.
.... betétgyűjtésnek minősül.
✘....forrás kihelyezésnek minősül.
Igaz-e az állítás? A betéti okiratok általában szabadon átruházhatók.
✘A betéti okiratok nem ruházhatók át.
Igen, a betéti okiratok ugyan névre szólóak, de szabadon forgathatók.
✘A betéti okiratok bemutatóra szóló papírok, ezért szabadon átruházhatók.
Mi a közös az alábbi fogalmakban? értékjegy, kamatozó jegy, pénztárjegy, takarékjegy, takaréklevél.
mind betéti okirat
✘mind takarékbetét
✘mind lekötött betét
Melyik állítás igaz a betéti okiratokra?
✘Betétjellegű okiratot a pénzügyi vállalkozások bocsáthatnak ki.
A betéti okiratok, (vagy okiratos betétek) névre szólóak, kamatozás szempontjából pedig fix, vagy változó kamatozásúak.
✘A betéti okiratok közös jellemzője, hogy hitelszerződést testesítenek meg, van okirati formájuk.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A lakástakarékpénztárak
✘pénzügyi vállalkozásnak minősülnek.
✘banknak minősülnek.
szakosított hitelintézetnek minősülnek.
Mi a lakástakarékpénztár elsődleges feladata?
✘Pénzkölcsön nyújtás ingatlanon alapított jelzálogjog – ideértve az önálló zálogjogot is – fedezete mellett.
Lakás-előtakarékossági szerződés alapján végzett betétgyűjtés és hitelnyújtás, ideértve az áthidaló kölcsön nyújtását is.
✘Jelzáloglevelek kibocsátása, melyek a jelzáloghitelek forrásául szolgálnak.
Legalább mekkora tőkével alapítható Magyarországon lakástakarékpénztár?
✘50 millió forint.
2 milliárd forint.
✘250 millió forint.
A lakástakarékpénztár az alaptevékenységén kívül még milyen tevékenységet végezhet az alábbiak közül?
✘Szavatoló tőkéjének összesen 50%-át meg nem haladó mértékig tulajdoni részesedést szerezhet, kizárólag a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti járulékos vállalkozásokban.
✘Szavatoló tőkéjének összesen 50%-át meg nem haladó mértékig tulajdoni részesedést szerezhet más lakástakarékpénztárakban.
Hitelnyújtáshoz kapcsolódóan ingatlanértékelési tevékenységet is végezhet.
A lakás-előtakarékoskodó többnyire természetes személy, de lehet intézmény is. Az alábbiak közül az intézmények mely köre nem lehet lakás-előtakarékoskodó?
✘Alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy, helyi önkormányzat.
Betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság.
✘Lakásszövetkezet, társasház.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A lakás-előtakarékossági szerződés hitelszerződés jellegű szerződés.
✘A lakás-előtakarékossági szerződés betétszerződés jellegű szerződés.
A lakás-előtakarékossági szerződés egyszerre betét- és hitelszerződés.
Mekkora a lakás-takarékpénztári megtakarítási időszak minimum hossza?
✘8 év.
✘5 év.
4 év.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A lakáskölcsönök biztosítéka rendszerint a finanszírozott ingatlanra (vagy más ingatlanra) alapított jelzálogjog.
✘Lakáskölcsönt csak akkor nyújthat a lakástakarékpénztár, ha a megtakarítási időszak elérte a 4 évet.
A legalább 4 éves megtakarítási időszak után a lakáskölcsön folyósítása automatikus.
Ki nem köthet lakás-előtakarékossági szerződést?
✘A gyám a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek, mint kedvezményezett javára életkezdésének elősegítése céljából.
✘Természetes személy saját nevében, saját maga javára.
Építő közösség saját nevében, saját maga javára.
Hány szakaszra bontjuk a lakás-előtakarékossági szerződést?
✘Kettőre, megtakarítási és törlesztési időszakra.
Háromra, megtakarítási, kiutalási és törlesztési időszakra.
✘Négyre, megtakarítási, kiutalási, törlesztési és monitoring időszakra.
Ki nem lehet az alábbiak közül lakás-előtakarékossági szerződésben megjelölt kedvezményezett?
✘A lakás-előtakarékoskodó közeli hozzátartozója.
✘A gyámság alatt álló kiskorú, akinek a javára a lakás-előtakarékoskodó a lakás-előtakarékossági szerződést megkötötte.
A lakás-előtakarékoskodó által létrehozott alapítvány.
Módosítható-e a lakástakarékpénztári szerződésben meghatározott betéti és hitelkamat mértéke (a lakástakarékpéztár által)?
✘Nem, ezek a kikötések nem módosíthatóak, de a kezelési költséget módosíthatja az ltp.
Nem, ezek a kikötések nem módosíthatóak, sőt a kezelési költséget sem módosíthatja az ltp.
✘Igen, a piaci változások hatására a kamat mértéke változhat.
Az alábbiak közül melyik NEM tartozik a lakástakarékpénztár által felszámítható díjak közé?
✘számlanyitási díj
✘számlavezetési díj
sikerdíj
Lehet –e haláleseti kedvezményezettet megjelölni a lakás-takarékpénztári szerződésben?
Az előtakarékoskodó elhalálozása esetén, a szerződésben megjelölt kedvezményezett, ennek hiányában az örökös léphet a szerződő fél helyébe.
✘Nem lehet, az előtakarékoskodó elhalálozása esetén az előtakarékossági szerződés megszűnik.
✘Nem lehet, az előtakarékoskodó elhalálozása esetén a lakástakarékpénztári betét és kamatai a hagyaték részét képezik.
Köthet-e lakásszövetkezet lakás-előtakarékossági szerződést?
Igen, épületenként a tulajdonában vagy a tagjainak közös tulajdonában álló épületrészek felújításához és korszerűsítéséhez köthet szerződést.
✘Előtakarékossági szerződést nem köthet, csak kedvezményezett lehet.
✘Nem köthet.
Melyik állítás igaz a lakástakarékpénztári szerződésekre?
✘A lakás-takarékpénztár egyéb költségeket nem számolhat fel a szolgáltatásai nyújtása során.
✘A lakástakarék-pénztári megtakarításokra nem vonatkozik az OBA garanciája.
A lakás-takarékpénztár egyéb költségeket csak az ügyfél által igényelt egyéb szolgáltatások után számíthat fel, melyeket díjtáblázatban kell rögzíteni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az egységesített betéti kamatláb mutatóról (EBKM)?
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) az ügyfél által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat (kezelési költséget, hitelbírálati díjat) és minden egyéb, a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő költséget (így például az ingatlan értékbecslés díját és lakásépítéseknél a helyszíni szemle díját).
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen jóváírandó összeg vehető figyelembe, így a jutalékokkal és díjakkal a bruttó kamatösszeget növelni kell.
Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen kifizetendő (jóváírandó) összeg vehető figyelembe, így a jutalékokkal és díjakkal a bruttó kamatösszeget csökkenteni kell.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) 365 napra számítja át az éves névleges kamatlábat.
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) éven belül lineáris, éven túl kamatos kamatszámítást alkalmaz.
Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) segítséget nyújt az egyes hitelkonstrukciók összehasonlításában.
Mekkora a betét egységesített betéti kamatláb mutatója (EBKM), ha az éves névleges kamatláb 5%, és a bank a francia kamatszámítást alkalmazza?
✘5%/365*360
5%*365/360
✘5%*360/365
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) minden hitelintézet köteles kiszámítani, de nem szükséges nyilvánosságra hoznia.
Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) minden hitelintézet köteles kiszámítani és üzletszabályzatában, vagy a hirdetményben közzé kell tennie.
✘Csak az elméleti szakemberek használják az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) az egyes betétek nettó hozamának összehasonlítására, a gyakorlatban nem szokták alkalmazni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításának módját jogszabály szabályozza.
✘Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) minden hitelintézet egyedi módon számítja ki.
✘Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) minden ügyfélre egyedileg kell kiszámítani.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Ha a betéti kamatláb a szerződés alapján változó kamatláb, de annak mértéke az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) kiszámításakor nem határozható meg, az EBKM számításánál az utol 1 év kamatlábainak mértani átlagát kell alkalmazni a betéti szerződés lejáratáig.
✘Ha a betéti kamatláb a szerződés alapján változó kamatláb, de annak mértéke az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) kiszámításakor nem határozható meg, az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál az utol 1 év kamatlábainak számtani átlagát kell alkalmazni a betéti szerződés lejáratáig.
Ha a betéti kamatláb a szerződés alapján változó kamatláb, de annak mértéke az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) kiszámításakor nem határozható meg, az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál az utol ismert kamatlábat kell alkalmazni a betéti szerződés lejáratáig.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Határozatlan időre lekötött, automatikusan megújuló vagy le nem kötött betét esetén
✘az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) folytonos kamatozással kell számítani.
az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során a lekötési időt egy évnek kell tekinteni, a hitelintézet azonban jogosult az általa jellemzőnek tartott lekötési időre vonatkozóan kiszámított mutatót is közzétenni.
✘az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) logaritmikus kamatozással kell számítani.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Lakás-takarékpénztár esetén a kereskedelmi kommunikációban az
az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) értékét havi 20.000 Ft folyamatos betételhelyezést feltételezve kell meghatározni.
✘az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) értékét havi 30.000 Ft folyamatos betételhelyezést feltételezve kell meghatározni.
✘az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) értékét havi 40.000 Ft folyamatos betételhelyezést feltételezve kell meghatározni.
Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) hány tizedes jegy pontossággal kell közzétenni (%-os formában)?
✘1 tizedes jegy pontossággal.
2 tizedes jegy pontossággal.
✘4 tizedes jegy pontossággal.
Milyen díjakat vonhatunk le a kamatból, hogy az egységesített betéti kamatláb mutatóhoz (EBKM) jussunk?
✘Fedezet értékelés díját.
✘Hitelképesség vizsgálatának díját.
Számlavezetési díjat.
Igaz-e az alábbi állítás? Egy ügyfélre kialakított egyedi betéti módozat esetén a hitelintézet az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) köteles kiszámítani, és annak értékét a szerződésben szerepeltetni.
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, mert a hitelintézetnek nem kell ügyfelenként új egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM-) számolni.
✘Az állítás hamis, mert a hitelintézeteknél nincsenek egyedi, csak standard termékek
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül az egységes betéti kamatláb mutatóról!
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során tizenkét hónap lekötési időt kell figyelembe venni.
Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során a szerződésben rögzített lekötési időt kell figyelembe venni.
✘Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során hat hónap lekötési időt kell figyelembe venni.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül az egységes betéti kamatláb mutatóról!
✘Kizárólag a hitelintézet által kibocsátott hatályos kondíciós listából.
✘Kizárólag az Általános Szerződési Feltételekből.
A betéthez kapcsolódó banki díjakról és az EBKM-ről a hitelintézet által kibocsátott hatályos kondíciós listából, illetve az Általános Szerződési Feltételekből tudnak az ügyfelek tájékozódni.
Válassza ki a hamis állítást! A fizetési műveletek díja változó lehet aszerint, hogy ......
milyen napszakban történik az utalás
✘milyen csatornán történik az átutalási megbízás
✘lakossági vagy vállalati ügyfél indította az utalást.
Melyik díjtételt nem a számlatulajdonosnak kell fizetnie az alábbiak közül?
✘számlavezetés díja
✘limitmódosítás díja
POS terminálnál történő fizetés díja
Mitől függ a tranzakciós illeték. mértéke?
✘A tranzakciós illeték mértéke fix.
A tranzakciós illetéket aszerint szabják ki, hogy milyen műveletet végez az ügyfél.
✘A tranzakciós illeték mértéke kizárólag az átutalt összeg mértékétől függ.
Igaz-e a következő állítás? Az ATM-ből való készpénzfelvétel díja minden esetben nagyon magas az ügyfél számára.
Hamis, az ügyfél élhet a havi 150.000 Ft ingyenes ATM-ből való készpénzfelvétel lehetőségével.
✘Igen, az ATM-ből való készpénzfelvétel díja mindig nagyon magas.
✘Hamis, az ügyfél mindig ingyenesen vesz fel pénzt a saját hitelintézetéhez tartozó ATM-ből.
Igaz-e a következő állítás? Az EBKM képlete minden egyes betéti módozat esetén megegyezik.
✘Igen, a képlet minden esetben megegyezik.
Hamis, az EBKM különböző képletek alapján kerül kiszámításra, attól függően, hogy a hátralévő lekötési idő 365 napnál több vagy kevesebb, illetve betét befizetése egy vagy több részletben történik.
✘Hamis, a pénzügyi intézmények saját módszertant dolgoznak ki az EBKM kiszámítására, nincs egységes előírás.
Mit nem kell közzé tennie a pénzügyi intézménynek a betétszerződésben?
✘A kamatszámítás képletét;
✘A kamatozás kezdő és utol napját;
A rövidítés feltüntetése nélkül, százalékos formában, egy tizedesjegy pontossággal az EBKM-et.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A defláció miatt a nominális pénzösszeg reálértéken csak kevesebbet ér.
A reálhozamot úgy kapjuk meg, ha a nominális hozam értékét korrigáljuk az infláció mértékével.
✘Az adózás előtti hozamokat nettó hozamoknak hívjuk.
Mekkora egy befektetés reálhozama, ha a nominális hozama 21%, az infláció pedig 10%? (A számításhoz a pontos képletet alkalmazza!)
✘21%-10%
[(1,21/1,1)-1]*100%
✘(0,21/0,1)*100%
Mi a reálhozam-számítás közelítő képlete?
reál hozam≈nominális hozam-infláció
✘reál hozam≈[(1+nominális hozam)/(1+infláció)]-1
✘reál hozam≈[(1+nominális hozam)/(1+infláció)]
Mi a reálhozam?
✘A befektetés eredményeként keletkezett tőkenövekmény.
✘A tiszta hozam.
A befektetés hozamának inflációval korrigált értéke, ami megmutatja, hogy adott időszak alatt ténylegesen mennyit nőtt a befektetés értéke.
Mitől bruttó a bruttó hozam?
✘Mert még nem korrigáltuk az inflációval.
Mert az egy adózás előtti hozam.
✘Mert az egy adózott hozam.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy betét lekötési időtartama az az időszak,
✘ami alatt semmilyen körülmények között nem kaphatjuk vissza a betett pénzünket.
✘ami a vizsgálat időpontjától a lejáratig tart.
amin belül az eredetileg megállapítotthoz képest kisebb kamattal jutunk a lekötött pénzünkhöz.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Kockázatmentes vagy alacsony kockázatú befektetési célú eszközök például
✘a forint betétszámla, a diszkontkincstárjegy és a deviza bankbetét.
a forint bankbetét, a diszkontkincstárjegy és a tőkevédett/garantált befektetési alap.
✘a vállalati kötvény és a befektetéshez kötött életbiztosítás.
Mely befektetések tekinthetők kockázatmentesnek?
✘Amelyek fix kamatlábbal kamatoznak.
Amelyeknél a befektetési döntés időpontjában a befektetéssel kapcsolatos pénzáramok teljes bizonyossággal ismertek, és a befektető biztosan hozzájut a pénzáramhoz.
✘Amelyek futamideje nem határozatlan.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az elvárt hozam egyenlő
a kockázatmentes kamatláb+kockázati prémium összegével.
✘a nominális hozam+infláció összegével.
✘a bruttó hozam+adóteher összegével.
Igaz-e a következő két állítás? Az értékpapírok közül a diszkontkincstárjegyek elvárt hozama a legmagasabb, mert a diszkontkincstárjegyek kockázata a legalacsonyabb.
✘Mindkét állítás igaz és van köztük összefüggés.
✘Az első állítás igaz, a második hamis.
Az első állítás hamis, a második igaz.
Az alábbi értékpapírok közül melyiknek legmagasabb a kockázata?
✘A vállalati kötvényeknek.
A törzsrészvényeknek.
✘Az osztalékelsőbbségi részvényeknek.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Valamely befektetéstől elvárt hozam minden esetben megegyezik az adott devizanem szerinti jegybanki alapkamattal.
Valamely befektetéstől elvárt hozam egyenlő a kockázatmentes befektetés hozama plusz egy meghatározott összegű kockázati prémium.
✘Valamely befektetéstől elvárt hozam minden esetben megegyezik a kockázati felárral növelt átlagos egységesített betéti kamatláb mutatóval (EBKM).
Hogyan csökkenthető a befektetés kockázata?
✘Korrelációval.
✘Koncentrációval.
Diverzifikációval.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Minél hosszabb egy befektetés futamideje,
✘annál kisebb a tőle elvárt hozam.
✘annál kisebb az árfolyamváltozás kockázata.
annál nagyobb a befektetés újraárazási kockázata.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A likviditási kockázat abból ered, hogy az esedékes kötelezettségek teljesítéséhez szükséges pénzeszközök hiánya miatt bizonytalan feltételek mellett kell pótlólagos forrásokat szerezni vagy eszközöket értékesíteni.
A likviditás tartós, azaz hosszútávú fizetőképességet jelent.
✘A likviditási kockázat az, ha fennáll annak veszélye, hogy a tartozás kiegyenlítésére csak késve, vagy egyáltalán nem kerül sor
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) számításának és közzétételének célja, hogy
✘az ügyfelek számára tájékoztatást nyújtson a hitel lehetőségek költségeiről és ezáltal összehasonlíthatóvá váljanak a különböző ajánlatok.
✘a betéti konstrukciók összehasonlíthatók legyenek.
meghatározott értékpapír-ügyletek tekintetében az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kapjanak, illetőleg biztosítva legyen a különböző megtakarítási célú ajánlatok összehasonlíthatósága.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egységesített értékpapír hozam mutatót (EHM) kell számítani
✘minden hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnál.
✘az olyan értékpapíroknál, melyek a teljes futamidőre rögzített kamatlábbal rendelkeznek.
az olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknál, melyek a teljes futamidőre rögzített kamatlábbal rendelkeznek.
Melyik befektetésen veszíthetünk akár sokkal többet is, mint a befektetésünk összege?
✘Részvény.
Határidős ügylet.
✘Kötvény.
Az egységesített értékpapír hozam mutatót (EHM) hány tizedesjegy pontossággal kell közzétenni (%-os formában)?
✘1 tizedesjegy pontossággal.
2 tizedesjegy pontossággal.
✘4 tizedesjegy pontossággal.
Mi alapján számolják ki a kötvény kamatát?
névérték
✘bekerülési érték
✘lejáratkori érték
Mi a különbség a bruttó és nettó hozam között?
✘A bruttó hozamból már levonásra kerültek az addicionális költségek, a nettó hozam még tartalmazza azokat.
✘A nettó hozam már korrigálva van az infláció mértékével, a bruttó hozam még nem veszi figyelembe ezeket a hatásokat.
Nettó alatt a tiszta hozam értendő, ami minden levonástól (díjaktól, adóktól) mentes. Bruttó alatt a nettó hozam és a különböző addicionális költségek (adók, díjak, kezelési költségek) összegét értjük.
Az alábbiak közül mely tényező NEM befolyásolja a befektető elvárt hozamát?
✘a befektetés célja
✘a befektető kockázatvállalási hajlandósága
a befektető életkora
Mi az annualizálás?
✘A pénzáramlás jelenértékének kiszámítása.
✘A havi pénzáramláshoz kapcsolódó hozam kiszámítása.
Az annualizálás a hozam átszámítása egyéves időtartamra.
Az alábbiak közül mely befektetési termék esetében javasolná az ügyfél számára az EHM mutató figyelembevételét a befektetési döntés meghozatala során?
✘magas árfolyamingadozással bíró részvények
hozamgaranciával vagy hozamvédelemmel ellátott befektetési termékek
✘árupiaci határidős termékek
Melyik az az értékpapír, amelynek - a lejárat előtti értékesítését kivéve - egyetlen jövőbeli pénzáramlása van, és lejáratkor a kibocsátó az értékpapír névértékét fizeti vissza?
✘A törzsrészvény.
✘A kamatszelvényes kötvény.
A diszkontpapír.
Melyik az elemi kötvény egy másik elnevezése?
Zéró-kupon kötvény.
✘Fix kamatozású kötvény.
✘Változó kamatozású kötvény.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A bankbetét és a nagyon rövid lejáratú állampapír kockázatos befektetés.
✘A vállalati kötvény kockázata nem függ a futamidejétől.
Magasabb hozamot csak magasabb kockázat felvállalása mellett lehet elérni.
Mekkora a diszkontkincstárjegy futamideje?
Maximum 1 év.
✘1 év.
✘Maximum 2 év.
Milyen szempontból azonos a diszkontkincstárjegy és a zéró-kupon kötvény?
✘A kibocsátó személye szerint.
✘A futamidő szempontjából.
Az árfolyam számítása szempontjából.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A forint bankbetétnél a részvény kockázatosabb befektetési eszköz.
A részvénynél kevésbé kockázatos befektetési eszköz a derivatíva (származtatott ügylet).
✘A deviza bankbetétnél a diszkontkincstárjegy kevésbé kockázatos befektetési eszköz.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A türelmi idő alatt semmit sem kell törleszteni.
A türelmi idő alatt csak a kamatot kell törleszteni.
✘A türelmi idő alatt semmit sem kell törleszteni és a kamatokat sem írják hozzá az eredeti tartozáshoz.
Melyik konstrukcióra igaz az, hogy a törlesztőrészletekben foglalt kamat nagysága a futamidő alatt lineárisan csökken?
✘Lejáratkor egy összegben történő törlesztés esetén.
Annuitásos törlesztés esetén.
✘Halasztott fizetésű törlesztés esetén.
Melyik konstrukcióra igaz az, hogy a törlesztőrészletek nagysága a futamidő alatt állandó?
✘Lejáratkor egy összegben történő törlesztés esetén.
Annuitásos törlesztés esetén.
✘Halasztott fizetésű törlesztés esetén.
Melyik az a kötvény típus, amelynek futamideje alatt a kamattartozás progresszíven növekszik?
✘Fix kamatozású kamatszelvényes kötvény.
✘Annuitás szerűen törlesztő kötvény.
Kamatos kamatozású kötvény.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A kötvény nettó árfolyama a lejárathoz közeledve a kötvény fennálló névértékéhez közelít.
Ha a piaci hozam nagyobb, mint a kötvény éves nominális kamatlába, akkor a kötvény nettó árfolyama felülről közelíti a fennálló (még nem törlesztett) névértéket.
✘Attól még, hogy a kötvény nettó árfolyama alacsonyabb, mint a kötvény fennálló névértéke, a bruttó árfolyama még meghaladhatja fennálló (még nem törlesztett) névértéket.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
A részvény kisebb kockázatú pénzügyi eszköz, mint a kötvény.
✘A részvényhez kapcsolódhat kamat vagy szavazati jog.
✘A részvény tagsági jogot testesít meg.
Hogyan számítjuk a részvény várható hozamát?
✘Osztalékhozam, plusz eladási árfolyamra vetített árfolyamnyereség vagy -veszteség.
A várható eladási és a vásárlási árfolyam különbözete, plusz a várható osztalék összegének és a befektetés összegének a hányadosa.
✘Az első évi osztalék és a jelen árfolyam összegének diszkontált értéke.
Hogyan határozhatjuk meg a részvény elméleti árfolyamát?
A jövőben várható pénzáramokat (osztalékok és eladási árfolyam) meghatározva a jelenérték-számítás módszerével.
✘Az osztalékokból.
✘Az eladási és a vásárlási árfolyam különbözeteként.
Milyen esetben lehet számítani arra, hogy a részvény fundamentális értéke növekszik?
A kibocsátó befektetéseinek megtérülési rátája magasabb annál a hozamnál, amit a befektetők várnak.
✘Az egy részvényre jutó nyereség értéke csökken.
✘A részvények után fizetett osztalék összege nő, de a kibocsátó eredménye veszteségbe fordul át.
Milyen dokumentumokat kell elkészíteni és közzétenni - ha törvény máshogy nem rendelkezik - értékpapír nyilvános forgalomba hozatala esetén?
Kibocsátási tájékoztatót és hirdetményt.
✘Kibocsátói leiratot és ajánlatot.
✘Jegyzési felhívást és forgalmazói listát.
Önt ismerőse, aki egy befektetési vállalkozás munkatársa, arra kéri, hogy működjön közre adott értékpapírok befektetők felé történő üzletszerű értékesítésében. Mit tesz Ön, ha helyesen kíván eljárni?
✘Ha jó barátom, segítek neki első szóra.
✘Segítek neki, mivel az értékpapírral és annak értékesítésével kapcsolatban minden felelősséget úgyis a kibocsátó visel.
Előbb ellenőrzöm az MNB honlapján, hogy ismerősöm cége és/vagy a vele szerződéses kapcsolatban álló vállalkozás szerepel-e az MNB nyilvántartásaiban. Ezen túlmenően nyilvános adatbázisokból információkat szerzek az értékpapírról és annak kibocsátójáról, s meggyőződöm ezek engedélyeiről. A függő ügynöki nyilvántartásba vétel után részt vehetek az üzletszerű értékesítésben, mely MNB által történő nyilvántartásba vételnek a feltétele, hogy a megbízó befektetési vállalkozással szerződést kötöttem.
Mit követ el, aki a törvényben meghatározott engedély nélkül végez befektetési szolgáltatási tevékenységet?
✘Tulajdon elleni szabálysértést, mellyel kapcsolatban az önkormányzati hatósági ügyekben illetékes jegyző hoz döntést.
✘Bennfentes kereskedelmet, melyet az MNB vizsgál ki.
Piacfelügyeleti bírsággal szankcionálható jogszabálysértést, illetve bűncselekményt.
Mikor nem minősül az értékpapír forgalomba hozatala zártkörűnek (zártkörű forgalomba hozatal) az alábbiak közül?
✘Ha az értékpapír névértéke legalább százezer euró vagy annak megfelelő összeg.
✘Ha az értékpapírt minősített befektetőnek nem minősülő, tagállamonként százötvennél kevesebb személy részére ajánlják fel.
Ha az értékpapírt minősített befektetőnek nem minősülő, tagállamonként százötvennél több személy részére ajánlják fel.
Ki nem lehet tőkepiaci közvetítő az alábbiak közül?
✘Függő ügynök.
✘Befektetési vállalkozás.
Biztosító.
Melyik kockázat ellen nem jelent megoldást a diverzifikáció?
rendszerszintű kockázat
✘árfolyam kockázat
✘iparági kockázat
Mit jelent a likviditás a befektetési termékek esetében?
✘A mutató a vállalkozás rövid lejáratú kötelezettségek állományát mutatja a forgóeszközökhöz képest.
A likviditás azt szemlélteti, hogy milyen gyorsan lehet pénzzé tenni az adott terméket.
✘A likviditás a mindenkori fizetőképességet jelenti.
Melyik befektetési eszköz likviditása a legmagasabb az alábbiak közül?
tőzsdén jegyzett részvény
✘ingatlanalap által kibocsátott befektetési jegy
✘befektetési célú ingatlan
Mi NEM befolyásolja a kötvények árfolyamát?
✘kötvény kamata
✘piaci kamatlábak
a BEVA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke
Mit jelent a szegregációs kötelezettség?
A szegregáció elkülönítést jelent – az intézmény az ügyfelet megillető pénzügyi eszközzel és pénzeszközzel sajátként nem rendelkezhet és biztosítania kell, hogy az ügyfél bármikor rendelkezni tudjon ezekkel.
✘A kockázat tervezett megosztásával az esetleges veszteségek csökkentését jelenti.
✘Az egyéni kockázatok szétterítését, porlasztását jelenti.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? Az eszközeinek legalább 85%-át egy másik befektetési alap kollektív befektetési értékpapírjaiba fekteti,
Gyűjtőalap
✘Célalap
✘Alternatív befektetési alap
Az alábbiak közül melyik alap tekinthető speciális alapnak?
Származtatott alapok
✘Pénzpiaci alapok
✘Kötvény alap
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Ahhoz, hogy egy hitelintézet az ügyfele megbízása alapján nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt vásároljon, elegendő, hogy az ügyfél ügyfélszámlát nyit a hitelintézetnél.
✘Ahhoz, hogy egy hitelintézet ügyfele megbízása alapján nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt vásároljon, elegendő, hogy az ügyfél bankszámla szerződést (fizetésiszámla-szerződést) kössön a hitelintézettel.
Ahhoz, hogy egy hitelintézet az ügyfele megbízása alapján nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt vásároljon, előfeltétel, hogy az ügyfél értékpapír- számlaszerződést kössön a hitelintézettel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A széfszolgáltatás pénzügyi szolgáltatásnak minősül.
✘A széfszolgáltatás befektetési szolgáltatásnak minősül.
✘A széfszolgáltatás kiegészítő befektetési szolgáltatásnak minősül.
A portfólió kezelés során a hitelintézet mely pénzügyi eszközökbe fektetheti az ügyfél által portfólió kezelésre átadott összeget?
✘Kizárólag állampapírokba és egyéb kamatozó értékpapírokba.
✘Kizárólag részvényekbe és befektetési jegyekbe.
A portfóliókezelési szerződés függvényében akár a felsoroltak mindegyikébe, amennyiben az adott pénzügyi eszköz az ügyfél által kitöltött alkalmassági teszt eredményének megfelel.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Az állampapírok azok az értékpapírok, amelyeket az állam bocsát ki az állam adósságának fedezésére.
✘Az állam kibocsáthat hitelviszonyt, az állam adósságát megtestesítő értékpapírokat.
Az állam által kibocsátott értékpapírok nem kamatoznak, hanem mindegyik diszkont értékpapír módjára működik.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Az államkötvények futamideje egy évnél hosszabb.
Államkötvényeket csak nyilvánosan bocsátanak ki.
✘Az államkötvényeket jogi személyek is megvásárolhatják.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A diszkontkincstárjegyek nem fizetnek kamatot.
A diszkontkincstárjegyek futamideje lehet éven belüli és éven túli is.
✘A diszkontkincstárjegyek alapcímlete 10.000 Ft.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A kincstári takarékjegy alapcímlete 10.000 Ft, 50.000 Ft, 100.000 Ft, 500.000 Ft és 1.000.000 Ft.
✘A kincstári takarékjegyeket kizárólag magánszemélyek (devizabelföldi természetes személyek) vásárolhatják meg.
A kamatozó kincstárjegy futamideje minimum három év.
Miben tér el a nyílt végű és a zárt végű befektetési alap?
✘A zártvégűnél korlátozott az ügyfélkör, míg a nyíltvégűnél nem.
✘A nyíltvégű befektetési alapok sokkal nagyobb hozamot hoznak, mint a zártvégűek.
A nyílt végű befektetési alap befektetési jegyeit a befektetők a folyamatos forgalmazás során az alap futamideje alatt megvásárolhatják, továbbá a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják. A zárt végű befektetési alap befektetési jegyei az alap futamideje alatt a befektetők kezdeményezésére nem válthatók vissza, kivéve a törvényben biztosított rendkívüli eseteket.
Mi a befektetési alap fogalma?
A törvényben meghatározott feltételekkel létrehozott kollektív befektetési forma, azaz minden olyan kollektív befektetés, amely több befektetőtől gyűjt tőkét abból a célból, hogy meghatározott befektetési politikának megfelelően befektesse a befektetők javára.
✘Befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiség nélküli vagyontömeg.
✘Befektetési jegyek nyilvános vagy zártkörű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező pénzügyi vállalkozás.
Melyik állítás igaz a nyílt végű befektetési alapra?
A befektetési jegyeket folyamatosan kínálja megvételre és a befektetők a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják.
✘A befektetési jegyek minimális névértéke 1.000 Ft.
✘A befektetési jegyeket be kell vezetni a tőzsdére.
Mit nevezünk a befektetési alapok közül esernyőalapnak?
✘Az indexkövető befektetési alapokat.
✘Az ingatlanalapokat.
A részalapokból álló befektetési alapokat.
A jogszabály alapján az alábbiak közül milyen kifejezést kell szerepeltetni azon ingatlanalap elnevezésében, amelynél az építési tevékenység alatt álló ingatlanok aránya az ingatlanalap befektetési politikája szerint meghaladhatja az ingatlanalap eszközeinek 35 %-át?
✘Ingatlan építő alap.
Ingatlanfejlesztő alap.
✘Ingatlanforgalmazó alap.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kötvényekbe fektető befektetési alapról?
A kötvényalapban nem lehetnek részvények.
✘A kötvényalapban a részvények aránya nem lehet nagyobb 10%-nál.
✘A kötvényalapban a részvények aránya nem lehet nagyobb 25%-nál.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapír befektetési alapokról?
✘A kötvényalap kockázata nagyobb, mint a részvényalapé.
A részvényalapok hosszú távon magasabb hozamot érhetnek el a kötvényalapoknál.
✘A pénzpiaci alapok átlagos hátralévő futamidejének 1 évnél hosszabbnak kell lennie.
Válassza ki a helyes befejezést! A diverzifikáció
a kockázat csökkentésének eszköze.
✘a hozam maximalizálás eszköze.
✘a befektetés optimális időzítésének eszköze.
Milyen összefüggés van a befektetés kockázata és a hozam között?
Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a potenciális nyereség, de annak az esélye is növekszik, hogy kevesebb pénzt kapok vissza, mint amennyivel indultam.
✘Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a biztos nyereség, de annak az esélye csökken, hogy kevesebb pénzt kapok vissza, mint amennyivel indultam.
✘Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a potenciális biztonság, és annak az esélye is növekszik, hogy ugyanannyi pénzt kapok vissza, mint amennyivel indultam.
Mi nem számít kollektív befektetési formának az alábbiak közül?
✘Minden olyan kollektív befektetés, amely több befektetőtől gyűjt tőkét abból a célból, hogy meghatározott befektetési politikának megfelelően befektesse a befektetők javára.
A befektetési vállalkozás által folytatott portfólió-kezelés.
✘Olyan nyilvános nyílt végű kollektív befektetési forma, amely az ÁÉKBV-irányelv szabályainak más, EGT-állam jogrendszerébe történő átvétele alapján jött létre.
Válassza ki a hamis állítást! A befektetési alapok a nyilvánosság szempontjából lehetnek:
✘nyilvánosak.
✘zártkörűek.
zártvégűek.
Válassza ki az egységesített értékpapír hozam mutatóra (EHM) vonatkozóan a hamis állítást az alábbiak közül!
✘Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) a tényleges hozam mutatója.
✘Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) egységesített hozammutató.
Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) egyszerűsített hozammutató.
Válassza ki a helyes megállapítást az alábbiak közül! Az állampapír.
az állam adósságát megtestesítő értékpapír.
✘minden esetben hosszú lejáratú értékpapír.
✘az állam követelését megtestesítő értékpapír.
Melyik értékpapírra nem jellemző , hogy ... „vállalatok beruházásaik finanszírozására bocsátják ki.”?
✘a részvényé
a jelzáloglevélé
✘a vállalati kötvényé
Melyik az a gazdasági társaság, amely működhet nyilvánosan is és zártkörűen is?
✘a korlátolt felelősségű társaság.
A részvénytársaság.
✘A szövetkezet.
Mekkora a nyilvános befektetési alap legkisebb induló saját tőkéje ingatlanalap esetén?
egymilliárd forint
✘ötszázmillió forint
✘kettőszázötvenmillió forint
Válassza ki az alábbiak közül a HELYES befejezést! A befektetési alap a fajtája alapján létrehozható
nyílt végű vagy zártvégű befektetési alapként.
✘nyilvános vagy zártkörű befektetési alapként.
✘határozott ide vagy határozatlan ide befektetési alapként.
Mekkora a zártkörűen létrehozott befektetési alap legkisebb induló saját tőkéje ingatlanalap esetén az alábbiak közül?
✘kettőszázötvenmillió forint
ötszázmillió forint
✘százmillió forint
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kincstárjegyre, mint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírra?
✘A kincstárjegyre a részvényekre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni.
A kincstárjegyre a kötvényre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni.
✘A kincstárjegyre a befektetési jegyre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni.
Melyik befektetési termék után kell adót fizetni?
✘Magyar Állampapír Plusz
MOL részvény árfolyamnyeresége
✘TBSZ számlán elért hozam
Miért vásárolják meg a befektetők negatív hozam mellett is a kötvényeket?
✘A befektetők az árfolyam veszteséget próbálják fedezeti ügyletekkel elkerülni.
A befektetők arra számítanak, hogy az erős vevők (pl. jegybank) hatására az árfolyam a jövőben emelkedik és így nyereségük lesz az ügyleteken.
✘A befektetők irracionális döntéseket is meghoznak.
Mi a két jellemző stratégia a részvénykibocsátó cégek körében?
Növekedésre és osztalékfizetésre fókuszáló cégek.
✘Kamatot és hozamot ígérő befektetések.
✘Dinamikusan fejlődő és konzervatív cégek.
Az alábbiak közül mely befektetési termékhez kapcsolódik a legalacsonyabb kockázat?
✘Egyedi részvények
Megtakarítási számla
✘Vállalati kötvények
Milyen jellemző miatt tekinthetjük az állampapírokat szinte kockázatmentes befektetésnek?
✘Az OBA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke miatt.
✘A BEVA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke miatt.
A magyar állam garantálja az állampapír névértékének, illetve esetleges kamatainak a visszafizetését.
Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül az előtakarékossági befektetésekről?
✘A nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitók (előtakarékoskodók) szabadon rendelkezhetnek arról, hogy az általuk befizetett összeget milyen értékpapírba – részvénybe, kötvénybe, vagy befektetési jegybe – fektessék.
✘A befizetések összegét előtakarékossági támogatás (adókedvezmény) is növeli .
A NYESZ a nyugdíj célú megtakarítások egyetlen lehetséges eszköze.
Válassza ki a pontos befejezést! Nyugdíj előtakarékossági pénzszámla vezetésére vonatkozó megállapodás kizárólag
✘nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámla és nyugdíj előtakarékossági letéti számla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető.
✘nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámla vagy nyugdíj előtakarékossági letéti számla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető.
nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámla és/vagy nyugdíj előtakarékossági letéti számla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető.
Melyik befektetési formadefiníciója a következő: „Számla nyitására minden évben van lehetőség, a befizetett összeg a növekménnyel a 3. év elteltével kedvezményes adózással hozzáférhető.”?
✘A nyugdíj előtakarékossági számlát.
A Tartós Befektetési Számlát (TBSZ).
✘A Lakás elő-takarékossági Számlát.
Igaz-e a következő állítás? A Babakötvény klasszikus kötvénynek tekinthető.
✘Az állítás igaz.
Az állítás hamis.
✘Az állítás igaz, azzal, hogy a babakötvény bármilyen konvertibilis devizában nyilvántartható.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘A nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámlán a nyugdíj előtakarékossági pénzszámla egyenlegének fedezete mellett adott megbízás teljesítéséből származó dematerializált értékpapír írható jóvá, a előtakarékossági letéti számlán pedig ugyanilyen megbízás teljesítéséből származó nyomdai úton előállított értékpapír helyezhető letétbe.
✘A nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámlán és a nyugdíj előtakarékossági letéti számlán jóváírt értékpapírok fedezetként nem ajánlhatók fel, óvadék tárgyát nem képezhetik.
A nyugdíj előtakarékossági pénzszámlán nyilvántartott pénzeszközök minden ügyletben fedezetként felajánlhatók, illetve óvadék tárgyát képezhetik.
Igaz-e az alábbi állítás? A nyugdíj-előtakarékossági számla megszűnik az előtakarékoskodó halálával.
✘Az állítás igaz, és a számlaegyenlege elveszik.
Az állítás igaz, és a számlaegyenleg összege örökölhető.
✘Az állítás hamis.
Milyen költségeket nem számíthat fel a befektetési vállalkozás az alábbiak közül a nyugdíj-előtakarékossági számla esetén?
Nyugdíjbiztosítási díj.
✘Megbízási díj.
✘Számlavezetési díj.
Mekkora a számlavezetési díj mértéke nyugdíj-előtakarékossági számla esetén?
✘Az előtakarékoskodónál legfeljebb a nyugdíj-előtakarékossági számláin jóváírt éves átlagos állomány 0,1%-ának megfelelő összegű, de legalább 1.000 Ft számlavezetési díj számítható fel.
Az előtakarékoskodónál legfeljebb a nyugdíj-előtakarékossági számláin jóváírt éves átlagos állomány 1%-ának megfelelő összegű, de legalább 2.000 Ft számlavezetési díj számítható fel.
✘Az előtakarékoskodónál legfeljebb a nyugdíj-előtakarékossági számláin jóváírt éves átlagos állomány 1,5%-ának megfelelő összegű, de legalább 1.500 Ft számlavezetési díj számítható fel.
Igaz-e a következő állítás? A piacon fellelhető minden megtakarítási/befektetési termék elérhető minden nyugdíj-előtakarékossági számlát kínáló szolgáltatónál.
✘Igen.
✘Nem, a tagsági jogot megtestesítő értékpapírok túlságosan kockázatosak ahhoz, hogy a nyugdíj-előtakarékoskodás alapját képezzék.
Nem, a nyugdíj-előtakarékossági számlát kínáló szolgáltatóknál e szolgáltatás keretében is csak az egyébként is kínált termékeikre adható megbízás.
A nyugdíj előtakarékoskodó a számlavezetőnek milyen ügyletre nem adhat megbízást?
✘A Magyar Állam által kibocsátott állampapírra.
✘Az EGT más tagállama által kibocsátott állampapírra.
Az USA által kibocsátott állampapírra.
Hol köthető nyugdíj-előtakarékossági megállapodás?
✘Értékpapírszámla-, értékpapír letéti számla- és ügyfélszámla vezetésére jogosult hitelintézeteknél, biztosító társaságoknál.
Értékpapírszámla-, értékpapír letéti számla- és ügyfélszámla vezetésére jogosult hitelintézeteknél, befektetési vállalkozásoknál.
✘Értékpapírszámla-, értékpapír letéti számla- és ügyfélszámla vezetésére jogosult hitelintézeteknél, szakosított hitelintézeteknél.
Válassza ki a helyes befejezést! Nyugdíj-előtakarékosság keretében
✘nincs lehetőség EGT tagállamában kibocsátott kollektív befektetési értékpapírba fektetni a pénzünket.
nem vásárolhatók határidős és opciós termékek.
✘nincs lehetőség pénzpiaci eszközbe fektetni a pénzünket.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A számlavezetésért, és a tranzakciók teljesítéséért felszámítható díjak, jutalékok mértékét a számlavezető szabadon határozhatja meg.
Tiltott a nyugdíj-előtakarékossági számlákon nyilvántartott értékpapírok lombard hitel fedezeteként történő felhasználása.
✘Nyugdíj-előtakarékossági számlák vezetésére vonatkozó megállapodás hitelintézeteknél, pénzügyi vállalkozásoknál köthető.
Melyik állítás igaz azokra a személyekre, akik 2023. január 1. után töltik be az esetükben irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt?
A jelenlegi szabályok szerint a számlatulajdonos adóbevallása alapján rendelkezhet az adóévben, általa a számlára befizetett összeg 20%-ának, maximum 100.000 Ft-nak az adójából a nyugdíj-előtakarékossági számlájának javára történő átutalásáról.
✘A jelenlegi szabályok szerint a számlatulajdonos adóbevallása alapján rendelkezhet az adóévben, általa a számlára befizetett összeg 40%-ának, maximum 200.000 Ft-nak az adójából a nyugdíj-előtakarékossági számlájának javára történő átutalásáról.
✘A jelenlegi szabályok szerint a számlatulajdonos adóbevallása alapján rendelkezhet az adóévben, általa a számlára befizetett összeg 10%-ának, maximum 50.000 Ft-nak az adójából a nyugdíj-előtakarékossági számlájának javára történő átutalásáról.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Nyugdíjszolgáltatás akkor nyújtható a nyugdíj-előtakarékossági számláról, ha a tulajdonos a jogszabályok alapján jogosult nyugdíjra, és a számla felmondására a számlanyitás adóévét követő ötödik adóévben vagy azt követően kerül sor.
✘Nyugdíjszolgáltatás akkor nyújtható a nyugdíj-előtakarékossági számláról, ha a tulajdonos a jogszabályok alapján jogosult nyugdíjra, és a számla felmondására a számlanyitás adóévét követő hetedik adóévben vagy azt követően kerül sor.
A 2013. január 1-jét követően nyitott nyugdíj-előtakarékossági számláknál nyugdíjszolgáltatás akkor nyújtható a nyugdíj-előtakarékossági számláról, ha a tulajdonos a jogszabályok alapján jogosult nyugdíjra, és a számla felmondására a számlanyitás adóévét követő tizedik adóévben vagy azt követően kerül sor, azon esetben is, ha egyébként már nyugdíjas, illetve akkor, ha jogosultsága rokkanttá nyilvánítása alapján keletkezett.
A nyugdíj-előtakarékossági számlán, az annak fennállása során elért hozamok után milyen módon kell adót fizetni?
A számlán végrehajtott ügyletek nyeresége, hozama - kivéve az osztalékból származó jövedelmet - adómentes.
✘A számlán végrehajtott ügyletek után árfolyamnyereség adót kell fizetni.
✘A számlán végrehajtott ügyletek után kamatadót kell fizetni.
Milyen különbség van a TBSZ és a NYESZ között a befizetések tekintetében?
Egy TBSZ esetén csak a gyűjtőévben tudunk befizetni az értékpapír számlánkra, addig a NYESZ esetén folyamatosan befizethetünk és megtakaríthatunk az évek során
✘A NYESZ esetében az első két évben fizethetünk be a számlánkra, míg a TBSZ esetében 5 éven keresztül folyamatosan növelhetjük a megtakarításainkat.
✘A TBSZ esetében csak a szerződést megkötő előtakarékoskodó, míg a NYESZ esetében a kedvezményezett is helyezhet el a számlán pénzt.
Melyik befektetési forma igényli a legaktívabb részvételt, folyamatos menedzselést a befektető részéről ?
✘Az önkéntes nyugdíjbiztosítások
A NYESZ-en keresztül történő befektetések
✘Önkéntes nyugdíjpénztári megtkarítás
Milyen különbség van a TBSZ és a NYESZ között a befektetések futamideje tekintetében?
✘A NYESZ hosszabb időre szól, mint a TBSZ, amelyet minimum 20 évig fenn kell tartanunk.
Egy TBSZ általában maximum 5 évre szól, addig a NYESZ esetén a nyugdíjas korunk eléréséig (de legalább 10 évig) javasolt benne hagyni az itt félretett pénzt.
✘A TBSZ a hosszabb távú, míg a NYESZ a rövidtávú befektetési célok megvalósítására szolgál.
Mekkora összegű adót kell fizetnie a befektetőnek a 4 éve TBSZ számlán elhelyezett részvénye 100.000 Ft-os árfolyamnyeresége után?
10% az adó mértéke, azaz 10.000 Ft-ot
✘15% az adó mértéke, azaz 15.000 Ft-ot
✘Nem kell adót fizetni a TBSZ számlán elhelyezett részvény árfolyamnyeresége után
Melyik típusú befektetési terméket helyezhetünk el a TBSZ számlán?
✘Csak kötvényeket és állampapírokat.
✘Csak határidős termékeket és opciókat.
részvények, kötvények, állampapírok, befektetési jegyek, határidős termékek, deviza ügyletek, külföldi értékpapírok, ETF-ek is elhelyezhetők
Melyik számlatípus esetében van lehetőség a futamidő alatt folyamatosan pénzt befizetni és megtakarítást elhelyezni?
a NYESZ esetében
✘a TBSZ esetében
✘Mindkét számlatípus esetében
Melyik állítás igaz a Befektető-védelmi Alapra (BEVA-ra)?
A BEVA jogi személy, amely tagjai díjbefizetései és egyéb bevételei felhasználásával korlátozott összegű kártalanítást nyújt a befektetőknek abban az esetben, ha a Felügyelet valamely tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményez vagy a bíróság a BEVA tagjának a felszámolását rendeli el és a biztosítás alá tartozó ügyfélköveteléseket fedezet hiányában nem képes kifizetni.
✘Ha valamelyik hitelintézet nem tud eleget tenni a betétesekkel szembeni kötelezettségének, helyette a BEVA-nak kell helyt állnia.
✘A BEVA a kártalanításra jogosult személy részére a befagyott betét tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan a jogszabályban meghatározott összeghatárig fizeti ki kártalanításként.
Mely pénzügyi szolgáltatók tagjai a BEVA-nak?
✘A bankok, a szakosított hitelintézetek, a pénzügyi vállalkozások.
✘Minden hitelintézet.
Minden olyan szolgáltató, amely a felügyeleti hatóság (MNB) engedélye alapján a biztosított meghatározott tevékenységek valamelyikét jogosult folytatni.
Árutőzsdei szolgáltató is csatlakozhat a BEVA-hoz?
✘Igen, minden körülmények között.
Igen, ha pénzügyi eszközre megbízás felvételét és továbbítását, az ügyfél javára megbízás végrehajtását, valamint sajátszámlás kereskedést folytat.
✘Nem.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?
✘Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe egyáltalán nem köteles a Befektető-védelmi Alaphoz csatlakozni.
✘Köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, még akkor is, ha egyébként tagsággal rendelkezik a másik tagállamban előírt befektetővédelmi rendszerben.
Nem köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha egyébként tagsággal rendelkezik az Európai Parlament és Tanács vonatozó irányelve által előírt befektetővédelmi rendszerben.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?
✘Harmadik országbeli biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe nem csatlakozhat a Befektető-védelmi Alaphoz.
✘Köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz harmadik országbeli biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, még akkor is, ha rendelkezik az Európai Tanács vonatkozó irányelve által előírt egyenértékű befektetővédelemmel.
A felügyeleti hatóság (MNB) engedélye alapján nem köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz harmadik országbeli biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha rendelkezik az Európai Parlament és Tanács irányelve által előírt biztosítással egyenértékű befektetővédelemmel.
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) milyen határidővel értesíti a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről?
A BEVA a felszámolást elrendelő végzés közzététele után 15 napon belül a Felügyelet által üzemeltetett honlapon és a saját honlapján közleményben tájékoztatja a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről, mely tartalmazza az igényérvényesítés első napját, amely nem lehet később, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 30. nap.
✘A BEVA a felszámolást elrendelő végzés közzététele után 30 napon belül tájékoztatja a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről, mely tartalmazza az igényérvényesítés első napját, amely nem lehet később, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 45 nap.
✘A BEVA a felszámolást elrendelő végzés közzététele után 20 napon belül tájékoztatja a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről, mely tartalmazza az igényérvényesítés első napját, amely nem lehet később, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 40. nap.
Melyik állítás igaz a Befektető-védelmi Alaptól (BEVA) való kártalanítási igény kérelemre?
Az igényérvényesítésre vonatkozó kérelmét a befektető az igényérvényesítés első napjától számított 1 éven belül nyújthatja be.
✘Az igényérvényesítésre vonatkozó kérelmét a befektető az igényérvényesítés első napjától számított fél éven belül nyújthatja be.
✘Az igényérvényesítésre vonatkozó kérelmét a befektető az igényérvényesítés első napjától számított 1 hónapon belül nyújthatja be.
A Befektető-védelmi Alapnak milyen határidőn belül kell legkésőbb kifizetnie a kártalanítást?
✘A kérelem benyújtásától számított 90 napon belül.
A kérelem elbírálásától számított 90 napon belül.
✘A BEVA kártérítést fizet és nem kártalanítást.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a Felügyelet a BEVA tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményez vagy a bíróság a BEVA tagjának a felszámolását rendeli el.
✘A BEVA kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a BEVA-tag fizetésképtelenné válik.
✘A BEVA kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a BEVA-tag végelszámolását kezdeményez maga ellen.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott kártalanítás mértéke – személyenként és BEVA tagonként összevontan – legfeljebb 2.000.000 Ft.
✘A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott kártalanítás mértéke – személyenként és BEVA tagonként összevontan – legfeljebb 20.000.000 Ft.
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott kártalanítás mértéke – személyenként és BEVA tagonként összevontan – legfeljebb 100.000 EUR.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által fizetett kártalanítás mértéke 2.000.000 Ft összeghatárig 100%, 2.000.000 Ft összeghatár felett a 2.000.000 Ft és az 2.000.000 Ft feletti rész 90%-a.
✘A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által fizetett kártalanítás mértéke 3.000.000 Ft összeghatárig 100%, 3.000.000 Ft összeghatár felett a 3.000.000 Ft és a 3.000.000 Ft feletti rész 90%-a.
A Befektető-védelmi Alap (BEAVA) által fizetett kártalanítás mértéke 1.000.000 Ft összeghatárig 100%, 1.000.000 Ft összeghatár felett az 1.000.000 Ft és az 1.000.000 Ft feletti rész 90%-a.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapra?
✘A Befektető-védelmi Alap pénzbeli és nem pénzbeli kártalanítást nyújt.
A Befektető-védelmi Alap a kártalanítást pénzben nyújtja.
✘A Befektető-védelmi Alap a kártalanítást nem pénzben nyújtja.
A biztosító társaságok tagjai-e a Befektető-védelmi Alapnak?
✘Igen.
Nem.
✘Csak akkor, ha úgynevezett unit-linked szolgáltatást is nyújtanak.
Mekkora a Befektető-védelmi Alap kártalanítási értékhatára?
100.000 EUR
✘6.000.000 Ft
✘2.000.000 Ft
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?
A biztosított tevékenység folytatására engedélyt kérő vállalkozás a tevékenységi engedély iránti kérelem MNB-hez való benyújtását megelőzően köteles a csatlakozásról szóló nyilatkozatot a Befektető-védelmi Alap (BEVA) igazgatóságának megküldeni, és a csatlakozási díjat a BEVA részére megfizetni (csatlakozási szándék).
✘A biztosított tevékenységet folytató nem köteles a BEVA-hoz csatlakozni.
✘A BEVA-hoz a biztosított tevékenységet folytató azért csatlakozik, hogy a tevékenység végzésére való elkötelezettségét jelezze.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által kifizetett kártalanítás forrása a BEVA felhalmozott vagyona, valamint a BEVA éves bevételeinek a BEVA igazgatósága által jóváhagyott éves működési költségekkel csökkentett összege.
✘A BEVA a kártalanítást rendkívüli tagdíj befizetés elrendelésével biztosítja.
✘A BEVA a kártalanítást a központi költségvetés terhére teljesíti.
Milyen mértékű csatlakozási díjat kell a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA) csatlakozó vállalkozásnak megfizetnie?
✘A vállalkozás szavatoló tőkéje 5%-ának megfelelő összeget kötelesek csatlakozási díjként megfizetni.
✘A csatlakozási díj mértéke a csatlakozó vállalkozással szerződött ügyfelek számának függvénye.
A csatlakozási díj mértéke a csatlakozó vállalkozás jegyzett tőkéjének fél százaléka, de nem lehet kevesebb, mint ötszázezer forint, és nem haladhatja meg a hárommillió forintot.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapra?
✘Árutőzsdei szolgáltató nem csatlakozhat a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA).
A törvényben meghatározott tevékenységet végző árutőzsdei szolgáltató csatlakozhat a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA).
✘Árutőzsdei szolgáltató köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA).
Hogyan számolják a Befektető-védelmi Alap (BEVA) tagdíj alapját?
✘A díj alapját a tárgyévet megelőző 3 évben a BEVA tagjának átlagos mérleg szerinti eredménye jelenti.
A díj alapját a tárgyévet megelőző naptári évben a BEVA kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetők tulajdonát képező, a BEVA tagjának kezelésében lévő azon pénz és értékpapír átlagos állománya képezi, amelyre a biztosított tevékenység végzésére kötött szerződés alapján a BEVA tag a letét kiadására köteles.
✘A díj alapját a tárgyévet közvetlenül megelőző 5 évben biztosított tevékenység végzésére vonatkozó szerződés alapján a BEVA tagjának díjbevételei képezik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alap (BEVA) éves díjára?
A BEVA tagja által fizetendő éves díj összege nem haladhatja meg a díjalap mértékének három ezrelékét, de az éves díj nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál (minimumdíj). A BEVA igazgatósága szabályzatban a minimumdíj mértékét ötszázezer forintnál magasabb összegben is megállapíthatja, de a minimumdíj mértéke ekkor sem haladhatja meg a kétmillió forintot. Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző naptári évben nincs az BEVA kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetője, csak a törvényi minimum fizetésére kötelezhető.
✘Az éves díj megfizetésének kötelezettsége kizárólag azt a gazdálkodó szervezetet terheli, amellyel szemben a tárgyévben a BEVA-nak kifizetési kötelezettsége keletkezett.
✘Az éves díj megfizetésének kötelezettsége azt a gazdálkodó szervezetet terheli, amely a tárgyévben a BEVA-val szerződést kötött.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alap (BEVA) tagjának éves díjfizetési kötelezettségére?
Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző évben nincs a kártalanítási kötelezettség alá tartozó befektetője, csak a törvényi minimumdíj megfizetésére kötelezhető.
✘Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző évben nincs a kártalanítási kötelezettség alá tartozó befektetője, nincs éves díjfizetési kötelezettsége.
✘Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző évben nincs a kártalanítási kötelezettség alá tartozó befektetője, a BEVA Igazgatóságának döntése alapján a BEVA tag éves átalánydíjat köteles fizetni.
A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott biztosítás kiterjed-e a befektetési vállalkozás követeléseire?
✘Igen.
Nem.
✘Csak akkor, ha úgynevezett unit-linked szolgáltatást is nyújtanak.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni a BEVA felé, a kérelem az akadály elhárulását követő tizenöt napon belül terjeszthető elő.
✘Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni a BEVA felé, a kérelem az akadály elhárulását követő negyvenöt napon belül terjeszthető elő.
Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni a BEVA felé, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül terjeszthető elő.
Az alábbiak közül melyik tartalmaz kártalanítási önrészt?
✘Az OBA által nyújtott kártalanítás
A BEVA által nyújtott kártalanítás
✘Az MNB által nyújtott kártalanítás
Fizet-e kártalanítást a BEVA azon értékpapírok után, melyek a BEVA tagjának felszámolásakor fellelhetők az ügyfelek értékpapírszámláján?
✘Igen, minden esetben.
Nem.
✘Csak az ügyfél kérelmének elbírálása után.
Az alábbiak közül kinek kötelező csatlakozni a BEVA-hoz?
✘Árutőzsdei szolgáltató
Magyarországon székhellyel rendelkező befektetési szolgáltatónak
✘Az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező befektetési tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha egyébként tagsággal rendelkezik az Európai Parlament és Tanács irányelve által előírt befektető védelmi rendszerben.
Milyen forrásból tudja előteremteni a befektetők részére történő kártalanítást a BEVA?
A tagjai befizetéseiből, a BEVA saját befektetéseinek hozamából, a BEVA által kibocsátott kötvényekből,
✘A befektetők befizetéseiből, a BEVA tagok befektetéseinek hozamából,
✘A BEVA tagjai és a befektetők által befizetett tagdíjakból.
Az alábbi tevékenységek közül mely végzése esetén NEM szükséges a BEVA-hoz csatlakozni?
✘pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése
✘megbízás végrehajtása az ügyfél javára
befektetési tanácsadás és elemzés nyújtása az ügyfél számára
Mely esetben rendelhet el a BEVA rendkívüli befizetést a tagok számára?
✘Ha a BEVA igazgatósága így dönt
Amennyiben a BEVA eszközei az esedékes vagy előre látható kártalanítási kötelezettséget nem fedezik,
✘Ha a BEVA saját vagyona 2 milliárd Ft alá csökken.
Milyen különbség van a BEVA és az OBA által nyújtott védelem között?
✘Az OBA esetében van kártalanítási önrész, a BEVA esetében nincs.
Az OBA a hitelintézet fizetésképtelensége esetén 10 munkanapon (2024-től 7 munkanapon) belül, míg a BEVA a befektető kérelmének elbírálása után 90 nappal fizeti ki a kártalanítás összegét.
✘A BEVA a névre szóló banki betétekre és folyószámlákra fizet, míg az OBA a befektetési szoltáltatóknál elhelyezett letétek után.
Mennyi a BEVA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke?
✘1 millió Forint
✘100.000 EUR
Egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint felett rész kilencven százaléka.
Melyik esetben számíthat a befektető a BEVA-tól kártalanításra?
✘Az érintett befektetési szolgáltató ellen még nem indult meg a felszámolási eljárás.
A befektetési szolgáltató a befektető nevén nyilvántartott (vagy a befektető által követelt, pl. örökölt) vagyont (értékpapír, pénz) nem tudja kiadni.
✘A befektető a befektetését egy BEVA-tag szolgáltatónál helyezte el, és arról érvényes szerződéssel rendelkezik.
Mit tehet a befektető, ha a BEVA nem ismeri el a követelését?
✘Panaszt nyújthat be a BEVA-hoz felülvizsgálati kérelmet kezdeményezve.
Amennyiben a Beva tagja nem ismeri el az ügyfél követelését, a befektetőnek a felszámolás elrendelése előtt polgári peres úton, ezt követően pedig a felszámolás során kell érvényesítenie a követelést ahhoz, hogy kártalanításra számíthasson.
✘Fogasztóvédelmi eljárást indíthat az MNB-nél.
Kiterjed-e a BEVA-védelme az árfolyamveszteségre?
Nem
✘Igen, minden esetben.
✘Csak abban az esetben, ha az árfolyamveszteség a BEVA-tag felszámolását követően, a kártalanítási időszak alatt következett be.
Visszterhes-e a kölcsönszerződés az általános szabályok szerint, és ha igen, ez mit takar?
A kölcsönszerződés minden esetben visszterhes, hiszen amellett, hogy az adósnak a kölcsön tőkeösszegét vissza kell fizetnie, (néhány különleges konstrukciót, például a kamatmentes munkáltatói kölcsönöket leszámítva) kamatfizetési (ügyleti kamat) és egyéb díjfizetési kötelezettsége is van.
✘A kölcsönszerződés minden esetben visszterhes, vagyis az adósnak a kölcsön összegére járó kamatot meg kell fizetnie, azonban magát a tőkét nem kell visszafizetnie.
✘A kölcsönszerződés nem visszterhes.
Igaz-e a következő állítás? Az igénybe vett kölcsön után az adós a kölcsön kockázatával arányos, a kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő kamatot köteles fizetni.
✘Nem, mert már a hitelszerződés megkötésétől kezdődően kamatot kell térítenie.
Igen.
✘Nem, mert fix kamatozás esetén a kamat fizetése nem időarányosan történik.
Köteles-e a hitelintézet közzétenni bankhitel- és bankkölcsönügyletek kapcsán a kamatszámítás módszerét?
✘Nem, mert a kamatszámítás módja üzleti titoknak minősül.
✘Nem mert a kamatszámítás (és különösen a kamat változtatás módjának) rendszeres közzététele a hitelintézetre indokolatlan többletköltséget hárítana.
Igen, a hitelintézet köteles közzétenni a bankhitel- és bankkölcsönügylet általános szerződési feltételeit és e körben például a kamatszámítás módszerét, a kamat változtatásának lehetőségét és módját is.
Melyik fogalom definíciója a következő: „A pénztartozás késedelmes teljesítésének következménye, amely a késedelembe esés időpontjától jár.”?
✘Késedelmes teljesítés díja.
✘Késedelmi hiteldíj.
Késedelmi kamat.
Mit jelent a fix kamatozás?
✘A hitel-, illetve lízingszerződés kamatának mértéke a futamidő alatt rögzített, illetve csak rögzített kamatmértékkel változhat.
A hitel-, illetve lízingszerződés kamatának mértéke a teljes futamidő alatt rögzített.
✘A hitel-, illetve lízingszerződés kamatának mértéke a kamatperiódus alatt rögzített.
Mit jelent a változó kamatozás?
A hitel- vagy lízingszerződés kamatának mértéke a szerződésben meghatározott időszakonként módosul, jellemzően valamilyen referenciakamat + kamatfelár alkalmazásával határozható meg.
✘A hitel- vagy lízingszerződés kamatának mértékét a felek a szerződésben meghatározott időszakonként újra tárgyaljak, és az általános piaci kondíciók szerint változtathatják.
✘A hitel- vagy lízingszerződés kamatának mértéke minden kamatterhelési napon az aktuális pénzpiaci kamatlábak (pl. LIBOR, illetve BUBOR) jelentősebb mértékű elmozdulása esetén a referenciakamathoz igazítottan változik.
Mi az EURIBOR?
✘Az euroövezetben az első osztályú adósnak minősülő bankok részére teljes eszközfedezettel kihelyezett hitelek kamatlába, euróban vagy más konvertibilis devizában.
Európai bankközi euro referencia-kamatláb, amelyet a bankközi piaci szereplők meghatározott periódusra egymás között irányadónak tekintenek.
✘A Londoni Bankközi Hitelkamatláb, azaz az első osztályú adósnak minősülő ügyfelek részére euroban kihelyezett hitelek kamatlába.
Mi a BUBOR?
Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb, pénzügyi referenciamutató, értékének napi meghatározása a panelbankok által beadott kamatjegyzéseken alapul.
✘Budapesti Bankközi Hitelkamatláb. A legaktívabb hazai bankok egymásnak adott hitel kamatjegyzésén alapuló ajánlati árainak átlaga, amit egy, három és hat hónapra jegyeznek.
✘Budapesti Bankközi Hitelkamatláb, azaz az első osztályú adósnak minősülő bankok által teljes eszközfedezet mellett kihelyezett hitelek kamatlábának átlaga.
Az alábbiak közül a hitelkihelyezésen kívül melyik minősül aktív bankműveletnek?
pénzügyi lízing
✘betétgyűjtés
értékpapír kibocsátás
Igaz-e az alábbi állítás? Nem minden hitel pénzkölcsön, de a pénzkölcsön beletartozik a tágabb értelemben vett hitel fogalmába.
Igen, az állítás igaz.
✘Hamis, minden hitel egyben pénzkölcsön is.
✘Hamis, a pénzkölcsön nem tartozik bele a hitel fogalmába.
Milyen kötelezettséget vállal a kölcsönt felvevő személy?
✘A kölcsönvett pénzösszeg visszafizetését.
✘A kölcsönvett pénzösszeghez kapcsolódó kamat fizetését.
Mindkét állítás igaz.
Az alábbiak közül jellemzően melyik összeg nem változik az annuitásos törlesztésű lakossági hitelek törlesztése során?
✘A tőketörlesztés nagysága
A törlesztőrészlet nagysága
✘A kamat fiizetés nagysága
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Az adós a kölcsön után minden esetben köteles kamatot fizetni.
Állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén a hitelkamatot, díjat vagy költséget érintő módosítást a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal hirdetményben kell közzétenni.
✘A referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamat esetén a hitelező írásban tájékoztatja a fogyasztót a referencia-kamatláb változásáról, 90 nappal a változást megelőzően.
Létezik-e kamatkockázat fix kamatozású hitelek esetében?
✘Nem, a fix kamatozás teljesen kizárja a kamatkockázatot.
Fix kamatozás mellett is létezik kamatkockázat, pl. fix a kamat és a törlesztőrészlet, de a futamidő alatt az általános kamatkörnyezet alacsonyabb kamatokat eredményez. Ebben az esetben a korábbi magasabb fix kamatozású hitelünk drágának számít.
✘Fix kamatozás mellett is létezik kamatkockázat, abban az esetben, ha a kamatkörnyezet magasabb kamatokat eredményez, mint a szerződés megkötésekor és a piacon a hitelkamatlábak nőnek.
Az alábbi esetek közül melyikben NEM kell késedelmi kamatot fizetni?
✘Ha a tartozás egyébként kamatmentes volt, de az ügyfél fizetési késedelembe esett.
✘Ha az Adós önhibáján kívül lett fizetésképtelen.
Ha a hitelező jóváhagyta az Adós hitelre vonatkozó átütemezési kérelmet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kölcsönszerződés lejárata
✘az a nap, amikor az adós a kölcsönszerződés alapján fennálló kamattartozását esedékesség szerint a bank részére megfizeti.
✘az a nap, ameddig az adósnak a kölcsönszerződés alapján fennálló tőketartozását meg kell fizetnie a bank részére.
az a nap, ameddig az adósnak a kölcsönszerződés alapján fennálló valamennyi tartozását meg kell fizetnie a bank részére.
Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik lehet rövid-, vagy középlejáratú?
A személyi kölcsön.
✘A támogatott lakáshitel.
✘A deviza-alapú lakáshitel.
Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik hosszúlejáratú?
A lakásvásárlási hitel.
✘Az áruhitel.
✘A folyószámlahitel.
Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik rövidlejáratú?
✘A lakásvásárlási hitel.
Az áruhitel.
✘A szabadfelhasználású jelzáloghitel.
Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik megújuló jellegű?
✘A lakásvásárlási hitel.
✘Az áruhitel.
A folyószámlahitel.
Az alábbi vállalkozói hiteltermékek közül jellemzően melyik rövid-, vagy középlejáratú?
✘A fejlesztési hitel.
✘A beruházási hitel.
A forgóeszköz-hitel.
Az alábbi vállalkozói hiteltermékek közül jellemzően melyik hosszúlejáratú?
✘A faktorálás.
A projekthitel.
✘A folyószámlahitel.
Az alábbiak közül különösen mely lakossági finanszírozási típus esetén képezi a futamidő indokolt korlátját a finanszírozott eszköz értékének avulása?
✘Személyi kölcsön esetén.
Gépjárműlízing, gépjárműhitel esetén.
✘Lombardhitel (értékpapír fedezet mellett nyújtott kölcsön) esetén.
Az alábbiak közül különösen mely vállalkozói hiteltermék esetén jellemző a hitel rendszeres megújítása?
Folyószámlahitel esetén.
✘Beruházási hitel esetén.
✘Áthidaló kölcsön esetén.
Melyik az a vállalati hiteltípus, amelynél a hitel futamideje akár a 10-15 évet is elérheti?
A projekthitel, projektfinanszírozás.
✘A folyószámlahitel.
✘A forgóeszköz-hitel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitel prolongálására leginkább akkor kerülhet sor (a követelés megtérülése szempontjából akkor célszerű), ha
az adós fizetési kötelezettségeinek határidőre nem tud eleget tenni, ezért a késedelem okának feltárásával fizetési kötelezettségének átütemezését kéri.
✘az adós fizetési kötelezettségeinek határidőre nem tud eleget tenni, és nem is lát esélyt fizetőképességének javulására.
✘az adós fizetési kötelezettségét ismételten nem teljesíti, és vitatja a hitelintézet vele szemben fennálló követelésének jogosságát.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitelező a kölcsönszerződést az általános szabályok alapján felmondhatja, ha
az adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.
✘az adós időben teljesíti a kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezettségét.
✘az adós a kölcsönt nem veszi igénybe.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelező nem mondhatja fel a kölcsönszerződést, ha az adós a fizetőképességére vonatkozó, valamint a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot akadályozza.
✘A hitelező nem mondhatja fel a kölcsönszerződést, ha az adós fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét.
A hitelező jogosult a kölcsönszerződést az adós megfelelő biztosíték adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az adós megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.
Az alábbiak közül jellemzően mitől függ a hitel futamideje?
✘a kölcsön összegétől
✘a hitelcéltól
Mindkettő befolyásolhatja.
A rendelkezésre tartási idő módosítása.....
✘minden esetben lerövidíti a hitel futamidejét.
nem érinti a hitel futamidejét (minden egyéb feltétel változatlansága mellett).
✘minden esetben meghosszabbítja a htel futamidejét.
Módosíthatja-e a hitelező a hitel futamideje alatt a kamatperiódusokban rögzített kamatozású hitelek esetén a hitelkamatot ?
Igen, de legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató alkalmazásával egyes kamatperiódusok lejáratakor.
✘Nem, a kamatperiódus fordulókor nem módosítható a hitelkamat mértéke.
✘Igen, a pénzügyi intézmény a belső szabályzata alapján módosíthatja a hitelkamat mértékét.
Melyik típusú hitelre jellemző? " A hitel bizonyos feltételek teljesülése esetén automatikusan megújul."
✘Változó kamatozású hitel
✘Kamattámogatott hitel
Rulírozó hitel
Futamidő módosítás esetén milyen összefüggés van a hitel futamideje és a visszafizetendő összeg nagysága között?
A teljes visszafizetendő összeg a futamidő növelésével emelkedik.
✘A visszafizetendő összeg a futamidő csökkentésével fordítottan arányos.
✘Nincs összefüggés a futamidő és a visszafizetendő összeg nagysága között.
Kérheti-e a hátralékkal rendelkező adós a hitel futamidejének hosszabbítását?
✘Nem, erre nincs lehetősége.
Igen, de futamidő hosszabbítást csak a hátralék rendezése után igényelhet.
✘Igen, ebben az esetben a prolongáció a hátralékra is vonatkozik.
Felszámíthat-e a bank díjat a hitel prolongációjának esetén?
Igen, a prolongáció külön díj felszámításával járhat.
✘Igen, de maximum a törlesztőrészlet 1%-a lehet a felszámított díj.
✘Nem, a banknak nincs lehetősége sem prolongációs, sem szerződésmódosítási díjat felszámítani.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? " az első részfolyósítástól az utol szakasz kifolyósításáig tartó időszak"
✘Futamidő
Rendelkezésre tartási idő
✘Türelmi idő
Az alábbiak közül mely esetben nem hagyja jóvá a bank a hitel futamidejének hosszabbítását?
az adós fizetőképessége tartósan romlik
✘az adósnak fizetési nehézsége adódik
✘áthidaló kölcsön igénybevétele esetén
Milyen hiteltörlesztési módot definiáltunk? A hitel futamideje alatt a hitelfelvevő minden törlesztési időpontban ugyanannyit fizet vissza a felvett hitel tőkeösszegéből, ezáltal a tőketartozás minden törlesztési időpontban azonos összeggel csökken.
Lineáris törlesztés.
✘Annuitás.
✘Fix törlesztőrészletezés.
Milyen hiteltörlesztési mód definíciója a következő: „A hitel futam-ideje alatt a törlesztőrészletek nagysága (a szerződéses devizában, kamatperióduson belül) állandó, azaz a hitelfelvevő minden törlesztési időpontban azonos összegű törlesztőrészletet fizet.”?
✘Lineáris törlesztés.
Annuitás.
✘Rögzített kamatozású hitel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Folyamatos törlesztést feltételezve, a futamidő előrehaladtával a tőketartozás
✘a megfizetett törlesztő részletek összegével csökken.
a megfizetett törlesztő részletek tőketartalmával csökken.
✘állandó marad.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az annuitásos hitel törlesztőrészlete a futamidő előrehaladtával
✘változatlan arányban tartalmaz tőketörlesztést.
növekvő arányban tartalmaz tőketörlesztést.
✘csökkenő arányban tartalmaz tőketörlesztést.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az annuitásos hitel törlesztőrészlete a futamidő előrehaladtával
✘változatlan arányban tartalmaz kamatot.
✘növekvő arányban tartalmaz kamatot.
csökkenő arányban tartalmaz kamatot.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A rulírozó hitel
esetén a hitelintézet által biztosított hitelkeret megújuló jelleggel többször igénybe vehető, ismétlődő hitellehetőséget biztosít, feltételezve a kölcsön többszöri törlesztését.
✘a hitelkihelyezés sajátos módja, melynek során a hitelintézet ügyfelei olyan rövid lejáratú követeléseit vásárolja meg, amelyek folyamatos, tartós áru- és szolgáltatási kapcsolatokból jönnek létre.
✘olyan sajátos hitelezési forma, amely a közép- és hosszú lejáratú, nagy összegű követelések megvásárlására, megelőlegezésére irányul.
Az alábbi vállalkozói hiteltípusok közül melyik rulírozó jellegű?
A folyószámlahitel.
✘Az eseti forgóeszköz-hitel.
✘A projekthitel (projektfinanszírozás).
Az alábbi vállalkozói hiteltípusok közül melyik eseti jellegű?
✘Az akkreditív-keret.
A beruházási hitel.
✘A megújuló faktoring-keret.
Az alábbi lakossági hiteltermékek közül melyik rulírozó jellegű?
✘Az áruhitel.
✘A lakástakarékpénztári kölcsön.
A folyószámlahitel.
Az alábbi lakossági hiteltípusok közül melyik eseti jellegű?
A lakásvásárlási hitel.
✘A hitelkártya.
✘A folyószámlahitel.
Hitelkártya esetében a törlesztés összegét a hitelintézet milyen sorrendben használja fel a tartozások kiegyenlítésére?
✘Nincs erre vonatkozó előírás, tehát tetszőleges sorrendben.
✘A legrégebbi készpénzes és vásárlási tranzakciók kerülnek először elszámolásra, majd ezt követően a díjak, jutalékok és az ügyleti kamat kiegyenlítése következik.
A díjak, jutalékok és ügyleti kamat kiegyenlítését követően a legrégebbi készpénzes és vásárlási tranzakciók kerülnek elszámolásra.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Késedelmi kamatot
a kölcsönösszeg késedelmes visszafizetésének következményeként kell fizetni.
✘nem kell fizetni, ha a pénztartozás kamatmentes volt.
✘is lehet tőkésíteni, azaz kamatos kamat késedelmi kamat után is érvényesen kiköthető.
Mit tartalmaz a kölcsön törlesztőrészlete az alábbiak közül?
✘kamattörlesztő részt
✘tőketörlesztő részt
mindkettőt tartalmazza
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Annuitásos törlesztés esetén a szerződésben meghatározott ideig nincs tőketörlesztés, csak kamat és kezelési költséget kell törleszteni.
Türelmi idős konstrukció esetén jellemzően a szerződésben meghatározott ideig nincs tőketörlesztés, csak kamatot-( és kezelési költséget) kell törleszteni.
✘Halasztott tőketörlesztés esetén csak a tőke és a kamat költségét kell törelszteni.
Mi az annuitásos törlesztés előnye az ügyfél számára?
állandóság és kiszámíthatóság
✘rugalmasság
✘alacsony kamat törlesztés
Mi a lineáris törlesztési mód hátránya az ügyfél számára?
✘A visszafizetés során folyamatosan egyre kisebb törlesztő részleteket kell fizetni.
A futamidő kezdetén a törlesztőrészletek összege magasabb.
✘A törlesztés nagysága állandó és kiszámítható a teljes futamidő alatt.
Mi jellemzi a végtörlesztéses hitelt?
A lejáratkor egy összegben esedékes a tőketartozás törlesztése.
✘Folyamatos törlesztés esetén, több részletben törleszt az ügyfél,
✘A szerződésben meghatározott ideig nincs tőketörlesztés, csak kamat és kezelési költséget kell törleszteni.
Melyik törlesztési mód jellemzi a lakáshiteleket?
✘Lineáris törlesztés.
✘Végtörlesztés.
Annuitásos törlesztés.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A deviza alapú hitelek
kamata és törlesztőrészlete is devizában kerül meghatározásra, de a kifizetés és törlesztés forintban történik.
✘kamata és törlesztőrészlete is forintban kerül meghatározásra.
✘kamata devizában kerül meghatározásra, a hitelező pénzügyi intézmény ezt számítja át forintra; a törlesztőrészlete azonban már a folyósítás időpontjától forintban van rögzítve.
Tegyük fel, hogy az adós euró alapú hitelt vett fel, és a szerződéskötést követően a forint árfolyama az euróhoz képest tartósan és jelentősen gyengült. Melyik állítás igaz ebben az esetben az alábbiak közül az árfolyamváltozás hatására?
✘A még esedékes kamat- és tőketartozás forintban kifejezett összege csökkent.
A még esedékes kamat- és tőketartozás forintban kifejezett összege nőtt.
✘A még esedékes kamat- és tőketartozás forintban kifejezett összege nem változott, azonban a hitel futamideje meghosszabbodott.
Tegyük fel, hogy az adós euró alapú hitelt vett fel. Az alábbiak közül melyik esetben növekedhetett a még esedékes kamat- és tőketartozásainak forintban kifejezett összege?
✘Ha a forint az euróhoz képest erősödött.
Ha a forint az euróhoz képest gyengült.
✘Ha az euró a forinthoz képest gyengült.
Melyik állítás jellemzi a deviza alapú hiteleket?
✘A folyósítás és a törlesztés is devizában történik.
A kifizetés, illetve a törlesztés forintban történik, de a hitelösszeg és a törlesztőrészlet devizában van meghatározva.
✘A folyósítás, illetve a törlesztés devizában történik, de a hitelösszeg és a törlesztőrészlet forintban van meghatározva.
Létezik-e (elsősorban vállalkozói hiteleknél) olyan hitelkeret, amely megadott, de egynél több devizanemben is lehívható?
Igen, többdevizás hitelként ismert.
✘Nem, jogszabályi előírás szerint egy hitelkeret csak egy adott devizanemben hívható le.
✘A gyakorlatban lenne rá igény, de a könyvelési programok még nem tudják kezelni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – a hitel összegéről és devizaneméről
✘az ügyfél erre irányuló kérdése esetén tájékoztatást kell adnia.
✘tilos tájékoztatást adnia.
kötelező személyre szóló tájékoztatást kell adnia.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A felek eltérő megállapodása hiányában a teljesítés helyén és idején érvényes pénznemet kell a teljesítés pénznemének tekinteni.
✘A felek eltérő megállapodása hiányában belföldi szerződéskötés esetén mindig a forintot kell a teljesítés pénznemének tekinteni.
✘A felek eltérő megállapodása hiányában Európában mindig az eurót kell a teljesítés pénznemének tekinteni.
Melyik állítás igaz a deviza hitelekre?
✘a lakáshitelekre jellemző konstrukció.
devizában folyósítják és devizában is kell törleszteni
✘mind a folyósítás, mind a törlesztés forintban történik
Milyen kockázatot rejtenek magukban a devizahitelek és a deviza alapú hitelek is?
Az adott devizanem árfolyama változása hatással lehet a hitel törlesztőrészleteire és az adós fizetőképességére.
✘A kamatok minden esetben változatlanok és magasabbak, mint a forint hitelek esetében.
✘A devizahitelekre és deviza alapú hitelekre nem vonatkozik az effektivitási kikötés.
Mit jelent a kamatkockázat a deviza alapú hitelek esetében?
✘A kamatváltozásnak megfelelően új törlesztő részleteket állapítanak meg az adott devizában, amelyet devizában kell megfizetnie az adósnak.
A kamatváltozásnak megfelelően új törlesztő részleteket állapítanak meg az adott devizában, amelyet forintban kell fizetnie az adósnak.
✘Semmilyen hatása nincs a kamat változásának a deviza alapú hitelekre, csak az árfolyamváltozás hatásaival kell számolnia az Adósnak.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? .......
✘A devizahitel és a deviza alapú hitel fogalmak ugyanazt a konstrukciót jelölik.
Mind a devizahitel, mind a deviza alapú hitelre jellemző,hogy az adott devizanem árfolyamaváltozása hatással lehet a hitel törlesztőrészleteire és az adós fizetőképességére.
✘A felek eltérő megállapodása hiányában minden esetben a Forintot kell a teljesítés pénznemének tekinteni.
Melyik típusú kockázatot definiáltuk? Az Adós országában fennálló instabilitás a politikai, gazdasági környezetben, amely hatással lehet a deviza alapú hitel visszafizetésére.
✘inflációs kockázat
politikai kockázat
✘kamatkockázat
Mely adósok tudják kihasználni a többdevizás hitelkeret előnyeit?
Jellemzően a több devizában bonyolított, nagy forgalmú cégek tudják kihasználni.
✘A lakossági ügyfelek tudják kihasználni.
✘A kis- és középvállalkozások tudják kihasználni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kamatperiódus
✘azt az időtartamot jelenti, amely időtartam alatt a referencia kamatláb megváltozik.
✘azt az időtartamot jelenti, amely alatt a teljes hiteldíj nem változik.
azt az időtartamot jelenti, amely időtartam alatt a felszámított ügyleti kamat mértéke nem változhat.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a piaci szereplők a jövőben kamatemelésre számítanak,
✘a hitelfelvevőnek közömbös, hogy rövidebb vagy hosszabb kamatperiódust választ.
✘a hitelfelvevőnek célszerű minél rövidebb kamatperiódust választania (minden egyéb feltétel változatlansága mellett).
a hitelfelvevőnek célszerű minél hosszabb kamatperiódust választania (minden egyéb feltétel változatlansága mellett).
Változó kamatozású hitel esetén, ha a hitelintézet a megelőző kamatperiódushoz képest 10 bázisponttal növeli a kamatot, hány százalékponttal több kamatot kell az adósnak fizetnie?
0,1% százalékponttal többet.
✘0,01% százalékponttal többet.
✘1% százalékponttal többet.
Változó kamatozású hitel esetén, ha a megelőző kamatperiódushoz képest a hitel kamata 0,5 százalékponttal csökken, ez hány bázispont változást jelent?
50 bázispont csökkenést.
✘40 bázispont csökkenést.
✘85 bázispont csökkenést.
Változó kamatozású hitel esetén érinti-e a hitel adósát (a fizetendő kamaton keresztül) a referenciakamatlábnak a kamatperióduson belüli változása?
Nem, csak akkor, ha a kamatváltozás a következő kamatfixálás napján is fennáll.
✘Nem, mert az ügyleti kamat mértékét a referenciakamatláb változása soha nem befolyásolja.
✘Igen, a hitel kamata a referenciakamat változásával egyidejűleg változni fog.
Előtörlesztés esetén csökken-e a kamatteher?
✘Nem, a fennmaradó adósság arányos kamatterhe változatlan.
✘Igen, egészen nullára csökken.
Igen, előtörlesztés esetén a fennmaradó adósság és ennek kamatterhei is csökkennek (teljes előtörlesztés esetén megszűnnek).
Lehetséges-e 1 évnél hosszabb kamatperiódust kikötni?
Igen, hiteltípustól függően.
✘Nem, a hitelek kamatperiódusa legfeljebb 3 hónap lehet.
✘Igen, de kizárólag deviza-alapú hitelek esetében.
Lehetséges-e 1 hónapnál rövidebb kamatperiódust kikötni?
Igen, hiteltípustól függően.
✘Nem, a hitelek kamatperiódusa legalább 1 hónap kell, hogy legyen.
✘Igen, de kizárólag forinthitelek esetében.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A kamatperiódus alatt a hitelező szabadon változtathatja a kamat mértékét.
Ha a kamatváltozás a kamatperióduson belül csak átmeneti volt és a következő kamatláb-meghatározáskor már nem áll fenn, akkor az az ügyfelet már nem érinti.
✘A hitelező egyoldalúan befolyásolni tudja a kamatperiódust.
Fejezze be a mondatot úgy, hogy az igaz legyen. Fix (rögzített) hitelkamat....
✘a kamatláb mértéke a kamatforduló napján változhat.
a hitelszerződés teljes futamidejére vonatkozó egy, vagy a futamidő részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamat
✘a kamatperiódus minimum 5 év.
Melyik típusú hitelre jellemző, hogy több kamatperiódusból áll a futamidő?
a változó kamatozású hitelekre
✘a fix kamatozású hitelekre
✘minden hitel több kamatperiódusból áll.
Igaz-e az alábbi állítás? A kamatperiódus és a törlesztési időszak azonos.
Az állítás hamis. A kamatperiódus a kamatok számítására vonatkozik, míg a törlesztési időszak a törlesztések időtartamára vonatkozik.
✘Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis. A kamatperiódus időtartama a futamidővel egyezik meg.
Mi a hosszú kamatperiódus előnye a hitelintézetek számára?
✘Kevesebb adminisztrációval jár, mert ritkábban kell a kamatokat felülvizsgálni.
Lehetővé teszi a bankok számára a hosszú távú tervezést, és csökkentheti az adósok kamatkockázatát.
✘A rögzített kamatozásnak köszönhetően az ügyfél alacsonyabb törlesztőrészletet fizet és kisebb a nemfizetés valószínűsége.
Mi a lehetséges hátránya a hosszabb kamatperiódusú hiteleknek?
✘A hosszabb kamatperiódus a kamatlábak emelkedése esetén nem nyújt védelmet a hitelfelvevő számára.
✘A hosszabb időre rögzített kamatozás kevésbé kiszámíthatóbb.
Csökkenő kamatkörnyezet mellett drágább.
Mi az ügyfélminősítés fő célja?
✘A teljes hiteldíjmutató kiszámítása.
Az adósokban rejlő kockázatok minél pontosabb becslése, az ahhoz kapcsolódó nemteljesítés és az esetleges szerződésszegések valószínűségének, és ezáltal a hitelezhetőség mértékének megállapítása még a pozitív hjtelbírálat előtt.
✘Az adós pénzügyi helyzetének figyelés abból a célból, hogy a hitelintézet megbizonyosodjon, az adós a kölcsön folyósítását követően is képes és hajlandó a hitelszerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítésére.
Mit takarnak az ügyfélminősítés során vizsgált számszerűsíthető mutatók?
✘Lakossági ügyfelek esetében nem, csak a vállalkozások és intézmények esetében értelmezhető számszerűsíthető mutatók a számviteli beszámolóra épülő mutatókat jelentik.
✘Vállalkozások és intézmények esetében nem, csak a lakossági ügyfelek esetében értelmezhető számszerűsíthető mutatók a bevételekre és kiadásokra vonatkozó számszaki információkból képzett mutatókat jelentik.
Vállalkozások és intézmények esetében a számviteli beszámolóra épülő, lakossági ügyfelek esetében a bevételekre és kiadásokravonatkozó számszaki információkból képzett mutatókat jelentik.
A hitelezők az ügyfélminősítés során milyen szubjektív tényezőket vizsgálnak?
Olyan nem, vagy nehezen számszerűsíthető tényezőket, amelyek a hitelezhetőség megállapításában lényeges információtartalommal bírnak.
✘Az ügyféllel kapcsolatos megérzéseiket.
✘Olyan tényezőket, amelyek figyelembevételére jogszabály nem ad lehetőséget.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vállalkozó ügyfelek minősítése során a hitelintézetek részben számszerűsíthető mutatók értékeit vizsgálják, ilyen mutató például
a saját vagyon részaránya, a tőkeellátottság, a tőkeszerkezet.
✘a tulajdonosi struktúra, a tulajdonosok megítélése (az esetleges tőkeemelés lehetősége).
✘a menedzsment szakmai megítélése.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vállalkozó ügyfelek minősítése során a hitelintézetek részben szubjektív tényezőket vizsgálnak, ilyen mutató például
a piaci helyzet és várható alakulása, monopolhelyzet, rendelésállomány összetétele.
✘a likviditás.
✘a jövedelmezőség.
Prudenciális okok miatt a hitelintézetek belső hitelezési szabályzatukban a hitel lehívásának feltételeként előírhatják, hogy a hitelt igénylő vállalkozásnak a működése szabályszerűségének alátámasztására meghatározott dokumentumot a hitelintézethez be kell nyújtania. Az alábbiak közül melyik lehet indokoltan ilyen dokumentum?
A vállalkozás létesítő okirata változásokkal egybefoglalt szövegének hiteles másolata.
✘A hiteldosszié.
✘A hitelkérelem.
Prudenciális okok miatt a hitelintézet belső hitelezési szabályzatában előírhatja-e, hogy a hitelintézet a folyósítás napján lehívja a vállalkozó elektronikusan hitelesített cégkivonatát?
✘Nem, mert ezt a dokumentumot már a hitelbírálatot megelőzően be kellett nyújtania.
✘Nem, mert ez üzleti titoknak minősül.
Igen.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően személyes tájékoztatást kell adnia – többek között – arról, hogy
kötelező-e a fogyasztónak a hitelezőnél számlát vezetnie, illetőleg a jövedelmét a hitelezőnél vezetett számlára utaltatnia.
✘a hitelintézet milyen számlavezető rendszert használ.
✘a hitelintézet hogyan képzi a bankszámlaszámokat.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Prudenciális okok miatt a hitelintézet belső hitelezési szabályzatában előírhatja, hogy az adós vállalkozónak a hitel lehívásakor a hitelintézethez be kell nyújtania
a biztosítékoknak a szükséges nyilvántartásba történő bejegyzése igazolását.
✘a könyvvizsgálónak a hitelszerződés megkötését jóváhagyó határozatát.
✘a vállalkozás tulajdonosainak és valamennyi vevő/szállító partnerének a könyvvizsgáló által hitelesített éves beszámolóját.
Finanszírozhat-e hitelintézet induló vállalkozást?
✘Nem.
✘Igen, hiszen egy induló vállalkozás semmivel sem jelent több vagy más kockázatot, mint egy, a piacon már ismert vállalkozás.
Igen, a rá jellemző kockázati sajátosságok szerint.
Milyen összefüggés van az ügyfél jövedelme és a hitelbírálat eredménye között?
✘A magasabb jövedelem rosszabb hitelbírálati pontszámokat eredményez, mert az ügyfél kevésbé van rászorulva a hitelfelvételre.
Minél magasabb a hiteligénylő jövedelme, továbbá minél kevesebb egyéb kötelezettsége van és minél kisebb hitelre van szüksége, annál jobb lehet az ügyfélminősítés.
✘Minél magasabb az ügyfél jövedelme, annál jobb lesz a hitelbírálata, annál kevésbé valószínű, hogy magas hitelösszeget ítélnek meg neki.
Milyen következménye van, ha az ügyfél jobb kategóriába esik a hitelminősítés során?
Minél jobb kategóriába esik az ügyfél a minősítés során, annál kedvezőbb lehet a hitelkamat, hiszen kisebb a bank kockázata.
✘Minél jobb kategóriába esik az ügyfél a hitelminősítés során, annál magasabb kamatot kell fizetnie, mert magasabb a nemfizetés kockázata.
✘A bank mindenképpen azonos kamatszint mellett nyújt hitelt, nem veszi figyelembe az ügyfélminősítés eredményét.
Az alábbiak közül melyik NEM sorolható a vállalkozások vizsgálatánál a számszerűsíthető mutatók közé?
✘tőkeszerkezettel kapcsolatos mutatószámok
✘likviditással kapcsolatos mutatószámok
vevői- és szállítói kapcsolatok minősége
Az alábbiak közül mely szubjektív tényezőket vizsgálják a lakossági ügyfeleknél a hitelbírálat során?
az ügyfél fizetési morálját
✘az eszközök forgási sebességét
✘az ügyfél vállalkozásának jövedelmezőségét
Milyen jelentősége van az ügyfél hiteltörténetének?
Ha a hitelkérelmező korábban időben és teljes összegben fizette vissza a hitelét, akkor nagyobb valószínűséggel kap jó hitelképességi értékelést. Ha azonban korábban voltak felgyülemlett tartozásai, akkor rosszabb hitelképességi értékelést kaphat.
✘A hiteltörténet megmutatja, hogy rendelkezésre állnak-e a megfelelő mennyiségű pénzeszközök.
✘A hiteltörténet megmutatja a saját források és az idegen források arányát.
Az alábbiak közül melyik NEM minősül KO kritériumnak a lakossági ügyfél bírálata során?
✘rendelkezik minimum 3 hónapos határozatlan ide munkaviszonnyal
✘megfelel a bank adósminősítésének
30 napnál nem régebbi cégkivonat
A hitelező kinek a kockázatát veszi figyelembe a hitelszerződés megkötése során akkor, ha a hitel teljes összege bank által vállalt garanciával fedezett? (Feltételezzük, hogy a garantőr minősítése lényegesen jobb, mint az adósé.)
✘Egyenlőképpen mind az adós, mind a garantőr kockázatára; következésképp mindkettőre részletes ügyfélminősítést kell elvégeznie.
A garantőr kockázatára. (Mindemellett ügyfélminősítést végez az adósra is.)
✘Az adós kockázatára.
Szükséges-e a hitelintézetnek ügyfélminősítést végeznie akkor, ha a hitelügylet mögött magyar állampapírokból álló fedezet van?
✘Igen, a hitelszerződés megkötése előtt az ügyfélminősítést minden esetben el kell végeznie.
Nem, ha a nevezett értékpapírokból a teljes hitelösszeg megtérülése egyértelműen biztosítható. (Mindemellett a felügyeleti állásfoglalás nem zárja ki, hogy végezzen ügyfélminősítést is.)
✘Igen, és a magyar államra kell ügyfélminősítést végeznie.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jövedelem alapú finanszírozás lényege, hogy
✘a kihelyezhető kölcsön összegét kizárólag az ügyfél minősítése és jövedelmi helyzete határozza meg.
✘a kihelyezhető kölcsön összege minden hitelfelülvizsgálat során módosításra kerül.
a kihelyezhető kölcsön összegét elsősorban az ügyfél minősítése és jövedelmi helyzete határozza meg.
A lakossági hitelezésben alkalmazott adósminősítési eljárás során a hitelnyújtó milyen adatokat vesz általában figyelembe?
✘Kizárólag az ügyfél jövedelmi helyzetét vizsgálja.
✘Kizárólag az ügyfél jövedelmi és vagyoni helyzetét vizsgálja.
Az ügyfél jövedelmi és vagyoni helyzetét, banki szokásait, bankkapcsolatának minőségét, a bankkal, illetve más bankokkal szemben fennálló adósságának mértékét stb. vizsgálja.
Mi a különbség a fedezet alapú finanszírozás és a jövedelem alapú finanszírozás között?
✘A fedezet alapú finanszírozás esetében kezesség vagy bankgarancia a biztosíték, míg a jövedelem alapú finanszírozás esetében az ügyfél jövedelme a hitel visszafizetésének a forrása.
✘A fedezet alapú finanszírozás esetében ingatlan vagy ingóság a fedezetként felajánlott biztosíték, míg a jövedelem alapú finanszírozás esetében a kezes vagy bankgarancia biztosítja a hitel visszafizetését.
A fedezet alapú finanszírozás esetében a hitelbiztosíték a hitel visszafizetését garantálja, míg a jövedelem alapú finanszírozás esetében a hitelképesség a jövedelem alapján határozza meg a hitel összegét és kamatát.
Mi az a vegyes finanszírozás?
✘Az adós és a kezes közösen vállalják a hitel törlesztési kötelezettséget.
A jövedelem alapú és a fedezeti szempontokat együttesen figyelembe vevő finanszírozás.
✘Forint és deviza alapú finanszírozás együttesen.
Mi a scoring rendszer lényege?
A scoring a hitelbírálati folyamat egyik eszköze a bankoknál és pénzügyi intézményeknél. A scoring a hitelkérelmezők kockázatát értékeli, és pontszámot ad a hitelkérelem elfogadásának valószínűségéről.
✘A scoring rendszer a kamatszámítás egyik eszköze. A diszkonttényező meghatározását teszi lehetővé.
✘A scoring rendszer a bank árfolyamkocázatának becslését lehetővé tevő rendszer.
Mit nem vizsgálnak a scoring során?
✘Az ügyfél jövedelmi és vagyoni helyzetét,
✘A bankkal, illetve más bankokkal szemben fennálló adósságának mértékét stb.
Az ügyfél korábbi befektetési tapasztalatait.
Mi a kockázata a fedezet alapú finanszírozásnak a pénzügyi intézmény számára?
✘A hitelbiztosíték magas értéke.
Ha a hitelkérelmező nem tudja visszafizetni a hitelt, a banknak a fedezet értékét kell felhasználnia a veszteségek fedezésére.
✘A hitelfelvevő magasabb jövedelme magasabb összegű hitelfelvételt eredményez.
Alkalmazhat-e eltérő minősítési módszereket és szempontokat az ügyfélminősítés során a pénzügyi intézmény?
Igen, lehetősége van ügyfél kategóriánként eltérő minősítési módszerek és minősítési szempontok alkalmazására.
✘Igen, az egyes ügyfelek személyes jellemzőinek figyelembevételével lehetősége van különböző minősítési módszereket figyelembe venni.
✘Nem, minden esetben ugyanolyan minősítési módszerek és szempontok alkalmazását írja elő a jogszabály.
Alapulhat-e az ügyfélminősítés külső hitelminősítő értékelésének alkalmazásán?
✘Igen, amennyiben az MNB egyedi határozatával ezt engedélyezi.
Igen, amennyiben a pénzügyi intézmény rögzíti a belső szabályzatában a jogszabályban előírt feltételeket.
✘Nincs lehetősége külső hitelminősítő értékelését alkalmazni, minden esetben saját minősítési rendszert kell kidolgozni.
A hitelbiztosítékokkal összefüggésben mit értünk fedezeti érték alatt?
✘A biztosítéknak a hitel lejáratkori értékét.
✘A biztosítéknak az ügyfél által lenyilatkozott értékét.
A fedezeti érték a fedezetként használt eszköz vagy vagyon aktuális értéke, amelyet az adós elhelyez vagy átad a hitelezőnek annak biztosítására, hogy a kölcsönt visszafizeti.
Megköthető-e bankhitelszerződés szóban?
Nem, a bankhitelszerződésre a törvény kötelező írásbeli alakot rendel.
✘Igen, a törvény megengedő a szóban kötött bankhitelszerződésekkel szemben, azonban felhívja a figyelmet azok kockázatosságára.
✘Igen, lehetséges szóban megállapodni, azonban a törvény előírja, hogy legkésőbb a folyósítás napjáig kötelező a bankhitelszerződést írásba foglalni.
Az alábbiak közül melyik személyi biztosíték?
✘Az óvadék.
A kezesség.
✘A zálogjog.
Az alábbiak közül melyik tárgyi biztosíték?
A követelésen alapított zálogjog.
✘A garancia.
✘A kezesség.
Elfogadhatja-e biztosítékként a hitelintézet értékkel bíró fedezetként a saját részvényét?
✘Igen, amennyiben a részvénynek van elismert piacon jegyzett árfolyama.
Nem.
✘Igen, amennyiben rendelkezik külső hitelminősítő cég értékelésével.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztási hitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – adott esetben a szükséges biztosítékokról; a hitelszerződéshez szükséges biztosítékok jellemzőjéről (a szükséges biztosíték típusáról)
✘az ügyfél erre irányuló kérdése esetén tájékoztatást kell adnia.
✘tilos tájékoztatást adnia.
tájékoztatást kell adnia.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – a jelzáloghitel biztosítékairól (arról, hogy ingatlanon alapított jelzálogjogról, vagy más általánosan alkalmazott biztosítékról van-e szó)
✘az ügyfél erre irányuló kérdése esetén tájékoztatást kell adnia.
✘szükségtelen tájékoztatást adnia.
személyre szóló tájékoztatást kell adnia.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a garantőr fogyasztó,
✘a garanciavállaló nyilatkozathoz nem fűződik semmilyen joghatás.
a garanciavállaló nyilatkozat készfizető kezességként érvényes.
✘a garantőr kötelezettségvállalása nem haladhatja meg a tízmillió forintot.
Milyen szerepe van a fedzetnek a hitelezési folyamatban?
A fedezet növeli a hitelező biztonságát, mert ha az adós nem teljesíti a kötelezettségét, akkor a hitelezőnek van valamilyen fedezete az adósság visszanyerésére.
✘A fedezet lehetővé teszi, hogy alacsonyabb kölcsön-összeget igényeljenek a hitelfelvevők.
✘A fedezet rosszabb hitelkihelyezési lehetőségeket teremt a pénzügyi intézmény számára.
Mi a jótállás?
✘Eszköz vagy a vagyon, amelyet az adós a hitelezőnek átenged, hogy biztosítsa a kölcsönt.
Egy kötelezettségvállalás, amelyet az adós vagy egy harmadik fél tesz a hitelezőnek, hogy megfizeti a kölcsönt, ha az adós nem tudja megtenni.
✘Egy jog, amelyet a hitelező kap az adós által felajánlott eszköz felett, hogy visszanyerje a kölcsönt, ha az adós nem tudja visszafizetni
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "A számlatulajdonos megbízásából a bank által a számlatulajdonosnak kiállított dokumentum, amelyben a bank igazolja, hogy az igazolásban meghatározott pénzösszeget elkülönítve kezeli az ott meghatározott időtartam alatt és a kedvezményezett részére fizetést teljesíthet."
✘garancia
✘zálogjog
fedezetigazolás
Mi alapján számolják ki az ingatlanok fedezeti értékét?
Az ingatlan piaci értékét veszik alapul.
✘Az ingatlan névértékét veszik alapul.
✘Az ingatlan hirdetésben meghatározott ajánlati árát veszik alapul.
Mi történik, ha az az Adós nem tudja teljesíteni a kötelezettségeit és a fedezet értéke kisebb, mint a hátralévő tartozás értéke?
A tartozás fennmaradó részét a hitelező behajthatja az adós vagyona vagy jövedelme terhelésével.
✘A hitelező a fennmaradó tartozást elengedi.
✘A hitelező a fennmaradó tartozást behajthatatlan követelesként írja le.
Miért nem fogadhatja el (a Hpt. alapján) a pénzügyi intézmény biztosítékként az olyan gazdasági társaság részvényét, amely az adósban befolyásoló részesedéssel rendelkezik?
✘Mert ebben az esetben nem tudna adósminősítést végezni.
Mert ebben az adós és a biztosíték nyújtója azonos lenne, ami nem alkalmas a hitelezéssel összefüggő kockázatok megfelelő kivédésére.
✘Nincs ilyen szabály, a pénzügyi intézmény elfogadhatja azon gazdasági társaság részvényét, amely az adósban befolyásoló részesedéssel rendelkezik.
Mely esetben tagadhatja meg a hitelező a hitelszerződés megkötése után a kölcsön folyósítását?
Ha a hitelszerződés megkötése után az adós körülményeiben vagy a fedezet értékében, vagy érvényesíthetőségében olyan lényeges változás állt be, amely miatt a hitelszerződés teljesítése többé nem elvárható.
✘Ha a hitelező nem adott tájékoztatást a szükséges biztosítékokról.
✘Ha a hitelszerződés megkötése után a hitelező jövedelmezősége romlott.
Mely esetben tagadhatja meg a hitelező a hitelszerződés megkötése után a kölcsön folyósítását?
✘Ha a fedezet értéke nő és jobb hitelkihelyezési lehetőségeket teremt a pénzügyi intézmény számára.
✘Ha a hitelező nem adott tájékoztatást a fedezetek elfogadhatóságának mértékéről.
Ha az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.
Szokásos-e vállalkozói hitelszerződésekben, hogy a hitelező előírja a számviteli beszámolók rendszeres (éves, negyedéves) benyújtását?
✘Nem, mert a negyedéves főkönyvi kivonatát, illetve a mérleget és az eredménykimutatást, valamint az (auditált) éves beszámolót, illetve az egyszerűsített beszámolót a vállalkozásnak egyébként is közzé kell tennie.
Igen, mert a negyedéves főkönyvi kivonat, illetve a mérleg és az eredménykimutatás, valamint az (auditált) éves beszámoló, illetve az egyszerűsített beszámoló fontos pénzügyi információkat szolgáltat a hitelintézet számára.
✘Nem, mert ezek a dokumentumok utóbb (a hitelkihelyezést követően) a hitelező döntését már nem befolyásolják.
Előírhatja-e a hitelező, hogy az adósnak meghatározott rendszerességgel tájékoztatást kell adnia a biztosítékok (pl. a kölcsön biztosítékaként jelzálogjoggal terhelt ingatlan) aktualizált értékéről?
Igen, előírhatja.
✘Nem, mert ehhez külön ingatlan értékbecslő szükséges.
✘Nem, mert a biztosíték értéke utóbb (a hitelkihelyezést követően) a hitelező döntését már nem befolyásolja.
Kiköthető-e hitelszerződésben, hogy az adós vállalkozás a hitel futamideje alatt nem fizethet osztalékot?
Igen, ugyanis a hitelezőt védi, ha az adós vállalja, hogy a tulajdonosok részére történő kifizetéseket alárendeli a kölcsön és járulékai visszafizetésének.
✘Igen, de ehhez szükséges a Versenyhivatal hozzájárulása.
✘Nem, mert ez a vállalkozás tulajdonosainak indokolatlan érdeksérelmet okoz.
Kiköthető-e hitelszerződésben, hogy az adós vállalkozás a hitel futamideje alatt a hitelszerződésben rögzített mértéket meghaladóan nem adósodik el?
Igen, ez ugyanis a meglévő hitelezőt védi. (Így korlátozás alá esnek többek között a banki kölcsönök, kezességvállalások, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokból eredő kötelezettségvállalások, a lízingből vagy bérletből származó kötelezettségek.)
✘Nem, mert ez a vállalkozás üzleti lehetőségeit indokolatlan mértékben korlátozná.
✘Igen, de ehhez szükséges a Versenyhivatal hozzájárulása.
Korlátozhatják-e a bankok az azonos ágazatba tartozó hitel kihelyezéseket vagy az adott országban működő ügyfelek számát?
✘Nem, mert ez az ügyfelek diszkriminációja lenne.
Igen, belső limitek felállításával csökkenthetik a hitelezési kockázatukat.
✘Csak a lakossági ügyfelek esetében lehet ilyen jellegű kovenánsokat alkalmazni.
Igaz-e az alábbi állítás? A diverzifikált hitelportfólió a hitelkockázat mérséklésének egyik lényeges eszköze.
✘Hamis, a hitelkockázat csökkentésére a koncentráció a megfelelő eszköz.
✘Hamis, a hitelkockázat csökkentését az árfolyamkockázat mérséklésével lehet legjobban orvosolni.
Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Megtilthatja-e a bank a lakossági ügyfélnek, hogy bérbe adja a fedezetként felajánlott zálogtárgyat?
✘Nem, a bank nem szólhat bele az adós üzletmenetébe .
Igen, a szerződési kötelezettségvállalások között kikötheti a bank ezt a feltételt.
✘Nem, ilyen kovenáns csak a vállalkozások esetében tehet.
Melyik fogalom definíciója a következő: „Az a díj, amelyet a felvett, vagy a ténylegesen fennálló hitel összegére vetítve kell rendszeresen megfizetni, mindaddig, amíg a hitel fennáll.”?
✘Közjegyzői díj.
Kezelési költség.
✘Rendelkezésre tartási jutalék.
Az alábbiak közül melyik díj, költség nem számít bele a THM mutatóba?
Közjegyzői díj.
✘Kezelési költség.
✘Hitelbírálati díj.
Az alábbiak közül melyik díjat, költséget tartalmazza a THM?
✘A hitel futamideje meghosszabbításának költségeit.
Az értékbecslési díjat és építési célú kölcsön esetén a helyszíni szemlék díját.
✘A késedelmi kamat, ide nem értve a kézizálog fedezete mellett nyújtott hitel esetében a hitelszerződés megkötését követő 30 napon belül fizetendő késedelmi kamatot.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül? A rendelkezésre tartási jutalék
✘abban az esetben fizetendő, ha a hitelintézet nem vagy nem teljesen igénybe vett hitelkeretet tart az ügyfele rendelkezésére, .
a külföldi devizanemben rendelkezésre tartott összeg után is forintban fizetendő, a rendelkezésre tartási időszak végéig.
✘a rendelkezésre tartott összeg évi százalékában meghatározott összegnek a rendelkezésre tartás időtartamára jutó időarányos része.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény maximálja-e a kamat vagy a THM mértékét?
✘A kamat vagy a THM maximális mértékét nem maximálja, de meghatározza, hogy a pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek csak egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a teljes hiteldíj mutatója meghaladja a hatvanöt százalékot és az összege nem haladja meg a kétszázötvenezer forintot.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény rendelkezik a THM maximális mértékéről (a kölcsön típusától függően nem haladhatja meg a mindenkori jegybanki alapkamat 24, illetve 39 százalékponttal növelt mértékét).
✘Semmilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény erre vonatkozóan.
Melyik állítás igaz a Teljes Hiteldíj Mutatóról (THM) az alábbiak közül?
✘A THM maga az ügyleti kamatláb.
A THM egy olyan mutatószám, amely arra szolgál, hogy a fogyasztó el tudja dönteni, melyik finanszírozási konstrukció olcsóbb a számára.
✘A THM a pénzügyi intézmények által folyósított, egy évnél hosszabb lejáratú fogyasztási kölcsönök maximális kamatlába.
Melyik fogalom definíciója a következő „A hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató (THM) számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a hitelszerződés kapcsán megfizet.”?
A hitel teljes díja.
✘Hitelkamat.
✘Késedelmi kamat.
Melyik alábbi állítás igaz a teljes hiteldíj mutatóról (THM)?
Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, továbbá kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét. Az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes időtartamára.
✘Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, továbbá kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. Az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes időtartamára.
✘Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, továbbá kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a 61 százalékot.
Melyik alábbi állítás igaz a teljes hiteldíj mutatóról (THM)?
A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek (áruhitelek) esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül az áruhitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
✘A gépjármű megvásárlásához nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
✘A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek, illetve gépjármű megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül a hitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
Melyik fogalom került az definiálásra az alábbiakban? "A díj a hitel folyósításával járó adminisztratív költségeket tartalmazza, és általában a hitelösszeg százalékában vagy egy fix összegben kerül felszámításra."
✘Kezelési költség
Folyósítási jutalék
✘Rendelkezésre tartási jutalék
Felszámíthat-e a bank késedelmi kamatot a kamatmentes kölcsön esetében?
A Ptk szerint a kötelezett késedelmi kamatot köteles megfizetni akkor is, ha a pénztartozás egyébként kamatmentes volt.
✘Nem számíthat fel késedelmi kamatot.
✘Csak abban az esetben számíthat fel késedelmi kamatot, ha a fizetési késedelem a 90 napot meghaladta.
Mit jelent a törtidőszakra számított kamat és kezelési költség?
✘A halasztott tőketörlesztéses konstrukció esetén a kamat és a kezelési költség tőkéhez viszonyított aránya.
✘Az utol folyósítás napja és az utol ügyleti év kezdete közötti időszakra eső kamat, valamint a törtidőszakra eső kezelési költség arányos része.
Az első folyósítás napja és az első ügyleti év kezdete közötti időszakra eső kamat, valamint a törtidőszakra eső kezelési költség arányos része.
Igaz-e az alábbi állítás? A THM-re vonatkozó szabályokat csak a fogyasztói kölcsönök esetében kell alkalmazni.
Hamis, a THM-szabályozást a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény hatálya alá tartozó hitel és pénzügyi lízing esetén kell alkalmazni.
✘Részben igaz, a THM-szabályozást három hónapnál hosszabb futamide fogyasztói kölcsönök esetén kell alkalmazni és feltüntetni.
✘Az állítás ebben a formában igaz.
Milyen esetben esedékes a rendelkezésre tartási jutalék?
✘A rendelkezésre tartási jutalékot az első folyósítási nap és az első ügyleti év kezdete közötti időszakra kell megfizetni.
A rendelkezésre tartási díjat a rendelkezésre tartási idő alatt a hitel első folyósításától számítják fel a még ki nem folyósított kölcsön összege után,
✘A kölcsön folyósításakor kell megfizetni ezt az adminisztrációs díjat.
Melyik az a módszer, amely a teljes pénzáramlás időértékének figyelembevételével összehasonlíthatóvá teszi a hitelajánlatokat?
✘EHM
✘EBKM
THM
Milyen formai követelmények vannak a THM közzétételére?
A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, legalább egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni..
✘Ha a hitel kamata, költsége, vagy törlesztő-részlete szerepel a pénzügyi intézmény által közzétett hirdetésben, közvetlenül ezeket követően a THM-et is fel kell tüntetni legalább feleakkora méretben.
✘Ha a hitel kamata, költsége, vagy törlesztő-részlete szerepel a pénzügyi intézmény által közzétett hirdetésben, közvetlenül ezeket követően a THM-re való utalást is tartalmaznia kell a hirdetésnek.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációnak a teljes hiteldíj mutató (THM) értékén kívül minden esetben tartalmaznia kell a hitel futamidejét, valamint a hitel teljes összegét.
A hitelközvetítő a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban köteles feltüntetni, hogy kinek a képviseletében jár el.
✘Jelzáloghitel esetén a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációnak csak abban az esetben kell tartalmaznia a teljes hiteldíj mutató mértékét, ha a hitel kamatozása változó.
Lakossági ügyfélkörben automatikus elutasítási okot jelent-e a hitelbírálat során, ha az ügyfél adatai szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR)?
✘Nem, mert a KHR a lakossági ügyfelekre nem teljeslistás, azaz csak a nemteljesítő ügyfelek szerződéses adatait tartalmazza.
Nem, de a hitelkérelem elbírálásakor a kockázatok felmérésében jelentőséggel bír a nyilvántartás. (Mindemellett létezhetnek olyan egyedi hitelkonstrukciók, amelyeknél ez elutasítási ok.)
✘Igen, mert lehetséges, hogy egy már korábban teljesített hiteltartozás miatt szerepel a KHR-ben.
Honnan tudhatja meg az ügyfél, hogy az adatai a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adóslistáján vannak?
✘Nem tudhatja meg.
✘Az ügyfél hitelkérelmét a pénzügyi intézmény elutasítja.
A törvény lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy megtudják, milyen adatokat tartalmaz róluk a KHR, ezt a betekintési jogot bármely referenciaadat-szolgáltató (pl. bank) révén gyakorolni lehet. Az erre a célra kialakított nyomtatvány az ún. saját hiteljelentés igénylő nyomtatvány.
Hol tud az ügyfél reklamálni, ha észrevétele van a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adóslistájára kerüléssel kapcsolatban?
✘Nincs helye reklamációnak.
Kifogásra a referenciaadatszolgáltatónál (aki a listára történő felvitelt kezdeményezte), vagy a BISZ Központi Hitelinformációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál kerülhet sor.
✘Az adatvédelmi biztosnál.
A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) oldaláról jogszerű adatkezelést és az ügyfél oldaláról a szerződés szerinti teljesítést feltételezve meddig láthatóak az ügyfelek adatai a KHR-ben?
A szerződéses jogviszony megszűnését követő első munkanapig, amennyiben az ügyfél nem járul hozzá a megszűnést követő 5 éves kezeléshez.
✘A tartozás rendezésének időpontjáig.
✘A lezárást követően még 2 évig.
A pénzügyi szervezeteknek a szerződés előkészítése során milyen, a Központi Hitelinformációs Rendszerrel (KHR) kapcsolatos írásos tájékoztatást kell adniuk?
✘Tájékoztatniuk kell az ügyfeleket arról, hogy amennyiben az ügyfél okirattal bizonyítható módon valótlan adatot közöl, illetve hamis vagy hamisított okiratot használ, adatai bekerülnek a KHR-be.
Tájékoztatniuk kell az ügyfeleket a KHR-re irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, a nyilvántartott személyt megillető jogokról, arról, hogy a KHR által kezelt adatokat csak a törvényben meghatározott célra lehet felhasználni, arról, hogy az ügyfél adatai a szerződés megkötését követően átadásra kerülnek, valamint, hogy nemfizetés esetén átadásra kerülhetnek.
✘Nincs írásos, csak szóbeli tájékoztatási kötelezettségük.
A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) milyen bankszámla sorbaállásokat tart nyilván?
Az a vállalkozói bankszámla kerül be a nyilvántartásba, amely számlával szemben - fedezethiány miatt - harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül egymillió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tartanak nyilván.
✘Azok a vállalkozói bankszámlák kerülnek be a nyilvántartásba, amelyekkel szemben három hónapot meghaladóan, hárommillió forintot meghaladóan ki nem fizethető követelések állnak sorban.
✘Azok a vállalkozói bankszámlák kerülnek be a nyilvántartásba, amelyekkel szemben hat hónapot meghaladóan, hatmillió forintot meghaladóan ki nem fizethető követelések állnak sorban.
A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) tartalmaz-e nyilvántartást arra az esetre, ha a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben vállalt kötelezettségét a vállalkozás megszegte és emiatt a szerződése felmondásra került?
✘Igen, teljes listás adatbázist tartalmaz.
Igen, negatív listás adatbázist tartalmaz.
✘Nem.
A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági rendszere tartalmaz-e nyilvántartást arra, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl és ez okirattal bizonyítható?
✘Igen, az ügyfél meghatározott személyes adatait valamint a szerződés paramétereit pl. szerződés létrejötte, típusa, összege, törlesztés módja, lejárata.
Igen, az ügyfél meghatározott személyes adatait, valamint az elutasítás időpontját és okát, illetve okirati bizonyítékokat.
✘Nem tartalmaz, mivel ilyen esetben a referenciaadat szolgáltatónak nincsen adattovábbítási kötelezettsége.
A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) szerepelnek-e személyes adatok?
Igen.
✘Nem, mert a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) természetes személyre vonatkozó információ nem szerepel.
✘Nem, mert a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) kizárólag jogi személyekre vonatkozó információt tárol.
Mi a Központi Hitelinformációs Rendszer célja?
✘A hitelfelvétel gyorsítása és a kihelyezhető összeg növelése.
A hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása.
✘Az árfolyam- és ügyfélkockázatok csökkentése a hitelezők számára.
Az alábbiak közül mely adatot láthatja a hitelező az ügyfelek hozzájárulása nélkül?
✘Az adós- és adóstárs személyes adatait.
A bírósági ítélet szerint a kártyavisszaélés miatt a KHR-be került ügyfelek adatait.
✘Az adós előtörlesztésére vonatkozó adatokat.
Mit jelent, hogy a KHR teljes listás adatbázist tartalmaz?
A KHR mind pozitív információkat (a kötelezettségeiket rendben fizető adósok tekintetében), mind pedig negatív adatokat (mulasztással rendelkező adósok, vagy visszaélések tekintetében) tartalmaz.
✘A KHR mind a lakossági, mind pedig a vállalkozói ügyfélkörről nyilvántart adatokat
✘A KHR mind a múltbéli, mind a jelenleg fennálló adatokat tartalmazza.
Felszámíthat-e a pénzügyi intézmény díjat vagy költségtérítést a KHR-ről való tájékoztatásért ?
✘Igen, a pénzügyi intézmény a jogszabályban meghatározott díjakat számíthatja fel.
A tájékoztatásért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel.
✘Csak az MNB által elfogadott díjakat számíthatja fel a pénzügyi intézmény.
Mennyi ideig tartja nyilván a KHR a készpénz helyettesítő eszközökkel (pl.: bankkártya) történő visszaélésekhez kapcsolódó adatokat?
✘3 évig maradnak bent a KHR-ben az adatok
5 évig maradnak a KHR-ben az adatok, és ezen időszak alatt hozzájárulás nélkül is felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához.
✘1 évig maradnak bent a KHR-ben az adatok
Nyilvántartja-e a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) vállalkozási rendszere a (problémamentes) hitelszerződésekhez kapcsolódóan a kezesek, készfizető kezesek adatait?
✘Igen, sőt az említett adatok a lezárást követően még öt évig láthatók.
Nem.
✘Csak abban az esetben, ha a kezességet, készfizető kezességet nem magánszemély vállalta.
Melyik állítás helytálló az alábbiak közül?
Az adós köteles a tartozását a hitelszerződés szerinti határidőben és feltételekkel teljesíteni.
✘Az adós köteles a tartozását a hitelszerződés feltételei és a saját jövedelmi helyzete szerint törleszteni.
✘Az adós köteles a tartozását a hitelszerződés, illetőleg a mindenkori piaci feltételek szerinti határidőben és feltételekkel teljesíteni.
Köteles-e a hitelkeret igénybevételére a hiteligénylő?
✘Igen, az érvényes hitelszerződés alapján a kölcsönt a hiteligénylőnek le kell hívnia.
A rendelkezésre tartott hitelkeretet az ügyfél - meghatározott díj fizetése mellett - bármikor igénybe veheti, igénybevételi kötelezettség azonban ténylegesen nem terheli.
✘A rendelkezésre tartott hitelkeretet az ügyfél bármikor igénybe veheti, és a rendelkezésre tartási időszak alatt díj fizetésére nem kötelezhető.
Ki az áruhitel adósa?
Az a magánszemély, aki a pénzügyi intézménnyel áruvásárlási hitelszerződést kötött valamilyen tartós fogyasztási cikk megvásárlására, és ezen szerződés értelmében tartozása áll fenn.
✘Az a kereskedő, aki a pénzügyi intézménnyel szerződést kötött valamilyen tartós fogyasztási cikk finanszírozására.
✘Az a személy, akinek a pénzügyi intézmény a kölcsön összegét folyósítja.
Ki a diákhitel adósa?
✘Az a szülő, akinek gyermeke felsőoktatási intézményben tanul, és diákhitel felvételére szerződést kötött.
✘Az a hallgató, aki a felsőoktatási intézménnyel diákhitelszerződést kötött.
Az a magánszemély, akinek a Diákhitel Központ Zrt.-vel kötött diákhitelszerződés alapján tartozása áll fenn.
Melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél a hitelnyújtó a kölcsönt egy szerződött kereskedő részére folyósítja, ugyanakkor az adós egy magánszemély?
✘A lombardhitel.
Az áruhitel.
✘A személyi kölcsön.
Melyik az a vállalkozói hiteltermék, amelynél a hitelnyújtó a kölcsönt egy, az adóstól különböző vállalkozás fizetőképességére tekintettel folyósítja?
✘A beruházási hitel.
A faktorálás.
✘A forgóeszköz-hitel.
A hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja-e?
✘Nem, a hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését soha nem tagadhatja meg.
Igen, a hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja, ha a hitelszerződés megkötése után az adós körülményeiben vagy a biztosíték értékében vagy érvényesíthetőségében olyan lényeges változás állt be, amely miatt a hitelszerződés teljesítése többé nem elvárható, és az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.
✘Igen, a hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja, ha időközben megszűnt a folyósításhoz fűződő érdeke.
Melyik fél vállal kötelezettséget a hitelszerződés megkötése során?
✘A hitelszerződést aláíró adós
✘A hitelszerződést aláíró pénzügyi intézmény
Mindkét fél vállal kötelezettséget.
Melyik nem tartozik az Adós jogai közé?
Fizetési késedelemhez való jog
✘Tisztességes végrehajtási eljáráshoz való jog
✘Átlátható és tisztességes feltételekhez való jog
Az alábbiak közül melyik minősül jogi értelemben véve adósnak?
fizetőképességet javító adóstárs
✘kezes
✘garantőr
Ki a főadós?
✘A pénzügyi intézmény munkatársa, aki a hitelszerződést aláírta.
Az a személy, aki egy kölcsön vagy hitel felvételénél a hitelnyújtó által elsődlegesen felelős az adósság visszafizetéséért és a hitel törlesztéséért.
✘Az a személy, aki a hitelszerződést tanúként aláírta.
Mi történik, ha egy adósságot közösen vesz fel a házaspár és az egyik fél nem fizeti a törlesztésből rá eső részt?
✘A főadós csak a saját adósság-hányadáért felel, a pénzügyi intézménynek a nem fizető felet kell felszólítania.
A kötelezettség egyetemleges, bármelyik adóstól követelhető a teljes tartozás. .
✘A házaspár közötti megállapodástól függ, hogy a főadós a teljes adósságért, vagy csak a saját adósság-hányadáért felel.
Milyen következményekkel szembesül az adós, ha nem teljesíti a hitelszerződésben vállalt kötelezettségeit?
Az adós jogi következményekkel szembesülhet, például az adósságbehajtási eljárás vagy a KHR negatív listájára való felkerülés.
✘Az adós a jövőben nem vehet fel újabb hitelt.
✘Az adósnak mindenféleképpen végrehajtás alá vonják az ingatlanját.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adóst a készfizető kezestől az különbözteti meg, hogy
az előbbi a kötelemben álló több kötelezett közül az, aki a maga tartozásáért felel, míg az utóbbi másnak a tartozásáért vállal felelősséget, ha az adós nem teljesít, a készfizető kezestől is követelhető a tartozás rendezése.
✘az utóbbi csak akkor lesz kötelezett, ha az adós a fizetési felszólítást követően sem teljesít.
✘a hitelszerződésben csak az adóst nevesítik.
Képviselheti-e meghatalmazott az adóst a banki hitelügylet lebonyolítása során?
Általában igen.
✘Igen, de kizárólag közjegyzői okiratba foglalt meghatalmazás alapján.
✘Nem.
Állhat-e a hitelügylet főadósa és az ún. adóstárs közeli hozzátartozói viszonyban?
Igen.
✘Igen, de - jogszabály szerint - kizárólag nem lakáscélú hitelek esetében.
✘Nem.
Létezik-e valamilyen előírás arra, hogyan kell a közeli hozzátartozói viszonyt igazolni (főadós és adóstárs viszonyában)?
Nem, erre vonatkozóan általában elégséges az érintettek (írásbeli) nyilatkozata.
✘Igen, az érintettek nyilatkozatát közjegyzői okiratba kell foglalni.
✘Igen, de csak abban az esetben, ha a főadós magánszemély kiskorú.
Hogyan nevezzük a gyakorlatban a hitelügylet azon szereplőjét, aki a hitelintézettel kötött szerződés alapján a kölcsön visszafizetésére - az adóssal együtt - kötelezettséget vállal?
✘Főadós.
Adóstárs.
✘Zálogkötelezett.
Igaz-e az alábbi állítás? A kötelezettség a tartozás rendezésére megoszlik az adós és adóstárs között.
Hamis, az adóstársakat egyetemleges kötelezettség terheli a tartozás kapcsán.
✘Az állítás ebben a formában igaz.
✘Hamis, nem az adós- és az adóstárs, hanem az adós és a kezes között oszlik meg a felelősség.
Mi jellemzi a technikai adóstársat?
a jövedelmét nem vizsgálja a bank az ügyfélminősítés során
✘ugyanolyan ügyfélminősítési folyamaton megy keresztül, mint a főadós
✘csak a jövedelmével felel a főadós kötelezettségeinek teljesítéséért
Milyen státuszban vonható be a kiegészítő ingatlanfedezet tulajdonosa a hitelügyletbe?
✘Kezesként
Adóstársként vagy jelzálogjog alapítását engedélyezőként.
✘Főadósként
Milyen státuszban kerül bevonásra a házaspár a hitelügyletbe, ha közösen vesznek fel jelzáloghitelt és egyformán vállalják a hitel visszafizetésével járó kötelezettségeket?
✘Adós és zálogkötelezettként
Főadósként
✘Kezesként
Igaz-e az alábbi állítás? Az adós és az adóstárs megítélése és vizsgálata a hitelügylet szempontjából azonos.
Bár jogi értelemben vett szerepük azonos, az ügyfélminősítés során eltérő kockázati megítélés alá eshetnek
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
✘Hamis, a kötelezettségük eltérő, de az ügyfélminősítésük folyamata azonos.
Milyen célból vonnak be a hitelintézetek ún. adóstársat a hitelügyletbe?
Általában a kockázat csökkentése és/vagy a kihelyezhető hitelösszeg növelése céljából (fizetőképességet javító adóstárs).
✘Mert ezzel igazolják az adós fizetőképességét.
✘Mert ezzel igazolják az adós szabályszerű működését.
Kit nevezünk a gyakorlatban adóstársnak?
Azt, aki a hitelintézettel kötött szerződés alapján a kölcsön visszafizetésére - az adóssal együtt - kötelezettséget vállal.
✘Azt, aki vállalja, hogy az adós nemfizetése esetén a hitelszerződésből eredő kötelezettségeket teljesíti.
✘Azt, aki a hitel fedezetéül szolgáló ingatlan tulajdonosa.
Az alábbiak közül melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél kockázati szempontok miatt a hitelnyújtó a hitel kondícióinak kialakításánál általában előírja ún. adóstárs bevonását?
✘Megtakarítás fedezete melletti hitel.
Piaci feltételű jelzáloggal biztosított lakáscélú hitel.
✘Személyi hitel.
Tegyük fel, hogy két ügyvéd jelzálogjoggal fedezett hitelt vesz fel abból a célból, hogy közös tulajdonú ingatlant (irodaépületet) szerezzen. Milyen jogviszonyban indokolt a hitelszerződésbe történő bevonásuk?
✘Adósként és garanciavállalóként.
Adósokként.
✘Adósként és kezesként.
Elfogadható-e az adóstárs jövedelmeként a GYES?
Általában igen, ez pénzügyi intézményenként változó lehet.
✘Nem.
✘A pénzügyi intézmény és az ügyfél által kötött egyedi megállapodás alapján.
Kötelezően bevonandó adóstárs lehet-e olyan személy, aki nem rendelkezik jövedelemmel?
Igen. Ő ebben az esetben fizetőképességet nem befolyásoló adóstárs, aki kötelezően bevonásra került a hitelügyletbe.
✘Nem, a kötelezően bevonandó adóstárs jövedelmét is vizsgálják.
✘Igen, de ebben az esetben ingó vagy ingatlan fedezetet kell felajánlania.
Milyen pozitív következménye lehet az adóstárs bevonásának?
✘Magasabb hitelösszeg
✘Alacsonyabb kamatláb
Mindkét lehetőség előfordulhat.
Melyik szereplő kötelezettsége hasonlít leginkább az adóstárs kötelezettségeire?
A készfizető kezes kötelezettsége(i).
✘A zálogkötelezett kötelezettsége(i).
✘A garantőr kötelezettsége(i).
Minden esetben elvárás, hogy a kötelezően bevonandó adóstárs megfeleljen az adóssal szembeni követelményeknek?
✘Igen, a kötelezően bevonandó adóstársra is vonatkoznak az adóssal szemben elvárt követelmények.
Nem elvárás, de amennyiben jövedelménél és életkoránál fogva részt tud venni a hitelügyletben, akkor jövedelme hozzáadódik a háztartás bevételeihez.
✘Nem elvárás, hiába rendelkezik akár az adósnál jobb jövedelemmel, az nem vehető figyelembe a háztartás bevételei között.
Milyen módon vizsgálja a hitelező a hiteljóváhagyás során az ún. adóstárs fizetőképességét?
Az adóstársra - csakúgy, mint az adósra - adósminősítést kell végeznie.
✘Az adós nyilatkozata alapján.
✘Kizárólag a Központi Hitelinformációs Rendszerből (KHR) történő lekérdezés alapján.
Az alábbiak közül melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél a hitelintézetek jellemzően nem vonnak be ún. adóstársat, tekintettel arra, hogy a hitel fedezetét az adós önálló értékpapír-megtakarításai képezik?
✘Adósságrendező hitel.
Lombardhitel.
✘Személyi kölcsön.
Jogosult-e az adóstárs a hitelügylet kapcsán eljárni, azaz például előtörleszteni?
Jogosult lehet rá, a vonatkozó hitelszerződés szerint.
✘Nem.
✘Igen, korlátozás nélkül.
Melyik, a hitelszerződésben szereplő személyt definiálja a következő leírás: „A megvalósuló hitelügylet az ő nevén kerül nyilvántartásba a banknál.”?
Ún. főadós
✘Adós
✘Adóstárs
Az adóstárs vehet fel hitelt?
Az adóstársi viszony hatással van a hitelfelvételre. Csak akkor vehet fel önállóan hitelt a már adóstársi státuszban lévő ügyfél, ha a jövedelme mindkét hiteltörlesztésének megfizetésére elegendő.
✘Igen, minden esetben.
✘Nem.
Milyen esetben érdemes az ügyfélnek fizetőképességet javító adóstársat bevonni a hitelügyletbe?
Alacsony igazolt jövedelem esetén.
✘Alacsony hitelösszeg esetén.
✘Magas jövedelem esetén.
Kötelező-e a fizetőképességet javító adóstársnak a futamidő végéig a hitelszerződésben maradni?
Nem. A törlesztés alatt lehetőség van az adóstárs kivonására, amennyiben az adósminősítés ezt lehetővé teszi.
✘Nem. A törlesztés alatt lehetőség van az adóstárs kivonására, függetlenül a hitelügyletben bennmaradó adós adósminősítésének eredményétől.
✘Igen, az adóstárs nem engedhető ki a futamidő alatt.
Korlátozható-e az adóstársak száma és személye?
Bankonként különböző, hogy egy hitelszerződésbe maximálisan hány adóstársat lehet bevonni, és bár egy piaci lakáshitelben jellemzően bárki lehet adóstárs, léteznek olyan konstrukciók (pl. Babaváró hitel, CSOK hitel), amelyek esetében az adóstárs csak az adóssal a jogszabályban meghatározott kapcsolatban álló személy lehet.
✘Nem korlátozható az adóstársak száma és személye.
✘Maximum 3 adóstárs vehető be egy hitelügyletbe.
Melyik hitelszerződésben szereplő személyt definiálja a következő leírás: „A szerződésben vállalja, hogy az adós esetleges nemfizetése esetén – a bank felszólítására – az adós kötelezettségvállalásának haladéktalanul és maradéktalanul eleget tesz.”?
✘Zálogkötelezett.
✘Főadós.
Készfizető kezes.
Az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelek esetében ismert-e az állami készfizető kezességvállalás aránya?
✘Nem, ennek arányát a hitel teljes futamideje alatt csak a hitelező ismeri, ellenkező esetben ez az adóst túlzott kockázatvállalásra ösztönözné.
Igen, ennek arányát a hitelszerződésben rögzíteni kell.
✘Nem, ennek mértéke csak az első törlesztőrészlet esedékességekor válik ismertté.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelekre a kezesség érvényesítése esetén?
A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani.
✘A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt kizárólag az adós ingatlanára kezdeményezett végrehajtással lehet behajtani.
✘A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt kizárólag az adós munkabéréből (rendszeres jövedelméből) való letiltással lehet érvényesíteni.
Nyilvántartja-e a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) azokat a késedelmes lakossági hiteltörlesztéseket, amelyeket készfizető kezes igénybevételével, a hátralék kiegyenlítésével már teljes összegben rendeztek?
Igen, a késedelmes tartozás teljesítésétől számított egy évig.
✘Igen, a lezárt mulasztások az üzleti lekérdezésekben a lezárást követően a láthatósági idő leteltéig (tíz évig) még láthatók, és bárki által lekérdezhetők.
✘Nem.
Mi a lényege a készfizető kezességnek?
Ha a főkötelezett kötelezettsége esedékessé válik, a készfizető kezes a jogosult felszólítására köteles teljesíteni.
✘A kezes mindaddig megtagadhatja a kifizetést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a kötelezettől azt - ésszerű időn belül – nem tudja behajtani.
✘A kezes csak arra az esetre vállal helytállást, ha a követelés a kötelezett ellen vezetett végrehajtási, illetve felszámolási eljárásban nem nyer kielégítést.
Mit jelent a készfizető kezesség az alábbiak közül?
✘A tartozás behajtását először az adóstól kell megkísérelni, eredménytelenség esetén lehet csak fordulni a kezeshez (sortartás).
A tartozás esedékességekor a hitelező egyaránt fordulhat a kezeshez és az adóshoz is (nincs sortartás).
✘Nincs sortartási kötelezettség, de a tartozás behajtását először a kezesnél kell megkísérelni.
Melyik szereplő a hitelügyletbe a kockázat csökkentése érdekében bevont személy, aki az adós nemfizetése esetén vállalja az adósság kifizetését vagy a szerződés teljesítését?
✘lízingbeadó
✘zálogkötelezett
készfizető kezes
Keletkezik-e pénzügyi kötelezettsége a hitelintézetnek a kezessel szemben a kezesség válallására vonatkozó megállapodás során?
Nem, a kezes ellentételezés nélkül vállalja a kezességet.
✘Igen, a hitelintézet a kölcsön meghatározott részét a kezes részére folyósítja.
✘Nem, pénzügyi kötelezettsége csak az adósnak keletkezik a kezessel szemben.
Igaz-e az alábbi állítás? A kezes a kezességben vállalt kötelezettségeiért kizárólag a jövedelme erejéig felel.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
A kezes nem csupán fedezettel vagy biztosítékként lekötött eszközzel felel a kötelezettségért, hanem teljes vagyonával.
✘Hamis, a kezes kizárólag a tulajdonában álló ingatlan erejéig felel a kötelezettségért, amelyet felajánlott fedezetként.
Az alábbi esetek közül melyikben szűnik meg a kezesség?
✘A kezes halálával.
✘Az adós halálával.
A biztosított kötelezettség megszűnése esetén.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezése esetén a zálogkötelezett védelmét szolgáló előírás, hogy
a zálogjogosult köteles a zálogkötelezettet írásban előzetesen értesíteni arról, az ingatlant értékesíteni kívánja.
✘az ingatlant a zálogjogosult és a zálogkötelezett csak közösen értékesítheti.
✘az árverezés megkezdéséhez szükséges a zálogkötelezett hozzájárulása.
Milyen típusú zálogjogról van szó a következő előírásban: „A zálogjog jogosultja a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor azt a zálogkötelezettnek visszaadni.”?
✘Vagyont terhelő zálogjog.
Kézizálogjog.
✘Jelzálogjog.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a körülírással meghatározott zálogjog zálogkötelezettjére?
✘A zálogjog nem terjed ki a zálogkötelezett által a zálogszerződés hatályba lépése után megszerzett vagyontárgyakra.
A hitelbiztosítéki nyilvántartásba (HBNY) bejegyzett jelzálogjog kötelezettje a rendes gazdálkodás körében jogosult a körülírással meghatározott zálogtárgyat feldolgozni, átalakítani, egyesíteni, vegyíteni és elidegeníteni.
✘A zálogkötelezettnek a zálogjogot be kell jegyeztetnie az ingatlan-nyilvántartásba.
Lehet-e zálogjogot alapítani követelésen?
Igen, követelésen is alapítható zálogjog.
✘Nem, követelésen nem alapítható zálogjog.
✘Kizárólag már lejárt követelésen lehet zálogjogot alapítani.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "az ingatlannak a tulajdonosa, amelyik hitelfelvételkor fedezetül lett felajánlva a hitelintézetnek"
zálogkötelezett
✘kezes
✘technikai adóstárs
Szükséges-e vizsgálni az ügyfélminősítés során a zálogkötelezett jövedelmét?
✘Igen, minden esetben szükséges vizsgálni.
Nem kell vizsgálni, mivel a zálogkötelezettek a jövedelmükkel nem felelnek a hitel visszafizetéséért, jövedelemigazolást a hiteligényléshez nem kell benyújtaniuk.
✘A hitelintézet döntésén múlik, hogy a zálogkötelezett jövedelmi helyzetét vizsgálni kívánja-e.
Az alábbiak közül mire NEM terjed ki a zálogszerződés?
✘zálogjog érvényesítésének költségeire
✘zálogtárgy tárolása, elszállítására
a tulajdonátruházási illetékre
Az alábbiak közül melyik a zálogkötelezett kötelezettsége?
A hitelintézetet haladéktalanul írásban értesíteni a zálogtárgyra vonatkozó minden olyan körülményről, fizikai vagy jogi tényről, amely annak hitelbiztosítéki értékét vagy forgalomképességét hátrányosan befolyásolja.
✘A zálogtárgyat a hitelintézet előzetes írásbeli engedélye nélkül megterhelni.
✘A zálogtárgyat gazdasági társaságban betétként/apportként elhelyezni.
Megakadályozza-e a zálogtárgy elajándékozása során a zálogjog a fedezet elvonását?
✘Igen, a zálogtárgy eladása/elajándékozása után a zálogjog már nem érvényesíthető.
Nem, tekintettel arra, hogy a zálogtárgy eladása/elajándékozása esetén a zálogjog továbbra is fennmarad.
✘Igen, ez a zálogjog egyik hátránya.
Mihez igazodik a zálogjog esetében a helytállás terjedelme?
a követeléshez, amelynek biztosítékául szolgál
✘a követeléshez, ami a zálogjogosultat egy harmadik féllel szemben megilleti
✘a zálogkötelezett követeléséhez a zálogjogosulttal szemben
Mely esetben gyakorolhatja a zálogjogosult a zálogjogát?
✘Elegendő a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett hitelbiztosítéki nyilvántartásba (HBNY) való bejegyzése.
✘Elegendő a zálogjog ingatlannyilvántartásba való bejegyzése.
A kielégítési jogának megnyíltakor gyakorolhatja zálogjogát.
Milyen jog illeti meg a haszonélvezeti jog jogosultját?
✘Haszonélvezeti jogánál fogva a más személy tulajdonában álló dolgot átruházhatja.
✘Haszonélvezeti jogánál fogva a haszonélvezeti jogot átruházhatja.
Haszonélvezeti jogánál fogva a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti.
Milyen kötelezettség terheli a haszonélvezeti jog jogosultját?
A haszonélvező viseli - a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével - a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek.
✘Köteles viselni a dolog fenntartásával járó terheket, ideértve a rendkívüli javításokat és helyreállításokat.
✘Köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül-e az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jog?
Igen, az ingatlanon alapított haszonélvezeti jog esetén a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges, a tulajdoni lap teherlap-részére bejegyzik.
✘Nem, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által vezetett közhitelű nyilvántartásba jegyzik be.
✘Nem, és semmilyen közhitelű nyilvántartásba sem kerül bejegyzésre.
Melyikre igaz az alábbi meghatározás: egy természetes vagy jogi személy számára biztosított olyan vagyoni értékű jog, amely ideiglenesen jogot biztosít arra, hogy valaki más tulajdonát birtokban tartsa, használja és annak hasznát élvezhesse, a hasznait szedje?
✘Földtulajdon.
Haszonélvezeti jog.
✘Bérbeadás joga.
Eladhatja-e a haszonélvezeti jog jogosultja a haszonélvezet tárgyát?
✘Igen, az összes haszonélvezeti jogosult értékesítheti az ingóságot/ingatlant.
✘Csak az ingóságok esetében igaz, hogy értékesítheti a haszonélvező.
Nem. A haszonélvezőnek joga van az ingatlan vagy az ingóság használatára, de nem rendelkezhet vele.
Milyen kötelezettsége van a haszonélvezőnek a haszonélvezet megszűnésekor?
✘Nem szükséges visszajuttatnia a dolgot a tulajdonosnak, továbbra is rendelkezhet vele.
✘Visszajuttatja a dolgot a tulajdonosnak, de a rendeltetésszerű használatból adódó értékcsökkenést köteles megtéríteni.
Visszajuttatja a dolgot a tulajdonosnak, de a rendeltetésszerű használatból adódó értékcsökkenést nem köteles megtéríteni,. a dologban bekövetkezett károkért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.
Eladhatja-e a tulajdonos az ingatlant, ha arra haszonélvezeti jog van bejegyezve, de elidegenítési tilalom nem került bejegyzésre?
✘Nem lehet értékesíteni az ingatlant.
Az ingatlant a haszonélvező beleegyezése nélkül lehet értékesíteni, de a haszonélvezet a jogszabályban vagy a korábban szerződésbe foglaltak értelmében a megállapított időtartamig érvényben marad a megvásárolt ingatlanon.
✘Csak a haszonélvező hozzájárulásával lehet értékesíteni az ingatlant.
Átengedheti-e a haszonélvezeti jog jogosultja a használat jogát?
A használat és hasznok szedése jogát átengedheti, kivéve, ha ezt ellenérték fejében tenné, amennyiben a tulajdonos részéről az nincs korlátozva.
✘Nem engedheti át a használat és hasznok szedésének jogát.
✘A használat és hasznok szedése jogát tetszése szerint átengedheti.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Hitel ingatlanfedezetéül
✘kizárólag lakóingatlan ismerhető el.
✘kizárólag lakóingatlannak nem minősülő ingatlan ismerhető el.
lakóingatlan vagy lakóingatlannak nem minősülő (kereskedelmi) ingatlan ismerhető el.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Lakóingatlannak minősül az az ingatlan, amelyet
lakás céljára létesítettek, és az ingatlan-nyilvántartásba lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan.
✘lakás céljára létesítettek, és kiadott használatbavételi engedéllyel rendelkezik.
✘a tulajdonos vagy a bérlő által lakott lakáscélú ingatlan, ideértve a svéd lakásszövetkezetek lakásaiban való lakhatáshoz való jogot.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ingatlanfedezet esetén a biztosíték értékét
független ingatlanvagyon-szakértőnek kell megállapítania.
✘az adásvétel során megjelölt értékben kell megállapítani.
✘mindkét fél által elfogadott értékben kell megállapítani.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékét lakóingatlan esetén
✘évente egyszer felül kell vizsgálni.
minden harmadik évben monitorozni kell.
✘nem szükséges felülvizsgálni.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékének monitorozása
történhet statisztikai módszer alkalmazásával is.
✘kizárólag független ingatlanvagyon-értékelő bevonásával történhet.
✘az adós ingatlanértékre vonatkozó írásbeli nyilatkozata alapján történhet.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a kölcsön a 3.000.000 eurót vagy a hitelintézet szavatoló tőkéjének az 5%-át meghaladja, a fedezetül szolgáló ingatlanértékelés legalább háromévente
csak független értékbecslővel történhet.
✘a hitelintézet által választott módszerrel történhet.
✘statisztikai módszerrel történik.
Melyik állítás az igaz? Minek kell tekinteni azt az ingatlant, amit a tulajdonos lakásnak építtetett, később üdülőnek használt, az ingatlan-nyilvántartásban pedig lakásként szerepel?
✘Üdülőnek, a használat szerint.
✘A hitelintézet dönthet, tekintheti lakásnak és üdülőnek is.
Lakásnak, az ingatlan-nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékét kereskedelmi ingatlan esetén
legalább évente egyszer felül kell vizsgálni.
✘minden harmadik évben monitorozni kell.
✘nem szükséges felülvizsgálni.
Mi az elvárás az önálló helyrajzi számon lévő felépítmények esetében?
✘A fedezet fizikai és telekkönyvi státusza nincs összhangban egymással.
✘Amennyiben egyetemleges zálogszerződés került megkötésre.
Önálló helyrajzi számon lévő felépítmény csak akkor fogadható be fedezetként, ha az a telek, amin található, teljes egészében művelési ág alól kivett besorolású.
Miért jelentenek kivételt az építési jellegű hitelek, projekthitelek a fedezetértékelés szempontjából?
Mert ebben az esetben a fedezetül felajánlott épülő ingatlan állapota, státusza változás alatt áll.
✘Mert ezeknek az ingatlanoknak a műszaki állapota és készültségi foka végleges.
✘Mert nem szükséges hozzájuk zálogszerződést kötni.
Hogyan tekinti a bank a tulajdonos üzlethelyiségként építetett és használt, de az ingatlan-nyilvántartásban lakásként szereplő ingatlant?
✘Üdülőként.
Lakóingatlanként.
✘Ez az ingatlan nyilvántartásban nem szereplő kategória.
Milyen lehetőségei vannak az adósnak, ha a hitellel megvásárolni kívánt ingatlan nem komfortos?
✘Projekthitelt igényel és nem lakáshitelt.
Először megszerzi az adós a ház tulajdonjogát, majd annak korszerűsítéséhez igényel lakáshitelt.
✘Komfort nélküli ingatlan megvásárlására hitel igénybevételével nincs lehetőség.
Vásárolhat-e az adós a hitel felhaszálásával könnyűszerkezetes ingatlant?
✘Igen, minden megkötés nélkül.
Igen, de előírás, hogy az ingatlan használatbavételi engedéllyel rendelkezzen, vagy építési jellegű hiteleknél megkapja azt .
✘Nem.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ingatlan a hitel fedezetét
✘óvadékként képezheti.
jelzálogjog útján képezheti.
✘kizárólag keretbiztosítéki jelzálog vagy önálló zálogjog útján képezheti.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlanra bejegyzett zálogjog esetén a zálogjog érvényesítésére
✘kizárólag bírósági határozat útján, bírósági végrehajtás keretében van lehetőség.
✘kizárólag ingatlan árverésen van lehetőség.
bírósági végrehajtás keretében vagy bírósági végrehajtáson kívül van lehetőség.
Melyik fogalom definíciója az alábbi: „Zálogjog alapításához a zálogtárgy birtokának a zálogjogosult részére történő átruházása szükséges.”?
✘jelzálog
kézizálogjog
✘követelést biztosító zálogjog
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? -a piaci értékből levezetett olyan érték, amelyen a fedezet kényszerértékesítés során a kapcsolódó becsült ráfordításokat is figyelembe véve, rövid időn belül értékesíthető az ingatlan"
✘piaci ár
likvidációs (menekülési, likvidálási) érték
✘hitelbiztosítéki érték
Milyen esetben fogadható el az életjáradéki joggal terhelt ingatlan?
Nem elfogadható teher általában, csak abban az esetben fogadnak el ilyen ingatlant a pénzintézetek jelzáloghitel fedezetéül, ha a jogosult lemond e jogáról.
✘Abban az esetben fogadja el az ingatlant a pénzintézet, ha a jogosult hozzájáruló nyilatkozatot tesz.
✘Azzal a feltétellel fogadja el az ingatlant a pénzintézet, hogy bejegyezheti az elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlanra.
Mi a sorrend a nyilvántartásban a zálogjogok tekintetében és miért?
A benyújtás sorrendjében kerülnek feltüntetésre az ingatlan nyilvántartásban és a kielégítési jog a zálogjogosultakat a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.
✘A zálogjogosultak egymás közötti megállapodásán alapul a sorrend.
✘Az első zálogjogosult minden esetben a hitelintézet, függetlenül a bejegyzés időpontjától.
Igaz-e az alábbi állítás? Az adós nem teljesítése esetén az ingatlanra bejegyzett zálogjogot kizárólag bírósági végrehajtás útján lehet érvényesíteni.
Hamis, a bank bírósági határozat alapján végrehajtás útján vagy bírósági végrehajtáson kívül érvényesítheti zálogjogát.
✘Az állítás ebben a formában igaz.
✘Hamis, kizárólag bírósági végrehajtáson kívül érvényesíthető a zálogjog.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet nem első ranghelyű jelzálogjogot fedezetként
✘nem fogadhat el.
általában elfogadhat.
✘csak akkor fogadhat el, ha az ingatlan értéke legalább a hitel összegének tízszerese
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül?
✘A hitelintézet fedezetként kizárólag első ranghelyű jelzálogjogot fogadhat el.
A hitelintézet fedezetként elfogadhat nem első ranghelyű jelzálogjogot is.
✘A hitelintézet fedezetként kizárólag nem első ranghelyű jelzálogjogot fogadhat el.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet a jelzálogjoggal biztosított ingatlant fedezetként elfogadhatja abban az esetben is,
✘ha a tulajdoni lapon az ingatlant terhelő végrehajtási jog bejegyzésre került.
✘ha a tulajdonosváltozásra vonatkozó széljegy a tulajdoni lapon szerepel.
ha a tulajdoni lapon az ingatlant érintő, jogszabályon alapuló szolgalmi jog szerepel.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet hitel fedezetéül elfogadhatja (többek között) azt az ingatlant,
✘amelynek tulajdoni lapján a tulajdonossal szemben indított felszámolás ténye szerepel.
amelynek tulajdoni lapján az állandó jellegű földmérési jel létesítése szerepel.
✘amelynek tulajdoni lapján kisajátítási eljárás indítása szerepel.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet hitel fedezeteként elfogadhatja (többek között) azt az ingatlant,
amelynek tulajdoni lapján a törvényen alapuló közérdekű szolgalom szerepel.
✘amelynek tulajdoni lapján árverés kitűzése szerepel.
✘amelyre a tulajdonos vételi jogot engedett.
Az alábbiak közül mely jogok terhelhetik a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát?
Telki szolgalom, közérdekű használati jog.
✘Jelzálogjog.
✘Elidegenítési és terhelési tilalom.
Az alábbiak közül melyik jog nem keletkezhet a hitelnyújtó hozzájárulása nélkül a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanfedezeten?
✘jogszabályon alapuló szolgalmi jog
✘özvegyi jog
magánszemély jelzáloga
Válassza ki a helyes állítást!
Ha a jelzálogjog megszűnik, akkor az elidegenítési és terhelési tilalom is megszűnik, mert önmagában nem állhat.
✘Ha a jelzálogjog megszűnik, akkor az elidegenítési és terhelési tilalom fennmarad, mert önmagában is fennállhat.
✘Ha a jelzálogjog megszűnik, akkor az elidegenítési és terhelési tilalom fennmarad, amennyiben a tulajdonos ehhez hozzájárul.
Milyen módon nem jöhet létre elidegenítési és terhelési tilalom?
✘jogszabállyal
✘bírósági határozattal
szóbeli megállapodás alapján
Jellemzően mely zálogjogosult esetében elfogadható a nem első ranghelyű jelzálog a pénzügyi intézmény számára?
✘önkormányzat, amennyiben a zálogjogosult nem járul hozzá a további terheléshez
Magyar Állam
✘egyéb pénzintézet, amennyiben az ingatlan értékét megközelítő teher van bejegyezve
Mely esetben nem történhet meg az ingatlanfedezet utólagos terhelése?
✘ha az adós fennálló hiteltörlésztését nem veszélyezteti
✘ha bank számára az ingatlan a terhelést követően az új teherrel együtt is fedezetet biztosítja.
ha az ingatlan hitelbiztosítéki értéke alacsonyabb, mint az adós fennálló hiteltartozása
Mely esetben nincs jogi akadálya a több jelzálogjog bejegyzésének?
Amennyiben az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom nem terheli.
✘Amennyiben az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom terheli.
✘Amennyiben az ingatlant végrehajtási jog terheli.
Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? A hitelintézet ingatlan fedezet esetén, ha az ingatlan lakóingatlan, az értéket
✘legalább évente egyszer monitorozza.
minden harmadik évben monitorozza.
✘ötévente monitorozza.
Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? Amennyiben a fedezetül szolgáló ingatlan értéke csökken, vagy érvényesíthetőségében változás következik be, a hitelnyújtó
felszólítja a kötelezettet, hogy egészítse ki a fedezetet olyan mértékig, amely a hitelintézet belső szabályzatának megfelel.
✘elállhat a szerződéstől.
✘a szerződés megszűnik.
Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? Az ingatlan fedezettel biztosított hitel esetén
✘az adósnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy az ingatlan értéke a futamidő alatt nem csökken.
✘az adósnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy az ingatlan értéke a futamidő alatt nem változik.
az adósnak a hitelintézet szabályzatában meghatározott mértékig a fedezetet ki kell egészítenie.
Az ingatlanfedezetek mellett mely esetben szükséges a hitelfedezeti mutató értékét figyelembe venni?
✘Fogyasztási hitelek esetében
✘Folyószámlahitelkeret esetében
Gépjárműhitel és gépjármű lízing esetében
Kiegészítő ingatlanfedezet bevonása esetén ...
✘a zálogjog bejegyzése megoszlik a két ingatlan között.
a felvett hitel teljes összege zálogjogként bejegyzésre kerül mindkét ingatlanra.
✘a zálogjog bejegyzése a nagyobb értékű két ingatlanra történik.
Az adósnak pótfedezet-nyújtási kötelezettsége NEM keletkezik, ha....
✘a szerződéskötés idején nyújtott fedezet megsemmisül vagy megrongálódik,
a bank a hitelmonitoring során megállapítja, hogy a fedezet értéke nőtt.
✘a fedezetben a fennálló tartozáshoz viszonyítva jelentős értékcsökkenés következik be.
A hitelkamatláb változása indokolhatja-e a kiegészítő fedezet bevonásának szükségességét?
Nem, a hitelkamatláb növekedése miatt a törlesztőrészlet emelkedhet ugyan, de a tőketartozás nem.
✘Igen, a kamatláb növekedése miatt a tőketartozás nő, így a fedezet aránya csökken.
✘A hitelkamatláb csökkenésének hatására a bank az összes fedezetet kiengedheti, amelyek a hitelügylet során bevonásra kerültek.
Milyen kötelezettsége NEM keletkezik a pénzügyi intézménynek a hitel fedezetének vizsgálata során?
✘a fedezet meglétének és fizikai állapotának értékelése
✘a fedezet rendszeres felülvizsgálata
a fedezet műszaki állapotának fenntartása
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha lakossági hitelezés keretében a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálog fedezete mellett nyújt forinthitelt, a kitettségnek a hitelkérelem elbírálásakori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének
80 %-át.
✘60 %-át.
✘45 %-át.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha lakossági hitelezés keretében a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálog fedezete mellett euró alapú pénzügyi lízingszerződést köt, a kitettségnek az elbíráláskori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének
✘75 %-át.
✘80 %-át
55 %-át.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálogfedezet mellett nyújt forinthitelt, és a létesítmény építés alatt van, a forgalmi értéknél
✘az ingatlan értékét a hitelszerződés megkötésének időpontjában fennálló érték alapján kell meghatározni.
✘az ingatlan értékét a teljes készültség elérésekori forgalmi értékének 50 %-ában kell figyelembe venni.
az ingatlan értékét a teljes készültség elérésekori forgalmi értéke alapján kell figyelembe venni.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a futamidő során a hitel fedezeteként nyújtott ingatlan értéke a rendelkezésre álló adatok szerint a piaci árhoz képest jelentősen lecsökken,
✘az adóst fel kell szólítani, hogy nyilatkozzék, elismeri-e a jelentős árcsökkenést.
✘szerződést azonnali hatállyal fel kell mondani.
az ingatlan értékét független ingatlanértékbecslővel felül kell vizsgáltatni.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezeteként felajánlott ingatlannak
káresemények ellen megfelelően biztosítottnak kell lennie.
✘legalább a forgalmi érték 50 %-át elérően biztosítottnak kell lennie.
✘biztosítással nem szükséges rendelkeznie.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelnyújtónak a hitelezhetőségi limit megállapításakor
a természetes személy összes, a hitelnyújtóval vagy más hitelnyújtóval szemben fennálló ismert hiteltartozását figyelembe kell vennie.
✘a természetes személynek kizárólag a hitelnyújtóval szemben fennálló tartozását kell figyelembe vennie.
✘a természetes személy meghallgatását követően tilos figyelembe vennie a természetes személy más hitelnyújtóval szembeni tartozását.
Mi az adósságfék szabályok célja?
A családok, vagy egyéni hitelkérelmezők jövedelmét és a felvenni kívánt hitel törlesztőrészletének arányát vizsgálják, elkerülve az eladósodás lehetőségét.
✘Szabályozni, hogy a terhelendő ingatlan(ok) forgalmi értékének maxi­málisan hány százaléka lehet a fogyasztási hitel.
✘A ranghely meghatározása az ingatlannyilvántartásban.
Melyik fogalom került az definiálásra az alábbiakban? +a hitelhez nyújtott fedezet (pl. jelzáloghitelnél ingatlanfedezet) értékének aránya a maximális hitelösszeg meghatározása során"
hitelfedezeti mutató
✘jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató
✘szolvencia
Igaz-e az alábbi állítás? Az adósságfék szabályokat kizárólag a fedezetként felajánlott ingatlanok esetében szükséges figyelembe venni.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Hamis, a Magyar Nemzeti Bank adósságfék rendeletének szabályait a gépkocsi-vásárlásra vonat­kozóan is alkalmazni kell.
✘Hamis, az adósságfék rendelet szabályait a Diákhitel esetén is alkalmazni kell.
Életbiztosítási szerződéssel kombinált hitel esetén, ha a kölcsön teljes vagy részleges törlesztése a hitelszerződés szerint életbiztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegből történik....
✘a kapcsolódó díjfizetési kötelezettséget nem kell figyelembe venni.
✘kapcsolódó befizetési kötelezettséget a hitelnyújtó havi törlesztőrészletként csak olyan mértékben számítja be, amilyen mértékben ezen kötelezettségeket az ügyfél nem mondhatja vissza egyoldalúan a hitelügylettől függetlenül.
a hitelnyújtó az ügyfél által fizetendő biztosítási díj havi összegét hozzáadja a havi adósságszolgálathoz.
Az alábbiak közül melyik minősül előre rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezetnek?
óvadék, zálogjog
✘állami kezességvállalás
✘bankgarancia
Hogyan kerül az adósságszolgálat megállapításra, amennyiben korlátozott időtartamra kedvezményes kamat kerül felszámításra?
A havi adósságszolgálatba az adósságszolgálat megállapításakor érvényes, nem kedvezményes kamat, díj és tőketörlesztési feltétel alapján számított havi törlesztőrészlet kerül beszámításra.
✘A hitelnyújtó a havi adósságszolgálat megállapításakor ismert kamatot és díjat a futamidő végéig változatlannak tekinti.
✘A hitelnyújtó a kedvezményes kamatot és díjat a futamidő végéig változatlannak tekinti.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően
✘az ingatlan már semmilyen módon nem terhelhető.
✘az ingatlanra az elidegenítési és terhelési tilalom kikötésére tekintettel csak közokiratba foglalt szerződés alapján lehet az ingatlan-nyilvántartásba bármilyen tényt feljegyeztetni vagy terhet bejegyeztetni.
az ingatlan csak annyiban terhelhető, amennyiben a hitelnyújtó számára az ingatlan az újabb teherrel együtt is fedezetet nyújt és a hitelnyújtó a további terheléshez hozzájárul.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanra jogszabályon alapuló szolgalmi jog az ingatlan-nyilvántartásba
bejegyezhető.
✘csak a hitelintézet előzetes hozzájárulásával jegyezhető be.
✘semmilyen esetben sem jegyezhető be.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanon
✘ún. özvegyi jog csak a hitelintézet engedélyével keletkezhet.
ún. özvegyi jog keletkezhet.
✘ún. özvegyi jog nem keletkezhet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával, továbbá a javára kikötött elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlant a jelzálogjog alapításától a jelzálogjog megszűnéséig
✘az ingatlant nem lehet elidegeníteni és megterhelni.
✘az ingatlan szabadon el lehet idegeníteni és meg lehet terhelni, ez a jelzálogot nem érinti.
csak a jelzálog-hitelintézet hozzájárulásával lehet elidegeníteni és megterhelni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával terhelt ingatlanra a jelzálog-hitelintézet javára az elidegenítési és terhelési tilalom az ingatlan-nyilvántartásba
erre nyilvánuló külön kérelem nélkül is bejegyzendő soron kívül.
✘nem jegyezhető be.
✘csak telki szolgalom bejegyzése mellett jegyezhető be.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával terhelt ingatlanra a jelzálog-hitelintézet javára nem jegyzik be az elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba,
✘a jelzálog-hitelintézet ettől függetlenül ezt a jogot bárkivel szemben érvényesítheti.
✘a jelzálog-hitelintézet ezt a jogot senkivel szemben nem érvényesítheti.
a jelzálog-hitelintézet ezt a jogot jóhiszemű harmadik jogszerzővel szemben nem érvényesítheti.
Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlan csak annyiban terhelhető, amennyiben ....
✘az ingatlan az újabb teherrel együtt is fedezetet nyújt és a Magyar Állam hozzájárul.
✘a hhitelnyújtó hitelintézet hozzájárul.
a hitelnyújtó hitelintézet számára az ingatlan az újabb teherrel együtt is fedezetet nyújt és a további terheléshez hozzájárul.
Miért van jelentősége a ranghelynek a jelzáloghitelek esetében?
✘A zálogjogosultak fordított sorrendben megfelelően kerülnek kielégítésre, az utolsóként bejegyzett zálogjogosult kerül először kifizetésre.
A zálogjogosultak ennek a sorrendnek megfelelően kerülnek kielégítésre az adós nemfizetése esetén.
✘A ranghely az ingatlan árváltozásának kockázatának mértékét tükrözi.
Mely esetben részesülhet a második ranghellyel rendelkező zálogjogosult az ingatlan vételárából?
Ha az első ranghelyi zálogjogosult követelése teljes egészében megtérült.
✘Ha az első ranghelyi zálogjogosult ehhez hozzájárult.
✘Ha az ingatlan értéke nem nyújt fedezetet az első ranghelyi zálogjogosult követelésére.
Helyes-e az alábbi állítás? Hitelfelvétel miatt történő ingatlanfedezet utólagos terhelése során kizárólag az ingatlan fedezeti értékét vizsgálják, hogy elbír-e még további terhelést.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Nem elég, ha az ingatlan elbír még további terhelést, fontos, hogy a hitelfelvevő jövedelme mind a már bejegyzett kölcsön, mind a felvenni kívánt hitel havi törlesztéséhez elegendő legyen.
✘Hamis, az ingatlan műszaki állapotát is vizsgálják.
Felmondott hitel ingatlanfedezetére bejegyezhető-e újabb jelzálog?
Nem, amennyiben felmondott hitel terheli az ingatlant, vagy végrehajtási jog van rá bejegyezve, akkor arra további jelzáloghitel vagy adósságrendező kölcsön nem vehető fel.
✘Igen, amennyiben az ingatlan fedezeti értéke elbírja a további terhelést.
✘A pénzügyi intézmény döntése, hogy elfogadja-e a második ranghelyű jelzálogot.
Terhelt ingatlan vásárlásakor az adásvételi szerződésben az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy ....
✘majd a vevő visszafizeti a kölcsön összegét.
a vevő által átadott saját erőből visszafizeti a kölcsönt.
✘3 éven belül visszafizeti a kölcsönt.
Ha ugyanazon ingatlanra többféle devizanemben nyújtanak jelzálog fedezet mellett lakossági hitelt.....
✘az egyes devizanemben nyújtott hitelre meghatározott limitek közül az első hitel felvételnél meghatározott limiteket kell alkalmazni.
✘az egyes devizanemben nyújtott hitelre meghatározott limitek közül a legmagasabbat kell alkalmazni.
az egyes devizanemben nyújtott hitelre meghatározott limitek közül a legalacsonyabbat kell alkalmazni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az adós által felajánlott ingatlan az értékbecslés alapján nem nyújt elegendő fedezetet a hitelhez,
✘újabb ingatlan bevonására nem kerülhet sor, a hitelkérelmet el kell utasítani.
más ingatlan jelzálogfedezete mellett a hitel folyósítása lehetséges.
✘más ingatlan jelzálogfedezetül bevonható, azonban kizárólag lakóingatlanra vonatkozó jelzálog mellett köthető a hitelszerződés.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az adós által a hitel fedezetéül felajánlott biztosíték nem elegendő,
más jellegű biztosíték (pl. óvadék, kezesség) bevonható.
✘a továbbiakban kizárólag ingatlan fedezet fogadható el.
✘a továbbiakban kizárólag lakóingatlan vonható be fedezetként.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Egy hitelügylet során fedezetként
✘kizárólag egy ingatlan vonható be és annak fedeznie kell az egész hitelt.
✘csak azonos típusú biztosítékok vonhatók be.
az ingatlan jelzálogjog mellett kezesség is bevonható, ha az ingatlan önmagában nem elegendő fedezet.
Hogyan biztosítja be a hitelintézet a kölcsönt több ingatlanfedezet bevonása esetén?
egyetemleges jelzálog bejegyzése
✘jelzálog bejegyzése a pótfedezetre
✘óvadék alapítása
Mi a különbség a pótfedezet és a helyettesítő ingatlan (fedezet) között?
✘A pótfedezetre csak második ranghelyű jelzálog jegyezhető be, a helyettesítő ingatlanra első ranghelyű is.
A helyettesítő ingatlan esetében a megvásárolni kívánt ingatlan helyett kerül bevonásra a hitelügyletbe, az újonnan vásárolt ingatlanunk tehermentes marad. A pótfedezet a rendes fedezet mellett kerül bevonásra, mindkét ingatlanra bejegyzésre kerül a jelzálog.
✘A helyettesítő ingatlanra csak második ranghelyű jelzálog jegyezhető be, a pótfedezetre első ranghelyű.
Mekkora a maximálisan felvehető foint hitelösszeg aránya a felajánlott ingatlanok értékéhez képest, amennyiben 3 ingatlan kerül fedezetként bevonásra?
80%
✘90%
✘75%
Bevonható-e a jelzáloghitelszerződésbe szerződésbe az ingatlan mellett más típusú biztosíték?
✘Igen, de kizárólag személyi biztosíték is bevonható pl. kezesség.
✘Igen, de kizárólag másik tárgyi biztosíték is bevonható pl. óvadék.
Amennyiben az adós által a hitel fedezetéül felajánlott biztosíték nem elegendő, más jellegű biztosíték (pl. óvadék, kezesség)is bevonható.
Milyen típusú biztosítékként szolgálhat jellemzően a garázs?
✘rendes fedezet
kiegészítő (pót) fedezet
✘társfedezet
Melyik fogalom meghatározása a következő: „Tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet.”?
✘használati jog
közös tulajdon
✘köztulajdon
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Közös tulajdon esetén a tulajdonostársak
mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára.
✘kötelesek írásban rögzíteni azt, hogy melyik tulajdonostárs hogyan jogosult a dolog birtoklására és használatára.
✘kötelesek közokiratban rögzíteni, hogy melyik tulajdonostárs jogosult a dolog birtoklására és használatára.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az egész közös tulajdonban lévő dolgot megterhelik, ehhez
a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges.
✘a tulajdonostársak egyszerű szótöbbségi határozata szükséges.
✘a tulajdonostársak 3/4-ének hozzájárulása szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetében nem valamennyi tulajdonostárssal szemben van végrehajtási jog bejegyezve,
✘az árverés a hitelintézet kérelmére az egész ingatlanra kitűzhető.
✘az árverés a végrehajtó döntése alapján az egész ingatlanra kitűzhető.
árverés csak az adós tulajdoni hányadára tűzhető ki.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetében nem valamennyi tulajdonostárssal szemben van végrehajtási jog bejegyezve, az árverés kitűzéséig
✘az adós tulajdonostársai az ingatlant együttesen értékesíthetik.
az adós tulajdonostársai együttesen kérhetik, hogy az egész ingatlant árverezzék el.
✘az adós tulajdonostársai együttesen kérhetik, hogy az adós szüntesse meg a közös tulajdont.
Melyik NEM feltétele az osztatlan közös tulajdonban lévő - de birtoklásban és használatban elkülönült ingatlanrészt alkotó - ingatlan hitelfedezetként való felajánlásának?
✘A lakóingatlan önállóan is forgalomképes, műszakilag a többi ingatlantól elhatárolt és önálló bejárattal és közművekkel rendelkezik.
✘A tulajdonostársaknak elővásárlási jogról való, teljes bizonyító ere magánokiratban tett lemondó nyilatkozata
Vagyonmegosztási szerződés a tulajdonostársak között.
Mely fogalom kerüt az alábbiakban definiálásra? "egy olyan dokumentum, amelyben rendezésre kerülnek az ingatlan használatának, egymás közötti felosztásának kérdései"
használati megállapodás
✘vagyonmegosztási szerződés
✘tulajdoni lap
Milyen feltétele(i) vannak a közös tulajdonban lévő épületrészek felújítására felvett hitelnek?
✘A tulajdonostársak legalább felének a hozzájárulása szükséges.
Az egész közös tulajdonban lévő dolgot megterheljék, amihez a tulajdontársak egyhangú határozata szükséges.
✘A tulajdonostársak minősített többségének a hozzájárulása szükséges.
Jellemzően milyen jog illeti meg az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan tulajdonosát a többi tulajdonostárssal szemben?
elővásárlási jog
✘zálogjog
✘vételi opció
Honnan tudhatja meg a vevő, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan osztatlan közös tulajdonban áll?
A tulajdoni lapon több tulajdonos van, és az ingatlannyilvántartásban szereplő alapterület nagyobb, mint amit a vevő megvásárolna.
✘Az eladó írásos tájékoztatást nyújt róla.
✘A pénzügyi intézmény írásos tájékoztatást nyújt róla.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A TakarNet rendszerben
✘mindegyik körzeti földhivatal a saját illetékességi területéről szolgáltat tulajdoni lap másolatot.
mindegyik körzeti földhivatal az ország egész területéről szolgáltat tulajdoni lap másolatot.
✘mindegyik körzeti földhivatal a saját illetékességén kívül az adott megye illetékességi területéről szolgáltat tulajdoni lap másolatot.
Melyik állítás igaz? Melyik tulajdonilap-másolat típus tartalmazza az ingatlanra vonatkozó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett fennálló és törölt adatokat?
A teljes másolat.
✘A részleges másolat.
✘A teljes szemle másolat.
Melyik állításra igaz? Az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartás kizárólag csak a hatályos bejegyzéseket tartalmazza
✘a teljes tulajdoni lap másolat.
✘a részleges tulajdoni lap másolat.
a szemle másolat.
Melyik fogalom definíciója a következő: „Olyan okirat, amely tartalmazza az ingatlanra vonatkozó, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett fennálló és törölt adatokat, továbbá amelyet hitelesítő záradékkal láttak el, és amelyet a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv fokozott biztonságú elektronikus aláírásával és időbélyegzővel hitelesített.”?
✘Nem hiteles tulajdoni lap másolat.
E-hiteles teljes tulajdoni lap másolat.
✘E-hiteles szemle másolat.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az e-hiteles tulajdoni lap másolat kinyomtatva, papír formátumban
✘hiteles, teljes bizonyító ere dokumentumnak minősül.
nem minősül hiteles, teljes bizonyító ere dokumentumnak.
✘kizárólag biztonsági elemekkel állított biztonsági papírra nyomtatva minősül hiteles, teljes bizonyító ere dokumentumnak.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A TakarNet rendszer szolgáltatásait
✘kizárólag jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek vehetik igénybe.
✘kizárólag ügyvéd, közjegyző, bírósági végrehajtó veheti igénybe.
bárki igénybe veheti, ha rendelkezik az ehhez szükséges technikai feltételekkel és az igénybevétel feltételeit rögzítő szolgáltatási szerződést köt.
A jelzálog-hitelintézet jelzálogjoga és a hozzá kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére, módosítására vagy törlésére irányuló kérelem tárgyában milyen ügyintézési határidővel jár el az ingatlanügyi hatóság?
A földhivatal soron kívül, 8 napon belül dönt a kérelemről.
✘A földhivatal a jelzálogjoggal kapcsolatos kérelemről soron kívül, az elidegenítési és terhelési tilalommal kapcsolatos kérelemről 30 napon belül dönt.
✘Az ügyintézési határidő 60 nap.
Melyik nem tartozik a TakarNet szolgáltatásai közé?
✘E-hiteles tulajdoni lap másolat
✘Ingatlan változás figyelés
Értékbecslés
Díjköteles-e a TakarNet szolgáltatás?
Igen, az adatszolgáltatásért jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni, amelyet a felhasználók havi számla alapján egyenlíthetnek ki.
✘Nem, a szolgáltatások ingyenesen elérhetők.
✘Magánszemélyek számára nem, üzleti felhasználóknak igen.
Melyik nem tartozik az új ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény célkitűzései közé?
✘az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja és korszerűsítése;
✘a papíralapú ügyintézés felváltása a hatékonyabb és gyorsabb elektronikus ügyintézéssel;
az ingatlan-tulajdonosok személyes adatainak lekérdezése.
Milyen esetben kérhető le személyes adat az új Inytv. alapján?
✘A tulajdoni lapról bárki számára megismerhető a tulajdonos neve és lakcíme.
Csak a lekérdező azonosítása és a lekérdezés céljának megjelölése mellett ismerhetők meg
✘Az ügyfél kizárólag a saját adatait kérheti le.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Óvadék tárgya lehet
✘pénzt helyettesítő eszköz.
✘bármely forgalomképes dolog.
pénz, értékpapír, fizetésiszámla-követelés, betétszerződésből eredő követelés vagy egyébként jogszabály rendelkezése szerint számlavezetőként erre feljogosított intézmény által vezetett számlán nyilvántartott követelés, továbbá jogszabályban óvadék tárgyaként meghatározott más vagyontárgy.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az óvadék tárgy készpénz, az óvadék alapításához
✘csak az arra irányuló szerződés szükséges.
Az arra irányuló szerződés és az óvadék tárgyának a jogosult részére való átadása szükséges (kézizálogjog szabályai irányadók).
✘az arra irányuló szerződés teljes bizonyító ere magánokiratba foglalása szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kielégítési jog megnyíltakor a jogosult az óvadékkal biztosított követelését
✘bírósági végrehajtás útján érvényesítheti.
✘közös értékesítés útján érvényesítheti.
az óvadék tárgyából közvetlenül kielégítheti, ha az óvadék tárgya pénz, fizetésiszámla-követelés, tőzsdei vagy egyéb nyilvánosan jegyzett piaci árral rendelkező értékpapír, vagy az adott időpontban az értékpapírban foglalt feltételek szerint a felektől függetlenül meghatározható értékkel rendelkező pénzkövetelést megtestesítő értékpapír.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az óvadék klasszikus tárgya:
✘kizárólag a pénz.
✘kizárólag az értékpapír.
a pénz és az értékpapír.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az óvadék tárgya okirati értékpapír,
az óvadék tárgyát át kell adni a jogosultnak.
✘az óvadék tárgyának átadásáról a felek megállapodhatnak.
✘az óvadék tárgyának átadása csak abban az esetben kötelező, ha a felek a szerződésben azt kifejezetten kikötötték.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha ugyanazt a zálogtárgyat óvadék és jelzálogjog is terheli,
✘a zálogjog jogosultját kielégítési elsőbbség illeti meg az óvadék jogosultjával szemben.
az óvadék jogosultját kielégítési elsőbbség illeti meg a jelzálogjog jogosultjával szemben.
✘egyiket sem illeti meg kielégítési elsőbbség a másikkal szemben.
Válassza ki a helyes választ az alábbiak közül! A hitelek biztosítékaként az óvadék tárgya lehet
✘műkincs.
állampapír.
✘gépjármű.
Mi az óvadék funkciója?
fedezetet biztosít a hitelező jogos követelésére.
✘az ügyfél védelme a hitelfelvétel során
✘annak megakadályozása, hogy a pénzügyi intézmény a fizetési kötelezettségeit ne teljesítse
Mi az óvadék előnye?
az óvadékkal biztosított követelés az óvadék tárgyából közvetlenül kielégíthető
✘magasabb összegű hitel biztosítékaként is elfogadható
✘az ügyfélnek nem szükséges átadni az óvadék tárgyát a pénzügyi intézmény számára
Felhasználhatja-e a bank a nála óvadékként elhelyezett értékpapírt üzleti célból?
✘Igen, minden esetben.
✘Sohasem.
A felek megállapodhatnak abban, hogy a jogosult az óvadék tárgyát felhasználhatja és rendelkezhet-e vele.
Milyen formában NEM lehet bankszámlapénz óvadék tárgya?
✘zálogjogosult bankszámlája javára való befizetés
✘átutalás útján való zálogba adásával
hitelbiztoítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel
Igaz-e az alábbi állítás? Óvadék kizárólag pénzkövetelés biztosítására alapítható.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
✘Hamis, óvadék minden összegszerűen meghatározható követelés bizotsítására alkalmas.
Hamis, óvadékkal biztosítható egy szerződésben vállalt magatartás, bérelt dolog épségben való visszaadása, vagy titoktartásra irányuló kötelezettség is.
Elkülönül-e a pénzen átutalás formájában alapított óvadék az óvadék jogosultjának saját vagyonától?
Ha a felek nem kívánják, hogy az óvadékul átutalt összeg beolvadjon az óvadéki jogosult saját vagyonába, akkor a zálogkötelezettnek egy elkülönített letéti számla javára kell utalnia az óvadéki összeget.
✘Nem, az óvadék összege minden esetben elválaszthatatlanul összekeveredik a zálogjogosult saját pénzeivel, a zálogjogosult vagyonává válik, aki azzal sajátjaként rendelkezhet.
✘Nem, az óvadék jogosultja már a kielégítési jog megnyílása előtt is használhatja az óvadék tárgyát.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott követelés biztosítékául szolgáló zálogtárgyból
✘bármikor kielégítést kereshet.
más követeléseket megelőzően kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít.
✘a követelés beszedésére közvetlenül bírósági végrehajtást kezdeményezhet, ha a kötelezett nem teljesít.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjog
szerződés vagy törvény alapján keletkezhet.
✘kizárólag jogszabály alapján keletkezhet.
✘kizárólag hatósági döntés és jogszabály alapján keletkezhet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogszerződést
✘kötelező közjegyzői okiratba foglalni.
✘akár szóban, akár írásban meg lehet kötni.
írásban kell megkötni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogtárgyból való kielégítés
a zálogjogosult választása alapján bírósági végrehajtás útján vagy – a fogyasztóval szemben a törvény szerinti korlátozásokkal - bírósági végrehajtáson kívül történhet.
✘a zálogtárgy tulajdonjogának megszerzésével történik.
✘árverésen történő értékesítéssel történik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Zálogjog tárgya lehet
✘minden végrehajtás alá vonható dolog.
bármely vagyontárgy.
✘minden, használati értékkel bíró immateriális jószág.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálog esetén a zálogtárgy
✘a zálogkötelezett birtokában marad, de a zálogkötelezett a zálogtárgy használatára nem jogosult.
✘a zálogkötelezett bérletében marad.
a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult a dolog rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megőrzi.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kizárólag jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani
✘az ingatlanokat és a gépjárműveket.
az ingatlanokat.
✘az ingatlanokat, ha a zálogjog csupán az ingatlan egy részére terjed ki.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlanon kívül más dolgon jelzálogjog alapításához
✘a zálogszerződés teljes bizonyító ere magánokiratba foglalása szükséges.
✘ügyvéd vagy jogtanácsos által ellenjegyzett zálogszerződés szükséges.
a zálogszerződés írásba foglalása, és a zálogjog megfelelő nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha ingatlanon alapítanak jelzálogjogot, az alapításhoz
az erre irányuló szerződésen kívül a jelzálogjognak az ingatlan nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
✘a szerződés közokiratba foglalása szükséges.
✘az erre irányuló szerződésen kívül a jelzálogjognak az ingatlan fekvése szerint illetékes önkormányzati adóhatósághoz való bejelentése szükséges.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kézizálogjog létrejöttéhez
az erre irányuló zálogszerződésen felül a zálogtárgy átadása is szükséges.
✘elegendő az erre irányuló zálogszerződés létrejötte.
✘a zálogszerződésnek közjegyzői okiratba foglalása és a zálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által (MOKK) vezetett nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kézizálog jogosultja a zálogtárgyat
✘használhatja és hasznosíthatja, azonban köteles épségben megőrizni.
✘köteles épségben megőrizni, jogosult használni, de a hasznosításra a törvény nem ad lehetőséget.
köteles épségben megőrizni, de külön szerződéses rendelkezés hiányában nem használhatja és nem hasznosíthatja, természetes hasznait azonban jogosult és köteles is szedni.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül a zálogjogról? A körülírással meghatározott zálogtárgyak feletti jelzálogjog alapításához
a zálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által (MOKK) vezetett nyilvántartásba bejegyzése szükséges.
✘a zálogszerződés ügyvéd vagy jogtanácsos által történő ellenjegyzése szükséges.
✘a zálogszerződés közjegyzői okiratba foglalása szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjogosult kielégítési joga
a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válásakor, a teljesítés elmulasztása esetén nyílik meg.
✘a zálogjogosult döntésétől függően, akár a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válását megelőzően is megnyílhat.
✘kizárólag a zálogjogosult által indított bírósági végrehajtási eljárásban nyílik meg.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése bírósági végrehajtás útján történhet.
✘A fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése a zálogkötelezett jogosult dönteni arról, hogy a kielégítési jog gyakorlására bírósági végrehajtás útján vagy bírósági végrehajtáson kívül kerüljön sor.
✘A fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése kielégítési jog bírósági végrehajtáson kívüli gyakorlásának módját a zálogkötelezett jogosult megválasztani.
Mi jellemzi a keretbiztosítéki zálogjogot?
Nincs összegszerűen előre meghatározott követelés, hanem a jelzálogjog mindazon követeléseket biztosítja a meghatározott legmagasabb összeg erejéig, amelyek az alapul szolgáló jogviszonyban a jogosult számára időről időre keletkeznek.
✘A zálogjog a zálogtárgyat a biztosított követeléstől függetlenül terhelik, ezáltal könnyebben átruházható.
✘A zálogszerződés megkötése után a kötelezett vagyonába kerülő vagyontárgyra is kiterjed, amikor a tulajdonába kerül, illetve megszűnik, ha a vagyontárgy a kötelezett tulajdonából kikerül.
Mi a zálogjog tartalma hitelezői oldalról?
kielégítési elsőbbség
✘tűrési kötelezettség
✘kielégítési kötelezettség
Elválhat-e időben egymástól a zálogjog alapítása és a zálogtárgy létrejötte?
✘Csak abban az esetben, ha a zálogtárgy korábban létrejött, mint ahogy a zálogjogot megálapították.
Igen, pl. jövőbeni ingatlant (pl. felépítményt) terhelő jelzálogjog esetén.
✘Nem, ez a kettő minden esetben egybeesik.
Az alábbiak közül melyiken alapítható zálogjog?
esedékessé vált (lejárt) követelés
✘elévült követelés
✘el nem ismert követelés
Ha a zálogtárgy értékének lényeges csökkenésétől lehet tartani.....
✘a tulajdonos állagmegóvás céljából visszakérheti a zálogtárgyat.
a tulajdonos más megfelelő biztosíték felajánlása mellett a zálogtárgy visszaadását kérheti.
✘a zálogjogosult a kielégítési jog megnyílása előtt értékesítheti a zálogtárgyat.
Mire terjed ki az egyetemleges zálogjog kielégítési joga?
Csak annyi zálogtárgyra terjed ki, amennyi a biztosított követelés kielégítéséhez szükséges.
✘A zálogkötelezett összes vagyontárgyára kiterjed.
✘A zálogjogosult összes vagyontárgyára kiterjed.
Mi a vagyont terhelő zálogjog tárgya?
✘a zálogjogosult mindenkori teljes vagyona
a zálogkötelezett mindenkori teljes vagyona
✘a zálogkötelezett vagyona a zálogszerződés megkötésének időpontjában
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről?
A felek a kezességi szerződésben kizárhatják a sortartási kifogás jogát, azaz a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre.
✘A kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelését először a kötelezettől hajtsa be, ha a kezesség vállalását írásban rögzítették.
✘A kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelését először a kötelezettől hajtsa be, ha a kezesség mellett zálogjog is kikötésre került.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít,
✘megfelelő biztosítékot nyújt a tartozásra.
maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni.
✘ún. adóstárssá válik.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A sortartásos kezesség esetén a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg
a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. Ez a szabály a kötelezett és a kezesek együttes perlését nem gátolja.
✘a kötelezett a tartozás kiegyenlítését vállalja.
✘a követelés a kötelezett vagyonának jelentős csökkenése nélkül behajtható.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? Ha ugyanazért a kötelezettségért többen vállalnak kezességet, a kezesek
✘a kötelezettségvállalásuk sorrendjében felelnek.
✘egyenlő arányban felelnek.
egyetemlegesen állnak helyt a jogosulttal szemben.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen az elvállaláskor volt,
✘így nem terjed ki a kezesség elvállalása utána esedékessé váló mellékszolgáltatásra sem.
kiterjed a kötelezett szerződésszegésének jogkövetkezményeire és a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékkövetelésre is.
✘de a kezesség elvállalása utáni időszakra a jegybanki alapkamatnak megfelelő kamat - késedelmes teljesítés esetén - a kezessel szemben érvényesíthető.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? Ha a kezes a jogosultat kielégíti,
✘a követelés az azt biztosító jogokkal átszáll a kezesre, de végrehajtási jog nem illeti meg.
✘a kötelezettel szemben semmiféle igényt nem érvényesíthet.
megtérítési igénye keletkezik a kötelezettel szemben.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezességi szerződés érvényességi feltétele, hogy
a kezességet írásban vállalják.
✘a kezességvállalást közjegyzői okiratba foglalják.
✘a kezességvállalást közjegyzői okiratba, vagy ügyvéd, vagy jogtanácsos által ellenjegyzett okiratba foglalják.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezes a kötelezett ellen folytatott per és végrehajtás költségeiért
akkor felel, ha a keresetindítás előtt a jogosult a teljesítésre eredménytelenül szólította fel.
✘felelőséggel csak akkor tartozik, ha a szerződésben kifejezetten vállalta ennek a megfizetését.
✘semmilyen esetben nem kell, hogy helytálljon.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A jogszabály szerint ún. készfizető kezesség jön létre, ha
a) a követelés kötelezettől való behajtása a kötelezett lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, telephelyének vagy székhelyének megváltozása következtében lényegesen megnehezült; b) a jogosult a kötelezettel szembeni egyéb követelése behajtása végett végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést; vagy c) a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene felszámolás indult.
✘a kezes kifejezetten a követelésnek a kötelezettől be nem hajtható részéért vállalt felelősséget.
✘a kezes a kötelezett közeli hozzátartozója.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezesi szerződés alapján
✘a kezes bírósági határozattal sem kötelezhető a teljesítésre.
✘a kezes a kötelezettség összegével arányban álló zálogjog nyújtására köteles.
- amennyiben a kötelezett nem teljesít -, a kezes köteles a kötelezett helyett a jogosultnak teljesíteni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ugyanazért a kötelezettségért egyidejűleg
✘többen nem vállalhatnak kezességet.
többen is vállalhatnak kezességet.
✘többen csak abban az esetben vállalhatnak kezességet, ha a jogosult és a kötelezett a több kezes elfogadásáról együttes nyilatkozatot tesz.
Melyik állítás igaz a kezességről az alábbiak közül?
✘Fogyasztó által vállalt kezesség esetén a jogosult a fogyasztót a kezességi szerződés létrejöttét megelőzően csak a kezes kötelezettségeiről köteles tájékoztatni.
Fogyasztó által vállalt kezesség esetén a jogosult köteles a fogyasztót a kezességi szerződés létrejöttét megelőzően tájékoztatni a kezes jogairól és kötelezettségeiről és a kötelezett helyzetéből vagy a kötelezettség természetéből fakadó, a hitelező előtt ismert különleges kockázatokról.
✘Fogyasztó által vállalt kezesség esetén a jogosultat a fogyasztóval szemben nem terheli előzetes tájékoztatási kötelezettség.
Melyik állítás igaz a kezességről az alábbiak közül?
✘A kezesség dologi biztosíték.
✘A kezes az általa biztosított alapjogviszony kötelezettje is egyben.
Egy kötelezettséget több kezes is biztosíthat.
Melyik állítás igaz a kezesség és a garancia összevetéséről az alábbiak közül?
A kezes kötelezettsége - szemben a garantőr kötelezettségével - járulékos.
✘Mind a kezes, mind a garantőr kötelezettsége járulékos.
✘Mind a kezes, mind a garantőr kötelezettsége önálló.
Melyik jellemző a határozatlan időre megkötött kezességre?
három hónapos felmondási idővel szüntethető meg a kezességi szerződés
✘egy éves felmondási határidővel szüntethető meg a kezességi szerződés
✘nem mondható fel a kezességi szerződés
Milyen biztosítéknak minősül a cég tulajdonosa által vállalt kezesség a vállalkozás hitele tekintetében?
✘sortartásos kezesség
tulajdonosi kezesség
✘különvált zálogjog
Mely esetben alkalmazható a fogyasztói kezesség?
✘ha a kezes a jogi személy kötelezett vezető tisztségviselője
✘ha a kezes a jogi személy kötelezett többségi befolyással bíró tagja
ha a kezes a természetes személy kötelezett közeli hozzátartozója
Kitől kérheti a jogosult a teljesítést, ha a kezességet egyidejűleg többen (vagy egymásra tekintettel) vállalták el?
✘A jogosult valamennyi kezestől együtt kérheti a kötelezettség teljesítését.
✘A jogosult valamennyi kezestől bármelyiküktől külön-külön kérheti a kötelezettség teljesítését.
Mindkét válasz igaz.
Mely esetben láthatók a kezes adatai a KHR-ben?
A kezes adatai nem szerepelnek a KHR-ben.
✘Amennyiben aláírta a kezességi szerződést.
✘Amennyiben rendezte a tartozást az elmúlt 1 évben.
Melyik az a személy, akit per esetén a főkötelezettel együtt marasztal el a bíróság?
készfizető kezes
✘sortartó kezes
✘dologi kezes
Felelős-e a kezes a perköltség és végrehajtási költség megfizetéséért?
csak akkor felel a per- és végrehajtási költségért, ha a jogosult őt a kereset, illetve a végrehajtás megindítása előtt felszólította a teljesítésre
✘Igen, minden esetben, hiszen a tartozás részét képezték.
✘Nem, ezeket az adós köteles megfizetni.
Hogyan definiálhatjuk a kezesség fogalmát?
✘A bank meghatározott feltételek esetében a kedvezményezettnek a meghatározott összeghatárig határidőn belül teljesíteni fog.
A kezes kötelezettségvállalása a jogosulttal szemben arra, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, úgy maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni.
✘Előlegvisszafizetési-garanciaként definiálhatjuk.
Válassza ki az alábbiak közül a kezességre vonatkozó helyes állítást!
✘Írásban és szóban is vállalható érvényes kezesség.
A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért a kezességet vállalta.
✘A kezesség nem tételez fel főkötelezettséget, ahhoz nem igazodik, mivel önálló kötelezettségvállalás.
Az alábbiak közül milyen formában valósulhat meg a kezességvállalás?
✘Határidős kezesség formájában.
✘Opcionális kezesség formájában.
Egyszerű kezesség és készfizető kezesség formájában.
Mit jelent az egyszerű kezesség az alábbiak közül?
A tartozás behajtását először az adóstól kell megkísérelni, eredménytelenség esetén lehet csak fordulni a kezeshez (sortartás).
✘A tartozás esedékességekor a hitelező egyaránt fordulhat a kezeshez és az adóshoz is (nincs sortartás).
✘Nincs sortartási kötelezettség, de a tartozás behajtását először a kezesnél kell megkísérelni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jogszabályi állami kezesség
törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kiadása nélkül létrejön.
✘a kormányfő nyilatkozatával vállalható.
✘nincs.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi állami kezesség, állami garancia
olyan kötelezettségvállalás, melyet a Kormány egyedi határozatában, vagy törvényben foglalt felhatalmazás alapján az államháztartásért felelős miniszter vállalhat.
✘az állami garancia egyedi kormányrendeleten és törvényen alapul.
✘az állami garancia egyedi kormányhatározaton és kormányrendeleten alapul.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az egyedi vagy a jogszabályi állami kezesség alapján a központi költségvetés kifizetést teljesít,
az állam által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének az állammal szembeni tartozásává válik, és azt – törvény eltérő rendelkezése hiányában – adók módjára behajtandó köztartozásként kell behajtani.
✘a kifizetett összegért a tartozás eredeti kötelezettje nem felel.
✘a kifizetett összegért a tartozás eredeti kötelezettje csak akkor tartozik felelőséggel, ha jogellenes magatartást tanúsított.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi és jogszabályi állami kezesség alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg, mint állammal szembeni tartozás,
✘kizárólag bírósági végrehajtás útján érvényesíthető.
adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
✘nem érvényesíthető.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az állami kezesség
✘mindig jogszabályon alapul.
lehet jogszabályi és egyedi.
✘kizárólag egyedi kezesség-, illetve garanciavállalás lehet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi állami kezesség esetén
✘kezességi, illetve garanciavállalási díj köthető ki.
– törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kezességvállalási, illetve garanciavállalási díjat az államháztartásért felelős miniszter állapítja meg.
✘a kezességi, illetve garanciavállalási díj megállapításáról az Országgyűlés dönt.
Létrehozatala szempontjából tekintve az állami kezesség lehet
✘az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) határozatán alapuló állami kezesség.
egyedi állami kezesség és jogszabályon alapuló állami kezesség.
✘Alaptörvényen alapuló állami kezesség.
Mely esetben vállal a magyar állam kezességet az adós tartozása kapcsán?
✘Amennyiben a kötelezettnek adó- vám tartozása áll fenn.
Amennyiben a hitel, a kölcsön vagy a kötvény visszafizetésére kötelezett nem áll csőd -, felszámolás vagy végelszámolás alatt.
✘Amennyiben a kötelezett a központi alrendszerbe tartozó költségvetési szerv.
Az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelek esetében az állami készfizető kezességvállalás arányát....
...a hitelszerződésben rögzíteni kell.
✘....az ingatlannyilvántartásban rögzíteni kell.
✘....az egyedi megállapodásban kell rögzíteni.
Mire terjed ki a hitelgarancia?
✘Csak a tőke összegére vonatkozik.
Általában a felvett hitel tőkeösszegére vonatkozik, azonban a kezességvállalás nemcsak a tőkére, hanem a fizetendő kamatra is kiterjedhet.
✘Kizárólag a kamat összegére vonatkozik.
Ki jogosult az állami kezességvállaláshoz kapcsolódó jognyilatkozatok megtételére?
Az államháztartásért felelős miniszter jogosult.
✘Az MNB elnöke jogosult.
✘A hitelintézet képviseletében eljáró személy jogosult.
Fennmarad-e az állam készfizető kezességvállalása egy esetleges fizetési könnyítés jóváhagyását követően?
✘Nem.
Igen, a hiteladósság változatlan arányában.
✘Igen, de az adósság csak egy töredékére.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződés kedvezményezettje az általános szabályok szerint
✘az, akivel a biztosító szerződést köt.
a szerződésben megnevezett személy, vagy a bemutatásra szóló kötvény birtokosa, illetve ilyen személyek hiányában vagy ha a kedvezményezett megnevezése nem volt érvényes a biztosítási esemény időpontjában, a biztosított vagy örököse.
✘kizárólag a biztosított közeli hozzátartozója.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződésben a biztosított szerződő fél
✘az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet nem nevezhet meg.
✘az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet a biztosító előzetes írásbeli hozzájárulásával nevezhet meg.
az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a biztosítási esemény bekövetkezéséig bármikor megnevezhet más kedvezményezettet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződés megkötéséhez és módosításához - ha a szerződést nem a biztosított köti meg -,
a biztosított hozzájárulása szükséges.
✘a szerződés kedvezményezettjének az engedélye szükséges.
✘a biztosított engedélye nem szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az életbiztosítás bármely okból a biztosítási összeg kifizetése nélkül szűnik meg,
✘a biztosítót a megszűnést követően semmiféle kifizetési kötelezettség nem terheli.
a biztosító köteles a szerződésben meghatározott visszavásárlási összeget kifizetni.
✘a biztosító köteles az addig részére befizetett összeget visszafizetni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén a biztosító a biztosítási díjat
az első évben bírósági úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az évben a biztosított a díjfizetést már megkezdte, vagy a díjfizetésre halasztásban állapodtak meg.
✘bármikor bírósági úton érvényesítheti.
✘nem követelheti.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása miatt vesztette életét,
✘a biztosítót semmiféle fizetési kötelezettség nem terheli.
✘a befizetett összeget a biztosító ekkor is köteles a kedvezményezettnek kifizetni.
a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól mentesül, a visszavásárlási összeg az örököst illeti meg, de a kedvezményezett abból nem részesülhet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén, ha a kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal vagy jogutós nélkül megszűnik,
a kedvezményezett kijelölése hatályát veszti.
✘a kedvezményezett örököse lép az eredeti kedvezményezett helyébe.
✘a kedvezményezett által kijelölt személy lép a kedvezményezett helyébe.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a szerződésbe bármikor beléphet,
✘a belépéshez a biztosítónak (előzetesen) hozzá kell járulnia.
✘a belépéshez a biztosítónak (utólag) bele kell egyeznie.
a biztosító hozzájárulása nem szükséges.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított kötötte,
✘a biztosított a biztosító előzetes beleegyezésével a szerződő fél helyébe léphet.
a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges.
✘a szerződésbe való belépését követően a szerződés megszűnéséig a díjak megfizetéséért a biztosított és a szerződő is felel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosító a biztosítási szerződés megkötése után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik,
✘a biztosító a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
a biztosító a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
✘a biztosító 15 napon belül a szerződést egyoldalúan módosíthatja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási esemény a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt bekövetkezik,
a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik.
✘a szerződés érvénytelenné válik.
✘a szerződés megszűnik.
Melyik állítás igaz az életbiztosításról az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén
✘kedvezményezett kijelölésére nincs lehetőség.
a szerződő fél a biztosítóhoz címzett írásbeli nyilatkozattal kedvezményezettet jelölhet ki.
✘a szerződő fél a biztosítási esemény bekövetkezéséig a kedvezményezett kijelölését nem vonhatja vissza.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
✘Balesetbiztosítási szerződés alapján a biztosító különösen a biztosított baleset miatt bekövetkező halála, egészségkárosodása vagy rokkantsága esetére a szerződésben meghatározott biztosítási összeg vagy járadék fizetésére, vagy a szerződésben meghatározott egyéb szolgáltatásra vállal kötelezettséget.
✘Egészségbiztosítási szerződés alapján a biztosító a biztosított megbetegedése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatások teljesítésére vállal kötelezettséget.
A balesetbiztosítási és az egészségbiztosítási szerződés ugyanúgy kárbiztosítási szerződésnek minősül, mint a felelősségbiztosítási szerződés.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
Kárbiztosítás esetén a biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
✘Kárbiztosítás esetén a biztosítót megtérítési igény nem illeti meg a károkozóval szemben.
✘Kárbiztosítás esetén a biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó károsulttal szemben.
Kikötheti-e a pénzügyi intézmény, hogy mely szolgáltatónál kösse meg az adós a hitelfedezeti biztosítást?
✘Kikötheti, amennyiben az ügyfél által választott biztosítás a hitelező által ajánlott biztosításnál magasabb értékű a biztosítás összegét és a fedezet körét figyelembe véve.
✘Igen, a hitelintézet kikötheti, hogy az általa javasolt biztosítónál kössön az ügyfél szerződést.
Amennyiben az ügyfél által választott biztosítás a hitelező által ajánlott biztosítással legalább egyenértékű a biztosítás összegét és a fedezet körét figyelembe véve, úgy nem kötheti ki.
Miben különbözik a hitelfedezeti életbiztosítás a hitelbiztosítástól?
✘A hitelfedezeti életbiztosítás csak az adós halála esetén fizeti meg a biztosítási összeget, míg a hitelbiztosítás a munkanélküliség vagy rokkantság esetén fizet.
A hitelfedezeti életbiztosítás egy hitel- vagy kölcsönszerződéshez kapcsolódik. Amennyiben az adós személyéhez kötődő, az életbiztosítási szerződésben biztosítási eseményként rögzített okokból nem tudja tovább fizetni törlesztőrészleteit, akkor ezek törlesztése a hitelfedezeti életbiztosítási szerződésben meghatározottak szerint a biztosító által történik. A hitelbiztosítás a kereskedelemmel kapcsolatos fogalom: akkor segít, ha az árucikkekért a vevő nem, vagy csak késedelmesen tud fizetni.
✘A hitelfedezeti életbiztosítás a biztosított (adós) életére és egészségére nyújt biztosítási szolgáltatást, míg a hitelbiztosítás az adós vagyontárgyaira vonatkozik.
Mikor köthető meg a hitelfedezeti életbiztosítás?
✘A hitelszerződéssel egyidejűleg.
✘Utólag, a hitelszerződés megkötését követően.
Mindkét válasz igaz.
Az alábbiak közül melyik esetben NEM mentesül a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól?
✘a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása miatt vesztette életét,
✘a biztosított közlési kötelezettséget sért és ok okozati összefüggés van az esemény és a közlési kötelezettség között, 5 év után azonban elévül a közlési kötelezettség,
a biztosított öngyilkosságot követ el 4 év után
Ha a biztosítási esemény a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt bekövetkezik...
a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.
✘a szerződés továbbra is fennmarad.
✘a biztosítási szerződést módosítani szükséges, új biztosítási eseményben állapodik meg a biztosító és a szerződő fél.
Jellemzően melyik biztosítási típusba sorolhatók a hitelfedezeti életbiztosítások?
kockázati életbiztosítás
✘kárbiztosítás
✘hitelbiztosítás
Kárbiztosítási szerződést
✘bármely vagyontárgy tekintetében bárki köthet.
✘kizárólag vagyontárgy megóvásában érdekelt személy köthet.
az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén a biztosítási összeg
✘a biztosított vagyontárgy legfeljebb négyszerese lehet.
nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy értékét.
✘a biztosított vagyontárgy értékének legfeljebb a kétszerese lehet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosított vagyontárgy értékét a biztosítási összeg meghaladja,
a biztosított érdek értékét meghaladó részben a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat ennek megfelelően le kell szállítani.
✘a biztosító a szerződést azonnal hatállyal felmondhatja.
✘a biztosító új szerződés kötésére jogosult.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A határozatlan időre kötött kárbiztosítási szerződést
✘5 év eltelte után lehet felmondani.
✘a biztosított 3 év, a biztosító 5 év elteltével mondhatja fel.
a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosítási esemény bekövetkezik,
✘a biztosító egyeztetést köteles folytatni a szolgáltatás időpontjáról.
a biztosító a szerződésben a teljesítés előkészítéséhez szükséges időre tekintettel megállapított határidőn belül köteles szolgáltatását teljesíteni.
✘a biztosító a szolgáltatást legkorábban a biztosítási eseményt követően három hónappal teljesítheti.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha
bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással a szerződő fél vagy a biztosított; a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzletvezetésre jogosult tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk; vagy a biztosított jogi személynek az általános szerződési feltételben meghatározott vezető beosztású tisztségviselője vagy a biztosított vagyontárgy kezelésére jogosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja okozta.
✘bizonyítja, hogy a kárt kívülálló harmadik személy okozta.
✘bizonyítja, hogy a kár elháríthatatlan külső okra vezethető vissza.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosító a kárt megtérítette
✘a biztosító a kárért felelős személlyel szemben semmiféle igénnyel nem léphet fel.
✘a biztosító köteles keresetet indítani a kárért felelős személy ellen.
a biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosított vagyontárgy azt követően megkerül, hogy a biztosító a kárt megtérítette,
a biztosított a vagyontárgyra igényt tarthat, de ebben az esetben a biztosító által teljesített szolgáltatást köteles visszatéríteni.
✘a biztosított a vagyontárgyra, és a kártalanítási összegre egyaránt igényt tarthat.
✘a biztosított a vagyontárgyra nem tarthat igényt.
A kártérítés felső értékhatára a biztosítási összeg. Mit tekinthetünk a kártérítés 'alsó' korlátjának?
az önrészesedés kikötése, ha tartalmazza a szerződés
✘a biztosítási összeg
✘a káridőponti érték
Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "kár előtti állapot helyreállításához megállapított érték"
✘káridőponti érték
helyreállítási érték
✘várható érték
Az alábbiak közül melyik NEM az önrész kikötésének célja?
✘kisösszegű károk térítésének kizárása
a gazdaságosan javítható károk helyreállítása
✘ösztönzés a káresemény megelőzésére azzal, hogy a tényleges kár szerződésben meghatározott mértékét magának a károsultnak kell viselnie.
Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt olyan arányban köteles megtéríteni.....
ahogy a biztosítási összeg a biztosított érdek értékéhez aránylik.
✘ahogy a kárösszeg a helyreállítási értékhez aránylik.
✘ahogy az önrész a biztosítási összeghez aránylik.
Mi történik, ha a szerződő fél a biztosítási időszakban nem él a fedezetfeltöltés jogával?
A szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
✘A szerződés az eredeti biztosítási összeggel marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
✘A szerződés az eredeti biztosítási összeggel marad hatályban a folyó biztosítási időszakra, de a következő évtől kezdődően arányosan csökken a biztosítási összeg.
Kihez fordulhat a károsult, ha ugyanaz a vagyontárgy - egymástól függetlenül - több biztosítónál is biztosítva van?
✘A biztosítók között sortartás van, az elsőként megkötött biztosítási szerződés alapján kerül kifizetésre a biztosítási összeg.
A biztosított szabadon választhat a biztosítók között (jogosult az igényét egyhez vagy többhöz bejelenteni).
✘A többszörös biztosítást a törvény tiltja, ilyen esetben az elsőként megkötött biztosítási szerződés az érvényes, a többi szerződés semmisnek minősül.
Mihez igazodik a biztosító szolgáltatási kötelezettsége, ha a tényleges kár összege a biztosítási összeget meghaladja?
✘a biztosított tárgy valóságos értékéhez
✘a tényleges kár összegéhez
a biztosítás összegéhez
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levélben a fizető fél számlatulajdonos
a pénzforgalmi szolgáltatójánál bejelentett módon engedélyezi a kedvezményezett számára beszedési megbízás benyújtását.
✘a kedvezményezett számára hatósági átutalási megbízás benyújtását engedélyezi.
✘a kedvezményezett számára rendszeres átutalási megbízást ad.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél kötelező tartalmi eleme
✘a teljesítés felső értékhatára.
✘fedezethiány esetén a sorbanállítás időtartama.
a felhatalmazás lejárati ideje.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél kötelező tartalmi eleme
a fizető fél megnevezése és a felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma.
✘a benyújtás gyakorisága.
✘a visszavonás módja.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél lehetséges, de nem kötelező tartalmi eleme
✘a felhatalmazás lejárati ideje.
a teljesítés felső értékhatára.
✘a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtására felhatalmazott kedvezményezett megnevezése és fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A felhatalmazáson alapuló beszedési megbízást a szolgáltató addig teljesíti,
✘amíg a fizető fél fizetési számláján fedezet van.
amíg az erre vonatkozó felhatalmazást a fizető fél írásban vissza nem vonja.
✘amíg a kedvezményezett nem jelzi a szolgáltató felé, hogy a fizető fél a felé fennálló fizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A felhatalmazáson alapuló beszedés esetén a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója
a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően is felmondhatja a keretszerződést.
✘a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően nem mondhatja fel a keretszerződést.
✘a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően kizárólag a kedvezményezett előzetes beleegyezésével mondhatja fel a keretszerződést.
Az alábbiak közül melyik a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás kezdeményezésének előfeltétele?
✘a jogosult tájékoztatása
a kötelezett meghatalmazása, amit a számlavezető bankjánál benyújt
✘a jogosult meghatalmazása, amit a számlavezető bankjánál benyújt
Azokban a beszedési típusokban, ahol a kötelezett oldaláról a teljesítéshez felhatalmazó levél szükséges, a kötelezett részéről ......
a felhatalmazó levél aláírása a felhatalmazó levélen alapuló egyes beszedések jóváhagyásának is minősül.
✘a felhatalmazó levél aláírása még nem egyenlő felhatalmazó levélen alapuló egyes beszedések jóváhagyásával.
✘a felhatalmazó levél befogadása a pénzintézet részéről az egyes beszedések jóváhagyásának minősül.
Visszavonhatja-e a kötelezett a felhatalmazó levélen alapuló megbízást?
✘Igen, minden esetben.
Igen, de legkésőbb a beszedés beérkezte előtti munkanapon vonható vissza, kivéve, ha a felhatalmazó levélben foglaltak szerint azt csak a jogosult teheti meg.
✘Nem, sohasem.
Mi történik, ha a fizető fél vagy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója felmondja a keretszerződést?
✘A felhatalmazó levél alapján legkésőbb a felmondás hónapja után 14 nappal teljesítenek beszedési megbízást.
✘A felhatalmazó levél alapján legkésőbb a felmondás napján teljesítenek beszedési megbízást.
A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a felhatalmazó levél alapján legkésőbb a keretszerződés megszűnésének napján teljesít felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást.
Van-e lehetőség a felhatalmazó levélen alapuló beszedés teljesítésekor a hitelkeret terhére történő teljesítésnek?
✘Igen, minden esetben.
✘Nem, sohasem.
Igen, egyedi elbírálás alapján.
Melyik válasz a helyes az alábbiak közül?
Faktoring szerződés alapján, ha az engedményezett követelés esedékességekor a kötelezett nem teljesít, az adós a kapott összeg visszafizetésére és kamat fizetésére, a faktor a követelés visszaengedményezésére köteles.
✘Faktoring szerződés alapján minden esetben a faktor viseli az engedményezett követelés nemteljesítésének kockázatát.
✘Faktoring szerződés alapján nem kerül sor engedményezésre.
Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az engedményezés tárgya
✘bármilyen követelés lehet.
✘csak olyan követelés lehet, amely személyhez kötött.
csak az engedményezéskor már létező jogviszonyból származó, és nem személyhez kötött követelés lehet.
Melyik fogalom definíciója a következő: „ A hitelintézet által nyújtott, pénzben folyósított kölcsön.”?
Bankkölcsön.
✘Halasztott fizetés.
✘Kereskedelmi hitel.
A pénzügyi intézmények a hiteleikhez a tárgyi biztosítékok mellett - kiegészítő biztosítékként - gyakran alkalmazzák a(z)
✘zálogjogot.
engedményezést.
✘kezességet.
Milyen felelősséget vállal az engedményező az engedményessel szemben?
✘zálogkötelezettként felel a zálogtárgy erejéig
✘garánsként jár el a kötelezett teljesítéséért
kezesként felel a kötelezett teljesítéséért, az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig
Milyen követelés lehet például az engedményezés tárgya?
kölcsönszerződés alapján fennálló pénzkövetelés
✘családi pótlék
✘árvaellátás
Kinek teljesít a kötelezett az engedményezés során?
A kötelezett mindaddig az engedményezőnek köteles teljesíteni, amíg nem kap teljesítési utasítást.
✘Minden esetben az engedményező számára.
✘Minden esetben az engedményes számára.
Milyen célra lehet felhasználni a lakáscélú hiteleket az alábbiak közül?
✘Bármilyen célra, a hitel neve csak azt jelzi, hogy a hitelkonstrukció ilyen célra lett optimalizálva.
✘Csakis az első ingatlan finanszírozására.
Kizárólag jogszabályban meghatározott célokra, így pl. lakóingatlan vásárlására, építésére, cseréjére, bővítésére, felújítására, korszerűsítésére , illetve az e célokra nyújtott jelzáloghitel kiváltására.
Igénybe vehető-e állami kamattámogatás lakáscélú hitelre?
✘Nem, ennek törvényi akadályai vannak.
✘Csak kivételes esetekben, ez belső banki szabályoktól függ.
Igen, ha a hiteligénylő az államilag támogatott hitel kritériumainak megfelel.
Mi a különbség a kamatváltoztatási és a kamatfelár-változtatási mutató között?
A kamatfelár-változtatási mutató a referencia kamatlábhoz kötött kamatozású hiteleknél, míg a kamatváltoztatási mutató a kamatperiódusokban rögzített kamatozású hitelek esetében használható.
✘Nincs különbség, mert a kamatfelár-változtatási mutató alapján kerül kiszámításra a kamatváltoztatási mutató.
✘A kamatfelár-változtatási mutató a 2015. február 1. előtt folyósított hitelekre érvényes, az azt követően folyósított hitelekre a kamatváltoztatási mutató az irányadó.
Létezik-e 15 éves kamatváltoztatási mutató?
✘Csak kamatfelár-változtatási mutatóból van 15 éves.
Igen, a 3, 5 és 10 éves kamatváltoztatási mutató mellett 15 éves is létezik.
✘Nem, csak 3, 5 és 10 éves kamatváltoztatási mutató létezik.
A lakáscélú hitelszerződés alapján folyósított hitel összegét kiegészíthetik közvetlen támogatások?
✘Arra való jogosultság esetén 2015-ig igénybe vehető volt személyi jövedelemadó-kedvezmény, ma már csak a 2009. július 1-jét megelőzően benyújtott támogatási kérelmek alapján nyújtható közvetlen támogatás.
Igen, ilyen támogatás például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK).
✘Nem, a lakáscélú hitelek közvetlen támogatásokkal való kiegészítésére a magyar jogszabályok sem korábban, sem jelenleg nem biztosítanak lehetőséget.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A lakáscélú hitelek jellemző biztosítéka
✘a kijelölt kezes.
az ingatlanra alapított jelzálogjog.
✘a többi hiteltípushoz hasonlítva a magasabb kamat.
Jelölje meg az alábbiak közül a helyes állítást! A lakáscélú hitel összegének nagysága függ
✘az árfolyamváltozásoktól.
a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékétől.
✘a jegybanki alapkamattól.
Mit jelent a lakáscélú hiteleknél a hitelbiztosítéki érték?
✘Azt az összeget, amely alapján a fedezetként szolgáló ingatlanra kölcsön nyújtható.
A fedezetként szolgáló ingatlan óvatos becslés alapján meghatározott értéke, amely megállapítása során a hitelező által folyósított kölcsönök hosszú lejáratából származó sajátos kockázatok, valamint az ingatlannak kizárólag azon tulajdonságai és hozamai kerülnek figyelembevételre, amelyek várhatóan a jövőben bármely tulajdonost megilletnek.
✘A hitelbiztosítéki érték az az összeg, amelyet a kezesnek kell megfizetnie, ha a hiteligénylő nem képes visszafizetni a felvett hitel összegét.
Van-e lehetőség ma Magyarországon lakossági deviza-jelzáloghitel igénylésére?
✘Igen, a forinthitelekhez fűződő azonos feltételek mellett.
✘Nem, a lakossági deviza-jelzáloghitelek igénybevételét jogszabály tiltja Magyarországon.
Igen, de csak jogszabályban meghatározott, szigorú feltételek mellett.
Melyik állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel esetében?
Magyarország területén lévő, lakhatási célú ingatlan építésére, vásárlására, és lakáscélú kölcsön kiváltására is igényelhető hiteltípus.
✘A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kizárólag üdülő építése, vásárlása céljából igényelhető hiteltípus.
✘A kölcsön futamideje maximum 10 év lehet.
Válassza ki, hogy az alábbiak közül ki veheti igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK)!
A hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el.
✘A harmadik országbeli állampolgár, akkor is, ha nem rendelkezik Magyarországon bevándorolt vagy letelepedett jogállással.
✘A magyar állampolgár, akkor, ha a támogatás igénylését megelőző 5 évben igénybe vett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás visszafizetésére kötelezték.
Válassza ki a lakás bővítésére igényelt családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘Családi ház bővítése esetén csupán a költségek felét lehet a CSOK-ból finanszírozni.
✘Az igénylőknek csak nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy megfelelnek a CSOK összes feltételének, az eredeti dokumentumokat nem kell bemutatni a bank számára.
A falusi CSOK esetében a használt lakás bővítésén kívül igényelhető korszerűsítésre is.
Az alábbiak közül melyik nem tartozik a jelzáloghitelek közé?
✘Lakáshitel
Áruhitel
✘Szabad felhasználású hitel
Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "Olyan lakáscélú hitelek, amelyekhez nem kapcsolódik állami támogatás, illetve a hitelt nyújtó a saját feltételei szerint biztosítja a hitelterméket ügyfelei számára"
Piaci kamatozású lakáshitelek
✘Államilag támogatott lakáshitelek
✘Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek
Az ingatlan hitelbiztosítéki értéke azonos a forgalmi értékkel.
✘Az állítás ebben a formában igaz, mind a lakáscélú, mind a kereskedelmi ingatlanok esetében.
✘Az állítás csak a kereskedelmik célú ingatlanokra igaz.
Az állítás hamis. A hitelbiztosítéki érték jellemzően csak a forgalmi értéknek 70-90%-a, bankonként változó.
A lakáscélú hitelek igénylése során az ügyfelek....támogatást vehetnek igénybe.
....többféle...
✘...kizárólag egyféle...
✘...maximum kétféle...
Milyen hatással van a változó kamatozású hitelek esetében a kamatfelár csökkenése a teljes futamidő alatt visszafizetendő összegre? (minden egyéb tényező változatlansága mellett)
Mind a havi törlesztés, mind a teljes visszafizetendő összeg a kamatfelár csökkenése miatt mérséklődne.
✘A havi törlesztés nőne, de a teljes visszafizetendő összeg csökkenne.
✘Mind a havi törlesztés, mind a teljes visszafizetendő összeg a kamatfelár csökkenése miatt növekedne.
Melyik MNB által közzétett mutatószám mutatja meg, hogy a fix kamatozású hitel kamata milyen feltételek mellett módosulhat?
✘kamatmódosítási mutató
kamatváltoztatási mutató
✘kamatfelár-változtatási mutató
Melyik kritérium feltétele a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítés megszerzésének?
A kamatperiódus hossza 5, 10, 15 év lehet, vagy a futamidő végéig tartó kamatrögzítés alkalmazása elvárt.
✘A hitelező által választott referencia- értékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 7 százalékpontot.
✘A folyósítási határidő a folyósítási feltételek teljesítésétől számított 10 munkanap.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A szabad felhasználású hitelek
✘kizárólag forint alapúak.
✘kizárólag deviza alapúak.
lehetnek forint vagy deviza alapúak, de ez utóbbiak igénybevétele ma már erősen korlátozott.
Igényelhető állami támogatás a jelenlegi hazai szabályozás szerint a szabad felhasználású hitelekhez?
✘Nem.
✘Igen.
Csak speciális esetben, ilyen például a babaváró kölcsön.
Szabad felhasználású jelzáloghiteleknél mi szolgál általában biztosítékul az alábbiak közül?
✘Kezes.
✘Ingóságon alapított jelzálogjog.
Ingatlanon alapított jelzálogjog .
Igényelhető szabad felhasználású hitel hitelkiváltás esetén is?
Igen.
✘Nem.
✘Kizárólag speciális esetekben.
A szabad felhasználású hitel igénylőjének életkorát illetően léteznek-e jogszabályi korlátozások?
✘Igen, minden eseten kötelezően meghatározásra kerül a minimális és a maximális életkori korlát is.
Általában a minimális életkort határozzák meg, de a hitelintézetek belső szabályozóikban felső korhatárt is megszabhatnak.
✘Nem.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A szabad felhasználású hitel
folyósítása jellemzően egy összegben történik.
✘folyósítása mindig részletekben történik.
✘folyósításának üteméről az igénylő rendelkezhet.
Szabad felhasználású jelzáloghitel igénylése esetén szükséges-e minden esetben önrész (a hiteligénylő részéről)?
Nem.
✘Igen, általában 25% önrész szükséges.
✘Igen, de annak mértéke a hiteligénylő havi, rendszeres jövedelmétől függ.
Szabad felhasználású hitel esetén a hitelbiztosítékként szolgáló ingatlan teljes értékére felvehető hitel?
Nem, a hitelösszeg nem lehet nagyobb a hitelfedezetként felajánlott ingatlan forgalmi értékének meghatározott százalékánál.
✘Igen, de csak olyan esetben, ha a hiteligénylő egyéb befektetésekkel is rendelkezik.
✘Igen, még nagyobb is lehet, abban az esetben, ha a hiteligénylő rendszeres havi jövedelme a hitelintézet által meghatározott minimumot eléri.
Válassza ki az alábbiak közül a hamis állítást!
✘A szabad felhasználású hitelek esetében nem kell lekövetni és ellenőrizni a hitelcél teljesülését.
A szabad felhasználású hiteltípus jellemzően olcsóbb, mint az ingatlancélú hitel, azaz alacsonyabb a kamat és a THM.
✘Amennyiben az igénylőnek van házastársa, úgy – néhány kivételes esettől eltekintve – kötelezően bevonandó adósként neki is szerepelnie kell a hitelfelvételi ügyletben.
Válassza ki az alábbiak közül a mondat helyes befejezését! A felvehető szabad felhasználású jelzáloghitel igénylésekor
a bankok nem nyújthatnak kizárólag ingatlanfedezetre hitelt, hanem a jövedelmet is vizsgálniuk kell.
✘magas bejelentett hivatalos jövedelem esetén a bankok eltekinthetnek az ingatlanfedezettől.
✘amennyiben a fedezetként szolgáló ingatlan értéke eléri a jogszabályban meghatározott mértéket, a bankok eltekinthetnek a jövedelem vizsgálatától.
A szabad felhasználású jelzáloghitel...
✘kizárólag jövedelem alapú finanszírozású hitel.
✘kizárólag fedezet alapú finanszírozású hitel.
vegyes finanszírozású hitel.
Mi a szabadfelhasználású jelzáloghitel esetében a hitelösszeg korlátja?
nincs jogszabályi korlát
✘10 millió Ft
✘5 millió Ft
A lakáscélú hitelek kamata....mint a szabad felhasználású hitelek kamata.
kedvezőbb
✘kedvezőtlenebb
✘magasabb
Felhasználható-e ingatlan vásárlására a szabad felhasználású jelzáloghitel?
Igen, akár olyan ingatlan is megvásárolható belőle, amelyet egyébként lakáscélú hitellel nem lehetne megfinanszírozni.
✘Nem lehetséges a finanszírozás.
✘Csak kereskedelmi célú ingatlan finanszírozható szabad felhasználású jelzáloghitellel.
Miben hasonlít egymáshoz a szabadfelhasználású jelzáloghitel és a személyi kölcsön?
✘mindkét hitel jelzálog fedezettel biztosított
✘mindkét hitel jövedelem alapú finanszírozású
mindkét hitel összege szabadon, előre megjelölt hitelcél nélkül elkölthető
Alapvetően mitől függ a szabadfelhasználású jelzáloghitel maximálisan felvehető összege?
A hiteligénylő igazolt jövedelme nagyságától és a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értékétől
✘Kizárólag a hiteligénylő jövedelmétől.
✘A megjelölt hitelcéltól.
A személyi hitel mely formái terjedtek el napjainkban?
✘Kizárólag a kezes és kézizálogjog fedezete melletti.
✘Kizárólag a jelzálogjog fedezete melletti.
Mind a kezes és kézizálogjog, mind a jelzálogjog fedezete melletti személyi hitelek ismertek; azonban a személyi hitel napjainkban a legtöbb banknál ingatlanfedezet és kezes bevonása nélkül igényelhető.
Az alábbi állítások közül melyik igaz jellemzően a személyi hitelekre?
✘Mindig kezes és kézizálogjog fedezete melletti.
✘Mindig jelzálogjog fedezete melletti.
A hitelképességet minden esetben vizsgálni kell.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A személyi kölcsönöknél a hitelcél nem kötött.
✘A személyi kölcsönök célja valamely készletbeszerzés finanszírozása.
✘A személyi kölcsönöknél a hitelcélt a hitelszerződésben meg kell nevezni.
Általában melyek a személyi hitel igénylésének feltételei az alábbiak közül?
✘A hiteligénylőnek nincs adóhátraléka.
✘A hiteligénylő rendelkezik fizetésképtelenség esetén hosszútávú befektetéssel, melyből továbbra is finanszírozni tudja a havi törlesztő részleteket.
A hiteligénylő igazolható számlamúlttal rendelkezik, és nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív listáján.
Az alábbi állítások közül válassza ki a személyi hitelekkel kapcsolatos igaz állítást!
A folyósított összeget a hitelfelvevő kapja a hitelszámlára, aminek elköltése nincs célhoz kötve.
✘A devizában való személyi hitel nyújtást jogszabály tiltja.
✘A folyósított összeget a hitelfelvevő kizárólag ingatlan vásárlására fordíthatja.
A hitelintézet preferálhat-e egy bizonyos célt személyi hitel nyújtásakor?
✘Nem, semmilyen esetben, hiszen a személyi hitel által nyújtott kölcsönösszeget a hiteligénylő kizárólag szabadon használhatja fel bármilyen célra.
✘Igen, mivel a hitelcél megnevezése a szerződésben kötelező.
Nem tiltja semmi, hogy a hitelintézet üzletpolitikai döntése alapján bizonyos célokat preferáljon akár kedvezményes hitelkondíciók biztosításával, de ez nem szükségszerű.
Amennyiben a személyi hitel fedezete kezesség, a bank kinek a pénzügyi helyzetét vizsgálja a hitel jóváhagyása előtt?
✘Csak a hiteligénylő pénzügyi helyzetét.
✘Csak a kezes pénzügyi helyzetét.
A hiteligénylő és a kezes pénzügyi helyzetét is.
Az adósságrendező hitelek a hitelek mely csoportjába tartoznak?
✘Kezes által fedezett hitelek.
Jellemzően jelzálogjoggal fedezett hitelek.
✘Rulírozó hitelek.
Mire szolgál az adósságrendező hitel?
Arra, hogy az ügyfél több meglévő tartozását előtörlessze, és ezeket kiváltandó egyetlen (adott esetben nagyobb összegű) hitelt vegyen fel.
✘Arra, hogy az ügyfél adósságrendező hitel felvétele után még újabb hiteleket vehessen fel.
✘Arra, hogy az ügyfél adósságrendező hitel felvétele esetén a hitelösszeg beruházása után a haszonból fizethesse a meglévő hiteleinek törlesztő részleteit.
Az adósságrendező hitelekhez minden esetben társul-e jelzálogjog fedezet?
✘Nem, az adósságrendező hitelek egyetlen konstrukciójához sem társul jelzálogjog fedezet.
Az adósságrendező hitelek az esetek nagy többségében a jelzálogjog hitelek kategóriájába tartoznak, azonban létezik adósságrendezésre felvehető személyi kölcsön is, amely esetében nincs szükség jelzálogjog fedezetre.
✘Ezt a hitelintézet határozza meg a hiteligénylő hitelképességének megvizsgálása után.
Az adósságrendező hitel igénylése esetén igényelhet-e nagyobb összeget a hiteligénylő, mint a meglévő korábbi tartozások összege?
✘Nem, hiszen a hiteligénylő már így is el van adósodva, azért fordul ehhez a hiteltípushoz.
✘Nem valószínű, mivel a hiteligénylő, ha kap is hitelt, csak akkora összeget fog kapni, amennyi a korábbi tartozások összértéke.
Igen, a hitelintézetek nem zárják ki ezt a lehetőséget, de a hiteligénylő csak a hitelképességének megfelelően kaphat nagyobb összeget a meglévő korábbi tartozásainak összértékénél.
Az ügyfél számára miért kínálhat vonzó megoldást az adósságrendező hitel?
✘Azért, mert megnövekedett törlesztő részlet mellett a futamidő megrövidül és ezáltal kevesebb kamatot kell fizetni a hitelért.
Azért, mert a havi törlesztőrészlet csökken, amit a bankok jellemzően hosszabb futamidővel (illetve esetlegesen kedvezőbb árazási kondíciókkal) érnek el.
✘Azért, mert a hitelkamatok itt a legalacsonyabbak.
Az adósságrendező hitel többféle tartozás kiváltására is lehetőséget nyújt?
Igen, például jelzáloghitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, áruvásárlási hitel, önkormányzati és munkáltatói kölcsön stb.
✘Nem, csakis egy adott hitelintézet által nyújtott hiteltartozások kiváltására.
✘Nem, csakis nem hitelintézet által nyújtott hiteltartozások kiváltására.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül! Személyi kölcsön esetén a folyósítás módja, hogy
✘a bank közvetlenül a megvásárolni kívánt termék kereskedőjének utalja a vételárat.
✘a bank beállítja a hitelkeretet az igénylő fizetési számlájához.
a bank átutalja az igénylőnek a kölcsönt, mellyel az igénylő szabadon rendelkezhet.
Adósságrendező hitel igénylésekor a bank mely hiteleken vizsgálja az igénylő hitelmúltját?
Az összes kiváltandó hitelen. A bank csak olyan ügyfél adósságrendező szándékát fogadja el, ahol a korábbi hiteleken tanúsított fizetési magatartást megfelelőnek tartja.
✘Csak a késedelmes törlesztésű hiteleken.
✘Csak az igénylő által kiváltani kívánt jelzáloghiteleken.
A személyi hitelek igénylésnek nem feltétele...
az ingatlan fedezet.
✘az igénylő rendszeres jövedelme.
✘az igénylő igazolható (bank)számlamúltja.
A személyi hitelekre nem vonatkoznak az adósságfék szabályai.
✘Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis, a személyi hitelek elbírálása során is minden esetben be kell tartani a hitelfedezeti mutatóra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Az állítás hamis, a személyi hitelek elbírálása során is minden esetben be kell tartani a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Nyugdíjas vehet fel személyi hitelt?
Igen, bár néhány bank 70 -72 évben határozza meg a hitelfelvétel felső korhatárát.
✘Nem, mert a nyugdíj nem elfogadható, mint jövedelem.
✘Nem, a hitelfelvétel életkori határa a jogszabály alapján 65 év.
Előtörleszthető-e a személyi kölcsön?
A fogyasztó minden esetben élhet a hitel részleges vagy teljes előtörlesztésével.
✘Nem, a személyi kölcsön esetében nem lehet sem elő-, sem végtörleszteni.
✘Nem, csak végtörlesztéssel rendezhető.
Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "olyan kis összegű személyi hitel jellegű termékek, rövid futamidővel, amelyeket jellemzően egy-egy hirtelen felmerülő probléma miatt, likviditás kezelésére vesznek fel."
✘adósságrendező hitel
gyorskölcsön
✘áruhitel
Melyik tartozik a gyorskölcsön potenciális veszéleyei közé?
Az ügyfél adósságspirálba kerülhet.
✘A gyorskölcsön 1 héten belül rendelkezésre áll.
✘A gyorskölcsön ingyenes extra, kényelmi szolgáltatásokat tartalmaz (pl. személyesen átvehető kölcsönösszeg a hiteligénylő otthonában) plusz költség felszámítása nélkül.
Melyik állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel kapcsán felszámítható folyósítási díj mértékét illetően?
✘A folyósítási díj maximuma a hitelösszeg 0,75%
✘Teljeskörű online hitelfelvétel esetén folyósítási díj nem számítható fel.
Mindkét állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát személyi hitelek esetében.
A személyi hitel a fedezetlen hitelek kategóriájába sorolható-e?
Igen.
✘Nem.
✘Igen, feltéve, hogy kezesség áll mögötte.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelkártya által nyújtott hitelkeret összegének online felhasználását jogszabály tiltja.
✘A hitelkártya által nyújtott hitelkeret összege - készpénzfelvétel kivételével - bármilyen célra felhasználható.
A hitelkártya által nyújtott hitelkeret összege csak a hitelkártya-szerződésben megjelölt célra használható fel.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelkártya kizárólag hitelkártyás vásárlást elfogadó kereskedelmi elfogadóhelyeknél használható fel, és itt használható készpénzfelvételre.
✘A hitelkártya nem használható készpénzfelvételre ATM-ből.
A hitelkártya felhasználható mind hitelkártyás vásárlást elfogadó kereskedelmi elfogadóhelyeknél fizetésre, mind ATM-ből való készpénzfelvételre.
Jellemzően milyen jövedelmi elvárást szükséges teljesíteni a hitelkártya igénylés során?
A kártyaigénylő rendszeres, havi, nettó jövedelme érje el a bank által megjelölt minimumot.
✘A kártyaigénylő rendszeres, havi, bruttó jövedelme érje el a bank által megjelölt minimumot.
✘A kártyaigénylő rendszeres, havi, bruttó jövedelme érje el a mindenkori minimálbér kétszeresét.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A hitelkártya által nyújtott hitelkeret
✘egyszeri alkalommal felhasználható.
megújuló jellegű.
✘kizárólag a hitelkártya szerződésben meghatározott alkalmak számának megfelelően használható fel.
Hitelkártyák esetében mit értünk minimum fizetendő összegen az alábbiak közül?
Az elszámolási napot követően az adós a fennálló tartozásának legalább a hitelintézet által minimálisan meghatározott részét köteles törleszteni.
✘A fennálló tartozás ezen hányadának megfizetése esetén az adóst megilleti a kamatmentesség a vonatkozó kamatperiódusra.
✘A hitelintézet kötelezi az adóst, hogy a hó végéig törlessze a hitelkeret kimerített részét.
A hitelkártya által lehívott kölcsönt terheli kamat?
✘Igen, minden esetben.
✘Nem, mert a hitelkártya díja és a speciális díjak viszonylag magasak.
Igen, amennyiben a türelmi időszak alatt az adós a felhasznált hitelkeret összegét nem, vagy csak részben fizeti vissza, vagy amennyiben azt készpénzben vette igénybe.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelkártya birtokosa által ATM-ből felvett készpénzösszeg bármely esetben elérheti a hitelkeret maximumát.
A hitelkártya birtokosa által ATM-ből felvett készpénzösszeg nem haladhatja meg a hitelkeret egy, a hitelintézet által szerződésben fixen meghatározott százalékát.
✘A hitelkártyát ATM-ből való készpénzfelvételre nem lehet használni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelkártya kamata általában a személyi hitelek kamatához viszonyítva lényegesen alacsonyabb, viszont az éves kártyadíj magas.
A hitelkártya kamata általában a személyi hitelek kamatához viszonyítva lényegesebben magasabb, és az éves kártyadíj sem elhanyagolható.
✘A hitelkártya kamata általában a személyi hitelek kamatához viszonyítva lényegesen magasabb, de ezért sosem kell éves kártyadíjat fizetni.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A hitelkártyával nem lehet készpénzt felvenni.
✘A hitelkártyával lehet készpénzt felvenni, melynek díja általában alacsony.
A hitelkártyával lehet készpénzt felvenni, melynek díja általában magas.
Hitelkártyájához kapcsolódóan a kártyabirtokosnak milyen állandó díjat kell fizetnie?
✘A hitelkártyához nem tartoznak állandó díjtételek.
✘A hitelkártyához tartozó állandó díjtétel a kártya éves díja, továbbá a havonta esedékes kezelési költség.
A hitelkártyához tartozó állandó díjtétel a kártya éves díja, de emellett lehetnek egyéb állandó díjtételek is.
Milyen következménnyel jár, ha a kártyabirtokos csak a hitelkeretből felhasznált összeg bank által meghatározott minimum összegét fizeti vissza a türelmi időszak alatt?
✘Ha ez teljesül, az összeg díj- és kamatmentes.
A szolgáltató kamatot számít fel a felhasznált összegre.
✘A kártyabirtokosnak kamat mellett késedelmi kötbért is fizetnie kell.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
✘Elveszett illetve ellopott hitelkártya esetén a banknak történt bejelentést megelőzően bekövetkezett kár a hitelkártya tulajdonosát terheli korlátlan mértékben.
✘Elveszett illetve ellopott hitelkártya esetén a banknak történt bejelentést megelőzően bekövetkezett kár szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása esetén is csak 10.000 Ft összegig terheli a hitelkártya tulajdonosát.
Elveszett, illetve ellopott hitelkártya esetén a banknak történt bejelentést megelőzően bekövetkezett kár a hitelkártya tulajdonosát szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása esetén korlátlan mértékben terheli.
Mit jelent a rulírozó hitel?
✘Egy összegben visszafizethető hitelt.
Megújuló hitelt.
✘meghatározott futamide hitelt.
Melyik hiteltermék definíciója a következő: „A bank a hitelkerethez a világ bármely pontján használható dombornyomott kártyát biztosít, mellyel belföldön és külföldön díjmentesen lehet vásárolni.”?
✘Diákhitel.
Hitelkártya.
✘Folyószámlahitel.
Engedélyezett-e a részleges fizetés a hitelkártya tartozás visszafizetésekor?
Igen, a számlatulajdonos dönti el, hogy a teljes összeget visszafizeti a határidőn belül vagy annak csak egy részét.
✘Igen, a bank dönti el, hogy a teljes összeget visszafizetteti a határidőn belül vagy annak csak egy részét.
✘Nem lehetséges a részleges fizetés.
Milyen egyéb díj nem számolható fel a hitelkártya birtokos felé az éves kártyadíjon felül?
✘a hitelkártya cseréjének díja
✘egyenleg lekérdezés díja
késedelmi kamat a türelmi időszakban megfizetett tartozás összege után
Hogyan tájékoztatják a hitelkártya birtokosát a fennálló tartozásáról?
A fennálló tartozás részleteiről számlakivonat készül minden hónap azonos napján, az elszámolási napon (általában a hó utol napja).
✘A fennálló tartozásról számlakivonat készül a türelmi időszakot követő 15. napon.
✘A fennálló tartozásról számlakivonat készül a türelmi időszak megkezdésekor.
Miben rejlik a hitelkártyák rugalmassága?
✘A hitelkeretet bármikor, bármilyen ütemben felhasználhatja a kártyabirtokos.
✘Az adósságot bármikor, bármilyen ütemezéssel vissza lehet fizetni (de a türelmi időszak lejárta után a szerződésben meghatározott késedelmi kamat felszámolásra kerül).
Mindkét állítás igaz a hitelkártyákra.
Mit jelent a cashback szolgáltatás a hitelkártyák esetében?
A kártyával fizetett vásárlások egy része visszatérítésre kerül és jóváíródik az ügyfél számláján (kb. 1-3%).
✘A készpénzfelvétel egy része visszatérítésre kerül.
✘A cashback a türelmi időszak végén a kártyabirtokos által minimálisan visszafizetendő törlesztőrészlet.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
Áruhitel igénylése esetén az igénylő nem pénzösszeget, hanem a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást kapja kézhez.
✘Áruhitel igénylése esetén az igénylő készpénzt kap, melyből tudja finanszírozni a kívánt terméket vagy szolgáltatást.
✘Áruhitel igénylése esetén az igénylő igényelhet nagyobb összeget is, mint a finanszírozni kívánt termék vagy szolgáltatás összértéke.
Az alábbiak közül melyik árucikkekre nem alkalmas az áruhitellel történő finanszírozás?
✘Háztartási gépekre.
Élelmiszerekre.
✘Bútorokra.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
✘Áruhitel esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
Áruhitel esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
✘Áruhitel esetén a THM mértéke mindig megegyezik a kamat mértékével.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Áruhitel felvétele esetén az adóst akkor is megilleti a hitelszerződéstől indokolás nélkül való elállás joga, ha
✘az áruhitel futamideje alatt csökken, illetve megszűnik a jövedelme.
a törvényben meghatározott, a hitelszerződést megelőzően nyújtandó tájékoztatást a szerződéskötést követően kapja kézhez, a tájékoztatás kézhezvételtől számított 14 napon belül.
✘az áru garanciális okból használhatatlanná válik.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az áruhitel felvételéhez ...
✘minden esetben szükség van önerőre.
✘minden esetben szükséges a személyes jelenlét.
a hitelező döntése alapján szükség lehet önerőre.
Ki vehet igénybe fogyasztási hitelt az alábbiak közül?
Természetes személyek.
✘Cégek.
✘Mind vállalkozások, mind magánszemélyek igénybe vehetik.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A fogyasztási hitel igénylője a
szerződéskötést követő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, ha a hitel folyósítására még nem került sor.
✘szerződéskötést követő 1 éven belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, ha a hitel folyósítására még nem került sor.
✘szerződéskötést követő 14 munkanapon belül csak indoklással állhat el a szerződéstől.
Válassza ki az alábbiak közül az áruhitelre igaz állítást!
Az áruhitel esetében a hitelező az adós pénzügyi lehetőségeit, fizetőképességét és egyéb vagyoni feltételeit megismerve nem köt ki biztosítékot, ezért általában a hitel igénylésének feltétele a jövedelemigazolás benyújtása és az igénylő hitelmúltjának lekérdezése a Központi Hitelinformációs Rendszerből (KHR).
✘Az áruhitel célja az adós számára meghatározott jövőbeni időszakra tervezett áruvásárlásokhoz szükséges pénzösszeg biztosítása oly módon, hogy az áruvásárlási hitelkeretet az adós számára a bank a vásárlás időpontjában megnyitja, majd az adós meghatározott időtartamon belül veszi azt igénybe.
✘Az áruhitel folyósítója valamely, az árukereskedővel függő vagy független ügynöki viszonyban lévő bank, a hitellel kapcsolatos ügyintézés a bankban történik, ahol az ügyfélnek kell a hitelező bankkal kapcsolatba lépnie.
Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! Az áruhitel előnyei közé tartozik, hogy
✘e hitelfajtát általában alacsony teljes hiteldíj mutató (THM) jellemzi.
✘szabadon felhasználható.
kezes és adóstárs nélkül vehető igénybe.
Milyen időtávra szól az áruhitel?
Az áruvásárlási hitel rövid vagy középlejáratú fogyasztási hitel.
✘Az áruvásárlási hitel jellemzően hosszútávú, fedezet nélküli hitel.
✘Az áruvásárlási hitel jellemzően hosszútávú, jelzáloghitelnek minősül.
Melyik állítás nem igaz az áruhitelre?
✘A havi törlesztőrészletek kiszámíthatóak.
✘Az áruhitel kezes és adóstárs nélkül vehető igénybe.
Önerőre minden esetben szükség van.
Igényelhető-e online az áruhitel?
✘Igen, minden esetben igényelhető online is.
Igen, egyes esetekben online is indítható a hiteligénylés.
✘Nem, sohasem.
Lehetséges-e az áruhitel előtörlesztése?
✘Igen, az előtörlesztés minden esetben ingyenesen lehetséges.
Igen, de a hitelező jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére, előtörlesztési díj felszámítására a jogszabályban meghatározott korlátokkal.
✘Nem, az áruhitel nem előtörleszthető.
Milyen módon igényelhető az áruhitel?
jellemzően a termék megvásárlásának vagy a szolgáltatás igénybevételének helyszínén igényelhető
✘kizárólag bankfiókban igényelhető
✘kizárólag online igényelhető
A szabad felhasználású hitelek összege általában ...... mint az áruhitelként igényelt összeg.
✘alacsonyabb
magasabb
✘ugyanakkora
Milyen célra szolgál a folyószámlahitel az alábbiak közül?
✘Hosszútávú pénzügyi befektetés finanszírozására.
Átmeneti finanszírozási lehetőséget nyújt.
✘Elsősorban ingatlanvásárlásra szolgál.
A folyószámlahitel megújuló jellegű hitel-e?
Igen, mivel az ügyfél a folyószámlahitel törlesztése után a hitelkeretet újra felhasználhatja.
✘Nem, mivel a hitelkeret csak eseti lehívást tesz lehetővé.
✘Nem, az ügyfél esetenként határozza meg, hogy rulírozó módon kívánja-e igénybe venni.
A hitelintézetek kötnek-e ki külön biztosítékot a folyószámlahitel törlesztésére?
✘Igen, az ügyfél fizetésképtelensége esetén egy kezesnek kell fedezni a hitelkeretet.
✘Igen, általában jelzálogjog formájában.
Nem, mivel a kölcsön jóváhagyásának alapja az ügyfél havi rendszeres terhelhető jövedelme.
Felülvizsgálhatja-e rendszeres időközönként a hitelintézet az adós hitelképességét?
✘Nem, személyiségi jogok miatt soha.
✘Nem, csak a folyószámlahitel szerződés megkötése előtt.
Igen.
A folyószámlahitel a lejárata után meghosszabbítható-e?
✘Nem, egyáltalán nincs meghosszabbítási lehetőség.
Igen, egyes bankoknál automatikusan, egyes bankoknál felülbírálatot követően.
✘Kizárólag a futamidő lejárata után eltelt időkorlát után van rá lehetőség.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
A folyószámlahitel szabadon, hitelcél megjelölése nélkül, tetszés szerinti ütemezésben felhasználható.
✘A folyószámlahitel hitelcél megjelölése mellett, előre meghatározott ütemezésben használható fel.
✘A folyószámlahitel célhoz kötött, azonban tetszés szerinti ütemezésben felhasználható.
Az igénybe vett folyószámlahitel törlesztése hogyan történhet az alábbiak közül?
✘A kölcsön tőkerészét a futamidő végén egy összegben kell visszafizetni, a futamidő alatt csak a kamatok esedékesek.
✘Csak a futamidő végén kell megfizetni a tőkét és a felhalmozott kamatokat.
A visszafizetés a számlára érkező jóváírások folyamatos felhasználásával történik.
A folyószámla-hitelkeret a lejárati időn belül többször is felhasználható?
Igen, abban az esetben, ha időközben beérkező jóváírásokkal újratöltődik a hitelkeret.
✘Igen, de csak a hitelszerződésben megállapított számú alkalommal.
✘Nem, a hitelkeretet csak egyszer lehet kimeríteni.
Az alábbiak közül melyik feltétel nem tartozik a folyószámlahitel igénylés általános feltételei közé?
✘Az igénylő 18. életévét betöltött természetes személy lehet.
✘Havi rendszeres jóváírás szükséges a számlán.
Az igénylőnek saját tulajdonú lakóingatlannal kell rendelkeznie.
Milyen hosszú a folyószámlahitelek általános futamideje?
✘Korlátlan.
✘Csakis a hitelkeret egyszeri kimerítéséig tart.
Általában egy év vagy azt meghaladó.
A bank folyószámlahitel igénylése esetén végez-e hitelbírálatot?
Igen.
✘Nem, hiszen a bank ismeri az igénylő hitelképességét a bankszámlája alapján.
✘Nem, mivel a hitel nagyon kis összegű.
Mit jelent az, hogy a folyószámlahitel megújuló jellegű (rulírozó)?
✘Azt, hogy a hitelszerződés lejárata után a szerződés egyszeri alkalommal meghosszabbítható.
✘Azt, hogy a hitelszerződés lejárata után a szerződés többszöri alkalommal meghosszabbítható.
Azt, hogy az ügyfél számláját a hitelkeret erejéig terhelheti, a számlájára érkező befizetések, jóváírások összege a hitelkeret feltöltésére fordítódik, amit újra felhasználhat az ügyfél.
Mi a folyószámlahitel igényelhető hitelösszegének egyik alapja?
Az ügyfél havi, rendszeres, terhelhető jövedelme.
✘Az ügyfél megtakarításainak mértéke.
✘Az ügyfél befektetéseinek mértéke.
Miként történhet a folyószámlahitel visszafizetése?
A folyószámlahitel visszafizetése automatikusan történik. A számlára érkező jóváírásokat a bank azonnal a fennálló hiteltartozás törlesztésére fordítja, függetlenül attól, hogy e jóváírás a számlára történő átutalással vagy készpénzbefizetéssel valósult meg.
✘A folyószámlahitel visszafizetése kizárólag a bankban történő személyes készpénzfizetéssel, a készpénzbefizetés céljának megjelölésével bármilyen időközönként elvégezhető.
✘A folyószámlahitel visszafizetése automatikusan történik, kizárólag a munkáltatótól átutalással a számlára érkező havi munkabér összegének meghatározott hányadából.
Mi az alapvető különbség a folyószámlahitel és a hitelkártya között?
✘A folyószámlahitel kizárólag éven belüli lejáratú, a hitelkártya közép és hosszú távra.
A folyószámlahitelkeret 'automatikusan' visszatöltődik, amikor a hitelfelvevő számlájára jóváírás érkezik, míg a hitelkártya esetén a kártyabirtokosnak kell a törlesztésről rendelkeznie.
✘A folyószámlahitel rulírozó jellegű, a hitelkártya eseti jellegű.
Mi a hitelbírálat alapja a folyószámlahitelkeretek megállapítása során?
✘a fedezetként felajánlott ingóságok vagy ingatlanok
✘az ügyfél értékpapír megtakarításai
az ügyfél jövedelme
Hogyan igényelhető a folyószámlahitelkeret?
✘kizárólag telefonon
személyesen a bankfiókban vagy internetbankon keresztül
✘kizárólag online igényelhető
A folyószámlahitelek esetében a THM....
✘minimális mértéke a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértéke.
maximális mértéke a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke.
✘maximális mértéke a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértéke.
Szükséges-e fedezetet biztosítani a folyószámlahitel igénylés során?
A hitelkeret jóváhagyásának alapja az ügyfél havi rendszeres terhelhető jövedelme, a hitelintézetek külön biztosítékot nem kötnek ki.
✘Igen, jellemzően ingóságokat szoktak fedezetként kikötni, pl. értékpapírt vagy számlabetét fedezetet.
✘Csak abban az esetben van szükség fedezetre, ha az ügyfél nem felel meg a bank jövedelemre vonatkozó előírásainak.
Mennyi ideig tart a folyószámlahitelkeret?
✘Kizárólag éven belüli lejáratú lehet a hitelkeret.
✘A hitelkeret lejárata 24-48 hónap között van.
A hitelkeret lejárata általában egy év, de a szerződés szerinti teljesítés esetén a keret felülvizsgálatot követően meghosszabbítható.
Mekkora a kölcsön összege a folyószámlahitelkeret esetében?
A hitelkeret összegét egyedileg határozza meg a bank, jellemzően a hitelfelvevő jövedelmi helyzete alapján.
✘A hitelkeret összege a hiteligénylő jövedelmétől és a fedezetek értékétől függ (vegyes finanszírozás).
✘A kölcsön összege a fedezetek értékétől függ, a hitelbiztosítéki érték 80%-át nem haladhatja meg.
Válassza ki a diákhitelre vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
✘A diákhitelt minden felsőfokú képzésben részvevő, nappali, esti, levelezős, illetve távoktatás keretében tanuló, beiratkozott, aktív hallgató igénybe veheti.
A diákhitel folyósítása életkorhoz kötött a hitelfelvevő 45. életéve betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől nem folyósítható.
✘A diákhitelt minden 35 év alatti, bármely képzésben résztvevő, nappali oktatás keretében beiratkozott, aktív hallgató igénybe veheti.
Mihez igazodik a folyósított diákhitel mértéke?
✘A tanuló felsőoktatásban elért teljesítményéhez.
Bizonyos határok között az igénylő szabhatja meg, vagy az önköltséges képzésben részt vevő hallgatónak az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége határozza meg a mértékét diákhiteltípustól függően.
✘A diákhitel nem változik.
Lehet-e a 45. életév betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől diákhitelt folyósítani?
✘Igen, korlátlanul.
Nem.
✘Igen, de csakis bizonyos esetekben.
Mikor kell megkezdeni a diákhitel törlesztését?
✘A hitel folyósításának megkezdésével egyidejűleg.
✘A hitel folyósításának megkezdésétől számított, a szerződésben megjelölt időperióduson belül.
Főszabály szerint csak a hallgatói jogviszony megszűnésének, legkésőbb azonban a 45. életév betöltésének időpontját követő negyedik hónap első napjától.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A diákhitel törlesztőrészletek nagysága az első két törlesztési évben
✘fix, havi 50 000,- Ft.
a minimálbér összegéhez igazodik.
✘az adós két évvel azelőtti jövedelméhez igazodik.
Jogosult-e diákhitel felvételére az a hallgató, aki az adott félévben külföldön ösztöndíjjal tanul (és minden egyéb feltételben megfelel a diákhitel kitételeinek)?
✘Nem, mert az ösztöndíj kizárja a diákhitelre való jogosultságot.
Igen.
✘Nem, mert a külföldi ösztöndíj miatt passziváltatni fogja a tanulmányi félévét.
Ki a diákhitelezés lebonyolítója Magyarországon?
✘Az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
✘A Magyar Nemzeti Bank.
A Diákhitel Központ Zrt.
Igaz-e, hogy a diákhitelből kizárólag a tandíj befizetése finanszírozható?
✘Nem, a diákhitel a tandíj és a vizsgadíjak befizetésére egyaránt felhasználható.
✘Igen.
Nem, van olyan diákhitel, amely bármilyen célra szabadon felhasználható.
Feltétele-e a diákhitel folyósításának, hogy a hiteligénylő bankszámlájára rendszeres havi jóváírás érkezzen?
✘Igen, minden esetben.
Nem.
✘Ezt a diákhitelt nyújtó hitelintézetek határozzák meg.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘A diákhitel felvételéhez az igénylőnek szüksége van kezesre.
✘A diákhitel felvételéhez az igénylőnek szüksége van fedezetre.
A diákhitel felvételéhez az igénylőnek nincs szüksége kezesre vagy egyéb fedezetre.
Mire költhető a „Diákhitel1”?
✘Kizárólag a tandíj befizetésére.
✘Kizárólag a diák létminimum szintjének biztosítására és az oktatás költségeire.
Szabadon felhasználható bármilyen célra.
Válassza ki a hamis állítást az alábbiak közül a diákhitelről! A diákhitel általános jellemzője, hogy
nem biztosítja a jövedelemarányos törlesztés lehetőségét.
✘korlátlan előtörlesztést biztosít.
✘szabadon alakítható a futamidő.
Igaz-e az alábbi állítás? A diákhitel összegét minden esetben a hallgatónak a kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál fizetési számlájára utalják át.
✘Hamis, ez csak a Diákhitel 2-re vonatkozik, a Diákhitel 1 esetében a folyósítandó összeg a képző intézmény részére kerül átutalásra.
Hamis, a Diákhitel 2 összegét a képző intézmény részére utalják át közvetlenül.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Van-e lehetősége az adósnak a diákhitel törlesztésének megkezdésére a tanulmányai befejezése előtt?
✘Igen, mindig van lehetőség plusz költségek nélkül előtörleszteni, sőt a végtörlesztés is díjmentes.
✘Igen, amennyiben az adós a tanulmányai befejezése előtt betölti a 45. életévét, az ezt követő negyedik hónaptól, azaz akár a hallgatói jogviszony alatt meg kell kezdeni a visszafizetést.
Mindkét állítás igaz a diákhitel törlesztésre.
Melyik állítás igaz a Diákhitelre?
A minimálbér és a jövedelem változása miatt a törlesztőrészletet évente kerül meghatározásra.
✘A törlesztés a harmadik évtől kezdve a két évvel korábbi, éves bruttó jövedelem 6%-ának 1/12 része.
✘A diákhitel összege minden esetben a képzési költségekhez igazodik.
Mikor vehető igénybe a Diákhitel esetén a célzott kamattámogatás?
✘A felsőoktatási tanulmányok ideje után.
Akár már a felsőoktatási tanulmányok ideje alatt is jogosult az ügyfél, ha a várandóság betöltötte a 91. napot
✘Akár már a felsőoktatási tanulmányok ideje alatt is jogosult az ügyfél, ha a gyermek megszületett.
Milyen kedvezmény illeti meg a harmadik gyermek után a diákhitel adósát?
✘A hitelfelvevő házaspár mindkét tagjának tartozása elengedésre kerül.
A hitelfelvevő nő teljes tartozása elengedésre kerül.
✘A hitelfelvevő nő tartozásának fele elengedésre kerül.
Szükséges-e az államilag támogatott lakáscélú hitelnél az önerő?
Igen, a hitel igénybevételéhez szükséges az önerő.
✘Nem, mivel a hitelt nyújtó intézmény a hitelbírálatkor a hiteligénylő hitelképességét alaposan megvizsgálja.
✘Nem, mivel a hiteligénylő rendelkezik rendszeres havi jövedelemmel.
Milyen célra lehet felhasználni a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabály alapján nyújtott államilag támogatott hitelt?
✘Nincsen meghatározott célja, ez a hiteligénylőtől függ.
Magyarország területén lévő lakás építésére, vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, a lakóépületek közös használatú részeinek felújítására.
✘Új vállalkozás indítására.
Az államilag támogatott lakáscélú hitelt igénylő személynek mekkora tulajdoni hányadot kell elérni a megvásárolandó ingatlanban?
✘Minimum 30%- ot kell elérnie.
Minimum 50%-ot kell elérnie.
✘A hitelt igénylő személy lehet csak a kizárólagos tulajdonos, ezért 100%-ot.
A fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek támogatásáról szóló jogszabály alapján az alábbiak közül melyik kizáró ok az államilag támogatott lakáscélú hitel igénylésekor?
A hiteligénylő házastársa, élettársa, vagy gyermeke rendelkezik ingatlannal.
✘A hiteligénylő elmúlt 30 éves.
✘A hiteligénylőnek már van állandó bejelentett lakhelye.
Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! Az otthonteremtési kamattámogatás igénylésének feltétele
a támogatott személy arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy a hitelcél megvalósulását követő egy éven belül a lakásban lakóhelyet létesít.
✘a támogatott személy arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy az otthonteremtési kamattámogatással érintett lakás legalább 15 évig lakóhelyéül fog szolgálni.
✘, hogy az otthonteremtési kamattámogatással épített vagy vásárolt lakást 30 évig nem idegeníti el.
Az alábbiak közül melyik tényezőtől független az építési költség, a vételár vagy a korszerűsítés költsége kiegyenlítéséhez felvett kamattámogatott hitelintézeti kölcsön összege?
Attól, hogy új lakás építéséhez, vagy vásárlásához veszik igénybe.
✘Attól, hogy a lakás megyei jogú városban vagy egyéb településen található.
✘Attól, hogy mekkora az igénylő, annak házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa, az eltartott gyermekek és családtagok együttes tulajdoni hányada.
Megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény igénybevétele esetén a fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidő
✘egy gyermek vállalása esetén 5 év, két gyermek vállalása esetén 10 év.
egy gyermek vállalása esetén 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év.
✘mindkettő hamis.
Babaváró kölcsön törlesztésekor a törlesztőrészlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt - a kezességvállalási díjjal együtt - nem haladhatja meg
az 50 000 forintot.
✘a 75 000 forintot.
✘a 100 000 forintot.
A babaváró kölcsönszerződés megkötését a házaspár - együttes igénylőként - akkor igényelheti, ha
✘vállalja, hogy az igényelt összeget ingatlanvásárlásra, illetve bővítésre vagy korszerűsítésre használja fel.
✘vállal további 3 gyermeket a kölcsönszerződés időtartama alatt.
a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét.
A családi otthonteremtési kedvezmény összege függ a lakáscéltól és a gyerekek számától.
Igaz.
✘Hamis.
Melyik állítás hamis?
✘A babaváró kölcsön egy legfeljebb 10 millió forint összegű, maximum 20 éves futamide támogatott hitel.
✘A babaváró kölcsön az első 5 évben kamatmentes.
Amennyiben a kamattámogatás időszaka alatt az igénylőknek egy gyermekük születik, akkor a kölcsöntartozás 30%-ának megfelelő összegű, vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.
Léteznek-e állami támogatással egybekötött banki konstrukciók ?
✘Nem, állami támogatást csak az állami intézményektől felvett hitel esetében lehet igénybe venni.
Igen, léteznek állami támogatással egybekötött hitelek (pl. CSOK-hitel).
✘Csak szűk körben léteznek, kedvezményes betéti kamatokat lehet az államtól igényelni.
Melyik alábbi állítás nem vonatkozik az államilag támogatott hitelekre?
✘Kizárólag forintban nyújtható és törleszthető.
Kizárólag magyar állampolgár igényelheti.
✘Célja új lakás építése, vásárlása.
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) igénybevétele esetén, új lakás vásárlásakor és építésekor a CSOK-os ingatlanon kívül az igénylőknek lehet-e bármennyi ingatlanja?
Igen.
✘Nem
✘Csak az Államkincstár egyedi engedélyével.
Hányszor vehető igénybe az otthonteremtési kamattámogatás?
A támogatott személy által egy alkalommal vehető igénybe.
✘Két alkalommal vehető igénybe a támogatott személy által.
✘A támogatott személy két alkalommal veheti igénybe, de a második alkalom feltétele, hogy előzőleg visszafizetésre került a kölcsön összege.
A CSOK-lakáshitel igénylésének nem feltétele, hogy....
✘valaki CSOK vagy falusi CSOK támogatást is kapjon.
✘hitelképes legyen az igénylő.
3 gyermekkel rendelkezzen az illető.
Kapcsolódhat-e további kedvezmény a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakás megvásárlásához?
✘Igen, automatikusan megkapja az igénylő a Babaváró hitelt is.
Igen, pl. nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakás tulajdonjogának, tulajdoni hányadának megszerzése után
✘Nem.
Mely esetben igényelhető a CSOK?
✘Ha a támogatással megvásárolandó ingatlan eladója a kedvezményezett közeli hozzátartozója
Ha a CSOK igénylőknek van más ingatlanja.
✘Ha a CSOK összegét telekvásárlásra használják fel.
Melyik állítás nem igaz a babaváró hitelre?
✘A jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén kamatmentes kölcsönnek minősül.
✘szabadfelhasználású
minden esetben vissza nem térítendő támogatásnak minősül
Milyen esetben vállalja át az állam a babaváró kölcsön teljes összegét?
✘a második baba megszületése esetén
a harmadik baba megszületése esetén
✘semmilyen esetben, az állam maximum a tartozás 30%-át vállalja át
Milyen célra lehet felhasználni a gépjárműlízinget az alábbiak közül?
✘Csakis új vagy használt személyautó vásárlására.
✘Haszongépjármű kivételével bármilyen típusú új és használt gépjárműre.
Új és használt személygépjármű, motorkerékpár és haszongépjármű vásárlására.
Gépjárműlízing igénylésekor mi képezi a tárgyi fedezetet?
✘Kezes.
Elsődlegesen maga a gépjármű, hiszen a lízing tárgyát képező gépjármű a lízingszerződés teljes futamideje alatt a lízingbeadó kizárólagos tulajdonát képezi, a lízingbevevő csak akkor szerzi meg a tulajdonjogát, ha a teljes tartozást megfizette, minden szerződéses kötelezettségét teljesítette.
✘Gépjárműlízing esetén a közokiratba foglalt zálogszerződés alapján a zálogjoggal biztosított követelés összegére a Gépjármű Zálogjogi Nyilvántartásban zálogjog kerül bejegyzésre.
Mi történik, ha a lízingbevevő nem tudja fizetni a lízingdíj részleteket?
✘A kezesnek kell továbbfizetnie a lízingdíjakat vagy a közjegyző a Gépjármű Zálogjogi Nyilvántartás alapján elrendeli a gépjármű lefoglalását, és a lízingbevevő lakóhelye szerint illetékes közterület-felügyeletnél intézkedik a gépjármű forgalomból történő végleges kivonása iránt.
✘A részlethátralékot ráterhelik a lízing fedezetéül szolgáló ingatlanra.
A finanszírozó visszaveszi és értékesíti a gépjárművet, és elszámol az ügyféllel; vagy átütemezi a szerződést vagy egyéb módon állapodik meg a lízingszerződés folytatásának feltételeiről.
Ha a gépjárműlízing részletének nem fizetése esetén a visszavett és eladott autó értéke nem fedezi a teljes tartozást, kit terhel fizetési kötelezettség?
✘A lízingbeadót, hiszen az ő feladata, hogy az elvett gépjárművet a legjobb áron értékesítse.
✘Minden esetben a gépjárműlízing kezesét.
A lízingbevevőt.
Mi történik, ha a gépjárműlízing tárgyát képező gépjárművet - melyen nem volt casco típusú biztosítás - ellopják?
✘Ebben az esetben nem kell visszafizetni a tartozást.
✘Ebben az esetben a lízingbevevő lakóhelye szerint illetékes bíróság határozza meg a gépjármű piaci értékét, és az alapján dönti el, hogy kire szálljon a gépjármű tulajdonjoga. Ha a lízingbevevőnek ítéli a bíróság a gépjárművet, akkor a lízingbeadót terheli a kár, ellenkező esetben a lízingbevevőt.
Ebben az esetben a gépjárművel kapcsolatban bekövetkező minden kárt a lízingbevevő köteles viselni, így a lízingszerződésből eredő teljes tartozást meg kell fizetni, vagy megállapodást kell kötni a finanszírozóval a fizetés feltételeiről.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
✘Fogyasztói gépjárműlízing jellemzően forint alapon érhető el a piacon.
✘Fogyasztói gépjárműlízing kizárólag deviza alapon érhető el.
Mind forint-, mind devizaalapú fogyasztói gépjárműlízing létezik a piacon, de a gyakorlatban a deviza alapú hitelek napjainkban nem jelennek meg a piacon."
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Gépjárműlízing igénylésekor az előírt önerő
csökkenti a gépjármű értékéből a lízinggel finanszírozott részt.
✘növeli a lízing tárgyát képező gépjármű forgalmi értékét.
✘fel nem használható pénzletétet jelent.
A gépjárműlízinggel finanszírozott gépjárműre a hitelintézetek szabhatnak-e kikötéseket?
✘Nem, semmilyen esetben.
Igen, például, hogy a lízing lejáratakor a személygépjármű nem lehet idősebb adott évnél.
✘Igen, de ez csakis a gépjármű motormérete lehet.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A gépjárműlízinggel finanszírozott gépjárműre casco
✘biztosítást a 10 millió forint forgalmi értéket elérő gépjárműre kötelező kötni.
✘biztosítást minden esetben a pénzügyi intézmény köt, hogy ha a fedezetül szolgáló járművet ellopnák, akkor ne a lízingbevevő, hanem a biztosító fizessen a pénzügyi intézménynek.
biztosítás megkötését előírhatja a finanszírozó.
A gépjárműlízing összegének van-e jogszabályban meghatározott felső vagy alsó korlátja?
✘Igen, van mindkettő.
Jogszabályban összegszerűen nincs meghatározott korlátja, de – többek között – a gépjármű piaci értéke is befolyásolja a finanszírozás maximum összegét.
✘Csak alsó korlátja van.
Válassza ki az alábbiak közül a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!
✘A lízing devizaneme nem befolyásolja a felvehető hitel összegét, forintban vagy más pénznemben meghatározott finanszírozás esetén megegyezik, hogy a gépjármű értékének hány százalékára nyújthat finanszírozást a bank.
✘Az igénylő igazolt havi rendszeres jövedelme nem befolyásolja a lízing összegét.
A lízingelni kívánt gépjármű tartásának várható költségei nem befolyásolják a lízing összegét.
Fejezze be a mondatot! Gépjárművásárláshoz kapcsolódó lízingkérelem elbírálásakor a kitettség
✘forint és euró alapú finanszírozás esetén megegyező értékű lehet.
forint alapú finanszírozás esetén magasabb értékű lehet.
✘euró alapú finanszírozás esetén magasabb értékű lehet.
Válassza ki a gépjárművásárláshoz nyújtott hitellel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘A gépjárművásárláshoz természetes személy részére nyújtott hitelek futamidejét a hitelnyújtó szabadon meghatározhatja.
✘A gépjárművásárláshoz természetes személy részére nyújtott hitelek futamideje legalább 2 év.
A gépjárművásárláshoz természetes személy részére nyújtott hitel szerződéskötéskori futamideje nem lehet több mint 84 hónap.
Ki köthet gépjárműlízing szerződést?
✘Kizárólag magánszemély
✘Kizárólag egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás
Mind magánszemély, mind egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás köthet gépjárműlízing szerződést.
Melyik esetben kerül a lízingbevevő tulajdonába a lízingelt tárgy tulajdonjoga a futamidő végén, a lízingdíj és a kapcsolódó költségek megfizetését követően automatikusan?
✘nyílt végű pénzügy lízing
zárt végű pénzügyi lízing
✘tartós bérlet (operatív lízing)
Mely esetben nem lehet önerő nélkül megvásárolni a gépjárművet?
✘Személyi kölcsönből finanszírozott gépjármű vásárlás esetén.
Pénzügyi lízing esetében.
✘Mindkét esetben szükség van önerőre.
Gépjárműlízing esetében a maximális finanszírozott összeg semmiképp sem haladhatja meg .....
az eszköz beszerzési értékét.
✘a maradványértéket.
✘a lízingbevevő egy éves jövedelmét.
Milyen biztosíték bevonását indítványozzák jellemzően, ha a lízingbevevő jövedelme alacsonyabb a pénzügyi intézmény által elvárt szintnél?
✘jelzálog alapítását
✘óvadék alapítását
kezes bevonását
Milyen státuszba kerül a lízingbevevő a lízingszerződés futamideje alatt?
üzembentartó
✘tulajdonos
✘forgalmazó
Az alábbiak közül mire használható fel a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel?
Új és használt lakás vásárlására, meglévő lakás felújítására, bővítésére, valamint lakáscélú hitel kiváltására.
✘Szabad célú felhasználásra.
✘Kizárólag új lakás vásárlására.
Válassza ki a 2018. októberi törvénymódosítás után indított lakás-előtakarékossági számlával kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘Csak kiskorúnak nyithatnak ilyen számlát.
✘A megtakarításokat az Országos Betétbiztosítási Alap nem biztosítja.
Állami támogatás nem vehető igénybe.
Válassza ki a lakás-előtakarékossági számlával kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!
Állami támogatás a törvénymódosítás 2018. október 16-i hatályba lépését követően korlátozottabb mértékben jár.
✘Állami támogatás a törvénymódosítás hatályba lépését megelőzően, azaz legkésőbb 2018. október 16. napján aláírt szerződések esetén jár.
✘Lehet kedvezményezettet módosítani az eredetileg állami támogatásra jogosult szerződésen.
Mi a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel lényege?
Hitelfelvétel, a lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási időszaka alatt az adós a fizetett havi megtakarítások mellett a bank felé csak a felvett hitel kamatát és kezelési költségét fizeti.
✘A lakás-előtakarékossági szerződés lejáratát követően kedvezményes hitelfelvétel.
✘Hitelfelvétel után kedvezményes lakás-előtakarékossági szolgáltatás.
Mi a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel előnye?
✘Olcsóbb, mint a normál jelzáloghitel.
✘Hosszabb futamide szerződések érhetőek el.
Kedvezőbbek lehetnek a törlesztőrészletek.
Milyen összetevőkből áll a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel során a fizetendő törlesztőrészlet?
Lakástakarékpénztári megtakarítási időszak alatt csak kamatot és kezelési költséget kell fizetni a banknak, valamint lakás-előtakarékossági betétet a lakástakarékpénztárnak. A tőkerész a lakáskasszánál összegyűjtött megtakarításból kerül majd törlesztésre.
✘Hasonlóan a hitelkonstrukciók többségéhez, havi kamat és tőketörlesztést kell fizetni. Különbség mindössze az állami támogatás miatt van.
✘Egyösszegben történik a szerződés végén a kamat és a tőke visszafizetése.
Az alábbiak közül válassza ki a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitellel kapcsolatos igaz állítást!
Lakáscélú hitel kiváltására is felhasználható.
✘Használt lakás vásárlására nem használható fel.
✘Kizárólag meglévő lakás felújítására, bővítésére használható fel.
Az alábbiak közül melyik állítás nem igaz a Lakástakarék Áthidaló Kölcsönre?
✘Az Áthidaló Kölcsön a lakáskassza szerződés részeként nyújtott kölcsön, melynek kamata a kölcsön valamennyi szakaszában fix.
✘Az Áthidaló Kölcsön olyan lakástakarékkal kombinált hitelkonstrukció, ahol már a megtakarítási időszak kezdetén hozzájuthatunk a teljes szerződéses összeghez.
Az Áthidaló Kölcsön felvételekor a lakáskassza szerződéses összege akár a szerződéskötés másnapján elérhető, azonban azzal a kockázattal jár, hogy a kölcsön második szakaszában jelentősen megnőhet a kamat mértéke.
Milyen célra használható fel a lakás-előtakarékossági szerződés részeként nyújtott Áthidaló Kölcsön?
Az Áthidaló Kölcsön bármely, a törvényben meghatározott lakáscélra felhasználható.
✘Az Áthidaló Kölcsön kizárólag új lakás vagy üdülő vásárlására használható fel.
✘Az Áthidaló Kölcsön kifejezetten a lakás-előtakarékoskodó tulajdonában álló lakás, családi ház bővítésére, felújítására, korszerűsítésére használható fel.
A hitel mely részének változását eredményezi a lakástakarékpénztári megtakarításban összegyűlt és a bank részére átutalt összeg?
✘a hitel kamatát csökkenti
a hitel tőkerészét csökkenti
✘az önerőt csökkenti
Az alábbiak közül melyik nem számít önerőnek a lakásvásárlás során?
✘lakástakarékban összegyűjtött megtakarítás
✘a CSOK támogatás
ingatlanra alapított jelzálog
Melyik a lakástakarékkal kombinált kölcsön tárgyi biztosítéka?
✘kizárólag a fedezetként felajánlott ingatlan
A fedezetként felajánlott ingatlan és maga a lakáskassza szerződés, amit a pénzintézetre engedményeznek.
✘az adós jövedelme
Melyik állítás nem igaz a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitelre?
✘A lakáselőtakarékossági megtakarításra vonatkozik az OBA-garancia.
✘A megtakarított összeg, valamint annak hozamai a banki hitel tőkerészét csökkentik egy összegben.
A kombinált jelzáloghitel a teljes futamidő alatt annuitásos törlesztésű.
A lakástakarékpénztári megtakarításokat automatikusan követi a lakáskölcsön felvétele?
Nem, a lakáshitel igénylése során természetesen a hiteligénylési és hitelbírálati folyamaton is végig kell mennie az ügyfélnek.
✘Igen, a szerződés megkötésekor automatikusan a lakáskölcsön elbírálása is megtörténik.
✘Igen, a lakáselőtakarékossággal kombinált jelzáloghitel esetében a bankok eltekintenek a hitelbírálat folyamatától.
Mi az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lényege?
A biztosítási díjak fizetésével a hitel tőkerészét egy biztosításban gyűjti össze az ügyfél, így a bank felé csak kamatot és költségeket fizet, és a kölcsönszerződésben foglaltak szerint a biztosításban felgyűlt megtakarítás törlesztésre kerül a fennálló tartozásába. Amennyiben biztosítási esemény következik be, a biztosító a biztosítási összeget a bank felé a hitel törlesztése érdekében megfizeti.
✘A bank felé nem történik konkrét kifizetés, csak a biztosítás lejáratakor egyösszegben esedékes a teljes hitel és annak kamatai.
✘A bank helyett biztosítótársaság nyújtja a hitelt.
Életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetén miről szól a bank és a biztosító közötti megállapodás?
✘Az ügyfélnek nem kell fizetnie hitele kamatát, csak a tőkét.
Az ügyfélnek nem kell fizetnie hitelének tőkerészét a bank felé, csak a kamatot, illetve a kezelési költséget. Az ügyfél a tőketörlesztést az életbiztosításban halmozza fel, és lejáratkor vagy a szerződésben meghatározottak szerint ez szolgál a hitel tőkerészének törlesztésére.
✘Az ügyfélnek mind a tőkét, mind a kamatot egyösszegben kell kifizetnie.
Ki fekteti be az ügyfél biztosításában elhelyezett tőkét az alábbiak közül?
✘Az ügyfél a pénzpiacon helyezi el önállóan az összeget.
✘A bank.
A biztosító.
Mi lehet az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel fedezete az alábbiak közül?
✘Kizárólag tehermentes lakóingatlan.
✘Kizárólag lakóingatlan és nyaraló.
Tehermentes lakóingatlan, üdülő, nyaraló vagy építési telek
Mire használható fel az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel az alábbiak közül?
Új ház, lakás építésére, vásárlására. Használt ház, lakás vásárlására. Lehetséges még szabad célú felhasználás.
✘Kizárólag ház, lakás építésére, illetve vásárlására.
✘Kizárólag használt ház, lakás építésére, illetve vásárlására.
Igénybe vehető-e életbiztosítással kombinált jelzáloghitel szabad célú felhasználásra?
Igen, bizonyos ajánlatok megengedik a szabad célú felhasználást.
✘Nem.
✘Csak akkor, hogy ha a hitel összege meghaladja az 50 millió forintot.
Igénybe vehető-e életbiztosítással kombinált jelzáloghitel ingatlanfedezet nélkül?
Nem.
✘Igen, amennyiben a jelzálog fedezete nagyértékű gép.
✘Csak akkor, hogy ha a hitel összege meghaladja az 50 millió forintot.
Válassza ki az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel egyik fő előnyét az alábbiak közül!
✘Minden esetben olcsóbb, mint a normál hitelkonstrukciók.
✘Kevésbé kockázatos, biztosabb hitelhez jutási lehetőséget kínál.
A befektetés hozamától függően, a biztosítónál lévő tőkerész (és hozama) a hitel kifizetése után esetlegesen extra profitot nyújthat az ügyfélnek.
Milyen időtávra ajánlott a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel felvétele?
✘Rövidtávra.
Hosszútávra.
✘Rövid-, és hosszútávra.
Miért leginkább hosszútávon ajánlott a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel felvétele?
✘A kérdés nem helyes, alapvetően rövidtávon is jobb konstrukciók, mint a piacon lévő egyéb finanszírozási lehetőségek.
A mögöttes befektetés portfóliója, hogy megfelelő hozamot biztosítson, olyan instrumentumokból áll, amelyek hosszabb távon nyújtanak biztosabb hozamlehetőséget.
✘Hosszútávú megoldásoknál jelentősen alacsonyabb a költség, mint a normál hiteleknél.
Előfordulhat-e, hogy a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lejáratakor a befektetésen elért eredmény nem fedezi a bank felé fizetendő tőkerészt?
Igen, előfordulhat. Ebben az esetben természetesen az ügyfélnek kell rendeznie a különbséget.
✘Nem, a pénz- és tőkepiaci szituációk hosszú távon mindig növekedést tudnak a befektetőknek biztosítani.
✘Nem, mivel a minimális hozam garantált.
Milyen gyakran kell a bank felé tőketörlesztést teljesíteni az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek esetében?
A szerződéstől függ. Általában a 10., 15. 20. évben vagy lejáratkor jellemző a hátralévő tőketörlesztés időarányos visszafizetése.
✘Minden esetben egyszer, a szerződés lejáratakor.
✘Általában havonta.
Mit jelent a "halasztott tőketörlesztés" egy életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?
✘Minden hónap végén kell fizetni törlesztőrészletet.
✘Minden év végén egyszer kell fizetni egész éves tőketörlesztést.
A tőketörlesztés vagy egyösszegben a futamidő végén, vagy a futamidő alatt három-négy alkalommal történik. Ezeket a befizetéseket a hitel mellett futó befektetés és annak hozama biztosíthatja.
Mi a cél egy életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?
✘Olcsóbb legyen, mint a normál hitel.
✘Kevesebb tőketörlesztést kelljen visszafizetni.
A hitel kamatánál nagyobb hozamot adó befektetésből finanszírozzuk a tőketörlesztést, így a hitel kifizetése után akár profitra is szert tehet a hitelfelvevő.
Melyik változó nem lehet negatív hatással a kombinált hitel eredményességére?
✘A rossz hitelkonstrukció.
✘A rosszul választott mögöttes befektetés.
A halasztott tőketörlesztés.
Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!
A hitelfelvevő csak a kamatokat és a kezelési költséget fizeti a banknak, a tőketörlesztés helyett a biztosítónak - amíg tart az életbiztosítás megtakarítási időszaka - biztosítási díjat fizet.
✘A hitelfelvevő csak a tőkerészleteket fizeti a banknak.
✘A hitelfelvevő a kombinált hitelek esetében is havonta fizeti mind a kamatot, mind a tőkerészletet a bank felé, ezen felül fizeti a biztosítási díjat a biztosítónak az életbiztosítás megtakarítási időszaka alatt is. A különbség nem ebből adódik.
Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!
Az optimális eset, ha a befektetésen elért hozam magasabb, mint a hitel kamata.
✘Az optimális eset, ha a befektetésen elért hozam egyenlő a hitel kamatával.
✘A mögöttes befektetésen elért hozam mindig alacsonyabb, mint az adott hitel kamata.
Garantált-e, hogy a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel mögöttes befektetése magasabb hozamot ér el, mint a hitel kamata?
✘Igen, minden kombinált jelzáloghitel esetében hozamgarancia van.
Nem.
✘Igen, minden kombinált jelzáloghitel esetében tőkegarancia van.
Válassza ki a helyes állítás az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!
✘Kombinált hitelek esetében garantált, hogy a befektetés hozama magasabb lesz, mint a hitel kamata.
✘Az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel konstrukciója leginkább arra alkalmas, hogy az ügyfél likviditási célú hitelhez jusson.
Az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel célja, hogy az ügyfél magasabb befektetési hozamot érjen el annál, ami a felvett hitel kamata.
Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!
Az életbiztosítási és a jelzáloghitel szerződések összekapcsolása esetén a kezdő időpontjuk lehet eltérő is.
✘Lakáshitel- és életbiztosítási szerződés megkötésére kizárólag egyidejűleg kerülhet sor.
✘Fedezeti jellegű életbiztosításához az ügyfél kizárólag később vehet fel hitelt.
Mi történik abban az esetben, ha az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelhez kapcsolódó biztosítás már megköttetett, de a hitelt nem folyósítja a bank?
✘Mivel alapvetően különálló termékek, az ügyfél nem mondhatja fel a biztosítást.
Mivel alapvetően különálló termékek, az ügyfél a szerződési feltételekben foglaltak szerint mondhatja fel a szerződést. A biztosítótól ezekben az esetekben elvárt, hogy a befizetett biztosítási díjak, az esetleges költségek levonását követően kerüljenek az ügyfél részére visszafizetésre.
✘A biztosítás nem mondható fel, kötelező várni jobb ügyfélminősítésre az adott banknál, amely után a hitelt megkapja az ügyfél.
Mi történik, ha az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében a biztosítást felmondja az ügyfél?
✘Nem történik különleges esemény, az ügyfél visszakapja a biztosításban már elhelyezett összegét.
Általában felmondási okként szerepel a szerződésben, így a bank a jelzáloghitelt felmondhatja, vagy szükséges a szerződés módosítását kezdeményezni.
✘A befizetett díjak teljes összegét a hitel törlesztésére utalja át a biztosító.
Miért fizet vissza alacsonyabb összeget a biztosító a szerződés lejárat előtti felmondása esetén?
✘Nem helyes az állítás, a modern biztosítási szerződések felmondása nem jár együtt a tőke csökkenésével.
A biztosító előre levonja például a különböző kezelési költségeket, amelyektől a szerződés felmondása miatt elesne.
✘A biztosítás évében becsült infláció mértékétől függ, hogy mennyivel csökkentik a tőke összegét.
Kombinálható-e életbiztosítással jelzálog alapú szabad felhasználású kölcsön illetve lakáscélú kölcsön?
Igen, mind a kettő kombinálható életbiztosítással.
✘Kizárólag szabad felhasználású, jelzálog alapú kölcsön kombinálható életbiztosítással.
✘Kizárólag lakáscélú kölcsön kombinálható életbiztosítással.
Életbiztosítással kombinált hitel esetében ki lehet a szerződő fél az alábbiak közül?
Az adós, adóstárs.
✘Nincs előírás.
✘A banknál számlát vezető ügyfél.
Ki az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel biztosításának elsődleges kedvezményezettje az alábbiak közül?
✘Akit szabadon megjelölt a szerződő.
✘A biztosított.
Hitelfedezeti záradék miatt a bank.
Mekkora általában az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel biztosításának betegségből adódó haláleseti összege?
✘Az előre kalkulált felhalmozható tőke nagysága, de minimum 10 millió forint.
A szerződési feltételek szerinti haláleseti szolgáltatási összeg.
✘15 millió forint.
Mivel kell számolni a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetén az alábbiak közül?
Mivel a befektetés az ügyfél által választott eszközalapokba, jellemzően az ügyfél kockázatára történik, a lejárati biztosítási összeg a kötéskor előre nem határozható meg.
✘Olcsóbb lesz, mint a normál hitel.
✘Kevesebb költségtétel fog felmerülni, mint normál jelzáloghitel esetén.
Elérhet-e többlethozamot a hitelfelvevő életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?
Igen.
✘Nem, kizárólag a hitel összege lehet a maximális hozam.
✘Nem, amennyiben a hitel tőkerészének befektetésen elért összege megvalósul, a konstrukció azonnali hatállyal hatályát veszti.
A jelzáloghitel unit-linked életbiztosítással együtt való felvétele jár-e többletkockázatokkal a hagyományos életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek felvételéhez képest?
✘A hagyományos életbiztosítással kombinált jelzáloghitelekhez képest a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel sem jár lényegében többletkockázati elemekkel.
Tőke- és hozamgarancia hiányában a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében a befektetés kockázatát főszabályként az ügyfél viseli.
✘A kérdés helytelen, hiszen a hagyományos életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek nagyobb kockázatot hordoznak magukban.
Válassza ki az alábbiak közül a lakáshitelekkel kombinálható életbiztosításokra vonatkozó helyes állítást!
✘Jelzáloghitel csak tisztán fedezeti jellegű életbiztosítással kombinálható.
✘Jelzáloghitel csak megtakarítási jellegű életbiztosítással kombinálható.
Jelzáloghitel kockázati és megtakarítási elemet is tartalmazó életbiztosítással kombinálható.
Igaz-e, hogy az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lényege, hogy az ügyfél havonta csak kamatot és kezelési költséget fizet a bank részére, emellett a biztosítónak biztosítási díjat fizet?
Igen.
✘Nem.
✘Nem, kivéve, ha a felek eredetileg így állapodtak meg.
Mikor köthető meg az életbiztosítás és a jelzáloghitel szerződés?
✘A két szerződés egy időpontban köthető meg.
✘Az életbiztosítási szerződés megkötését követően, utólag történik a hitelfelvétel.
Mindkét előző állítás igaz lehet, egy időben való megkötés és utólagos hitelfelvétel is lehetséges.
Mely termékkel mutat hasonlóságot az életbiztosítással kombinált hitel konstrukció?
A lakáselőtakarékossággal kombinált jelzáloghitellel.
✘A gépjárműhitellel.
✘A nyugdíjelőtakarékossággal.
Hány kölcsönszerződéshez kapcsolható hozzá fedezetként az életbiztosítás?
Egy életbiztosítás fedezetként csak egy kölcsönszerződéshez kapcsolható
✘Egy életbiztosítás 3 szerződéshez kapcsolható hozzá.
✘Egy életbiztosítás maximum 5 szerződésbe vonható be fedezetként.
Az alábbiak közül melyik minősül az életbiztosítással kombinált hitel előnyének?
✘A választott eszközalapok hozamainak köszönhetően a lejáratkori tőkeösszeg alacsonyabb lehet a törlesztendő tőkénél.
Személyre szabott biztosítási védelmet nyújt, ráadásul halál esetén akár a teljes hitelösszeg kifizetésre kerülhet.
✘Egy életbiztosítás fedezetként akár 5 kölcsönszerződéshez kapcsolható.
Az életbiztosítással kombinált hitelek.....
✘a türelmi időt követően annuitásba forduló hitelekké válnak.
✘a teljes futamidő alatt életbiztosítással kombinált konstrukcióként működnek (nem váltanak át annuitásos hitellé).
Mindkét fenti konstrukció elképzelhető és szerződés köthető.
Hogyan csökkenthető a unit-linked típusú életbiztosítással kombinált hitel kockázata, miszerint a futamidő végén a biztosítási összeg alacsonyabb lesz, mint a fizetendő tartozás?
✘A biztosító által vállalt kezességgel.
A biztosító által vállalt tőke- hozamgarancia által.
✘A szerződő fél egy külön ügyfélszámla megnyitásával takarékoskodik a biztosítási díjak mellett.
Mi a unit-linked típusú életbiztosítással kombinált hitel legnagyobb veszélye?
A unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lejáratakor a befektetésen elért eredmény nem fedezi a bank felé fizetendő tőkerészt, ebben az esetben az ügyfélnek kell rendezni a különbséget.
✘Nem lehetséges az elő- vagy végtörlesztés, rugalmatlan a szerződés.
✘Hogy a befektetésen elért hozam magasabb lesz, mint a hitel kamata.
Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
Tárgya ingatlan vagy ingó dolog vagy vagyoni értékű jog.
✘A lízing során a lízingbeadó könyveiben kerül kimutatásra a lízingtárgy.
✘A lízingbeadó jogosult a lízingtárgyból származó hasznok szedésére.
Szerezhet-e a lízingbevevő tulajdonjogot a lízingelt ingatlan felett (pénzügyi lízing)?
✘Nem, kizárólag a lízing alatti, ingatlanból származó hasznok szedésére jogosult.
✘Nem, kizárólag operatív lízing esetében szerezhet.
Igen.
Mit jelent a lízingdíj tőkerésze?
✘A havonta fizetendő összeget.
A lízingbe adott ingatlan, ingó dolog, valamint jog szerződés szerinti értékét.
✘A teljes visszafizetendő összeget abban az esetben, ha a lízingbe vevő a tulajdonjogot is meg kívánja szerezni.
Milyen típusai vannak a pénzügyi lízingnek az alábbiak közül?
✘Pénzügyi és operatív lízing.
Zártvégű és nyíltvégű.
✘Operatív lízing és tartós bérlet.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül zártvégű pénzügyi lízing esetén?
A lízingbevevőnek a lízing kezdetekor meg kell fizetnie a teljes tőkeértékre jutó ÁFA összegét. (Ezt a későbbiekben visszaigényelheti.)
✘Olyan lízingbevevőnek ajánlott, aki nem tud áfát visszaigényelni.
✘Olyan lízingbevevőnek ajánlott, aki nem biztos abban, hogy akar-e tulajdonjogot szerezni a lízingtárgyon.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül nyíltvégű lízing esetén?
✘A lízingbevevőnek a lízing kezdetekor meg kell fizetnie a teljes tőkeértékre jutó ÁFA összegét. (Ezt a későbbiekben visszaigényelheti.)
Olyan lízingbevevőnek ajánlott, aki a futamidő végén nem biztos,hogy tulajdonjogot akar szerezni.
✘Olyan lízingbevevőnek ajánlott, aki biztos abban, hogy a lízingtárgyon tulajdonjogot akar szerezni.
Mit fizet (pl. havonta) a lízingbevevő nyíltvégű pénzügyi lízing esetén?
✘Tőketörlesztést + kamatot.
✘Tőketörlesztést + ÁFA-t.
Tőketörlesztést + kamatot + tőketörlesztés ÁFÁ-ját.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a pénzügyi lízingről?
✘A pénzügyi lízing általában éven belüli szerződés.
✘A pénzügyi lízing határozatlan ide szerződés.
A pénzügyi lízing általában éven túli, határozott ide szerződés.
Melyik alábbi állítás igaz a pénzügyi lízingről? Nyílt végű pénzügyi lízing esetén a tulajdonjog
✘automatikusan a lízingbevevő részére száll át.
✘a szerződés teljesítése után a lízingbeadónál marad.
a szerződés teljesítése után a lízingbevevő döntése alapján rá, vagy az általa kijelölt személyre szállhat át vagy a lízingbeadónál maradhat.
Ki jogosult pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtására az alábbiak közül?
✘Bárki, aki a bérbeadást felvette a tevékenységi körébe.
✘Magánszemélyek és bankok.
Hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás, amely ennek a tevékenységnek a végzésére felügyeleti hatóság által kiadott engedéllyel rendelkezik.
Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!
✘A lízing felmondható.
✘A lízing valós maradványértékének ingadozásából származó nyereség (veszteség) a lízingbevevőt illeti meg (terheli).
A lejáratot követően a lízingbevevő nem köthet újabb lízingszerződést.
Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘A lízing nem mondható fel.
✘A lízing valós maradványértékének ingadozásából származó nyereség (veszteség) a lízingbeadót illeti meg (terheli).
A lízingbevevő folytathatja a lízinget a futamidő lejárata után.
Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! A pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a tulajdonában lévő ingatlant vagy ingó dolgot, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő határozott ide használatába adja oly módon, hogy a használatba adással
✘a lízingbevevő jogosultságot a hasznok szedésére szerez azzal, hogy a kárveszély átszállásából származó kockázatot és a közvetlen terheket a lízingbeadó viseli.
a lízingbevevő jogosultságot szerez a hasznok szedésére és arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen, azzal, hogy a kárveszély átszállásából származó kockázatot és a közvetlen terheket is végig ő viseli.
✘a lízingbevevő jogosultságot szerez a hasznok szedésére, azzal, hogy a kárveszély átszállásából származó kockázatot és a közvetlen terheket is ő viseli és a szerződésben kikötött időtartam lejártával a lízing tárgya mindig visszakerül a lízingbeadó birtokába.
Milyen esetben kell megfizetni a maradványértéket a futamidő végén?
Nyílt végű pénzügyi lízing esetén és csak akkor kell megfizetnie a lízingbevevőnek a lízingcég felé a szerződés futamidejének a végén, ha tulajdonjogot szeretne szerezni.
✘Operatív lízing esetén kell a maradványértéket megfizetni.
✘zárt végű pénzügyi lízing esetén kell megfizetni, futamidő elején, a szerződés aláírását követően.
Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? " egy eszköz (például egy jármű) hasznos élettartama végén becsült piaci érték (rendeltetésszerű használat mellett), amennyiért az adott eszköz értékesíthető. Amennyiben nem jelentős értékű a .......... akkor 0-nak is tekinthető. "
....maradványérték....
✘...lízingdíj...
✘....helyreállítási érték....
A lízing és a hitel közötti fő különbség, hogy...
✘a lízing esetében törlesztést, a hitel esetében lízingdíjat kell fizetni.
lízing esetén a lízingbe adó saját tulajdonában marad a lízingtárgy a futamidő alatt, amíg kölcsön esetén a kölcsönadó által nyújtott kölcsönösszegből az adós tulajdonába kerül a dolog
✘a lízing esetében a lízingbevevő jogosultságot szerez a hasznok szedésére.
Mitől függ a lízingdíj mértéke?
A tőkerész, a Hpt. szerint a lízingtárgy szerződés szerinti árával azonos, míg a kamatrész nagysága a felek megállapodásától függ.
✘Kizárólag a lízingelt tárgy értékétől.
✘Kizárólag a lízingbeadó jogosultsága meghatározni a lízingdíj mértékét.
Igaz-e az alábbi állítás? Nyílt végű lízing esetében a lízingbevevőnek a lízingelt tárgy teljes vételárát kell kifizetnie a törlesztőrészletekben, a lízingelt tárgy maradványértéke a futamidő végén nulla.
✘Hamis, a lízingelt tárgy maradványértéke minden esetben 30% a futamidő végén.
Hamis, a nyílt végű lízing esetében a lízingbevevőnek nem kell a lízingelt tárgy teljes vételárát kifizetnie a lízingdíjak megfizetése során, hiszen a lízingcég azzal számol, hogy még tovább tudja értékesíteni/lízingbe adni a lízing tárgyat a futamidő lejárta után.
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Kinek ajánlható az operatív lízing az alábbiak közül?
✘Az eszközt a lízing után megtartani kívánó felhasználónak.
Az eszközt később lecserélni kívánó felhasználónak.
✘Annak, aki pénzügyi lízinget igényel.
Ki az operatív lízingelt eszköz tulajdonosa?
A lízingbeadó (bérbeadó).
✘A lízingbevevő (bérlő).
✘A lízingbevevő (bérlő) és a lízingbeadó (bérbeadó) 50-50%-ban.
Ki az operatív lízingelt eszköz haszonélvezője?
✘A lízingbeadó (bérbeadó).
A lízingbevevő (bérlő).
✘A lízingbevevő (bérlő) és a lízingbeadó (bérbeadó) 50-50%-ban.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül az operatív lízingről?
✘Az operatív lízing általában éven belüli szerződés.
✘Az operatív lízing határozatlan ide szerződés.
Az operatív lízing általában éven túli, határozott ide szerződés.
Mit fizet (pl. havonta) a lízingbevevő operatív lízing esetén?
✘Tőketörlesztést + kamatot.
✘Tőketörlesztést + ÁFA-t.
Bérleti díjat + ÁFA-t.
Hogyan történik az ÁFA megfizetése operatív lízing esetében?
✘A szerződés megkötésekor egy összegben.
✘Az operatív lízingnek nincs ÁFA tartalma.
Esedékességkor a nettó bérleti díjra kerül felszámolásra az ÁFA, és ebben a formában kell megfizetni.
Ki jogosult operatív lízing szolgáltatás nyújtására?
Bárki, aki a bérbeadást, kölcsönzést felvette a tevékenységi körébe.
✘Magánszemélyek és bankok.
✘Kizárólag pénzügyi intézmények.
Mi a fő eltérés a pénzügyi és operatív lízing között?
✘Nincs eltérés.
✘Operatív lízing esetében a lízingbeadó az eszköz tulajdonosa.
Az operatív lízing (tartós bérlet) egy bérleti szerződés, a pénzügyi lízing pedig hitelszerződésként fogható fel.
Operatív lízing esetén vissza kell-e szolgáltatnia a lízingbevevőnek a lízingelt eszközt a futamidő végén?
Igen, minden esetben, ez az operatív lízing lényege. De van lehetőség a futamidő hosszabbítására is.
✘Nem, meg is hosszabbíthatja a futamidőt, és meg kell vásárolnia a futamidő végén a lízingelt eszközt.
✘Nem, maradványértéken meg kell vásárolnia azt.
Válassza ki az operatív lízingre igaz állítást az alábbiak közül!
Operatív lízing esetén a lízingbevevő a lízingdíj teljes összegét a számviteli előírások szerint költségként elszámolhatja.
✘Operatív lízing esetén a lízingbevevő a lízingdíj összegét a számviteli előírások szerint nem számolhatja el költségként.
✘Operatív lízing esetén a lízingbevevő a lízingdíjat a számviteli előírások szerint költségként számolhatja el, az értékcsökkenés leírása után.
Melyik konstrukciót felel meg a 'tartós bérletnek'?
✘zárt végű pénzügyi lízing
✘nyílt végű pénzügy lízing
operatív lízing
Mely esetben javasolható az operatív lízing?
✘Abban az esetben, amennyiben tulajdonjogot szeretne szerezni a lízingtárgy felett.
Azokban az esetekben, amikor a lízingtárgy csak korlátozott ideig szükséges a vállalkozásnak, pl. mert a technikai változások hatására nagyon gyors az avulás.
✘Abban az esetben, ha rendelkezik a szükséges önerővel és a futamidő végén továbbra is használni kívánja a lízingelt tárgyat.
Mikor kerül a lízingelt tárgy operatív lízing során a lízingbe vevő tulajdonába?
✘A futamidő kezdetén.
✘A futamidő lejártával automatikusan.
Az operatív lízingszerződés során a lízinbevevő nem szerez tulajdonjogot.
Mi történik a lízingelt tárggyal az operatív lízing futamidejének lejárta után?
✘A lízingbevevő automatikusan tulajdonjogot szerez a lízingelt tárgy felett.
✘A lízingbevevő kijelölhet egy harmadik személyt, aki megszerzi a lízingelt tárgy tulajdonjogát.
A lízingbevevő visszaadja a lízingbeadónak a lízingelt tárgyat.
Válassza ki a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!
✘Kizárólag haszongépjárművekre kötött operatív lízing keretében történik a finanszírozás.
A futamidő végéig a lízingbeadó a tulajdonos, így például a gépjármű nem árverezhető el a lízingbevevő más tartozása fejében.
✘A bérlő a szerződés lejáratát követően nem szerez tulajdonjogot.
Finanszírozható-e új haszongépjármű gépjárműlízing keretében?
Igen, új és használt haszongépjármű egyaránt lízingelhető.
✘Nem, kizárólag használt gépjármű lízingelhető.
✘Nem, kizárólag személygépkocsi lízingelhető.
Mi a gazdasági recesszió egyik fő hatása a gépjárműfinanszírozási szektorra?
✘Nem volt hatása a konkrét finanszírozási termékekre.
✘Visszaestek a gépjármű értékesítések és a gépjárműfinanszírozási iránti igények is, megjelentek más finanszírozási alternatívák.
A finanszírozási igények más termékek irányába tolódtak el.
Függ-e a maximális finanszírozás mértéke gépjárművek esetében attól, hogy hitel vagy pénzügyi lízing szerződést kíván-e kötni az ügyfél?
✘Igen, pénzügyi lízing igénybevétele esetén jellemzően magasabb önerő szükséges.
Igen, a pénzügyi lízing esetében a gépjármű piaci értékéhez viszonyítva magasabb finanszírozás vehető igénybe, mint hitel esetében.
✘Nem.
Hol kötheti meg az ügyfél a gépjárműlízing-szerződést?
✘Kizárólag a finanszírozónál.
✘Kizárólag a kereskedőnél.
Általában a gépjárműlízing szerződés a kereskedőnél is megköthető, valamint a finanszírozónál is.
Igaz-e, hogy kisteherautókra, illetve nehézgépjárművekre nem létezik gépjárműlízing lehetőség?
Nem.
✘Részben. Kisteherautók lízingelése megoldható, nehézgépjárműveké azonban nem.
✘Igen.
Mi a gépjárműlízing egyik fő sajátossága?
✘Már a szerződés alatt is a lízingbevevő az elsődleges tulajdonos.
A futamidő végéig a lízingbeadó a tulajdonos, de a lízingbevevő viseli a gépjárművel kapcsolatos kockázatokat, és szedi az abból származó hasznokat.
✘A lízingszerződés alatt és után a tulajdonos a lízingbeadó.
A gyakorlatban mi a gépjárműlízing folyamatának elsődleges lépése?
✘Előszerződés megkötése arról, hogy a két fél között lízingszerződés kötése fog történni.
A gépjármű kiválasztása, új gépjárműnél megrendelése, finanszírozó választása.
✘A konkrét lízingszerződés megkötése.
Válassza ki a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!
✘A tulajdonjog minden esetben átszáll a lízingbevevőre.
A lízingbevevő szintén kapcsolatba kerülhet a márkakereskedővel.
✘Általában operatív gépjárműlízingről kötnek szerződést, a casco biztosítást nem szokták javasolni.
Pénzügyi gépjárműlízing esetén kinél van a gépjármű törzskönyve a szerződés alatt?
A lízingbeadónál.
✘A lízingbevevőnél.
✘A márkakereskedőnél.
Létezik-e korlátozás a lízingelt gépjármű maximális életkorára vonatkozóan?
Igen, a személyautó az autó 15 éves koráig, kishaszonjármű pedig 12 éves korig finanszírozható.
✘Igen, az autó hasznos életkorához igazítják egyedileg minden egyes szerződés esetében.
✘Igen, maximum 5 éves koráig lízingelhető a gépjármű.
Kinek a könyveiben van nyilvántartva a lízingelt gépjármű a pénzügyi lízing futamideje alatt?
✘A lízingbeadó könyveiben, mert ő a tulajdonos.
A tulajdonos a lízingbeadó, de a lízingbevevő könyveiben van nyilvántartva.
✘A lízingbevevő a tulajdonos, az ő könyveiben van nyilvántartva.
Mely esetben igényelhető vissza az ÁFA (vagy annak egy meghatározott hányada) személygépjármű lízingje során?
✘zárt végű pénzügyi lízing esetén
nyílt végű pénzügyi lízing esetén
✘egyik esetben sem
Milyen előnye származhat abból a lízingbevevőnek, hogy nem ő a lízingelt gépjármű tulajdonosa?
Más jellegű tartozás nem terhelhető rá az autóra, mivel az nem az lízingbevevő tulajdona.
✘Nem a lízingbevevőnek kell az üzembentartás költségeit megfizetni, így olcsóbb a gépjármű fenntartása.
✘Semmilyen, ebből neki csak hátránya származik.
Ki bírálja el a finanszírozási ajánlatot, miután a (leendő) lízingbevevő kiválasztotta a gépjárművet?
a lízingcég
✘a biztosító
✘a közvetítő cég
Érvényesíthető-e adókedvezmény a gépjárműlízing esetén?
✘Nem, adókedvezmény a lízing esetén nem vehető igénybe.
✘Igen, de csak az egyéni vállalkozók vehetik igénybe azt.
Igen, pl. a KKV-kedvezmény, a fejlesztési tartalék vagy a kamatkedvezmény a kkv-k részére a hitelek után.
Válassza ki a helyes állítást! (eszközlízing)
✘Kizárólag új eszközök (pl. gépek) lízingje lehetséges.
✘Kizárólag használt eszközök (pl. gépek) lízingje lehetséges.
Új és használt eszközökre (pl. gépek) egyaránt lehetséges lízingszerződést kötni.
Egyedi elbírálás mellett megvalósulhat-e olyan eszköz lízingje, amely nem szerepel a lízinggel foglalkozó finanszírozó termékkínálatában?
Igen, megvalósulhat, amennyiben az ügyfél az egyedi elbírálási folyamat során elfogadja a feltételeket.
✘Nem. A lízingcégek specializáltságuk miatt kizárólag az adott eszköztípusokkal foglalkoznak.
✘Igen, azonnal, egyedi elbírálásra sincs szükség.
Lehet-e például építőipari eszközöket és orvosi műszereket lízingelni?
Igen.
✘Nem.
✘Részben. Építőipari eszközöket lehet lízingelni, azonban orvosi műszereket, humán-egészségügyi eszközöket nem lehet lízingszerződés alá vonni.
Mi az eszközlízing fő előnye?
✘Nagyon olc finanszírozási lehetőség.
Nagy összegű indulóköltség nélkül teszi lehetővé nagyértékű eszközök használatát.
✘Minden esetben lehetséges nulla százalékos önerő.
Válassza ki az eszközlízinggel kapcsolatos helyes állítást!
✘100%-os finanszírozás nem lehetséges.
✘Soha nem termelhetők ki a lízingdíjak a lízingtárgy üzemeltetésével
Az indulóköltségek és az időközben felmerülő költségek nagy valószínűséggel alacsonyabbak, mint a hitelkonstrukciók esetében.
Szükséges-e a lízingelt eszközökre biztosítást kötni?
✘Nem, mivel a lízing lényege, hogy az esetleges bekövetkezett károkért a lízingbeadó felel.
Igen, vagy a lízingdíj tartalmazza a megfelelő biztosítások díját, így a lízingbevevőnek külön nem kell a biztosítással foglalkoznia, vagy szerződéses kikötés, hogy a lízingbevevő kösse meg azokat.
✘Igen, a biztosítás megkötése minden esetben kötelező a lízingbevevő számára, és a biztosítási díj a lízingdíjba nem építhető be.
Milyen eszközlízing típust kell választani, ha tulajdonjogot kíván szerezni a lízingbevevő?
Zártvégű pénzügyi lízingnél biztos, nyíltvégűnél a lízingbevevővel kötött megállapodás alapján megszerezhető a tulajdonjog.
✘Nyíltvégű pénzügyi lízing.
✘Operatív lízing.
Válassza ki a helyes állítást! (eszközlízing)
Az eszközlízing új és használt gépek, eszközök finanszírozására is felhasználható.
✘Csak olyan eszközöket lehet lízingelni, amelyek piaci értéke állandó.
✘Építőipari eszközök lízingje nem lehetséges.
Aki nem kíván tulajdonjogot szerezni, vagy nem biztos benne, milyen eszközlízing típust választhat?
✘Zártvégű pénzügyi lízinget és nyíltvégű pénzügyi lízinget.
Nyíltvégű pénzügyi lízinget és tartós bérleti szerződést.
✘Zártvégű pénzügyi lízinget és bérleti szerződést.
Melyik esetben fizet bérleti díjat a lízingbevevő a futamidő alatt?
✘Nyíltvégű pénzügyi lízing.
Operatív lízing.
✘Zártvégű pénzügyi lízing.
Pénzügyi lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?
✘Lízingbeadó.
Lízingbevevő.
✘Akitől a lízingbeadó megvette az eszközt.
Zárt végű pénzügyi lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?
✘Lízingbeadó.
Lízingbevevő.
✘Akitől a lízingbeadó megvette az eszközt.
Operatív lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?
Lízingbeadó.
✘Lízingbevevő.
✘Akitől a lízingbeadó megvette az eszközt.
Kötelező minden esetben biztosítást kötni az eszközlízing típusú finanszírozás esetében?
✘Igen, a jogszabály kötelezővé teszi a biztosítást.
✘Nem szükséges a biztosítás, hiszen a lízingbeadó az eszköz tulajdonosa a futamidő alatt.
Előnyös, de nem minden esetben kötelező a lízingelt eszközökre biztosítást kötni a felmerülő kockázatok csökkentése érdekében.
Ha a finanszírozási konstrukció fedezetéül szolgáló eszköznek (a lízingtárgynak) a likvidációs értéke a futamidő alatt elegendő fedezetet biztosít a kintlévőség megtérülésére, akkor
✘lombardhitelről van szó.
eszközalapú finanszírozásról beszélünk.
✘jövedelemalapú finanszírozásról beszélünk.
Mi a hátránya (a lízingcég számára) a speciális technológiát jelentő eszközök lízingbe adásának?
A speciális területen használható eszközök értékesítése vagy további lízingelése nehézkes, mert az irántuk való kereslet alacsony a piacon.
✘Túl magas a beszerzési ár, ami magasabb lízingdíjat eredményezne.
✘Túl magas a kereslet irántuk a piacon a speciális technológiának köszönhetően.
Nyílt végű eszközlízing esetében a futamidő alatt a lízing tárgy értékének mekkora részét kell megfizetni a lízingbevevőnek?
✘Amennyiben a futamidő végén visszaszolgáltatja a lízingtárgyat, csak a futamidő alatt a lízingtárgy használatáért arányos díjat kell megfizetnie.
✘Amennyiben a futamidő végén a lízingtárgy megvásárlása mellett dönt, a maradványérték rendezésével a lízingtárgy teljes értékét (és a kamatokat) is megfizeti.
Mindkét állítás helyes, a lízingbevevő döntése alapján múlik.
Operatív lízing esetében kinek a könyveiben kerül aktiválásra a lízingelt tárgy?
Lízingbeadó
✘Lízingbevevő
✘A lízingbeadónál kerül aktiválásra, de amennyiben a futamidő végén átkerül a lízingbevevő tulajdonába, úgy a könyvelésben is nála kerül aktiválásra a maradványérték alapján.
Válassza ki a helyes állítást!
✘Ingatlan lízing kizárólag kereskedelmi és ipari jellegű ingatlanok finanszírozásában játszik szerepet.
Létezik lakáscélú ingatlan lízing is.
✘A lakáscélú ingatlan lízing még egyenlőre a tervezési fázisban halad az Európai Unióban.
Ingatlanlízing esetén a lízingbevevő:
a lízingbeadó hozzájárulásával bérbe is adhatja az ingatlant.
✘értékesítheti az ingatlant.
✘előtörlesztéssel nem élhet.
Mekkora lehet az ingatlanlízing maximális futamideje?
✘Jogszabályban számszerűsítve 35 év.
Jogszabályban konkrétan, számszerűen nincs meghatározva. Jellemzően 25 év.
✘Jogszabályban konkrétan, számszerűen nincs meghatározva. Jellemzően 5 év.
Mi az ingatlanlízing egyik előnye a hitelkonstrukciókkal szemben az alábbiak közül?
Kisebb önerő mellett lehet (akár befektetési céllal is) ingatlanhoz jutni.
✘Hosszabb futamidőt biztosít.
✘Magasabb állami támogatást élveznek a lízingszerződések.
Az alábbi állítások közül válassza ki az ingatlanlízing esetén igaz állítást!
A lízingbevevő a lízingbeadó hozzájárulásával bérbe is adhatja az ingatlant.
✘Az ingatlanlízing segítségével csak nagyobb önerő mellett lehet ingatlanhoz jutni.
✘Ingatlan lízingje kizárólag pénzügyi lízing lehet, operatív lízing nem.
Milyen esetben használható az ingatlanlízing?
✘Nagy értékű ingatlanok finanszírozásához.
Alacsony önerővel rendelkező magánszemélyeknek.
✘Annak, aki alacsonyabb induló költségeket szeretne, mint hitel esetében.
Milyen előnye van ingatlanok esetében a lízingnek a hitellel szemben a finanszírozó számára?
A finanszírozó számára biztonságosabb, mert a futamidő végéig a tulajdonában marad az eszköz.
✘Hosszabb futamidőt biztosít.
✘Rövidebb futamidőt biztosít.
Válassza ki a hamis állítást a fogyasztói ingatlanlízíngről az alábbiak közül!
✘Szükséges jövedelemigazolás.
✘A lízingbevevőt azonosítani kell.
Lízingbevevő aktuális és várható jövedelemi helyzete a lízingdíjfizetés garanciája.
Nem fogyasztói ingatlanlízing szolgáltatások leggyakrabban milyen fő devizákban érhetőek el?
✘HUF, JPY, USD.
✘HUF, CHF, EUR.
HUF, EUR.
Válassza ki az ingatlan lízinggel kapcsolatos helytelen megállapítást az alábbiak közül!
Nincs előtörlesztési lehetőség.
✘Meg kell fizetni a vagyonszerzési illetéket.
✘Közjegyzői díjat kell fizetni.
Épület lízingje lehet az alábbiak közül
✘az operatív lízing
✘a pénzügyi lízing.
a pénzügyi és operatív lízing közül bármelyik.
Válassza ki az alábbiak közül az ingatlanlízingre vonatkozó hamis állítást!
✘Devizában is elérhető, tehát euróban (EUR), illetve svájci frankban (CHF) is igénybe vehető.
Ingatlanlízing esetén a forint finanszírozásnál ugyanakkora arányban terhelhető meg az ingatlan, mint jelzáloghitel esetén.
✘Ingatlanlízing esetében hosszú, akár évtizedekre szóló maximális futamidőkkel kell számolnia az igénylőnek.
Milyen esetben lehet előnyös magánszemélyek számára az ingatlanlízing (lakáslízing)?
Amennyiben kevés önerővel rendelkeznek, illetve nem jogosultak államilag támogatott lakáshitelre.
✘Amennyiben már van a tulajdonukban ingatlan.
✘Amennyiben kisértékű ingatlant szeretnének megvásárolni.
Mely területeken jelenik meg általában az ingatlanlízing a vállalkozásoknál?
✘A már meglévő ingatlanok finanszírozásában,
✘A vásárlás és építés költségének projektfinanszírozásában.
Mindkét válasz igaz.
Melyik válasz igaz az ingatlanlízing esetében?
✘Az ingatlanlízinggel megvalósított beruházás finanszírozása befolyásolja a vállalkozás mérlegét.
✘A vállalkozások számára a hitellel szemben kedvezővé teszik az ingatlanlízinget, hogy az ingatlanból származó kiadások meghaladhatják a bevételeket.
Zárt végű ingatlanlízing esetén a futamidő végén a lízingelt ingatlan tulajdonjoga automatikusan átszáll a lízingbevevőre.
Mikor kerül fel a lízingelt ingatlan tulajdoni lapjára a lízingbevevő?
Zárt végű pénzügyi lízing esetén a lízingbevevő már a szerződéskötés után közvetlenül megjelenik az ingatlan tulajdoni lapján, mert tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye kerül a nevére bejegyzésre
✘Nyílt végű pénzügyi lízing esetében a szerződéskötéskor megjelenik az ingatlan tulajdoni lapján, függetlenül attól, hogy a futamidő végén megvásárolj-e az ingatlant.
✘Operatív lízing esetében a futamidő végén, amennyiben a lízingbevevő úgy dönt, hogy megvásárolja a lízingelt ingatlant.
Mikor kell megfizetni e a lízingbevevőnek az ingatlan után a vagyonszerzési illetéket?
✘Minden esetben csak a futamidő végén kerülhet a lízingbevevő tulajdonába a lízingtárgy, a vagyonszerzési illetéket is csak a futamidő lejártakor - az akkor hatályos értékben - kell megfizetni
Zárt végű pénzügyi lízing konstrukciónál ez a tétel a szerződéskötéskor, azonnal esedékes.
✘Operatív lízing esetén a maradványértékre jutó arányos vagyonszerzési illetéket kell megfizetnie a lízingbevevőnek a futamidő végén.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
A magyarországi szolgáltatók a tartós bérletet és az operatív lízinget gyakran szinonim fogalmakként használják.
✘A magyarországi szolgáltatók a tartós bérletet és a pénzügyi lízinget gyakran szinonim fogalmakként használják.
✘A magyarországi szolgáltatók a tartós bérletet és a gépjárműlízinget gyakran szinonim fogalmakként használják.
Milyen lízingtípussal szokás azonosítani a tartós bérletet?
✘Nyíltvégű pénzügyi lízing.
✘Zártvégű pénzügyi lízing.
Operatív lízing.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül a gépjármű tartós bérletéről?
Olyan gépjármű finanszírozási forma, amelyben a bérbeadó látja el a beszerzéssel és az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.
✘Olyan gépjármű finanszírozási forma, amely hosszú távú (5 éven túli) forrást biztosít a bérbevevőnek.
✘Olyan gépjármű finanszírozási forma, amellyel kizárólag haszongépjárművek üzemben tartása finanszírozható.
Melyik alábbi állítás helytelen a flottalízingről?
A flottakezelési szolgáltatás kizárólag a gépjárművek (tartós bérleti konstrukcióban történő) finanszírozását foglalja magában.
✘A flottakezelési szolgáltatás magába foglalhatja a finanszírozást, a biztosítást, illetve bármilyen üzemeltetéssel kapcsolatos vagy egyéb szolgáltatást is.
✘A flottakezelési szolgáltatás üzemeltetéssel kapcsolatos szolgáltatásokat is magában foglalhat.
Milyen egyéb szolgáltatás kapcsolódhat az autópark-finanszírozáshoz?
Biztosítás, „full-service”, csereautó, illetve bérautó, üzemanyag kártya.
✘Kizárólag a klasszikus bérautó szolgáltatás.
✘Kizárólag a szerviz csereautó szolgáltatás.
Mit takar a „full service” szolgáltatással egybekötött gépjármű tartós bérleti konstrukció?
Az alapvető javítási-, karbantartási munkálatok a bérbeadó szakszervizében kerülnek végrehajtásra, melynek költsége a bérleti díjakkal egy számlán fizetendő.
✘A bérbevevő előre tudja tervezni a szolgáltatásért fizetendő díjakat.
✘A finanszírozáshoz biztosítás és kárügyintézés kapcsolódik.
Melyik állítás igaz az autópark finanszírozásról?
Tartós bérlet (vagy operatív lízing), amelyben a bérbeadó látja el a beszerzéssel és az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.
✘A tartós bérleti finanszírozás hosszú távú (5 éven túli) forrást biztosít a bérbevevőnek.
✘Ennek keretében kizárólag haszongépjárművek üzemben tartása finanszírozható.
Finanszírozhatók-e személygépjárművek flottalízing keretében?
✘Kizárólag pénzügyi lízinggel.
✘Kizárólag rövid távú (egy napos, vagy egy hetes) bérleti konstrukcióban.
Igen.
Melyik nem tartozik a tartós bérlet előnyei közé?
A lízingelt eszköz értékének csökkenése a futamidő alatt teljes egészében a bérbevevő kockázata.
✘Számos kényelmi szolgáltatás közül válogathat a bérbevevő: karbantartás, szerviz, sofőrszolgálat stb.
✘A tartós bérlet díja költségként 100%-ban elszámolható.
Mi a full-service szolgáltatás lényege?
✘Az alapvető javítási-, karbantartási munkálatok a bérbeadó szakszervizében kerülnek végrehajtásra, melynek költsége külön kerül elszámolásra a bérleti díjon felül.
✘Egy vállalkozás a tulajdonát képező használt eszközét eladja egy lízingtársaságnak és egyidejűleg vissza is lízingeli tőle.
Az alapvető javítási-, karbantartási munkálatok a bérbeadó szakszervizében kerülnek végrehajtásra, melynek költsége a bérleti díjakkal egy számlán fizetendő.
Az alábbiak közül melyik a tartós bérlet előnye (a bérbevevő számára)?
Nincs szükség sem fedezetre, sem kezesre, sem önerőre
✘A tartós bérlet díja költségként 50%-ban elszámolható.
✘Költségmegtakarítás képződhet a bérbeadónál.
A flottakezelés magában foglalhatja a ......
a finanszírozást, a biztosítást, illetve bármilyen üzemeltetéssel kapcsolatos vagy egyéb szolgáltatást is.
✘szállítmányozást, fuvarszervezést.
✘adminisztrációt, vevőkkel-szállítókkal való kapcsolattartást.
Mit jelent a vállalkozások finanszírozása?
A tőkeszükséglet folyamatos biztosítását a vállalkozás részére.
✘Rövid lejáratú hitelekkel fenntartani a vállalkozási tevékenység folytonosságát.
✘Hosszú távú beruházások biztosítását azonos lejáratú hitelekkel, a hosszabb megtérülési idő miatti tőkekiesés fedezésére.
Válassza ki a kakukktojást az alábbiak közül! A vállalkozások belső finanszírozási forrása lehet
✘az adózott eredmény visszaforgatása.
✘a vagyonátrendezés.
a kereskedelmi hitel.
A vállalkozások külső finanszírozása megvalósulhat saját és idegen forrásból.
Az állítás igaz.
✘Az állítás hamis.
✘A vállalkozások finanszírozása sem saját, sem idegen forrásból nem valósulhat meg.
Melyik fogalmat definiáltuk: A gazdasági tevékenység alapkövetelménye, amelynek célja, hogy a bevételek a ráfordítások (költségek) megtérülésén felül nyereséget is biztosítsanak a vállalkozásnak.?
✘hatékonyság
jövedelmezőség
✘a gazdálkodás minősége
A következő állítás mely vagyoni eszközcsoportra vonatkozik? Azokat az eszközöket, amelyeket a vállalkozás tartósan, 1 évnél hosszabb ideig használ.
befektetett eszközöknek nevezzük.
✘forgóeszközöknek nevezzük.
✘pénzeszközöknek nevezzük.
A felsoroltak közül válassza ki a tőkehatékonysági mutatót!
✘eszközhatékonyság
✘árbevétel arányos nyereség
saját tőke arányos nyereség
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Kis-, és középvállalkozásnak számít, ahol
a foglalkoztatottak létszáma 250 főnél kevesebb, a nettó árbevétel legfeljebb 50 millió euró, vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 43 millió euró.
✘a foglalkoztatottak létszáma 250 főnél kevesebb, a nettó árbevétel legfeljebb 50 millió euró.
✘a foglalkoztatottak létszáma 250 főnél kevesebb.
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Kisvállalkozásnak számít, ahol
✘a foglalkoztatottak létszáma 10 főnél kevesebb, nettó árbevétel legfeljebb 10 millió forint.
a foglalkoztatottak létszáma 50 főnél kevesebb, a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 10 millió euró.
✘a foglalkoztatottak létszáma 50 főnél kevesebb.
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Mikrovállalkozásnak számít, ahol
✘a foglalkoztatottak száma maximum 10 fő.
a foglalkoztatottak létszáma 10 főnél kevesebb, a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 2 millió euró.
✘az éves árbevétel maximum 150 millió forint.
Melyik lehet a hitel, a faktoring, és a váltó közül a vállalkozások finanszírozásának lehetséges formája?
Mindhárom lehetséges finanszírozási forma. A váltó közvetlen, míg a hitel és a faktoring közvetett finanszírozás.
✘Kizárólag a hitel és a faktoring.
✘Kizárólag a hitel és a váltó.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
✘Hitel felvétele kizárólag banktól történhet.
✘A bank mindig vállalja, hogy készpénzben is hozzáférhető a hitelkeret.
A bank rendelkezésre tartási jutalék ellenében biztosítja a hitelkeretet.
Mi a különbség a hitel és a kölcsön között?
✘Nincsen semmilyen elméleti vagy gyakorlati különbség. A hitel fogalma alá tartozik a kölcsön.
A hitel esetében egy keretösszeg rendelkezésre tartása (hitelkeret) történik, míg kölcsön esetében egy adott pénzösszeg rendelkezésre bocsátása. A hitel a pénzhez jutás lehetőségét jelenti, míg a kölcsön a felvett pénzösszeget.
✘A hitel hosszú távú, míg a kölcsön rövid távú finanszírozási lehetőség.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül a rulírozó hitellel kapcsolatban?
Rulírozó hitellehetőséget (hitelkeretet) biztosít valamennyi bankkártya.
✘Többször igénybe vehető hitelkeret.
✘Ismétlődő hitellehetőség, többszöri, de korlátozott számú visszafizetést feltételezve.
Melyik kamatlábhoz viszonyítják alapvetően a bankok a forint betéti- és hitelkamatokat?
A jegybanki alapkamathoz.
✘A diszkont állampapírok hozamindexéhez.
✘A Londoni Bankközi Kamatlábhoz (LIBOR).
Melyik kamatláb nem tipikusan hitel referencia-kamatláb?
✘A jegybanki alapkamat.
✘A Budapesti Bankközi Kamatláb (BUBOR).
A MAX állampapír hozamindex.
Mi téríti el egymástól a nominális és a reál kamatlábakat?
az inflációs ráta.
✘A pénz időértéke.
✘A GDP.
Milyen szokványos időszakra nem számítják a bankok a kamatot?
✘365 nap (angolszász módszer).
✘360 nap (francia módszer).
30 nap (amerikai módszer).
Mit értünk lombardhitel alatt?
Értékpapír, forint-, vagy devizabetét fedezete mellett nyújtott hitelt.
✘Hosszú lejáratú jelzáloghitelt.
✘Kezesség fedezete mellett rendelkezésre bocsátott hosszú lejáratú hitelkeretet.
Mi nem lehet lombardhitel fedezete?
✘Értékpapír.
✘Forint- és devizabetét.
Ingatlan.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A hitelbírálati folyamat során a bankok
minősítik az ügyfelet a belső minősítési paramétereik szerint.
✘megkötik a kölcsönszerződést.
✘elindítják a hitelmonitoringot.
Mi nem a hitelmonitoring célja?
✘Az adós gazdálkodásának nyomonkövetése.
✘A hitel visszafizetésének folyamatos nyomonkövetése.
A hitelbírálat.
Mi a hitelmonitoring során a követelések újraminősítésének célja?
✘A hitelszerződés megkötése után nem minősítik újra a követeléseket.
✘A teljes hiteldíjmutató (THM) esetleges időszaki megnövelése.
Az adós gazdálkodásának és a hitel visszafizetésének nyomonkövetése.
Mi a helyes sorrend a hitelezési folyamatban?
A hitelkérelem összeállítása, annak befogadása, és előszűrés.
✘Hitelbírálat, hitelkérelem benyújtása.
✘Hitelkérelem benyújtása, hitelmonitoring.
Mi a deviza alapú hitelek fő hátránya?
A havi törlesztőrészlet nagysága többször és jelentősen változhat.
✘Forint erősödése esetén nő a törlesztőrészlet.
✘Minden más deviza kamatozása nagyobb, mint a forinté.
Függ-e a banki hitelek havi törlesztőrészletének nagysága a devizapiaci változásoktól?
✘Nem, a havi törlesztőrészlet nagysága minden hitel esetén előre kiszámítható.
Igen, például az adott deviza gyengülése a forinttal szemben kedvező (az adott devizában fennálló) deviza alapú hitellel rendelkezők számára.
✘Igen, például a forint erősödése kedvezőtlen a deviza alapú hitellel rendelkezők számára.
Az alábbiak közül melyik értékpapír kibocsátásával történő forrásbevonás lehet egy nagyobb hitelfelvétel alternatívája?
Kötvény.
✘Részvény.
✘Kárpótlási jegy.
Válassza ki a helytelen állítást az alábbiak közül! Egy vállalkozás által banktól felvett kölcsön esetében
✘a vállalkozás (rövid lejáratú vagy hosszú lejáratú) kötelezettségként tartja nyilván a hitel összegét.
✘a bank ügyfelekkel szembeni követelésként (éven belüli vagy éven túli lejárattal) tartja nyilván a hitel összegét.
a bank az ügyféllel szembeni kötelezettségként (éven belüli vagy éven túli lejárattal) tartja nyilván a hitel összegét.
Mit értünk hitelek esetében rövid futamidő alatt?
✘A 3 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
✘A 2 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
Az 1 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
Mit értünk hitelek esetében közép lejárat alatt?
✘A 3 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
✘A 4 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
Általában 1 évnél hosszabb, 5 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.
Mit értünk hitelek esetében hosszú futamidő alatt?
✘3 évnél hosszabb lejáratú hiteleket.
5 évnél hosszabb lejáratú hiteleket.
✘10 évnél hosszabb lejáratú hiteleket.
Mit jelent egy banktól felvett, futamidő alatt végig fix kamatozású hitel esetében az annuitás?
✘Egymást követő időszakokban egyre csökken a törlesztőrészlet (tőke+kamat) összege.
✘Egymást követő időszakokban egyre nő a törlesztőrészlet (tőke+kamat) összege.
Egymást követő időszakokban megegyezik a törlesztőrészlet (tőke+kamat) összege.
Annuitásos banki hitel törlesztése során hogyan változik a fizetendő törlesztőrészlet "tartalma"?
A kamatperióduson belül azonos összegű törlesztőrészletet kell fizetni, de a futamidő során a törlesztőrészleten belül egyre kisebb arányú lesz a kamat és egyre nagyobb arányú a tőketartalom.
✘A törlesztés első felében a kamattal és kezelési költségekkel arányosan csökken a tőketartozás összege is.
✘A törlesztés során a tőketörlesztés egyenlő mértékű. Ez jelenti az annuitás jelleget.
Mit jelent a "halasztott tőketörlesztés" a mikro-, kis- és középvállalati hitelek esetében?
✘A tőketörlesztés minden év végén arányosan történik.
✘A tőketörlesztés egyösszegben a futamidő végén kerül rendezésre.
A szerződésben meghatározott ideig csak kamatfizetés történik.
Mit jelent a "véglejáratú hitel"?
A tőketörlesztés egyösszegben a futamidő végén kerül rendezésre. A kombinált hitelek esetében jellemző megoldás lehet.
✘A tőketörlesztés minden év végén arányosan történik.
✘A tőketörlesztés a futamidő alatt 3-4 alkalommal történik.
Lejárat szerinti csoportosításban hogyan tartják nyilván a vállalkozások az éves beszámolóban a felvett hiteleik értékét?
✘Lakossági hitelek és vállalkozói hitelek.
Rövid- és hosszú lejáratú hitelek (kötelezettségek).
✘Rövid- és közepes lejáratú hitelek.
Mit tartalmaz egy vállalkozás idegen tőke állománya?
✘Saját tőke (például jegyzett tőke).
✘Pénztár, bankbetét.
Rövid-, hosszú lejáratú kötelezettségek, hátra sorolt kötelezettségek.
Mit vállal a hitelező hitel nyújtása esetén?
✘Meghatározott pénzösszeg átutalását a hiteligénylő részére.
A hitelszerződésben meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartását az adós részére jutalék ellenében, és kötelezettségvállalást a szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére vagy egyéb hitelművelet végzésére.
✘Meghatározott pénzösszeg készpénzben történő rendelkezésre bocsátását az adós részére.
Lehetséges-e hitelfelvétel egy hitelintézettől abban az esetben, ha az ügyfélnek már van hitele?
Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az ügyfél rendelkezésére bocsátható a hitel.
✘Csak abban az esetben, ha az ügyfél már a meglévő hitelét is az adott hitelintézettől vette fel.
✘Csak kisösszegű, egymillió forintot meg nem haladó hitelt lehet a már meglévő hitellel párhuzamosan az ügyfél rendelkezésére bocsátani.
Az ügyfél rendelkezésére bocsátható-e vállalkozói hitelkeret, amennyiben az ügyfélnek magánszemélyként már van aktív hitelvisszafizetési kötelezettsége?
Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az az ügyfél rendelkezésére bocsátható.
✘Csak abban az esetben, ha az ügyfél már meglévő hitelét is az adott hitelintézettől vette fel.
✘Nem, magánszemélyként felvett egyéb hitel mellé vállalkozói hitelt nem lehet igénybe venni.
Lehet-e egynél több hitelintézettel szemben aktív hitelvisszafizetési kötelezettsége az ügyfélnek?
Igen.
✘Nem, csak egy hitelintézettől lehet hitelt felvenni. A hitelek száma ezen belül nincs korlátozva, azt az adott hitelintézet ítéli meg.
✘Igen, de a hitelek törlesztőrészlete nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér hatszorosát.
Az ügyfél rendelkezésére bocsáthatnak-e a hitelintézetek lakossági hitelt, amennyiben az ügyfél már vállalkozásként vett fel korábban hitelt?
✘Nem, vállalkozói ügyfélként már csak vállalkozói hitelkonstrukciókat vehet igénybe az ügyfél.
Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az az ügyfél rendelkezésére bocsátható.
✘Csak abban az esetben, ha a korábban felvett vállalkozói hitelét is az adott hitelintézettől vette igénybe.
Hogyan kell benyújtania az ügyfélnek a bank felé a hitelkérelmet?
✘A fiókban lévő banki munkatárssal szóban lefolytatott tárgyalás maga a hitelkérelem.
✘Elektronikus formában (email-ben) kell elküldeni a bankfiók e-mail címére.
Írásban kell formanyomtatványon, vagy egyéb, a bank által meghatározott tartalommal benyújtani.
Mikrovállalati hitelek igénylésére vonatkozóan válassza ki a helytelen állítást az alábbiak közül!
✘Az igénylés feltétele, hogy ne legyen az igénylőnek adó-, adójellegű vagy vámtartozása.
✘Általában feltétel az adott banknál vezetett számla is.
A bank elutasíthatja a hitelkérelmet, amelyet azonban írásban köteles minden esetben indokolni.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
A bank számára követelése biztosítására megfelelő biztosíték lehet - többek között - a kapott bankgarancia.
✘A saját váltó kibocsátása nem lehet biztosíték a bank felé.
✘Nem lehet biztosíték a bank számára követelése biztosítására a zálogjog, óvadék.
Elfogadhat-e a bank mikrovállalati hitel fedezeteként saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt?
✘Kizárólag akkor, ha az ügyfél előre jelzi a hitelkérelemben.
✘Igen.
Nem.
Lehet-e vállalkozásnak nyújtott banki hitel célja az átmeneti likviditási problémák kezelése?
Igen.
✘Nem, mivel átmeneti likviditási problémákkal küzdő vállalkozások valószínűsíthetően nem tudnák visszafizetni a hitel összegét.
✘Nem, a bankok kizárólag beruházási vagy projektfinanszírozási hiteleket nyújtanak a vállalkozói ügyfélkörnek.
Válassza ki az alábbiak közül a hitelbírálati díjjal kapcsolatos hamis állítást!
✘A hitelbírálati díjat a hitelképesség vizsgálata céljából számítják fel.
Amennyiben a hitel elfogadásra kerül, a hitelbírálati díjat visszafizeti a bank az ügyfélnek.
✘Hitelkérelem elutasítása esetén a hitelbírálati díj vissza nem téríthető.
Mit nevezünk rendelkezésre tartási jutaléknak?
✘A rendelkezésre tartási jutalék a folyósított kölcsön százalékában meghatározott egyszeri jutalék, amelyet a hitelintézet egy összegben a kölcsön folyósításakor levon a folyósítandó kölcsönből.
✘A rendelkezésre tartási jutalék egyszeri díj, amelyet a hitelintézet az igénybe vett, vagy a ténylegesen fennálló hitel összegére vetítve terhel ügyfelére mindaddig, amíg a hitel fennáll.
A rendelkezésre tartási jutalék abban az esetben fizetendő, ha a hitelintézet hitelkeretet vagy követelésvásárlási keretet tart az ügyfele rendelkezésére, amelynél még nem (vagy csak részben) folyósított, vagy más módon még nem kellett helytállnia. A rendelkezésre tartási jutalék a keret ezen részére kerül felszámításra.
Definiálja a folyósítási jutalék fogalmát!
A folyósított kölcsön százalékában meghatározott egyszeri jutalék, amelyet a hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás egy összegben a kölcsön folyósításakor kell megfizetni.
✘Egyszeri díj, amelyet a hitelintézet a felvett, vagy a ténylegesen fennálló hitelkeret összegére vetítve terhel ügyfelére mindaddig, amíg a hitel fennáll.
✘Abban az esetben fizetendő, ha a hitelintézet hitelkeretet vagy követelésvásárlási keretet tart az ügyfele rendelkezésére, arra az összegre vetítve, amit a bank még nem folyósított, vagy más módon még nem kellett helytállnia.
Igaz-e az az állítás, miszerint a hitelintézetek a kezelési költséget minden esetben a fennálló tőketartozásra vetítve számolják fel?
✘Igen, mindig az év elején fennálló tőketartozásra vetítve számolják ki, így a futamidő alatt évente csökken az értéke.
✘Igen, mindig a fennálló aktuális tőketartozásra vetítve számolják ki havonta, így havonta csökken az értéke.
Nem, mert bizonyos esetekben a felvett hitelösszegre vetítve számolják fel a kezelési költséget, így értéke nem csökken a futamidő alatt.
Hogyan nevezzük a bank által a vállalkozás felé garancianyújtáskor felszámított költséget?
✘Teljes Hiteldíj Hutató (THM)
✘kamat
garanciadíj
Módosíthatja-e a bank egyoldalúan, az ügyfél hátrányára a fogyasztóval kötött kölcsönszerződést a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésének feltételeire vonatkozóan?
✘Igen, amennyiben a bank a szerződésben a módosításra okot adó körülményeket tételesen rögzítette.
✘Igen, amennyiben a bank a szerződésben a módosításra okot adó körülményeket és az árazás elveit tételesen rögzítette.
Nem, mert a fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani, meghatározott feltételek mellett.
Indíthat-e beszedési megbízást a bank az ügyfél bármely banknál vezetett számlája terhére, amennyiben az ügyféllel szembeni (pl. aktuális törlesztőrészlet) követelése nem teljesült?
Igen, amennyiben ezt a szerződésben kikötötte.
✘Nem, kizárólag a banknál vezetett számláira indíthat beszedési megbízást.
✘Nem, beszedési megbízást kizárólag állami szerv indíthat.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül?
Amennyiben ezt a hitelszerződésben kikötötte, a hitelintézet az adós bankszámlájára beszedési megbízást indíthat, amennyiben az adóssal szemben fennálló követelése (pl. aktuális törlesztőrészlet) nem teljesül.
✘A vonatkozó hitelszerződés rendelkezéseitől függetlenül a hitelintézet az adós bármely bankszámlájára beszedési megbízást indíthat, amennyiben az adóssal szemben fennálló követelése (pl. aktuális törlesztőrészlet) nem teljesül.
✘A hitelintézet az adós egyetlen bankszámlájára sem indíthat beszedési megbízást, még abban az esetben sem, ha az adóssal szemben fennálló követelése (pl. aktuális törlesztőrészlet) nem teljesül.
Melyik díjtételt módosíthatja a bank a vállalati hitelszerződés fennállása alatt, megfelelő feltételek mellett bármikor: kamatot, kezelési költséget vagy a garancia díját?
Mindhármat.
✘Csak a kamatot.
✘Csak a bankgarancia díja módosítható.
Nyújthat-e hitelkeretet egy bank egy másik bank számára?
✘Nem, a bankok kizárólag magánszemélyeknek és vállalkozói ügyfeleknek nyújthatnak hitelt.
Igen, ezek a bankközi hitelügyletek.
✘Igen, de csak egy másik országbeli banknak.
Mi történik abban az esetben, ha a mikrovállalkozás a felvett hitel visszafizetése előtt kis- vagy középvállalkozási besorolásba lép át?
✘A bank felmondja a szerződést, mivel abban rögzítették a vállalkozás méretét.
✘A hitelvisszafizetés egyösszegben kell, hogy megtörténjen, mivel gyakran a mikrovállalkozások kedvezőbb feltételekkel kaphatnak hitelt.
A bankhoz be kell jelenteni a változást, de ez a hitel feltételeire (paramétereire) jellemzően nincs hatással.
Köteles-e a bank intézkedni akkor, ha pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló tényt, adatot fedez fel valamely ügyfelének hitelügylete során?
✘Nem, a banknak nem feladata ezen tények megítélése, kizárólag a szolgáltatásai szakszerű elvégzésére kell koncentrálnia.
✘Nem, ezen tények, adatok megítélése az állami hatóságok feladata.
Igen, a jogszabályi és belső előírásoknak megfelelően kell eljárnia.
Problémássá váló hitelügylet esetén a banknak mit célszerű tennie először annak érdekében, hogy a hitel visszafizetése megtörténjen?
Átalakítani a hitelt (pl. fizetési átütemezés).
✘Felbontani a szerződést.
✘Jogi útra terelni az ügyféllel szemben fennálló követelést.
Mi az egyik fő eltérés a vállalati hitel és a projektfinanszírozási hitel között?
✘A vállalati hitelek nagyobb összegűek.
✘A projektfinanszírozási hitelek hosszabb lejáratúak.
Vállalkozási hitel esetében a hitelbírálat alapja a vállalat múltja, míg projektfinanszírozás esetén a projekt várható jövőbeni teljesítménye.
Mit jelent a hitel prolongálása?
✘A hitelnek a bank részéről történő egyoldalú felmondását.
✘A hitelszerződés mindkét fél részéről történő felbontását.
A hitel lejáratának a meghosszabbítását jelenti.
Mi az érdeke a banknak, amennyiben a kisvállalkozás, mint adós nehéz gazdasági helyzetbe kerül?
A hitelszerződés módosítása, így növelve meg a visszafizetés esélyét (pl. prolongáció).
✘Azonnali végrehajtás kezdeményezése.
✘A kisvállalkozás felszámolása, így a felszámolási eljárás során a bank elsődleges kedvezményezett lesz.
Mi az óvadék célja egy hitelügyletben?
✘Óvadékként elhelyezett ingatlan (a piaci értékéig) megterhelhető az elmaradt törlesztőrészletek nagyságával.
✘Az óvadék az adós letartóztatása esetén biztosítja a szabadlábra helyezését.
Nemfizetés esetén a hitelintézet a követelését az óvadékból érvényesítheti.
Mi lehet az óvadék tárgya?
✘Óvadék tárgya kizárólag ingó dolog lehet.
✘Óvadék tárgya kizárólag ingatlan lehet.
Óvadék tárgya különösen pénz, értékpapír, bankszámlakövetelés lehet.
Melyik szolgáltatás nem minősül kölcsönnyújtásnak az alábbiak közül?
A hitelreferencia szolgáltatás.
✘A zálogkölcsön nyújtása.
✘A csoportfinanszírozás.
Az alábbiak közül melyik költségelem nem vehető figyelembe a teljes hiteldíj mutató (THM) számításánál?
✘Az ingatlan-nyilvántartás eljárás díja.
✘A hitelközvetítőnek fizetendő díj.
A közjegyzői díj.
Miért jelentenek az induló vállalkozások magasabb kockázatot a finanszírozás szempontjából?
Az új vállalkozásokban nincs olyan hiteltörténet vagy pénzügyi múlt, amelyre alapozhatnák a hitelképességi vizsgálatot.
✘Az új vállalkozásoknak megbízható bevételi forrásuk van és könnyedén tudják biztosítani a hiteltörlesztést.
✘Az új vállalkozások jövedelmezőbb üzleti terveket nyújtanak be a hitelintézetek számára.
Mely források alkotják a beruházási és projekt hitelek alapjait?
Jellemzően az önerő, a bankhitel és a támogatás hármasa.
✘A kezesség és a bankgarancia.
✘Az értékpapírkibocsátás és a faktorálás.
Milyen módon tartja nyilván a bank a vállalkozások által felvett kölcsön összegét?
✘A bank befektetett eszközként tartja nyilván a hitel összegét.
A bank követelésként tartja nyilván a kölcsön összegét.
✘A bank kötelezettségként tartja nyilván a követelés összegét.
Mely területen érhetők el állami támogatások a vállalatok finanszírozásában?
Jellemzően a beruházások, projektek megvalósításához kapcsolódóan.
✘Az ÁFA-finanszírozására.
✘Az osztalék finanszírozására.
Az alábbiak közül jellemzően melyik hosszú lejáratú hitel?
✘hitelkártya
✘személyi kölcsön
projekthitel
A pénzügyi egyensúlynak nem feltétele, hogy ....
✘a rövid lejáratú aktívák fedezzék a rövid lejáratú tartozásokat.
✘a mérlegben kimutatott eszközök likviditása és a források esedékessége közötti összhang meglegyen.
a vállalkozás kereskedelmi hitelt is igénybe vegyen a finanszírozáshoz.
Lehet-e a vállalkozás részére jóváhagyott éven belüli forgóeszközhitel rulírozó jellegű?
Igen.
✘Nem, mert a forgóeszközhitelek célja az egyedi vevők finanszírozása.
✘Nem, mert a forgóeszközhitel biztosítéka csak a készlet lehet, amelyet a hitel finanszíroz.
Mi lehet a rövid lejáratú, rulírozó jellegű hitelkeret előnye?
✘Olcsóbb, mint bármely hitelforma.
✘Nagyobb összegű hitel felvétele lehetséges.
A vállalkozás mindenkori likviditásigényéhez igazodóan változik a hitel igénybevétele.
Meghosszabbítható-e egy kisvállalkozás 1 éves futamide forgóeszközhitele?
✘Nem, nincs hosszabbítási lehetőség éven belüli vagy éves forgóeszközhiteleknél.
✘Nem, a forgóeszközhitel maximum 1 éves futamide lehet.
Igen, van rá lehetőség, hitelfelülvizsgálattal a hitelkeret összege és futamideje is megnövelhető.
Függ-e az éven belüli forgóeszközhitelek felhasználása a vállalkozás tevékenységétől?
Igen, például szezonálisan működő vállalkozások esetében készletekkel kapcsolatos bővítésekre adhat fedezetet a hitel.
✘Nem, kizárólag átmeneti likviditásproblémákra szolgálnak a hitelek.
✘Nem, a vállalkozás tevékenysége nem fontos. Kizárólag a pénzügyi beszámolók.
Jellemzően mit nem választanak biztosítékként az éven belüli forgóeszközhitel fedezésére?
✘Készleteket, vevőköveteléseket.
✘Ingatlanokat, gépeket, berendezéseket.
Futó nagyberuházások (projektek) becsült jövőbeni pénzáramlásait, üzleti terveit.
Döntse el, melyik állítás a hamis az alábbiak közül!
✘A vállalkozások az éves üzleti terv megvalósítása érdekében is vesznek fel éven belüli forgóeszközhiteleket.
✘A forgóeszközhitel átmeneti készletezési problémákra is megoldás lehet.
Általában hosszú távú beruházások biztosítása is rövid lejáratú forgóeszközhitelekkel történik.
Melyik állítás hamis az alábbiak közül?
A forgóeszközhitelek kizárólag éven belüli konstrukciók.
✘A forgóeszközhitel lehet rulírozó jellegű.
✘A forgóeszközhiteleket jellemzően alapanyag és eszközbeszerzésre veszik fel a cégek.
Igaz-e a következő megállapítás: „Forgóeszközhitelt nem igényelhet egyéni vállalkozás.”?
✘Igen, a megállapítás igaz. Kizárólag gazdasági társaságok és szövetkezetek igényelhetnek forgóeszközhitelt.
Nem, a megállapítás hamis.
✘A megállapítás részben igaz. Gyártással foglalkozó egyéni vállalkozások is igényelhetnek forgóeszközhitelt.
Milyen célra lehet alkalmas forgóeszközhitel felvétele az alábbiak közül?
✘Tartós eszközök finanszírozására.
Nem tartós eszközök (forgóeszközök) finanszírozására.
✘Hiteltörlesztésre.
Mi a forgóeszközhitel célja az alábbiak közül?
✘Átmeneti likviditási zavarok áthidalása.
Átmeneti vagy tartós forgóeszközigény finanszírozása.
✘Fejlesztések, beruházások finanszírozása.
Milyen finanszírozási céllal érdemes vállalkozásoknak exportcélú hitelt felvenni?
Export-előfinanszírozás, vevőfinanszírozás, refinanszírozás.
✘Hosszú távú, belföldön megvalósuló, külföldiek által finanszírozott beruházások támogatása.
✘Harmadik országban, vagy az Unión belüli beruházások finanszírozása.
Exportcélú forgóeszközhiteleket milyen devizanemben érdemes igényelni?
✘Forintban. A magas kamatozása miatt.
✘Euróban. A stabilitása miatt.
Az export árbevétel devizanemében.
Hiteligénylés során kiemelt fontosságúak a hiteligénylő vállalat likviditási mutatói. Mit jelent a likviditási mutató (current ratio)?
✘A vevő korosítás során kapott értékek viszonyítása a rövid lejáratú kötelezettségek nagyságához.
✘A hosszú és rövid lejáratú kötelezettségek aránya.
A rövid lejáratú eszközök (forgóeszközök) aránya a rövid lejáratú kötelezettségekhez.
Hiteligénylés során kiemelt fontosságúak a hiteligénylő vállalat likviditási mutatói. Mit jelent a likviditási gyorsráta?
✘A vevő korosítás során kapott értékek viszonyítása a rövid lejáratú kötelezettségek nagyságához.
✘A gyorsan (30 napon belül) teljesítő vevők aránya az összes vevők mérlegértékhez.
A készletekkel, mint a legkevésbé likvid eszközökkel csökkentett forgóeszköz állomány aránya a rövid lejáratú kötelezettségekhez.
Miért lehet célszerű likviditási mérleget készíteni forgóeszközhitel-felvétel esetén?
✘Nem célszerű, a likviditás hosszú távú hiteleknél fontos gazdasági mutató.
Az egyes eszközök pénzzé tehetőség, a források pedig lejárati időtartam szerint osztályozandóak, és az egyes osztályok összehasonlítása révén a likviditási többlet/hiány állapítható meg.
✘Nemcsak célszerű, de jogszabály által előírt kötelező eleme a hitelkérelemnek minden rövid- és középtávú forgóeszközhitel-felvétel esetén.
Az alábbiak közül melyik mutató nem meghatározó egy forgóeszköz hitelkeret megállapításánál?
✘A vállalkozás gazdálkodása és éves forgalma.
✘A fedezetként felajánlott hitelbiztosíték értéke.
A futó beruházások pontos adatai, azokkal kapcsolatos számítások.
Létezik-e éven túli lejáratú forgóeszközhitel?
Igen, a tartós (éven túli) forgóeszköz szükséglet finanszírozása céljából.
✘Nem, a hitel céljából adódóan kizárólag éven belüli lejárattal lehet forgóeszközhitelt igénybe venni.
✘Csak abban az esetben, ha a forgóeszközhitelhez hosszú távú beruházási hitelt is igénybe vesz az ügyfél.
Mi a közraktárjegy fedezete melletti forgóeszközhitel előnye?
✘Széles körben igényelhető hitel.
✘A közraktárak tudják finanszíroztatni azokat a gazdasági időszakokat, amikor tevékenységük nem biztosít megfelelő árbevételt.
A vállalkozásnak a betakarított terményt nem szükséges azonnal értékesítenie, hanem a közraktárba történő betárolást követően kivárhatja azt az időpontot, amikor a legjobb árat kaphatja az áruért.
Milyen eszközöket sorolunk a forgóeszközök közé?
Készletek, követelések. Például az alapanyagok, áruk.
✘Gépek, berendezések.
✘Befektetési céllal vásárolt értékpapírok.
Milyen tételek nem tartoznak a forgóeszközök közé?
✘Áruk, alapanyagok.
✘Pénztár, bankbetétek.
Szellemi termékek, hosszú távon a vállalkozás vagyonában maradó gépek.
Mi lehet az éven belüli forgóeszközhitel visszafizetésének biztosítéka?
Lehet akár a megvásárolt készlet, de gépek, berendezések is.
✘A menedzsment szavahihetősége.
✘A vállalkozás aktuális projektjeinek megvalósulása.
Milyen típusú hitelt érdemes a vállalkozásnak a szezonális árukészlet bővítése céljából igénybe vennie?
Éven belüli forgóeszközhitelt.
✘Éven túli beruházási hitelt.
✘Projektfinanszírozási hitelt.
Igénybe vehető-e ÁFA finanszírozásra éven belüli forgóeszközhitel?
✘Nem, adófizetésre nem lehet használni egyetlen hitelkonstrukciót sem.
✘Nem, ÁFA fizetésre nem lehet használni egyetlen hitelkonstrukciót sem. Jövedelemadót azonban lehet hitelből fizetni.
Igen.
Milyen előnye származhat egy kisvállalkozásnak a nem egyösszegű forgóeszközhitel-folyósításból?
A nem egyösszegű forgóeszközhitel jobban idomul a vállalkozás gazdálkodásához, mindig a szükséges mértékű finanszírozást tudja biztosítani az üzletmenet részére.
✘Ellenkezőleg, az egyösszegű kölcsön előnyösebb, mivel azonnali készpénzforráshoz jut a vállalkozás.
✘A nem egyösszegű forgóeszközhitel olcsóbb, és a kisvállalkozás hosszabb lejáratú idegen forrást szerez.
Szükséges lehet-e éven belüli forgóeszközhitel felvételéhez üzleti terv benyújtása a hitelkérelemhez?
✘Nem, az üzleti terv csak előny lehet, jellemzően beruházási- és projektfinanszírozáshoz kell.
Igen, és a bank a saját hatáskörében döntheti el, hogy forgóeszközhitel felvételéhez kéri-e az üzleti terv benyújtását.
✘Nem, az üzleti terv csak előny lehet, jellemzően devizahitelekhez kell.
Igaz-e az alábbi állítás? "A forgóeszköz hitel egy vállalkozás hosszú távú eszköz igényeinek a finanszírozását szolgálja. "
✘Igen, az állítás ebben a formában igaz.
Hamis, a forgóeszköz hitel egy vállalkozás rövid, illetve hosszú távú (tartós) forgóeszköz igényeinek a finanszírozását szolgálja.
✘Hamis, a forgóeszköz hitel a vállalkozás befektetett eszközeinek a finanszírozására szolgál.
Kezdő vállalkozások is kaphatnak forgóeszközhitelt?
✘Nem, kezdő vállalkozások számára ez a hiteltípus nem elérhető.
✘Igen, a bankok előszeretettel finanszíroznak kezdő vállalkozásokat az alacsony kockázat miatt.
Az esetek többségében nem. A legtöbb bank 2-3 lezárt pénzügyi évet vár el a forgóeszközhitel folyósításához
Mely esetben kerül elutasításra a forgóeszköz hitel kérelem ?
A vállalkozás fő profilja lőszer- vagy fegyverkereskedelem.
✘A vállalkozás nem nyújtott be üzleti tervet a hitelkérelem mellé.
✘A vállalkozás benyújtotta a köztartozásmentességről szóló igazolását.
Igaz-e az alábbi állítás? "A forgóeszközhitelt magánszemélyek nem vehetik fel és magáncélra nem használható fel. "
Igen, az állítás ebben a formában igaz.
✘Hamis, magánszemélyek is felvehetik a forgóeszközhitelt.
✘Igaz, a forgóeszközhitelt csak nagyvállalatok vehetik fel, magánszemélyek nem.
A folyószámlahitelkeret és a forgóeszközhitel közös tulajdonsága, hogy mindkét típus kizárólag a mindennapi likviditás biztosítására szolgáló rulírozó típusú hitelkeret.
✘Az állítás ebben a formában igaz.
Hamis, a forgóeszközhitel lehet egyszeri folyósítású kölcsön, továbbá a folyószámlahitellel szemben jellemzően konkrét beszerzésekhez, forgóeszközök vásárlásához kötődik.
✘Hamis, a forgóeszközhitelek minden esetben tartós forgóeszköz finanszírozásra szolgálnak, nem a mindennapi likviditás fenntartását célozzák.
Hogyan alakul a kamatfizetés a forgóeszközhitelek esetében?
A kölcsön kamata a futamidő alatt fix, a kamatfizetés 1, 3 vagy 6 havonta történik.
✘Nincs a futamidő során kamatfizetés, mert kamatmentes hitelként nyújtják.
✘Nem kell a futamidő során kamatot fizetni, a kamatfizetés egy összegben a törlesztési időszak végén esedékes.
Milyen célt szolgálnak az éven túli beruházási hitelek az alábbiak közül?
✘Általában egyedi projektek megvalósulását.
✘A vállalkozás működési kockázatát el nem érő projektek áthidaló finanszírozását.
Általában több év alatt megtérülő beruházások és a hozzájuk kapcsolódó tartós forgóeszköz-bővítés finanszírozását.
Szükséges lehet-e éven túli beruházási hitel felvételéhez üzleti terv benyújtása a hitelkérelemmel?
✘Nem, az üzleti terv csak előny lehet, jellemzően projektfinanszírozáshoz kell.
Igen, minden esetben.
✘Nem, az üzleti terv csak előny lehet, jellemzően forgóeszköz-finanszírozáshoz kell.
Milyen célt szolgálnak a fejlesztési hitelek az alábbiak közül?
✘A fejlesztési hitelek általában egyedi projektek megvalósulását szolgálják.
A fejlesztési hitelek több év alatt megtérülő vállalati beruházásokat és hozzájuk kapcsolódó tartós forgóeszköz bővítést szolgálják, közép vagy hosszú lejáratúak.
✘A fejlesztési hitelek a vállalkozás működési kockázatát el nem érő projektek áthidaló finanszírozását szolgálják.
Válassza ki az alábbiak közül az éven túli beruházási hitelekkel kapcsolatos hamis állítást!
✘A beruházási hitel törlesztése előre meghatározott ütemben, vagy akár véglejáratú hitelként is megoldható.
✘A beruházási hitel forintban és más devizában is felvehető.
A beruházási hitel hosszú távú, de a törlesztés nincs összhangban a megtérüléssel.
Válassza ki az alábbiak közül a beruházási hitelekkel kapcsolatos hamis állítást!
A beruházási hitel kizárólag forintban folyósítható, mivel a hosszú lejárat alatt magas kockázatú lenne az árfolyamkitettség.
✘A beruházási költségek egy részével a vállalkozásnak - általában, mint önerővel - rendelkeznie kell.
✘A beruházási hitel gyakran kombinálható állami támogatással és kedvezményekkel.
Melyik állítás helyes az alábbiak közül a beruházási-fejlesztési hitelekkel kapcsolatban?
A finanszírozás összege a vállalkozás beruházási igényeihez igazodik, és a fejlesztés megvalósulásának ütemében hívható le.
✘A beruházási-fejlesztési hitel átlagos futamideje 1-5 év.
✘A beruházási-fejlesztési hitel kizárólag forintban folyósítható, mivel a hosszú lejárat alatt magas kockázatú lenne az árfolyamkitettség.
Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az éven túli beruházási hitelek folyósítása
forrásarányosan, a benyújtott számlák alapján történik.
✘a beruházás megkezdését megelőzően előre történik.
✘a beruházás befejezése után történik.
A beruházási hitelek nagyrészt ÁFA finanszírozásra nem vehetőek igénybe. Hogyan lehet áthidalni ezt, egy hitelekre támaszkodó fejlődő cég esetében?
✘Nem lehet áthidalni.
✘A cég adómentességet kér az állami adóhatóságtól.
Éven belüli hitelek megoldást nyújthatnak erre a problémára.
Kapcsolódhat-e hosszú távú beruházási hitelhez állami támogatás?
✘Igen, gyakorlatilag minden hosszú távú hitel állami kedvezményeket tartalmaz.
✘Nem, a hosszú lejárat miatt az állami támogatás nem vehető igénybe.
Igen, az úgynevezett támogatott hitelkonstrukciók tartalmaznak például kedvező, államilag támogatott kamatozást.
Lehet-e éven túli beruházási hitel fedezete olyan ingatlan, amelyet a felvett keretösszegből kíván megvásárolni a hitelfelvevő?
✘Nem, a bankok kizárólag már meglévő ingatlan fedezete mellett nyújtanak hosszú távú hiteleket.
Igen.
✘Nem, a beruházási hitelek fedezete a megvalósuló beruházásból származó pénzáramlások (cash flowk) jelenértéke.
Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
✘Beruházási hitel forintban történő felvétele mindig alacsonyabb kamatozást biztosít.
Saját forrás kiegészítésére szolgáló beruházási és fejlesztési hitel felhasználható többek között tevékenység bővítésére, immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlására, létesítésére, felújítására, korszerűsítésére.
✘A beruházási hitel a beruházáshoz kapcsolódó ÁFA finanszírozásra is alkalmas.
Mire nem lehet igénybe venni az éven túli beruházási hitelek teljes összegét az alábbiak közül?
✘Ingatlanok, gépek és berendezések vásárlására.
Készletvásárlásra.
✘Kutatás-fejlesztésre.
Melyik célra alkalmasabb az éven túli beruházási hitel az alábbiak közül?
Tartós eszközök finanszírozására.
✘Nem tartós eszközök (forgóeszközök) finanszírozására.
✘Hiteltörlesztésre.
Mi a beruházási hitel célja?
✘Átmeneti likviditási zavarok áthidalása.
✘Átmeneti vagy tartós forgóeszközigény finanszírozása.
Fejlesztések, beruházások finanszírozása.
Válassza ki az alábbiak közül a fejlesztési hitelekre vonatkozó helytelen állítást!
✘A fejlesztési hitel futamidejét tekintve általában közép- és hosszú konstrukció.
Fejlesztési hitel kapcsán ingatlanfedezet bevonása nem lehetséges, kizárólag az egyedi beruházási igény és pénzügyi helyzet alapján lehet fejlesztési hitelhez jutni.
✘A fejlesztési hitelek több év alatt megtérülő vállalati beruházásokat és a hozzájuk kapcsolódó tartós forgóeszköz bővítést szolgálják.
Előfordulhat-e, hogy a banktól igényelt beruházási hitel tartós forgóeszköz finanszírozást is szolgál egy vállalkozásnál?
Igen, a beruházási hitel egyes esetekben tartós fogóeszköz növekedés finanszírozásra is szolgálhat.
✘Nem, ilyen célra nem lehet beruházási hitelt igényelni.
✘Nem, forgóeszközöket csak forgóeszközhitelekkel lehet finanszírozni.
Milyen felhasználásra nem alkalmas egy éven túli beruházási-fejlesztési hitel teljes összege?
✘Vagyonalap kiegészítésére, kapacitásbővítésre.
✘Tárgyi eszköz állomány bővítésére.
Készletvásárlásra.
Melyik a helyes állítás az alábbiak közül?
Beruházási hitelt gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, őstermelők igényelhetnek.
✘Beruházási hitelt kizárólag természetes személyek igényelhetnek.
✘Beruházási hitelt kizárólag a vállalati fejlődés kezdeti szakaszában lévő vállalkozás igényelhet.
Mit jelent a türelmi idő az éven túli beruházási hitelek esetén?
✘Amíg a megvalósult beruházás nem tudja kitermelni a hitel törlesztőösszegét, addig nem kell fizetni a bank felé.
✘Nincs türelmi idő ilyen típusú hitelek esetén.
A türelmi idő azt jelenti, hogy a tőketörlesztést a folyósítást követő, a szerződésben meghatározott idő elteltével kell megkezdeni.
Mi után számít fel kamatot a bank éven túli beruházási hitel esetén?
✘A teljes rendelkezésre bocsátott hitelkeretre, függetlenül attól, hogy ebből mennyit használ fel a vállalkozás.
A ténylegesen folyósított kölcsönösszegre.
✘A kamatszámítás a beruházás teljes értékére vonatkozik.
Hogyan történik az éven túli beruházási hitelek folyósítása az alábbiak közül?
Számla ellenében, a beruházás készültségi szintjének ellenőrzésével párhuzamosan.
✘Egyösszegben, a futamidő elején.
✘Egyösszegben, a futamidő alatt akkor, amikor a vállalkozás úgy dönt, hogy szüksége van a kölcsönre.
Kell-e kamatot fizetni a beruházási hitelekre, amennyiben még a türelmi időszakon belül van a vállalkozás?
✘Nem, türelmi időszak alatt nincs kamatfizetés sem.
Igen, türelmi időszak alatt a kamatfizetés a már folyósított kölcsönösszegre folytatódik, a tőketörlesztés azonban szünetel.
✘Türelmi időszak alatt mind a tőke- és kamattörlesztés folytatódik, csak kedvezőbb feltételekkel.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Beruházási hitelek esetén lényeges szempont az adott beruházás becsült megtérülési ideje. Számítása úgy történik, hogy
✘a kezdeti tőkeigényt korrigálják a beruházás által megtermelt jövőbeni pénzáramlásokkal. (Nettó jelenértékszámítás.)
a beruházás által becsülten megtermelt jövőbeni pénzáramlásokat összeadják, és elosztják az évek számával. Az így kapott átlagos (beruházás által megtermelt) éves hozammal már elosztható a kezdeti tőkeigény, így megbecsülhető a megtérülési idő.
✘összehasonlítják más hasonló beruházások megtérülési idejével.
Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának vizsgálatakor mely tételeket veszik figyelembe az alábbiak közül?
Hosszú lejáratú kötelezettségeket, hátrasorolt kötelezettségeket, tartóssá váló rövid lejáratú kötelezettségeket, valamint esetlegesen a feltételes és jövőbeni kötelezettségvállalásokat.
✘Kizárólag a hátrasorolt kötelezettségeket.
✘Kizárólag a hosszú lejáratú kötelezettségeket.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának aránya:
hosszú lejáratú kötelezettségek/(hosszú lejáratú kötelezettségek + saját tőke)
✘hosszú lejáratú kötelezettségek / rövid lejáratú kötelezettségek.
✘rövid lejáratú kötelezettségek / vevő állomány.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának fedezettsége:
saját tőke/(hosszú lejáratú kötelezettségek + hátrasorolt kötelezettségek)
✘hosszú lejáratú kötelezettségek / rövid lejáratú kötelezettségek.
✘rövid lejáratú kötelezettségek / vevő állomány.
Adósságszolgálati fedezeti mutató esetében melyik tétellel nem kell számolni az alábbiak közül?
✘Hosszú lejáratú kötelezettségek esedékes törlesztőrészlete.
Rövid lejáratú kötelezettségek.
✘Adózott eredmény.
Milyen kamatozás jellemző az éven túli lejáratú beruházási hitelekre?
✘Fix kamatozás.
Változó, általában referencia-kamatlábhoz kötött kamatozás.
✘Nagyösszegű hitelek, ezért ezeket a bank kamat nélkül bocsátja a vállalkozás rendelkezésére, kezelési költség fejében.
Felhasználható-e éven túli beruházási hitel ÁFA finanszírozásra?
Nem, mivel jellemzően a hitel folyósítása a számlák ÁFA nélküli, nettó értéke után történik. ÁFA finanszírozásra éven belüli hiteleket ajánlanak.
✘Igen.
✘Nem, adóvonzatot nem lehet hitelből finanszírozni.
Az éven túli beruházási hitelek tárgyi eszköz beszerzésre is alkalmas keretet biztosíthatnak. Az alábbiak közül melyik tárgyi eszköz?
A gép, berendezés (amely a vállalkozás működését egy éven túl szolgálja).
✘A vagyoni értékű jog.
✘A vevőkövetelés.
Ingatlanvásárlási céllal milyen hitelt érdemes igényelnie egy mikro-, kis- és középvállalkozásnak?
✘Éven belüli forgóeszközhitelt.
Éven túli beruházási hitelt.
✘Folyószámlahitelt.
Igényelhet-e éven túli beruházási hitelt az a vállalkozás, amely már rendelkezik éven belüli lejáratú hitelekkel?
Igen, a hitelintézet döntésétől függően kaphat beruházási hitelt a vállalkozás.
✘Nem, mert mind rövid, mind hosszú távon eladósodna a vállalkozás.
✘Igen, de ugyanazon hitelintézetnél kell felvennie a beruházási hitelt is.
Éven túli beruházási hitel igénylésekor a vállalkozás felméri-e a beruházásnak a vállalkozás eredményességére gyakorolt várható hatását?
Igen, céljellegű beruházási hitel igénylésekor célszerű felmérni a beruházásnak a vállalkozás eredményére gyakorolt hatását.
✘Nem, mert a beruházási hitel felhasználási célhoz nem kötött, szabadon felhasználható hitelkeret.
✘Nem, mert a hitelintézet a hiteljóváhagyás során kizárólag a vállalkozás múltbeli teljesítményét elemzi.
Miért igényli a hitelező a beruházási hitel futamideje alatt a beruházás állapotának folyamatos nyomonkövetését?
✘Azért, mert ha a beruházás üteme kedvezőbben alakul, mint a becsült tervben, a hitelező megnövelheti a hitel kamatát.
✘Azért, mert amennyiben a beruházás üteme kedvezőbben alakul, mint a becsült tervben, a hitelező egyoldalúan lecsökkentheti a hitel futamidejét.
A hitelező folyamatosan tájékozódik a beruházás aktuális állapotáról, mert a folyósítás a készültségi fok szerint történik.
Az alábbiak közül melyik esetben NEM a beruházási hitel felvételét ajánlaná a vállalkozásnak?
✘A vállalkozás bővíteni akarja az eszközállományát.
✘A vállalkozás fejlesztési céllal kíván tőkéhez jutni
A vállalkozás a mindennapi működését tervezi finanszírozni a hitel összegéből.
Hogyan történik a beruházási hitel törlesztése?
✘Kizárólag egy összegben a futamidő végén.
✘Kizárólag havi törlesztőrészletekben, az első részlet folyósítása után közvetlenül egy hónappal már megkezdődik a törlesztés.
A türelmi idő végét követően havonta/negyedévente/félévente egyenlő részletekben vagy előre rögzített törlesztési ütemterv szerint vagy lejáratakor egy összegben.
Mi a beruházási hitel biztosítéka?
✘Kezes, bankgarancia.
A beruházási hitel biztosítéka maga a megvalósuló beruházás, és akár készlet, vevőkövetelés, gép vagy ingatlan is lehet a vállalkozás igényeitől és lehetőségeitől függően.
✘A beruházási hitelnél nincs szükség fedezetre.
Mit jelent az ütemezés szerinti folyósítás?
A vállalkozás a beruházás készültségi fokának megfelelően hívhatja le a kölcsön összegét.
✘A vállalkozás az árbevétel alakulásának megfelelően hívhatja le a kölcsön összegét.
✘A vállalkozás a beruházás készültségi fokának megfelelően ütemezi a törlesztőrészletek befizetését.
Igénybevehető-e ÁFA finanszírozásra a beruházási hitel?
Nem, forgóeszközhitel nyújt lehetőséget beruházáshoz kapcsolódóan ÁFA finanszírozásra.
✘Igen, a beruházási hitel erre minden esetben lehetőséget nyújt.
✘Igen, de mivel az ÁFA 50%-a visszaigényelhető, az ÁFA 50%-a finanszírozható hitelből.
A beruházási hitel egy....
✘szabad felhasználású hitel.
✘célhoz kötött hitel, de a hitelnyújtó a hitelcél szerinti felhasználást nem ellenőrzi.
célhoz kötött hitel, a hitelnyújtó a hitelcél szerinti felhasználást ellenőrzi.
Melyik állítás helyes a visszlízinggel kapcsolatban az alábbiak közül!?
✘A fizetőképesség javítására nem megfelelő finanszírozási módozat.
Megoldás lehet egy társaság likviditásszükségletének kielégítése céljából, ha tehermentes eszközei vannak és nem kíván tőlük véglegesen megválni.
✘A visszlízing egy pénzügyi lízingelt eszköz tartós bérletbe adása.
A lízingbe adó tulajdonába került eszközt az eredeti tulajdonos, mint lízingbe vevő vásárolja vissza a lízingbe adótól. Ez
a visszlízing.
✘az operatív lízing.
✘a pénzügyi lízing.
Válassza ki a visszlízingre vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
✘Az eladó véglegesen eladja a lízingelt tárgyat.
A szállító és a lízingbevevő azonos.
✘Operatív lízingnek minősül.
Tipikusan mely esetben ajánlható a visszlízing az alábbiak közül?
Finanszírozási gondokkal küzdő vállalatok számára a visszlízing kedvező átcsoportosítást jelent a vállalat eszközei között, melynek eredményeképp a vállalat pénzhez jut termelésének finanszírozásához, míg eszközeinek használati jogá megtartja.
✘Rövid távú finanszírozás esetén.
✘Ha a lízingbevevőnek allízingelni szükséges partnerei felé.
Melyik állítás helyes a visszlízinggel kapcsolatban az alábbiak közül?
✘A visszlízing általában 35 éves futamidővel rendelkezik.
A visszlízing használt eszközre is igénybe vehető.
✘A tulajdonjog végül átkerül a lízingcéghez.
Lehet-e visszlízinggel szabadon felhasználható pénzeszközhöz jutni?
Igen, természetesen, ez a fő célja ennek a finanszírozási típusnak.
✘Nem, kizárólag ingatlanhoz kapcsolódó szerződésekhez lehet felhasználni a visszlízing során szerzett összeget.
✘Nem, kizárólag a lízingelt eszköztípushoz hasonló eszköz vételére, felújítására lehet használni a visszlízing során szerzett összeget.
Mit jelent az allízing?
A lízingbevevő további lízingbe adja a lízingtárgyat.
✘A lízingbeadó közvetlen gazdasági kapcsolatban lévő félnek adja lízingbe a lízingtárgyat.
✘Több lízingbevevő jelenik meg egyszerre a szerződésben.
Mi jellemzi az ún. direkt lízinget?
✘A lízingbevevő a szállító.
✘A lízingbeadó és a szállító elkülönül egymástól.
A lízingbeadó és a szállító ugyanaz a személy.
Mi jellemzi az ún. indirekt lízinget?
✘A lízingbevevő a szállító.
A lízingbeadó és a szállító elkülönül egymástól.
✘A lízingbeadó és a szállító ugyanaz a személy.
Mi jellemzi a visszlízinget?
A lízingbevevő a szállító.
✘A lízingbeadó és a szállító elkülönül egymástól.
✘A lízingbeadó és a szállító ugyanaz a személy.
Mit nevezünk szervizlízingnek?
✘A kizárólag szervízszolgáltatásokra vonatkozó gépjárműlízinget.
✘A szervízszolgáltatásokra vonatkozó operatív szolgáltatási lízinget.
A pénzügyi vagy operatív lízinget, amelyhez szervízszolgáltatás is kapcsolódik.
Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘A pénzügyi lízing során a lízingbeadó viseli a közvetlen terheket (ideértve a fenntartási és amortizációs költségeket is).
A pénzügyi lízing során a használatba adással a lízingbevevő viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot.
✘A használatba adással a lízingbevevő a hasznok szedésére nem válik jogosulttá.
Melyik pénzügyi lízingre vonatkozó állítás helytelen az alábbiak közül?
A lízingbevevő a lízingtárgy használatának átengedésére akkor jogosult, ha a lízingbeadás tényét és a lízingbevevő személyét az ingatlan-nyilvántartásba vagy a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezték.
✘A lízingbevevő a lízingtárgy használatának átengedésére a lízingbeadó hozzájárulásával jogosult.
✘Ha a lízingbevevő a lízingtárgyat a lízingbeadó engedélye nélkül engedi át másnak használatra, felelős azért a kárért is, amely e nélkül nem következett volna be.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a lízingtárgyat a lízingbe adó beleegyezésével egy második lízingbe vevőnek lízingbe adja"
✘Visszlízing
✘Tartós bérlet
Allízing
Visszlízing esetén kinek a kezében van a lízingelt eszköz használatának joga?
a lízingbevevőé
✘a lízingbeadóé
✘a bérbevevőé
Mi jellemzi a visszlízinget?
✘A gépek használati joga átszáll a lízingtársaságra.
A lízingelt eszköz fizikailag nem mozdul el az eredeti helyéről, a tulajdonjog viszont azonnal átszáll a lízingtársaságra.
✘A visszlízing operatív lízing.
A Széchenyi Likviditási Hitel Max + -al kapcsolatban válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!
Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkonstrukció.
✘Bármely vállalkozás számára nyújtható államilag támogatott hitelkonstrukció.
✘Olyan, bárki által igénybe vehető speciális hitelkonstrukció, amely nem tartalmaz türelmi időt és nem vár el önerőt.
Mit jelent a "de minimis" támogatás?
Csekély összegű állami támogatást.
✘A meghatározott árbevételsáv alatti vállalkozások nagyobb kedvezményben, például a kamatok eltörlésében részesülhetnek.
✘A vállalkozás üzleti tervében előre jelzett mutatószámok alapján kiutalt állami támogatást.
A Széchenyi Likviditási Hitel Max+-al kapcsolatban válassza ki az alábbiak közül a hamis állítást!
✘akár ingatlanfedezet nélkül is igényelhető
A futamidő minimum 13, maximum 120 hónap.
✘A hitel biztosítéka minden esetben a vállalkozás legalább 50%-os tulajdonosának készfizető kezességvállalása.
Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A Széchenyi Likviditási Hitel Max+ futamideje
maximum 36 hónap.
✘maximum 20 hónap.
✘maximum 10 hónap.
A Széchenyi Likviditási Hitel Max+ milyen devizanemben igényelhető?
Kizárólag forintban.
✘Kizárólag devizában.
✘Forintban és devizában egyaránt.
Mi nem lehet az alábbiak közül a Széchenyi Likviditási Hitel Max+ hitelcélja?
Befektetési célú ingatlanok finanszírozása.
✘Szállítás-raktározás, csomagolás
✘Könyviteli szolgáltatás, könyvvizsgálat
Milyen típusú folyószámlahitel a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+?
Rulírozó jellegű hitelkeret.
✘Hosszú futamide beruházási hitel.
✘Véglejáratú jelzáloghitel.
Függ-e a Széchenyi Kártya igénylése attól, hogy induló vállalkozás kívánja-e igénybe venni?
✘Nem, induló vállalkozások is igényelhetik mindegyik támogatott hiteltípust
Alapvetőten iIgen, de léteznek olyan támogatott hitel konstrukciók (pl. Széchenyi Mikrohitel Max) amelyet egy teljes lezárt éves gazdálkodói múlttal nem rendelkező kezdő vállalkozások is igényelhetik.
✘Igen, minimum 3 üzleti év pénzügyi beszámolója szükséges a hiteligényléshez.
Mekkora maximális hitelkeretet biztosít a Széchenyi Kártya Program Max+?
✘Maximum 5 millió forint hitelkeretet.
✘Maximum 10 millió forint hitelkeretet.
Maximum 500 millió forint hitelkeretet.
Szükséges-e készfizető kezességvállalás Széchenyi Kártya igénylése esetén?
Igen.
✘Nem, a bank nyújt fizetési garanciát.
✘Nem, az állam nyújt fizetési garanciát.
Mekkora a hitel futamideje Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Max+ esetében?
✘Maximum 1 év.
1, 2 vagy 3 éves futamidő lehetséges.
✘”1+1 éves” hitelkeret biztosítható, amely nem meghosszabbítható.
Melyik esetben nem igényelhető Széchenyi Kártya?
✘Ha a hiteligénylő egyéni vállalkozó.
Ha a hiteligénylő adó vagy köztartozással rendelkezik.
✘Ha a hiteligénylő társas vállalkozás.
Az alábbiak közül melyik nem kizáró ok Széchenyi Kártya igénylése esetén?
✘Az igénylő felszámolási eljárás alatt áll.
✘Az igénylőnek lejárt köztartozása és negatív saját tőkéje van..
Az igénylő részvénytársasági formában működik.
Az alábbi támogatott hitelkonstrukciók közül melyiket segíti az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezességvállalása ?
Az Agrár Széchenyi Kártya hitelkonstrukciót.
✘A Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt.
✘A Széchenyi Beruházási Hitelt.
Mi történik a már igénybe vett állami támogatással, amennyiben a hitelcél (pl. beruházás) nem valósul meg?
✘Az állami támogatás vissza nem térítendő, megvalósulatlan beruházások esetén sem lehet igénye a Magyar Államnak.
✘Az állami támogatást egyösszegben kell visszautalni a Magyar Állam részére. Büntető kamat nincs.
Megvalósulatlan beruházás esetén az állami támogatás büntető kamattal megnövelt értéken visszafizetendő.
Mi történik a már igénybe vett állami támogatással, amennyiben a hitelcél (pl. beruházás) csak részlegesen valósul meg?
✘Az állami támogatás vissza nem térítendő, megvalósulatlan beruházások esetén sem lehet igénye a Magyar Államnak.
✘Az állami támogatást egyösszegben kell visszautalni a Magyar Állam részére. Büntető kamat nincs.
Részlegesen meg nem valósult beruházás esetén az állami támogatás büntető kamattal megnövelt értéken, a megvalósulatlan résszel arányosan visszafizetendő.
Számíthat-e a kis- vagy középvállalkozás a már felvett, beruházással kapcsolatos állami támogatás visszafizetésére, amennyiben nem valósult meg a beruházása?
✘Az állami támogatás vissza nem térítendő, megvalósulatlan beruházások esetén sem lehet igénye a Magyar Államnak.
✘Nem, de hitelminősítési szempontból célszerű visszautalnia.
Igen. Teljes vagy részleges nem teljesülés esetén eltérő mértékben, de vissza kell fizetni.
Válassza ki az alábbiak közül a Széchényi Kártya Folyószámlahitel Max +-al kapcsolatos helytelen állítást!
✘Ingatlan fedezet nélkül is igényelhető.
Induló vállalkozások is igénybe vehetik.
✘Állami támogatásban részesített konstrukció.
Válassza ki a Széchenyi Beruházási Hitel Max+ -al kapcsolatos alábbi állítások közül a helytelent!
✘A futamidő maximum 120 hónap lehet.
✘Akár 500 millió forint hitelösszeg igényelhető.
Az igénylőnek a tervezett beruházás összköltsége minimum 30%-nak megfelelő saját erővel szükséges rendelkeznie.
Válassza ki a Széchenyi Beruházási Hitel Max +-al kapcsolatos hamis állítást az alábbiak közül!
✘Akár 500 millió forint hitelösszeg igényelhető.
✘A hitel törlesztésének megkezdésére a türelmi időt (maximum 24 hónap) követően kerül sor.
Az igénylőnek nem szükséges biztosítékot nyújtania (pl. Kezességvállalás formájában) a hitel fedezeteként.
Melyik kis- és középvállalkozásokra (KKV) vonatkozó állítás nem igaz az alábbiak közül? Kapcsolódó vállalkozások azok,
✘amelyek közül az egyik vállalkozás egy másik vállalkozásban a szavazatok többségével rendelkezik.
amelyek partnervállalkozásként önálló vállalkozásnak minősülnek.
✘amelyek esetében egy vállalkozás egy másik vállalkozásban jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja.
Milyen támogatásokat vehetnek igénybe a kis- és középvállalkozások (KKV-k) a központi költségvetésről szóló törvényben e célra létrehozott előirányzat terhére az alábbiak közül?
✘Adó- és illetékkedvezményt.
Kamattámogatást, lízingdíj-támogatást, faktoringdíj-támogatást.
✘Ingyenes vállalkozásfejlesztési tanácsadást.
Milyen feltételek vonatkoznak a Széchenyi Programban részt vevő vállalkozásokra a hitelfelvétel során?
✘A Programban részt vevő vállalkozás cégformája kizárólag Kft és Rt lehet.
Az adott hitelkonstrukciónak megfelelő számú lezárt üzleti év, feltétele a pozitív hitelbírálatnak.
✘A pénzügyi háttér vizsgálata során a negatív saját tőke megengedett.
Mekkora kezelési költséget kell fizetni a Széchenyi Kártyához kapcsolódó hitelfelvétel során?
A hitel futamideje alatt fizetendő nettó kezelési költség 0%/év.
✘A hitel összegének 0.5%-a a kezelési költség.
✘A hitel összegének 1 %-a a kezelési költség.
Van-e lehetőség fennálló hiteltartozást kiváltani a Széchenyi Likviditási Hitel Max+ -al?
Igen, a hitel fordítható a vállalkozás fennálló hiteltartozásának kiváltásra is.
✘Nem, hitelkiváltásra nincs lehetőség.
✘Nem, hitelkiváltásra nincs lehetőség, de a vállalkozás a köztartozás rendezését kifizetheti a kölcsön összegéből.
Mi a Széchenyi Mikrohitel Max+ célja?
Hazai mikro-, és kisvállalkozások fejlődését segítő, kamat-, kezelési költség- és garantőr-intézményi kezesség bevonása esetén kezességi díjtámogatásban részesített beruházási hitel nyújtása.
✘Szabad felhasználású forgóeszközhitel nyújtása, számla nélküli finanszírozással.
✘Ingatlanvásárlásához való hitel nyújtása, önerő bevonása nélkül.
Melyik állítás helytelen a Széchenyi Beruházási Hitel Max+-ra?
✘A Széchenyi Beruházási Hitel Max + elősegítheti a vállalkozások energia- és erőforrás hatékonysági intézkedésekre, megújuló energiaforrások alkalmazására, technológiaváltás megvalósítására irányuló fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
Legfeljebb 20 éves futamidőre nyújtható,
✘Az igényelhető hitel összege 1 milliótól akár 500 millió forintig terjed.
Mit nevezünk áthidaló hitelnek az alábbiak közül?
✘A hitelkártyát és az ahhoz kapcsolódó hitelkeretet.
✘Forgótőke hitelt.
Futamidő nélküli vagy 12 hónapnál rövidebb futamidőre nyújtott jelzáloghitelt, amelyet a fogyasztó átmeneti megoldásként vesz igénybe, amíg egy másik finanszírozási formára nem vált.
Melyek a követelésvásárlás főbb formái?
Faktorálás és forfetírozás.
✘Részvény- és kötvényvásárlás.
✘Folyószámlahitel és áruhitel.
Milyen értékpapírokra nyújtanak a bankok értékpapírhitelt?
Átruházható értékpapírokra.
✘Nem átruházható értékpapírokra.
✘Váltóra, csekkre és kötvényre.
Mit értünk kötelezettségvállalási hitel elnevezés alatt?
✘Áruhitel nyújtását.
Hitelintézet hitelnyújtási készségét, részéről hitelnyújtási lehetőség biztosítását.
✘Jelzáloglevél kibocsátást.
Mi a forgótőke-hitel lényege?
✘Egyszeri forgóeszköz finanszírozás.
✘Éven belüli forgóeszköz finanszírozás.
Forgóeszközök tartós (éven túli) növekedésének finanszírozása.
Léteznek különböző projektfinanszírozási megoldások. Mit nevezünk általánosan projektnek?
Egy adott gazdasági egységet, melynek jövőbeni megtérülése, bevételei és jövedelemtermelő képessége meghatározó szerepet játszik annak finanszírozása szempontjából..
✘A megvalósított beruházásokat, melyek jó jövedelemtermelő képességgel rendelkeznek.
✘Az üzleti tervet.
Mit nevezünk projektfinanszírozásnak?
✘Üzlet tervben szereplő adatok megvalósulásának elősegítését.
Egy adott gazdasági egység finanszírozását, amelyre a hitel úgy tekint, hogy elsősorban annak pénzáramlása és jövedelme szolgál a kölcsön visszafizetésének forrásául.
✘Jellemzően megvalósult, korábban jól működő beruházás további működésének elősegítését, amelynek alapja a vállalkozás hitelképessége.
Mit értünk valamely követelés leszámítolásán?
A követelés megvásárlását, az esedékességig hátralévő kamatok és a díjak levonása mellett.
✘Jellemzően közép- vagy hosszútávú követelés piaci értékének megállapítását.
✘A követelés esedékesség előtti behajtását.
Mit nevezünk részletfizetési hitelnek?
Az olyan hitelt, amelynek tőke- és kamatrészét rendszeresen, általában havonkénti részletekben kell visszafizetni a hitelintézetnek.
✘A hitelkártyához kapcsolódó hitelkeretet.
✘A rulírozó jellegű hitelkeretet.
Lehet-e a részletfizetési hitel változó kamatozású?
Igen, a jelentős piaci kamatmozgások miatt gyakori a változó kamatozású részletfizetési hitel.
✘Nem, a részletfizetési hitelek mindig fix kamatozásúak.
✘Csak abban az esetben, ha a részletfizetési hitel gépjárművásárláshoz kapcsolódik.
A pénzügyi intézmény jogosult-e olyan ügyfél hiteligénylését elutasítani, aki a Központi Hitelinformációs Rendszer [KHR] negatív listáján szerepel?
Igen, a pénzügyi intézmény kizárhatja a finanszírozásból a negatív listás ügyfelet az adott konstrukciónál.
✘Nem, a negatív lista ugyanis azt jelenti, hogy az ügyfélnek nincs 90 napon túl fennálló lejárt és meg nem fizetett tartozása.
✘Csak abban az esetben, ha az ügyfél a hitelkérelemben ezt külön jelezte a hitelező felé.
Nyújtanak-e a hitelintézetek kis- és középvállalkozások számára szabad felhasználású hiteleket?
Igen, például a folyószámlahitelek felhasználása általában nem célhoz kötött.
✘Nem, kizárólag adott célra (pl. beruházás, fejlesztés) kaphat hitelkeretet kis- és középvállalkozás.
✘Nem, kizárólag lakossági ügyfelek kaphatnak szabad felhasználású hiteleket.
Mi a célja az ügyfélminősítéshez a bankok által is használt rendszereknek (pl. Központi Hitelinformációs Rendszer [KHR])?
✘A nemfizető ügyfelek adatainak tárolása korlátlan ideig.
✘Negatív listás adatbázisok készítése, ily módon indokolatlanul meggyorsítva a hitelkérelmek elutasítását.
Hitelkockázat mérséklése.
Miben segítheti a hitelintézetet a kis- és középvállalkozásokkal szemben fennálló követeléseinek folyamatos nyomonkövetése (monitoring)?
✘Azonnali jogi útra tudja terelni a nemfizető adósokkal szembeni követelését.
A várható veszteségekkel kapcsolatos intézkedéseket előre meg tudja tervezni.
✘A negatív lista felállításában.
Miért a kis- és középvállalati konstrukciók területén van a legnagyobb verseny a hitelintézetek között?
A növekedési lehetőségek ebben a szegmensben a legnagyobbak.
✘Alacsony a hitelezési kockázat.
✘A hitel visszafizetése és a vállalkozások jövőbeni teljesítménye ebben a szegmensben a legbiztosabb.
Mi a kis- és középvállalati szegmens számára nyújtott hitelek jellemző hátránya a bankok szempontjából?
✘Nincs konkrét hátránya, a kis- és középvállalatok részére történő hitelkihelyezés a legbiztonságosabb a bank számára.
Az adósok nagy fizetőképességi kockázata (gyakori fizetési késedelem).
✘Állandó nagy összegű hitelkihelyezéseket kell a kis- és középvállalkozásoknak nyújtani.
Mi a folyószámlahitel célja az alábbiak közül?
Átmeneti pénzeszköz ingadozás (likviditás problémák) helyreállítása, átmeneti forgóeszköz igény kielégítése.
✘Tartós forgóeszköz igény finanszírozása.
✘Fejlesztési, beruházási események finanszírozása.
Engedély nélkül, üzletszerűen végzett követelésvásárlási tevékenységet valósíthat-e meg a követelés megvásárlója, ha naptári évenként egy követelést/követeléscsomagot vásárol meg, több éven keresztül?
Igen.
✘Nem, mivel az egy naptári évben egynél több követelés megvásárlása lehet csak üzletszerű.
✘Nem, mivel a követelésvásárlási tevékenység fogalmilag nem lehet üzletszerű tevékenység.
Melyik állítás helytelen a folyószámlahitelre vonatkozóan?
✘Az igényelhető kölcsön nagyságát jellemzően a korábbi hónapok gazdálkodási adatai, a vállalkozás számlájára érkező bevétel határozza meg
✘Forgóeszközök finanszírozásának és átmeneti likviditási problémák megoldására is felhasználható.
A kölcsön fedezete a vállalkozás készletállománya és befektetett eszközei.
A folyószámlahitel előnyei közé tartozik, hogy....
egyszerűen lebonyolítható a lehívások és törlesztések kezelése.
✘csak a megadott hitelcélra használható fel.
✘induló vállalkozások is igénybevehetik, hitelbírálat nélkül.
Válassza ki a hamis állítást. A legnagyobb kockázat az induló vállalkozások finanszírozásában, hogy....
✘Az új vállalkozásokban nincs olyan hiteltörténet vagy pénzügyi múlt, amelyre alapozhatnák a hitelképességi vizsgálatot.
Az induló vállalkozások stabil működési háttérrel rendelkeznek.
✘Az új vállalkozásoknak nincs megbízható bevételi forrásuk, és nem tudják biztosítani a folyamatos hiteltörlesztést.
Milyen esetben ajánlható a vállalkozásnak a lombardhitel?
✘Amennyiben a vállalkozás ingatlant szeretne a hitel fedezeteként bevonni a szerződésbe.
✘Amennyiben a vállalkozás egy hosszú megtérülési idővel rendelkező beruházást szeretne finanszírozni.
Amennyiben a hiteligénylőnek van hosszabb távra lekötött betétjük, értékpapírjuk, és ezeket még nem szeretnék pénzzé tenni, hogy abból teremtsen forrást.
Melyik fogalom került meghatározásra az alábbiakban? "A bank arra tesz visszavonhatatlan ígéretet, hogy bizonyos feltételek megvalósulása esetén hajlandó az ügyfelének pénzt adni, vagy helyette fizetést teljesíteni."
✘folyószámlahitel
kötelezettségvállalási hitel
✘lombardhitel
Melyik állítás igaz a bankgaranciával kapcsolatban az alábbiak közül?
✘Nemzetközi fizetéseknél nem köthető ki biztosítékként.
Önálló jogügylet.
✘Nem önálló, hanem az adós és a hitelező közötti jogviszonytól függő járulékos jogügylet.
Melyik állítás helyes a garanciaszerződéssel kapcsolatban az alábbiak közül?
✘A garanciaszerződést nemzetközi fizetéseknél nem alkalmazzák.
A garanciaszerződés önálló kötelezettségvállalásnak minősül.
✘A bankok kizárólag éven belüli garanciát nyújtanak.
Melyik a garanciaszerződés definíciója az alábbiak közül?
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni.
✘A garanciaszerződés az ügyfél által vállalt fizetési garancia a garantőr felé.
✘A garanciaszerződés a jogosult kötelezettségvállalása, hogy a vállalt feltételek esetén a garantőr által megjelölt pénzösszeget kifizeti a garantőr javára.
Melyik gazdasági szereplőnél nem jellemző a garanciaszerződés megkötése az alábbiak közül?
✘A vállalati ügyfelek esetében.
✘Az önkormányzatok esetében.
A magánszemélyek esetében.
Kinek a garancia igénylését fogja a bank elutasítani az alábbiak közül?
✘Az egyéni vállalkozóét.
✘A szövetkezetét.
Annak a vállalati ügyfélnek az igénylését, akinek köztartozása van.
Melyik fogalom definíciója a következő: „Szerződéses kapcsolatban vállalt fizetés biztosítására vonatkozó garancia.”?
Fizetési garancia.
✘Jóteljesítési garancia.
✘Előleg-visszafizetési garancia.
Melyik fogalom definíciója a következő: „A garantőr szerződésszerű és ezt követően a jótállási, szavatossági időszak alatt a kötelezettet terhelő kötelezettségek teljesítését garantálja a kedvezményezett számára.”?
✘Fizetési garancia.
Jóteljesítési garancia.
✘Előleg-visszafizetési garancia.
Válassza ki a helyes befejezést! Szabályszerű szállítást, szolgáltatás teljesítését adott időszakon belül biztosító garanciatípus a
✘fizetési garancia.
szavatossági garancia.
✘jövedéki garancia.
Mit jelent az ún. vámbiztosíték célú garancia?
✘Jövedéki eljárásokhoz szükséges garancia.
A bank önálló fizetési kötelezettséget vállal a vámhatóság mint kedvezményezett felé a nyilatkozatban szereplő határidőig és összegig.
✘Jövedéki áru gyártásához szükséges garanciatípus.
Válassza ki a helyes befejezést! Állami támogatáshoz kapcsolódó hitelkonstrukcióknál a benyújtott pályázatok elfogadásának egyik feltétele lehet
✘a jövedéki garancia.
✘a jóteljesítési garancia.
a tendergarancia (a jelenlegi banki gyakorlat konstrukciós bankgaranciának is nevezi).
Milyen devizanemben kínálnak garanciát a hazai bankok?
✘Kizárólag forintban.
✘Forintban és euróban.
Forintban és egyéb devizában.
A garanciaszerződés vonatkozhat
✘csak a vevőre.
✘csak az eladóra.
az eladóra és a vevőre is, garanciatípustól függően.
Melyik alábbi állítás helyes a bankgarancia idejére vonatkozóan?
✘Lejárat nélküli.
✘Maximum 5 éves lehet.
Lehet határozott és határozatlan ide is .
Tipikusan a jelenlegi hazai gyakorlatban milyen "futamidővel" kínálnak a bankok garanciát?
✘A bankok tipikusan éven túli garanciát kínálnak.
✘A bankok tipikusan rövid futamide garanciát kínálnak.
Lehetséges éven belüli vagy éven túli „futamidő” is.
Válassza ki a pályázati garanciára vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!
✘A pályázati bankgarancia pályázati célra nem igényelhető bankgarancia.
Amennyiben a bankgarancia a pályázat kiírásának megfelelő feltételekkel kerül kiadásra, úgy az előmozdíthatja a pályázat eredményességét, előny lehet az elbírálásnál.
✘A pályázati bankgarancia ugyanaz, mint a szavatossági garancia.
Válassza ki a garanciára vonatkozó igaz állítást az alábbiak közül!
A bankgarancia a bank visszavonhatatlan kötelezettségvállalása meghatározott összeg fizetésére.
✘A bankgarancia nem minősül önálló kötelezettségvállalásnak.
✘A bankgarancia kizárólag a bank és a kedvezményezett közötti szerződéssel jöhet létre.
Mikor tekinthető megszűntnek a garanciaszerződés az alábbiak közül?
✘A bankgarancia megszűnik, ha a bank a prudens működés érdekében visszavonja az adott garanciát.
✘A bankgarancia megszűnik az adós nem szerződésszerű teljesítése esetén.
A bankgarancia megszűnik, ha a garancia érvényesítésére megjelölt határidő eredménytelenül lejár.
Miért lehet előnyös a kis- és középvállalkozások számára a garanciaszerződés?
✘Megnő a készpénzállományuk.
✘Meglévő hiteleiket a bankgaranciával költségmentesen ki tudják fizetni.
Nagyobb összegű finanszírozási lehetőségeket és pályázatok elnyerését teszi lehetővé.
Válassza ki a garanciaszerződéssel kapcsolatos hamis állítást az alábbiak közül!
✘A jogosult nem ruházhatja át a garancia érvényesítésének jogát a garantőr hozzájárulása nélkül, de jogosult azt a személyt megjelölni, akinek a garantőr a fizetést teljesíteni köteles.
A garancia lehívásának joga nem száll a jogosult jogutódjára.
✘Ha a garantőr fogyasztó, a garanciavállaló nyilatkozat készfizető kezességként érvényes.
Mi a lényeges különbség a kezesség és a garanciaszerződés között?
A garancia önálló kötelezettségvállalás, nem pedig járulékos kötelem, mint a kezesség.
✘A kezességet minden esetben írásba kell foglalni, a garanciaszerződést nem kötelező.
✘A kezesség éven túli kötelezettségvállalás, míg a garanciaszerződés mindig rövid távra szól.
Mi a közös jellemzője a kezességnek és a garanciavállalásnak?
✘Mindkettő önálló kötelezettségvállalásnak minősül.
Mindkettő a személyi biztosítékok kategóriájába tartozik.
✘Mindkettő kizárólag határozatlan időre köthető.
Az alábbiak közül melyik NEM a bankgaranciához kapcsolódó szereplő?
✘megbízó vállalkozás
✘kedvezményezett
kezes
Jellemzően milyen kötelezettségek állnak a garanciaszerződések hátterében?
✘ingatlan adásvétel
✘szolgáltatásnyújtás
fizetési vagy szerződési kötelezettség
Mely esetben jogosult megtagadni a garantőr a fizetést?
A Ptk. által szabályozott nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési felszólítás esetén.
✘Amennyiben az alapkötelem nem érvényes.
✘Amennyiben a garantőr visszavonta a bankgaranciát.
Melyik állítás nem igaz a garanciadíjra?
✘a garancia összegére vetítve kerül meghatározásra
✘százalékos formában kerül megállapításra
utólag fizetendő
Melyik típusú garanciára jellemző, hogy a bank arra vállal visszavonhatatlan fizetési kötelezettséget, hogy a garancia kedvezményezettjének, az általa kifizetett, szerződésben rögzített előleget visszafizeti, amennyiben a partnere nem teljesíti azon szerződéses kötelezettségét, amelyre tekintettel a kedvezményezett a partner részére előleget fizetett.
✘jólteljesítési garancia
előleg visszafizetési garancia
✘fizetési garancia
Milyen előny kapcsolható a vevő-követelések faktorálásához?
Akár induló cégek is igénybe vehetik, a szállítói kötelezettségek kezelhetőbbé válnak.
✘Nincsenek előnyök.
✘A vevők fizetőképességének faktorcég általi vizsgálata megakadályozza behajthatatlan követelések keletkezését.
Melyik állítás igaz a faktorálással kapcsolatban az alábbiak közül?
A faktorálás üzletszerű követelésvásárlás.
✘A faktorálás befektetési szolgáltatásnak minősül, tehát hitelintézet és befektetési vállalkozás végezheti.
✘A faktorálás nem minősül pénzkölcsön nyújtásnak.
Válassza ki a faktorálással kapcsolatos igaz állítást az alábbiak közül!
A faktorálás a követelések adásvétele.
✘Kizárólag lejárt követelések faktorálása lehetséges.
✘A faktor megvásárolja a szállító/eladó számlakövetelését egy határidős (később esedékes) fizetés mellett.
Faktorálás alatt a követelések üzletszerű vásárlását értjük. Igaz ez az állítás?
Igen.
✘Nem.
✘Igen, de kizárólag lejárt követelés faktorálása lehetséges.
Függ-e a faktorálandó követelés leszámítolási értéke attól, hogy próbálták-e már behajtani vagy sem?
Igen, amennyiben például a hitelintézet már megpróbálta behajtani a követelést, de nem járt sikerrel, akkor – a sikertelen behajtási kísérletre tekintettel – a faktorcég alacsonyabb értéken vásárolja meg a követelést.
✘Nem, a faktorálandó követelések leszámítolási értéke mindig a hitelintézet aktuális likviditási állapotától függ.
✘Nem, a faktorálandó követelések leszámítolási értéke kizárólag a piaci kamatoktól függ.
Igaz-e az az állítás, hogy a faktorálás során a vételár majdnem mindig kisebb, mint a követelés valódi értéke?
✘Nem, általánosságban a követelés vételára közel azonos a követelés értékével.
✘Nem, a követelés vételára azonos, vagy amennyiben a faktor cég úgy ítéli meg, több is lehet, mint annak értéke.
Igen, a faktorálandó követelés értéke majdnem mindig magasabb, mint a vételára.
Miért előnyös a faktorálás a követelés eladója számára?
✘A követelés teljes összege bonyolult, és hosszadalmas behajtási eljárás nélkül az eladó rendelkezésére fog állni.
A követelés eladója azonnali ellenértéket kap a követelés fejében.
✘A faktorcég a követelés sikeres behajtását követően még további százalékos részesedést utal át az eladó számára.
A hazai faktorcégek kinek az engedélyével végezhetik a tevékenységüket?
✘Az adott hitelintézet engedélyével.
A Magyar Nemzeti Bank engedélyével.
✘A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal engedélyével.
Létezik-e visszterhes, illetve visszteher nélküli faktoring ügylet?
✘Nem, egyik megnevezés sem értelmezhető faktoringügylet esetében.
Igen, mind a két típusú faktoring ügylet létezik.
✘Kizárólag vissztehermentes faktoring létezik.
Mit nevezünk "csendes faktoring-nak"?
A kötelezett nem szerez tudomást a vele szemben fennálló követelés faktorálásáról.
✘A bank visszamondja a faktorálást.
✘A faktorház visszavásárolja a követelést.
Milyen faktorálások közül választhat általában az eladó?
✘Nyilvános- és zártkörű faktoring közül.
Csendes- és nyílt engedményezés melletti faktoring közül.
✘Pénzügyi- és operatív faktoring közül.
Milyen vállalkozásnak lehet előnyös a faktorálás?
✘Rövid fizetési határidővel, rendszeresen fizető vevőkörrel rendelkező vállalkozásnak lehet előnyös.
Hosszú fizetési határidővel fizető, széles vevőkörrel rendelkező, likviditási gondokkal küzdő vállalkozásnak lehet előnyös.
✘Szűk vevőkörrel rendelkező vállalkozásnak lehet előnyös.
Milyen vállalkozásnak nem ajánlott a faktorálás?
✘Olyan vállalkozásnak, amelynek vevőpartnerei hosszú fizetési határidővel teljesítenek.
✘Olyan vállalkozásnak, amely stabil nagyvállalati vevőkörrel rendelkezik, és folyamatosan szüksége van forgótőkére.
Olyan vállalkozásnak, amelynek nincs szüksége külső forrásra.
Válassza ki a faktoringgal kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!
✘A faktoring hosszú lejáratú követelések megvásárlását jelenti.
A faktorált követelések kötelezettjei fizetőképességének kockázatát a faktorcég átvállalhatja.
✘Faktorálás esetén a követelések engedményezésére nem kerül sor.
Mi a következménye annak, ha a faktor a faktorálás tényét és az adós személyét a hitelbiztosítéki nyilvántartásba nem jegyezteti be?
✘A faktoring szerződés a bejegyzés hiányában érvénytelen.
✘Nincs következménye, mivel a Ptk. nyilvántartásba-vételi kötelezettséget nem ír elő.
Nyilvántartásba vétel hiányában a követelés az engedményezés ellenére nem száll át a faktorra, és a faktort a követelésen olyan jogok illetik meg, mint azt a zálogjogosultat, akinek a követelésen alapított zálogjogát nem jegyezték be a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.
Milyen kockázatokat lehet kivédeni a faktorálással?
✘a nemfizetés kockázatát
a hosszabb fizetési határidőből eredő likviditási kockázatot
✘a csőd kockázatát
Milyen összegre jogosult az Ügyfél a faktorálást végző pénzügyi intézménytől?
Az ügyfelek a benyújtás és a lejárat közötti időszakra jutó kamattal és jutalékkal csökkentett összeget kapják meg.
✘Az eredeti követelés teljes összegére jogosult.
✘Az eredeti követelés 50%-ra jogosult.
Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "bankári biztosítékkal nem fedezett rövid lejáratú pénzkövetelésre szóló jogosultság engedményezése"
faktorálás
✘bankgarancia
✘kezesség
Az alábbiak közül melyiket vehetik igénybe induló vállalkozások?
faktorálás
✘Széchenyi Likviditási Hitel Max+
✘Széchenyi Beruházási Hitel Max+
Ki viseli a követelés behajthatatlanságának kockázatát visszkereset nélküli faktoring esetén?
a faktor viseli
✘az (áru)ügylet eladója viseli
✘az (áru) ügylet vevője viseli
Mely esetben nyílik meg a faktor visszkereseti joga?
✘Ha az eladó nem teljesít.
✘Ha a kezes nem teljesít.