755.00KB

Melyik állítás nem igaz a pénzügyi piacokra?

✔A pénzügyi piacok kizárólag az állam és a bankok részvételével áramoltatnak szabad tőkéket.

Definiálja a pénzügyi piacok eszközeit!

✔A pénzügyi piacok olyan instrumentumai, amelyek legfőbb sajátossága, hogy nem rendelkeznek használati értékkel, és fizikai megjelenésük nem befolyásolja piaci értéküket. Mint például a részvény, kötvény, váltó, állampapírok, banki hitelkonstrukciók.

Melyik állítás jellemzi legteljesebben az alábbiak közül a pénzügyi közvetítés intézményrendszerét?

✔A gazdaság minden szereplője, tehát a vállalatok, a lakosság, az állam és a banki intézmények egyaránt részt vesznek a tőke áramlásának valamelyik szakaszában.

A pénzügyi piacokat milyen fő csoportokra (további részpiacokra) lehet tagolni?

✔A pénzügyi piacok rövid lejáratú pénzeszközei a pénzpiacon, a hosszú lejáratú eszközei a tőkepiacon cserélnek gazdát. Az értékpapírpiac a kettő részpiac közös halmazaként értelmezhető.

Mely műveletek nem tartoznak a szűkebb értelemben vett pénzügyi piaci ügyletek közé?

✔A bankok ügyfelekkel kapcsolatos bankműveletei.

Hogyan különböztetjük meg a pénzügyi piacokat FUNKCIÓK alapján?

✔Elsődleges és másodlagos piacok.

Mi a termin (határidős) piacok legfontosabb jellemzője?

✔A szerződéskötéstől időben külön válik a teljesítés, amely valamely jövőbeli időpontban válik esedékessé.

Melyik lehet az alábbiak közül pénzpiaci adásvétel tárgya?

✔Kincstárjegy, nyílt végű befektetési jegy, bankelfogadvány

Döntse el, az alábbi állítások közül melyik helyes!

✔A hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt (vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, ide nem értve a külön szabályozott nyilvános kötvénykibocsátást), valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül melyik állítás helyes az egyes pénzügyi intézmények induló tőkéjének legkisebb összegére vonatkozóan?

✔Egy új bank alapítása során legalább 4 milliárd forint induló tőkét kell biztosítaniuk az alapítóknak.

Melyik állítás nem igaz a bankokra vonatkozóan?

✔A bankok jellemző intézményi formája a jelzálog-hitelintézet és a lakástakarékpénztár.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Szakosított hitelintézetként működik

✔a jelzálog-hitelintézet, a lakástakarékpénztár, a Magyar Fejlesztési Bank.

Igaz-e a következő állítás? A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint szövetkezeti hitelintézetek kizárólag takarékszövetkezeti és hitelszövetkezeti formában működhetnek.

✔Igen, az állítás helyes, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) ezt a két szövetkezeti formát nevesíti.

Melyik állítás nem igaz a pénzügyi vállalkozásokra az alábbiak közül?

✔Betétgyűjtési lehetőséggel igen, számlavezetéssel azonban nem állhat ügyfelei rendelkezéseire.

A pénzforgalmi intézményre melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Törvényben meghatározott feltételekkel hitel- és pénzkölcsönnyújtási tevékenységet is végezhet a pénzforgalmi szolgáltatások mellett.

Pénzváltási tevékenységnek minősül-e a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó pénznemek pénzforgalmi szolgáltató által történő átváltása?

✔Nem, a pénzváltási tevékenység definíciója szerint nem minősül pénzváltásnak.

Kik a független pénzpiaci közvetítők?

✔A többes kiemelt közvetítők, a többes ügynökök és az alkuszok.

Az alábbiak közül melyik állítás igaz a jelzáloghitel közvetítőkre? A jelzáloghitel közvetítők

✔függő közvetítőnek minősülnek, ha az e tevékenység végzésére őket megbízó pénzügyi intézmények a rendelkezésre álló állományi adatok szerint együttesen nem teszik ki a magyarországi piac többségét.

Mi a befektetési alap jogszabályban meghatározott fogalma az alábbiak közül?

✔A befektetési alaptörvényben meghatározott feltételekkel létrehozott kollektív befektetési forma.

Melyik alábbi állítás igaz a befektetési jegyre?

✔A befektetési jegy jogszabályban meghatározott módon és alakszerűséggel, a befektetési alap, mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír.

Az alábbiak közül melyik minősül a hazai alap- és vagyonkezelési szakma érdekképviseleti szervezetének?

✔A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).

Hogyan definiáljuk a nyílt végű befektetési alapot?

✔Olyan befektetési alap, amelynél a futamidő alatt visszaváltható befektetési jegyek kerülnek folyamatos forgalmazásra.

Melyik válasz helyes az alábbiak közül nyilvános nyílt végű befektetési alapok esetében?

✔Előre meghatározott befektetői kör nélkül kibocsátott befektetési jegyeket forgalmaznak az MNB engedélyével. Az általuk forgalmazott befektetési jegyek a futamidő alatt bármikor visszaválthatók.

A befektetési vállalkozás az alábbiak közül milyen kategóriák szerint köteles minősíteni az ügyfeleket?

✔Lakossági ügyfelek, szakmai ügyfelek, elfogadható partnerek.

Mit nevezünk ún. szegregációs kötelezettségnek?

✔A befektetési vállalkozás elkülönítési kötelezettsége mellett az ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszközt és pénzeszközt az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatja fel; a kezelésében lévő, az ügyfelet megillető pénzügyi eszközzel és pénzeszközzel sajátként nem rendelkezhet, illetve biztosítania kell, hogy az ügyfél bármikor rendelkezni tudjon ezekkel.

Melyik állítás nem igaz a bankok prudenciális működésére vonatkozóan?

✔Prudenciális működése során a bank az ügyfelek kiszolgálására és a termékekkel kapcsolatos minimális információkra vonatkozóan hoz megfelelési szabályokat.

A bankok milyen típusú kamatlábat adnak meg a betétekre vonatkozóan?

✔Nominális, egyszerű kamatlábat.

Egy befektetés jövőbeni hozamának kiszámítása esetén miért célszerű reálkamatlábbal dolgozni?

✔Szükségszerű a reálkamatláb (ezáltal reálérték) számítása, hiszen a becsült infláció hatása ezáltal beleépíthető a számításokba.

Az alábbiak közül mely pénzügyi intézmény kaphat engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben (Hpt.) meghatározott pénzügyi szolgáltatások teljes körének üzletszerű végzésére?

✔A bank.

Melyik pénzügyi intézmény nem jogosult az alábbiak közül pénzváltási tevékenység végzésére?

✔A magyarországi székhelyű pénzügyi vállalkozás.

Mely tevékenységet definiáltuk az alábbiakban? "Pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, ilyen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amelynek során a pénzügyi intézmény kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek."

✔ügynöki tevékenység

Az alábbi tevékenységek közül pénzforgalmi intézmény melyikre NEM kaphat engedélyt?

✔ingatlanforgalmazás

Pénzügyi vállalkozások milyen formában működhetnek az alábbiak közül?

✔Mindkét fenti válasz elfogadható, pénzügyi vállakozás részvénytársaság, szövetkezeti, alapítványi formában is működhet.

Miben különböznek az intézményi befektetők az egyedi befektetőktől?

✔Az intézményi befektetők mások pénzét befektetésekbe irányító szervezetek, amelyek nagyobb szakértelemmel, nagyobb volumenben ezáltal alacsonyabb költséggel lépnek fel a piacokon.

Milyen jövedelemre tehetnek szert a befektetési alapok ügyfelei?

✔Az ügyfelek a társaság által elért jövedelemből befektetéseik (befektetési jegyeik) arányában részesülnek.

Mi a különbség a befektetési alap letétkezelője és alapkezelője között?

✔Míg a letétkezelő feladata az alap eszközeinek őrzése, az értékpapírügyletek technikai lebonyolítása, az alapkezelő a befektetési döntések meghozataláért és végrehajtásért felelős.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a befektetési alapban lévő eszközök piaci értéke csökkentve az alapot terhelő költségekkel és díjakkal, (alapkezelési, felügyeleti, letétkezelési díj, tranzakciós költségek) "

✔Nettó eszközérték

Milyen formában biztosítható a pénzügyi intézmény induló tőkéje?

✔Kizárólag pénzbeli hozzájárulás formájában, olyan hitelintézetnél befizetve, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben az alapítónak nincs tulajdona, illetve amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal.

Melyik megfogalmazás helyes a kétszintű bankrendszerre vonatkozóan az alábbiak közül?

✔A kétszintű bankrendszer Magyarországon az úgynevezett egyszintű bankrendszert váltotta fel. Alapja, hogy két "pillérből" áll a banki rendszer. Egyik pillérként a makrogazdasági és monetáris irányítást végző Magyar Nemzeti Bank, másikként pedig a kereskedelmi bankok állnak. A jegybank a kereskedelmi bankokkal, a kereskedelmi bankok a vállalatokkal és lakossági ügyfelekkel állnak közvetlen kapcsolatban.

Melyik nem tartozik a jegybank feladatai közé az alábbiak közül?

✔A versenyfelügyeleti eljárás lefolytatása.

Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül?

✔A jegybank bármely állami hatóságnak, illetve állami többséggel rendelkező gazdasági társaságnak folyósíthat hitelt.

A következő állítások közül melyik nem igaz a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozóan?

✔A Magyar Nemzeti Bank jegyzett tőkéje 50 milliárd forint.

Mi a hitelintézetek szerepe a kétszintű bankrendszerben?

✔Mivel a jegybank nem áll közvetlen gazdasági kapcsolatban a lakossági és a vállalati szektorokkal, ezért ezt a feladatot a pénzügyi intézmények (hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások) látják el, így tud bekapcsolódni a gazdasági tőkeáramlásba a két szektor.

Az alábbiak közül melyik intézményre használja a köznyelv a „bankok bankja” kifejezést?

✔A jegybankra (MNB).

Melyik állítás igaz a jegybankra a kétszintű bankrendszerben?

✔A jegybank nem tart fenn közvetlen kapcsolatot a gazdálkodó szervezetekkel, hanem a monetáris politika céljainak megvalósítását a monetáris közvetítők irányításán keresztül valósítja meg

Mi a jegybank monetáris politikájának célja?

✔Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása

Mely intézmény vesz részt a pénzteremtés folyamatában?

✔Bankszámlapénzt a jegybank és a kereskedelmi bank is teremthet, így mindkettő részt vesz a pénzteremtésben.

Melyik állítás igaz az MNB-re?

✔Az MNB független intézményként működik, de beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.

Milyen összefüggés figyelhető meg a gazdaság fejlettségi foka és a forgalomban lévő készpénz között?

✔Minél fejlettebb egy ország gazdasága, pénzügyi rendszere, annál kisebb hányadot képvisel a készpénzforgalom.

Melyik állítás igaz: ha a jegybank csökkenti a jegybanki kamatlábat?

✔A hitelek olcsóbbá válnak a gazdasági szereplők részére, a megnövekedett hitelfelvétellel pénz kerül a gazdaságba, mely serkenti a gazdaság működését.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapírra?

✔Az értékpapír egyoldalú jognyilatkozat, amely a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet.

Az alábbiak közül mikor minősül az értékpapír forgalomba hozatala zártkörűnek?

✔Az értékpapír forgalomba hozatala - többek között - akkor zártkörű, amikor az értékpapírt kizárólag minősített befektetők részére ajánlják fel.

Mit nevezünk jegyzésnek az alábbiak közül?

✔Az értékpapír forgalomba hozatala során az értékpapírt megszerezni szándékozó befektetőnek az értékpapír megszerzésére irányuló, feltétlen és visszavonhatatlan nyilatkozatát, amellyel az ajánlatot elfogadja és kötelezettséget vállal az ellenszolgáltatás teljesítésére.

Melyik alábbi állítás hamis az értékpapírokra vonatkozóan?

✔Értékpapírt kizárólag névre szólóan lehet kiállítani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapírok hozamára?

✔Megkülönböztethetőek a nem kamatozó, az előre meghatározott kamatozású és a változó hozamú értékpapírok.

Válassza ki a váltó meghatározását az alábbi lehetőségek közül!

✔Követelést megtestesítő értékpapír, amelyben a kibocsátó vagy elismeri a másik féllel szemben fennálló tartozását (saját váltó), vagy fizetésre szólít fel benne egy harmadik személyt (idegen váltó), mindezt előre meghatározott módon és időbeli teljesítés mellett; és amely a váltótörvényben meghatározott tartalmi elemeket (kellékeket) az ott szabályozott formában tartalmazza

Mit nevezünk saját váltónak?

✔A saját váltó a váltó kiállítója által vállalt fizetési ígéret.

Döntse el, hogy az alábbi, kötvényekre vonatkozó állítások közül melyik a helytelen!

✔A kötvény olyan okirat, amelyet a bank a nála elhelyezett pénzösszeg ellenében bocsát rendelkezésre, és a bank kötelezettséget vállal arra, hogy az okirat ellenében elhelyezett pénzösszeget kamattal - más előny biztosításával vagy anélkül - visszafizeti.

Az alábbi állítások a diszkont kincstárjegyre vonatkoznak. Melyik a helytelen?

✔Diszkont kincstárjegy kibocsátására bárki jogosult.

Válassza ki az állampapírra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔Az állampapír az állampapír-kibocsátónak minősülő jogi személy által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír.

Válassza ki az állampapírra vonatkozó helytelen állítást!

✔Az állampapír kibocsátására kizárólag a Magyar Nemzeti Bank jogosult.

Melyik állítás igaz az állampapír-aukciókra az alábbiak közül?

✔Az aukciós ajánlatok értékelése azok árfolyamelvárása szerint végzett sorba rendezés útján történik. Az érvényes ajánlatok a legmagasabb árfolyamú ajánlattól kezdődően mindaddig elfogadásra kerülnek, amíg az értékesítésre felajánlott államkötvények mennyisége értékesítésre nem kerül. Az aukción meghirdetett állampapír-mennyiség legkésőbb az aukció napjáig növelhető, illetve csökkenthető.

Melyik állítás igaz a letéti jegyre vonatkozóan az alábbiak közül?

✔A letéti jegy futamideje a kibocsátástól számított három évig terjedhet.

Válassza ki az alábbiak közül a kárpótlási jegyre vonatkozó hamis állítást!

✔A kárpótlási jegy névre szóló, dematerializált formában kiállított értékpapír.

Melyik meghatározás helyes az alábbiak közül a befektetési jegyekre vonatkozóan?

✔A befektetési jegy a befektetési alap mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír.

Melyik kamatozó értékpapír a következők közül?

✔A letéti jegy.

Melyik állítás nem igaz a részvényre vonatkozóan az alábbiak közül?

✔A részvény bemutatóra szóló értékpapír.

Vizsgálja meg a részvénytársaságokra vonatkozó alábbi állításokat! Jelölje meg a helytelen megállapítást!

✔A részvénytársaság 3 millió forint alaptőke befizetésével alapítható.

Az alábbiak közül mely részvény kerülhet tőzsdei forgalomba?

✔Nyilvános részvénytársaság törzsrészvénye.

Melyik állítás hamis a tőzsdei kereskedéssel kapcsolatban az alábbiak közül?

✔A tőzsdei kereskedés jogszabályokban foglaltaknak való megfelelését nem ellenőrzi hatóság.

Mennyiben tekinthetők nyilvánosnak a tőzsdei árfolyam adatok?

✔A tőzsde a tőzsdei kereskedők és a befektetők tájékoztatása érdekében köteles biztosítani a tőzsdei adatok nyilvánosságát.

Ismertesse a különbséget a tőzsde és a tőzsdén kívüli, úgynevezett OTC ("over the counter") piacok között!

✔A tőzsde az elsődleges, míg az OTC piac úgynevezett tőzsdén kívüli másodlagos értékpapírpiac. A tőzsde működése szabályozott, míg az OTC piac működése kevésbé szabályozott. A tőzsde hatékonyabb információáramlást tud biztosítani a résztvevőknek, mint az OTC piac, ahol nem áll a befektetők rendelkezésére minden információ a kibocsátókról.

Válassza ki a referenciakamatlábra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔Bármilyen alkalmazandó kamat számításának alapjául szolgáló, a nyilvánosság számára hozzáférhető mindenkori kamatláb, amelynek mértékére a hitelezőnek nincs ráhatása. A referenciakamatláb lehet például jegybanki alapkamat, BUBOR, LIBOR stb.

Számítsa ki az értékpapíron elérhető első éves hozam nagyságát, ha a kamat évi 10%, a kamatadó 15%, a befektetés nagysága 1.000.000 forint!

✔A kamat 100.000 forint. A kamatadó 15.000 forint. A befektetésen realizálható hozam így 85.000 forint.

Fix kamatozású, évente egyenlő tőketörlesztésű kötvény esetében melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Évente lineáris módon csökken a fizetőrészlet nagysága.

Mi történik az értékpapírban foglalt követeléssel, ha az értékpapír megsemmisül?

✔Az értékpapírban megtestesített követelés elvész, kivéve, ha közjegyzői határozat mondja ki az értékpapír megsemmisítését.

Milyen értékpapírokat lehet Magyarországon sorozatban kibocsátani?

✔Az (egyes) állampapírok kivételével sorozatban csak úgynevezett dematerizált értékpapírokat lehet kibocsátani, névre szóló formában.

Mi az örökjáradék kötvény fő jellemzője?

✔Az örökjáradék kötvény olyan értékpapír, amelynek nincs lejárata

Milyen kötelezettség terheli a 100.000 EUR névértékű értékpapír kibocsátó intézményt?

✔Amennyiben az értékpapírokat kizárólag minősített befektetők részére ajánlja fel, úgy nem kell tájékoztatót készítenie a kibocsátónak.

Mi az értékpapír kibocsátás során a tájékoztató fő funkciója?

✔Segíti a potenciális befektetőket abban, hogy eldöntsék, megvásárolják-e a társaság által kínált értékpapírokat.

Melyik a helyes állítás?

✔A Kibocsátónak a jegyzést van módjában lezárni, az aukciót nem.

Melyik nem tartozik a csekk kellékei közé?

✔a kamatfizetés napja

Milyen időtartamra szól a diszkontkincstárjegyben foglalt követelés?

✔A kincstárjegyben foglalt követelés nem évül el

Az alábbi értékpapírok közül - azonos futamidő és befektetett összeg mellett - melyik a legkockázatosabb?

✔bóvli kötvény

Egy ismerőse tanácsot kér Öntől, nemzetközi piacon szeretne állampapírt vásárolni. Milyen szempontok figyelembevételét javasolná neki?

✔Vizsgálja meg az állampapír kamatát, az adott ország és kormány kockázatát (pl. az országkockázati felár segítségével), továbbá nézzen utána, a nemzetközi piacon mennyire széles körben elfogadott az adott állampapír.

Mit jelent, hogy a jelzáloglevél egy fedezett kötvény jellemzőivel bír?

✔A jelzálog-hitelintézetnek ugyanis folyamatosan rendelkeznie kell a kibocsátott jelzálogleveleinek fennálló tőke- és kamattartozása összegét meghaladó értékű fedezettel.

Melyik fogalom definíciója a következő? Az a vagyonrész, amely a részvényest a társaság megszűnése estén egy-egy részvénye alapján megilleti.

✔Likvidációs hányad

Milyen célja lehet a befektetőnek a részvény megvásárlásával?

✔Mindkét fenti válasz igaz. A részvény pénzügyi- és stratégiai befektetésként is értelmezhető.

Melyik értékpapír átruházás általános forgalmi adóköteles az alábbiak közül?

✔Közraktárjegy zálog- és árujegyének együttes átruházása
Számolja ki a befektetési jegy visszaváltási árfolyamát az alábbi információk alapján: az általános portfolió érték 100 millió Ft, az alapkezelés és felügyeleti díj összege összesen 5 millió Ft. Összesen 100 ezer db befektetési jegyet hoztak forgalomba.
✔(100.000.000-5.000.000)/100.000 = 850 Ft

Mit tartalmaz a BUX-index?

✔A BUX index a BÉT részvény szekciójában szereplő legnagyobb tőkeértékű és forgalmú részvények árának átlagos változását tükrözi.

Köthet-e Ön tőzsdei ügyletet, mint eladó olyan tőzsdei termékre, ami jelenleg nincs a birtokában?

✔A határidős piacokon az eladó olyan terméket is eladhat, amellyel még nem rendelkezik, melynek oka, hogy az ügyletkötés után fogja megtermelni, vagy beszerezni azt.

Mi a szervezett kereskedési rendszer (OTF)?

✔Az OTF multilaterális rendszer, amely nem szabályozott piac vagy MTF, és amelyben több, harmadik féltől származó, kötvények, strukturált pénzügyi eszközök, kibocsátási egységek és származtatott termékek vételi és eladási szándéka hozható össze a rendszeren belül.

Igaz-e a következő állítás? Fizetési megbízás alatt kizárólag az átutalási- és beszedési megbízásokat értjük.

✔Nem, fizetési megbízásnak minősül még például a készpénzbefizetés fizetési számlára, illetve készpénzkifizetés fizetési számláról, a hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés is.

Az alábbiak közül melyik fizetési megbízás nem teljesíthető lakossági bankszámla javára?

✔Csoportos beszedési megbízás.

Mi az IBAN?

✔Nemzetközi bankszámlaszám.

Hány karakterből áll a magyar szabvány szerinti nemzetközi bankszámlaszám?

✔28.

Hogyan nevezzük azt a készpénzes fizetési módot, amellyel a magánszemélyek a közüzemi tartozásaikat jellemzően rendezik (ún. "sárga csekk")?

✔Készpénz-átutalási megbízás.

Válassza ki a csoportos beszedésre vonatkozó helytelen megállapítást az alábbiak közül!

✔Abban az esetben, ha a kötelezett több jogosult bankszámlái javára indít fizetési megbízást, csoportos beszedésről beszélünk.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A pénzforgalmi jelzőszám első nyolc karaktere

✔az ún. irányítókód; amelyen belül az első három számjegy a számlavezető pénzforgalmi szolgáltatót, a következő négy számjegy pedig a pénzforgalmi szolgáltató fiókját jelöli. A nyolcadik számjegy ellenőrző szám.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A pénzforgalmi jelzőszámon belül a fizetési számla azonosító száma

✔a 9-16. karakter vagy a 9-24. karakter, attól függően, hogy a pénzforgalmi jelzőszám 16 (2x8) vagy 24 (3x8) numerikus karaktert tartalmaz.

Melyik bankkártya-típusról van szó a következő meghatározásban: „A kibocsátó az általa maximált, az ügyfele hitelképességének megfelelően kialakított összeg erejéig, kamat felszámítása ellenében rulírozó jellegű hitelt nyújt.”?

✔Hitelkártya.

Mit nevezünk az alábbiak közül betéti kártyának? Olyan, bankok által kibocsátott kártya, amely...

✔...mögött egy betéti számla van, és a számlán lévő egyenleg adja a vásárlási összegre fordítható keretet.

Melyik bankkártya-típusról van szó a következő meghatározásban: „A kártyabirtokos előre kifizeti a kártyával teljesíthető vásárlások és pénzfelvételek ellenértékét.”?

✔Előre fizetett kártya.

Kit vagy mit nevezünk a pénzpiacon kártyabirtokosnak az alábbiak közül?

✔Azt az ügyfelet, aki a kibocsátó pénzforgalmi szolgáltatóval bankkártya-szerződést (hitelkártya-szerződést) köt .

Az alábbiak közül melyik állítás helyes a banki ún. call centeres szolgáltatásra?

✔Az ügyfél telefonon keresztül is igénybe vehet banki szolgáltatásokat.

Melyik állítás helytelen az ún. home banking szolgáltatásokkal kapcsolatban az alábbiak közül?

✔Valós ide átutalás ezen szolgáltatás igénybevételével nem lehetséges.

Az alábbiak közül melyik nem a mobilbank jellemző funkciója?

✔A mobilbank szolgáltatások egy adott számítógépen, adott banki szoftver segítségével érhetőek csak el.

Mi az ún. internet banking és az ún. home banking közötti legfontosabb eltérés?

✔Az ún. home banking esetében telepített szoftver szükséges a számítógépen, míg az Internet banking már internetes böngésző programból is elérhető.

Az alábbiak közül mely intézmény nem végezhet pénzforgalmi szolgáltatást?

✔A pénzügyi vállalkozás.

Melyik nem tartozik a nemzetközi pénzforgalom folyamatai közé?

✔A hazai vállalatok által kiadott részvények forgalmazása
Fejezze be a mondatot úgy, hogy igaz legyen. A pénzforgalmi szolgáltatások a....
✔semleges bankműveletek közé tartoznak.

Mikor teljesülnek az Azonnali Fizetési Rendszerben leadott megbízások?

✔Az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások az év minden napján, 0-24 óráig, 5 másodperc alatt teljesülnek.

Melyik minősül a fizetési számlák közötti átvezetésnek?

✔a fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés

Mi a legfontosabb különbség a csoportos átutalás és a csoportos beszedési megbízás között?

✔A csoportos átutalás esetén a fizetésre kötelezett nyújt be megbízást, azonos időben, azonos jogcímen több jogosultnak teljesít átutalást, míg a csoportos beszedési megbízás esetén fordított a helyzet, több kötelezettől érkezik a jogosult számára átutalás.

Mi a legfőbb különbség a betéti- és hitelkártyák között?

✔A betéti kártyával a saját pénzét, a hitelkártyával a bank pénzét költi.

A következő szolgáltatások melyik pénztári típus tagjai számára állnak kedvezményesen rendelkezésre: a társadalombiztosítás által nem vagy csak részben finanszírozott egészségügyi szolgáltatások, otthoni gondozás, gyógymasszázs, gyógytorna stb.?

✔Önkéntes egészségpénztári tagok számára jellemező szolgáltatások.

A következő előírások közül melyik igaz?

✔Kötelező a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő befizetés magánnyugdíjpénztári tagságtól függetlenül.

Válassza ki az önkéntes nyugdíjpénztárak portfoliókezelésére vonatkozó helytelen megállapítást az alábbiak közül!

✔Az önkéntes nyugdíjpénztárhoz való csatlakozáskor minden ügyfélnek kötelező portfóliót választania, mivel az önkéntes nyugdíjpénztárak nem rendelkeznek azzal a joggal, hogy önállóan sorolják be a tag által befizetett tőkét az általuk megfelelőnek vélt portfólióba.

Válassza ki az önkéntes egészségpénztárra vonatkozóan a helytelen állítást az alábbiak közül!

✔Az önkéntes egészségpénztár non-profit szervezetként a pénztári tagok által befizetett tőkére nem fizet hozamot és nincs adókedvezmény, de a munkáltató átvállalhatja a tagdíj maximum 50%-át.

Megszűnik-e a pénztártag tagsági jogviszonya egy másik pénztárba történő átlépéssel?

✔Igen.

A nyugdíjpénztár az alábbiak közül milyen szolgáltatásokat nyújthat?

✔Kizárólag nyugdíjszolgáltatást.

Milyen esetben NEM szűnik meg a magánnyugdíjpénztár számla?

✔munkahely váltással

Igaz-e a következő állítás? Az önkéntes nyugdíjpénztár minden szolgáltatásának igénybevételéhez el kell érnie a pénztártagnak a nyugdíjkorhatárt.

✔Hamis, az önkéntes pénztáraknak vannak olyan szolgáltatásai is, melyeket a nyugdíjas kor előtt igénybe lehet venni.

Milyen befizetéseihez férhet hozzá az ügyfél adómentesen, ha már 25 éve fizeti az önkéntes nyugdíjpénztári tagságát?

✔Az első 5 év befizetéseihez férhet hozzá adómentesen.

Melyik számlán írják jóvá az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után az adóvisszatérítést?

✔Közvetlenül a nyugdíjpénztári számlára

Ön befizet egy éven belül 450.000 Ft-ot az egészségpénztári számlájára és 400.000 Ft-ot az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, mekkora adójóváírásra lesz abban az évben jogosult?

✔850.000 x 0.2 = 170.000 Ft, azonban csak 150.000 Ft adójóváírásra jogosult

Mi történik a nyugdíjpénztári megtakarítással, ha 2025-ben 70 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár?

✔Az ügyfél csak 70 éves korában, a nyugdíjbamenetel után férhet hozzá a nyugdíjpénztári megtakarításaihoz.

Mi történik, ha nincs elég pénz az Ön egészségpénztári számláján és beküldi a fogorvosi kezelés több százezer forintos számláját elszámolásra?

✔A számla összegét csak abban az esetben utalja el a pénztár, ha pénztári számlán rendelkezésre áll ekkora összeg. Amennyiben nem, akkor be kell fizetnie az ügyfélnek azt.

Melyik pénztár számol fel díjat a működési költségeinek fedezésére?

✔Mind az önkéntes egészségpénztárak, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak számítanak fel ilyen díjat .

Mi történik az önkéntes egészségpénztári számlával a tag halála esetén?

✔Amennyiben volt haláleseti kedvezményezett megjelölve, úgy a számla egyenlege a kedvezményezett birtokába kerül, nem képezi hagyatéki eljárás részét képezi.

Az alábbiak közül melyik minősül önsegélyező szolgáltatásnak?

✔Nevelési, év kezdési költségek elszámolása

Az alábbiak közül mely piaci szereplők nem monetáris közvetítők: hitelintézetek, biztosítók, nyugdíjpénztárak?

✔A hitelintézetek monetáris közvetítők, a biztosítók és a nyudíjpénztárak nem monetáris közvetítők.

Válassza ki a hamis állítást az alábbiak közül!

✔A pénzügyi intézmények elsődleges profilja, hogy rövid távú befektetési formákat kínálnak a piacon.

Az alábbiak közül melyik állítás hamis a hitelintézetek és a biztosítók összehasonlításáról?

✔A biztosítók és a hitelintézetek is felügyeleti engedéllyel rendelkező pénzügyi szolgáltatók, ezért mindkét intézmény típus jogosult bármilyen üzletszerű tevékenységet folytatni.

Mi lehet a hitelintézetek és a biztosítók egyik közös stratégiája?

✔Bankbiztosítás, azaz az értékesítési csatornák és termékek integrációja a bankok és biztosítók között.

Mi lehet a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások közötti összefüggés?

✔Összefüggésként az általuk végezhető tevékenységek körét lehet megemlíteni. Befektetési szolgáltatási tevékenységet hitelintézet és befektetési vállalkozás egyaránt végezhet. Ebből adódóan az értékesítési csatornák és a termékek integrációja fordulhat elő a két intézménytípus között.

A hitelintézet a hitelintézetekről és a pénzügyi a vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül milyen tevékenységet nem végezhet?

✔Biztosítási tevékenységet.

Mi a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások sajátossága?

✔Ezek a konstrukciók megtakarítási és kockázati elemet egyaránt tartalmaznak, melyek egymástól elkülönülten változnak.

Melyek lehetnek a bankok és biztosítók termékszintű együttműködései az alábbiak közül?

✔bankkártyához kapcsolódó biztosítási termékek

Az alábbiak közül melyik intézmény végezhet biztosításközvetítői tevékenységet?

✔hitelintézetek

Milyen kockázatokat fedez a hitel biztosítékaként kötött biztosítás?

✔Azt a kockázat, amikor az adós nem képes az adósságszolgálat teljesítésére.

Mi volt az oka a pénzügyi intézmények stratégiaváltásának és a termékek integrációjának?

✔A pénzügyi szektorban kiéleződött a piaci verseny, amely a piaci szereplők számára új alkalmazkodási stratégiák bevezetését követeli meg.

Melyik állítás helyes a bankokkal kapcsolatban az alábbiak közül?

✔A hitelkihelyezések után a bankoknak járó kamat és a gyűjtött betétek után fizetendő kamat különbsége a kamatjövedelem, a bankok elsődleges jövedelme.

Mi minősül passzív bankügyletnek az alábbiak közül?

✔Betétgyűjtés.

Mi minősül aktív bankügyletnek az alábbiak közül?

✔Hitelnyújtás.

Hogyan definiálja a semleges bankügylet fogalmát?

✔Olyan banki ügylet, amely sem forrásszerzést, sem pedig kihelyezést nem keletkeztet a hitelintézet számára. Ilyen például a széfszolgáltatás.

Szükséges-e az MNB engedélye, amennyiben a hitelintézet a pénzügyi szolgáltatási tevékenységének végzését többes kiemelt közvetítő igénybevételével kívánja végezni?

✔Igen, a hitelintézet kap felügyeleti engedélyt a többes kiemelt közvetítő igénybevételére

Mi az ún. kereskedelmi bankok általánosságban jellemző elsődleges értékesítési csatornája?

✔Kiépített bankfiók hálózat.

Mi a bankok fiókhálózatának legfőbb előnye az alábbiak közül?

✔A bankok a fiókokat jól megközelíthető, forgalmas földrajzi pontokra telepítik, így szolgáltatásaik bárki által könnyen elérhetővé válnak, megteremtve a személyes konzultáció lehetőségét.

Lehet-e magánszemélyként tőzsdei értékpapír adás-vételi tranzakcióra megbízást adni a bankfiókban?

✔Igen, értékpapírszámla tulajdonosaként tőzsdei értékpapír adás-vételi megbízás adható olyan bankfiókban, amelynek szolgáltatásai között szerepel ez a lehetőség.

A pénzügyi szolgáltatások ügynöki hálózat révén történő értékesítésének mi a legnagyobb előnye az alábbiak közül?

✔Nagyszámú, a vállalkozással általában megbízási szerződéssel működő ügynök dolgozik a szolgáltatások értékesítésén. Sok közvetítő, sok potenciális ügyfelet képes a vállalkozás látóterébe hozni.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján az alábbiak közül mely kategóriába tartozik a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás?

✔A pénzügyi intézmények kategóriájába.

A pénzügyi szolgáltatási szerződés az alábbiak közül mikor nem minősül távértékesítés keretében megkötöttnek?

✔Ha a szerződést a bank székhelyétől eltérő valamely bankfiókban kötik meg.

Nyújthat-e a pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatást távértékesítés keretében?

✔Igen.

Az alábbiak közül mire nem vonatkozik a Hpt.?

✔A Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárására.

Az alábbiak közül melyiket sorolja a Hpt. a kiegészítő pénzügyi szolgáltatások közé?

✔pénzváltási tevékenység

Milyen következményei lehetnek a digitális csatornák térhódításának a pénzügyi szektorban?

✔Kisebb fiókhálózatra és kevesebb üzletkötőre van szükség, aminek következtében csökkenhetnek a fajlagos működési költségek.

Mely területeken figyelhető meg a digitális fejlesztések megjelenése?

✔Nem csak az ügyintézés, illetve a számlanyitás esetében biztosít új lehetőségeket, de a hiteligénylés teljes folyamatában megjelenhet.

Mely szolgáltatások váltak a bankok 'új' ügyfélkommunikációs platformjává?

✔A mobilbankok és a netbankok.

Hogyan határozza meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a pénzpiaci függő közvetítő felelősségi körét az alábbiak közül?

✔A függő közvetítő tevékenységéért a megbízó felel. Ilyen például a függő ügynök.

Hogyan határozza meg a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a pénzpiaci független közvetítő felelősségi körét az alábbiak közül?

✔A független közvetítő a tevékenysége során okozott kárért saját maga felel. Ilyen például a pénzpiaci alkusz.

Mekkora felelősségbiztosítási összeget ír elő a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a független közvetítők esetében?

✔Többes ügynök, többes kiemelt közvetítő esetében káreseményenként 5 millió forint, de évente - együttesen - 50 millió forint. Alkuszoknál káreseményenként 10 millió forint, míg évente legalább 100 millió forint. A jelzáloghitel közvetítők esetében a szakmai felelősségbiztosítás minimum-értékei: egyedi követelésenként: 460.000.-EUR, naptári évenként az összes követelés tekintetében: 750.000.-EUR

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) előírásai alapján mely kategóriák tartoznak a pénzpiaci függő közvetítők csoportjába?

✔A kiemelt közvetítő, a függő ügynök, a jelzáloghitelközvetítő függő ügynök és a pénzforgalmi közvetítő.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) előírásai alapján mely kategóriák tartoznak a független közvetítők csoportjába?

✔A többes kiemelt közvetítő, a többes ügynök és az alkusz.

Mit értünk alkuszi tevékenység alatt az alábbiak közül?

✔Pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó ügyféllel kötött megbízási szerződés alapján és nevében pénzügyi intézménnyel történő pénzügyi szolgáltatási szerződés kiválasztására, megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, amely nem terjed ki az ügyfél nevében, javára történő kockázatvállalásra.

Válassza ki a függő ügynökökkel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!

✔A függő ügynök több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatását kínálja a piacon.

Válassza ki a függő közvetítőkkel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően köteles az ügyfelet tájékoztatni arról, hogy függő közvetítőként a megbízó (pénzügyi intézmény) nevében és javára jár el, a megbízó érdekeit képviseli.

Melyik pénzpiaci közvetítő nem független közvetítő az alábbiak közül?

✔A kiemelt közvetítő.

Melyik pénzpiaci közvetítő nem függő közvetítő az alábbiak közül?

✔A többes ügynök.

Jelölje meg a független közvetítővel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!

✔Kizárólag a függő közvetítőnek kell felelősségbiztosítást kötnie, a független közvetítőnek nem.

Az alábbiak közül mely tevékenységhez kapcsolódóan végezhető a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) alapján jelzáloghitel-közvetítői tevékenység?

✔Kiemelt közvetítői, ügynöki és alkuszi tevékenységhez kapcsolódóan.

Az alábbiak közül melyik típusú pénzpiaci közvetítői tevékenységre igaz a következő állítás: pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés megkötésének elősegítésére irányuló tevékenység, ideértve a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára történő kötelezettségvállalást vagy a szerződés megkötését is?

✔A kiemelt közvetítői tevékenységre.

Milyen összefüggés figyelhető meg a gazdasági növekedés és a pénzügyi közvetítés mélysége között?

✔A gazdasági növekedés jellemzően együtt jár a pénzügyi közvetítés mélységének növekedésével, hiszen a gazdasági fejlődés finanszírozása a pénz- és tőkepiacok révén valósul meg.

Végezheti-e kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön közvetítését kiemelt közvetítői tevékenységként?

✔Nem minősül versengő szolgáltatásnak a kézizálog fedezete mellett nyújtott pénzkölcsön, így a tevékenység jellegéből eredően kiemelt közvetítői tevékenységként végezhető ennek közvetítése.

Végezhet-e behajtási, követeléskezelési tevékenységet ügynöki tevékenységként?

✔A tevékenység jellegéből eredően közvetítőként a behajtási, követeléskezelési tevékenység függő közvetítőként, vagy kiemelt közvetítőként, vagy függő ügynökként végezhető.

Mi a fő különbség az ügynöki és a kiemelt közvetítői tevékenység között?

✔A kiemelt közvetítőkkel ellentétben az ügynökök a pénzügyi intézmény nevében, javára és kockázatára önállóan kötelezettséget nem vállalnak, szerződést nem kötnek.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "jelzáloghitelhez vagy a fogyasztónak nyújtott ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízinghez kapcsolódó személyre szabott ajánlások adása"

✔hiteltanácsadás

Kivel köt megállapodást a pénzforgalmi közvetítő?

✔Pénzforgalmi intézménnyel vagy elektronikus pénzkibocsátó intézménnyel

Melyik állítás helyes a következők közül?

✔A megbízó és a többes kiemelt közvetítő számára is felügyeleti engedély szükséges a többes kiemelt közvetítő igénybevételével történő pénzügyi szolgáltatás nyújtásához.

Válassza ki az igaz állítást az alábbiak közül!

✔Kiemelt közvetítés esetén - ide nem értve a jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző kiemelt közvetítőt - csak a megbízó részéről követel meg felügyeleti engedélyt a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.).

Válassza ki a pénzpiaci többes kiemelt közvetítőre vonatkozó alábbi állítások közül a hamisat!

✔A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő egyéni cégként is kaphat felügyeleti engedélyt.

A pénzváltás közvetítésére csak kiemelt közvetítő vagy többes kiemelt közvetítő kaphat engedélyt. Igaz-e ez az állítás?

✔Nem, az állítás helytelen, mivel pénzváltás közvetítését csak kiemelt közvetítő végezheti.

Melyik alábbi állítás helytelen a független közvetítők engedélyezésével kapcsolatban?

✔Ha a kérelmező többes kiemelt közvetítőként kíván működni, a kérelemhez nem kell csatolnia a kérelem benyújtásakor hatályos létesítő okiratát, harminc napnál nem régebbi igazolást arról, hogy a személyes joga szerinti bejegyzése (nyilvántartásba vétele) megtörtént.

Melyik állítás helyes a pénzpiaci többes kiemelt következőkre vonatkozóan az alábbiak közül?

✔A pénzpiaci többes kiemelt közvetítő részvénytársaságként, korlátolt felelősségű társaságként vagy szövetkezetként működhet.

A független közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül melyik helytelen?

✔A független közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat a megbízótól nem fogadhat el.

Függő közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül melyik helytelen?

✔A közvetítői díj időbeni ütemezése független a szerződések megkötésétől, illetve a közvetített szolgáltatások futamidejétől.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül? Közvetítővel pénzügyi szolgáltatás közvetítésére megbízási jogviszonyt létesíthet az a természetes személy, aki...

✔...bármilyen felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik.

Válassza ki a pénzforgalmi közvetítőre vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!

✔A közvetítő jogosult az ügyfél nevében a pénzforgalmi intézménytől az ügyfelet megillető pénz átvételére.

Az alábbiak közül mely kötelezettség nem terheli valamennyi típusú független pénzpiaci közvetítőt?

✔A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtására vonatkozó szabályzat és eljárásrend elkészítése.

Szükséges-e felügyeleti működési engedély beszerzése a függő jelzáloghitel-közvetítő tevékenység végzéséhez?

✔Igen.

Az alábbiak közül melyiknek nem pénzügyi intézménnyel kötött megbízási szerződés alapján jár el?

✔pénzpiaci alkusz

Ki felel a közvetítőkkel szemben elvárt szakmai követelmények ellenőrzéséért?

✔A szakmai követelmények ellenőrzéséért a munkáltató felelős.

Ki végzi a független közvetítők esetében a fogyasztóvédelmi ügyekkel kapcsolatos bejelentéseket?

✔A pénzügyi intézmény és a független közvetítő köteles fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót is kijelölni.

Kinek a részére kell bejelentenie a független közvetítőnek a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót?

✔Az MNB részére

Megállapodhat-e német nyelven történő panaszkezelési folyamatban a pénzügyi intézmény az ügyfelével?

✔Igen, mert a panaszkezelés magyar nyelven történik, kivéve, ha a pénzügyi intézmény és az ügyfél eltérő nyelvben állapodtak meg.

Nyújthat be panaszt a független közvetítőhöz az a fogyasztó, aki kapcsolatba lépett a közvetítővel, de a szolgáltatást végül nem vette igénybe?

✔Igen, a panaszkezelésre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell arra a személyre is, aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba pénzügyi intézménnyel, független közvetítővel, de a szolgáltatást nem veszi igénybe.

Jogosult-e a pénzpiaci kiemelt közvetítő a szerzési jutalékra, ha az ügyféllel kötött szerződés a későbbiekben érvénytelennek minősült, ezért a szolgáltatás nyújtási kötelezettség nem állt be?

✔Nem, a szerzési jutalék akkor válik esedékessé, ha a pénzügyi intézmény, pénzforgalmi intézmény és az ügyfél között a szerződés létrejött, érvényes, és a szolgáltató megkezdi a szerződésből eredő, ügyféllel szembeni pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló kötelezettségeinek teljesítését.

Érvényesnek minősül az a személy- és kishaszon-gépjármű pénzügyi lízing szerződés, amelyben a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj 75%-ban állapították meg?

✔Igen, mert a gépjármű finanszírozási szerződések esetében a fenntartási jutalékot a teljes közvetítői díj legalább 70%-ában kell megállapítani és a közvetített pénzügyi szolgáltatás ügyfél általi szerződésszerű teljesítésével arányosan kell kifizetni.

Terheli-e a függő közvetítőt – a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően – tájékoztatási kötelezettség az ügyfelek felé?

✔Igen, az ügyfelet minden esetben tájékoztatnia kell többek között a cégnevéről, a székhelyéről, mely megbízó nevében jár el, milyen nyilvántartásban található meg és mely felügyeleti hatóság alá tartozik.

Kötelezettsége-e a független közvetítőnek tájékoztatást nyújtania a fogyasztó számára arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el?

✔Igen, minden esetben a fogyasztót írásban vagy más tartós adathordozón tájékoztatni kell arról, hogy közvetítői díjat kizárólag a megbízótól fogadhat el.

A független közvetítő - ide nem értve az alkuszt -köteles-e az ügyfele számára kielégítő mennyiségű, de - ha piacon hozzáférhető - legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemezni és átadni (amennyiben csupán kettő versengő szolgáltatást közvetít, akkor azt a kettőt)?

✔Igen, és amennyiben a független közvetítő kizárólag két szolgáltatást közvetít, akkor azt a kettőt kell elemezni és átadni.

Igaz vagy hamis - és miért - a következő állítás? Az alkusz az ügyfele számára kielégítő mennyiségű, legalább három szolgáltató versengő szolgáltatásnak minősülő ajánlatát elemzi és átadja.

✔Hamis, az alkusz feltár és elemez minden olyan ajánlatot, amely a fogyasztó céljainak elérésére alkalmas.

Melyik alábbi állítás helytelen a független közvetítőkkel kapcsolatban?

✔A közvetítői díj időbeni ütemezésének nem kell arányosnak lennie a közvetített pénzügyi szolgáltatás futamidejével, valamint szerződésszerű teljesítésével.

A függő közvetítőkre vonatkozó alábbi állítások közül válassza ki a helytelen meghatározást!

✔A függő közvetítő a pénzügyi szolgáltatás közvetítéséért az ügyféltől is jogosult közvetítői díj beszedésére.

Köteles-e a pénzügyi intézménytől díjazásban részesülő független közvetítő a fogyasztót tájékoztatni arról, hogy mennyiben tér el egymástól a fogyasztónak kínált hiteleket nyújtó pénzügyi intézmények által számára fizetendő díjazás mértéke?

✔Igen, de csak a fogyasztó kérésére.

Az alábbiak közül a független pénzpiaci közvetítő miről nem köteles a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó fogyasztót tájékoztatni?

✔Arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítése, illetve hiteltanácsadás mellett milyen egyéb tevékenységeket végez.

A pénzpiaci közvetítő az alábbiak közül milyen formában köteles a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó fogyasztót tájékoztatni a cég nevéről, székhelyéről, levelezési címéről, felügyeleti hatóságának megjelöléséről?

✔Írásban vagy más tartós adathordozón.

Számíthat fel szolgáltatási díjat a pénzügyi intézmény vagy pénzpiaci közvetítő az üzletszabályzat vagy a fogyasztói szerződés ügyfélnek történő rendelkezésre bocsátásáért?

✔Nem. Az üzletszabályzatokon kívül a fogyasztói szerződések mintapéldányainak is díjmentesen hozzáférhetőnek kell lennie minden bankfiók ügyfélterében.

Hogyan tudja az ügyfél ellenőrizni, hogy a pénzpiaci közvetítő jogosult-e a közvetítői feladatok ellátására?

✔A pénzpiaci közvetítőnek tájékoztatást kell adni arról, hogy a felügyeleti nyilvántartásban szerepel, és annak módjáról, ahogyan a nyilvántartását ellenőrizni lehet az MNB honlapján a Piaci szereplők menüpontban.

Nyújthat-e a pénzpiaci közvetítő - a pénzügyi szolgáltatás közvetítése mellett - más szolgáltatást is az Ügyfél részére?

✔Igen, de tájékoztatást kell róla adnia, hogy a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem minősülő szolgáltatása ellenértékeként díjat számít-e fel, ezekről az üzletszabályzatban is rendelkeznie kell.

Az alábbiak közül melyikről kell tájékoztatást adnia a pénzpiaci közvetítőnek?

✔Arról, hogy többes kiemelt közvetítőként, többes ügynökként a pénzügyi intézmény megbízásából jár el a pénzügyi intézmény vagy a pénzügyi intézmények nevének feltüntetésével vagy alkuszként a pénzügyi szolgáltatást igénybe venni szándékozó ügyfél megbízásából jár el.

Milyen módon nem lehet átadni az ügyfél számára a tájékoztatás során a szükséges információkat?

✔Szóbeli tájékoztatás útján.

Mely dokumentum foglalja össze a közvetítő által végzett tevékenységekre vonatkozó feltételeket?

✔Az Általános szerződési feltételeket is tartalmazó üzletszabályzat.

Válassza ki, hogy melyik megállapítás igaz a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankra vonatkozóan!

✔A Magyar Nemzeti Bank kizárólagosan jogosult a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátására Magyarországon.

Mi nem tartozik a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank feladatai közé az alábbiak közül?

✔A hitelintézeteknél elhelyezett betétek befagyása esetén a betétes részére a vonatkozó jogszabályban meghatározott kártalanítási összeg kifizetése

Az alábbiak közül melyik szervezet engedélyezi és ellenőrzi Magyarországon a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások tevékenységét?

✔A Magyar Nemzeti Bank.

Kinek az engedélye szükséges Magyarországon a hitelintézet betétállományának átruházásához?

✔A Magyar Nemzeti Banké.

Az alábbiak közül kinek köteles a független közvetítő felügyeleti díjat fizetni Magyarországon?

✔A Magyar Nemzeti Banknak.

Az alábbiak közül mely esetben indít a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást?

✔A 236/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben előírt bejelentési és közzétételi kötelezettségre és a fedezetlen ügyletek korlátozására vonatkozó szabályok ellenőrzése, valamint a vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok ellenőrzése során észlelt, a bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás, piaci manipuláció, engedély vagy bejelentés nélküli tevékenység végzésének gyanúja esetén.

Az alábbiak közül mely feladatok ellátása nem minősül a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladatának?

✔A pénzügyi intézmények közvetlen irányítása.

Kérhet-e és elfogadhat-e utasításokat a Magyar Nemzeti Bank az Európai Központi Banktól a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben foglalt feladatai végrehajtása és kötelességei teljesítése során?

✔Nem. Az MNB, valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Banktól és az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól.

Az alábbiak közül melyik nem tartozik az MNB felügyelete alá?

✔A pénzügyi szervezetek munkatársainak érdekképviselete.

Jogosult-e az MNB helyszíni ellenőrzésre?

✔Igen, az MNB a felügyeleti tevékenységét helyszíni ellenőrzéssel, a rendszeres és rendkívüli adatszolgáltatásból származó adatok, az MNB részére megküldött dokumentumok ellenőrzésével és elemzésével végzi.

Mely esetekben tart az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatot a hatáskörébe tartozó szervezeteknél és személyeknél?

✔Ha a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése fogyasztók széles körét érinti és az azonnali beavatkozás szükségessége ezt indokolja.

Az MNB a jogalkotó vagy jogalkalmazó szervek közé tartozik?

✔Mindkettő. Az intézményi integráció óta jogalkotó és jogalkalmazó szerv.

Mit tehet, ha nem ért egyet az MNB eljárása során hozott határozattal?

✔Fellebbezésnek nincs helye. Bíróság előtt pert indíthat.

Mely esetben fenyegeti szabadságvesztés a pénügyi intézmény vezető állású személyét?

✔Bennfentes kereskedelem, tiltott piaci befolyásolás esetén, ha minősített személy követi el ezeket a bűncselekményeket.

Mi a szabályozatlan pénzügyi szolgáltatások nyújtásának (pl. szabályozatlan hitelkihelyezés) legnagyobb veszélye?

✔A stabilitás hiánya a pénzügyi szektorban.

Válassza ki a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!

✔Az MNB elnöke a Kormánynak beszámolási kötelezettséggel tartozik.

Melyek tartoznak a Magyar Nemzeti Bank alapvető feladataihoz az alábbiak közül?

✔A monetáris politika meghatározása és annak megvalósítása. Bankjegy- és érmekibocsátás. Deviza- és aranytartalék képzése, annak kezelése. A fizetési és elszámolási rendszerek felvigyázása és részvétel annak kialakításában. A makroprudenciális politika kialakítása.

Válassza ki a Magyar Nemzeti Bank más szervekkel való kapcsolatára vonatkozó helytelen állítást az alábbiak közül!

✔Az MNB-t a törvényben meghatározott feladatkörében a Kormány utasíthatja.

Válassza ki a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔Az MNB jegyzett tőkéje tízmilliárd forint, társasági formája részvénytársaság.

A Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének ellátása keretében az alábbiak közül kiknek a felügyeletét látja el?

✔A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyeletét.

Melyik nem tartozik az MNB döntéshozó szervei közé?

✔Gazdasági igazgatóság

Ki nem tagja az MNB Monetáris Tanácsának?

✔az MNB elnöke által delegált szakmai képviselők

Az alábbiak közül melyik NINCS közvetlen hatással a forint árfolyamára?

✔pénzügyi intézmény szanálása

Minek minősül a versenytárgyalás és a pályáztatás tisztaságának megsértése az alábbiak közül?

✔Tisztességtelen piaci magatartásnak.

Az alábbi felsorolások közül melyik tartalmazza a "tisztességtelen verseny" lehetséges példáit?

✔Pl. hírnévrontás, bojkott-felhívás, szolgai utánzás, a versenytárgyalás és a pályáztatás tisztaságának megsértése.

Az alábbiak közül melyik minősül a fogyasztóvédelem céljának?

✔Pl. a fogyasztók megtévesztése, a fogyasztó választási szabadságának korlátozása, áru árára és lényeges tulajdonságára tett hamis közlés megakadályozása és büntetése.

A gazdasági erőfölénnyel visszaélés kapcsán melyik állítás helytelen?

✔Gazdasági erőfölény megszerzése önmagában is tilos, a szabályozás célja ennek mihamarabbi megakadályozása, a tisztességes piaci körülmények és a verseny fenntartása.

Létezik-e ilyen versenyjogi szabály: „Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.”?

✔Igen.

Válassza ki az alábbiak közül a kartellel kapcsolatos hamis állítást!

✔A kartell megengedett, ha az kizárólag egymástól független versenytárs vállalkozások között jön létre.

Ki felé számol be évente a GVH elnöke?

✔Országgyűlés

Az alábbiak közül ki utasíthatja a Versenytanácsot?

✔A fentiek közül egyik sem, mert a Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseik meghozatalával összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.

Milyen döntést NEM hozhat a GVH Versenytanácsa?

✔Visszavonhatja a hatósági nyilvántartásbavételt igazoló okmányt.

Az alábbiak közül melyik sorolható a kartell előnyei közé a gazdaságra gyakorolt hatása alapján?

✔A nem tisztán versenykorlátozó együttműködéssel ellentétben a kartelleknek semmiféle előnyös hatása nincs és nem is lehet a fogyasztókra, vagy a gazdaságra nézve.

Mely intézmény léphet fel az alábbi ügyben? Egy különlegesen jó piaci helyzetben lévő cég visszaélt-e erőfölényével és így megpróbálta-e kiszorítani versenytársait

✔GVH

Melyik alábbi állítás helytelen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal kapcsolatban?

✔A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kizárólag a Kormánynak köteles beszámolni tevékenységéről.

Melyik állítás helyes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal kapcsolatban?

✔A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság számára feladatot csak törvény állapíthat meg.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásával kapcsolatban melyik alábbi állítás hamis?

✔A magyar állampolgárok - eljárási díj ellenében - kérhetik adataiknak az adatnyilvántartásból való törlését.

A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezelésével kapcsolatban döntse el melyik állítás igaz az alábbiak közül!

✔A tudományos kutatás, a közvélemény-kutatás és piackutatás, valamint a közvetlen üzletszerzés céljára történő adatkezelés során biztosítani kell az érintett jogát a személyes adatainak védelméhez.

Mire szolgál a közadatkereső (közadattár)?

✔A közadatkereső használatával bárki hozzáférhet a közzétételre kötelezett szervek közzétett adataihoz, pontosabban az arra utaló hivatkozásokhoz.

Az alábbiak közül melyik az a magyar hatóság, melynek feladata a személyes adatok védelméhez, valamint a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése, továbbá a személyes adatok Európai Unión belüli szabad áramlásának elősegítése?

✔A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Lehetősége van-e a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnak pénzbírságot kiszabni egy hitelintézetre?

✔IGEN, a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság birságolási jogkörrel felruházott szervezet, ezért a pénzügyi intézményekre is szabhat ki bírságot.

Milyen lépéseket tehet a NAIH a jogosulatlan adatkezelés megakadályozása érdekében?

✔Mindkét fenti válasz igaz.

Ki vezeti az adatvédelmi nyilvántartást?

✔Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának vezetője?

✔A Hivatal elnöke, akit a köztársasági elnök nevez ki.

Mit nevezünk banktitoknak?

✔Banktitok minden olyan, az egyes ügyfelekről a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a pénzügyi intézmény által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a pénzügyi intézménnyel kötött szerződéseire vonatkozik.

Mi a különbség a banktitok és az értékpapírtitok fogalma között?

✔A banktitok a pénzügyi intézmény rendelkezésére álló, az ügyfeleire vonatkozó tény, információ, adat, míg az értékpapírtitok elsősorban az ügyfélről a befektetési alapkezelő, a befektetési vállalkozás, az árutőzsdei szolgáltató, a kockázati tőkealap-kezelő, a tőzsde, központi szerződő fél, központi értéktár, multilaterális kereskedési rendszer működtetője ügyfelekről rendelkezésére álló adat.

Mi a különbség a banktitok és a fizetési titok között?

✔A kettő fogalom tartalma azonos, a különbség az, hogy a fizetési titkot hitelintézetnek nem minősülő pénzforgalmi intézmény és elektronikuspénz-kibocsátó intézmények, a banktitkot pedig a pénzügyi intézmények vonatkozásában értelmezzük.

Definiálja az üzleti titok fogalmát!

✔A gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos - egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja.

Az üzleti titok és a banktitok közös szabálya közül válassza ki a helyes megfogalmazást az alábbiak közül!

✔Aki üzleti vagy banktitok birtokába jut, köteles azt időbeli korlátozás nélkül megtartani, kivéve ha jogszabály felmentést ad a titok megtartásának kötelezettsége alól.

Válassza ki az alábbiak közül a banktitok harmadik személyek részére való kiadásával kapcsolatos hamis állítást!

✔A banktitok kiadható harmadik személynek, ha azt a pénzpiaci közvetítő a kiszolgáltatható banktitok-kört pontosan megjelölve közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan kéri vagy erre felhatalmazást ad.

Mit tartalmaz az adattakarékosság elve?

✔A kezelt adatoknak az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek.

Mely esetben NEM ad felmentést a törvény a banktitok megőrzésének kötelezettsége alól?

✔A feladatkörében eljáró telekommunikációs szolgáltató adatigénylése során.

Mely esetben áll fenn a pénzügyi intézmény titoktartási kötelezettsége?

✔A pénzügyi intézmény ügyfelének házastársa banktitoknak minősülő információt kér a pénzügyi intézménytől.

Hová fordulhat az ügyfél téves átutalás esetén, amennyiben a szolgáltató szolgáltató (a törvényi kivételekben meghatározott esetekben) nem szolgáltat adatot?

✔a Pénzügyi Békéltető Testülethez

Kiadhatja-e a pénzügyi intézmény az ügyfél személyes adatát, amennyiben az ügyféllel szemben fennálló követelését eladja vagy az lejárt?

✔Igen, amennyiben az eladásához vagy lejárt követelése érvényesítése ezt szükségessé teszi.

Mi az a charge back szolgáltatás?

✔A pénzügyi szolgáltatók az úgynevezett charge back szolgáltatással díj felszámítása mellett meg tudják kísérelni az összeg visszahívását, pl. téves kedvezményezettnek történt utalás esetén.

Mit tehetnek a pénzügyi intézmény (fogyasztói minőségben eljáró) ügyfelei, ha téves utalás esetében a pénzügyi szolgáltatók a törvényi kivétel ellenére sem szolgáltatnak banktitok körébe tartozó adatokat?

✔A Pénzügyi Békéltetőtestülethez fordulhatnak a panasszal.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔A pénzügyi szolgáltatók többek között az üzleti kapcsolat létesítésekor kötelesek átvilágítani az ügyfeleket, valamint akkor is, ha az ügyfélazonosító adatok valódiságával vagy megfelelőségével kapcsolatosan kétség merül fel.

Elfogadhat-e pénzügyi intézmény ügyleti megbízást azon ügyfelektől, akikre a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti átvilágítási adatok és a tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatok nem állnak teljes körűen rendelkezésére?

✔Nem.

Melyik eset nem utal nagy valószínűséggel a bankszámla felhasználás segítségével megvalósított pénzmosásra az alábbiak közül?

✔Tényleges tulajdonos által elhelyezett nagy összegű betét után járó kamat felvétele .

Pénzmosás gyanúja esetén milyen módon köteles a hitelintézet bejelentést tenni?

✔A bejelentést ÁNYK nyomtatványon keresztül kell a NAV-nak megtenni.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján az alábbiak közül ki NEM jogosult az ügyfél-átvilágítási intézkedések során a természetes személy ügyfele képmásának rögzítésére?

✔Bárki, aki pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló körülményt észlel.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján az alábbiak közül mely pénzpiaci közvetítő köteles saját belső pénzmosás megelőzési szabályzatot készíteni?

✔A többes kiemelt közvetítő és az alkusz.

Kinek a hatáskörében van az ügyfélazonosítási intézkedések terjedelmének, az üzleti kapcsolat vagy ügyleti megbízás jellegének és összegének a kockázatértékelési eljárás alapján történő meghatározása?

✔A szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmény

Mi a teendő, ha az ügyfélátvilágítás alá eső természetes személy anyja nevét az ügyfélátvilágítás során bemutatott dokumentum nem tartalmazza?

✔A természetes személy születési családi és utóneve, állampolgársága, anyja születési neve adatok ellenőrzése mellőzhető abban az esetben, ha a személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében bemutatott okirat azt nem tartalmazza, de az adatot ellenőrzés hiányában rögzíteni kell.

Mit jelent a felfedés tilalma?

✔Mindkét fenti elvárásnak teljesülnie kell.

Mennyi ideig szükséges megőrizni a Pmt. alapján az ügyleti megbízás teljesítésének felfüggesztését igazoló iratot?

✔8 évig

Mely ügyfélkategóriába tartozó ügyfél küldheti el a pénzügyi szolgáltató számára postai úton az a Pmt.-ben előírt okiratmásolatait ill. nyilatkozatait?

✔Alacsony kockázati besorolásba tartozó ügyfél.

Mikor kezdődik az ügyfélátvilágításhoz kapcsolódó dokumentumok, okiratok megőrzésének határideje?

✔Az üzleti kapcsolat megszűnésekor.

Melyik állítás hamis az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) vonatkozóan?

✔Kivétel nélkül valamennyi hitelintézet fióktelepe köteles csatlakozni az OBA-hoz.

Mekkora az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által kifizethető legmagasabb biztosítási összeg?

✔Az OBA a kártalanításra jogosult személy részére a betétkövetelés tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 100.000 euró összeghatárig fizeti ki kártalanításként, azzal, hogy a kártalanításra jogosult természetes személy részére bizonyos feltételek esetén további legfeljebb 50.000 euró összeghatárig fizet kártalanítást.

A kártalanítás kifizetéséhez kapcsolódóan milyen határidők vonatkoznak az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA)?

✔A hitelintézet tevékenységi engedélye visszavonásáról hozott határozat közlésének, vagy a felszámolási eljárás kezdeményezése esetén a bíróság felszámolást elrendelő végzése közzétételének időpontját követő napon megkezdi az OBA a betétesek részére a kártalanítás kifizetését, és főszabály szerint 10 munkanapon belül (2024. január 1-től 7 munkanapon belül) a betétesek rendelkezésére bocsátja a kártalanítást.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által fizetendő kártalanítás kifizetéséhez a betétesnek kell-e kérelmet benyújtania?

✔Nem.

Jelölje meg az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) forrásait az alábbiak közül!

✔A hitelintézetek egyszeri csatlakozási díja, rendszeres és rendkívüli éves befizetései, az OBA által felvett kölcsön, egyéb bevételek, az OBA által kibocsátott kötvény.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betétek esetében a hitelintézet és a betétes között van helye beszámításnak?

✔Akkor van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben a kártalanítás kezdő időpontját megelőzően lejárt tartozása van.

Az alábbi, az Országos Betétbiztosítási Alapra (OBA) vonatkozó állítások közül melyik a helyes?

✔Az OBA köteles honlapján közzétenni a betétesek kártalanításának feltételeit, és a lebonyolításával kapcsolatos információkat .

Az alábbiak közül mi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) funkciója?

✔Az, hogy a vele tagsági jogviszonyban álló hitelintézet tevékenységi engedélyének a Magyar Nemzeti Bank általi visszavonása alapján indított végelszámolási vagy felszámolási eljárás esetén, illetve hitelintézetnek a bíróság által elrendelt felszámolása esetén törvényben meghatározott feltételek szerint kártalanítást fizessen a betétesek számára,.

Hatóságként működik az Országos Betétbiztosítási Alap?

✔Az OBA nem hatóság, de feladatai ellátása érdekében rendelkezik a szükséges jogkörökkel, valamint szorosan együttműködik a pénzügyi szabályozó szervezetekkel.

Melyik nem tartozik az OBA forrásai közé?

✔A betétesek által elhelyezett betét összege

Mennyi ideje van a betésnek kártalanítását követelni az OBA-tól?

✔A betétesnek vagy az esetleges örökös(ök)nek a kártalanítási határidő lejártát követő 5 évig van lehetősége a kártalanítási összeg átvételére, ezt követően kártalanítását nem követelheti az OBA-tól.

Mi alapján kerül megállapításra az OBA által fizetett kártalanítás forintösszege?

✔A kártalanítás mértékének megállapítása során az ügyfélnek az OBA tagjánál fennálló valamennyi betétkövetelését össze kell számítani. Beszámításnak van helye, ha a betétesnek a hitelintézettel szemben lejárt tartozása van.

Mekkora lesz összességében a betétesnek kifizetendő kártalanítás összege, ha A hitelintézetnél 80.000 EUR-nak megfelelő, B hitelintézetnél 90.000 EUR-nak megfelelő forintösszeget helyezett el és mindkét hitelintézet ellen felszámolási eljárás indult?

✔100.000 EUR,

Mi a Pénzügyi Békéltető Testület feladata?

✔A fogyasztó és a pénzügyi szervezetek közötti fogyasztói jogviták rendezése bíróságon kívüli eljárás keretében.

Melyik alábbi állítás nem igaz a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozóan?

✔Az állam a mindenkori éves központi költségvetésről szóló törvényben gondoskodik a Pénzügyi Békéltető Testület működésének ügyszámarányos támogatásáról.

Válassza ki a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozó helyes megállapítást az alábbiak közül!

✔A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltatók között - a szolgáltatás igénybevételére vonatkozójogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése.

A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helyes állítást!

✔Célja a fogyasztói jogviták békés lefolytatása egyezség létrehozását megkísérelve, ennek eredménytelensége esetén döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítése érdekében.

Az alábbiak közül melyik tartozik a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe?

✔A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a pénzügyi szolgáltatók között - a szolgáltatás igénybevételére vonatkozójogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése.

Melyik állítás helyes az alábbiak közül a Pénzügyi Békéltető Testületre vonatkozó előírások alapján?

✔A Pénzügyi Békéltető Testület az MNB által működtetett, szakmailag független testület.

A Pénzügyi Békéltető Testület köteles-e bárki kérésére tájékoztatást adni hatásköréről, illetékességéről, eljárásának szabályairól és költségeiről, a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás hozatalának feltételeiről, a határozatok kikényszerítésének módjáról?

✔Igen.

A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helyes állítást!

✔Pénzügyi Békéltető Testületi tag az lehet, aki jogi végzettséggel és jogi szakvizsgával vagy közgazdasági egyetemi diplomával rendelkezik.

A Pénzügyi Békéltető Testülettel kapcsolatos alábbi állítások közül jelölje meg a helytelen állítást!

✔A Pénzügyi Békéltető Testületi tagok olyan jogvitákban is részt vehetnek az érdemi határozat meghozatalában, ahol az egyik érintett fél a testület tagjának hozzátartozója és ezért határidőben alapos kizárási kérelmet terjesztettek elő vele szemben. Pártatlanságát a többi tagnak kell felügyelni.

Helyes-e az alábbi állítás: A Pénzügyi Békéltető Testület eljárása nem nyilvános, kivéve, ha ahhoz mindkét fél hozzájárul.?

✔Igen, az állítás helyes.

Melyik nem tartozik a Pénzügyi Békéltető Testület elvei közé?

✔kontraszelekció

Ki kérhet tájékoztatást a PBT illetékességéről?

✔A békéltető testület bárki kérésére köteles haladéktalanul tájékoztatást adni a hatásköréről, illetékességéről, eljárásának szabályairól és költségeiről,

Hány napon belül fejezi be a PBT az eljárást?

✔Az eljárást 90 napon belül be kell fejezni, ezt a határidőt az elnök ügyenként egy alkalommal, maximum 30 nappal hosszabbíthatja meg.

Mit jelent az 'alávetés' a PBT eljárása során?

✔A gazdálkodó szervezet az eljáró tanács döntését magára nézve kötelezőnek fogadja el.

Mi a következménye annak, ha a gazdálkodó szervezet alávetette magát a PBT eljárásának, de nem hajtja végre a határozatot?

✔Az ellenérdekű fél kérheti a bíróságtól a Pénzügyi Békéltető Testület határozatának végrehajtási záradékkal történő ellátását, a határozat végrehajtható.

Jelölje meg a fogyasztási kölcsönnel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A fogyasztási kölcsön lehet például személyi hitel és áruhitel.

Melyik alábbi állítás helyes a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerinti panasz tekintetében a 435/2016. Kormányrendeletben foglaltak alapján?

✔A szóbeli panaszt a pénzügyi intézmény és a független közvetítő valamennyi, az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatartási idejében, ennek hiányában székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig köteles fogadni.

Melyik alábbi állítás helytelen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) panaszkezelésre vonatkozó előírásainak ismeretében?

✔A pénzügyi szervezet az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő negyvenöt munkanapon belül megküldi az ügyfélnek.

Ha az MNB fogyasztóvédelmi ellenőrzése során megállapította a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, az alábbiak közül melyik eszközzel élhet?

✔Elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését.

Válassza ki a fogyasztó pénzügyi érdek- és jogsérelem orvoslásának lehetséges peren kívüli változatait az alábbiak közül!

✔Panasz közlése a pénzügyi szolgáltató felé, fogyasztói kérelem az MNB felé, fogyasztói kérelem a PBT felé.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Amennyiben az ügyfél az írásbeli panaszt a szolgáltató valamely ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnek adja át .

✔... a szolgáltató a beérkezést követően haladéktalanul továbbítja a panaszt a panaszkezeléssel foglalkozó szervezeti egysége részére.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül? A pénzügyi intézmény a panaszok kivizsgálását követően olyan választ köteles adni, amelyben részletesen kitér (többek között)

✔a kifogásolt intézkedés, eljárás üzletpolitikai céljaira.

Ki jogosult panaszt tenni a pénzügyi szervezetnél?

✔A pénzügyi szervezet ügyfele, legyen az természetes személy fogyasztó, vagy e körön kívül eső jogi személy.
Jelölje meg az alábbiak közül a helyes állítást: A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét
✔feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, legalább egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni.

A hitelközvetítő a fogyasztó által részére fizetendő díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségről a hitelszerződés megkötését megelőzően a fogyasztót papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatni köteles. Ez az állítás igaz, vagy hamis?

✔Az állítás igaz.

Melyik a helyes az alábbiak közül a jelzáloghitel közvetítői díjról? Fennálló jelzáloghitel-szerződés, illetve ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződés módosítása során eljáró függő közvetítő tekintetében a közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg a jelzáloghitel-szerződés módosításakor fennálló tőketartozás, illetve lízingszerződés alapján fennálló tartozás (ideértve a maradványértéket is)

✔2 %-át.

A szolgáltató a panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját tartalmazó választ jogosult-e elektronikus úton megküldeni az ügyfélnek?

✔Igen, az ügyfél eltérő rendelkezésének hiányában - a vonatkozó jogszabályi feltételek teljesítése mellett - akkor, ha a panaszt az ügyfél a kapcsolattartás céljából bejelentett és a szolgáltató által nyilvántartott elektronikus levelezési címről küldte, vagy a szolgáltató által üzemeltetett, kizárólag a szolgáltató ügyfele által hozzáférhető internetes portálon keresztül terjesztette elő.

Melyik NEM tartozik a fogyasztó alapvető jogai közé?

✔Szólásszabadság

Lehetősége van-e a pénzügyi intézménynek digitális panaszkezelésre?

✔Igen, az MNB is támogatja a jogszabályi keretekkel összhangban álló, minden olyan digitális csatorna alkalmazását a panasztétel és a panaszkezelés során, amely az ügyfél érdeksérelme nélkül alkalmas a panaszok előterjesztésére.

Mi a 9/2020 számú, a pénzügyi szervezetek számára a fogyasztóvédelmi elvek alkalmazásáról szóló MNB ajánlás kiemelt célja?

✔A pénzügyi ismeretek és az érdekérvényesítési képesség eltérő szintjéből, valamint a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatások komplexitásából fakadóan jellemzően fennálló aszimmetria csökkentése a pénzügyi intézmények és a fogyasztók között.

Milyen feltételeknek kell megfelelnie az akciós pénzügyi termékekről szóló tájékoztatásnak?

✔Mindkét fenti feltételnek meg kell felelnie a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásnak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Közjegyzői okiratnak minősül

✔az ügyleti okirat

Mi minősül közokiratnak az alábbiak közül?

✔A közjegyző által a törvényben meghatározott alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles kiadmánya és hiteles másolata.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző azért felel, hogy

✔a közjegyzői okirat a valóságnak megfelelően tartalmazza a közjegyző jelenlétében történt tényeket.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratban

✔a határidőt, határnapot, a pénzkötelezettség végösszegét, az okirat keltét és más fontos számadatot számmal és betűvel is ki kell írni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratban törölni, átírni vagy a sorok közé írni

✔csak úgy szabad, hogy az áthúzott szó olvasható maradjon és a törölt szavak számát fel kell tüntetni és a közjegyző, valamint a felek aláírásával kell ellátni.

Melyik álltás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat

✔eredeti példányát az a közjegyző őrzi, aki készítette, a felek az okirat hiteles kiadmányát kapják.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a közjegyzői okirat több lapból áll,

✔azokat zsinórral össze kell fűzni és a közjegyzői bélyegzővel megerősíteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző által őrzött eredeti közjegyzői okirat

✔csak a bíróságnak vagy a területi elnökségnek adható ki.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző a közjegyzői okiratot

✔aláírja, közjegyzői minőségét feltünteti és bélyegzővel ellátja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítése alkalmával a közjegyző kötelessége, hogy

✔a közjegyzői okiratot a fél/felek előtt felolvassa.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítése alkalmával a közjegyző kötelessége, hogy

✔világosan és egyértelműen írásba foglalja a fél nyilatkozatát.

Melyik álltás igaz az alábbiak közül? Ha a közjegyző a felet személyesen nem ismeri,

✔személyi adatairól köteles meggyőződni saját kezű aláírással és fényképpel ellátott hivatalos igazolványból.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző a közokirat elkészítésében a közreműködést

✔köteles megtagadni, ha a fél a személyazonosság megállapításához nem szolgáltatott adatot. (Ez alól a jogszabály nem enged kivételt.)

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítéséhez két ügyleti tanú közreműködése szükséges,

✔ha a fél írástudatlan, illetőleg olvasásra vagy nevének aláírására képtelen.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat elkészítéséhez két ügyleti tanú közreműködése szükséges,

✔ha a fél vak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okirat készítésénél

✔a felet meghatalmazott képviselheti, a meghatalmazást közokiratba vagy olyan magánokiratba kell foglalni, amelyben a fél aláírását közjegyző, bíróság, más hatóság vagy magyar külképviseleti szerv hitelesíti.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyző névaláírás vagy kézjegy valódiságát akkor tanúsíthatja,

✔ha a fél az okiratot a közjegyző előtt írja alá vagy az okiraton lévő aláírását a közjegyző előtt sajátjának ismeri el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A közjegyzői okiratról

✔ha a törvényben vagy az okiratban másképpen nem rendelkeztek - csak az abban félként szereplő személy, törvényes képviselője vagy meghatalmazottja részére adható ki hiteles kiadmány.

Hogyan szűnhet meg a jogképesség?

✔A jogképesség a halállal szűnik meg.

Minősülhet-e a hallgatás vagy tartózkodás jognyilatkoznatnak?

✔A hallgatás vagy valamilyen magatartástól tartózkodás a felek kifejezett rendelkezése alapján minősül jognyilatkozatnak

Hogyan válhat egy írni nem tudó/nem képes ember jognyilatkozata érvényessé?

✔Ha nyilatkozatát közokirat vagy teljes bizonyító ere magánokirat tartalmazza, amelyen a nyilatkozó fél aláírását vagy kézjegyét bíróság vagy közjegyző hitelesíti, vagy amelyen ügyvéd ellenjegyzéssel vagy két tanú aláírással igazolja, hogy a a nyilatkozó fél a nem általa írt okiratot előttük írta alá vagy látta el kézjegyével, vagy az okiraton lévő aláírást vagy kézjegyet előttük saját aláírásának vagy kézjegyének ismerte el.

Hogyan válhat érvényessé egy olvasni nem tudó/nyilatkozat nyelvét nem értő személy ember jognyilatkozata?

✔Az írni nem tudó/nem képes ember jognyilatkozatára vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy az okiratból ki kell tűnnie annak, hogy a tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek megmagyarázta.

Miben áll a közjegyzői okirat különleges bizonyító ereje?

✔Közhiteles módon igazolja, hogy a benne foglalt nyilatkozatot az okiratban szereplő személy megtette, akkor, ott és olyan módon, ahogy a közokiratban szerepel.

Melyik felet képviseli a közjegyző?

✔Egyiket sem, valamennyi szerződő fél részére megvilágítja a tervezett ügylet jogi következményeit

Eltekinthet-e a közjegyző az ügyirat felolvasásától?

✔Jogi képviselővel eljáró jogi személy felek kérhetik a felolvasás mellőzését, amennyiben az okirat tervezet tartalmát korábban teljeskörűen megismerték. (A tervezeten eszközölt változtatást/kiegészítést ez esetben is fel kell olvasni.)

Kinek kell bizonyítani, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak nem valódiak?

✔A bizonyítás során az köteles bizonyítani, hogy a tények nem állnak fenn, aki vitatja a közokiratban foglaltakat.

Minek minősül az az okirat, amely a bank és az ügyfél között közjegyző előtt került megkötésre?

✔Kétoldalú közjegyzői okiratnak.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A bank és az ügyfél között közjegyző előtt megkötésre került szerződés

✔bírósági eljárás nélkül is lehetővé teszi a végrehajthatóságot.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Kétoldalú közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés esetén

✔a bank és az ügyfél a szerződő fél.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kölcsönszerződés kétoldalú közjegyzői okiratba foglalása esetén

✔az ügyfél nem szerződésszerű teljesítése esetén a követelés bírósági eljárás nélkül végrehajthatóvá válik.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha az ügyfél és a bank szerződését kétoldalú közjegyzői okiratba foglalják,

✔a felek megállapodásától függ, de az ezzel kapcsolatos díj általában az ügyfelet terheli.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha kétoldalú közjegyzői okirat elkészítése során a közjegyzőnek valamely fél által beszélt nyelvből nincsen nyelvi jogosítványa

✔a közjegyző a közjegyzői okiratot magyar nyelven tolmács közreműködésével készíti el.

A kétoldalú közjegyzői okiratnak tartalmaznia kell-e az eljárt jogi képviselő aláírását?

✔Igen.

Melyik okiratból tűnik ki egyértelműen nem természetes személy esetében, hogy hogyan ír alá a képviseletre jogosult?

✔Aláírási címpéldány

Milyen okiratba szükséges foglalni a szerződést, ha a banki hitelszerződésnek több szereplője is van (pl. haszonélvező, özvegyi jog jogosultja)?

✔Kizárólag kétoldalú közjegyzői okiratba lehet foglalni a szerződést

Mit tanúsít az ügyleti okirat?

✔Közhitelesen tanúsítja az adott jogügyletre vonatkozó akaratnyilvánítás tényét

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A teljes bizonyító ere magánokirat az ellenkező bizonyításig teljes bizonyítékul szolgál arra, hogy kiállítója

✔az abban foglalt nyilatkozatot megtette, elfogadta vagy magára kötelezőnek ismerte el.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az okirat teljes bizonyító ere magánokirat, ha azt

✔a kiállító saját kezűleg írta és aláírta.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔a nem kiállító által írt, de általa aláírt okirat esetén két tanú aláírásával igazolja, hogy a kiállító az okiratot előttük írta alá.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔a nem általa írt, de aláírt okirat esetén két tanú aláírásával igazolja, hogy a kiállító aláírását előttük saját kezű aláírásának ismerte el.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔az okirat aláírójának aláírását bíró vagy közjegyző hitelesíti.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiratot előtte írta alá.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔az ügyvéd az általa készített okirat ellenjegyzésével bizonyítja, hogy az okirat aláírója a más által írt okiraton az aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Teljes bizonyító ere magánokiratnak minősül, ha

✔az okiratot a jogi személy képviseletére jogosult személy a rá vonatkozó szabályok szerint megfelelően aláírja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az okirat kiállítója nem érti az okirat nyelvét, teljes bizonyító ereje akkor van az okiratnak, ha

✔az okiratból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy az okirat aláírójának elmagyarázta.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az okirat kiállítója olvasni nem tud, akkor jön létre teljes bizonyító ere magánokirat, ha

✔abból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő az okirat aláírójának elmagyarázta.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A teljes bizonyítóerejű magánokirat valódiságát

✔csak akkor kell bizonyítani, ha az ellenérdekű fél azt kétségbe vonja vagy a valódiság bizonyítását a bíróság szükségesnek tartja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A külföldön kiállított magánokiratra

✔a magyar jog szabályait alkalmazni kell azzal, hogy a jogügylet bizonyítása céljából kiállított okirat kiállítási hely joga szerinti fennálló bizonyító erejét akkor is megtartja, ha a magyar szabályoknak nem felel meg.

Az alábbiak közül mely feltételnek nem kell teljesülnie ahhoz, hogy a nyilatkozatot írásba foglaltnak lehessen tekinteni?

✔A jognyilatkozat közlésére olyan formában kerül sor, amely alkalmas a nyilatkozatot fogadó személyének azonosítására.

Az alábbiak közül milyen okirat jön létre abban az esetben, ha az okirat aláírójának aláírását az okiraton bíró hitelesíti?

✔Teljes bizonyító ere magánokirat.

Mely esetekben állítható ki magánokirat helyett csak közokirat?

✔Amennyiben a jogszabály írja elő kötelező jelleggel a szerződés közjegyzői okiratba való foglalását.

Mely esetben vélelmezhető a hamisítás a magánokiratok esetében?

✔Ha a kiállító tudta nélkül az okiratban lévő szöveg az aláírását követően megváltoztatásra került.

Milyen típusú okiratnak minősül az elektronikus aláírással ellátott dokumentum?

✔Teljes bizonyító ere magánokirat

Hogyan NEM vizsgálhatja a bíróság az okirat valódiságát?

✔Telefonos meghallgatás útján.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba az alábbiak bejegyzése kérhető:

✔ingatlanhoz kapcsolódó jog vagy tény keletkezése, módosulása vagy megszűnése.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartás adatait érintő olyan eljárásokban, amelyekben a jogváltozás bejegyzésének alapjául közjegyző által készített okirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat szolgál,

✔a jogi képviselet kötelező.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzést

✔annak kell kérnie, aki ezáltal jogosulttá válik, illetve kérheti az is, akinek ez bejegyzett jogát érinti.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés iránti kérelemhez

✔két eredeti és egy másolati példányban csatolni kell a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jog

✔a jelzálogjog.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jog

✔a haszonélvezeti jog és használati jog.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Belföldön kiállított magánokirat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzés alapjául akkor szolgálhat, ha

✔az okiratot közjegyző készítette, vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos ellenjegyzéssel látta el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálogjog alapítására, módosítására, megszűnésére vonatkozó bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásba olyan magánokirat alapján is teljesíthető,

✔amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet a nevének feltüntetésével szabályszerűen és nyilvánvalóan azonosítható módon írt alá.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzés alapjául szolgáló okiratot

✔meghatalmazott is aláírhatja, ebben az esetben csatolni kell a meghatalmazást is, amelyet a bejegyzés alapjául szolgáló okiratra előírt alakszerűségek szerint kell kiállítani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartási eljárás során a kérelemre induló olyan eljárásokban, amelyekben a jogváltozás bejegyzésének alapjául közjegyző által készített magánokirat szolgál,

✔a jogi képviselet kötelező.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan-nyilvántartásba feljegyezhető tény

✔a szerződésen alapuló elidegenítési és terhelési tilalom.

Az alábbiak közül az ingatlan mely részére nem jegyezhető be az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog?

✔Az ingatlan egy részére.

Az alábbiak közül milyen célt szolgál az elidegenítési és terhelési tilalom?

✔A jelzálogjog biztosítását.

Kit NEM tekinthetünk jogi képviselőnek azt ingatlannyilvántartási eljárásban való képviselet során?

✔A pénzügyi intézmény vezetőjét.

Elhagyható-e szabadfelhasználású jelzáloghitel esetén az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése?

✔Igen, ha az elidegenítési és terhelési tilalom nem jogszabályon alapul, és a hitelintézet sem követel meg elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó rendelkezést az adásvételi szerződésben.

Milyen módon NEM jöhet létre elidegenítési és terhelési tilalom?

✔Szóbeli megállapodás alapján

Mihez/kihez kapcsolódik a zálogjog az alábbiak közül?

✔A zálogtárgyhoz

Teljesíthető-e teljes bizonyító ere magánokirat alapján a jelzálogjog bejegyzése?

✔Igen, megszűnt a közokiratba foglalási kötelezettség. A jelzálogjog alapítására, módosulására és megszűnésére vonatkozó bejegyzés olyan magánokirat alapján is teljesíthető, amelyet a nyilatkozattevő hitelintézet - nevének feltüntetésével - szabályszerűen és nyilvánvalóan azonosítható módon írt alá.

Melyik dokumentum definíciója a következő? "zálogkötelezett valamely meghatározott későbbi zálogjogosult, vagy más harmadik személy irányában lemondott arról a jogáról, hogy meghatározott zálogjog kitörlése esetén a törölt jelzálogjogi bejegyzés ranghelyével rendelkezhessék vagy, hogy e ranghelyet új jelzálogjog bejegyzésének céljára fenntarthassa."

✔Ranghely lemondó nyilatkozat

Melyik esetben szükséges az egyetemleges jelzálog bejegyzése?

✔Amennyiben a kölcsön biztosítékául több ingatlan szolgál.

Változik-e a jelzálog összege a hitel futamideje alatt?

✔A bejegyzett jelzálogjog összege a futamidő alatt nem változik.

Mi lesz a jogosultak sorrendje abban az esetben, ha egy zálogtárgyat több zálogjog is terhel?

✔A kielégítési jog a zálogjogosultakat a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Jelzálogjogot

✔ingatlanon és ingóságon egyaránt lehet alapítani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingóságot terhelő jelzálogjogot

✔be kell jegyezni a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál vezetett hitelbiztosítéki nyilvántartásba.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitelbiztosítéki nyilvántartásba kell bejegyezni

✔az ingó dolgot, jogot vagy követelést terhelő jelzálogjogot.

Az alábbiak közül ki tehet a zálogjog hitelbiztosítéki nyilvántartásból való törlésére irányuló nyilatkozatot?

✔A zálogjogosult és a zálogkötelezett egyaránt.

Az alábbiak közül ki tehet a zálogjog hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésre irányuló nyilatkozatot?

✔A zálogjogosult és a zálogkötelezett egyaránt.

Melyik fogalmat definiáltunk az alábbiakban? “biztosítéki nyilatkozatok megtételének technikai támogatására szolgáló, a közjegyzők, a regisztrált és nem regisztrált felhasználók, valamint a közfeladatot ellátó szervek részére rendelkezésre álló, az interneten elérhető országosan egységes számítástechnikai rendszere”

✔HBNY (hitelbiztosítéki nyilvántartás)

Milyen lényeges különbség van az ingatlannyilvántartás és a hitelbiztosítéki nyilvántartás között?

✔A hitelbiztosítéki nyilvántartás ingó dolgokra, vagyoni értékű jogokra vonatkozóan a jogokat a zálogkötelezett személyéhez kapcsolódóan tartalmazza, míg az ingatlan-nyilvántartás a reálfolió elvén épül fel.

Hogyan lehet megtekinteni a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, hogy bejgyezésre került-e a zálogjog?

✔A betekintés a zálogtárgy egyedi azonosítója alapján történhet.

Igaz-e a következő állítás? A hitelbiztosítéki nyilvántartásnak az a célja, hogy a fedezet meglétét igazolja.

✔Hamis, a hitelbiztosítéki nyilvántartás célja, hogy a zálogkötelezett fennálló kötelezettségeiről nyújtson tájékoztatást.

Milyen esetben törölhető a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálog?

✔Amennyiben a zálogjogosult a zálogjog törlésére irányuló nyilatkozatától számított 30 napon belül nem tett a bejegyzés fenntartására irányuló nyilatkozatot.

Milyen esetben törölhető a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálog?

✔Amennyiben a zálogjogosult ehhez hozzájárult.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés alapján a vevő köteles

✔a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan adásvételének érvényességéhez

✔a szerződés írásba foglalása szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Adásvétel esetén – eltérő megállapodás hiányában – a dolog átvételének és a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének költségei általában

✔a vevőt terhelik.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan adásvétel esetén – eltérő megállapodás hiányában – a birtokátruházással és az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett állapot rendezésével kapcsolatos költségek

✔az eladót terhelik.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan adásvétele esetén az ingatlan tulajdonjogát a vevő akkor szerzi meg,

✔ha a szerződés érvényes, az ingatlant birtokba adták és a vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés esetén a vételár teljes kiegyenlítéséig

✔az eladó írásban fenntarthatja a dolog tulajdonjogát.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adásvételi szerződés esetén kikötött tulajdonjog-fenntartás hatálya idején a vevő a dolgot

nem idegenítheti el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlan adásvétele esetén, ha a vevő tulajdonjogának bejegyzése előtt birtokba lép, ennek napjától

✔szedheti a dolog hasznait, viseli terheit és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos másnak vételi jogot enged,

✔a jogosult a dolgot a tulajdonoshoz intézett egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vételi jog

✔határozatlan időtartamra is kiköthető.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A vételi jogra vonatkozó megállapodás

✔érvényesen írásban köthető meg.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos meghatározott dologra nézve írásbeli megállapodással elővásárlási jogot enged,

✔akkor, ha a dolgot el akarja adni, a kapott ajánlatot a szerződés megkötése előtt köteles az elővásárlásra jogosulttal közölni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a tulajdonos elővásárlási jogot enged meghatározott dologra; és a tulajdonos a jogosultnak ajánlatot tesz, de a jogosult az ajánlatra nem tesz nyilatkozatot,

✔a tulajdonos az ajánlatnak megfelelően vagy annál az eladó számára kedvezőbb feltételek mellett adhatja el a dolgot.

Mi a jogkövetkezménye annak, ha ugyanazon dologra nézve több személyt azonos rangsorban illet meg az elővásárlási jog és közülük többen tesznek elfogadó nyilatkozatot?

✔Az adásvételi szerződés a hatályos elfogadó nyilatkozatot tett jogosultakkal létrejön.

Melyiket tartalmazhatja a pénzintézeti hitel igénybevétele esetén a szerződés?

✔Elidegenítési és terhelési tilalom kikötését.

Alapítható vételi jog hitelbiztosíték céljából?

✔NEM, a törvény szigorúan tiltja.

Hogyan csökkenthető a vételi jog kötelezettjének a dolog értékváltozásából eredő kockázata?

✔Az ár nem pénzben való kifejezésével, a felek bármilyen más módon megegyezhetnek, ha az egyértelműen mutatja a vételár értékét.

Mi a kötelezettsége a vételi jog jogosultjának, ha élni kíván a jogával?

✔A vételi jog jogosultjának igazolnia kell (pl. tértivevénnyel, átvételi elismervénnyel), hogy az ingatlan megvásárlására vonatkozó egyoldalú nyilatkozatát a kötelezett felé megtette.

Az alábbiak közül mi NEM az ingatlanra vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásának feltétele?

✔a jelzálog bejegyzése hitelbiztosítéki nyilvántartásba

Melyik élvez elsőbbséget? A jogszabályon alapuló elővásárlási jog, a szerződéses elővásárlási jog vagy a szóbeli megállapodás az elővásárlásról?

✔A jogszabályon alapuló elővásárlási jog

Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? Az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg a felek megállapodnak abban, hogy a vevő jogot biztosít az általa megvett dolog tekintetében, mely szerint az eladó a vevőhöz intézett nyilatkozatával a dolgot megveheti.

✔Visszavásárlási jog
Az alábbiak közül mely esetben szűnik meg a visszavásárlási jog
✔Az ingatlan megsemmisül.

Mi a teendő, ha a tulajdonilapon teher szerepel bejegyezve az eladásra kerülő ingatlan vonatkozásában?

✔Az eladó nyilatkozik arról, hogy a vételár önerőből fizetendő részéből tehermentesíti az ingatlant.

Mi a biztosíték a pénzügyi intézmény számára abban az esetben, ha az eladók csak a vételár kifizetését követően járulnak hozzá az ingatlan tulajdonjoga vevőkre való átszállásához?

✔Az adásvételi szerződés tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a Bank által folyósítandó utol vételárrész bankszámlán való jóváírását követő 3 munkanapon belül a tulajdonjog bejegyzési engedélyt a meghatalmazott ügyvéd a földhivatalhoz jogosult és köteles benyújtani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jognyilatkozatot tenni

✔más személy (képviselő) útján is lehet, amennyiben az jogszabály által nem kizárt.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A képviselő eljárásával

✔az általa képviselt válik jogosulttá, illetőleg kötelezetté.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Cselekvőképes személyt

✔korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy is képviselhet meghatalmazás alapján.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb helyiségben azt a személyt, akiről okkal feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult,

✔képviselőnek kell tekinteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Meghatalmazás útján képviseleti jogot,

✔a képviselőhöz, a bírósághoz, az érdekelt hatósághoz, vagy ahhoz a személyhez intézett nyilatkozattal (meghatalmazással) lehet létesíteni, akihez a meghatalmazás alapján a képviselő jognyilatkozatot jogosult tenni

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Meghatalmazáshoz olyan alakszerűségek szükségesek,

✔amilyet a jogszabály a meghatalmazás alapján megtehető jognyilatkozatra előír.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az általános meghatalmazás

✔csak közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglaltan érvényes.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás

✔ellenkező kikötés hiányában visszavonásig érvényes.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás-visszavonás harmadik személy irányában akkor hatályos,

✔ha arról a meghatalmazott tudott vagy tudnia kellett.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A meghatalmazás visszavonásának jogáról

✔való lemondás semmis.

A meghatalmazás az alábbi képviseleti formák mely csoportjába tartozik?

✔Ügyleti képviselet.

Köteles-e a meghatalmazott a meghatalmazó nevében eljárni?

✔Nem, a meghatalmazás csak lehetőséget teremt az eljárásra, a meghatalmazott nem köteles azonban eljárni.

Díjfizetésre kötelezett-e a meghatalmazó a meghatalmazottal szemben?

✔A meghatalmazás történhet ingyenesen és lehetőség van díjazás ellenében is meghatalmazni valakit.

Adhat-e meghatalmazást az adós a zálogkötelezett számára?

✔Nem, sem az adós/adóstárs nem adhat a zálogkötelezettnek, sem fordítva.

Meddig terjed a meghatalmazott képviseleti joga?

✔A képviseleti jog kiterjed mindazon cselekmények elvégzésére és jognyilatkozatok megtételére, amelyek a képviselettel elérni kívánt cél érdekében szükségesek.

Hatályos-e egy 7 évre kötött általános meghatalmazás?

✔Nem, a határozatlan időre vagy 5 évnél hosszabb időre kötött meghatalmazás érvényét veszti.

Mely esetben NEM szűnik meg a meghatalmazáson alapuló képviseleti jog?

✔a meghatalmazást a meghatalmazott visszavonja

Mire nem terjed ki a jogi személy törvényes képviselőjének képviseleti joga?

✔a társaság tulajdonosainak bíróság előtti képviseletére

Előtörleszthető-e a fogyasztói kölcsön?

✔Igen, fogyasztói kölcsön esetében az ügyfél minden esetben élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztói kölcsön esetében, amennyiben az adós előtörleszt,

✔hitelezőnek csökkentenie kell a hitel teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a hitelszerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó hitelkamattal, és hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.

Mi az előtörlesztési díj?

✔A részleges előtörlesztés és a teljes kölcsönösszeg előtörlesztése esetén is a hitelezőnek az előtörlesztés napján hatályos, vonatkozó hirdetményében meghatározott díj.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott hitelek esetében törvényi előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően az előtörlesztés feltételeiről, illetve adott esetben az előtörlesztés költségeiről

✔tájékoztatást kell adnia.

Igaz-e a következő állítás? A lakástakarékpénztárral kötött lakáselőtakarékossági szerződés alapján igénybevett lakáskölcsön törlesztése során az előtakarékoskodó a szerződés módosítása nélkül bármikor jogosult rendkívüli, a szerződésben meghatározott törlesztő részletnél magasabb összegű törlesztés teljesítésére.

✔Igen.

Terhelhet-e rendkívüli díjat a lakástakarékpénztár abban az esetben, ha az adós a lakáselőtakarékossági szerződés alapján igénybevett lakáskölcsönnél magasabb törlesztőrészletet fizet?

✔Nem.

Előtörleszthető-e a lakossági jelzáloghitel?

✔A 2010. március 1-jét követően megkötött jelzáloghitel szerződések esetében az ügyfél minden esetben élhet a részleges vagy teljes előtörlesztés jogával. Az ezt megelőzően kötött szerződések esetében a konkrét szerződéses feltételek szerint lehetséges az előtörlesztés.

Igaz-e a következő állítás? Lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén a hitelező jogosult az előtörlesztés miatt keletkezett költségeinek megtérítésére.

✔Főszabály szerint igen.

Mekkora az előtörlesztési díj maximális mértéke lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén (ide nem értve a jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerződést)?

✔Legfeljebb az előtörlesztett összeg 1,5 százaléka.

Mekkora az előtörlesztési díj maximális mértéke a jelzáloglevéllel finanszírozott lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén?

✔Legfeljebb az előtörlesztett összeg 2 százaléka.

A 2010. március 1-jét követően megkötött lakossági jelzáloghitel előtörlesztése esetén milyen esetben nem illeti meg a hitelezőt a költségtérítés?

✔Abban az esetben, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.

Az alábbiak közül a hitelező mely formában köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani az előtörlesztésre vonatkozó információkat?

✔Papíron, vagy más tartós adathordozón.

Mitől NEM függ az előtörlesztés által elérhető pénzügyi előny az ügyfél számára?

✔hitel fedezetétől

Melyik típusú hitelt lenne érdemes előtörlesztenie az Adósnak?

✔piaci alapon felvett szabadfelhasználású jelzáloghitelt

Az alábbiak közül mire van hatással az előtörlesztés?

✔a tőketartozás csökken

Mi a következménye annak, ha az Adós nem jelenti be az előtörlesztési kérelmét a Bank számára?

✔A bejelentés elmulasztása esetén a többletbefizetés nem kerül a Kölcsön javára lekönyvelésre.

Mi történik, ha az előtörlesztési szándék bejelentése ellenére az előtörleszteni szándékozott összeg fedezete nem áll rendelkezésre az Ügyfél számláján?

✔Ebben az esetben a Bank az előtörlesztést nem hajtja végre.

Melyik esetben NEM szükséges a szerződésmódosítás?

✔Végtörlesztés

Mit csökkent az előtörlesztett összeg?

✔A fennálló tőketartozást

Szükséges-e az előtörlesztést követően kamatot fizetni?

✔Igen, a hátralévő tőketartozásra a futamidőre arányos hiteldíjat és kamatot kell megfizetni.

Igaz-e a következő állítás? A futamidő meghosszabbítása esetén - a még fennálló tartozás összegének és a kamatfeltételeknek a változatlanul hagyása mellett - a törlesztőrészlet is azzal arányosan csökken.

✔Igen, mert az adósnak hosszabb futamidő alatt, egységnyi időre vetítve kisebb tőkerészleteket kell változatlan kamat- és díjfeltételek mellett törlesztenie.

Mit jelent a hitel prolongálása?

✔A hitel lejáratának bármilyen okból szerződés módosítással történő hosszabbítását.

Az adós hiteltörlesztési képességének romlása esetén milyen elsődleges célt szolgál a hitel prolongálása?

✔Azt, hogy a hitelszerződésből eredő követelésnek az adós - hiteltörlesztési képességének romlása ellenére, a prolongálás miatt alacsonyabb havi törlesztőrészletekkel - eleget tudjon tenni.

Az alábbiakban megjelöltek közül mely jellemző ok miatt válhat szükségessé egy forgóeszközhitel prolongálása?

✔Mert az adós gazdálkodásában az átmeneti forgóeszköz- (vevő- vagy készletállomány-) növekmény tartóssá vált.

Melyik az az alábbiakban megjelölt kockázati tényező, amely a hitel felmondásához vezet?

✔Az adós fizetésképtelenné válása.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitel prolongálása a hitelnyújtó számára az eredetihez képest

✔későbbi megtérülést valószínűsít.

Hogyan történik normál esetben a folyószámla-hitelkeret rendelkezésre tartásának meghosszabbítása?

✔Rendszerint az éves felülvizsgálat keretében – a folyamatos kockázatkezelés tapasztalatai, és/vagy az ügyfél módosító kérelme alapján - történik döntés a keret további rendelkezésre tartásáról.

Kezdeményezhető-e futamidő-módosítás az adós fizetési nehézségének kezelése céljából?

✔Igen, a pénzügyi intézmények vállalják, hogy kidolgoznak a hitelezéssel kapcsolatban olyan termékeket, áthidaló módszereket, intézkedési csomagokat, amelyek a hitelek átütemezésével vagy a törlesztési időszak meghosszabbításával kapcsolatosak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Lakáshiteleknél, átmeneti hiteltörlesztési nehézségek esetén áthidaló megoldást jelenthet

✔a hitel törlesztésének időszakos szüneteltetése.

Szükségessé teheti-e hitel lejáratának módosítását a szerződésben foglalt finanszírozási cél megváltozása?

✔Indokolt esetben igen.

Miért előnyös a pénzügyi intézmény számára a prolongáció?

✔Növeli a kölcsön visszafizetésének valószínűségét.

Kinek ajánlható a futamidő hosszabbítás?

✔akinél a fizetési nehézséget a törlesztőrészlet nagysága okozza,

Hogyan alakul (várhatóan) a hitel törlesztőrészlete az ideiglenes törlesztőrészlet csökkentés időszakának leteltét követően a törlesztőrészlet?

✔Várhatóan meg fogja haladni törlesztőrészlet összegét.

Hogyan érinti a hitelügylet kockázatát a törlesztési mód megváltoztatásával járó szerződésmódosítás (pl. lineárisról annuitásra)?

✔Nem érinti, a hitelhez kapcsolódó, az átalakítást megelőzően is fennállt kamatkockázat az átalakítást követően továbbra is fennmarad.

Milyen dokumentum módosítására kerülhet sor a törlesztési mód megváltoztatása során?

✔egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozat/közjegyzői okirat módosítása

Hitelszerződés esetében, mi a következménye annak, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartama alatt nem teljesült, és a hitelkeretből folyósítás még nem történt?

✔A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és - tekintettel arra, hogy hitelművelet nem történt - a hitelszerződés megszűnik.

Hitelszerződés esetében mi történik, ha a szerződésben megjelölt hitelcél teljesült, de az adós a hitelkeretet teljes egészében nem, csak részben hívta le?

✔A rendelkezésre tartási időszak elteltével az adósnak a szerződésben megjelölt feltételek szerint tartozása áll fenn a lehívott összeg és járulékai erejéig, a rendelkezésre tartási időszak lejáratáig le nem hívott hitelkeret pedig megszűnik.

Keretjellegű hitelszerződés esetében, lehetőség van-e a rendelkezésre tartási idő meghosszabbítására, ha a rendelkezésre tartás időtartartama alatt ismertté válik, hogy a kölcsönnek a szerződésben megjelölt célra fordítása lehetetlen, és a hitelkeretből folyósítás még nem történt?

✔A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és - tekintettel arra, hogy hitellehívás nem történt - a hitelszerződés megszűnik.

Létezik-e valamilyen időkorlát a hitelkeret (meghosszabbított) rendelkezésre tartására piaci hitelek esetén?

✔Nem, de a rendelkezésre tartási időszakot célszerű a hitelcél megvalósulásának várható időtartama szerint meghatározni.

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a meghosszabbított rendelkezésre tartás időtartama alatt az adós körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be, melynek köszönhetően hitelképtelenné vált?

✔A hitelszerződést a hitelező felmondhatja, ha az adós felszólítás ellenére sem ad megfelelő biztosítékot.

Beruházási hitel esetében az alábbiak közül milyen ok miatt hosszabbodhat a rendelkezésre tartási idő?

✔A beruházás a tervezetthez képest késik, és az adós kérelmét a rendelkezésre tartási idő hosszabbítására a hitelező jóváhagyja.

Projekthitel (projektfinanszírozás) esetében az alábbiak közül milyen ok miatt hosszabbodhat a rendelkezésre tartási idő?

✔A projekt a tervezetthez képest késik, és az adós kérelmét a rendelkezésre tartási idő hosszabbítására a hitelező jóváhagyja.

A rendelkezésre tartási idő hosszabbodása automatikusan meghosszabbítja-e a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön futamidejét?

✔Nem, de a hitelszerződés esetleges módosítása esetén a kölcsön futamideje kitolódhat.

A rendelkezésre tartási idő hosszabbodásával arányosan nő-e a rendelkezésre tartás díja?

✔Általában nem, mert az említett díjat a hitelintézet rendszerint a hitelkeret összegét alapul véve határozza meg.

Mikor tagadhatja meg a hitelintézet a hitelkeretből hátralévő rész(ek) folyósítását?

✔az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja

Mikor tekinthető hitelképtelennek az adós?

✔Ha az anyagi helyzetének vizsgálata alapján a felvett kölcsön megtérülésének realitása nem feltételezhető.

Felmondható-e a bank által előírt vagyonbiztosítás a rendelkezésre tartási idő hosszabbításának ideje alatt?

✔Jellemzően nem, a fedezetre érvényes (és folyamatosan fentartott) vagyonbiztosítással kell rendelkezni, amennyiben a bank azt kötelező jelleggel előírta.

Mi történik az adós hitelképtelennél válása esetén?

✔A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.

Melyik alábbi esetben követelhet kártérítést a pénzügyi intézmény az ügyfelétől?

✔Az ügyfél rosszhiszeműsége esetén.

Mi a következménye annak, ha a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki?

✔A hitelszerződést a hitelező felmondhatja, ha az adós felszólítás ellenére sem ad megfelelő biztosítékot.

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartamának vége előtt teljesül, és az adós teljes egészében lehívja a hitelkeret?

✔A rendelkezésre tartási időszak lezárul, és ezt követően a szerződésben megjelölt feltételek szerinti visszafizetéssel az adósnak tartozása áll fenn a lehívott összeg és járulékai erejéig.

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a szerződésben megjelölt hitelcél a rendelkezésre tartás időtartamának vége előtt teljesül, de az adós a hitelkeretet teljes egészében nem hívja le?

✔A rendelkezésre tartási időszak lerövidül (tekintettel arra, hogy az említett hitel célhoz kötött, amely cél már megvalósult), és az adós a szerződésben megjelölt feltételek szerint köteles a ténylegesen lehívott hitelkeretnek megfelelő tartozás visszafizetésére.

Hitelszerződés esetében, mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy a hitelszerződés alapján folyósított kölcsönnek a kölcsönszerződésben megjelölt célra való fordítása lehetetlen?

✔A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, illetve a már lehívott kölcsön visszafizetését azonnal esedékessé teheti (azonnali felmondási ok).

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy a hitelszerződés alapján folyósított kölcsönt az adós a szerződésben megjelölt céltól eltérően használta fel?

✔A hitelező felmondhatja a hitel- és a kölcsönszerződést.

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt ismertté válik, hogy az adós a hitelintézetet a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette (amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta)?

✔A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.

Hitelszerződés esetében mi a teendő, ha a rendelkezésre tartás időtartama alatt az adós anyagi helyzete jelentősen romlik, és ennek következtében a hitelszerződés alapján folyósított kölcsön szerződésszerű visszafizetésére képtelenné válik?

✔A kölcsön, illetve a rendelkezésre tartott hátralévő hitelrész folyósítását a hitelintézet megtagadhatja, a kölcsönszerződést felmondhatja.

Beruházási hitel esetében az alábbiak közül milyen ok miatt rövidülhet a rendelkezésre tartási idő (a kölcsönösszeg jogszerű lehívásával egyidejűleg)?

✔A beruházás a tervezettnél hamarabb elkészül.

Projekthitel (projektfinanszírozás) esetében az alábbiak közül milyen ok miatt rövidülhet a rendelkezésre tartási idő (a kölcsönösszeg jogszerű lehívásával egyidejűleg)?

✔A projekt a tervezettnél hamarabb elkészül (és az átadás is megtörténik).

Devizaalapú hitelszerződés esetében a hitelező egyoldalúan lerövidítheti-e a rendelkezésre tartási időszakot arra hivatkozva, hogy a devizaárfolyam változása jelentősen megnövelte az árfolyamkockázati kitettséget?

✔Nem.

A rendelkezésre tartási idő rövidülésével arányosan csökken-e a rendelkezésre tartás díja?

✔Nem, mert az említett díjat a hitelintézet rendszerint a hitelkeret összegét alapul véve határozza meg.

Az alábbiak közül mi lehet a következménye a rendelkezésre tartási idő rövidülésének?

✔A rendelkezésre tartási idő lezárul és az eredeti kölcsönszerződés módosítása nélkül az annuitásos hitelszakasz megkezdődik.

Milyen esetben kezdeményezi az adós a rendelkezésre tartási idő rövidítését?

✔A rendelkezésre tartási időn belül befejezik a korszerűsítési, felújítási munkákat.

Devizanem-váltás esetén a piaci gyakorlat szerint kit terhel a konverzió költsége?

✔Az adóst.

Melyik állítás igaz a devizanem váltásra az alábbiak közül?

✔A devinanem váltás költsége nem számít bele a THM-be.

Az alábbiak közül mely esetben célszerű egy vállalkozásnak forgóeszköz-finanszírozási céllal devizahitelt felvennie?

✔Ha vevőkövetelései jellemzően az adott devizanemben folynak be és így árfolyamkockázata csekély.

Kiküszöböli-e az árfolyamkockázatot a többdevizás hitelkeret?

✔Teljesen nem küszöböli ki, de jelentős mértékben csökkenti.

Az alábbiak közül mely esetben célszerű egy vállalkozásnak beruházás-finanszírozási céllal devizahitelt felvennie?

✔Ha az adott eszköz vételára ugyanazon devizanemben esedékes, és a beruházás megvalósulásával később realizált árbevétel szintén az adott devizában folyik be.

Beleszámít-e a lakossági hitelek THM-jébe a devizanemváltás költsége?

✔Nem.

Ha egy adott ország törvényes fizetőeszköze megváltozik, mi történik a korábbi devizanemben szerződött kölcsönökkel?

✔A felek eltérő megállapodása hiányában a hitelszerződés automatikusan az új devizában átszámítva változatlan kamat és díjfeltételekkel él tovább.

Mi a különbség az árfolyamrés és az árfolyam különbözet között?

✔Az árfolyamrés a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, míg az árfolyam különbözet az adott hitel devizanemének árfolyamváltozását tükrözi.

A THM ad-e tájékoztatást az esetleges árfolyam- és kamatváltozások hatásáról?

✔Nem.

Tartalmazza-e a THM a devizanemváltás költségét?

✔Nem tartalmazza.

Milyen hatása lehet annuitásos devizaalapú hitelek esetében az adós számára kedvezőtlen árfolyamváltozásnak?

✔A hitel törlesztő összege nő.

Mi a fedezetkiengedés általános szabálya a gyakorlatban?

✔Amennyiben a fedezeti körben maradó ingatlan a hitelező által előírt biztosítéki kritériumoknak teljes mértékben megfelel, és olyan értéket képvisel, amely mellett az ügylet kockázatai a fedezetkiengedést követően is vállalhatók, a kiegészítő ingatlan fedezet a hitelintézet döntése alapján kiengedhető a fedezeti körből.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Önmagában a fedezet kiengedés

✔pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosításnak minősül.

Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben nem eredményezi a hitelező kockázatának növekedését a fedezet kiengedése?

✔Ha a lakáshitel mögött két, az adós tulajdonában lévő ingatlanra alapított jelzálogjog fedezete áll; és ezen ingatlanok egyikét az adós értékesíteni kívánja, olyan összegű előtörlesztés mellett (vagy a lakáshitelt időközben már olyan összegben törlesztette), hogy a fennálló hiteltartozás összegére a fennmaradó ingatlanfedezet is megfelelő fedezetet nyújt.

Beruházási hiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben nem eredményezi a hitelező kockázatának növekedését az ingatlanfedezet kiengedése?

✔Ha az adós a nevezett beruházási hitelt csaknem teljes egészében már törlesztette, és a még hátralévő adósság törlesztésére szolgáló összeg elkülönített számlán rendelkezésre áll.

Indokolt-e a hitelező részéről a fedezet kiengedése akkor, ha a rendelkezésre tartott hitelkeretet az ügyfél eddig még nem hívta le, és a rendelkezésre tartási idő nagyobbrészt már eltelt?

✔Nem, mert a rendelkezésre tartási idő végéig a hitelkeret bármikor lehívható.

Indokolt-e a hitelező részéről a fedezet kiengedése akkor, ha az adós előtörleszt?

✔Fő szabály szerint csak akkor, ha az adós valamennyi, a hitelező felé fennálló tartozását megfizeti. A hitelezőnek ilyen esetben is mérlegelnie kell, hogy a tartozás (pl. rulírozó jellegére tekintettel) megújulhat-e, ha igen, akkor nem indokolt a fedezet kiengedése.

Szükséges-e a JTM mutató alkalmazása a fedezetkiengedés során?

✔A havi adósságszolgálat és a JTM mutató megállapítása - a hitelszerződés kizárólag fedezetcsere vagy fedezetkiengedés céljából történő módosításakor - nem kell alkalmazandó

Kivel szükséges - hozzájárulásra vonatkozó - megállapodást kötni a fedezetkiengedés során?

✔Általában valamennyi érintett féllel (adós/adóstárs/zálogkötelezett/készfizető kezes)

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "Pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosítás, melynek során a fedezeti körből egy (vagy több) ingatlan kivonásra kerül".

✔Fedezetkiengedés

Mi a fedezetcsere általános előfordulási esete?

✔Az adós a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett egy másik megfelelő - a hitelező kockázatvállalására az előző ingatlannál nem alacsonyabb arányú - ingatlanfedezetet nyújt.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Önmagában a fedezetcsere

✔pénzügyi teljesítéssel nem járó szerződésmódosításnak minősül.

Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben kezdeményez a hitelező fedezetcserét, további fedezet bevonását?

✔Ha az ingatlan egy környezetet ért külső változás miatt időközben annyit veszít az értékéből, hogy a fennálló követelésre már nem jelent fedezetet.

Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely indokolt esetben kezdeményez az adós fedezetcserét?

✔Ha meglévő, jelzáloggal terhelt lakását szeretné eladni, majd helyette egy más ingatlant vásárolni, és a meglévő ingatlant az értékesítés előtt a fedezetcsere révén tehermentessé kívánja tenni.

Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely jellemző esetben kezdeményez a hitelező fedezetcserét, további fedezet bevonását?

✔Ha az ingatlan - a hitel futamideje alatt - olyan okból semmisül meg, amelyre a biztosító nem fizet.

Lakáshiteleknél, az alábbiak közül mely indokolt esetben kezdeményez az adós fedezetcserét?

✔Ha meglévő, jelzáloggal terhelt lakását szeretné két kisebbre cserélni.

Fedezetcsere esetén jellemzően kér-e a hitelező értékbecslést az újonnan felajánlott ingatlanra?

✔Igen.

Fedezetcsere esetén be kell-e jegyezni a hitelező új ingatlanra alapított jelzálogjogát az ingatlan-nyilvántartásba?

✔Igen. Ingatlanra vonatkozó jelzálogjog alapításához az erre irányuló szerződésen felül a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges.

Fedezetcsere esetén vizsgálja a bank a zálogkötelezett jövedelmi helyzetét?

✔Nem szükséges a zálogkötelezett jövedelmi helyzetének vizsgálata, mivel a zálogkötelezett a felajánlott vagyontárgyával felel a visszafizetésért (dologi adós)

Megvalósítható a fedezetcsere abban az esetben, ha az új megvásárolandó ingatlannak az Adós még nem bejegyzett tulajdonosa?

✔Fedezetcserére csak már meglévő fedezet – bejegyzett, tehermentes tulajdonjog – esetében van lehetőség. A meglévő fedezet feltétele a még folyamatban lévő tulajdonszerzés miatt nem valósul meg.

Fedezetcsere esetén mikor adja ki a bank a jelzálog törlésére vonatkozó engedélyét?

✔Amennyiben a bevonandó fedezet tulajdoni lapján már szerepel a bank jelzálogjoga legalább széljegyen.

Mi a helyes sorrend a fedezetcsere folyamatában?

✔Dokumentumok összegyűjtése - Kérelem továbbítása a Bank részére - Értékbecslés

Melyik fogalmat definiáltunk az alábbiakban? “Az adós a hitelügylet biztosítékául kikötött ingatlanfedezet helyett, egy másik megfelelő tehermentes és a hitelező kockázatvállalásával arányos értékű ingatlanfedezetet nyújt."

✔Fedezetcsere

Mikor kerülhet sor a - hitelnyújtás feltételeként előírt - hitelfedezeti célú életbiztosítás megkötésére?

✔Csak a pozitív hitelbírálatot követően, a hitelfolyósítás feltételeként írhatja elő a hitelező a hitelfedezeti célú életbiztosítás megkötését. Természetesen az ügyfél a hiteligénylést megelőzően is köthet saját elhatározás alapján hitelfelvétel céljából életbiztosítást.

Hitelfedezeti életbiztosítás esetén törölhető-e a hitelező kedvezményezetti pozíciója?

✔Nem, a biztosítási szerződésben (jellemzően záradékban) való előzetes megállapodás esetén a biztosítási esemény bekövetkezésekor mindenképpen a hitelezőt illeti a felhalmozott biztosítási összeg (a teljes hiteltartozás erejéig).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A halasztott tőketörlesztéses kombihitelkonstrukciók esetén

✔a biztosítási szerződés lejárat(ok)kor az aktuális biztosítási összeg szolgál a lakáshitel tőkerészének törlesztésére.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A halasztott tőketörlesztéses kombihitelkonstrukciók esetén

✔a futamidő alatt az adós a hitelintézet felé kamatot és kezelési költséget fizet, a tőketartozást több részletben vagy a futamidő végén egy összegben az életbiztosítási szerződés kifizetése(i) fedezik.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben hitelfedezetként elfogadható életbiztosításához az ügyfél később vesz fel lakáshitelt, akkor (fő szabály szerint)

✔a nyújtott hitel összege legfeljebb a biztosítás még hátralévő elérési/haláleseti szolgáltatásainak összegéig terjedhet.

A biztosítónak felmondási okot jelenthet-e a későbbiekben, ha az ügyfél kizárólag arra tekintettel köt életbiztosítást, hogy a hitelintézettől jelzáloghitelt kapjon?

✔Nem. Egymással egyidőben, egymásra tekintettel is lehet lakáshitel-, illetve életbiztosítási szerződést kötni.

Nem egyidőben kötött életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek esetén mi a követendő eljárás abban az esetben, ha az utóbb megítélt lakáscélú hitel tőkeösszege kisebb, mint a korábban létrejött hitelfedezeti életbiztosítási szerződésben szereplő biztosítási összeg?

✔Az ügyfél ilyen igénye alapján a biztosítási szerződés közös megegyezéssel történő módosítása (összegének a hitelhez való igazítása) is meg kell történjék, a befizetett biztosítási díjak esetlegesen ellenszolgáltatás nélkül maradó részével való megfelelő elszámolás mellett.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a hitelfedezeti életbiztosításra?

✔A hitelfedezeti életbiztosítás olyan életbiztosítás, amely egy hitel- vagy kölcsönszerződéshez kapcsolódik és a kölcsön – teljes vagy részleges – törlesztése az életbiztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegből történik bizonyos, szerződésben meghatározott események bekövetkezése esetén.

Hitelfedezeti életbiztosítás felmondása esetén megilleti-e a szerződő ügyfelet a visszavásárlási összegre való jogosultság?

✔Igen, a hitel és az életbiztosítás összekapcsolása ugyanis nem írja felül az életbiztosítási szerződés jellemzőit.

Következik-e a lakáscélú hitel előtörlesztéséből a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítás automatikus megszűnése?

✔Nem, az életbiztosítási szerződés az abban foglalt tartalommal (így az eredetileg megállapodott szolgáltatásokkal és az ott kikötött maradékjogokkal) továbbra is fennáll.

Milyen lehetőségek közül választhat az az ügyfél, aki a lakáscélú hitel előtörlesztését követően a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítást nem kívánja tovább fenntartani?

✔Visszavásárlás, díjmentes leszállítás vagy rendes felmondás.

Melyik állítás igaz? A lakáscélú hitelét előtörlesztő ügyfél, amennyiben a kapcsolódó hitelfedezeti életbiztosítását is megszünteti, ez utóbbit

✔(a rendszerint a hitel tőkeösszegénél alacsonyabb összegű visszavásárlási, illetve díjmentes leszállítási érték okán) valószínűleg veszteséggel fogja lezárni.

Léteznek-e korlátok a hitelfedezeti életbiztosítás esetén a szerződő fél személyére?

✔A hitelfedezeti biztosítás mindenki számára elérhető, a megkötésének nincsenek különleges szabályai.
Hitelfedezeti életbiztosítás kizárólag lakáshitel esetén köthető. Ez az állítás...
✔Hamis, hitelfedezeti életbiztosítás lakáshitel, személyi kölcsön, folyószámlahitel vagy szabadfelhasználású jelzáloghitel esetén köthető.
A hitelfedzeti biztosítás alapvetően egy...
✔kockázati biztosítási konstrukció.
A hitelfedzeti biztosítás a hitelbírálat pozitív elbírálását...
✔követően, a hitelfolyósítás feltételeként várható el az ügyféltől.

Mely esetben kérheti az adós, hogy a szerződéséhez hitelfedezeti záradékot csatoljanak?

✔Ha már rendelkezik kockázati vagy megtakarításos életbiztosítással.

Milyen funkciót(kat) lát el az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel konstrukcióban a biztosítás?

✔fedezetként és megtakarításként is funkcionál

Melyik esetben szűnik meg a hitelfedezeti biztosítás?

✔Végtörlesztés

Érvényesíthető a hitelfedezeti biztosítás, ha van adóstárs a hitelügyletben?

✔Igen, a biztosító kifizeti a fennálló tartozást a hitelintézet részére, ha a biztosított személy elhalálozik.

Elegendő-e a hitelezőnek az ügyfél hitelképességét, a biztosítékok értékét stb. a hitel jóváhagyását megelőzően vizsgálnia?

✔Nem, mert az említett tényezők (csakúgy, mint a hitelügylethez kapcsolódó szereplők) változása a későbbiekben befolyásolja a hitelkockázat mértékét.

Lakáshitelnél (amelynél a szerződésben eredetileg kezességet is kikötöttek), ha az adósság törlesztését az adós egy közeli hozzátartozója átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító kezesség?

✔Nem, kivéve, ha a tartozásátvállaláshoz a kezes hozzájárul.

Vállalkozói hitelnél (amelynél a szerződésben eredetileg kezességet is kikötöttek), ha az adósság törlesztését az adós cég anyavállalata átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító kezesség?

✔Nem, kivéve, ha a tartozásátvállaláshoz a kezes hozzájárul.

Szükséges-e a hitelintézet hozzájárulása a tartozásátvállaláshoz, illetőleg ennek kapcsán (ha a szerződésben kezességet kötöttek ki) a kezes személyének változásához?

✔Igen, tekintettel arra, hogy megváltozik a hitelkockázat.

Előidézheti-e a hitel minőségi romlását a garantőr fizetőképességének a romlása?

✔Igen.

Előidézheti-e a hitel minőségi romlását a készfizető kezes fizetőképességének romlása?

✔Igen.

Előidézheti-e a lakáshitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós munkahelyet vált?

✔Igen, mert a kölcsön visszafizetésének forrása az adós rendszeres (ez esetben munkaviszonyból származó) jövedelme.

Előidézheti-e a lakáshitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adóstárs munkáltatójának pénzügyi, jövedelmi helyzete lényegesen romlik?

✔Igen, mert a kölcsön visszafizetésének forrása az adós és az adóstárs rendszeres (ez esetben munkaviszonyból származó) jövedelme.

Az alábbiak közül elsőrendűen mitől függ az adós hiteltörlesztési képessége? (lakossági hitelek)

✔Az adós rendszeres jövedelmétől.

Előidézheti-e egy magáncélra felvett személyi kölcsön visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós magánvállalkozása csődbe megy?

✔Igen, amennyiben az adósnak a hiteltörlesztés forrásául szolgáló rendszeres jövedelme a vállalkozásból származott.

Előidézheti-e a forgóeszköz-hitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós vállalkozás szállítója kivonul a piacról?

✔Igen, abban az esetben, ha az adós vállalkozás egyik meghatározó (nem, vagy nehezen helyettesíthető) beszállítójáról van szó.

Előidézheti-e a forgóeszköz-hitel visszafizetési kockázatának növekedését, ha az adós vállalkozás vevője nem rendel többet?

✔Igen, abban az esetben, ha az adós vállalkozás egyik meghatározó vevőjéről van szó.

Vállalkozói hitelek esetében indokolt-e a hitelezőnek figyelembe vennie az ügyfélcsoport többi tagjának pénzügyi, jövedelmi helyzetét?

✔Abban az esetben, ha a tulajdonosi, illetve üzleti kapcsolat szorossága azt eredményezi, hogy a cégcsoport bármely tagjára nézve a pénzügyi, jövedelmi helyzet romlása veszélyezteti az adós határidőben történő törlesztését.

Vállalkozói hitelek esetében, előidézheti-e a hitel minőségi romlását egy, az adós céget (cégcsoportot) érintő hátrányos tulajdonosváltás?

✔Igen, különösen akkor, ha ez azt eredményezi, az adós határidőben nem fogja tudni a hitelszerződésből eredő fizetési és más kötelezettségeit teljesíteni.

Vállalkozói hitelek esetében, ha a cégcsoport tagjai egymásért készfizető kezességet vállalnak, előidézheti-e a hitel minőségi romlását bármelyik cég piaci helyzetének lényeges romlása (esetleges megszűnése)?

✔Abban az esetben, ha a piaci helyzet romlásával érintett cég a cégcsoporton (annak eredményén) belül lényeges súlyt képvisel.

Melyik megoldás nem érvényesíthető az adós-adóstárs válása esetén?

✔A bank jóváhagyása nélkül egy harmadik fél átvállalja a hiteltörlesztést cserébe a lakás használati jogáért.

Változik a tartozás mértéke, ha az adós meghal és öröklődik a hitelügylet?

✔Az adósság öröklése nem érinti a tartozás mértékét.

Mely esetekben nem szükséges a hitelügyletben szereplők módosítása, kivonása?

✔munkahelyváltás

Mely esetekben NEM szükséges a hitelügyletben résztvevők cseréje?

✔adós és adóstárs válása vagyonmegosztási szerződés megléte esetén

Rendezheti-e a zálogkötelezett az adós tartozását a pénzügyi intézmény felé?

✔A zálogkötelezett jogosult teljesíteni a zálogjoggal biztosított követelést, ilyenkor a követelést teljesítő zálogkötelezettnek megtérítési követelése (igénye) keletkezik a személyes adóssal szemben.

Lakáshitelnél, ha az adósság törlesztését az adós egy közeli hozzátartozója átvállalja, fennmarad-e a követelést biztosító zálogjog?

✔Nem, kivéve, ha ahhoz a zálogkötelezett hozzájárul.

Szükséges-e a hitelintézet hozzájárulása a tartozásátvállaláshoz, illetőleg ennek kapcsán a zálogkötelezett személyének változásához?

✔Igen, tekintettel arra, hogy megváltozik a hitelkockázat.

Kizárja-e a hitelszerződés fedezeteként kikötött jelzálogjog az adott ingatlan átruházását (és ezzel a zálogkötelezett személyének a változását)?

✔Nem. Az elidegenítés jogát a jelzálogjog önmagában nem zárja ki és nem korlátozza, de lehetséges, hogy a felek szerződéssel elidegenítési tilalmat kössenek ki.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálogjoggal biztosított követelés engedményezésekor

✔a zálogjogból eredő jogok is átszállnak az új jogosultra.

Megteheti-e a hitelszerződés adósa, hogy a fedezetül kikötött, jelzálogjoggal terhelt ingatlant - a szerződésben kikötött elidegenítési tilalom ellenére, az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultjának hozzájárulása nélkül - átruházza?

✔Nem; az elidegenítési és terhelési tilalom ellenére gyakorolt rendelkezés ugyan nem érvénytelen, azonban a tilalom jogosultja irányában (relatíve) hatálytalan.

Lakáshitel esetén változhat-e a zálogkötelezett személye öröklés (a jelzálogjoggal terhelt ingatlan öröklése) folytán?

✔Igen.

Lakáshitel esetén változhat-e a zálogkötelezett személye ajándékozás (a jelzálogjoggal terhelt ingatlan ajándékozása) miatt?

✔Igen.

Lehet-e más-más személy a zálogjoggal biztosított követelés kötelezettje (személyi kötelezett) és a zálogkötelezett (dologi kötelezett)? Változhat-e külön-külön is a személyük?

✔Igen. A zálogjoggal biztosított követelés kötelezettje ún. személyi kötelezett; a zálogkötelezett pedig dologi kötelezett; mindkettő személye változhat.

Mi a legfontosabb különbség a kézizálog és a jelzálog között?

✔A jelzálogjogot az különbözteti meg a kézizálogtól, hogy előbbi esetben a zálogtárgy nem kerül ki a zálogkötelezett birtokából.

Az alábbiak közül mely esetben nem változik a zálogkötelezett személye (lakáshitel esetén)?

✔A zálogkötelezett házasságot köt.

Mely esetben nem járul hozzá a bank a tulajdonjog változásához, ha az ingatlan zálogtárgyként szerepel a hitelügyletben?

✔Amennyiben az ingatlan adásvétele során a vevő nem felel meg az adósminősítés kritériumainak.

Mi történik a 'fennmaradó zálogjoggal' abban az esetben, ha a zálogjoggal biztosított követelés azért szűnt meg, mert valaki kifizette azt?

✔A fennmaradó zálogjog a zálogjogosultat kielégítő személyt illeti meg, ez a személy megtérítési igénnyel léphet fel.

Igaz-e az alábbi állítás? Az adós és a zálogkötelezett minden esetben ugyanaz a személy.

✔Hamis, az adós és a zálogkötelezett elképzelhető, hogy egy és ugyanaz a személy, de az adóstól eltérő személy is vállalhatja a zálogkötelezettséget.

Az alábbiak közül mely állítás igaz az egyoldalú szerződésmódosítás szabályairól?

✔Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításig tisztességtelennek kell tekinteni azt a kikötést, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa.

Válassza ki a helytelen befejezést az alábbiak közül! Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés különösen akkor tisztességtelen, ha

✔az egyoldalú módosítás feltételei objektív jellegűek.

Az alábbiak közül mely állítás igaz? Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés különösen akkor tisztességtelen, ha

✔kizárja, hogy a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön.

Fogyasztói kölcsönszerződésben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szabályok között biztosítani kell-e a fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás érvényesítését?

✔Igen.

Mi az elsődleges jogkövetkezménye annak, ha a szolgáltató a fogyasztó hátrányára, tisztességtelenül határozza meg az egyoldalú szerződésmódosítás szabályait?

✔Érvénytelenség.

Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az ellenkező bizonyításig az alábbiak közül mely feltételt kell tisztességtelennek tekinteni?

✔Amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozás a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét egyoldalúan felemelje.

Fogyasztói kölcsönszerződésben kiköthető-e az egyoldalú szerződésmódosítás joga úgy, hogy az ne legyen tisztességtelen?

✔Igen, ha az megfelel a jogszabály által előírt és a bírósági gyakorlat által kimunkált feltételeknek.

Jogosult-e a vállalkozás bizonyítani, hogy a szerződés egyoldalú módosítására irányuló kikötés nem tisztességtelen?

✔Igen.
Mennyi ideig szükséges a pénzügyi intézménynek elektronikus úton elérhetővé tenni a módosítást megelőzően hatályos üzletszabályzatát
✔5 évig

Milyen elvet NEM kell figyelembe venni a szerződésmódosítás tisztességének vizsgálatakor?

✔aránytalanság elve

Ki NEM jogosult a szerződés módosítására?

✔Harmadik személy

Változtathat-e a pénzügyi intézmény egyoldalúan – az ügyfél számára kedvezően – a kamat- díj vagy költségelemek számítási módszerén?

✔Igen, a pénzügyi intézmény az ügyfél számára nem kedvezőtlenül egyoldalúan módosíthatja az ügyféllel kötött szerződés feltételeit.

Az alábbiak közül mi a feltétele annak, hogy a pénzügyi intézmény – a fogyasztónak minősülő ügyfél számára kedvezőtlenül – módosítsa a díjak vagy költségelemek mértékét?

✔Megállapítható legyen, melyik kamat-, díj- vagy költségelem milyen mértékben változik

Mi a bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) elsődleges célja az alábbiak közül?

✔A számlatulajdonos pénzforgalmának lebonyolítása.

Kik kötelesek bankszámlaszerződést (fizetésiszámla-szerződést) kötni?

✔Mindkét csoport.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A fedezetigazolásban megjelölt összeget a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató elkülönítetten köteles kezelni.

Mire szolgál a pénzforgalmi jelzőszám?

✔A bankszámla (fizetési számla) egyértelmű azonosítására szolgál.

A bankszámlaszerződésnek (fizetésiszámla-szerződésnek) melyek a lényeges tartalmi elemei az alábbiak közül?

✔Mindkettő lényeges elem.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Főszabály szerint lakossági bankszámla (fizetési számla) esetén a bankszámla (fizetési számla) egyenlege feletti rendelkezésre a számlatulajdonos, az általa meghatalmazott és a számlavezető részére bejelentett személyek jogosultak.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Az állandó meghatalmazott megszüntetheti a fizetési számlát.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a fizetési számláról?

✔A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító ere magánokiratba foglalt nyilatkozatban adhatja meg a számlatulajdonos.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a fizetési számláról?

✔A hitelintézet a számlakövetelés kimerülése - más néven a bankszámla (fizetési számla) zérus egyenlege - esetén sem szünteti meg a bankszámla szerződést, (fizetésiszámla-szerződést) és nyújtott hitel módjára számolja el az esetlegesen felmerülő, további költségeket.

Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül?

✔A bankkártya szolgáltatással együtt általában megszűnik a bankszámlaszerződés (fizetésiszámla-szerződés) is.

Válassza ki a helyes befejezést! A lakossági bankszámla követelést (fizetésiszámla-követelést)

nem szünteti meg a számlatulajdonos halála, mindössze a betéti követelés tekintetében a számlatulajdonos helyébe annak örököse (esetleg kedvezményezettje) lép.

Igaz-e a következő mondatban szereplő két állítás? A bankszámla szerződés (fizetésiszámla-szerződés) többnyire határozatlan időre szól, és ezért akár a hitelintézet, akár a számlatulajdonos indoklás nélkül, írásban, jogszabályban meghatározott felmondási idővel felmondhatja

✔Mindkét állítás igaz és van összefüggés.

Válassza ki a helyes befejezést! A hitelintézet rendkívüli, azonnali hatályú felmondással felmondhatja a bankszámlaszerződést (fizetésiszámla-szerződést), ha ...

✔a számlatulajdonos a keretszerződésben foglalt kötelezettségét súlyosan megszegi.

Mi a fizetési számla egyedi azonosító meghatározása az alábbiak közül?

✔Az egyedi azonosító a fizetési számla, vagy fizetési számla hiányában a kedvezményezett egyértelmű azonosítása céljából a pénzforgalmi szolgáltató által az ügyfél számára meghatározott betű-, számjegy- vagy jelkombináció.

Mi az IBAN az alábbiak közül?

✔A fizetési számlák jelölésére szolgáló nemzetközi pénzforgalmi jelzőszám, amely a fizetési számla nemzetközi azonosítására szolgál,

Hogyan csoportosíthatók funkciók szerint a bankszámlák?

✔főszámla és alszámla

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "fizetési műveletek, lényegében fizetési megbízások teljesítésére szolgáló számla "

✔fizetési számla

Hogyan határozhatja meg a bank az alapszámla (alap)díját?

nem lehet több, mint a megelőző év utol napján érvényes legkisebb összegű havi bruttó minimálbér 0,5%-a.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a felek meghatározott jogviszonyból származó, beszámítható követeléseiknek egységes számlán való nyilvántartására és elszámolására kötelesek"

✔folyószámla

Milyen esetben kapcsolódhat hitelkeret az alapszámlához?

✔Nem kapcsolódhat hozzá hitelkeret.

Milyen követelése keletkezik a fizetési számlához kapcsolódóan a számlavezetőnek?

✔A számlavezetőt a számlavezetési szolgáltatással összefüggésben keletkezett követelései biztosítékául zálogjog illeti meg a számlatulajdonos számlakövetelése felett.

Melyik nem a számlavezető jogszabályon alapuló kötelezettsége a fizetési számlák esetében?

✔A számlavezető köteles folyószámla hitelkeretet biztosítani az ügyfél számára.

Megszűnik-e a bankszámlaszerződés az ügyfél adataiban (pl. költözés) bekövetkezett változások miatt?

✔Nem, ezek a változások nem érintik a bankszámlaszerződés meglétét.

Megszüntethető-e a számlaszerződés, ha letiltás, inkasszó van érvényben?

✔Igen, az esetleges tartozások, vitás ügyek elszámolására a számla megszüntetésére irányuló ügyfélnyilatkozat befogadása után is sor kerülhet.

Igaz-e az alábbi állítás? Számlazáráskor mindenképp meg kell történnie az elszámolásnak.

✔Igen, az állítás igaz.

Az alábbiak közül milyen típusú lehet a csak bank által kibocsátott kártya?

✔Az ügyfél által előre fizetett összeg alapján kibocsájtott kártya (prepaid card).

Melyik állítás nem igaz a hitelkártyára az alábbiak közül?

✔A hitelkártya birtokosa szinte korlátlan összeg erejéig vásárolhat.

Melyik bankkártya tulajdonosa vásárolhat szinte korlátlan összeg erejéig?

✔A terhelési kártya tulajdonosa.

Válassza ki a helyes befejezést! Betéti kártya esetén a bankszámlán (fizetési számlán) rendelkezésre álló betétösszegnél magasabb összegű bankkártya felhasználásra

✔csak akkor van lehetőség, ha a bankkártya tulajdonosnak van folyószámla hitelkerete.

Fizikai megjelenés és technológia szerint az alábbiak közül milyen bankkártya létezik?

✔Dombornyomásos kártya.

Melyik bankkártyát szokásos smart (okos) card-nak is nevezni az alábbiak közül?

✔A chipes kártyát.

Mit jelent az elszámoló bank az alábbiak közül?

✔Az a bank, amely valamely kártyarendszerhez csatlakozva vállalja, hogy a vele szerződéses kapcsolatban álló kereskedőktől, illetve szolgáltatóktól a tranzakciók adatait begyűjti és a saját hálózatában (pénztárak, ATM-ek) elfogadásra került tranzakciókkal együtt az elszámoló rendszer felé továbbítja.

Mit jelent a bankkártya aktiválása?

✔Az aktiválás a bankkártya működőképessé tételét jelenti; jellemzően akkor kerülhet rá sor, miután a hitelintézet az új/megújított bankkártyát átadja vagy postán megküldi a kártyabirtokosnak.

Lejárhat-e a bankkártya?

✔Igen, a kibocsátók a bankkártyára érvényességi időt határoznak meg, a lejáratot a bankkártyán feltüntetik.

Az alábbiak közül melyik nem minősül bankkártya elfogadóhelynek?

✔Bármely valutaváltó hely.

Az alábbi megoldások közül melyik szolgálja a bankkártyával kezdeményezett internetes vásárlások biztonságát?

✔A bankkártya hátoldalán lévő aláírás-csíkra nyomtatott azonosító – az aláírás-csíkon található számkarakter utol három számjegye, más néven CVV2 vagy CVC2 kód használata.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Amennyiben a hitelintézet ügyfele kéri a bankkártyájának letiltását, mert elvesztette azt, a banki ügyintézőnek be kell jelentenie a rendőrségen, hogy bűncselekmény történt.

Válassza ki a helyes befejezést! A kárösszeg tekintetében jogszabályi előírás, hogy amennyiben az elveszett, ellopott vagy elrabolt bankkártyát jogosulatlanul használják és a kártyabirtokos egyébként megtette a tőle elvárható biztonsági intézkedéseket (pl. nem a kártyával együtt tárolta a PIN kódját),

✔a bejelentést megelőzően bekövetkezett kárt a kártyabirtokos legfeljebb 15.000 Ft erejéig viseli, az ezen felüli összeg a kibocsátó vesztesége.

Válassza ki a helyes befejezést! A kárösszeg tekintetében jogszabályi előírás, hogy amennyiben az elveszett, ellopott vagy elrabolt bankkártyát jogosulatlanul használják,

✔a bejelentést követően keletkezett kárt a kibocsátó viseli.

Kapcsolódhat-e egy bankszámlához több bankkártya?

✔Mindkét állítás igaz.

Kinek a tulajdona a bankkártya?

✔A kibocsátóé.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszközről?

✔A kis összegű készpénz-helyettesítő fizetési eszköz olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely kizárólag kilencezer forintot meg nem haladó fizetési műveletre használható, vagy amely negyvenötezer forint fizetési korláttal bír, vagy amelyen a rendelkezésre bocsátott vagy tárolt pénzérték nem haladja meg a negyvenötezer forintot.

Mi történik, ha a Kártyabirtokos a fizetési számla szerződés felmondásával együtt nem adja le a számlához tartozó bankkártyáját?

✔A Kártyatulajdonos ( a Bank) letiltja, azaz a bankkártya ügyfél által történő leadása, vagy letiltása nem feltétele a Keretszerződés felmondására irányuló nyilatkozat benyújtásának.

Lehet-e a hitelkártyával betétlekötésre megbízást adni?

✔A hitelkártya mögött olyan számla áll, mely nem alkalmas betétlekötésre, átutalásra, csupán a kártya mögötti tranzakciók fedezhetők vele.

Jellemzően melyik kártya “büntetődíja” és kártyadíja a legmagasabb?

✔terhelési (charge card) kártya

Mi az előnye az előre feltöltött kártyáknak (prepaid card)?

✔segítenek elkerülni az adósság felhalmozását

Hol használhatók az internetkártyák?

✔online felületeken

Mi a mágnescsíkos kártyák legfőbb hátránya?

✔A mágnescsík technológia nem a legbiztonságosabb megoldás, mivel a csík felületén található információk könnyen lemásolhatók.

Mi az elszámoló bank feladata (mi a felelősségük)?

✔Felelnek azért, hogy a bankközi tranzakciók során a számlák rendezésre kerüljenek, azaz az eladó bankja megkapja a fizetést a vevő bankjától.

Újra aktiválható-e a letiltott bankkártya?

✔Újra aktiválás nem, egyes esetekben pótkártya igényelhető.

Mi a kis-összegű készpénz helyettesítő fizetési eszközök hátránya?

✔Bizonyos esetekben a pénzforgalmi szolgáltatót nem terheli kártalanítási (visszatérítési) kötelezettség.

Ki tilthatja le a bankkártyát?

✔Mindkettő válasz helyes.

Mi az elektronikus bankszolgáltatások legnagyobb előnye az ügyfelek szempontjából?

✔Az, hogy az ügyfeleknek nem kell személyesen felkeresniük a pénzügyi szolgáltatót és ezzel időt és fáradságot takaríthatnak meg.

Az alábbiak közül melyik állítás NEM igaz az ún. Call Center szolgáltatásra?

✔Az elszámolást rögtön a tranzakció után végzik.

Az alábbiak közül melyik állítás nem igaz a Home Banking szolgáltatásra?

✔A Home Banking szolgáltatás off-line alkalmazás.

Az alábbiak közül melyik állítás igaz az internet banking szolgáltatásra?

✔Az internetbanking (vagy netbanking) egy olyan banki szolgáltatás, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy internetkapcsolaton keresztül hozzáférjenek bankszámlájukhoz és pénzügyeikhez, általában a bank weboldalán keresztül.

Mi az internet banking előnye?

✔Időben és térben rugalmas hozzáférést biztosít egyes banki szolgáltatásokhoz.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A telebank (Call Center) szolgáltatás keretén belül bárki kaphat általános tájékoztatást.

Az alábbiak közül melyik a tipikus elektronikus banki szolgáltatás?

✔A Home bankig.

Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Az elektronikus banki szolgáltatások

✔pénzügyi szolgáltatásnak minősülnek.

Mi nem az ún. mobilbank lényeges eleme az alábbiak közül?

✔A bank az ÁSZF változásairól SMS értesítést küld az ügyfeleinek.

Milyen formában bocsátható ki az elektronikus banki kivonat?

✔fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott elektronikus adat formájában bocsátható ki

Mi az alapvető különbség az IBAN és a SWIFT kód között?

✔Az IBAN a nemzetközi bankszámlaszám, a SWIFT kód a számlavezető bank vagy fiók azonosítására szolgál.

Melyik nem tartozik az elektronikus bankszolgáltatások előnyei közé?

✔személyre szabott tanácsadás és bizalmi kapcsolat az ügyintézővel

Melyik szolgáltatás NEM vehető igénybe mobilapplikáció használatával?

✔ATM-szolgáltatások

Ingyenes-e a call center szolgáltatás?

✔A call center szolgáltatás alapvetően ingyenes, de az ezen a csatornán kezdeményezett banki szolgáltatásokért már fizetnie kell az ügyfélnek.

Szükséges-e jelezni az ügyfélnek, amennyiben az azonnali fizetési rendszerben szeretné elindítani a tranzakciót?

✔Nem szükséges jelezni, amennyiben megfelel a feltételeknek, azonnali átutalásként teljesül a tranzakció, amennyiben megfelel a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII. 14.) MNB rendeletben meghatározott feltételeknek.

Az alábbiak közül melyik NEM másodlagos azonosító a fizetési tranzakciók során?

✔postafiók

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "A kedvezményezettől induló, meghatározott összegre szóló fizetési kérés, melyet a fizető fél például a mobilbanki alkalmazásban egyetlen kattintással jóváhagyhat és azonnali átutalásként 5 másodperc alatt az összeg a kedvezményezett folyószámláján jóváírásra kerül."

✔fizetési kérelem

Honnan lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni az átutalási megbízás?

✔A kondíciós listából.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Amennyiben az átutalás pénzneme és annak fedezete, vagyis a bankszámlánkon (fizetési számlákon) levő pénz pénzneme eltér, a hitelintézet konverziót hajt végre.

Ki fizeti az átutalás díját mind belföldi, mind külföldi átutalás esetén?

✔Fő szabály az, hogy mindenki maga viseli saját bankjának költségeit.

Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Belföldi forintátutalásnál az általános gyakorlat az, hogy

✔a forintátutalást kezdeményező megbízó fizeti a díjat.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Az ATM-nél történő készpénzfelvétel jellemzően drágább, mint a bankfióki.

A bankszámlák (fizetési számlák), és ahhoz kapcsolódóan a fizetési forgalom körében az alábbiak közül a hitelintézetnek miről kell tájékoztatnia ügyfelét?

✔Részben a fizetési megbízások teljesítésének feltételeiről, részben a bankszámla (fizetési számla) egyenlegét meghatározó időszaki forgalomról és a banki kondíciókról.

Válassza ki a helyes befejezést! A Bankközi Klíring Rendszerben (BKR) díjfizetésre a fogadó kötelezett

✔csoportos beszedés teljesítése esetén.

Válassza ki a helyes befejezést! A bankszámla (fizetési számla) kivonat

✔a bankszámla (fizetési számla) egyenlegét meghatározó meghatározott (jellemzően havi) időszaki forgalomról kiállított bizonylat.

Miről köteles a pénzforgalmi szolgáltató tájékoztatni az ügyfelet az alábbiak közül?

✔Valamennyi díjról, költségről vagy egyéb fizetési kötelezettségről.

Hogyan kerül jóváhagyásra a fizetési kérelem?

✔A fizetési kérelmet befogadó fél hagyja jóvá

Melyik állítás NEM igaz a kondíciós listákra?

✔A kondíciós lista nem tartalmazhat határidőket és a teljesítések időtartamát

Az alábbiak közül melyik nem a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó díj?

✔hitelbírálati díj

Beletartozik-e a konverzió díja a bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások költségei közé?

✔Igen.

Milyen módon tájékoztatják a bankok a szolgáltatások díjáról, feltételeiről az ügyfeleket?

✔Online (pl. weboldalon keresztül) és offline is (pl. a bankfiókban elhelyezett hirdetményekben).

Melyik alábbi állítás igaz a lépcsőzetes (küszöbös) kamatozásra?

✔Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a lépcsőzetes kamatozás értelmében mind az 5.000.000 Ft-ra évi 15% kamatot fog kapni.

Melyik alábbi állítás igaz a sávos kamatozásra?

✔Ha a betétes 5.000.000 Ft-ot szeretne lekötni és a hitelintézet a 3.000.000 Ft feletti lekötésekre 15% kamatot fizet, az az alattiakra pedig 12%-ot, akkor a sávos kamatozás értelmében 3.000.000 Ft 12%-on kamatozik, 2.000.000 Ft pedig évi 15%-ot fizet.

A sávos vagy a lépcsőzetes kamatozás kedvezőbb a betéteseknek?

✔A lépcsőzetes.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Az egyszerű kamatszámítást hívják még lineáris kamatszámításnak is.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Az egységes betéti kamatmutató (EBKM) számításánál a kamatösszeget nem kell csökkenteni a jutalékokkal és díjakkal.

Kamatos kamatszámítást feltételezve mekkora a bankbetétek éves tényleges (effektív) kamatlába, ha az éves nominális kamatláb 12%, és a jóváírt kamatok tőkésítése negyedévente történik?

✔több, mint évi 12%

Kamatos kamatszámítást feltételezve, éves betétlekötés mellett az alábbiak közül mely esetben írja jóvá a bank a legtöbb kamatot az ügyfél számláján? Az éves nominális kamatláb 10%.

✔Ha a bank a kamatokat havonta tőkésíti.

Kamatos kamatszámítást feltételezve mekkora a bankbetétek éves hozama, ha az éves nominális kamatláb 12%, és a tőkésítési periódus ideje rövidebb, mint egy év?

✔több, mint évi 12%

1 évre lekötünk 2.000.000 Ft-ot. Az éves névleges kamatláb 30%, tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi kamatot írnak jóvá a lakossági bankszámlánkon (fizetési számlánkon), ha a kamatadó 15%?

✔2.000.000*(0,3-0,3*0,15)

Két évig, minden év elején 200.000 Ft-ot takarítunk meg. Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi pénzünk lesz a 2. év végén?

✔(200.000*1,1+200.000)*1,1

Három évig, minden év végén 100.000 Ft-ot fizetünk be a bankszámlánkra (fizetési számlánkon). Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik, év végén. Mennyi pénzünk lesz a 3. év végére (első befizetés az első év végén történik)?

✔(100.000*1,1+100.000)*1,1+100.000

1 évre lekötünk 1.000.000 Ft-ot. Az éves névleges kamatláb 25%, tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi kamatot írnak jóvá a bankszámlánkon (fizetési számlánkon), ha a kamatadó 15%?

✔1.000.000*(0,25-0,25*0,15)

Melyik alábbi állítás nem igaz a kamatadóra?

✔A kamatadó nem csupán a kamatnyereségre, hanem az egész befektetett összegre vonatkozik.

Válassza ki a helyes befejezést! A kamatnapok számításánál a német módszert alkalmazva

✔minden hónap 30 napos, egy év pedig mindig 360 napos.

Válassza ki a helyes befejezést! A kamatnapok számításánál a francia módszert alkalmazva

✔egy év mindig 360 napos, a hónapokat pedig 28, 30 vagy 31 naposnak tekintik.

Melyik állítás igaz adott éves névleges kamatlábat feltételezve?

✔Minél gyakoribb az éven belüli kamattőkésítés, annál nagyobb az éves effektív kamatláb.

Három évig, minden év elején 100.000 Ft-ot takarítunk meg. Az éves névleges kamat 10% és tőkésítés évente egyszer történik. Mennyi pénzünk lesz a 3. év végén?

✔[(100.000*1,1+100.000)*1,1+100.000]*1,1

Kétfajta kamatozási konstrukció közül választhatunk: 1. Éves névleges kamatláb 20,5% évi egyszeri tőkésítés mellett, vagy 2. Éves névleges kamatláb 20%, tőkésítés félévente történik. Melyiket válasszuk a magasabb hozam érdekében?

✔A másodikat, mert a kamatos kamatszámítás miatt ebben az esetben a hozam magasabb lesz, mint a névleges kamat (20,5%<21%/=[1,1^2-1]*100%/).

Egyszerű (szimpla) kamatszámítást használva, számolja ki, mekkora összeget ír jóvá a 3. év végén a hitelintézet, amennyiben a nála három évre elhelyezett betét összege százezer forint és a kamat mértéke évi 5%?

✔100.000 * (1+0,05*3) = 100.000 * (1,15) = 115.000. A harmadik év lejáratát követően a hitelintézet 115.000 forintot fog jóváírni a befektető számára.

Kamatos kamatszámítást használva, számolja ki, mekkora összeget ír jóvá a 3. év végén a hitelintézet, amennyiben a nála három évre elhelyezett betét összege százezer forint és a kamat mértéke évi 5%?

✔100.000 * (1+0,05)3 = 115.762,5. A hitelintézet a harmadik év lejáratát követően 115.762,5 forintot fog jóváírni a befektető számára.

Mi az összefüggés a kamatfizetés gyakorisága és a realizálható hozam között (kamatos kamatszámítás esetén)?

✔Amennyiben a kamatfizetés gyakorisága növekszik (például évesről félévesre), a gyakoribb kamatfizetéssel rendelkező befektető nagyobb hozamot tud realizálni.
Az alábbiak közül mi nincs hatással a mai pénzösszeg jövőbeni értékére
✔a betét elhelyezésének módja

Mit mutat meg a kamattényező?

✔Hogy a befektetés kezdetén elhelyezett tőke hányszorosára nőtt az időszak végéig.

Mely számítási módszerrel mutat hasonlóságot az effektív kamatláb?

✔kamatos kamatszámítás

Mire használják a jelenérték-számítást?

✔Arra, hogy megállapítsák, mekkora egy jövőben esedékes pénzáramlás jelenlegi értéke.

Melyik állítás igaz a pénz időértékéről az alábbiak közül?

✔Egységnyi pénzösszeg jelenbeli értéke több, mint ha ezt a pénzösszeget majd a jövőben kapjuk meg.

Mekkora 1 év múlva esedékes 3 millió Ft szerzői jogdíj jelenértéke, ha az összehasonlításhoz használható piaci kamatláb 12%?

✔Kevesebb, mint 3 millió Ft.

Az alább felsorolt bevétel jellegű pénzáramlások közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla? (Feltételezzük, hogy a pénzáramlások 3 egymást követő év végén folynak be, és a piaci kamatláb minden időtávra megegyezik.)

✔300, 200, 100

Az alább felsorolt pénzbevételek közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla?

✔Pontosan egy év múlva esedékes 500 Ft.

Az alábbiakban felsoroltak közül melyik esetben kapjuk a legmagasabb jelenértéket?

✔Egy év múlva esedékes 1 millió Ft, és a piaci kamatláb 10%.

Hogyan számítjuk ki egy pénzáramlás jelenértékét?

✔Úgy, hogy egyenként kiszámoljuk minden jövőbeni pénzbevétel jelenértékét, aztán a kapott jelenértékeket összeadjuk.

Hogyan számítjuk a nettó jelenértéket, egyszeri kezdő tőkebefektetést feltételezve?

✔Kiszámítjuk a pénzbevételek jelenértékeinek az összegét és ebből kivonjuk a kezdő tőkebefektetést.

Lehet-e valamely befektetés nettó jelenértéke negatív?

✔Igen, amennyiben a befektetés hozama az elvárt hozam (például a pénzromlás mértéke) alatt marad.

Melyik állítás igaz jelenérték számításról az alábbiak közül?

✔Ha a piacon a kamatlábak emelkednek, a befektetésem várható jelenértéke csökken.

Az alábbiak közül melyik befektetést (beruházást) érdemes megvalósítani?

✔Amelyiknek pozitív a nettó jelenértéke.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A jelenérték számítás valamely jövőbeli pénzáramlás mai időpontra vonatkozó értékének a meghatározását jelenti.

Az alábbiak közül melyik befektetés jelenértéke a legmagasabb?

✔A következő két évben esedékes évi 10.000.000 Ft pénzbevétel.

Az alább felsorolt bevétel jellegű pénzáramlások közül melyiknek a legnagyobb a jelenértéke, ha a kamatláb nem nulla? (Feltételezzük, hogy a pénzáramlások 4 egymást követő negyedév végén folynak be, és a piaci kamatláb minden időtávra megegyezik.)

✔4 millió, 3 millió, 2 millió, 1 millió Ft.

Az alább felsorolt befektetések közül melyiknek a legmagasabb a jelenértéke?

✔Ma esedékes 1000 Ft.

Mekkora a nettó jelenértéke a következő pénzáramlás sorozatnak? Két év múlva esedékes 400 Ft pénzbevétel; a kamatláb 10%.

✔400/1,1^2

Mit nevezünk gyűjtőjáradéknak?

✔A gyűjtőjáradék megmutatja, hogy adott kamatláb mellett rendszeres befizetések esetén mennyi lesz a befizetési időszak végén a kamatokkal növelt végösszeg.

Milyen módszert alkalmazunk a jelenérték-számítás során?

✔Diszkontálást

Milyen összefüggés van a jelenérték és a diszkontáláskor alkalmazott kamatláb között?

✔A jelenérték annál nagyobb, minél kisebb a diszkontáláskor alkalmazott kamatláb.

Az alábbiak közül melyik megtakarítás/befektetés után kell 5 év letelte után kamatadót fizetnie az ügyfélnek?

✔Vállalati lekötött betét

Fejezze be a mondatot úgy, hogy igaz legyen! A jövőbeli bevétel mai értékét...

✔a jövőbeli pénzösszeg nagysága, a diszkontráta mértéke, és a bevétel jelentkezésének időpontja befolyásolja.

Egészítse ki úgy a mondatot, hogy helyes állítást kapjon! A kamatadó mértéke az aktuális........ mértékétől függ.

✔személyi jövedelemadó

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény értelmezésében mi a betétgyűjtés?

✔A betétgyűjtés a pénzeszközök egyedileg előre meg nem határozott személyektől történő gyűjtése oly módon, hogy azzal a betétgyűjtő tulajdonosként rendelkezhet, de köteles azt – kamattal, más előny biztosításával vagy anélkül – visszafizetni.

A betétgyűjtés milyen bankügyletnek minősül?

✔A betétgyűjtés passzív bankügyletnek minősül.

A betét pénzneme szerint milyen betétek nem létezhetnek?

✔Valuta betét.

Futamidő szerint mely betéteket nevezzük hosszú távúnak?

✔Amelyek legalább 5 évre le vannak kötve.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A betétszerződés értelmében a betétes pénze a hitelintézet tulajdonába kerül, a betétest pedig kötelmi jellegű hitelezői jogosultság illeti meg.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A betétszerződés értelmében a betétesnek követelése keletkezik a hitelintézettel szemben.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A jelzáloghitelintézet nem gyűjthet betétet.

Válassza ki az alábbiak közül a helyes befejezést! Formailag a betétszerződés megköthető

✔bankszámla-szerződés (fizetésiszámla-szerződés) keretében és önálló szerződésként is.

Igaz-e az alábbi állítás? A betételhelyezés a számlatulajdonos bankszámlájáról (fizetési számlájáról) történő átvezetéssel, vagy közvetlen pénztári befizetéssel történhet.

✔Az állítás igaz.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Ha egy magánszemélynek euró betétje van és az euró a forinttal szemben 10%-ot erősödik, ez azt jelenti, hogy

✔a betét forintban felvehető összege 10%-kal magasabb lesz az esetleges díjakat nem számítva.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A kereskedelmi kommunikációban a hitelintézetnek fel kell tüntetni a betét egységesített betéti kamatláb mutatóját (EBKM).

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint mi a betét fogalma?

✔A betét a Polgári Törvénykönyv szerinti betétszerződés vagy a takarékbetétről szóló törvényerejű rendelet szerinti takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a hitelintézetnél a fizetésiszámla-szerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is.

A kamat jóváírás módja szerint az alábbiak közül milyen lekötés nem létezik?

✔Lineáris betétlekötés.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A betétes a betét összegének visszafizetését a szerződésben meghatározott idő lejárta előtt nem jogosult kérni.

Milyen típusú ügyfélnek ajánlható a számlabetétet megtakarításként?

✔Olyan befektetőknek akik szeretnék megtakarított pénzüket rövid vagy középtávon biztonságosan befektetni, és nem kívánnak kockáztatni a tőkéjük elvesztésével.

Mitől függ a devizabetét forint ellenértéke?

✔a forint és az adott deviza egymáshoz viszonyított árfolyamától függ.

Milyen eltérés van a takarékbetét – és a betéti szerződések között?

✔Takarékbetétekre nem lehet zálogjogot alapítani.

Milyen dokumentumot kell kiállítani a takarékbetét-szerződés során?

✔Takarékbetétkönyvet.

Melyik meghatározás igaz a takarékbetét-szerződésre az alábbiak közül?

✔A takarékbetét-szerződés alapján a hitelintézet köteles az elhelyezőtől takarékbetétkönyv vagy más okmány ellenében pénzt átvenni, és annak összegét a szerződés szerint visszafizetni.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A takarékbetét-szerződésnél a betétes

✔kizárólag természetes személy lehet.

Igaz-e az alábbi állítás? A takarékbetétbe történő befizetést, abból történő kifizetést, valamint a kamat jóváírását az okiraton fel kell tüntetni. Kifizetés csak az okirat egyide bemutatása mellett teljesíthető.

✔Az állítás igaz.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A takarékbetétet névre szólóan lehet elhelyezni.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A kamatozó takarékbetét és a nyereménybetét között az a lényeges különbség, hogy

✔a kamatozó takarékbetét után járó kamatot a hitelintézet az egyes betéteseknek közvetlenül fizeti meg, míg a nyereménybetétek után járó kamatokból nyeremény-alapot képez, és a betétesek között nyeremény formájában kisorsolja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A lekötött betét tulajdonosa ugyan visszakaphatja a lekötött pénzét a lekötési idő lejárta előtt, azonban a hitelintézet a szerződés szerinti lekötési idő előtt felvett betét után - a tényleges elhelyezés idejére - járó kamatnak a kamatfeltételekben meghatározott hányadát fizeti ki.

Igaz-e az alábbi állítás? A takarékbetét összege és a takarékbetét után járó kifizetések minden tekintetben adómentesek.

✔Az állítás hamis, mert az adómentesség csak a takarékbetét tőkeösszegére vonatkozik.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A takarékbetét-szerződésnél a takarékbetét összegének visszafizetésére és a kamat kifizetésére vonatkozó követelés nem évül el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Az illetékről szóló törvény értelmében a takarékbetét megszerzése nem mentes az öröklési illeték, illetve az ajándékozási illeték alól.

Melyik állítás igaz a takarékbetétre az alábbiak közül?

✔Közös betét esetén a takarékbetét feletti rendelkezésre – eltérő megállapodás hiányában – valamennyi betétes egyetemlegesen jogosult.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Takarékbetét lekötési idő meghatározása nélkül vagy előre meghatározott lekötési időre elhelyezhető el.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Takarékbetét esetében a betétes által megjelölt kedvezményezett csak a hagyatéki eljárás jogerős befejezését követően rendelkezhet a takarékbetét felett.

Igaz-e ez az állítás? A takarékbetétes több (pl. haláleseti) kedvezményezettet is megjelölhet.

✔Igen, az állítás igaz.

Milyen jogszabályi előírások vannak a takarékbetét formai követelményeire vonatkozóan?

✔A hitelintézet az okiraton köteles feltüntetni a betétes, illetőleg a kedvezményezett családi és utónevét, születési helyét és születési idejét

Az ügyfél egy új, bemutatóra szóló takarékbetétet szeretne elhelyezni. Mit tesz Ön?

✔Tájékoztatja az ügyfelet, hogy takarékbetét kizárólag névre szólóan helyezhető el.

Mi történik a nem névre szóló, rendelkezési jog fenntartásával alapított takarékbetétekkel?

✔Az ilyen takarékbetétet a hitelintézet az ügyfél-átvilágítással egyidejűleg a betétes nevére szólóvá alakítja át.

Mi történik, ha az ügyfél elveszíti a takarékbetétet?

✔A Kamatozó takarékbetétkönyv elvesztését vagy megsemmisülését a kiállítóhelynél azonnal be kell jelenteni. A betétes a Kamatozó takarékbetétkönyvhöz fűződő jogait közjegyző útján – az általa lefolytatott megsemmisítési eljárás keretében – érvényesítheti.

Mennyi idő alatt évül el a takarékbetét összegére vonatkozó követelés?

✔Nem évül el

Válassza ki a helyes befejezést! A betéti okirat

✔betétszerződést testesít meg, van okirat formája.

Igaz-e az alábbi állítás? A betét lehet számlához kapcsolódó vagy betéti okirat.

✔Az állítás igaz.

Igaz-e a következő két állítás? A betéti okiratok betétszerződést testesítenek meg, és csak fizikailag különböznek a számlabetétektől.

✔Mindkét állítás igaz.

Az alábbiakban felsoroltak közül melyik felel meg a betéti okirat meghatározásának?

✔A betéti okirat a hitelintézetnél elhelyezett névre szóló betétek közül az, amely nem számlán és nem könyvesbetétben került elhelyezésre, függetlenül az okirat elnevezésétől, címletezésétől, lejáratától.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A betétes a takarékbetét után járó kamat mértékének hitelintézet általi módosítása esetén jogosult a szerződést felmondani.

Az alábbiak közül melyek betéti okiratok?

✔Az értékjegy, letéti jegy és a takaréklevél.
Fejezze be a mondatot úgy, hogy. igaz legyen. A hitelintézet szempontjából a betéti okirat kibocsátása.....
✔.... betétgyűjtésnek minősül.

Igaz-e az állítás? A betéti okiratok általában szabadon átruházhatók.

✔Igen, a betéti okiratok ugyan névre szólóak, de szabadon forgathatók.

Mi a közös az alábbi fogalmakban? értékjegy, kamatozó jegy, pénztárjegy, takarékjegy, takaréklevél.

✔mind betéti okirat

Melyik állítás igaz a betéti okiratokra?

✔A betéti okiratok, (vagy okiratos betétek) névre szólóak, kamatozás szempontjából pedig fix, vagy változó kamatozásúak.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A lakástakarékpénztárak

✔szakosított hitelintézetnek minősülnek.

Mi a lakástakarékpénztár elsődleges feladata?

✔Lakás-előtakarékossági szerződés alapján végzett betétgyűjtés és hitelnyújtás, ideértve az áthidaló kölcsön nyújtását is.

Legalább mekkora tőkével alapítható Magyarországon lakástakarékpénztár?

✔2 milliárd forint.

A lakástakarékpénztár az alaptevékenységén kívül még milyen tevékenységet végezhet az alábbiak közül?

✔Hitelnyújtáshoz kapcsolódóan ingatlanértékelési tevékenységet is végezhet.

A lakás-előtakarékoskodó többnyire természetes személy, de lehet intézmény is. Az alábbiak közül az intézmények mely köre nem lehet lakás-előtakarékoskodó?

✔Betéti társaság, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A lakás-előtakarékossági szerződés egyszerre betét- és hitelszerződés.

Mekkora a lakás-takarékpénztári megtakarítási időszak minimum hossza?

✔4 év.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A legalább 4 éves megtakarítási időszak után a lakáskölcsön folyósítása automatikus.

Ki nem köthet lakás-előtakarékossági szerződést?

✔Építő közösség saját nevében, saját maga javára.

Hány szakaszra bontjuk a lakás-előtakarékossági szerződést?

✔Háromra, megtakarítási, kiutalási és törlesztési időszakra.

Ki nem lehet az alábbiak közül lakás-előtakarékossági szerződésben megjelölt kedvezményezett?

✔A lakás-előtakarékoskodó által létrehozott alapítvány.

Módosítható-e a lakástakarékpénztári szerződésben meghatározott betéti és hitelkamat mértéke (a lakástakarékpéztár által)?

✔Nem, ezek a kikötések nem módosíthatóak, sőt a kezelési költséget sem módosíthatja az ltp.

Az alábbiak közül melyik NEM tartozik a lakástakarékpénztár által felszámítható díjak közé?

✔sikerdíj

Lehet –e haláleseti kedvezményezettet megjelölni a lakás-takarékpénztári szerződésben?

✔Az előtakarékoskodó elhalálozása esetén, a szerződésben megjelölt kedvezményezett, ennek hiányában az örökös léphet a szerződő fél helyébe.

Köthet-e lakásszövetkezet lakás-előtakarékossági szerződést?

✔Igen, épületenként a tulajdonában vagy a tagjainak közös tulajdonában álló épületrészek felújításához és korszerűsítéséhez köthet szerződést.

Melyik állítás igaz a lakástakarékpénztári szerződésekre?

✔A lakás-takarékpénztár egyéb költségeket csak az ügyfél által igényelt egyéb szolgáltatások után számíthat fel, melyeket díjtáblázatban kell rögzíteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az egységesített betéti kamatláb mutatóról (EBKM)?

✔Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál a kamatösszegben csak a ténylegesen kifizetendő (jóváírandó) összeg vehető figyelembe, így a jutalékokkal és díjakkal a bruttó kamatösszeget csökkenteni kell.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) segítséget nyújt az egyes hitelkonstrukciók összehasonlításában.

Mekkora a betét egységesített betéti kamatláb mutatója (EBKM), ha az éves névleges kamatláb 5%, és a bank a francia kamatszámítást alkalmazza?

✔5%*365/360

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) minden hitelintézet köteles kiszámítani és üzletszabályzatában, vagy a hirdetményben közzé kell tennie.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításának módját jogszabály szabályozza.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Ha a betéti kamatláb a szerződés alapján változó kamatláb, de annak mértéke az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) kiszámításakor nem határozható meg, az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számításánál az utol ismert kamatlábat kell alkalmazni a betéti szerződés lejáratáig.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Határozatlan időre lekötött, automatikusan megújuló vagy le nem kötött betét esetén

✔az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során a lekötési időt egy évnek kell tekinteni, a hitelintézet azonban jogosult az általa jellemzőnek tartott lekötési időre vonatkozóan kiszámított mutatót is közzétenni.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Lakás-takarékpénztár esetén a kereskedelmi kommunikációban az

✔az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) értékét havi 20.000 Ft folyamatos betételhelyezést feltételezve kell meghatározni.

Az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) hány tizedes jegy pontossággal kell közzétenni (%-os formában)?

✔2 tizedes jegy pontossággal.

Milyen díjakat vonhatunk le a kamatból, hogy az egységesített betéti kamatláb mutatóhoz (EBKM) jussunk?

✔Számlavezetési díjat.

Igaz-e az alábbi állítás? Egy ügyfélre kialakított egyedi betéti módozat esetén a hitelintézet az egységesített betéti kamatláb mutatót (EBKM) köteles kiszámítani, és annak értékét a szerződésben szerepeltetni.

✔Az állítás igaz.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül az egységes betéti kamatláb mutatóról!

✔Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) számítása során a szerződésben rögzített lekötési időt kell figyelembe venni.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül az egységes betéti kamatláb mutatóról!

✔A betéthez kapcsolódó banki díjakról és az EBKM-ről a hitelintézet által kibocsátott hatályos kondíciós listából, illetve az Általános Szerződési Feltételekből tudnak az ügyfelek tájékozódni.

Válassza ki a hamis állítást! A fizetési műveletek díja változó lehet aszerint, hogy ......

✔milyen napszakban történik az utalás

Melyik díjtételt nem a számlatulajdonosnak kell fizetnie az alábbiak közül?

✔POS terminálnál történő fizetés díja

Mitől függ a tranzakciós illeték. mértéke?

✔A tranzakciós illetéket aszerint szabják ki, hogy milyen műveletet végez az ügyfél.

Igaz-e a következő állítás? Az ATM-ből való készpénzfelvétel díja minden esetben nagyon magas az ügyfél számára.

✔Hamis, az ügyfél élhet a havi 150.000 Ft ingyenes ATM-ből való készpénzfelvétel lehetőségével.

Igaz-e a következő állítás? Az EBKM képlete minden egyes betéti módozat esetén megegyezik.

✔Hamis, az EBKM különböző képletek alapján kerül kiszámításra, attól függően, hogy a hátralévő lekötési idő 365 napnál több vagy kevesebb, illetve betét befizetése egy vagy több részletben történik.

Mit nem kell közzé tennie a pénzügyi intézménynek a betétszerződésben?

✔A rövidítés feltüntetése nélkül, százalékos formában, egy tizedesjegy pontossággal az EBKM-et.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A reálhozamot úgy kapjuk meg, ha a nominális hozam értékét korrigáljuk az infláció mértékével.

Mekkora egy befektetés reálhozama, ha a nominális hozama 21%, az infláció pedig 10%? (A számításhoz a pontos képletet alkalmazza!)

✔[(1,21/1,1)-1]*100%

Mi a reálhozam-számítás közelítő képlete?

✔reál hozam≈nominális hozam-infláció

Mi a reálhozam?

✔A befektetés hozamának inflációval korrigált értéke, ami megmutatja, hogy adott időszak alatt ténylegesen mennyit nőtt a befektetés értéke.

Mitől bruttó a bruttó hozam?

✔Mert az egy adózás előtti hozam.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy betét lekötési időtartama az az időszak,

✔amin belül az eredetileg megállapítotthoz képest kisebb kamattal jutunk a lekötött pénzünkhöz.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Kockázatmentes vagy alacsony kockázatú befektetési célú eszközök például

✔a forint bankbetét, a diszkontkincstárjegy és a tőkevédett/garantált befektetési alap.

Mely befektetések tekinthetők kockázatmentesnek?

✔Amelyeknél a befektetési döntés időpontjában a befektetéssel kapcsolatos pénzáramok teljes bizonyossággal ismertek, és a befektető biztosan hozzájut a pénzáramhoz.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az elvárt hozam egyenlő

✔a kockázatmentes kamatláb+kockázati prémium összegével.

Igaz-e a következő két állítás? Az értékpapírok közül a diszkontkincstárjegyek elvárt hozama a legmagasabb, mert a diszkontkincstárjegyek kockázata a legalacsonyabb.

✔Az első állítás hamis, a második igaz.

Az alábbi értékpapírok közül melyiknek legmagasabb a kockázata?

✔A törzsrészvényeknek.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Valamely befektetéstől elvárt hozam egyenlő a kockázatmentes befektetés hozama plusz egy meghatározott összegű kockázati prémium.

Hogyan csökkenthető a befektetés kockázata?

✔Diverzifikációval.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Minél hosszabb egy befektetés futamideje,

✔annál nagyobb a befektetés újraárazási kockázata.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A likviditás tartós, azaz hosszútávú fizetőképességet jelent.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) számításának és közzétételének célja, hogy

✔meghatározott értékpapír-ügyletek tekintetében az ügyfelek megfelelő tájékoztatást kapjanak, illetőleg biztosítva legyen a különböző megtakarítási célú ajánlatok összehasonlíthatósága.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egységesített értékpapír hozam mutatót (EHM) kell számítani

✔az olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapíroknál, melyek a teljes futamidőre rögzített kamatlábbal rendelkeznek.

Melyik befektetésen veszíthetünk akár sokkal többet is, mint a befektetésünk összege?

✔Határidős ügylet.

Az egységesített értékpapír hozam mutatót (EHM) hány tizedesjegy pontossággal kell közzétenni (%-os formában)?

✔2 tizedesjegy pontossággal.

Mi alapján számolják ki a kötvény kamatát?

✔névérték

Mi a különbség a bruttó és nettó hozam között?

✔Nettó alatt a tiszta hozam értendő, ami minden levonástól (díjaktól, adóktól) mentes. Bruttó alatt a nettó hozam és a különböző addicionális költségek (adók, díjak, kezelési költségek) összegét értjük.

Az alábbiak közül mely tényező NEM befolyásolja a befektető elvárt hozamát?

✔a befektető életkora

Mi az annualizálás?

✔Az annualizálás a hozam átszámítása egyéves időtartamra.

Az alábbiak közül mely befektetési termék esetében javasolná az ügyfél számára az EHM mutató figyelembevételét a befektetési döntés meghozatala során?

✔hozamgaranciával vagy hozamvédelemmel ellátott befektetési termékek

Melyik az az értékpapír, amelynek - a lejárat előtti értékesítését kivéve - egyetlen jövőbeli pénzáramlása van, és lejáratkor a kibocsátó az értékpapír névértékét fizeti vissza?

✔A diszkontpapír.

Melyik az elemi kötvény egy másik elnevezése?

✔Zéró-kupon kötvény.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Magasabb hozamot csak magasabb kockázat felvállalása mellett lehet elérni.

Mekkora a diszkontkincstárjegy futamideje?

✔Maximum 1 év.

Milyen szempontból azonos a diszkontkincstárjegy és a zéró-kupon kötvény?

✔Az árfolyam számítása szempontjából.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A részvénynél kevésbé kockázatos befektetési eszköz a derivatíva (származtatott ügylet).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A türelmi idő alatt csak a kamatot kell törleszteni.

Melyik konstrukcióra igaz az, hogy a törlesztőrészletekben foglalt kamat nagysága a futamidő alatt lineárisan csökken?

✔Annuitásos törlesztés esetén.

Melyik konstrukcióra igaz az, hogy a törlesztőrészletek nagysága a futamidő alatt állandó?

✔Annuitásos törlesztés esetén.

Melyik az a kötvény típus, amelynek futamideje alatt a kamattartozás progresszíven növekszik?

✔Kamatos kamatozású kötvény.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Ha a piaci hozam nagyobb, mint a kötvény éves nominális kamatlába, akkor a kötvény nettó árfolyama felülről közelíti a fennálló (még nem törlesztett) névértéket.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A részvény kisebb kockázatú pénzügyi eszköz, mint a kötvény.

Hogyan számítjuk a részvény várható hozamát?

✔A várható eladási és a vásárlási árfolyam különbözete, plusz a várható osztalék összegének és a befektetés összegének a hányadosa.

Hogyan határozhatjuk meg a részvény elméleti árfolyamát?

✔A jövőben várható pénzáramokat (osztalékok és eladási árfolyam) meghatározva a jelenérték-számítás módszerével.

Milyen esetben lehet számítani arra, hogy a részvény fundamentális értéke növekszik?

✔A kibocsátó befektetéseinek megtérülési rátája magasabb annál a hozamnál, amit a befektetők várnak.

Milyen dokumentumokat kell elkészíteni és közzétenni - ha törvény máshogy nem rendelkezik - értékpapír nyilvános forgalomba hozatala esetén?

✔Kibocsátási tájékoztatót és hirdetményt.

Önt ismerőse, aki egy befektetési vállalkozás munkatársa, arra kéri, hogy működjön közre adott értékpapírok befektetők felé történő üzletszerű értékesítésében. Mit tesz Ön, ha helyesen kíván eljárni?

✔Előbb ellenőrzöm az MNB honlapján, hogy ismerősöm cége és/vagy a vele szerződéses kapcsolatban álló vállalkozás szerepel-e az MNB nyilvántartásaiban. Ezen túlmenően nyilvános adatbázisokból információkat szerzek az értékpapírról és annak kibocsátójáról, s meggyőződöm ezek engedélyeiről. A függő ügynöki nyilvántartásba vétel után részt vehetek az üzletszerű értékesítésben, mely MNB által történő nyilvántartásba vételnek a feltétele, hogy a megbízó befektetési vállalkozással szerződést kötöttem.

Mit követ el, aki a törvényben meghatározott engedély nélkül végez befektetési szolgáltatási tevékenységet?

✔Piacfelügyeleti bírsággal szankcionálható jogszabálysértést, illetve bűncselekményt.

Mikor nem minősül az értékpapír forgalomba hozatala zártkörűnek (zártkörű forgalomba hozatal) az alábbiak közül?

✔Ha az értékpapírt minősített befektetőnek nem minősülő, tagállamonként százötvennél több személy részére ajánlják fel.

Ki nem lehet tőkepiaci közvetítő az alábbiak közül?

✔Biztosító.

Melyik kockázat ellen nem jelent megoldást a diverzifikáció?

✔rendszerszintű kockázat

Mit jelent a likviditás a befektetési termékek esetében?

✔A likviditás azt szemlélteti, hogy milyen gyorsan lehet pénzzé tenni az adott terméket.

Melyik befektetési eszköz likviditása a legmagasabb az alábbiak közül?

✔tőzsdén jegyzett részvény

Mi NEM befolyásolja a kötvények árfolyamát?

✔a BEVA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke

Mit jelent a szegregációs kötelezettség?

✔A szegregáció elkülönítést jelent – az intézmény az ügyfelet megillető pénzügyi eszközzel és pénzeszközzel sajátként nem rendelkezhet és biztosítania kell, hogy az ügyfél bármikor rendelkezni tudjon ezekkel.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? Az eszközeinek legalább 85%-át egy másik befektetési alap kollektív befektetési értékpapírjaiba fekteti,

✔Gyűjtőalap

Az alábbiak közül melyik alap tekinthető speciális alapnak?

✔Származtatott alapok

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Ahhoz, hogy egy hitelintézet az ügyfele megbízása alapján nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt vásároljon, előfeltétel, hogy az ügyfél értékpapír- számlaszerződést kössön a hitelintézettel.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A széfszolgáltatás pénzügyi szolgáltatásnak minősül.

A portfólió kezelés során a hitelintézet mely pénzügyi eszközökbe fektetheti az ügyfél által portfólió kezelésre átadott összeget?

✔A portfóliókezelési szerződés függvényében akár a felsoroltak mindegyikébe, amennyiben az adott pénzügyi eszköz az ügyfél által kitöltött alkalmassági teszt eredményének megfelel.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Az állam által kibocsátott értékpapírok nem kamatoznak, hanem mindegyik diszkont értékpapír módjára működik.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔Államkötvényeket csak nyilvánosan bocsátanak ki.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A diszkontkincstárjegyek futamideje lehet éven belüli és éven túli is.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A kamatozó kincstárjegy futamideje minimum három év.

Miben tér el a nyílt végű és a zárt végű befektetési alap?

✔A nyílt végű befektetési alap befektetési jegyeit a befektetők a folyamatos forgalmazás során az alap futamideje alatt megvásárolhatják, továbbá a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják. A zárt végű befektetési alap befektetési jegyei az alap futamideje alatt a befektetők kezdeményezésére nem válthatók vissza, kivéve a törvényben biztosított rendkívüli eseteket.

Mi a befektetési alap fogalma?

✔A törvényben meghatározott feltételekkel létrehozott kollektív befektetési forma, azaz minden olyan kollektív befektetés, amely több befektetőtől gyűjt tőkét abból a célból, hogy meghatározott befektetési politikának megfelelően befektesse a befektetők javára.

Melyik állítás igaz a nyílt végű befektetési alapra?

✔A befektetési jegyeket folyamatosan kínálja megvételre és a befektetők a befektetési jegyeket a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt szabályok szerint a futamidő alatt visszaválthatják.

Mit nevezünk a befektetési alapok közül esernyőalapnak?

✔A részalapokból álló befektetési alapokat.

A jogszabály alapján az alábbiak közül milyen kifejezést kell szerepeltetni azon ingatlanalap elnevezésében, amelynél az építési tevékenység alatt álló ingatlanok aránya az ingatlanalap befektetési politikája szerint meghaladhatja az ingatlanalap eszközeinek 35 %-át?

✔Ingatlanfejlesztő alap.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kötvényekbe fektető befektetési alapról?

✔A kötvényalapban nem lehetnek részvények.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az értékpapír befektetési alapokról?

✔A részvényalapok hosszú távon magasabb hozamot érhetnek el a kötvényalapoknál.

Válassza ki a helyes befejezést! A diverzifikáció

✔a kockázat csökkentésének eszköze.

Milyen összefüggés van a befektetés kockázata és a hozam között?

✔Minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a potenciális nyereség, de annak az esélye is növekszik, hogy kevesebb pénzt kapok vissza, mint amennyivel indultam.

Mi nem számít kollektív befektetési formának az alábbiak közül?

✔A befektetési vállalkozás által folytatott portfólió-kezelés.

Válassza ki a hamis állítást! A befektetési alapok a nyilvánosság szempontjából lehetnek:

✔zártvégűek.

Válassza ki az egységesített értékpapír hozam mutatóra (EHM) vonatkozóan a hamis állítást az alábbiak közül!

✔Az egységesített értékpapír hozam mutató (EHM) egyszerűsített hozammutató.

Válassza ki a helyes megállapítást az alábbiak közül! Az állampapír.

✔az állam adósságát megtestesítő értékpapír.

Melyik értékpapírra nem jellemző , hogy ... „vállalatok beruházásaik finanszírozására bocsátják ki.”?

✔a jelzáloglevélé

Melyik az a gazdasági társaság, amely működhet nyilvánosan is és zártkörűen is?

✔A részvénytársaság.

Mekkora a nyilvános befektetési alap legkisebb induló saját tőkéje ingatlanalap esetén?

✔egymilliárd forint

Válassza ki az alábbiak közül a HELYES befejezést! A befektetési alap a fajtája alapján létrehozható

✔nyílt végű vagy zártvégű befektetési alapként.

Mekkora a zártkörűen létrehozott befektetési alap legkisebb induló saját tőkéje ingatlanalap esetén az alábbiak közül?

✔ötszázmillió forint

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kincstárjegyre, mint hitelviszonyt megtestesítő értékpapírra?

✔A kincstárjegyre a kötvényre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni.

Melyik befektetési termék után kell adót fizetni?

✔MOL részvény árfolyamnyeresége

Miért vásárolják meg a befektetők negatív hozam mellett is a kötvényeket?

✔A befektetők arra számítanak, hogy az erős vevők (pl. jegybank) hatására az árfolyam a jövőben emelkedik és így nyereségük lesz az ügyleteken.

Mi a két jellemző stratégia a részvénykibocsátó cégek körében?

✔Növekedésre és osztalékfizetésre fókuszáló cégek.

Az alábbiak közül mely befektetési termékhez kapcsolódik a legalacsonyabb kockázat?

✔Megtakarítási számla

Milyen jellemző miatt tekinthetjük az állampapírokat szinte kockázatmentes befektetésnek?

✔A magyar állam garantálja az állampapír névértékének, illetve esetleges kamatainak a visszafizetését.

Melyik állítás nem igaz az alábbiak közül az előtakarékossági befektetésekről?

✔A NYESZ a nyugdíj célú megtakarítások egyetlen lehetséges eszköze.

Válassza ki a pontos befejezést! Nyugdíj előtakarékossági pénzszámla vezetésére vonatkozó megállapodás kizárólag

✔nyugdíj előtakarékossági értékpapírszámla és/vagy nyugdíj előtakarékossági letéti számla vezetésére vonatkozó megállapodással együtt köthető.

Melyik befektetési formadefiníciója a következő: „Számla nyitására minden évben van lehetőség, a befizetett összeg a növekménnyel a 3. év elteltével kedvezményes adózással hozzáférhető.”?

✔A Tartós Befektetési Számlát (TBSZ).

Igaz-e a következő állítás? A Babakötvény klasszikus kötvénynek tekinthető.

✔Az állítás hamis.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A nyugdíj előtakarékossági pénzszámlán nyilvántartott pénzeszközök minden ügyletben fedezetként felajánlhatók, illetve óvadék tárgyát képezhetik.

Igaz-e az alábbi állítás? A nyugdíj-előtakarékossági számla megszűnik az előtakarékoskodó halálával.

✔Az állítás igaz, és a számlaegyenleg összege örökölhető.

Milyen költségeket nem számíthat fel a befektetési vállalkozás az alábbiak közül a nyugdíj-előtakarékossági számla esetén?

✔Nyugdíjbiztosítási díj.

Mekkora a számlavezetési díj mértéke nyugdíj-előtakarékossági számla esetén?

✔Az előtakarékoskodónál legfeljebb a nyugdíj-előtakarékossági számláin jóváírt éves átlagos állomány 1%-ának megfelelő összegű, de legalább 2.000 Ft számlavezetési díj számítható fel.

Igaz-e a következő állítás? A piacon fellelhető minden megtakarítási/befektetési termék elérhető minden nyugdíj-előtakarékossági számlát kínáló szolgáltatónál.

✔Nem, a nyugdíj-előtakarékossági számlát kínáló szolgáltatóknál e szolgáltatás keretében is csak az egyébként is kínált termékeikre adható megbízás.

A nyugdíj előtakarékoskodó a számlavezetőnek milyen ügyletre nem adhat megbízást?

✔Az USA által kibocsátott állampapírra.

Hol köthető nyugdíj-előtakarékossági megállapodás?

✔Értékpapírszámla-, értékpapír letéti számla- és ügyfélszámla vezetésére jogosult hitelintézeteknél, befektetési vállalkozásoknál.

Válassza ki a helyes befejezést! Nyugdíj-előtakarékosság keretében

nem vásárolhatók határidős és opciós termékek.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Tiltott a nyugdíj-előtakarékossági számlákon nyilvántartott értékpapírok lombard hitel fedezeteként történő felhasználása.

Melyik állítás igaz azokra a személyekre, akik 2023. január 1. után töltik be az esetükben irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt?

✔A jelenlegi szabályok szerint a számlatulajdonos adóbevallása alapján rendelkezhet az adóévben, általa a számlára befizetett összeg 20%-ának, maximum 100.000 Ft-nak az adójából a nyugdíj-előtakarékossági számlájának javára történő átutalásáról.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A 2013. január 1-jét követően nyitott nyugdíj-előtakarékossági számláknál nyugdíjszolgáltatás akkor nyújtható a nyugdíj-előtakarékossági számláról, ha a tulajdonos a jogszabályok alapján jogosult nyugdíjra, és a számla felmondására a számlanyitás adóévét követő tizedik adóévben vagy azt követően kerül sor, azon esetben is, ha egyébként már nyugdíjas, illetve akkor, ha jogosultsága rokkanttá nyilvánítása alapján keletkezett.

A nyugdíj-előtakarékossági számlán, az annak fennállása során elért hozamok után milyen módon kell adót fizetni?

✔A számlán végrehajtott ügyletek nyeresége, hozama - kivéve az osztalékból származó jövedelmet - adómentes.

Milyen különbség van a TBSZ és a NYESZ között a befizetések tekintetében?

✔Egy TBSZ esetén csak a gyűjtőévben tudunk befizetni az értékpapír számlánkra, addig a NYESZ esetén folyamatosan befizethetünk és megtakaríthatunk az évek során

Melyik befektetési forma igényli a legaktívabb részvételt, folyamatos menedzselést a befektető részéről ?

✔A NYESZ-en keresztül történő befektetések

Milyen különbség van a TBSZ és a NYESZ között a befektetések futamideje tekintetében?

✔Egy TBSZ általában maximum 5 évre szól, addig a NYESZ esetén a nyugdíjas korunk eléréséig (de legalább 10 évig) javasolt benne hagyni az itt félretett pénzt.

Mekkora összegű adót kell fizetnie a befektetőnek a 4 éve TBSZ számlán elhelyezett részvénye 100.000 Ft-os árfolyamnyeresége után?

✔10% az adó mértéke, azaz 10.000 Ft-ot

Melyik típusú befektetési terméket helyezhetünk el a TBSZ számlán?

✔részvények, kötvények, állampapírok, befektetési jegyek, határidős termékek, deviza ügyletek, külföldi értékpapírok, ETF-ek is elhelyezhetők

Melyik számlatípus esetében van lehetőség a futamidő alatt folyamatosan pénzt befizetni és megtakarítást elhelyezni?

✔a NYESZ esetében

Melyik állítás igaz a Befektető-védelmi Alapra (BEVA-ra)?

✔A BEVA jogi személy, amely tagjai díjbefizetései és egyéb bevételei felhasználásával korlátozott összegű kártalanítást nyújt a befektetőknek abban az esetben, ha a Felügyelet valamely tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményez vagy a bíróság a BEVA tagjának a felszámolását rendeli el és a biztosítás alá tartozó ügyfélköveteléseket fedezet hiányában nem képes kifizetni.

Mely pénzügyi szolgáltatók tagjai a BEVA-nak?

✔Minden olyan szolgáltató, amely a felügyeleti hatóság (MNB) engedélye alapján a biztosított meghatározott tevékenységek valamelyikét jogosult folytatni.

Árutőzsdei szolgáltató is csatlakozhat a BEVA-hoz?

✔Igen, ha pénzügyi eszközre megbízás felvételét és továbbítását, az ügyfél javára megbízás végrehajtását, valamint sajátszámlás kereskedést folytat.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?

✔Nem köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz az Európai Unió másik tagállamában székhellyel rendelkező biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha egyébként tagsággal rendelkezik az Európai Parlament és Tanács vonatozó irányelve által előírt befektetővédelmi rendszerben.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?

✔A felügyeleti hatóság (MNB) engedélye alapján nem köteles csatlakozni a Befektető-védelmi Alaphoz harmadik országbeli biztosított tevékenységet végző szervezet fióktelepe, ha rendelkezik az Európai Parlament és Tanács irányelve által előírt biztosítással egyenértékű befektetővédelemmel.

A Befektető-védelmi Alap (BEVA) milyen határidővel értesíti a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről?

✔A BEVA a felszámolást elrendelő végzés közzététele után 15 napon belül a Felügyelet által üzemeltetett honlapon és a saját honlapján közleményben tájékoztatja a befektetőket a kártalanítási igényérvényesítés lehetőségéről, mely tartalmazza az igényérvényesítés első napját, amely nem lehet később, mint a felszámolást elrendelő végzés közzétételét követő 30. nap.

Melyik állítás igaz a Befektető-védelmi Alaptól (BEVA) való kártalanítási igény kérelemre?

✔Az igényérvényesítésre vonatkozó kérelmét a befektető az igényérvényesítés első napjától számított 1 éven belül nyújthatja be.

A Befektető-védelmi Alapnak milyen határidőn belül kell legkésőbb kifizetnie a kártalanítást?

✔A kérelem elbírálásától számított 90 napon belül.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanítási kötelezettsége abban az esetben következik be, ha a Felügyelet a BEVA tagjával szemben felszámolási eljárást kezdeményez vagy a bíróság a BEVA tagjának a felszámolását rendeli el.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott kártalanítás mértéke – személyenként és BEVA tagonként összevontan – legfeljebb 100.000 EUR.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A Befektető-védelmi Alap (BEAVA) által fizetett kártalanítás mértéke 1.000.000 Ft összeghatárig 100%, 1.000.000 Ft összeghatár felett az 1.000.000 Ft és az 1.000.000 Ft feletti rész 90%-a.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapra?

✔A Befektető-védelmi Alap a kártalanítást pénzben nyújtja.

A biztosító társaságok tagjai-e a Befektető-védelmi Alapnak?

✔Nem.

Mekkora a Befektető-védelmi Alap kártalanítási értékhatára?

✔100.000 EUR

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?

✔A biztosított tevékenység folytatására engedélyt kérő vállalkozás a tevékenységi engedély iránti kérelem MNB-hez való benyújtását megelőzően köteles a csatlakozásról szóló nyilatkozatot a Befektető-védelmi Alap (BEVA) igazgatóságának megküldeni, és a csatlakozási díjat a BEVA részére megfizetni (csatlakozási szándék).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapról?

✔A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által kifizetett kártalanítás forrása a BEVA felhalmozott vagyona, valamint a BEVA éves bevételeinek a BEVA igazgatósága által jóváhagyott éves működési költségekkel csökkentett összege.

Milyen mértékű csatlakozási díjat kell a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA) csatlakozó vállalkozásnak megfizetnie?

✔A csatlakozási díj mértéke a csatlakozó vállalkozás jegyzett tőkéjének fél százaléka, de nem lehet kevesebb, mint ötszázezer forint, és nem haladhatja meg a hárommillió forintot.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alapra?

✔A törvényben meghatározott tevékenységet végző árutőzsdei szolgáltató csatlakozhat a Befektető-védelmi Alaphoz (BEVA).

Hogyan számolják a Befektető-védelmi Alap (BEVA) tagdíj alapját?

✔A díj alapját a tárgyévet megelőző naptári évben a BEVA kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetők tulajdonát képező, a BEVA tagjának kezelésében lévő azon pénz és értékpapír átlagos állománya képezi, amelyre a biztosított tevékenység végzésére kötött szerződés alapján a BEVA tag a letét kiadására köteles.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alap (BEVA) éves díjára?

✔A BEVA tagja által fizetendő éves díj összege nem haladhatja meg a díjalap mértékének három ezrelékét, de az éves díj nem lehet kevesebb ötszázezer forintnál (minimumdíj). A BEVA igazgatósága szabályzatban a minimumdíj mértékét ötszázezer forintnál magasabb összegben is megállapíthatja, de a minimumdíj mértéke ekkor sem haladhatja meg a kétmillió forintot. Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző naptári évben nincs az BEVA kártalanítási kötelezettsége alá tartozó befektetője, csak a törvényi minimum fizetésére kötelezhető.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a Befektető-védelmi Alap (BEVA) tagjának éves díjfizetési kötelezettségére?

✔Ha a BEVA tagjának sem a tárgyévben, sem a tárgyévet megelőző évben nincs a kártalanítási kötelezettség alá tartozó befektetője, csak a törvényi minimumdíj megfizetésére kötelezhető.

A Befektető-védelmi Alap (BEVA) által nyújtott biztosítás kiterjed-e a befektetési vállalkozás követeléseire?

✔Nem.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Ha a befektető menthető okból nem tudta igényét határidőben előterjeszteni a BEVA felé, a kérelem az akadály elhárulását követő harminc napon belül terjeszthető elő.

Az alábbiak közül melyik tartalmaz kártalanítási önrészt?

✔A BEVA által nyújtott kártalanítás

Fizet-e kártalanítást a BEVA azon értékpapírok után, melyek a BEVA tagjának felszámolásakor fellelhetők az ügyfelek értékpapírszámláján?

✔Nem.

Az alábbiak közül kinek kötelező csatlakozni a BEVA-hoz?

✔Magyarországon székhellyel rendelkező befektetési szolgáltatónak

Milyen forrásból tudja előteremteni a befektetők részére történő kártalanítást a BEVA?

✔A tagjai befizetéseiből, a BEVA saját befektetéseinek hozamából, a BEVA által kibocsátott kötvényekből,

Az alábbi tevékenységek közül mely végzése esetén NEM szükséges a BEVA-hoz csatlakozni?

✔befektetési tanácsadás és elemzés nyújtása az ügyfél számára

Mely esetben rendelhet el a BEVA rendkívüli befizetést a tagok számára?

✔Amennyiben a BEVA eszközei az esedékes vagy előre látható kártalanítási kötelezettséget nem fedezik,

Milyen különbség van a BEVA és az OBA által nyújtott védelem között?

✔Az OBA a hitelintézet fizetésképtelensége esetén 10 munkanapon (2024-től 7 munkanapon) belül, míg a BEVA a befektető kérelmének elbírálása után 90 nappal fizeti ki a kártalanítás összegét.

Mennyi a BEVA által nyújtott kártalanítás maximális mértéke?

✔Egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint felett rész kilencven százaléka.

Melyik esetben számíthat a befektető a BEVA-tól kártalanításra?

✔A befektetési szolgáltató a befektető nevén nyilvántartott (vagy a befektető által követelt, pl. örökölt) vagyont (értékpapír, pénz) nem tudja kiadni.

Mit tehet a befektető, ha a BEVA nem ismeri el a követelését?

✔Amennyiben a Beva tagja nem ismeri el az ügyfél követelését, a befektetőnek a felszámolás elrendelése előtt polgári peres úton, ezt követően pedig a felszámolás során kell érvényesítenie a követelést ahhoz, hogy kártalanításra számíthasson.

Kiterjed-e a BEVA-védelme az árfolyamveszteségre?

✔Nem

Visszterhes-e a kölcsönszerződés az általános szabályok szerint, és ha igen, ez mit takar?

✔A kölcsönszerződés minden esetben visszterhes, hiszen amellett, hogy az adósnak a kölcsön tőkeösszegét vissza kell fizetnie, (néhány különleges konstrukciót, például a kamatmentes munkáltatói kölcsönöket leszámítva) kamatfizetési (ügyleti kamat) és egyéb díjfizetési kötelezettsége is van.

Igaz-e a következő állítás? Az igénybe vett kölcsön után az adós a kölcsön kockázatával arányos, a kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő kamatot köteles fizetni.

✔Igen.

Köteles-e a hitelintézet közzétenni bankhitel- és bankkölcsönügyletek kapcsán a kamatszámítás módszerét?

✔Igen, a hitelintézet köteles közzétenni a bankhitel- és bankkölcsönügylet általános szerződési feltételeit és e körben például a kamatszámítás módszerét, a kamat változtatásának lehetőségét és módját is.

Melyik fogalom definíciója a következő: „A pénztartozás késedelmes teljesítésének következménye, amely a késedelembe esés időpontjától jár.”?

✔Késedelmi kamat.

Mit jelent a fix kamatozás?

✔A hitel-, illetve lízingszerződés kamatának mértéke a teljes futamidő alatt rögzített.

Mit jelent a változó kamatozás?

✔A hitel- vagy lízingszerződés kamatának mértéke a szerződésben meghatározott időszakonként módosul, jellemzően valamilyen referenciakamat + kamatfelár alkalmazásával határozható meg.

Mi az EURIBOR?

✔Európai bankközi euro referencia-kamatláb, amelyet a bankközi piaci szereplők meghatározott periódusra egymás között irányadónak tekintenek.

Mi a BUBOR?

✔Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb, pénzügyi referenciamutató, értékének napi meghatározása a panelbankok által beadott kamatjegyzéseken alapul.

Az alábbiak közül a hitelkihelyezésen kívül melyik minősül aktív bankműveletnek?

✔pénzügyi lízing

Igaz-e az alábbi állítás? Nem minden hitel pénzkölcsön, de a pénzkölcsön beletartozik a tágabb értelemben vett hitel fogalmába.

✔Igen, az állítás igaz.

Milyen kötelezettséget vállal a kölcsönt felvevő személy?

✔Mindkét állítás igaz.

Az alábbiak közül jellemzően melyik összeg nem változik az annuitásos törlesztésű lakossági hitelek törlesztése során?

✔A törlesztőrészlet nagysága

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén a hitelkamatot, díjat vagy költséget érintő módosítást a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal hirdetményben kell közzétenni.

Létezik-e kamatkockázat fix kamatozású hitelek esetében?

✔Fix kamatozás mellett is létezik kamatkockázat, pl. fix a kamat és a törlesztőrészlet, de a futamidő alatt az általános kamatkörnyezet alacsonyabb kamatokat eredményez. Ebben az esetben a korábbi magasabb fix kamatozású hitelünk drágának számít.

Az alábbi esetek közül melyikben NEM kell késedelmi kamatot fizetni?

✔Ha a hitelező jóváhagyta az Adós hitelre vonatkozó átütemezési kérelmet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kölcsönszerződés lejárata

✔az a nap, ameddig az adósnak a kölcsönszerződés alapján fennálló valamennyi tartozását meg kell fizetnie a bank részére.

Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik lehet rövid-, vagy középlejáratú?

✔A személyi kölcsön.

Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik hosszúlejáratú?

✔A lakásvásárlási hitel.

Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik rövidlejáratú?

✔Az áruhitel.

Az alábbi lakossági hiteltermékek közül jellemzően melyik megújuló jellegű?

✔A folyószámlahitel.

Az alábbi vállalkozói hiteltermékek közül jellemzően melyik rövid-, vagy középlejáratú?

✔A forgóeszköz-hitel.

Az alábbi vállalkozói hiteltermékek közül jellemzően melyik hosszúlejáratú?

✔A projekthitel.

Az alábbiak közül különösen mely lakossági finanszírozási típus esetén képezi a futamidő indokolt korlátját a finanszírozott eszköz értékének avulása?

✔Gépjárműlízing, gépjárműhitel esetén.

Az alábbiak közül különösen mely vállalkozói hiteltermék esetén jellemző a hitel rendszeres megújítása?

✔Folyószámlahitel esetén.

Melyik az a vállalati hiteltípus, amelynél a hitel futamideje akár a 10-15 évet is elérheti?

✔A projekthitel, projektfinanszírozás.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitel prolongálására leginkább akkor kerülhet sor (a követelés megtérülése szempontjából akkor célszerű), ha

✔az adós fizetési kötelezettségeinek határidőre nem tud eleget tenni, ezért a késedelem okának feltárásával fizetési kötelezettségének átütemezését kéri.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A hitelező a kölcsönszerződést az általános szabályok alapján felmondhatja, ha

✔az adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelező jogosult a kölcsönszerződést az adós megfelelő biztosíték adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az adós megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.

Az alábbiak közül jellemzően mitől függ a hitel futamideje?

✔Mindkettő befolyásolhatja.
A rendelkezésre tartási idő módosítása.....
nem érinti a hitel futamidejét (minden egyéb feltétel változatlansága mellett).

Módosíthatja-e a hitelező a hitel futamideje alatt a kamatperiódusokban rögzített kamatozású hitelek esetén a hitelkamatot ?

✔Igen, de legfeljebb a szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató alkalmazásával egyes kamatperiódusok lejáratakor.

Melyik típusú hitelre jellemző? " A hitel bizonyos feltételek teljesülése esetén automatikusan megújul."

✔Rulírozó hitel

Futamidő módosítás esetén milyen összefüggés van a hitel futamideje és a visszafizetendő összeg nagysága között?

✔A teljes visszafizetendő összeg a futamidő növelésével emelkedik.

Kérheti-e a hátralékkal rendelkező adós a hitel futamidejének hosszabbítását?

✔Igen, de futamidő hosszabbítást csak a hátralék rendezése után igényelhet.

Felszámíthat-e a bank díjat a hitel prolongációjának esetén?

✔Igen, a prolongáció külön díj felszámításával járhat.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? " az első részfolyósítástól az utol szakasz kifolyósításáig tartó időszak"

✔Rendelkezésre tartási idő

Az alábbiak közül mely esetben nem hagyja jóvá a bank a hitel futamidejének hosszabbítását?

✔az adós fizetőképessége tartósan romlik

Milyen hiteltörlesztési módot definiáltunk? A hitel futamideje alatt a hitelfelvevő minden törlesztési időpontban ugyanannyit fizet vissza a felvett hitel tőkeösszegéből, ezáltal a tőketartozás minden törlesztési időpontban azonos összeggel csökken.

✔Lineáris törlesztés.

Milyen hiteltörlesztési mód definíciója a következő: „A hitel futam-ideje alatt a törlesztőrészletek nagysága (a szerződéses devizában, kamatperióduson belül) állandó, azaz a hitelfelvevő minden törlesztési időpontban azonos összegű törlesztőrészletet fizet.”?

✔Annuitás.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Folyamatos törlesztést feltételezve, a futamidő előrehaladtával a tőketartozás

✔a megfizetett törlesztő részletek tőketartalmával csökken.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az annuitásos hitel törlesztőrészlete a futamidő előrehaladtával

✔növekvő arányban tartalmaz tőketörlesztést.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az annuitásos hitel törlesztőrészlete a futamidő előrehaladtával

✔csökkenő arányban tartalmaz kamatot.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A rulírozó hitel

✔esetén a hitelintézet által biztosított hitelkeret megújuló jelleggel többször igénybe vehető, ismétlődő hitellehetőséget biztosít, feltételezve a kölcsön többszöri törlesztését.

Az alábbi vállalkozói hiteltípusok közül melyik rulírozó jellegű?

✔A folyószámlahitel.

Az alábbi vállalkozói hiteltípusok közül melyik eseti jellegű?

✔A beruházási hitel.

Az alábbi lakossági hiteltermékek közül melyik rulírozó jellegű?

✔A folyószámlahitel.

Az alábbi lakossági hiteltípusok közül melyik eseti jellegű?

✔A lakásvásárlási hitel.

Hitelkártya esetében a törlesztés összegét a hitelintézet milyen sorrendben használja fel a tartozások kiegyenlítésére?

✔A díjak, jutalékok és ügyleti kamat kiegyenlítését követően a legrégebbi készpénzes és vásárlási tranzakciók kerülnek elszámolásra.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Késedelmi kamatot

✔a kölcsönösszeg késedelmes visszafizetésének következményeként kell fizetni.

Mit tartalmaz a kölcsön törlesztőrészlete az alábbiak közül?

✔mindkettőt tartalmazza

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Türelmi idős konstrukció esetén jellemzően a szerződésben meghatározott ideig nincs tőketörlesztés, csak kamatot-( és kezelési költséget) kell törleszteni.

Mi az annuitásos törlesztés előnye az ügyfél számára?

✔állandóság és kiszámíthatóság

Mi a lineáris törlesztési mód hátránya az ügyfél számára?

✔A futamidő kezdetén a törlesztőrészletek összege magasabb.

Mi jellemzi a végtörlesztéses hitelt?

✔A lejáratkor egy összegben esedékes a tőketartozás törlesztése.

Melyik törlesztési mód jellemzi a lakáshiteleket?

✔Annuitásos törlesztés.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A deviza alapú hitelek

✔kamata és törlesztőrészlete is devizában kerül meghatározásra, de a kifizetés és törlesztés forintban történik.

Tegyük fel, hogy az adós euró alapú hitelt vett fel, és a szerződéskötést követően a forint árfolyama az euróhoz képest tartósan és jelentősen gyengült. Melyik állítás igaz ebben az esetben az alábbiak közül az árfolyamváltozás hatására?

✔A még esedékes kamat- és tőketartozás forintban kifejezett összege nőtt.

Tegyük fel, hogy az adós euró alapú hitelt vett fel. Az alábbiak közül melyik esetben növekedhetett a még esedékes kamat- és tőketartozásainak forintban kifejezett összege?

✔Ha a forint az euróhoz képest gyengült.

Melyik állítás jellemzi a deviza alapú hiteleket?

✔A kifizetés, illetve a törlesztés forintban történik, de a hitelösszeg és a törlesztőrészlet devizában van meghatározva.

Létezik-e (elsősorban vállalkozói hiteleknél) olyan hitelkeret, amely megadott, de egynél több devizanemben is lehívható?

✔Igen, többdevizás hitelként ismert.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – a hitel összegéről és devizaneméről

✔kötelező személyre szóló tájékoztatást kell adnia.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A felek eltérő megállapodása hiányában a teljesítés helyén és idején érvényes pénznemet kell a teljesítés pénznemének tekinteni.

Melyik állítás igaz a deviza hitelekre?

✔devizában folyósítják és devizában is kell törleszteni

Milyen kockázatot rejtenek magukban a devizahitelek és a deviza alapú hitelek is?

✔Az adott devizanem árfolyama változása hatással lehet a hitel törlesztőrészleteire és az adós fizetőképességére.

Mit jelent a kamatkockázat a deviza alapú hitelek esetében?

✔A kamatváltozásnak megfelelően új törlesztő részleteket állapítanak meg az adott devizában, amelyet forintban kell fizetnie az adósnak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? .......

✔Mind a devizahitel, mind a deviza alapú hitelre jellemző,hogy az adott devizanem árfolyamaváltozása hatással lehet a hitel törlesztőrészleteire és az adós fizetőképességére.

Melyik típusú kockázatot definiáltuk? Az Adós országában fennálló instabilitás a politikai, gazdasági környezetben, amely hatással lehet a deviza alapú hitel visszafizetésére.

✔politikai kockázat

Mely adósok tudják kihasználni a többdevizás hitelkeret előnyeit?

✔Jellemzően a több devizában bonyolított, nagy forgalmú cégek tudják kihasználni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kamatperiódus

✔azt az időtartamot jelenti, amely időtartam alatt a felszámított ügyleti kamat mértéke nem változhat.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a piaci szereplők a jövőben kamatemelésre számítanak,

✔a hitelfelvevőnek célszerű minél hosszabb kamatperiódust választania (minden egyéb feltétel változatlansága mellett).

Változó kamatozású hitel esetén, ha a hitelintézet a megelőző kamatperiódushoz képest 10 bázisponttal növeli a kamatot, hány százalékponttal több kamatot kell az adósnak fizetnie?

✔0,1% százalékponttal többet.

Változó kamatozású hitel esetén, ha a megelőző kamatperiódushoz képest a hitel kamata 0,5 százalékponttal csökken, ez hány bázispont változást jelent?

✔50 bázispont csökkenést.

Változó kamatozású hitel esetén érinti-e a hitel adósát (a fizetendő kamaton keresztül) a referenciakamatlábnak a kamatperióduson belüli változása?

✔Nem, csak akkor, ha a kamatváltozás a következő kamatfixálás napján is fennáll.

Előtörlesztés esetén csökken-e a kamatteher?

✔Igen, előtörlesztés esetén a fennmaradó adósság és ennek kamatterhei is csökkennek (teljes előtörlesztés esetén megszűnnek).

Lehetséges-e 1 évnél hosszabb kamatperiódust kikötni?

✔Igen, hiteltípustól függően.

Lehetséges-e 1 hónapnál rövidebb kamatperiódust kikötni?

✔Igen, hiteltípustól függően.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Ha a kamatváltozás a kamatperióduson belül csak átmeneti volt és a következő kamatláb-meghatározáskor már nem áll fenn, akkor az az ügyfelet már nem érinti.
Fejezze be a mondatot úgy, hogy az igaz legyen. Fix (rögzített) hitelkamat....
✔a hitelszerződés teljes futamidejére vonatkozó egy, vagy a futamidő részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamat

Melyik típusú hitelre jellemző, hogy több kamatperiódusból áll a futamidő?

✔a változó kamatozású hitelekre

Igaz-e az alábbi állítás? A kamatperiódus és a törlesztési időszak azonos.

✔Az állítás hamis. A kamatperiódus a kamatok számítására vonatkozik, míg a törlesztési időszak a törlesztések időtartamára vonatkozik.

Mi a hosszú kamatperiódus előnye a hitelintézetek számára?

✔Lehetővé teszi a bankok számára a hosszú távú tervezést, és csökkentheti az adósok kamatkockázatát.

Mi a lehetséges hátránya a hosszabb kamatperiódusú hiteleknek?

✔Csökkenő kamatkörnyezet mellett drágább.

Mi az ügyfélminősítés fő célja?

✔Az adósokban rejlő kockázatok minél pontosabb becslése, az ahhoz kapcsolódó nemteljesítés és az esetleges szerződésszegések valószínűségének, és ezáltal a hitelezhetőség mértékének megállapítása még a pozitív hjtelbírálat előtt.

Mit takarnak az ügyfélminősítés során vizsgált számszerűsíthető mutatók?

✔Vállalkozások és intézmények esetében a számviteli beszámolóra épülő, lakossági ügyfelek esetében a bevételekre és kiadásokravonatkozó számszaki információkból képzett mutatókat jelentik.

A hitelezők az ügyfélminősítés során milyen szubjektív tényezőket vizsgálnak?

✔Olyan nem, vagy nehezen számszerűsíthető tényezőket, amelyek a hitelezhetőség megállapításában lényeges információtartalommal bírnak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vállalkozó ügyfelek minősítése során a hitelintézetek részben számszerűsíthető mutatók értékeit vizsgálják, ilyen mutató például

✔a saját vagyon részaránya, a tőkeellátottság, a tőkeszerkezet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Vállalkozó ügyfelek minősítése során a hitelintézetek részben szubjektív tényezőket vizsgálnak, ilyen mutató például

✔a piaci helyzet és várható alakulása, monopolhelyzet, rendelésállomány összetétele.

Prudenciális okok miatt a hitelintézetek belső hitelezési szabályzatukban a hitel lehívásának feltételeként előírhatják, hogy a hitelt igénylő vállalkozásnak a működése szabályszerűségének alátámasztására meghatározott dokumentumot a hitelintézethez be kell nyújtania. Az alábbiak közül melyik lehet indokoltan ilyen dokumentum?

✔A vállalkozás létesítő okirata változásokkal egybefoglalt szövegének hiteles másolata.

Prudenciális okok miatt a hitelintézet belső hitelezési szabályzatában előírhatja-e, hogy a hitelintézet a folyósítás napján lehívja a vállalkozó elektronikusan hitelesített cégkivonatát?

✔Igen.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően személyes tájékoztatást kell adnia – többek között – arról, hogy

✔kötelező-e a fogyasztónak a hitelezőnél számlát vezetnie, illetőleg a jövedelmét a hitelezőnél vezetett számlára utaltatnia.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Prudenciális okok miatt a hitelintézet belső hitelezési szabályzatában előírhatja, hogy az adós vállalkozónak a hitel lehívásakor a hitelintézethez be kell nyújtania

✔a biztosítékoknak a szükséges nyilvántartásba történő bejegyzése igazolását.

Finanszírozhat-e hitelintézet induló vállalkozást?

✔Igen, a rá jellemző kockázati sajátosságok szerint.

Milyen összefüggés van az ügyfél jövedelme és a hitelbírálat eredménye között?

✔Minél magasabb a hiteligénylő jövedelme, továbbá minél kevesebb egyéb kötelezettsége van és minél kisebb hitelre van szüksége, annál jobb lehet az ügyfélminősítés.

Milyen következménye van, ha az ügyfél jobb kategóriába esik a hitelminősítés során?

✔Minél jobb kategóriába esik az ügyfél a minősítés során, annál kedvezőbb lehet a hitelkamat, hiszen kisebb a bank kockázata.

Az alábbiak közül melyik NEM sorolható a vállalkozások vizsgálatánál a számszerűsíthető mutatók közé?

✔vevői- és szállítói kapcsolatok minősége

Az alábbiak közül mely szubjektív tényezőket vizsgálják a lakossági ügyfeleknél a hitelbírálat során?

✔az ügyfél fizetési morálját

Milyen jelentősége van az ügyfél hiteltörténetének?

✔Ha a hitelkérelmező korábban időben és teljes összegben fizette vissza a hitelét, akkor nagyobb valószínűséggel kap jó hitelképességi értékelést. Ha azonban korábban voltak felgyülemlett tartozásai, akkor rosszabb hitelképességi értékelést kaphat.

Az alábbiak közül melyik NEM minősül KO kritériumnak a lakossági ügyfél bírálata során?

✔30 napnál nem régebbi cégkivonat

A hitelező kinek a kockázatát veszi figyelembe a hitelszerződés megkötése során akkor, ha a hitel teljes összege bank által vállalt garanciával fedezett? (Feltételezzük, hogy a garantőr minősítése lényegesen jobb, mint az adósé.)

✔A garantőr kockázatára. (Mindemellett ügyfélminősítést végez az adósra is.)

Szükséges-e a hitelintézetnek ügyfélminősítést végeznie akkor, ha a hitelügylet mögött magyar állampapírokból álló fedezet van?

✔Nem, ha a nevezett értékpapírokból a teljes hitelösszeg megtérülése egyértelműen biztosítható. (Mindemellett a felügyeleti állásfoglalás nem zárja ki, hogy végezzen ügyfélminősítést is.)

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jövedelem alapú finanszírozás lényege, hogy

✔a kihelyezhető kölcsön összegét elsősorban az ügyfél minősítése és jövedelmi helyzete határozza meg.

A lakossági hitelezésben alkalmazott adósminősítési eljárás során a hitelnyújtó milyen adatokat vesz általában figyelembe?

✔Az ügyfél jövedelmi és vagyoni helyzetét, banki szokásait, bankkapcsolatának minőségét, a bankkal, illetve más bankokkal szemben fennálló adósságának mértékét stb. vizsgálja.

Mi a különbség a fedezet alapú finanszírozás és a jövedelem alapú finanszírozás között?

✔A fedezet alapú finanszírozás esetében a hitelbiztosíték a hitel visszafizetését garantálja, míg a jövedelem alapú finanszírozás esetében a hitelképesség a jövedelem alapján határozza meg a hitel összegét és kamatát.

Mi az a vegyes finanszírozás?

✔A jövedelem alapú és a fedezeti szempontokat együttesen figyelembe vevő finanszírozás.

Mi a scoring rendszer lényege?

✔A scoring a hitelbírálati folyamat egyik eszköze a bankoknál és pénzügyi intézményeknél. A scoring a hitelkérelmezők kockázatát értékeli, és pontszámot ad a hitelkérelem elfogadásának valószínűségéről.

Mit nem vizsgálnak a scoring során?

✔Az ügyfél korábbi befektetési tapasztalatait.

Mi a kockázata a fedezet alapú finanszírozásnak a pénzügyi intézmény számára?

✔Ha a hitelkérelmező nem tudja visszafizetni a hitelt, a banknak a fedezet értékét kell felhasználnia a veszteségek fedezésére.

Alkalmazhat-e eltérő minősítési módszereket és szempontokat az ügyfélminősítés során a pénzügyi intézmény?

✔Igen, lehetősége van ügyfél kategóriánként eltérő minősítési módszerek és minősítési szempontok alkalmazására.

Alapulhat-e az ügyfélminősítés külső hitelminősítő értékelésének alkalmazásán?

✔Igen, amennyiben a pénzügyi intézmény rögzíti a belső szabályzatában a jogszabályban előírt feltételeket.

A hitelbiztosítékokkal összefüggésben mit értünk fedezeti érték alatt?

✔A fedezeti érték a fedezetként használt eszköz vagy vagyon aktuális értéke, amelyet az adós elhelyez vagy átad a hitelezőnek annak biztosítására, hogy a kölcsönt visszafizeti.

Megköthető-e bankhitelszerződés szóban?

✔Nem, a bankhitelszerződésre a törvény kötelező írásbeli alakot rendel.

Az alábbiak közül melyik személyi biztosíték?

✔A kezesség.

Az alábbiak közül melyik tárgyi biztosíték?

✔A követelésen alapított zálogjog.

Elfogadhatja-e biztosítékként a hitelintézet értékkel bíró fedezetként a saját részvényét?

✔Nem.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztási hitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – adott esetben a szükséges biztosítékokról; a hitelszerződéshez szükséges biztosítékok jellemzőjéről (a szükséges biztosíték típusáról)

✔tájékoztatást kell adnia.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Fogyasztónak nyújtott jelzáloghitelek esetében előírás, hogy a hitelezőnek, közvetítőnek a hitelszerződés megkötését megelőzően – többek között – a jelzáloghitel biztosítékairól (arról, hogy ingatlanon alapított jelzálogjogról, vagy más általánosan alkalmazott biztosítékról van-e szó)

✔személyre szóló tájékoztatást kell adnia.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a garantőr fogyasztó,

✔a garanciavállaló nyilatkozat készfizető kezességként érvényes.

Milyen szerepe van a fedzetnek a hitelezési folyamatban?

✔A fedezet növeli a hitelező biztonságát, mert ha az adós nem teljesíti a kötelezettségét, akkor a hitelezőnek van valamilyen fedezete az adósság visszanyerésére.

Mi a jótállás?

✔Egy kötelezettségvállalás, amelyet az adós vagy egy harmadik fél tesz a hitelezőnek, hogy megfizeti a kölcsönt, ha az adós nem tudja megtenni.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "A számlatulajdonos megbízásából a bank által a számlatulajdonosnak kiállított dokumentum, amelyben a bank igazolja, hogy az igazolásban meghatározott pénzösszeget elkülönítve kezeli az ott meghatározott időtartam alatt és a kedvezményezett részére fizetést teljesíthet."

✔fedezetigazolás

Mi alapján számolják ki az ingatlanok fedezeti értékét?

✔Az ingatlan piaci értékét veszik alapul.

Mi történik, ha az az Adós nem tudja teljesíteni a kötelezettségeit és a fedezet értéke kisebb, mint a hátralévő tartozás értéke?

✔A tartozás fennmaradó részét a hitelező behajthatja az adós vagyona vagy jövedelme terhelésével.

Miért nem fogadhatja el (a Hpt. alapján) a pénzügyi intézmény biztosítékként az olyan gazdasági társaság részvényét, amely az adósban befolyásoló részesedéssel rendelkezik?

✔Mert ebben az adós és a biztosíték nyújtója azonos lenne, ami nem alkalmas a hitelezéssel összefüggő kockázatok megfelelő kivédésére.

Mely esetben tagadhatja meg a hitelező a hitelszerződés megkötése után a kölcsön folyósítását?

✔Ha a hitelszerződés megkötése után az adós körülményeiben vagy a fedezet értékében, vagy érvényesíthetőségében olyan lényeges változás állt be, amely miatt a hitelszerződés teljesítése többé nem elvárható.

Mely esetben tagadhatja meg a hitelező a hitelszerződés megkötése után a kölcsön folyósítását?

✔Ha az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.

Szokásos-e vállalkozói hitelszerződésekben, hogy a hitelező előírja a számviteli beszámolók rendszeres (éves, negyedéves) benyújtását?

✔Igen, mert a negyedéves főkönyvi kivonat, illetve a mérleg és az eredménykimutatás, valamint az (auditált) éves beszámoló, illetve az egyszerűsített beszámoló fontos pénzügyi információkat szolgáltat a hitelintézet számára.

Előírhatja-e a hitelező, hogy az adósnak meghatározott rendszerességgel tájékoztatást kell adnia a biztosítékok (pl. a kölcsön biztosítékaként jelzálogjoggal terhelt ingatlan) aktualizált értékéről?

✔Igen, előírhatja.

Kiköthető-e hitelszerződésben, hogy az adós vállalkozás a hitel futamideje alatt nem fizethet osztalékot?

✔Igen, ugyanis a hitelezőt védi, ha az adós vállalja, hogy a tulajdonosok részére történő kifizetéseket alárendeli a kölcsön és járulékai visszafizetésének.

Kiköthető-e hitelszerződésben, hogy az adós vállalkozás a hitel futamideje alatt a hitelszerződésben rögzített mértéket meghaladóan nem adósodik el?

✔Igen, ez ugyanis a meglévő hitelezőt védi. (Így korlátozás alá esnek többek között a banki kölcsönök, kezességvállalások, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokból eredő kötelezettségvállalások, a lízingből vagy bérletből származó kötelezettségek.)

Korlátozhatják-e a bankok az azonos ágazatba tartozó hitel kihelyezéseket vagy az adott országban működő ügyfelek számát?

✔Igen, belső limitek felállításával csökkenthetik a hitelezési kockázatukat.

Igaz-e az alábbi állítás? A diverzifikált hitelportfólió a hitelkockázat mérséklésének egyik lényeges eszköze.

✔Igen, az állítás ebben a formában igaz.

Megtilthatja-e a bank a lakossági ügyfélnek, hogy bérbe adja a fedezetként felajánlott zálogtárgyat?

✔Igen, a szerződési kötelezettségvállalások között kikötheti a bank ezt a feltételt.

Melyik fogalom definíciója a következő: „Az a díj, amelyet a felvett, vagy a ténylegesen fennálló hitel összegére vetítve kell rendszeresen megfizetni, mindaddig, amíg a hitel fennáll.”?

✔Kezelési költség.

Az alábbiak közül melyik díj, költség nem számít bele a THM mutatóba?

✔Közjegyzői díj.

Az alábbiak közül melyik díjat, költséget tartalmazza a THM?

✔Az értékbecslési díjat és építési célú kölcsön esetén a helyszíni szemlék díját.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül? A rendelkezésre tartási jutalék

✔a külföldi devizanemben rendelkezésre tartott összeg után is forintban fizetendő, a rendelkezésre tartási időszak végéig.

A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény maximálja-e a kamat vagy a THM mértékét?

✔A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény rendelkezik a THM maximális mértékéről (a kölcsön típusától függően nem haladhatja meg a mindenkori jegybanki alapkamat 24, illetve 39 százalékponttal növelt mértékét).

Melyik állítás igaz a Teljes Hiteldíj Mutatóról (THM) az alábbiak közül?

✔A THM egy olyan mutatószám, amely arra szolgál, hogy a fogyasztó el tudja dönteni, melyik finanszírozási konstrukció olcsóbb a számára.

Melyik fogalom definíciója a következő „A hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató (THM) számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a hitelszerződés kapcsán megfizet.”?

✔A hitel teljes díja.

Melyik alábbi állítás igaz a teljes hiteldíj mutatóról (THM)?

✔Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, továbbá kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét. Az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes időtartamára.

Melyik alábbi állítás igaz a teljes hiteldíj mutatóról (THM)?

✔A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek (áruhitelek) esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül az áruhitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a teljes hiteldíj mutató (THM) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.

Melyik fogalom került az definiálásra az alábbiakban? "A díj a hitel folyósításával járó adminisztratív költségeket tartalmazza, és általában a hitelösszeg százalékában vagy egy fix összegben kerül felszámításra."

✔Folyósítási jutalék

Felszámíthat-e a bank késedelmi kamatot a kamatmentes kölcsön esetében?

✔A Ptk szerint a kötelezett késedelmi kamatot köteles megfizetni akkor is, ha a pénztartozás egyébként kamatmentes volt.

Mit jelent a törtidőszakra számított kamat és kezelési költség?

✔Az első folyósítás napja és az első ügyleti év kezdete közötti időszakra eső kamat, valamint a törtidőszakra eső kezelési költség arányos része.

Igaz-e az alábbi állítás? A THM-re vonatkozó szabályokat csak a fogyasztói kölcsönök esetében kell alkalmazni.

✔Hamis, a THM-szabályozást a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény hatálya alá tartozó hitel és pénzügyi lízing esetén kell alkalmazni.

Milyen esetben esedékes a rendelkezésre tartási jutalék?

✔A rendelkezésre tartási díjat a rendelkezésre tartási idő alatt a hitel első folyósításától számítják fel a még ki nem folyósított kölcsön összege után,

Melyik az a módszer, amely a teljes pénzáramlás időértékének figyelembevételével összehasonlíthatóvá teszi a hitelajánlatokat?

✔THM

Milyen formai követelmények vannak a THM közzétételére?

✔A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, legalább egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni..

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelközvetítő a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban köteles feltüntetni, hogy kinek a képviseletében jár el.

Lakossági ügyfélkörben automatikus elutasítási okot jelent-e a hitelbírálat során, ha az ügyfél adatai szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR)?

✔Nem, de a hitelkérelem elbírálásakor a kockázatok felmérésében jelentőséggel bír a nyilvántartás. (Mindemellett létezhetnek olyan egyedi hitelkonstrukciók, amelyeknél ez elutasítási ok.)

Honnan tudhatja meg az ügyfél, hogy az adatai a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adóslistáján vannak?

✔A törvény lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy megtudják, milyen adatokat tartalmaz róluk a KHR, ezt a betekintési jogot bármely referenciaadat-szolgáltató (pl. bank) révén gyakorolni lehet. Az erre a célra kialakított nyomtatvány az ún. saját hiteljelentés igénylő nyomtatvány.

Hol tud az ügyfél reklamálni, ha észrevétele van a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) adóslistájára kerüléssel kapcsolatban?

✔Kifogásra a referenciaadatszolgáltatónál (aki a listára történő felvitelt kezdeményezte), vagy a BISZ Központi Hitelinformációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál kerülhet sor.

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) oldaláról jogszerű adatkezelést és az ügyfél oldaláról a szerződés szerinti teljesítést feltételezve meddig láthatóak az ügyfelek adatai a KHR-ben?

✔A szerződéses jogviszony megszűnését követő első munkanapig, amennyiben az ügyfél nem járul hozzá a megszűnést követő 5 éves kezeléshez.

A pénzügyi szervezeteknek a szerződés előkészítése során milyen, a Központi Hitelinformációs Rendszerrel (KHR) kapcsolatos írásos tájékoztatást kell adniuk?

✔Tájékoztatniuk kell az ügyfeleket a KHR-re irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, a nyilvántartott személyt megillető jogokról, arról, hogy a KHR által kezelt adatokat csak a törvényben meghatározott célra lehet felhasználni, arról, hogy az ügyfél adatai a szerződés megkötését követően átadásra kerülnek, valamint, hogy nemfizetés esetén átadásra kerülhetnek.

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) milyen bankszámla sorbaállásokat tart nyilván?

✔Az a vállalkozói bankszámla kerül be a nyilvántartásba, amely számlával szemben - fedezethiány miatt - harminc napot meghaladó időszak alatt, megszakítás nélkül egymillió forintnál nagyobb összegű sorba állított követelést tartanak nyilván.

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) tartalmaz-e nyilvántartást arra az esetre, ha a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadására irányuló szerződésben vállalt kötelezettségét a vállalkozás megszegte és emiatt a szerződése felmondásra került?

✔Igen, negatív listás adatbázist tartalmaz.

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) lakossági rendszere tartalmaz-e nyilvántartást arra, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződés megkötésének kezdeményezése során valótlan adatot közöl és ez okirattal bizonyítható?

✔Igen, az ügyfél meghatározott személyes adatait, valamint az elutasítás időpontját és okát, illetve okirati bizonyítékokat.

A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) szerepelnek-e személyes adatok?

✔Igen.

Mi a Központi Hitelinformációs Rendszer célja?

✔A hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása.

Az alábbiak közül mely adatot láthatja a hitelező az ügyfelek hozzájárulása nélkül?

✔A bírósági ítélet szerint a kártyavisszaélés miatt a KHR-be került ügyfelek adatait.

Mit jelent, hogy a KHR teljes listás adatbázist tartalmaz?

✔A KHR mind pozitív információkat (a kötelezettségeiket rendben fizető adósok tekintetében), mind pedig negatív adatokat (mulasztással rendelkező adósok, vagy visszaélések tekintetében) tartalmaz.

Felszámíthat-e a pénzügyi intézmény díjat vagy költségtérítést a KHR-ről való tájékoztatásért ?

✔A tájékoztatásért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel.

Mennyi ideig tartja nyilván a KHR a készpénz helyettesítő eszközökkel (pl.: bankkártya) történő visszaélésekhez kapcsolódó adatokat?

✔5 évig maradnak a KHR-ben az adatok, és ezen időszak alatt hozzájárulás nélkül is felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához.

Nyilvántartja-e a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) vállalkozási rendszere a (problémamentes) hitelszerződésekhez kapcsolódóan a kezesek, készfizető kezesek adatait?

✔Nem.

Melyik állítás helytálló az alábbiak közül?

✔Az adós köteles a tartozását a hitelszerződés szerinti határidőben és feltételekkel teljesíteni.

Köteles-e a hitelkeret igénybevételére a hiteligénylő?

✔A rendelkezésre tartott hitelkeretet az ügyfél - meghatározott díj fizetése mellett - bármikor igénybe veheti, igénybevételi kötelezettség azonban ténylegesen nem terheli.

Ki az áruhitel adósa?

✔Az a magánszemély, aki a pénzügyi intézménnyel áruvásárlási hitelszerződést kötött valamilyen tartós fogyasztási cikk megvásárlására, és ezen szerződés értelmében tartozása áll fenn.

Ki a diákhitel adósa?

✔Az a magánszemély, akinek a Diákhitel Központ Zrt.-vel kötött diákhitelszerződés alapján tartozása áll fenn.

Melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél a hitelnyújtó a kölcsönt egy szerződött kereskedő részére folyósítja, ugyanakkor az adós egy magánszemély?

✔Az áruhitel.

Melyik az a vállalkozói hiteltermék, amelynél a hitelnyújtó a kölcsönt egy, az adóstól különböző vállalkozás fizetőképességére tekintettel folyósítja?

✔A faktorálás.

A hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja-e?

✔Igen, a hitelező a hitelszerződés megkötését követően a kölcsönösszeg kifizetését megtagadhatja, ha a hitelszerződés megkötése után az adós körülményeiben vagy a biztosíték értékében vagy érvényesíthetőségében olyan lényeges változás állt be, amely miatt a hitelszerződés teljesítése többé nem elvárható, és az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot.

Melyik fél vállal kötelezettséget a hitelszerződés megkötése során?

✔Mindkét fél vállal kötelezettséget.

Melyik nem tartozik az Adós jogai közé?

✔Fizetési késedelemhez való jog

Az alábbiak közül melyik minősül jogi értelemben véve adósnak?

✔fizetőképességet javító adóstárs

Ki a főadós?

✔Az a személy, aki egy kölcsön vagy hitel felvételénél a hitelnyújtó által elsődlegesen felelős az adósság visszafizetéséért és a hitel törlesztéséért.

Mi történik, ha egy adósságot közösen vesz fel a házaspár és az egyik fél nem fizeti a törlesztésből rá eső részt?

✔A kötelezettség egyetemleges, bármelyik adóstól követelhető a teljes tartozás. .

Milyen következményekkel szembesül az adós, ha nem teljesíti a hitelszerződésben vállalt kötelezettségeit?

✔Az adós jogi következményekkel szembesülhet, például az adósságbehajtási eljárás vagy a KHR negatív listájára való felkerülés.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az adóst a készfizető kezestől az különbözteti meg, hogy

✔az előbbi a kötelemben álló több kötelezett közül az, aki a maga tartozásáért felel, míg az utóbbi másnak a tartozásáért vállal felelősséget, ha az adós nem teljesít, a készfizető kezestől is követelhető a tartozás rendezése.

Képviselheti-e meghatalmazott az adóst a banki hitelügylet lebonyolítása során?

✔Általában igen.

Állhat-e a hitelügylet főadósa és az ún. adóstárs közeli hozzátartozói viszonyban?

✔Igen.

Létezik-e valamilyen előírás arra, hogyan kell a közeli hozzátartozói viszonyt igazolni (főadós és adóstárs viszonyában)?

✔Nem, erre vonatkozóan általában elégséges az érintettek (írásbeli) nyilatkozata.

Hogyan nevezzük a gyakorlatban a hitelügylet azon szereplőjét, aki a hitelintézettel kötött szerződés alapján a kölcsön visszafizetésére - az adóssal együtt - kötelezettséget vállal?

✔Adóstárs.

Igaz-e az alábbi állítás? A kötelezettség a tartozás rendezésére megoszlik az adós és adóstárs között.

✔Hamis, az adóstársakat egyetemleges kötelezettség terheli a tartozás kapcsán.

Mi jellemzi a technikai adóstársat?

✔a jövedelmét nem vizsgálja a bank az ügyfélminősítés során

Milyen státuszban vonható be a kiegészítő ingatlanfedezet tulajdonosa a hitelügyletbe?

✔Adóstársként vagy jelzálogjog alapítását engedélyezőként.

Milyen státuszban kerül bevonásra a házaspár a hitelügyletbe, ha közösen vesznek fel jelzáloghitelt és egyformán vállalják a hitel visszafizetésével járó kötelezettségeket?

✔Főadósként

Igaz-e az alábbi állítás? Az adós és az adóstárs megítélése és vizsgálata a hitelügylet szempontjából azonos.

✔Bár jogi értelemben vett szerepük azonos, az ügyfélminősítés során eltérő kockázati megítélés alá eshetnek

Milyen célból vonnak be a hitelintézetek ún. adóstársat a hitelügyletbe?

✔Általában a kockázat csökkentése és/vagy a kihelyezhető hitelösszeg növelése céljából (fizetőképességet javító adóstárs).

Kit nevezünk a gyakorlatban adóstársnak?

✔Azt, aki a hitelintézettel kötött szerződés alapján a kölcsön visszafizetésére - az adóssal együtt - kötelezettséget vállal.

Az alábbiak közül melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél kockázati szempontok miatt a hitelnyújtó a hitel kondícióinak kialakításánál általában előírja ún. adóstárs bevonását?

✔Piaci feltételű jelzáloggal biztosított lakáscélú hitel.

Tegyük fel, hogy két ügyvéd jelzálogjoggal fedezett hitelt vesz fel abból a célból, hogy közös tulajdonú ingatlant (irodaépületet) szerezzen. Milyen jogviszonyban indokolt a hitelszerződésbe történő bevonásuk?

✔Adósokként.

Elfogadható-e az adóstárs jövedelmeként a GYES?

✔Általában igen, ez pénzügyi intézményenként változó lehet.

Kötelezően bevonandó adóstárs lehet-e olyan személy, aki nem rendelkezik jövedelemmel?

✔Igen. Ő ebben az esetben fizetőképességet nem befolyásoló adóstárs, aki kötelezően bevonásra került a hitelügyletbe.

Milyen pozitív következménye lehet az adóstárs bevonásának?

✔Mindkét lehetőség előfordulhat.

Melyik szereplő kötelezettsége hasonlít leginkább az adóstárs kötelezettségeire?

✔A készfizető kezes kötelezettsége(i).

Minden esetben elvárás, hogy a kötelezően bevonandó adóstárs megfeleljen az adóssal szembeni követelményeknek?

✔Nem elvárás, de amennyiben jövedelménél és életkoránál fogva részt tud venni a hitelügyletben, akkor jövedelme hozzáadódik a háztartás bevételeihez.

Milyen módon vizsgálja a hitelező a hiteljóváhagyás során az ún. adóstárs fizetőképességét?

✔Az adóstársra - csakúgy, mint az adósra - adósminősítést kell végeznie.

Az alábbiak közül melyik az a lakossági hiteltermék, amelynél a hitelintézetek jellemzően nem vonnak be ún. adóstársat, tekintettel arra, hogy a hitel fedezetét az adós önálló értékpapír-megtakarításai képezik?

✔Lombardhitel.

Jogosult-e az adóstárs a hitelügylet kapcsán eljárni, azaz például előtörleszteni?

✔Jogosult lehet rá, a vonatkozó hitelszerződés szerint.

Melyik, a hitelszerződésben szereplő személyt definiálja a következő leírás: „A megvalósuló hitelügylet az ő nevén kerül nyilvántartásba a banknál.”?

✔Ún. főadós

Az adóstárs vehet fel hitelt?

✔Az adóstársi viszony hatással van a hitelfelvételre. Csak akkor vehet fel önállóan hitelt a már adóstársi státuszban lévő ügyfél, ha a jövedelme mindkét hiteltörlesztésének megfizetésére elegendő.

Milyen esetben érdemes az ügyfélnek fizetőképességet javító adóstársat bevonni a hitelügyletbe?

✔Alacsony igazolt jövedelem esetén.

Kötelező-e a fizetőképességet javító adóstársnak a futamidő végéig a hitelszerződésben maradni?

✔Nem. A törlesztés alatt lehetőség van az adóstárs kivonására, amennyiben az adósminősítés ezt lehetővé teszi.

Korlátozható-e az adóstársak száma és személye?

✔Bankonként különböző, hogy egy hitelszerződésbe maximálisan hány adóstársat lehet bevonni, és bár egy piaci lakáshitelben jellemzően bárki lehet adóstárs, léteznek olyan konstrukciók (pl. Babaváró hitel, CSOK hitel), amelyek esetében az adóstárs csak az adóssal a jogszabályban meghatározott kapcsolatban álló személy lehet.

Melyik hitelszerződésben szereplő személyt definiálja a következő leírás: „A szerződésben vállalja, hogy az adós esetleges nemfizetése esetén – a bank felszólítására – az adós kötelezettségvállalásának haladéktalanul és maradéktalanul eleget tesz.”?

✔Készfizető kezes.

Az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelek esetében ismert-e az állami készfizető kezességvállalás aránya?

✔Igen, ennek arányát a hitelszerződésben rögzíteni kell.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelekre a kezesség érvényesítése esetén?

✔A kezességvállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani.

Nyilvántartja-e a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) azokat a késedelmes lakossági hiteltörlesztéseket, amelyeket készfizető kezes igénybevételével, a hátralék kiegyenlítésével már teljes összegben rendeztek?

✔Igen, a késedelmes tartozás teljesítésétől számított egy évig.

Mi a lényege a készfizető kezességnek?

✔Ha a főkötelezett kötelezettsége esedékessé válik, a készfizető kezes a jogosult felszólítására köteles teljesíteni.

Mit jelent a készfizető kezesség az alábbiak közül?

✔A tartozás esedékességekor a hitelező egyaránt fordulhat a kezeshez és az adóshoz is (nincs sortartás).

Melyik szereplő a hitelügyletbe a kockázat csökkentése érdekében bevont személy, aki az adós nemfizetése esetén vállalja az adósság kifizetését vagy a szerződés teljesítését?

✔készfizető kezes

Keletkezik-e pénzügyi kötelezettsége a hitelintézetnek a kezessel szemben a kezesség válallására vonatkozó megállapodás során?

✔Nem, a kezes ellentételezés nélkül vállalja a kezességet.

Igaz-e az alábbi állítás? A kezes a kezességben vállalt kötelezettségeiért kizárólag a jövedelme erejéig felel.

✔A kezes nem csupán fedezettel vagy biztosítékként lekötött eszközzel felel a kötelezettségért, hanem teljes vagyonával.

Az alábbi esetek közül melyikben szűnik meg a kezesség?

✔A biztosított kötelezettség megszűnése esetén.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezése esetén a zálogkötelezett védelmét szolgáló előírás, hogy

✔a zálogjogosult köteles a zálogkötelezettet írásban előzetesen értesíteni arról, az ingatlant értékesíteni kívánja.

Milyen típusú zálogjogról van szó a következő előírásban: „A zálogjog jogosultja a zálogtárgyat köteles épségben megőrizni, és a zálogjog megszűnésekor azt a zálogkötelezettnek visszaadni.”?

✔Kézizálogjog.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a körülírással meghatározott zálogjog zálogkötelezettjére?

✔A hitelbiztosítéki nyilvántartásba (HBNY) bejegyzett jelzálogjog kötelezettje a rendes gazdálkodás körében jogosult a körülírással meghatározott zálogtárgyat feldolgozni, átalakítani, egyesíteni, vegyíteni és elidegeníteni.

Lehet-e zálogjogot alapítani követelésen?

✔Igen, követelésen is alapítható zálogjog.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "az ingatlannak a tulajdonosa, amelyik hitelfelvételkor fedezetül lett felajánlva a hitelintézetnek"

✔zálogkötelezett

Szükséges-e vizsgálni az ügyfélminősítés során a zálogkötelezett jövedelmét?

✔Nem kell vizsgálni, mivel a zálogkötelezettek a jövedelmükkel nem felelnek a hitel visszafizetéséért, jövedelemigazolást a hiteligényléshez nem kell benyújtaniuk.

Az alábbiak közül mire NEM terjed ki a zálogszerződés?

✔a tulajdonátruházási illetékre

Az alábbiak közül melyik a zálogkötelezett kötelezettsége?

✔A hitelintézetet haladéktalanul írásban értesíteni a zálogtárgyra vonatkozó minden olyan körülményről, fizikai vagy jogi tényről, amely annak hitelbiztosítéki értékét vagy forgalomképességét hátrányosan befolyásolja.

Megakadályozza-e a zálogtárgy elajándékozása során a zálogjog a fedezet elvonását?

✔Nem, tekintettel arra, hogy a zálogtárgy eladása/elajándékozása esetén a zálogjog továbbra is fennmarad.

Mihez igazodik a zálogjog esetében a helytállás terjedelme?

✔a követeléshez, amelynek biztosítékául szolgál

Mely esetben gyakorolhatja a zálogjogosult a zálogjogát?

✔A kielégítési jogának megnyíltakor gyakorolhatja zálogjogát.

Milyen jog illeti meg a haszonélvezeti jog jogosultját?

✔Haszonélvezeti jogánál fogva a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti.

Milyen kötelezettség terheli a haszonélvezeti jog jogosultját?

✔A haszonélvező viseli - a rendkívüli javítások és helyreállítások kivételével - a dologgal kapcsolatos terheket. A haszonélvezőt terhelik a dolog használatával kapcsolatos kötelezettségek.

Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül-e az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti jog?

✔Igen, az ingatlanon alapított haszonélvezeti jog esetén a haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges, a tulajdoni lap teherlap-részére bejegyzik.

Melyikre igaz az alábbi meghatározás: egy természetes vagy jogi személy számára biztosított olyan vagyoni értékű jog, amely ideiglenesen jogot biztosít arra, hogy valaki más tulajdonát birtokban tartsa, használja és annak hasznát élvezhesse, a hasznait szedje?

✔Haszonélvezeti jog.

Eladhatja-e a haszonélvezeti jog jogosultja a haszonélvezet tárgyát?

✔Nem. A haszonélvezőnek joga van az ingatlan vagy az ingóság használatára, de nem rendelkezhet vele.

Milyen kötelezettsége van a haszonélvezőnek a haszonélvezet megszűnésekor?

✔Visszajuttatja a dolgot a tulajdonosnak, de a rendeltetésszerű használatból adódó értékcsökkenést nem köteles megtéríteni,. a dologban bekövetkezett károkért a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint felel.

Eladhatja-e a tulajdonos az ingatlant, ha arra haszonélvezeti jog van bejegyezve, de elidegenítési tilalom nem került bejegyzésre?

✔Az ingatlant a haszonélvező beleegyezése nélkül lehet értékesíteni, de a haszonélvezet a jogszabályban vagy a korábban szerződésbe foglaltak értelmében a megállapított időtartamig érvényben marad a megvásárolt ingatlanon.

Átengedheti-e a haszonélvezeti jog jogosultja a használat jogát?

✔A használat és hasznok szedése jogát átengedheti, kivéve, ha ezt ellenérték fejében tenné, amennyiben a tulajdonos részéről az nincs korlátozva.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Hitel ingatlanfedezetéül

✔lakóingatlan vagy lakóingatlannak nem minősülő (kereskedelmi) ingatlan ismerhető el.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Lakóingatlannak minősül az az ingatlan, amelyet

✔lakás céljára létesítettek, és az ingatlan-nyilvántartásba lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ingatlanfedezet esetén a biztosíték értékét

✔független ingatlanvagyon-szakértőnek kell megállapítania.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékét lakóingatlan esetén

✔minden harmadik évben monitorozni kell.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékének monitorozása

✔történhet statisztikai módszer alkalmazásával is.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a kölcsön a 3.000.000 eurót vagy a hitelintézet szavatoló tőkéjének az 5%-át meghaladja, a fedezetül szolgáló ingatlanértékelés legalább háromévente

✔csak független értékbecslővel történhet.

Melyik állítás az igaz? Minek kell tekinteni azt az ingatlant, amit a tulajdonos lakásnak építtetett, később üdülőnek használt, az ingatlan-nyilvántartásban pedig lakásként szerepel?

✔Lakásnak, az ingatlan-nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan értékét kereskedelmi ingatlan esetén

✔legalább évente egyszer felül kell vizsgálni.

Mi az elvárás az önálló helyrajzi számon lévő felépítmények esetében?

✔Önálló helyrajzi számon lévő felépítmény csak akkor fogadható be fedezetként, ha az a telek, amin található, teljes egészében művelési ág alól kivett besorolású.

Miért jelentenek kivételt az építési jellegű hitelek, projekthitelek a fedezetértékelés szempontjából?

✔Mert ebben az esetben a fedezetül felajánlott épülő ingatlan állapota, státusza változás alatt áll.

Hogyan tekinti a bank a tulajdonos üzlethelyiségként építetett és használt, de az ingatlan-nyilvántartásban lakásként szereplő ingatlant?

✔Lakóingatlanként.

Milyen lehetőségei vannak az adósnak, ha a hitellel megvásárolni kívánt ingatlan nem komfortos?

✔Először megszerzi az adós a ház tulajdonjogát, majd annak korszerűsítéséhez igényel lakáshitelt.

Vásárolhat-e az adós a hitel felhaszálásával könnyűszerkezetes ingatlant?

✔Igen, de előírás, hogy az ingatlan használatbavételi engedéllyel rendelkezzen, vagy építési jellegű hiteleknél megkapja azt .

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ingatlan a hitel fedezetét

✔jelzálogjog útján képezheti.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az ingatlanra bejegyzett zálogjog esetén a zálogjog érvényesítésére

✔bírósági végrehajtás keretében vagy bírósági végrehajtáson kívül van lehetőség.

Melyik fogalom definíciója az alábbi: „Zálogjog alapításához a zálogtárgy birtokának a zálogjogosult részére történő átruházása szükséges.”?

✔kézizálogjog

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? -a piaci értékből levezetett olyan érték, amelyen a fedezet kényszerértékesítés során a kapcsolódó becsült ráfordításokat is figyelembe véve, rövid időn belül értékesíthető az ingatlan"

✔likvidációs (menekülési, likvidálási) érték

Milyen esetben fogadható el az életjáradéki joggal terhelt ingatlan?

✔Nem elfogadható teher általában, csak abban az esetben fogadnak el ilyen ingatlant a pénzintézetek jelzáloghitel fedezetéül, ha a jogosult lemond e jogáról.

Mi a sorrend a nyilvántartásban a zálogjogok tekintetében és miért?

✔A benyújtás sorrendjében kerülnek feltüntetésre az ingatlan nyilvántartásban és a kielégítési jog a zálogjogosultakat a zálogjogok alapításának a sorrendjében illeti meg.

Igaz-e az alábbi állítás? Az adós nem teljesítése esetén az ingatlanra bejegyzett zálogjogot kizárólag bírósági végrehajtás útján lehet érvényesíteni.

✔Hamis, a bank bírósági határozat alapján végrehajtás útján vagy bírósági végrehajtáson kívül érvényesítheti zálogjogát.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet nem első ranghelyű jelzálogjogot fedezetként

✔általában elfogadhat.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül?

✔A hitelintézet fedezetként elfogadhat nem első ranghelyű jelzálogjogot is.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet a jelzálogjoggal biztosított ingatlant fedezetként elfogadhatja abban az esetben is,

✔ha a tulajdoni lapon az ingatlant érintő, jogszabályon alapuló szolgalmi jog szerepel.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet hitel fedezetéül elfogadhatja (többek között) azt az ingatlant,

✔amelynek tulajdoni lapján az állandó jellegű földmérési jel létesítése szerepel.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelintézet hitel fedezeteként elfogadhatja (többek között) azt az ingatlant,

✔amelynek tulajdoni lapján a törvényen alapuló közérdekű szolgalom szerepel.

Az alábbiak közül mely jogok terhelhetik a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát?

✔Telki szolgalom, közérdekű használati jog.

Az alábbiak közül melyik jog nem keletkezhet a hitelnyújtó hozzájárulása nélkül a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanfedezeten?

✔magánszemély jelzáloga

Válassza ki a helyes állítást!

✔Ha a jelzálogjog megszűnik, akkor az elidegenítési és terhelési tilalom is megszűnik, mert önmagában nem állhat.

Milyen módon nem jöhet létre elidegenítési és terhelési tilalom?

✔szóbeli megállapodás alapján

Jellemzően mely zálogjogosult esetében elfogadható a nem első ranghelyű jelzálog a pénzügyi intézmény számára?

✔Magyar Állam

Mely esetben nem történhet meg az ingatlanfedezet utólagos terhelése?

✔ha az ingatlan hitelbiztosítéki értéke alacsonyabb, mint az adós fennálló hiteltartozása

Mely esetben nincs jogi akadálya a több jelzálogjog bejegyzésének?

✔Amennyiben az ingatlant elidegenítési és terhelési tilalom nem terheli.

Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? A hitelintézet ingatlan fedezet esetén, ha az ingatlan lakóingatlan, az értéket

✔minden harmadik évben monitorozza.

Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? Amennyiben a fedezetül szolgáló ingatlan értéke csökken, vagy érvényesíthetőségében változás következik be, a hitelnyújtó

✔felszólítja a kötelezettet, hogy egészítse ki a fedezetet olyan mértékig, amely a hitelintézet belső szabályzatának megfelel.

Melyik a helyes állítás az alábbiak közül? Az ingatlan fedezettel biztosított hitel esetén

✔az adósnak a hitelintézet szabályzatában meghatározott mértékig a fedezetet ki kell egészítenie.

Az ingatlanfedezetek mellett mely esetben szükséges a hitelfedezeti mutató értékét figyelembe venni?

✔Gépjárműhitel és gépjármű lízing esetében
Kiegészítő ingatlanfedezet bevonása esetén ...
✔a felvett hitel teljes összege zálogjogként bejegyzésre kerül mindkét ingatlanra.
Az adósnak pótfedezet-nyújtási kötelezettsége NEM keletkezik, ha....
✔a bank a hitelmonitoring során megállapítja, hogy a fedezet értéke nőtt.

A hitelkamatláb változása indokolhatja-e a kiegészítő fedezet bevonásának szükségességét?

✔Nem, a hitelkamatláb növekedése miatt a törlesztőrészlet emelkedhet ugyan, de a tőketartozás nem.

Milyen kötelezettsége NEM keletkezik a pénzügyi intézménynek a hitel fedezetének vizsgálata során?

✔a fedezet műszaki állapotának fenntartása

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha lakossági hitelezés keretében a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálog fedezete mellett nyújt forinthitelt, a kitettségnek a hitelkérelem elbírálásakori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének

✔80 %-át.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Ha lakossági hitelezés keretében a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálog fedezete mellett euró alapú pénzügyi lízingszerződést köt, a kitettségnek az elbíráláskori értéke nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének

✔55 %-át.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a hitelintézet ingatlanra alapított jelzálogfedezet mellett nyújt forinthitelt, és a létesítmény építés alatt van, a forgalmi értéknél

✔az ingatlan értékét a teljes készültség elérésekori forgalmi értéke alapján kell figyelembe venni.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Amennyiben a futamidő során a hitel fedezeteként nyújtott ingatlan értéke a rendelkezésre álló adatok szerint a piaci árhoz képest jelentősen lecsökken,

✔az ingatlan értékét független ingatlanértékbecslővel felül kell vizsgáltatni.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitel fedezeteként felajánlott ingatlannak

✔káresemények ellen megfelelően biztosítottnak kell lennie.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A hitelnyújtónak a hitelezhetőségi limit megállapításakor

✔a természetes személy összes, a hitelnyújtóval vagy más hitelnyújtóval szemben fennálló ismert hiteltartozását figyelembe kell vennie.

Mi az adósságfék szabályok célja?

✔A családok, vagy egyéni hitelkérelmezők jövedelmét és a felvenni kívánt hitel törlesztőrészletének arányát vizsgálják, elkerülve az eladósodás lehetőségét.

Melyik fogalom került az definiálásra az alábbiakban? +a hitelhez nyújtott fedezet (pl. jelzáloghitelnél ingatlanfedezet) értékének aránya a maximális hitelösszeg meghatározása során"

✔hitelfedezeti mutató

Igaz-e az alábbi állítás? Az adósságfék szabályokat kizárólag a fedezetként felajánlott ingatlanok esetében szükséges figyelembe venni.

✔Hamis, a Magyar Nemzeti Bank adósságfék rendeletének szabályait a gépkocsi-vásárlásra vonat­kozóan is alkalmazni kell.
Életbiztosítási szerződéssel kombinált hitel esetén, ha a kölcsön teljes vagy részleges törlesztése a hitelszerződés szerint életbiztosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegből történik....
✔a hitelnyújtó az ügyfél által fizetendő biztosítási díj havi összegét hozzáadja a havi adósságszolgálathoz.

Az alábbiak közül melyik minősül előre rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezetnek?

✔óvadék, zálogjog

Hogyan kerül az adósságszolgálat megállapításra, amennyiben korlátozott időtartamra kedvezményes kamat kerül felszámításra?

✔A havi adósságszolgálatba az adósságszolgálat megállapításakor érvényes, nem kedvezményes kamat, díj és tőketörlesztési feltétel alapján számított havi törlesztőrészlet kerül beszámításra.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően

✔az ingatlan csak annyiban terhelhető, amennyiben a hitelnyújtó számára az ingatlan az újabb teherrel együtt is fedezetet nyújt és a hitelnyújtó a további terheléshez hozzájárul.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanra jogszabályon alapuló szolgalmi jog az ingatlan-nyilvántartásba

✔bejegyezhető.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlanon

✔ún. özvegyi jog keletkezhet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával, továbbá a javára kikötött elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt ingatlant a jelzálogjog alapításától a jelzálogjog megszűnéséig

✔csak a jelzálog-hitelintézet hozzájárulásával lehet elidegeníteni és megterhelni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával terhelt ingatlanra a jelzálog-hitelintézet javára az elidegenítési és terhelési tilalom az ingatlan-nyilvántartásba

✔erre nyilvánuló külön kérelem nélkül is bejegyzendő soron kívül.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával terhelt ingatlanra a jelzálog-hitelintézet javára nem jegyzik be az elidegenítési és terhelési tilalmat az ingatlan-nyilvántartásba,

✔a jelzálog-hitelintézet ezt a jogot jóhiszemű harmadik jogszerzővel szemben nem érvényesítheti.
Ingatlan fedezet esetén a hitelszerződés megkötését követően az ingatlan csak annyiban terhelhető, amennyiben ....
✔a hitelnyújtó hitelintézet számára az ingatlan az újabb teherrel együtt is fedezetet nyújt és a további terheléshez hozzájárul.

Miért van jelentősége a ranghelynek a jelzáloghitelek esetében?

✔A zálogjogosultak ennek a sorrendnek megfelelően kerülnek kielégítésre az adós nemfizetése esetén.

Mely esetben részesülhet a második ranghellyel rendelkező zálogjogosult az ingatlan vételárából?

✔Ha az első ranghelyi zálogjogosult követelése teljes egészében megtérült.

Helyes-e az alábbi állítás? Hitelfelvétel miatt történő ingatlanfedezet utólagos terhelése során kizárólag az ingatlan fedezeti értékét vizsgálják, hogy elbír-e még további terhelést.

✔Nem elég, ha az ingatlan elbír még további terhelést, fontos, hogy a hitelfelvevő jövedelme mind a már bejegyzett kölcsön, mind a felvenni kívánt hitel havi törlesztéséhez elegendő legyen.

Felmondott hitel ingatlanfedezetére bejegyezhető-e újabb jelzálog?

✔Nem, amennyiben felmondott hitel terheli az ingatlant, vagy végrehajtási jog van rá bejegyezve, akkor arra további jelzáloghitel vagy adósságrendező kölcsön nem vehető fel.
Terhelt ingatlan vásárlásakor az adásvételi szerződésben az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy ....
✔a vevő által átadott saját erőből visszafizeti a kölcsönt.
Ha ugyanazon ingatlanra többféle devizanemben nyújtanak jelzálog fedezet mellett lakossági hitelt.....
✔az egyes devizanemben nyújtott hitelre meghatározott limitek közül a legalacsonyabbat kell alkalmazni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az adós által felajánlott ingatlan az értékbecslés alapján nem nyújt elegendő fedezetet a hitelhez,

✔más ingatlan jelzálogfedezete mellett a hitel folyósítása lehetséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az adós által a hitel fedezetéül felajánlott biztosíték nem elegendő,

✔más jellegű biztosíték (pl. óvadék, kezesség) bevonható.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Egy hitelügylet során fedezetként

✔az ingatlan jelzálogjog mellett kezesség is bevonható, ha az ingatlan önmagában nem elegendő fedezet.

Hogyan biztosítja be a hitelintézet a kölcsönt több ingatlanfedezet bevonása esetén?

✔egyetemleges jelzálog bejegyzése

Mi a különbség a pótfedezet és a helyettesítő ingatlan (fedezet) között?

✔A helyettesítő ingatlan esetében a megvásárolni kívánt ingatlan helyett kerül bevonásra a hitelügyletbe, az újonnan vásárolt ingatlanunk tehermentes marad. A pótfedezet a rendes fedezet mellett kerül bevonásra, mindkét ingatlanra bejegyzésre kerül a jelzálog.

Mekkora a maximálisan felvehető foint hitelösszeg aránya a felajánlott ingatlanok értékéhez képest, amennyiben 3 ingatlan kerül fedezetként bevonásra?

✔80%

Bevonható-e a jelzáloghitelszerződésbe szerződésbe az ingatlan mellett más típusú biztosíték?

✔Amennyiben az adós által a hitel fedezetéül felajánlott biztosíték nem elegendő, más jellegű biztosíték (pl. óvadék, kezesség)is bevonható.

Milyen típusú biztosítékként szolgálhat jellemzően a garázs?

✔kiegészítő (pót) fedezet

Melyik fogalom meghatározása a következő: „Tulajdonjog ugyanazon a dolgon meghatározott hányadok szerint több személyt is megillethet.”?

✔közös tulajdon

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Közös tulajdon esetén a tulajdonostársak

✔mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Amennyiben az egész közös tulajdonban lévő dolgot megterhelik, ehhez

✔a tulajdonostársak egyhangú határozata szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetében nem valamennyi tulajdonostárssal szemben van végrehajtási jog bejegyezve,

✔árverés csak az adós tulajdoni hányadára tűzhető ki.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetében nem valamennyi tulajdonostárssal szemben van végrehajtási jog bejegyezve, az árverés kitűzéséig

✔az adós tulajdonostársai együttesen kérhetik, hogy az egész ingatlant árverezzék el.

Melyik NEM feltétele az osztatlan közös tulajdonban lévő - de birtoklásban és használatban elkülönült ingatlanrészt alkotó - ingatlan hitelfedezetként való felajánlásának?

✔Vagyonmegosztási szerződés a tulajdonostársak között.

Mely fogalom kerüt az alábbiakban definiálásra? "egy olyan dokumentum, amelyben rendezésre kerülnek az ingatlan használatának, egymás közötti felosztásának kérdései"

✔használati megállapodás

Milyen feltétele(i) vannak a közös tulajdonban lévő épületrészek felújítására felvett hitelnek?

✔Az egész közös tulajdonban lévő dolgot megterheljék, amihez a tulajdontársak egyhangú határozata szükséges.

Jellemzően milyen jog illeti meg az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan tulajdonosát a többi tulajdonostárssal szemben?

✔elővásárlási jog

Honnan tudhatja meg a vevő, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan osztatlan közös tulajdonban áll?

✔A tulajdoni lapon több tulajdonos van, és az ingatlannyilvántartásban szereplő alapterület nagyobb, mint amit a vevő megvásárolna.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A TakarNet rendszerben

✔mindegyik körzeti földhivatal az ország egész területéről szolgáltat tulajdoni lap másolatot.

Melyik állítás igaz? Melyik tulajdonilap-másolat típus tartalmazza az ingatlanra vonatkozó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett fennálló és törölt adatokat?

✔A teljes másolat.

Melyik állításra igaz? Az ingatlanra vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartás kizárólag csak a hatályos bejegyzéseket tartalmazza

✔a szemle másolat.

Melyik fogalom definíciója a következő: „Olyan okirat, amely tartalmazza az ingatlanra vonatkozó, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett fennálló és törölt adatokat, továbbá amelyet hitelesítő záradékkal láttak el, és amelyet a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv fokozott biztonságú elektronikus aláírásával és időbélyegzővel hitelesített.”?

✔E-hiteles teljes tulajdoni lap másolat.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az e-hiteles tulajdoni lap másolat kinyomtatva, papír formátumban

nem minősül hiteles, teljes bizonyító ere dokumentumnak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A TakarNet rendszer szolgáltatásait

✔bárki igénybe veheti, ha rendelkezik az ehhez szükséges technikai feltételekkel és az igénybevétel feltételeit rögzítő szolgáltatási szerződést köt.

A jelzálog-hitelintézet jelzálogjoga és a hozzá kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére, módosítására vagy törlésére irányuló kérelem tárgyában milyen ügyintézési határidővel jár el az ingatlanügyi hatóság?

✔A földhivatal soron kívül, 8 napon belül dönt a kérelemről.

Melyik nem tartozik a TakarNet szolgáltatásai közé?

✔Értékbecslés

Díjköteles-e a TakarNet szolgáltatás?

✔Igen, az adatszolgáltatásért jogszabályban meghatározott díjat kell fizetni, amelyet a felhasználók havi számla alapján egyenlíthetnek ki.

Melyik nem tartozik az új ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény célkitűzései közé?

✔az ingatlan-tulajdonosok személyes adatainak lekérdezése.

Milyen esetben kérhető le személyes adat az új Inytv. alapján?

✔Csak a lekérdező azonosítása és a lekérdezés céljának megjelölése mellett ismerhetők meg

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Óvadék tárgya lehet

✔pénz, értékpapír, fizetésiszámla-követelés, betétszerződésből eredő követelés vagy egyébként jogszabály rendelkezése szerint számlavezetőként erre feljogosított intézmény által vezetett számlán nyilvántartott követelés, továbbá jogszabályban óvadék tárgyaként meghatározott más vagyontárgy.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az óvadék tárgy készpénz, az óvadék alapításához

✔Az arra irányuló szerződés és az óvadék tárgyának a jogosult részére való átadása szükséges (kézizálogjog szabályai irányadók).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kielégítési jog megnyíltakor a jogosult az óvadékkal biztosított követelését

✔az óvadék tárgyából közvetlenül kielégítheti, ha az óvadék tárgya pénz, fizetésiszámla-követelés, tőzsdei vagy egyéb nyilvánosan jegyzett piaci árral rendelkező értékpapír, vagy az adott időpontban az értékpapírban foglalt feltételek szerint a felektől függetlenül meghatározható értékkel rendelkező pénzkövetelést megtestesítő értékpapír.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az óvadék klasszikus tárgya:

✔a pénz és az értékpapír.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az óvadék tárgya okirati értékpapír,

✔az óvadék tárgyát át kell adni a jogosultnak.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha ugyanazt a zálogtárgyat óvadék és jelzálogjog is terheli,

✔az óvadék jogosultját kielégítési elsőbbség illeti meg a jelzálogjog jogosultjával szemben.

Válassza ki a helyes választ az alábbiak közül! A hitelek biztosítékaként az óvadék tárgya lehet

✔állampapír.

Mi az óvadék funkciója?

✔fedezetet biztosít a hitelező jogos követelésére.

Mi az óvadék előnye?

✔az óvadékkal biztosított követelés az óvadék tárgyából közvetlenül kielégíthető

Felhasználhatja-e a bank a nála óvadékként elhelyezett értékpapírt üzleti célból?

✔A felek megállapodhatnak abban, hogy a jogosult az óvadék tárgyát felhasználhatja és rendelkezhet-e vele.

Milyen formában NEM lehet bankszámlapénz óvadék tárgya?

✔hitelbiztoítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel

Igaz-e az alábbi állítás? Óvadék kizárólag pénzkövetelés biztosítására alapítható.

✔Hamis, óvadékkal biztosítható egy szerződésben vállalt magatartás, bérelt dolog épségben való visszaadása, vagy titoktartásra irányuló kötelezettség is.

Elkülönül-e a pénzen átutalás formájában alapított óvadék az óvadék jogosultjának saját vagyonától?

✔Ha a felek nem kívánják, hogy az óvadékul átutalt összeg beolvadjon az óvadéki jogosult saját vagyonába, akkor a zálogkötelezettnek egy elkülönített letéti számla javára kell utalnia az óvadéki összeget.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott követelés biztosítékául szolgáló zálogtárgyból

✔más követeléseket megelőzően kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjog

szerződés vagy törvény alapján keletkezhet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogszerződést

✔írásban kell megkötni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogtárgyból való kielégítés

✔a zálogjogosult választása alapján bírósági végrehajtás útján vagy – a fogyasztóval szemben a törvény szerinti korlátozásokkal - bírósági végrehajtáson kívül történhet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Zálogjog tárgya lehet

✔bármely vagyontárgy.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Jelzálog esetén a zálogtárgy

✔a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult a dolog rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megőrzi.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kizárólag jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani

✔az ingatlanokat.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ingatlanon kívül más dolgon jelzálogjog alapításához

✔a zálogszerződés írásba foglalása, és a zálogjog megfelelő nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha ingatlanon alapítanak jelzálogjogot, az alapításhoz

✔az erre irányuló szerződésen kívül a jelzálogjognak az ingatlan nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kézizálogjog létrejöttéhez

✔az erre irányuló zálogszerződésen felül a zálogtárgy átadása is szükséges.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A kézizálog jogosultja a zálogtárgyat

✔köteles épségben megőrizni, de külön szerződéses rendelkezés hiányában nem használhatja és nem hasznosíthatja, természetes hasznait azonban jogosult és köteles is szedni.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül a zálogjogról? A körülírással meghatározott zálogtárgyak feletti jelzálogjog alapításához

✔a zálogjognak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által (MOKK) vezetett nyilvántartásba bejegyzése szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A zálogjogosult kielégítési joga

✔a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válásakor, a teljesítés elmulasztása esetén nyílik meg.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A fizetésiszámla-követelést terhelő jelzálogjog érvényesítése bírósági végrehajtás útján történhet.

Mi jellemzi a keretbiztosítéki zálogjogot?

✔Nincs összegszerűen előre meghatározott követelés, hanem a jelzálogjog mindazon követeléseket biztosítja a meghatározott legmagasabb összeg erejéig, amelyek az alapul szolgáló jogviszonyban a jogosult számára időről időre keletkeznek.

Mi a zálogjog tartalma hitelezői oldalról?

✔kielégítési elsőbbség

Elválhat-e időben egymástól a zálogjog alapítása és a zálogtárgy létrejötte?

✔Igen, pl. jövőbeni ingatlant (pl. felépítményt) terhelő jelzálogjog esetén.

Az alábbiak közül melyiken alapítható zálogjog?

✔esedékessé vált (lejárt) követelés
Ha a zálogtárgy értékének lényeges csökkenésétől lehet tartani.....
✔a tulajdonos más megfelelő biztosíték felajánlása mellett a zálogtárgy visszaadását kérheti.

Mire terjed ki az egyetemleges zálogjog kielégítési joga?

✔Csak annyi zálogtárgyra terjed ki, amennyi a biztosított követelés kielégítéséhez szükséges.

Mi a vagyont terhelő zálogjog tárgya?

✔a zálogkötelezett mindenkori teljes vagyona

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről?

✔A felek a kezességi szerződésben kizárhatják a sortartási kifogás jogát, azaz a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít,

✔maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A sortartásos kezesség esetén a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg

✔a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. Ez a szabály a kötelezett és a kezesek együttes perlését nem gátolja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? Ha ugyanazért a kötelezettségért többen vállalnak kezességet, a kezesek

✔egyetemlegesen állnak helyt a jogosulttal szemben.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezes kötelezettsége nem válhat terhesebbé, mint amilyen az elvállaláskor volt,

✔kiterjed a kötelezett szerződésszegésének jogkövetkezményeire és a kezesség elvállalása után esedékessé váló mellékkövetelésre is.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? Ha a kezes a jogosultat kielégíti,

✔megtérítési igénye keletkezik a kötelezettel szemben.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezességi szerződés érvényességi feltétele, hogy

✔a kezességet írásban vállalják.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezes a kötelezett ellen folytatott per és végrehajtás költségeiért

✔akkor felel, ha a keresetindítás előtt a jogosult a teljesítésre eredménytelenül szólította fel.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A jogszabály szerint ún. készfizető kezesség jön létre, ha

✔a) a követelés kötelezettől való behajtása a kötelezett lakóhelyének, szokásos tartózkodási helyének, telephelyének vagy székhelyének megváltozása következtében lényegesen megnehezült; b) a jogosult a kötelezettel szembeni egyéb követelése behajtása végett végrehajtást vezetett a kötelezett vagyonára és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést; vagy c) a kötelezett csődeljárásban fizetési haladékot kapott vagy ellene felszámolás indult.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a kezességről? A kezesi szerződés alapján

✔- amennyiben a kötelezett nem teljesít -, a kezes köteles a kötelezett helyett a jogosultnak teljesíteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ugyanazért a kötelezettségért egyidejűleg

✔többen is vállalhatnak kezességet.

Melyik állítás igaz a kezességről az alábbiak közül?

✔Fogyasztó által vállalt kezesség esetén a jogosult köteles a fogyasztót a kezességi szerződés létrejöttét megelőzően tájékoztatni a kezes jogairól és kötelezettségeiről és a kötelezett helyzetéből vagy a kötelezettség természetéből fakadó, a hitelező előtt ismert különleges kockázatokról.

Melyik állítás igaz a kezességről az alábbiak közül?

✔Egy kötelezettséget több kezes is biztosíthat.

Melyik állítás igaz a kezesség és a garancia összevetéséről az alábbiak közül?

✔A kezes kötelezettsége - szemben a garantőr kötelezettségével - járulékos.

Melyik jellemző a határozatlan időre megkötött kezességre?

✔három hónapos felmondási idővel szüntethető meg a kezességi szerződés

Milyen biztosítéknak minősül a cég tulajdonosa által vállalt kezesség a vállalkozás hitele tekintetében?

✔tulajdonosi kezesség

Mely esetben alkalmazható a fogyasztói kezesség?

✔ha a kezes a természetes személy kötelezett közeli hozzátartozója

Kitől kérheti a jogosult a teljesítést, ha a kezességet egyidejűleg többen (vagy egymásra tekintettel) vállalták el?

✔Mindkét válasz igaz.

Mely esetben láthatók a kezes adatai a KHR-ben?

✔A kezes adatai nem szerepelnek a KHR-ben.

Melyik az a személy, akit per esetén a főkötelezettel együtt marasztal el a bíróság?

✔készfizető kezes

Felelős-e a kezes a perköltség és végrehajtási költség megfizetéséért?

✔csak akkor felel a per- és végrehajtási költségért, ha a jogosult őt a kereset, illetve a végrehajtás megindítása előtt felszólította a teljesítésre

Hogyan definiálhatjuk a kezesség fogalmát?

✔A kezes kötelezettségvállalása a jogosulttal szemben arra, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, úgy maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni.

Válassza ki az alábbiak közül a kezességre vonatkozó helyes állítást!

✔A kezes kötelezettsége ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért a kezességet vállalta.

Az alábbiak közül milyen formában valósulhat meg a kezességvállalás?

✔Egyszerű kezesség és készfizető kezesség formájában.

Mit jelent az egyszerű kezesség az alábbiak közül?

✔A tartozás behajtását először az adóstól kell megkísérelni, eredménytelenség esetén lehet csak fordulni a kezeshez (sortartás).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A jogszabályi állami kezesség

✔törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kiadása nélkül létrejön.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi állami kezesség, állami garancia

✔olyan kötelezettségvállalás, melyet a Kormány egyedi határozatában, vagy törvényben foglalt felhatalmazás alapján az államháztartásért felelős miniszter vállalhat.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az egyedi vagy a jogszabályi állami kezesség alapján a központi költségvetés kifizetést teljesít,

✔az állam által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének az állammal szembeni tartozásává válik, és azt – törvény eltérő rendelkezése hiányában – adók módjára behajtandó köztartozásként kell behajtani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi és jogszabályi állami kezesség alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg, mint állammal szembeni tartozás,

✔adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az állami kezesség

✔lehet jogszabályi és egyedi.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az egyedi állami kezesség esetén

✔– törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kezességvállalási, illetve garanciavállalási díjat az államháztartásért felelős miniszter állapítja meg.
Létrehozatala szempontjából tekintve az állami kezesség lehet
✔egyedi állami kezesség és jogszabályon alapuló állami kezesség.

Mely esetben vállal a magyar állam kezességet az adós tartozása kapcsán?

✔Amennyiben a hitel, a kölcsön vagy a kötvény visszafizetésére kötelezett nem áll csőd -, felszámolás vagy végelszámolás alatt.
Az állam készfizető kezességvállalásával fedezett hitelek esetében az állami készfizető kezességvállalás arányát....
✔...a hitelszerződésben rögzíteni kell.

Mire terjed ki a hitelgarancia?

✔Általában a felvett hitel tőkeösszegére vonatkozik, azonban a kezességvállalás nemcsak a tőkére, hanem a fizetendő kamatra is kiterjedhet.

Ki jogosult az állami kezességvállaláshoz kapcsolódó jognyilatkozatok megtételére?

✔Az államháztartásért felelős miniszter jogosult.

Fennmarad-e az állam készfizető kezességvállalása egy esetleges fizetési könnyítés jóváhagyását követően?

✔Igen, a hiteladósság változatlan arányában.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződés kedvezményezettje az általános szabályok szerint

✔a szerződésben megnevezett személy, vagy a bemutatásra szóló kötvény birtokosa, illetve ilyen személyek hiányában vagy ha a kedvezményezett megnevezése nem volt érvényes a biztosítási esemény időpontjában, a biztosított vagy örököse.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződésben a biztosított szerződő fél

✔az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a biztosítási esemény bekövetkezéséig bármikor megnevezhet más kedvezményezettet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az életbiztosítási szerződés megkötéséhez és módosításához - ha a szerződést nem a biztosított köti meg -,

✔a biztosított hozzájárulása szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha az életbiztosítás bármely okból a biztosítási összeg kifizetése nélkül szűnik meg,

✔a biztosító köteles a szerződésben meghatározott visszavásárlási összeget kifizetni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén a biztosító a biztosítási díjat

✔az első évben bírósági úton érvényesítheti; ezt követően csak akkor élhet e jogával, ha abban az évben a biztosított a díjfizetést már megkezdte, vagy a díjfizetésre halasztásban állapodtak meg.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén, ha a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása miatt vesztette életét,

✔a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól mentesül, a visszavásárlási összeg az örököst illeti meg, de a kedvezményezett abból nem részesülhet.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén, ha a kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezte előtt meghal vagy jogutós nélkül megszűnik,

✔a kedvezményezett kijelölése hatályát veszti.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a szerződésbe bármikor beléphet,

✔a biztosító hozzájárulása nem szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított kötötte,

✔a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosító a biztosítási szerződés megkötése után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményről, vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik,

✔a biztosító a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Ha a biztosítási esemény a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt bekövetkezik,

✔a szerződés, illetőleg annak megfelelő része megszűnik.

Melyik állítás igaz az életbiztosításról az alábbiak közül? Életbiztosítás esetén

✔a szerződő fél a biztosítóhoz címzett írásbeli nyilatkozattal kedvezményezettet jelölhet ki.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A balesetbiztosítási és az egészségbiztosítási szerződés ugyanúgy kárbiztosítási szerződésnek minősül, mint a felelősségbiztosítási szerződés.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Kárbiztosítás esetén a biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.

Kikötheti-e a pénzügyi intézmény, hogy mely szolgáltatónál kösse meg az adós a hitelfedezeti biztosítást?

✔Amennyiben az ügyfél által választott biztosítás a hitelező által ajánlott biztosítással legalább egyenértékű a biztosítás összegét és a fedezet körét figyelembe véve, úgy nem kötheti ki.

Miben különbözik a hitelfedezeti életbiztosítás a hitelbiztosítástól?

✔A hitelfedezeti életbiztosítás egy hitel- vagy kölcsönszerződéshez kapcsolódik. Amennyiben az adós személyéhez kötődő, az életbiztosítási szerződésben biztosítási eseményként rögzített okokból nem tudja tovább fizetni törlesztőrészleteit, akkor ezek törlesztése a hitelfedezeti életbiztosítási szerződésben meghatározottak szerint a biztosító által történik. A hitelbiztosítás a kereskedelemmel kapcsolatos fogalom: akkor segít, ha az árucikkekért a vevő nem, vagy csak késedelmesen tud fizetni.

Mikor köthető meg a hitelfedezeti életbiztosítás?

✔Mindkét válasz igaz.

Az alábbiak közül melyik esetben NEM mentesül a biztosító a biztosítási összeg kifizetése alól?

✔a biztosított öngyilkosságot követ el 4 év után
Ha a biztosítási esemény a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt bekövetkezik...
✔a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.

Jellemzően melyik biztosítási típusba sorolhatók a hitelfedezeti életbiztosítások?

✔kockázati életbiztosítás
Kárbiztosítási szerződést
✔az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt vagy aki a szerződést az érdekelt személy javára köti meg.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén a biztosítási összeg

nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy értékét.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosított vagyontárgy értékét a biztosítási összeg meghaladja,

✔a biztosított érdek értékét meghaladó részben a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis, és a díjat ennek megfelelően le kell szállítani.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A határozatlan időre kötött kárbiztosítási szerződést

✔a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosítási esemény bekövetkezik,

✔a biztosító a szerződésben a teljesítés előkészítéséhez szükséges időre tekintettel megállapított határidőn belül köteles szolgáltatását teljesíteni.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén a biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha

✔bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással a szerződő fél vagy a biztosított; a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzletvezetésre jogosult tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk; vagy a biztosított jogi személynek az általános szerződési feltételben meghatározott vezető beosztású tisztségviselője vagy a biztosított vagyontárgy kezelésére jogosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja okozta.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosító a kárt megtérítette

✔a biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Kárbiztosítási szerződés esetén, ha a biztosított vagyontárgy azt követően megkerül, hogy a biztosító a kárt megtérítette,

✔a biztosított a vagyontárgyra igényt tarthat, de ebben az esetben a biztosító által teljesített szolgáltatást köteles visszatéríteni.

A kártérítés felső értékhatára a biztosítási összeg. Mit tekinthetünk a kártérítés 'alsó' korlátjának?

✔az önrészesedés kikötése, ha tartalmazza a szerződés

Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "kár előtti állapot helyreállításához megállapított érték"

✔helyreállítási érték

Az alábbiak közül melyik NEM az önrész kikötésének célja?

✔a gazdaságosan javítható károk helyreállítása
Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt olyan arányban köteles megtéríteni.....
✔ahogy a biztosítási összeg a biztosított érdek értékéhez aránylik.

Mi történik, ha a szerződő fél a biztosítási időszakban nem él a fedezetfeltöltés jogával?

✔A szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.

Kihez fordulhat a károsult, ha ugyanaz a vagyontárgy - egymástól függetlenül - több biztosítónál is biztosítva van?

✔A biztosított szabadon választhat a biztosítók között (jogosult az igényét egyhez vagy többhöz bejelenteni).

Mihez igazodik a biztosító szolgáltatási kötelezettsége, ha a tényleges kár összege a biztosítási összeget meghaladja?

✔a biztosítás összegéhez

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levélben a fizető fél számlatulajdonos

✔a pénzforgalmi szolgáltatójánál bejelentett módon engedélyezi a kedvezményezett számára beszedési megbízás benyújtását.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél kötelező tartalmi eleme

✔a felhatalmazás lejárati ideje.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél kötelező tartalmi eleme

✔a fizető fél megnevezése és a felhatalmazással érintett fizetési számlájának pénzforgalmi jelzőszáma.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A felhatalmazó levél lehetséges, de nem kötelező tartalmi eleme

✔a teljesítés felső értékhatára.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A felhatalmazáson alapuló beszedési megbízást a szolgáltató addig teljesíti,

✔amíg az erre vonatkozó felhatalmazást a fizető fél írásban vissza nem vonja.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? A felhatalmazáson alapuló beszedés esetén a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója

✔a felhatalmazó levél lejáratát megelőzően is felmondhatja a keretszerződést.

Az alábbiak közül melyik a felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás kezdeményezésének előfeltétele?

✔a kötelezett meghatalmazása, amit a számlavezető bankjánál benyújt
Azokban a beszedési típusokban, ahol a kötelezett oldaláról a teljesítéshez felhatalmazó levél szükséges, a kötelezett részéről ......
✔a felhatalmazó levél aláírása a felhatalmazó levélen alapuló egyes beszedések jóváhagyásának is minősül.

Visszavonhatja-e a kötelezett a felhatalmazó levélen alapuló megbízást?

✔Igen, de legkésőbb a beszedés beérkezte előtti munkanapon vonható vissza, kivéve, ha a felhatalmazó levélben foglaltak szerint azt csak a jogosult teheti meg.

Mi történik, ha a fizető fél vagy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója felmondja a keretszerződést?

✔A fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a felhatalmazó levél alapján legkésőbb a keretszerződés megszűnésének napján teljesít felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízást.

Van-e lehetőség a felhatalmazó levélen alapuló beszedés teljesítésekor a hitelkeret terhére történő teljesítésnek?

✔Igen, egyedi elbírálás alapján.

Melyik válasz a helyes az alábbiak közül?

✔Faktoring szerződés alapján, ha az engedményezett követelés esedékességekor a kötelezett nem teljesít, az adós a kapott összeg visszafizetésére és kamat fizetésére, a faktor a követelés visszaengedményezésére köteles.

Melyik állítás az igaz az alábbiak közül? Az engedményezés tárgya

✔csak az engedményezéskor már létező jogviszonyból származó, és nem személyhez kötött követelés lehet.

Melyik fogalom definíciója a következő: „ A hitelintézet által nyújtott, pénzben folyósított kölcsön.”?

✔Bankkölcsön.
A pénzügyi intézmények a hiteleikhez a tárgyi biztosítékok mellett - kiegészítő biztosítékként - gyakran alkalmazzák a(z)
✔engedményezést.

Milyen felelősséget vállal az engedményező az engedményessel szemben?

✔kezesként felel a kötelezett teljesítéséért, az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig

Milyen követelés lehet például az engedményezés tárgya?

✔kölcsönszerződés alapján fennálló pénzkövetelés

Kinek teljesít a kötelezett az engedményezés során?

✔A kötelezett mindaddig az engedményezőnek köteles teljesíteni, amíg nem kap teljesítési utasítást.

Milyen célra lehet felhasználni a lakáscélú hiteleket az alábbiak közül?

✔Kizárólag jogszabályban meghatározott célokra, így pl. lakóingatlan vásárlására, építésére, cseréjére, bővítésére, felújítására, korszerűsítésére , illetve az e célokra nyújtott jelzáloghitel kiváltására.

Igénybe vehető-e állami kamattámogatás lakáscélú hitelre?

✔Igen, ha a hiteligénylő az államilag támogatott hitel kritériumainak megfelel.

Mi a különbség a kamatváltoztatási és a kamatfelár-változtatási mutató között?

✔A kamatfelár-változtatási mutató a referencia kamatlábhoz kötött kamatozású hiteleknél, míg a kamatváltoztatási mutató a kamatperiódusokban rögzített kamatozású hitelek esetében használható.

Létezik-e 15 éves kamatváltoztatási mutató?

✔Igen, a 3, 5 és 10 éves kamatváltoztatási mutató mellett 15 éves is létezik.

A lakáscélú hitelszerződés alapján folyósított hitel összegét kiegészíthetik közvetlen támogatások?

✔Igen, ilyen támogatás például a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK).

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A lakáscélú hitelek jellemző biztosítéka

✔az ingatlanra alapított jelzálogjog.

Jelölje meg az alábbiak közül a helyes állítást! A lakáscélú hitel összegének nagysága függ

✔a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékétől.

Mit jelent a lakáscélú hiteleknél a hitelbiztosítéki érték?

✔A fedezetként szolgáló ingatlan óvatos becslés alapján meghatározott értéke, amely megállapítása során a hitelező által folyósított kölcsönök hosszú lejáratából származó sajátos kockázatok, valamint az ingatlannak kizárólag azon tulajdonságai és hozamai kerülnek figyelembevételre, amelyek várhatóan a jövőben bármely tulajdonost megilletnek.

Van-e lehetőség ma Magyarországon lakossági deviza-jelzáloghitel igénylésére?

✔Igen, de csak jogszabályban meghatározott, szigorú feltételek mellett.

Melyik állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel esetében?

✔Magyarország területén lévő, lakhatási célú ingatlan építésére, vásárlására, és lakáscélú kölcsön kiváltására is igényelhető hiteltípus.

Válassza ki, hogy az alábbiak közül ki veheti igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK)!

✔A hontalan, ha a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben foglaltak alapján ilyen jogállásúnak ismerték el.

Válassza ki a lakás bővítésére igényelt családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A falusi CSOK esetében a használt lakás bővítésén kívül igényelhető korszerűsítésre is.

Az alábbiak közül melyik nem tartozik a jelzáloghitelek közé?

✔Áruhitel

Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "Olyan lakáscélú hitelek, amelyekhez nem kapcsolódik állami támogatás, illetve a hitelt nyújtó a saját feltételei szerint biztosítja a hitelterméket ügyfelei számára"

✔Piaci kamatozású lakáshitelek
Az ingatlan hitelbiztosítéki értéke azonos a forgalmi értékkel.
✔Az állítás hamis. A hitelbiztosítéki érték jellemzően csak a forgalmi értéknek 70-90%-a, bankonként változó.
A lakáscélú hitelek igénylése során az ügyfelek....támogatást vehetnek igénybe.
✔....többféle...

Milyen hatással van a változó kamatozású hitelek esetében a kamatfelár csökkenése a teljes futamidő alatt visszafizetendő összegre? (minden egyéb tényező változatlansága mellett)

✔Mind a havi törlesztés, mind a teljes visszafizetendő összeg a kamatfelár csökkenése miatt mérséklődne.

Melyik MNB által közzétett mutatószám mutatja meg, hogy a fix kamatozású hitel kamata milyen feltételek mellett módosulhat?

✔kamatváltoztatási mutató

Melyik kritérium feltétele a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítés megszerzésének?

✔A kamatperiódus hossza 5, 10, 15 év lehet, vagy a futamidő végéig tartó kamatrögzítés alkalmazása elvárt.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A szabad felhasználású hitelek

✔lehetnek forint vagy deviza alapúak, de ez utóbbiak igénybevétele ma már erősen korlátozott.

Igényelhető állami támogatás a jelenlegi hazai szabályozás szerint a szabad felhasználású hitelekhez?

✔Csak speciális esetben, ilyen például a babaváró kölcsön.

Szabad felhasználású jelzáloghiteleknél mi szolgál általában biztosítékul az alábbiak közül?

✔Ingatlanon alapított jelzálogjog .

Igényelhető szabad felhasználású hitel hitelkiváltás esetén is?

✔Igen.

A szabad felhasználású hitel igénylőjének életkorát illetően léteznek-e jogszabályi korlátozások?

✔Általában a minimális életkort határozzák meg, de a hitelintézetek belső szabályozóikban felső korhatárt is megszabhatnak.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A szabad felhasználású hitel

✔folyósítása jellemzően egy összegben történik.

Szabad felhasználású jelzáloghitel igénylése esetén szükséges-e minden esetben önrész (a hiteligénylő részéről)?

✔Nem.

Szabad felhasználású hitel esetén a hitelbiztosítékként szolgáló ingatlan teljes értékére felvehető hitel?

✔Nem, a hitelösszeg nem lehet nagyobb a hitelfedezetként felajánlott ingatlan forgalmi értékének meghatározott százalékánál.

Válassza ki az alábbiak közül a hamis állítást!

✔A szabad felhasználású hiteltípus jellemzően olcsóbb, mint az ingatlancélú hitel, azaz alacsonyabb a kamat és a THM.

Válassza ki az alábbiak közül a mondat helyes befejezését! A felvehető szabad felhasználású jelzáloghitel igénylésekor

✔a bankok nem nyújthatnak kizárólag ingatlanfedezetre hitelt, hanem a jövedelmet is vizsgálniuk kell.
A szabad felhasználású jelzáloghitel...
✔vegyes finanszírozású hitel.

Mi a szabadfelhasználású jelzáloghitel esetében a hitelösszeg korlátja?

✔nincs jogszabályi korlát
A lakáscélú hitelek kamata....mint a szabad felhasználású hitelek kamata.
✔kedvezőbb

Felhasználható-e ingatlan vásárlására a szabad felhasználású jelzáloghitel?

✔Igen, akár olyan ingatlan is megvásárolható belőle, amelyet egyébként lakáscélú hitellel nem lehetne megfinanszírozni.

Miben hasonlít egymáshoz a szabadfelhasználású jelzáloghitel és a személyi kölcsön?

✔mindkét hitel összege szabadon, előre megjelölt hitelcél nélkül elkölthető

Alapvetően mitől függ a szabadfelhasználású jelzáloghitel maximálisan felvehető összege?

✔A hiteligénylő igazolt jövedelme nagyságától és a fedezetként bevont ingatlan becsült forgalmi értékétől

A személyi hitel mely formái terjedtek el napjainkban?

✔Mind a kezes és kézizálogjog, mind a jelzálogjog fedezete melletti személyi hitelek ismertek; azonban a személyi hitel napjainkban a legtöbb banknál ingatlanfedezet és kezes bevonása nélkül igényelhető.

Az alábbi állítások közül melyik igaz jellemzően a személyi hitelekre?

✔A hitelképességet minden esetben vizsgálni kell.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A személyi kölcsönöknél a hitelcél nem kötött.

Általában melyek a személyi hitel igénylésének feltételei az alábbiak közül?

✔A hiteligénylő igazolható számlamúlttal rendelkezik, és nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív listáján.

Az alábbi állítások közül válassza ki a személyi hitelekkel kapcsolatos igaz állítást!

✔A folyósított összeget a hitelfelvevő kapja a hitelszámlára, aminek elköltése nincs célhoz kötve.

A hitelintézet preferálhat-e egy bizonyos célt személyi hitel nyújtásakor?

✔Nem tiltja semmi, hogy a hitelintézet üzletpolitikai döntése alapján bizonyos célokat preferáljon akár kedvezményes hitelkondíciók biztosításával, de ez nem szükségszerű.

Amennyiben a személyi hitel fedezete kezesség, a bank kinek a pénzügyi helyzetét vizsgálja a hitel jóváhagyása előtt?

✔A hiteligénylő és a kezes pénzügyi helyzetét is.

Az adósságrendező hitelek a hitelek mely csoportjába tartoznak?

✔Jellemzően jelzálogjoggal fedezett hitelek.

Mire szolgál az adósságrendező hitel?

✔Arra, hogy az ügyfél több meglévő tartozását előtörlessze, és ezeket kiváltandó egyetlen (adott esetben nagyobb összegű) hitelt vegyen fel.

Az adósságrendező hitelekhez minden esetben társul-e jelzálogjog fedezet?

✔Az adósságrendező hitelek az esetek nagy többségében a jelzálogjog hitelek kategóriájába tartoznak, azonban létezik adósságrendezésre felvehető személyi kölcsön is, amely esetében nincs szükség jelzálogjog fedezetre.

Az adósságrendező hitel igénylése esetén igényelhet-e nagyobb összeget a hiteligénylő, mint a meglévő korábbi tartozások összege?

✔Igen, a hitelintézetek nem zárják ki ezt a lehetőséget, de a hiteligénylő csak a hitelképességének megfelelően kaphat nagyobb összeget a meglévő korábbi tartozásainak összértékénél.

Az ügyfél számára miért kínálhat vonzó megoldást az adósságrendező hitel?

✔Azért, mert a havi törlesztőrészlet csökken, amit a bankok jellemzően hosszabb futamidővel (illetve esetlegesen kedvezőbb árazási kondíciókkal) érnek el.

Az adósságrendező hitel többféle tartozás kiváltására is lehetőséget nyújt?

✔Igen, például jelzáloghitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, áruvásárlási hitel, önkormányzati és munkáltatói kölcsön stb.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül! Személyi kölcsön esetén a folyósítás módja, hogy

✔a bank átutalja az igénylőnek a kölcsönt, mellyel az igénylő szabadon rendelkezhet.

Adósságrendező hitel igénylésekor a bank mely hiteleken vizsgálja az igénylő hitelmúltját?

✔Az összes kiváltandó hitelen. A bank csak olyan ügyfél adósságrendező szándékát fogadja el, ahol a korábbi hiteleken tanúsított fizetési magatartást megfelelőnek tartja.
A személyi hitelek igénylésnek nem feltétele...
✔az ingatlan fedezet.
A személyi hitelekre nem vonatkoznak az adósságfék szabályai.
✔Az állítás hamis, a személyi hitelek elbírálása során is minden esetben be kell tartani a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Nyugdíjas vehet fel személyi hitelt?

✔Igen, bár néhány bank 70 -72 évben határozza meg a hitelfelvétel felső korhatárát.

Előtörleszthető-e a személyi kölcsön?

✔A fogyasztó minden esetben élhet a hitel részleges vagy teljes előtörlesztésével.

Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? "olyan kis összegű személyi hitel jellegű termékek, rövid futamidővel, amelyeket jellemzően egy-egy hirtelen felmerülő probléma miatt, likviditás kezelésére vesznek fel."

✔gyorskölcsön

Melyik tartozik a gyorskölcsön potenciális veszéleyei közé?

✔Az ügyfél adósságspirálba kerülhet.

Melyik állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel kapcsán felszámítható folyósítási díj mértékét illetően?

✔Mindkét állítás igaz a Minősített Fogyasztóbarát személyi hitelek esetében.

A személyi hitel a fedezetlen hitelek kategóriájába sorolható-e?

✔Igen.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelkártya által nyújtott hitelkeret összege csak a hitelkártya-szerződésben megjelölt célra használható fel.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelkártya felhasználható mind hitelkártyás vásárlást elfogadó kereskedelmi elfogadóhelyeknél fizetésre, mind ATM-ből való készpénzfelvételre.

Jellemzően milyen jövedelmi elvárást szükséges teljesíteni a hitelkártya igénylés során?

✔A kártyaigénylő rendszeres, havi, nettó jövedelme érje el a bank által megjelölt minimumot.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A hitelkártya által nyújtott hitelkeret

✔megújuló jellegű.

Hitelkártyák esetében mit értünk minimum fizetendő összegen az alábbiak közül?

✔Az elszámolási napot követően az adós a fennálló tartozásának legalább a hitelintézet által minimálisan meghatározott részét köteles törleszteni.

A hitelkártya által lehívott kölcsönt terheli kamat?

✔Igen, amennyiben a türelmi időszak alatt az adós a felhasznált hitelkeret összegét nem, vagy csak részben fizeti vissza, vagy amennyiben azt készpénzben vette igénybe.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelkártya birtokosa által ATM-ből felvett készpénzösszeg nem haladhatja meg a hitelkeret egy, a hitelintézet által szerződésben fixen meghatározott százalékát.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelkártya kamata általában a személyi hitelek kamatához viszonyítva lényegesebben magasabb, és az éves kártyadíj sem elhanyagolható.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A hitelkártyával lehet készpénzt felvenni, melynek díja általában magas.

Hitelkártyájához kapcsolódóan a kártyabirtokosnak milyen állandó díjat kell fizetnie?

✔A hitelkártyához tartozó állandó díjtétel a kártya éves díja, de emellett lehetnek egyéb állandó díjtételek is.

Milyen következménnyel jár, ha a kártyabirtokos csak a hitelkeretből felhasznált összeg bank által meghatározott minimum összegét fizeti vissza a türelmi időszak alatt?

✔A szolgáltató kamatot számít fel a felhasznált összegre.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔Elveszett, illetve ellopott hitelkártya esetén a banknak történt bejelentést megelőzően bekövetkezett kár a hitelkártya tulajdonosát szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása esetén korlátlan mértékben terheli.

Mit jelent a rulírozó hitel?

✔Megújuló hitelt.

Melyik hiteltermék definíciója a következő: „A bank a hitelkerethez a világ bármely pontján használható dombornyomott kártyát biztosít, mellyel belföldön és külföldön díjmentesen lehet vásárolni.”?

✔Hitelkártya.

Engedélyezett-e a részleges fizetés a hitelkártya tartozás visszafizetésekor?

✔Igen, a számlatulajdonos dönti el, hogy a teljes összeget visszafizeti a határidőn belül vagy annak csak egy részét.

Milyen egyéb díj nem számolható fel a hitelkártya birtokos felé az éves kártyadíjon felül?

✔késedelmi kamat a türelmi időszakban megfizetett tartozás összege után

Hogyan tájékoztatják a hitelkártya birtokosát a fennálló tartozásáról?

✔A fennálló tartozás részleteiről számlakivonat készül minden hónap azonos napján, az elszámolási napon (általában a hó utol napja).

Miben rejlik a hitelkártyák rugalmassága?

✔Mindkét állítás igaz a hitelkártyákra.

Mit jelent a cashback szolgáltatás a hitelkártyák esetében?

✔A kártyával fizetett vásárlások egy része visszatérítésre kerül és jóváíródik az ügyfél számláján (kb. 1-3%).

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔Áruhitel igénylése esetén az igénylő nem pénzösszeget, hanem a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást kapja kézhez.

Az alábbiak közül melyik árucikkekre nem alkalmas az áruhitellel történő finanszírozás?

✔Élelmiszerekre.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔Áruhitel esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Áruhitel felvétele esetén az adóst akkor is megilleti a hitelszerződéstől indokolás nélkül való elállás joga, ha

✔a törvényben meghatározott, a hitelszerződést megelőzően nyújtandó tájékoztatást a szerződéskötést követően kapja kézhez, a tájékoztatás kézhezvételtől számított 14 napon belül.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Az áruhitel felvételéhez ...

✔a hitelező döntése alapján szükség lehet önerőre.

Ki vehet igénybe fogyasztási hitelt az alábbiak közül?

✔Természetes személyek.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A fogyasztási hitel igénylője a

✔szerződéskötést követő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, ha a hitel folyósítására még nem került sor.

Válassza ki az alábbiak közül az áruhitelre igaz állítást!

✔Az áruhitel esetében a hitelező az adós pénzügyi lehetőségeit, fizetőképességét és egyéb vagyoni feltételeit megismerve nem köt ki biztosítékot, ezért általában a hitel igénylésének feltétele a jövedelemigazolás benyújtása és az igénylő hitelmúltjának lekérdezése a Központi Hitelinformációs Rendszerből (KHR).

Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! Az áruhitel előnyei közé tartozik, hogy

✔kezes és adóstárs nélkül vehető igénybe.

Milyen időtávra szól az áruhitel?

✔Az áruvásárlási hitel rövid vagy középlejáratú fogyasztási hitel.

Melyik állítás nem igaz az áruhitelre?

✔Önerőre minden esetben szükség van.

Igényelhető-e online az áruhitel?

✔Igen, egyes esetekben online is indítható a hiteligénylés.

Lehetséges-e az áruhitel előtörlesztése?

✔Igen, de a hitelező jogosult az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére, előtörlesztési díj felszámítására a jogszabályban meghatározott korlátokkal.

Milyen módon igényelhető az áruhitel?

✔jellemzően a termék megvásárlásának vagy a szolgáltatás igénybevételének helyszínén igényelhető
A szabad felhasználású hitelek összege általában ...... mint az áruhitelként igényelt összeg.
✔magasabb

Milyen célra szolgál a folyószámlahitel az alábbiak közül?

✔Átmeneti finanszírozási lehetőséget nyújt.

A folyószámlahitel megújuló jellegű hitel-e?

✔Igen, mivel az ügyfél a folyószámlahitel törlesztése után a hitelkeretet újra felhasználhatja.

A hitelintézetek kötnek-e ki külön biztosítékot a folyószámlahitel törlesztésére?

✔Nem, mivel a kölcsön jóváhagyásának alapja az ügyfél havi rendszeres terhelhető jövedelme.

Felülvizsgálhatja-e rendszeres időközönként a hitelintézet az adós hitelképességét?

✔Igen.

A folyószámlahitel a lejárata után meghosszabbítható-e?

✔Igen, egyes bankoknál automatikusan, egyes bankoknál felülbírálatot követően.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A folyószámlahitel szabadon, hitelcél megjelölése nélkül, tetszés szerinti ütemezésben felhasználható.

Az igénybe vett folyószámlahitel törlesztése hogyan történhet az alábbiak közül?

✔A visszafizetés a számlára érkező jóváírások folyamatos felhasználásával történik.

A folyószámla-hitelkeret a lejárati időn belül többször is felhasználható?

✔Igen, abban az esetben, ha időközben beérkező jóváírásokkal újratöltődik a hitelkeret.

Az alábbiak közül melyik feltétel nem tartozik a folyószámlahitel igénylés általános feltételei közé?

✔Az igénylőnek saját tulajdonú lakóingatlannal kell rendelkeznie.

Milyen hosszú a folyószámlahitelek általános futamideje?

✔Általában egy év vagy azt meghaladó.

A bank folyószámlahitel igénylése esetén végez-e hitelbírálatot?

✔Igen.

Mit jelent az, hogy a folyószámlahitel megújuló jellegű (rulírozó)?

✔Azt, hogy az ügyfél számláját a hitelkeret erejéig terhelheti, a számlájára érkező befizetések, jóváírások összege a hitelkeret feltöltésére fordítódik, amit újra felhasználhat az ügyfél.

Mi a folyószámlahitel igényelhető hitelösszegének egyik alapja?

✔Az ügyfél havi, rendszeres, terhelhető jövedelme.

Miként történhet a folyószámlahitel visszafizetése?

✔A folyószámlahitel visszafizetése automatikusan történik. A számlára érkező jóváírásokat a bank azonnal a fennálló hiteltartozás törlesztésére fordítja, függetlenül attól, hogy e jóváírás a számlára történő átutalással vagy készpénzbefizetéssel valósult meg.

Mi az alapvető különbség a folyószámlahitel és a hitelkártya között?

✔A folyószámlahitelkeret 'automatikusan' visszatöltődik, amikor a hitelfelvevő számlájára jóváírás érkezik, míg a hitelkártya esetén a kártyabirtokosnak kell a törlesztésről rendelkeznie.

Mi a hitelbírálat alapja a folyószámlahitelkeretek megállapítása során?

✔az ügyfél jövedelme

Hogyan igényelhető a folyószámlahitelkeret?

✔személyesen a bankfiókban vagy internetbankon keresztül
A folyószámlahitelek esetében a THM....
✔maximális mértéke a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértéke.

Szükséges-e fedezetet biztosítani a folyószámlahitel igénylés során?

✔A hitelkeret jóváhagyásának alapja az ügyfél havi rendszeres terhelhető jövedelme, a hitelintézetek külön biztosítékot nem kötnek ki.

Mennyi ideig tart a folyószámlahitelkeret?

✔A hitelkeret lejárata általában egy év, de a szerződés szerinti teljesítés esetén a keret felülvizsgálatot követően meghosszabbítható.

Mekkora a kölcsön összege a folyószámlahitelkeret esetében?

✔A hitelkeret összegét egyedileg határozza meg a bank, jellemzően a hitelfelvevő jövedelmi helyzete alapján.

Válassza ki a diákhitelre vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔A diákhitel folyósítása életkorhoz kötött a hitelfelvevő 45. életéve betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől nem folyósítható.

Mihez igazodik a folyósított diákhitel mértéke?

✔Bizonyos határok között az igénylő szabhatja meg, vagy az önköltséges képzésben részt vevő hallgatónak az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettsége határozza meg a mértékét diákhiteltípustól függően.

Lehet-e a 45. életév betöltésének időpontját soron követő tanulmányi félévtől diákhitelt folyósítani?

✔Nem.

Mikor kell megkezdeni a diákhitel törlesztését?

✔Főszabály szerint csak a hallgatói jogviszony megszűnésének, legkésőbb azonban a 45. életév betöltésének időpontját követő negyedik hónap első napjától.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? A diákhitel törlesztőrészletek nagysága az első két törlesztési évben

✔a minimálbér összegéhez igazodik.

Jogosult-e diákhitel felvételére az a hallgató, aki az adott félévben külföldön ösztöndíjjal tanul (és minden egyéb feltételben megfelel a diákhitel kitételeinek)?

✔Igen.

Ki a diákhitelezés lebonyolítója Magyarországon?

✔A Diákhitel Központ Zrt.

Igaz-e, hogy a diákhitelből kizárólag a tandíj befizetése finanszírozható?

✔Nem, van olyan diákhitel, amely bármilyen célra szabadon felhasználható.

Feltétele-e a diákhitel folyósításának, hogy a hiteligénylő bankszámlájára rendszeres havi jóváírás érkezzen?

✔Nem.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔A diákhitel felvételéhez az igénylőnek nincs szüksége kezesre vagy egyéb fedezetre.

Mire költhető a „Diákhitel1”?

✔Szabadon felhasználható bármilyen célra.

Válassza ki a hamis állítást az alábbiak közül a diákhitelről! A diákhitel általános jellemzője, hogy

nem biztosítja a jövedelemarányos törlesztés lehetőségét.

Igaz-e az alábbi állítás? A diákhitel összegét minden esetben a hallgatónak a kiválasztott pénzforgalmi szolgáltatónál fizetési számlájára utalják át.

✔Hamis, a Diákhitel 2 összegét a képző intézmény részére utalják át közvetlenül.

Van-e lehetősége az adósnak a diákhitel törlesztésének megkezdésére a tanulmányai befejezése előtt?

✔Mindkét állítás igaz a diákhitel törlesztésre.

Melyik állítás igaz a Diákhitelre?

✔A minimálbér és a jövedelem változása miatt a törlesztőrészletet évente kerül meghatározásra.

Mikor vehető igénybe a Diákhitel esetén a célzott kamattámogatás?

✔Akár már a felsőoktatási tanulmányok ideje alatt is jogosult az ügyfél, ha a várandóság betöltötte a 91. napot

Milyen kedvezmény illeti meg a harmadik gyermek után a diákhitel adósát?

✔A hitelfelvevő nő teljes tartozása elengedésre kerül.

Szükséges-e az államilag támogatott lakáscélú hitelnél az önerő?

✔Igen, a hitel igénybevételéhez szükséges az önerő.

Milyen célra lehet felhasználni a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabály alapján nyújtott államilag támogatott hitelt?

✔Magyarország területén lévő lakás építésére, vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, a lakóépületek közös használatú részeinek felújítására.

Az államilag támogatott lakáscélú hitelt igénylő személynek mekkora tulajdoni hányadot kell elérni a megvásárolandó ingatlanban?

✔Minimum 50%-ot kell elérnie.

A fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek támogatásáról szóló jogszabály alapján az alábbiak közül melyik kizáró ok az államilag támogatott lakáscélú hitel igénylésekor?

✔A hiteligénylő házastársa, élettársa, vagy gyermeke rendelkezik ingatlannal.

Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! Az otthonteremtési kamattámogatás igénylésének feltétele

✔a támogatott személy arra vonatkozó kötelezettségvállalása, hogy a hitelcél megvalósulását követő egy éven belül a lakásban lakóhelyet létesít.

Az alábbiak közül melyik tényezőtől független az építési költség, a vételár vagy a korszerűsítés költsége kiegyenlítéséhez felvett kamattámogatott hitelintézeti kölcsön összege?

✔Attól, hogy új lakás építéséhez, vagy vásárlásához veszik igénybe.
Megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény igénybevétele esetén a fiatal házaspár gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidő
✔egy gyermek vállalása esetén 4 év, két gyermek vállalása esetén 8 év.
Babaváró kölcsön törlesztésekor a törlesztőrészlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt - a kezességvállalási díjjal együtt - nem haladhatja meg
✔az 50 000 forintot.
A babaváró kölcsönszerződés megkötését a házaspár - együttes igénylőként - akkor igényelheti, ha
✔a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét.
A családi otthonteremtési kedvezmény összege függ a lakáscéltól és a gyerekek számától.
✔Igaz.

Melyik állítás hamis?

✔Amennyiben a kamattámogatás időszaka alatt az igénylőknek egy gyermekük születik, akkor a kölcsöntartozás 30%-ának megfelelő összegű, vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.

Léteznek-e állami támogatással egybekötött banki konstrukciók ?

✔Igen, léteznek állami támogatással egybekötött hitelek (pl. CSOK-hitel).

Melyik alábbi állítás nem vonatkozik az államilag támogatott hitelekre?

✔Kizárólag magyar állampolgár igényelheti.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) igénybevétele esetén, új lakás vásárlásakor és építésekor a CSOK-os ingatlanon kívül az igénylőknek lehet-e bármennyi ingatlanja?

✔Igen.

Hányszor vehető igénybe az otthonteremtési kamattámogatás?

✔A támogatott személy által egy alkalommal vehető igénybe.
A CSOK-lakáshitel igénylésének nem feltétele, hogy....
✔3 gyermekkel rendelkezzen az illető.

Kapcsolódhat-e további kedvezmény a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakás megvásárlásához?

✔Igen, pl. nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni a családi otthonteremtési kedvezménnyel vásárolt lakás tulajdonjogának, tulajdoni hányadának megszerzése után

Mely esetben igényelhető a CSOK?

✔Ha a CSOK igénylőknek van más ingatlanja.

Melyik állítás nem igaz a babaváró hitelre?

✔minden esetben vissza nem térítendő támogatásnak minősül

Milyen esetben vállalja át az állam a babaváró kölcsön teljes összegét?

✔a harmadik baba megszületése esetén

Milyen célra lehet felhasználni a gépjárműlízinget az alábbiak közül?

✔Új és használt személygépjármű, motorkerékpár és haszongépjármű vásárlására.

Gépjárműlízing igénylésekor mi képezi a tárgyi fedezetet?

✔Elsődlegesen maga a gépjármű, hiszen a lízing tárgyát képező gépjármű a lízingszerződés teljes futamideje alatt a lízingbeadó kizárólagos tulajdonát képezi, a lízingbevevő csak akkor szerzi meg a tulajdonjogát, ha a teljes tartozást megfizette, minden szerződéses kötelezettségét teljesítette.

Mi történik, ha a lízingbevevő nem tudja fizetni a lízingdíj részleteket?

✔A finanszírozó visszaveszi és értékesíti a gépjárművet, és elszámol az ügyféllel; vagy átütemezi a szerződést vagy egyéb módon állapodik meg a lízingszerződés folytatásának feltételeiről.

Ha a gépjárműlízing részletének nem fizetése esetén a visszavett és eladott autó értéke nem fedezi a teljes tartozást, kit terhel fizetési kötelezettség?

✔A lízingbevevőt.

Mi történik, ha a gépjárműlízing tárgyát képező gépjárművet - melyen nem volt casco típusú biztosítás - ellopják?

✔Ebben az esetben a gépjárművel kapcsolatban bekövetkező minden kárt a lízingbevevő köteles viselni, így a lízingszerződésből eredő teljes tartozást meg kell fizetni, vagy megállapodást kell kötni a finanszírozóval a fizetés feltételeiről.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Mind forint-, mind devizaalapú fogyasztói gépjárműlízing létezik a piacon, de a gyakorlatban a deviza alapú hitelek napjainkban nem jelennek meg a piacon."

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Gépjárműlízing igénylésekor az előírt önerő

✔csökkenti a gépjármű értékéből a lízinggel finanszírozott részt.

A gépjárműlízinggel finanszírozott gépjárműre a hitelintézetek szabhatnak-e kikötéseket?

✔Igen, például, hogy a lízing lejáratakor a személygépjármű nem lehet idősebb adott évnél.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A gépjárműlízinggel finanszírozott gépjárműre casco

biztosítás megkötését előírhatja a finanszírozó.

A gépjárműlízing összegének van-e jogszabályban meghatározott felső vagy alsó korlátja?

✔Jogszabályban összegszerűen nincs meghatározott korlátja, de – többek között – a gépjármű piaci értéke is befolyásolja a finanszírozás maximum összegét.

Válassza ki az alábbiak közül a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!

✔A lízingelni kívánt gépjármű tartásának várható költségei nem befolyásolják a lízing összegét.

Fejezze be a mondatot! Gépjárművásárláshoz kapcsolódó lízingkérelem elbírálásakor a kitettség

✔forint alapú finanszírozás esetén magasabb értékű lehet.

Válassza ki a gépjárművásárláshoz nyújtott hitellel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A gépjárművásárláshoz természetes személy részére nyújtott hitel szerződéskötéskori futamideje nem lehet több mint 84 hónap.

Ki köthet gépjárműlízing szerződést?

✔Mind magánszemély, mind egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozás köthet gépjárműlízing szerződést.

Melyik esetben kerül a lízingbevevő tulajdonába a lízingelt tárgy tulajdonjoga a futamidő végén, a lízingdíj és a kapcsolódó költségek megfizetését követően automatikusan?

✔zárt végű pénzügyi lízing

Mely esetben nem lehet önerő nélkül megvásárolni a gépjárművet?

✔Pénzügyi lízing esetében.
Gépjárműlízing esetében a maximális finanszírozott összeg semmiképp sem haladhatja meg .....
✔az eszköz beszerzési értékét.

Milyen biztosíték bevonását indítványozzák jellemzően, ha a lízingbevevő jövedelme alacsonyabb a pénzügyi intézmény által elvárt szintnél?

✔kezes bevonását

Milyen státuszba kerül a lízingbevevő a lízingszerződés futamideje alatt?

✔üzembentartó

Az alábbiak közül mire használható fel a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel?

✔Új és használt lakás vásárlására, meglévő lakás felújítására, bővítésére, valamint lakáscélú hitel kiváltására.

Válassza ki a 2018. októberi törvénymódosítás után indított lakás-előtakarékossági számlával kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔Állami támogatás nem vehető igénybe.

Válassza ki a lakás-előtakarékossági számlával kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!

✔Állami támogatás a törvénymódosítás 2018. október 16-i hatályba lépését követően korlátozottabb mértékben jár.

Mi a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel lényege?

✔Hitelfelvétel, a lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási időszaka alatt az adós a fizetett havi megtakarítások mellett a bank felé csak a felvett hitel kamatát és kezelési költségét fizeti.

Mi a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel előnye?

✔Kedvezőbbek lehetnek a törlesztőrészletek.

Milyen összetevőkből áll a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitel során a fizetendő törlesztőrészlet?

✔Lakástakarékpénztári megtakarítási időszak alatt csak kamatot és kezelési költséget kell fizetni a banknak, valamint lakás-előtakarékossági betétet a lakástakarékpénztárnak. A tőkerész a lakáskasszánál összegyűjtött megtakarításból kerül majd törlesztésre.

Az alábbiak közül válassza ki a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitellel kapcsolatos igaz állítást!

✔Lakáscélú hitel kiváltására is felhasználható.

Az alábbiak közül melyik állítás nem igaz a Lakástakarék Áthidaló Kölcsönre?

✔Az Áthidaló Kölcsön felvételekor a lakáskassza szerződéses összege akár a szerződéskötés másnapján elérhető, azonban azzal a kockázattal jár, hogy a kölcsön második szakaszában jelentősen megnőhet a kamat mértéke.

Milyen célra használható fel a lakás-előtakarékossági szerződés részeként nyújtott Áthidaló Kölcsön?

✔Az Áthidaló Kölcsön bármely, a törvényben meghatározott lakáscélra felhasználható.

A hitel mely részének változását eredményezi a lakástakarékpénztári megtakarításban összegyűlt és a bank részére átutalt összeg?

✔a hitel tőkerészét csökkenti

Az alábbiak közül melyik nem számít önerőnek a lakásvásárlás során?

✔ingatlanra alapított jelzálog

Melyik a lakástakarékkal kombinált kölcsön tárgyi biztosítéka?

✔A fedezetként felajánlott ingatlan és maga a lakáskassza szerződés, amit a pénzintézetre engedményeznek.

Melyik állítás nem igaz a lakás-előtakarékossággal kombinált jelzáloghitelre?

✔A kombinált jelzáloghitel a teljes futamidő alatt annuitásos törlesztésű.

A lakástakarékpénztári megtakarításokat automatikusan követi a lakáskölcsön felvétele?

✔Nem, a lakáshitel igénylése során természetesen a hiteligénylési és hitelbírálati folyamaton is végig kell mennie az ügyfélnek.

Mi az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lényege?

✔A biztosítási díjak fizetésével a hitel tőkerészét egy biztosításban gyűjti össze az ügyfél, így a bank felé csak kamatot és költségeket fizet, és a kölcsönszerződésben foglaltak szerint a biztosításban felgyűlt megtakarítás törlesztésre kerül a fennálló tartozásába. Amennyiben biztosítási esemény következik be, a biztosító a biztosítási összeget a bank felé a hitel törlesztése érdekében megfizeti.

Életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetén miről szól a bank és a biztosító közötti megállapodás?

✔Az ügyfélnek nem kell fizetnie hitelének tőkerészét a bank felé, csak a kamatot, illetve a kezelési költséget. Az ügyfél a tőketörlesztést az életbiztosításban halmozza fel, és lejáratkor vagy a szerződésben meghatározottak szerint ez szolgál a hitel tőkerészének törlesztésére.

Ki fekteti be az ügyfél biztosításában elhelyezett tőkét az alábbiak közül?

✔A biztosító.

Mi lehet az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel fedezete az alábbiak közül?

✔Tehermentes lakóingatlan, üdülő, nyaraló vagy építési telek

Mire használható fel az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel az alábbiak közül?

✔Új ház, lakás építésére, vásárlására. Használt ház, lakás vásárlására. Lehetséges még szabad célú felhasználás.

Igénybe vehető-e életbiztosítással kombinált jelzáloghitel szabad célú felhasználásra?

✔Igen, bizonyos ajánlatok megengedik a szabad célú felhasználást.

Igénybe vehető-e életbiztosítással kombinált jelzáloghitel ingatlanfedezet nélkül?

✔Nem.

Válassza ki az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel egyik fő előnyét az alábbiak közül!

✔A befektetés hozamától függően, a biztosítónál lévő tőkerész (és hozama) a hitel kifizetése után esetlegesen extra profitot nyújthat az ügyfélnek.

Milyen időtávra ajánlott a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel felvétele?

✔Hosszútávra.

Miért leginkább hosszútávon ajánlott a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel felvétele?

✔A mögöttes befektetés portfóliója, hogy megfelelő hozamot biztosítson, olyan instrumentumokból áll, amelyek hosszabb távon nyújtanak biztosabb hozamlehetőséget.

Előfordulhat-e, hogy a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lejáratakor a befektetésen elért eredmény nem fedezi a bank felé fizetendő tőkerészt?

✔Igen, előfordulhat. Ebben az esetben természetesen az ügyfélnek kell rendeznie a különbséget.

Milyen gyakran kell a bank felé tőketörlesztést teljesíteni az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek esetében?

✔A szerződéstől függ. Általában a 10., 15. 20. évben vagy lejáratkor jellemző a hátralévő tőketörlesztés időarányos visszafizetése.

Mit jelent a "halasztott tőketörlesztés" egy életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?

✔A tőketörlesztés vagy egyösszegben a futamidő végén, vagy a futamidő alatt három-négy alkalommal történik. Ezeket a befizetéseket a hitel mellett futó befektetés és annak hozama biztosíthatja.

Mi a cél egy életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?

✔A hitel kamatánál nagyobb hozamot adó befektetésből finanszírozzuk a tőketörlesztést, így a hitel kifizetése után akár profitra is szert tehet a hitelfelvevő.

Melyik változó nem lehet negatív hatással a kombinált hitel eredményességére?

✔A halasztott tőketörlesztés.

Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!

✔A hitelfelvevő csak a kamatokat és a kezelési költséget fizeti a banknak, a tőketörlesztés helyett a biztosítónak - amíg tart az életbiztosítás megtakarítási időszaka - biztosítási díjat fizet.

Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!

✔Az optimális eset, ha a befektetésen elért hozam magasabb, mint a hitel kamata.

Garantált-e, hogy a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel mögöttes befektetése magasabb hozamot ér el, mint a hitel kamata?

✔Nem.

Válassza ki a helyes állítás az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!

✔Az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel célja, hogy az ügyfél magasabb befektetési hozamot érjen el annál, ami a felvett hitel kamata.

Válassza ki a helyes állítást az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelről az alábbiak közül!

✔Az életbiztosítási és a jelzáloghitel szerződések összekapcsolása esetén a kezdő időpontjuk lehet eltérő is.

Mi történik abban az esetben, ha az életbiztosítással kombinált jelzáloghitelhez kapcsolódó biztosítás már megköttetett, de a hitelt nem folyósítja a bank?

✔Mivel alapvetően különálló termékek, az ügyfél a szerződési feltételekben foglaltak szerint mondhatja fel a szerződést. A biztosítótól ezekben az esetekben elvárt, hogy a befizetett biztosítási díjak, az esetleges költségek levonását követően kerüljenek az ügyfél részére visszafizetésre.

Mi történik, ha az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében a biztosítást felmondja az ügyfél?

✔Általában felmondási okként szerepel a szerződésben, így a bank a jelzáloghitelt felmondhatja, vagy szükséges a szerződés módosítását kezdeményezni.

Miért fizet vissza alacsonyabb összeget a biztosító a szerződés lejárat előtti felmondása esetén?

✔A biztosító előre levonja például a különböző kezelési költségeket, amelyektől a szerződés felmondása miatt elesne.

Kombinálható-e életbiztosítással jelzálog alapú szabad felhasználású kölcsön illetve lakáscélú kölcsön?

✔Igen, mind a kettő kombinálható életbiztosítással.

Életbiztosítással kombinált hitel esetében ki lehet a szerződő fél az alábbiak közül?

✔Az adós, adóstárs.

Ki az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel biztosításának elsődleges kedvezményezettje az alábbiak közül?

✔Hitelfedezeti záradék miatt a bank.

Mekkora általában az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel biztosításának betegségből adódó haláleseti összege?

✔A szerződési feltételek szerinti haláleseti szolgáltatási összeg.

Mivel kell számolni a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetén az alábbiak közül?

✔Mivel a befektetés az ügyfél által választott eszközalapokba, jellemzően az ügyfél kockázatára történik, a lejárati biztosítási összeg a kötéskor előre nem határozható meg.

Elérhet-e többlethozamot a hitelfelvevő életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében?

✔Igen.

A jelzáloghitel unit-linked életbiztosítással együtt való felvétele jár-e többletkockázatokkal a hagyományos életbiztosítással kombinált jelzáloghitelek felvételéhez képest?

✔Tőke- és hozamgarancia hiányában a unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel esetében a befektetés kockázatát főszabályként az ügyfél viseli.

Válassza ki az alábbiak közül a lakáshitelekkel kombinálható életbiztosításokra vonatkozó helyes állítást!

✔Jelzáloghitel kockázati és megtakarítási elemet is tartalmazó életbiztosítással kombinálható.

Igaz-e, hogy az életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lényege, hogy az ügyfél havonta csak kamatot és kezelési költséget fizet a bank részére, emellett a biztosítónak biztosítási díjat fizet?

✔Igen.

Mikor köthető meg az életbiztosítás és a jelzáloghitel szerződés?

✔Mindkét előző állítás igaz lehet, egy időben való megkötés és utólagos hitelfelvétel is lehetséges.

Mely termékkel mutat hasonlóságot az életbiztosítással kombinált hitel konstrukció?

✔A lakáselőtakarékossággal kombinált jelzáloghitellel.

Hány kölcsönszerződéshez kapcsolható hozzá fedezetként az életbiztosítás?

✔Egy életbiztosítás fedezetként csak egy kölcsönszerződéshez kapcsolható

Az alábbiak közül melyik minősül az életbiztosítással kombinált hitel előnyének?

✔Személyre szabott biztosítási védelmet nyújt, ráadásul halál esetén akár a teljes hitelösszeg kifizetésre kerülhet.
Az életbiztosítással kombinált hitelek.....
✔Mindkét fenti konstrukció elképzelhető és szerződés köthető.

Hogyan csökkenthető a unit-linked típusú életbiztosítással kombinált hitel kockázata, miszerint a futamidő végén a biztosítási összeg alacsonyabb lesz, mint a fizetendő tartozás?

✔A biztosító által vállalt tőke- hozamgarancia által.

Mi a unit-linked típusú életbiztosítással kombinált hitel legnagyobb veszélye?

✔A unit-linked életbiztosítással kombinált jelzáloghitel lejáratakor a befektetésen elért eredmény nem fedezi a bank felé fizetendő tőkerészt, ebben az esetben az ügyfélnek kell rendezni a különbséget.

Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔Tárgya ingatlan vagy ingó dolog vagy vagyoni értékű jog.

Szerezhet-e a lízingbevevő tulajdonjogot a lízingelt ingatlan felett (pénzügyi lízing)?

✔Igen.

Mit jelent a lízingdíj tőkerésze?

✔A lízingbe adott ingatlan, ingó dolog, valamint jog szerződés szerinti értékét.

Milyen típusai vannak a pénzügyi lízingnek az alábbiak közül?

✔Zártvégű és nyíltvégű.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül zártvégű pénzügyi lízing esetén?

✔A lízingbevevőnek a lízing kezdetekor meg kell fizetnie a teljes tőkeértékre jutó ÁFA összegét. (Ezt a későbbiekben visszaigényelheti.)

Melyik állítás igaz az alábbiak közül nyíltvégű lízing esetén?

✔Olyan lízingbevevőnek ajánlott, aki a futamidő végén nem biztos,hogy tulajdonjogot akar szerezni.

Mit fizet (pl. havonta) a lízingbevevő nyíltvégű pénzügyi lízing esetén?

✔Tőketörlesztést + kamatot + tőketörlesztés ÁFÁ-ját.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a pénzügyi lízingről?

✔A pénzügyi lízing általában éven túli, határozott ide szerződés.

Melyik alábbi állítás igaz a pénzügyi lízingről? Nyílt végű pénzügyi lízing esetén a tulajdonjog

✔a szerződés teljesítése után a lízingbevevő döntése alapján rá, vagy az általa kijelölt személyre szállhat át vagy a lízingbeadónál maradhat.

Ki jogosult pénzügyi lízing szolgáltatás nyújtására az alábbiak közül?

✔Hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás, amely ennek a tevékenységnek a végzésére felügyeleti hatóság által kiadott engedéllyel rendelkezik.

Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helytelen állítást az alábbiak közül!

✔A lejáratot követően a lízingbevevő nem köthet újabb lízingszerződést.

Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A lízingbevevő folytathatja a lízinget a futamidő lejárata után.

Válassza ki az alábbiak közül az állítás helyes befejezését! A pénzügyi lízing az a tevékenység, amelynek során a lízingbeadó a tulajdonában lévő ingatlant vagy ingó dolgot, illetve vagyoni értékű jogot a lízingbevevő határozott ide használatába adja oly módon, hogy a használatba adással

✔a lízingbevevő jogosultságot szerez a hasznok szedésére és arra, hogy a szerződésben kikötött időtartam lejártával a dolgon ő vagy az általa megjelölt személy tulajdonjogot szerezzen, azzal, hogy a kárveszély átszállásából származó kockázatot és a közvetlen terheket is végig ő viseli.

Milyen esetben kell megfizetni a maradványértéket a futamidő végén?

✔Nyílt végű pénzügyi lízing esetén és csak akkor kell megfizetnie a lízingbevevőnek a lízingcég felé a szerződés futamidejének a végén, ha tulajdonjogot szeretne szerezni.

Melyik fogalom került definiálásra az alábbiakban? " egy eszköz (például egy jármű) hasznos élettartama végén becsült piaci érték (rendeltetésszerű használat mellett), amennyiért az adott eszköz értékesíthető. Amennyiben nem jelentős értékű a .......... akkor 0-nak is tekinthető. "

✔....maradványérték....
A lízing és a hitel közötti fő különbség, hogy...
✔lízing esetén a lízingbe adó saját tulajdonában marad a lízingtárgy a futamidő alatt, amíg kölcsön esetén a kölcsönadó által nyújtott kölcsönösszegből az adós tulajdonába kerül a dolog

Mitől függ a lízingdíj mértéke?

✔A tőkerész, a Hpt. szerint a lízingtárgy szerződés szerinti árával azonos, míg a kamatrész nagysága a felek megállapodásától függ.

Igaz-e az alábbi állítás? Nyílt végű lízing esetében a lízingbevevőnek a lízingelt tárgy teljes vételárát kell kifizetnie a törlesztőrészletekben, a lízingelt tárgy maradványértéke a futamidő végén nulla.

✔Hamis, a nyílt végű lízing esetében a lízingbevevőnek nem kell a lízingelt tárgy teljes vételárát kifizetnie a lízingdíjak megfizetése során, hiszen a lízingcég azzal számol, hogy még tovább tudja értékesíteni/lízingbe adni a lízing tárgyat a futamidő lejárta után.

Kinek ajánlható az operatív lízing az alábbiak közül?

✔Az eszközt később lecserélni kívánó felhasználónak.

Ki az operatív lízingelt eszköz tulajdonosa?

✔A lízingbeadó (bérbeadó).

Ki az operatív lízingelt eszköz haszonélvezője?

✔A lízingbevevő (bérlő).

Melyik állítás igaz az alábbiak közül az operatív lízingről?

✔Az operatív lízing általában éven túli, határozott ide szerződés.

Mit fizet (pl. havonta) a lízingbevevő operatív lízing esetén?

✔Bérleti díjat + ÁFA-t.

Hogyan történik az ÁFA megfizetése operatív lízing esetében?

✔Esedékességkor a nettó bérleti díjra kerül felszámolásra az ÁFA, és ebben a formában kell megfizetni.

Ki jogosult operatív lízing szolgáltatás nyújtására?

✔Bárki, aki a bérbeadást, kölcsönzést felvette a tevékenységi körébe.

Mi a fő eltérés a pénzügyi és operatív lízing között?

✔Az operatív lízing (tartós bérlet) egy bérleti szerződés, a pénzügyi lízing pedig hitelszerződésként fogható fel.

Operatív lízing esetén vissza kell-e szolgáltatnia a lízingbevevőnek a lízingelt eszközt a futamidő végén?

✔Igen, minden esetben, ez az operatív lízing lényege. De van lehetőség a futamidő hosszabbítására is.

Válassza ki az operatív lízingre igaz állítást az alábbiak közül!

✔Operatív lízing esetén a lízingbevevő a lízingdíj teljes összegét a számviteli előírások szerint költségként elszámolhatja.

Melyik konstrukciót felel meg a 'tartós bérletnek'?

✔operatív lízing

Mely esetben javasolható az operatív lízing?

✔Azokban az esetekben, amikor a lízingtárgy csak korlátozott ideig szükséges a vállalkozásnak, pl. mert a technikai változások hatására nagyon gyors az avulás.

Mikor kerül a lízingelt tárgy operatív lízing során a lízingbe vevő tulajdonába?

✔Az operatív lízingszerződés során a lízinbevevő nem szerez tulajdonjogot.

Mi történik a lízingelt tárggyal az operatív lízing futamidejének lejárta után?

✔A lízingbevevő visszaadja a lízingbeadónak a lízingelt tárgyat.

Válassza ki a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!

✔A futamidő végéig a lízingbeadó a tulajdonos, így például a gépjármű nem árverezhető el a lízingbevevő más tartozása fejében.

Finanszírozható-e új haszongépjármű gépjárműlízing keretében?

✔Igen, új és használt haszongépjármű egyaránt lízingelhető.

Mi a gazdasági recesszió egyik fő hatása a gépjárműfinanszírozási szektorra?

✔A finanszírozási igények más termékek irányába tolódtak el.

Függ-e a maximális finanszírozás mértéke gépjárművek esetében attól, hogy hitel vagy pénzügyi lízing szerződést kíván-e kötni az ügyfél?

✔Igen, a pénzügyi lízing esetében a gépjármű piaci értékéhez viszonyítva magasabb finanszírozás vehető igénybe, mint hitel esetében.

Hol kötheti meg az ügyfél a gépjárműlízing-szerződést?

✔Általában a gépjárműlízing szerződés a kereskedőnél is megköthető, valamint a finanszírozónál is.

Igaz-e, hogy kisteherautókra, illetve nehézgépjárművekre nem létezik gépjárműlízing lehetőség?

✔Nem.

Mi a gépjárműlízing egyik fő sajátossága?

✔A futamidő végéig a lízingbeadó a tulajdonos, de a lízingbevevő viseli a gépjárművel kapcsolatos kockázatokat, és szedi az abból származó hasznokat.

A gyakorlatban mi a gépjárműlízing folyamatának elsődleges lépése?

✔A gépjármű kiválasztása, új gépjárműnél megrendelése, finanszírozó választása.

Válassza ki a gépjárműlízingre vonatkozó helyes állítást!

✔A lízingbevevő szintén kapcsolatba kerülhet a márkakereskedővel.

Pénzügyi gépjárműlízing esetén kinél van a gépjármű törzskönyve a szerződés alatt?

✔A lízingbeadónál.

Létezik-e korlátozás a lízingelt gépjármű maximális életkorára vonatkozóan?

✔Igen, a személyautó az autó 15 éves koráig, kishaszonjármű pedig 12 éves korig finanszírozható.

Kinek a könyveiben van nyilvántartva a lízingelt gépjármű a pénzügyi lízing futamideje alatt?

✔A tulajdonos a lízingbeadó, de a lízingbevevő könyveiben van nyilvántartva.

Mely esetben igényelhető vissza az ÁFA (vagy annak egy meghatározott hányada) személygépjármű lízingje során?

✔nyílt végű pénzügyi lízing esetén

Milyen előnye származhat abból a lízingbevevőnek, hogy nem ő a lízingelt gépjármű tulajdonosa?

✔Más jellegű tartozás nem terhelhető rá az autóra, mivel az nem az lízingbevevő tulajdona.

Ki bírálja el a finanszírozási ajánlatot, miután a (leendő) lízingbevevő kiválasztotta a gépjárművet?

✔a lízingcég

Érvényesíthető-e adókedvezmény a gépjárműlízing esetén?

✔Igen, pl. a KKV-kedvezmény, a fejlesztési tartalék vagy a kamatkedvezmény a kkv-k részére a hitelek után.

Válassza ki a helyes állítást! (eszközlízing)

✔Új és használt eszközökre (pl. gépek) egyaránt lehetséges lízingszerződést kötni.

Egyedi elbírálás mellett megvalósulhat-e olyan eszköz lízingje, amely nem szerepel a lízinggel foglalkozó finanszírozó termékkínálatában?

✔Igen, megvalósulhat, amennyiben az ügyfél az egyedi elbírálási folyamat során elfogadja a feltételeket.

Lehet-e például építőipari eszközöket és orvosi műszereket lízingelni?

✔Igen.

Mi az eszközlízing fő előnye?

✔Nagy összegű indulóköltség nélkül teszi lehetővé nagyértékű eszközök használatát.

Válassza ki az eszközlízinggel kapcsolatos helyes állítást!

✔Az indulóköltségek és az időközben felmerülő költségek nagy valószínűséggel alacsonyabbak, mint a hitelkonstrukciók esetében.

Szükséges-e a lízingelt eszközökre biztosítást kötni?

✔Igen, vagy a lízingdíj tartalmazza a megfelelő biztosítások díját, így a lízingbevevőnek külön nem kell a biztosítással foglalkoznia, vagy szerződéses kikötés, hogy a lízingbevevő kösse meg azokat.

Milyen eszközlízing típust kell választani, ha tulajdonjogot kíván szerezni a lízingbevevő?

✔Zártvégű pénzügyi lízingnél biztos, nyíltvégűnél a lízingbevevővel kötött megállapodás alapján megszerezhető a tulajdonjog.

Válassza ki a helyes állítást! (eszközlízing)

✔Az eszközlízing új és használt gépek, eszközök finanszírozására is felhasználható.

Aki nem kíván tulajdonjogot szerezni, vagy nem biztos benne, milyen eszközlízing típust választhat?

✔Nyíltvégű pénzügyi lízinget és tartós bérleti szerződést.

Melyik esetben fizet bérleti díjat a lízingbevevő a futamidő alatt?

✔Operatív lízing.

Pénzügyi lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?

✔Lízingbevevő.

Zárt végű pénzügyi lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?

✔Lízingbevevő.

Operatív lízing esetén melyik fél tartja nyilván a lízingelt eszközt a szerződés futamideje alatt?

✔Lízingbeadó.

Kötelező minden esetben biztosítást kötni az eszközlízing típusú finanszírozás esetében?

✔Előnyös, de nem minden esetben kötelező a lízingelt eszközökre biztosítást kötni a felmerülő kockázatok csökkentése érdekében.
Ha a finanszírozási konstrukció fedezetéül szolgáló eszköznek (a lízingtárgynak) a likvidációs értéke a futamidő alatt elegendő fedezetet biztosít a kintlévőség megtérülésére, akkor
✔eszközalapú finanszírozásról beszélünk.

Mi a hátránya (a lízingcég számára) a speciális technológiát jelentő eszközök lízingbe adásának?

✔A speciális területen használható eszközök értékesítése vagy további lízingelése nehézkes, mert az irántuk való kereslet alacsony a piacon.

Nyílt végű eszközlízing esetében a futamidő alatt a lízing tárgy értékének mekkora részét kell megfizetni a lízingbevevőnek?

✔Mindkét állítás helyes, a lízingbevevő döntése alapján múlik.

Operatív lízing esetében kinek a könyveiben kerül aktiválásra a lízingelt tárgy?

✔Lízingbeadó

Válassza ki a helyes állítást!

✔Létezik lakáscélú ingatlan lízing is.
Ingatlanlízing esetén a lízingbevevő:
✔a lízingbeadó hozzájárulásával bérbe is adhatja az ingatlant.

Mekkora lehet az ingatlanlízing maximális futamideje?

✔Jogszabályban konkrétan, számszerűen nincs meghatározva. Jellemzően 25 év.

Mi az ingatlanlízing egyik előnye a hitelkonstrukciókkal szemben az alábbiak közül?

✔Kisebb önerő mellett lehet (akár befektetési céllal is) ingatlanhoz jutni.

Az alábbi állítások közül válassza ki az ingatlanlízing esetén igaz állítást!

✔A lízingbevevő a lízingbeadó hozzájárulásával bérbe is adhatja az ingatlant.

Milyen esetben használható az ingatlanlízing?

✔Alacsony önerővel rendelkező magánszemélyeknek.

Milyen előnye van ingatlanok esetében a lízingnek a hitellel szemben a finanszírozó számára?

✔A finanszírozó számára biztonságosabb, mert a futamidő végéig a tulajdonában marad az eszköz.

Válassza ki a hamis állítást a fogyasztói ingatlanlízíngről az alábbiak közül!

✔Lízingbevevő aktuális és várható jövedelemi helyzete a lízingdíjfizetés garanciája.

Nem fogyasztói ingatlanlízing szolgáltatások leggyakrabban milyen fő devizákban érhetőek el?

✔HUF, EUR.

Válassza ki az ingatlan lízinggel kapcsolatos helytelen megállapítást az alábbiak közül!

✔Nincs előtörlesztési lehetőség.
Épület lízingje lehet az alábbiak közül
✔a pénzügyi és operatív lízing közül bármelyik.

Válassza ki az alábbiak közül az ingatlanlízingre vonatkozó hamis állítást!

✔Ingatlanlízing esetén a forint finanszírozásnál ugyanakkora arányban terhelhető meg az ingatlan, mint jelzáloghitel esetén.

Milyen esetben lehet előnyös magánszemélyek számára az ingatlanlízing (lakáslízing)?

✔Amennyiben kevés önerővel rendelkeznek, illetve nem jogosultak államilag támogatott lakáshitelre.

Mely területeken jelenik meg általában az ingatlanlízing a vállalkozásoknál?

✔Mindkét válasz igaz.

Melyik válasz igaz az ingatlanlízing esetében?

✔Zárt végű ingatlanlízing esetén a futamidő végén a lízingelt ingatlan tulajdonjoga automatikusan átszáll a lízingbevevőre.

Mikor kerül fel a lízingelt ingatlan tulajdoni lapjára a lízingbevevő?

✔Zárt végű pénzügyi lízing esetén a lízingbevevő már a szerződéskötés után közvetlenül megjelenik az ingatlan tulajdoni lapján, mert tulajdonjog fenntartással történő eladás ténye kerül a nevére bejegyzésre

Mikor kell megfizetni e a lízingbevevőnek az ingatlan után a vagyonszerzési illetéket?

✔Zárt végű pénzügyi lízing konstrukciónál ez a tétel a szerződéskötéskor, azonnal esedékes.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔A magyarországi szolgáltatók a tartós bérletet és az operatív lízinget gyakran szinonim fogalmakként használják.

Milyen lízingtípussal szokás azonosítani a tartós bérletet?

✔Operatív lízing.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül a gépjármű tartós bérletéről?

✔Olyan gépjármű finanszírozási forma, amelyben a bérbeadó látja el a beszerzéssel és az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.

Melyik alábbi állítás helytelen a flottalízingről?

✔A flottakezelési szolgáltatás kizárólag a gépjárművek (tartós bérleti konstrukcióban történő) finanszírozását foglalja magában.

Milyen egyéb szolgáltatás kapcsolódhat az autópark-finanszírozáshoz?

✔Biztosítás, „full-service”, csereautó, illetve bérautó, üzemanyag kártya.

Mit takar a „full service” szolgáltatással egybekötött gépjármű tartós bérleti konstrukció?

✔Az alapvető javítási-, karbantartási munkálatok a bérbeadó szakszervizében kerülnek végrehajtásra, melynek költsége a bérleti díjakkal egy számlán fizetendő.

Melyik állítás igaz az autópark finanszírozásról?

✔Tartós bérlet (vagy operatív lízing), amelyben a bérbeadó látja el a beszerzéssel és az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokat.

Finanszírozhatók-e személygépjárművek flottalízing keretében?

✔Igen.

Melyik nem tartozik a tartós bérlet előnyei közé?

✔A lízingelt eszköz értékének csökkenése a futamidő alatt teljes egészében a bérbevevő kockázata.

Mi a full-service szolgáltatás lényege?

✔Az alapvető javítási-, karbantartási munkálatok a bérbeadó szakszervizében kerülnek végrehajtásra, melynek költsége a bérleti díjakkal egy számlán fizetendő.

Az alábbiak közül melyik a tartós bérlet előnye (a bérbevevő számára)?

✔Nincs szükség sem fedezetre, sem kezesre, sem önerőre
A flottakezelés magában foglalhatja a ......
✔a finanszírozást, a biztosítást, illetve bármilyen üzemeltetéssel kapcsolatos vagy egyéb szolgáltatást is.

Mit jelent a vállalkozások finanszírozása?

✔A tőkeszükséglet folyamatos biztosítását a vállalkozás részére.

Válassza ki a kakukktojást az alábbiak közül! A vállalkozások belső finanszírozási forrása lehet

✔a kereskedelmi hitel.
A vállalkozások külső finanszírozása megvalósulhat saját és idegen forrásból.
✔Az állítás igaz.

Melyik fogalmat definiáltuk: A gazdasági tevékenység alapkövetelménye, amelynek célja, hogy a bevételek a ráfordítások (költségek) megtérülésén felül nyereséget is biztosítsanak a vállalkozásnak.?

✔jövedelmezőség

A következő állítás mely vagyoni eszközcsoportra vonatkozik? Azokat az eszközöket, amelyeket a vállalkozás tartósan, 1 évnél hosszabb ideig használ.

✔befektetett eszközöknek nevezzük.

A felsoroltak közül válassza ki a tőkehatékonysági mutatót!

✔saját tőke arányos nyereség
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Kis-, és középvállalkozásnak számít, ahol
✔a foglalkoztatottak létszáma 250 főnél kevesebb, a nettó árbevétel legfeljebb 50 millió euró, vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 43 millió euró.
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Kisvállalkozásnak számít, ahol
✔a foglalkoztatottak létszáma 50 főnél kevesebb, a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 10 millió euró.
Pénzügyi szolgáltatások igénybevételekor kiemelt fontosságú a vállalkozás mérete. Mikrovállalkozásnak számít, ahol
✔a foglalkoztatottak létszáma 10 főnél kevesebb, a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg legfeljebb 2 millió euró.

Melyik lehet a hitel, a faktoring, és a váltó közül a vállalkozások finanszírozásának lehetséges formája?

✔Mindhárom lehetséges finanszírozási forma. A váltó közvetlen, míg a hitel és a faktoring közvetett finanszírozás.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔A bank rendelkezésre tartási jutalék ellenében biztosítja a hitelkeretet.

Mi a különbség a hitel és a kölcsön között?

✔A hitel esetében egy keretösszeg rendelkezésre tartása (hitelkeret) történik, míg kölcsön esetében egy adott pénzösszeg rendelkezésre bocsátása. A hitel a pénzhez jutás lehetőségét jelenti, míg a kölcsön a felvett pénzösszeget.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül a rulírozó hitellel kapcsolatban?

✔Rulírozó hitellehetőséget (hitelkeretet) biztosít valamennyi bankkártya.

Melyik kamatlábhoz viszonyítják alapvetően a bankok a forint betéti- és hitelkamatokat?

✔A jegybanki alapkamathoz.

Melyik kamatláb nem tipikusan hitel referencia-kamatláb?

✔A MAX állampapír hozamindex.

Mi téríti el egymástól a nominális és a reál kamatlábakat?

✔az inflációs ráta.

Milyen szokványos időszakra nem számítják a bankok a kamatot?

✔30 nap (amerikai módszer).

Mit értünk lombardhitel alatt?

✔Értékpapír, forint-, vagy devizabetét fedezete mellett nyújtott hitelt.

Mi nem lehet lombardhitel fedezete?

✔Ingatlan.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A hitelbírálati folyamat során a bankok

✔minősítik az ügyfelet a belső minősítési paramétereik szerint.

Mi nem a hitelmonitoring célja?

✔A hitelbírálat.

Mi a hitelmonitoring során a követelések újraminősítésének célja?

✔Az adós gazdálkodásának és a hitel visszafizetésének nyomonkövetése.

Mi a helyes sorrend a hitelezési folyamatban?

✔A hitelkérelem összeállítása, annak befogadása, és előszűrés.

Mi a deviza alapú hitelek fő hátránya?

✔A havi törlesztőrészlet nagysága többször és jelentősen változhat.

Függ-e a banki hitelek havi törlesztőrészletének nagysága a devizapiaci változásoktól?

✔Igen, például az adott deviza gyengülése a forinttal szemben kedvező (az adott devizában fennálló) deviza alapú hitellel rendelkezők számára.

Az alábbiak közül melyik értékpapír kibocsátásával történő forrásbevonás lehet egy nagyobb hitelfelvétel alternatívája?

✔Kötvény.

Válassza ki a helytelen állítást az alábbiak közül! Egy vállalkozás által banktól felvett kölcsön esetében

✔a bank az ügyféllel szembeni kötelezettségként (éven belüli vagy éven túli lejárattal) tartja nyilván a hitel összegét.

Mit értünk hitelek esetében rövid futamidő alatt?

✔Az 1 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.

Mit értünk hitelek esetében közép lejárat alatt?

✔Általában 1 évnél hosszabb, 5 évnél rövidebb lejárattal rendelkező hiteleket.

Mit értünk hitelek esetében hosszú futamidő alatt?

✔5 évnél hosszabb lejáratú hiteleket.

Mit jelent egy banktól felvett, futamidő alatt végig fix kamatozású hitel esetében az annuitás?

✔Egymást követő időszakokban megegyezik a törlesztőrészlet (tőke+kamat) összege.

Annuitásos banki hitel törlesztése során hogyan változik a fizetendő törlesztőrészlet "tartalma"?

✔A kamatperióduson belül azonos összegű törlesztőrészletet kell fizetni, de a futamidő során a törlesztőrészleten belül egyre kisebb arányú lesz a kamat és egyre nagyobb arányú a tőketartalom.

Mit jelent a "halasztott tőketörlesztés" a mikro-, kis- és középvállalati hitelek esetében?

✔A szerződésben meghatározott ideig csak kamatfizetés történik.

Mit jelent a "véglejáratú hitel"?

✔A tőketörlesztés egyösszegben a futamidő végén kerül rendezésre. A kombinált hitelek esetében jellemző megoldás lehet.

Lejárat szerinti csoportosításban hogyan tartják nyilván a vállalkozások az éves beszámolóban a felvett hiteleik értékét?

✔Rövid- és hosszú lejáratú hitelek (kötelezettségek).

Mit tartalmaz egy vállalkozás idegen tőke állománya?

✔Rövid-, hosszú lejáratú kötelezettségek, hátra sorolt kötelezettségek.

Mit vállal a hitelező hitel nyújtása esetén?

✔A hitelszerződésben meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartását az adós részére jutalék ellenében, és kötelezettségvállalást a szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére vagy egyéb hitelművelet végzésére.

Lehetséges-e hitelfelvétel egy hitelintézettől abban az esetben, ha az ügyfélnek már van hitele?

✔Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az ügyfél rendelkezésére bocsátható a hitel.

Az ügyfél rendelkezésére bocsátható-e vállalkozói hitelkeret, amennyiben az ügyfélnek magánszemélyként már van aktív hitelvisszafizetési kötelezettsége?

✔Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az az ügyfél rendelkezésére bocsátható.

Lehet-e egynél több hitelintézettel szemben aktív hitelvisszafizetési kötelezettsége az ügyfélnek?

✔Igen.

Az ügyfél rendelkezésére bocsáthatnak-e a hitelintézetek lakossági hitelt, amennyiben az ügyfél már vállalkozásként vett fel korábban hitelt?

✔Igen, amennyiben a hitelintézet úgy ítéli meg, hogy az az ügyfél rendelkezésére bocsátható.

Hogyan kell benyújtania az ügyfélnek a bank felé a hitelkérelmet?

✔Írásban kell formanyomtatványon, vagy egyéb, a bank által meghatározott tartalommal benyújtani.

Mikrovállalati hitelek igénylésére vonatkozóan válassza ki a helytelen állítást az alábbiak közül!

✔A bank elutasíthatja a hitelkérelmet, amelyet azonban írásban köteles minden esetben indokolni.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔A bank számára követelése biztosítására megfelelő biztosíték lehet - többek között - a kapott bankgarancia.

Elfogadhat-e a bank mikrovállalati hitel fedezeteként saját maga által kibocsátott, tagsági jogokat megtestesítő értékpapírt?

✔Nem.

Lehet-e vállalkozásnak nyújtott banki hitel célja az átmeneti likviditási problémák kezelése?

✔Igen.

Válassza ki az alábbiak közül a hitelbírálati díjjal kapcsolatos hamis állítást!

✔Amennyiben a hitel elfogadásra kerül, a hitelbírálati díjat visszafizeti a bank az ügyfélnek.

Mit nevezünk rendelkezésre tartási jutaléknak?

✔A rendelkezésre tartási jutalék abban az esetben fizetendő, ha a hitelintézet hitelkeretet vagy követelésvásárlási keretet tart az ügyfele rendelkezésére, amelynél még nem (vagy csak részben) folyósított, vagy más módon még nem kellett helytállnia. A rendelkezésre tartási jutalék a keret ezen részére kerül felszámításra.

Definiálja a folyósítási jutalék fogalmát!

✔A folyósított kölcsön százalékában meghatározott egyszeri jutalék, amelyet a hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás egy összegben a kölcsön folyósításakor kell megfizetni.

Igaz-e az az állítás, miszerint a hitelintézetek a kezelési költséget minden esetben a fennálló tőketartozásra vetítve számolják fel?

✔Nem, mert bizonyos esetekben a felvett hitelösszegre vetítve számolják fel a kezelési költséget, így értéke nem csökken a futamidő alatt.

Hogyan nevezzük a bank által a vállalkozás felé garancianyújtáskor felszámított költséget?

✔garanciadíj

Módosíthatja-e a bank egyoldalúan, az ügyfél hátrányára a fogyasztóval kötött kölcsönszerződést a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésének feltételeire vonatkozóan?

✔Nem, mert a fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamatot, díjat vagy költséget lehet egyoldalúan módosítani, meghatározott feltételek mellett.

Indíthat-e beszedési megbízást a bank az ügyfél bármely banknál vezetett számlája terhére, amennyiben az ügyféllel szembeni (pl. aktuális törlesztőrészlet) követelése nem teljesült?

✔Igen, amennyiben ezt a szerződésben kikötötte.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül?

✔Amennyiben ezt a hitelszerződésben kikötötte, a hitelintézet az adós bankszámlájára beszedési megbízást indíthat, amennyiben az adóssal szemben fennálló követelése (pl. aktuális törlesztőrészlet) nem teljesül.

Melyik díjtételt módosíthatja a bank a vállalati hitelszerződés fennállása alatt, megfelelő feltételek mellett bármikor: kamatot, kezelési költséget vagy a garancia díját?

✔Mindhármat.

Nyújthat-e hitelkeretet egy bank egy másik bank számára?

✔Igen, ezek a bankközi hitelügyletek.

Mi történik abban az esetben, ha a mikrovállalkozás a felvett hitel visszafizetése előtt kis- vagy középvállalkozási besorolásba lép át?

✔A bankhoz be kell jelenteni a változást, de ez a hitel feltételeire (paramétereire) jellemzően nincs hatással.

Köteles-e a bank intézkedni akkor, ha pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló tényt, adatot fedez fel valamely ügyfelének hitelügylete során?

✔Igen, a jogszabályi és belső előírásoknak megfelelően kell eljárnia.

Problémássá váló hitelügylet esetén a banknak mit célszerű tennie először annak érdekében, hogy a hitel visszafizetése megtörténjen?

✔Átalakítani a hitelt (pl. fizetési átütemezés).

Mi az egyik fő eltérés a vállalati hitel és a projektfinanszírozási hitel között?

✔Vállalkozási hitel esetében a hitelbírálat alapja a vállalat múltja, míg projektfinanszírozás esetén a projekt várható jövőbeni teljesítménye.

Mit jelent a hitel prolongálása?

✔A hitel lejáratának a meghosszabbítását jelenti.

Mi az érdeke a banknak, amennyiben a kisvállalkozás, mint adós nehéz gazdasági helyzetbe kerül?

✔A hitelszerződés módosítása, így növelve meg a visszafizetés esélyét (pl. prolongáció).

Mi az óvadék célja egy hitelügyletben?

✔Nemfizetés esetén a hitelintézet a követelését az óvadékból érvényesítheti.

Mi lehet az óvadék tárgya?

✔Óvadék tárgya különösen pénz, értékpapír, bankszámlakövetelés lehet.

Melyik szolgáltatás nem minősül kölcsönnyújtásnak az alábbiak közül?

✔A hitelreferencia szolgáltatás.

Az alábbiak közül melyik költségelem nem vehető figyelembe a teljes hiteldíj mutató (THM) számításánál?

✔A közjegyzői díj.

Miért jelentenek az induló vállalkozások magasabb kockázatot a finanszírozás szempontjából?

✔Az új vállalkozásokban nincs olyan hiteltörténet vagy pénzügyi múlt, amelyre alapozhatnák a hitelképességi vizsgálatot.

Mely források alkotják a beruházási és projekt hitelek alapjait?

✔Jellemzően az önerő, a bankhitel és a támogatás hármasa.

Milyen módon tartja nyilván a bank a vállalkozások által felvett kölcsön összegét?

✔A bank követelésként tartja nyilván a kölcsön összegét.

Mely területen érhetők el állami támogatások a vállalatok finanszírozásában?

✔Jellemzően a beruházások, projektek megvalósításához kapcsolódóan.

Az alábbiak közül jellemzően melyik hosszú lejáratú hitel?

✔projekthitel
A pénzügyi egyensúlynak nem feltétele, hogy ....
✔a vállalkozás kereskedelmi hitelt is igénybe vegyen a finanszírozáshoz.

Lehet-e a vállalkozás részére jóváhagyott éven belüli forgóeszközhitel rulírozó jellegű?

✔Igen.

Mi lehet a rövid lejáratú, rulírozó jellegű hitelkeret előnye?

✔A vállalkozás mindenkori likviditásigényéhez igazodóan változik a hitel igénybevétele.

Meghosszabbítható-e egy kisvállalkozás 1 éves futamide forgóeszközhitele?

✔Igen, van rá lehetőség, hitelfelülvizsgálattal a hitelkeret összege és futamideje is megnövelhető.

Függ-e az éven belüli forgóeszközhitelek felhasználása a vállalkozás tevékenységétől?

✔Igen, például szezonálisan működő vállalkozások esetében készletekkel kapcsolatos bővítésekre adhat fedezetet a hitel.

Jellemzően mit nem választanak biztosítékként az éven belüli forgóeszközhitel fedezésére?

✔Futó nagyberuházások (projektek) becsült jövőbeni pénzáramlásait, üzleti terveit.

Döntse el, melyik állítás a hamis az alábbiak közül!

✔Általában hosszú távú beruházások biztosítása is rövid lejáratú forgóeszközhitelekkel történik.

Melyik állítás hamis az alábbiak közül?

✔A forgóeszközhitelek kizárólag éven belüli konstrukciók.

Igaz-e a következő megállapítás: „Forgóeszközhitelt nem igényelhet egyéni vállalkozás.”?

✔Nem, a megállapítás hamis.

Milyen célra lehet alkalmas forgóeszközhitel felvétele az alábbiak közül?

✔Nem tartós eszközök (forgóeszközök) finanszírozására.

Mi a forgóeszközhitel célja az alábbiak közül?

✔Átmeneti vagy tartós forgóeszközigény finanszírozása.

Milyen finanszírozási céllal érdemes vállalkozásoknak exportcélú hitelt felvenni?

✔Export-előfinanszírozás, vevőfinanszírozás, refinanszírozás.

Exportcélú forgóeszközhiteleket milyen devizanemben érdemes igényelni?

✔Az export árbevétel devizanemében.

Hiteligénylés során kiemelt fontosságúak a hiteligénylő vállalat likviditási mutatói. Mit jelent a likviditási mutató (current ratio)?

✔A rövid lejáratú eszközök (forgóeszközök) aránya a rövid lejáratú kötelezettségekhez.

Hiteligénylés során kiemelt fontosságúak a hiteligénylő vállalat likviditási mutatói. Mit jelent a likviditási gyorsráta?

✔A készletekkel, mint a legkevésbé likvid eszközökkel csökkentett forgóeszköz állomány aránya a rövid lejáratú kötelezettségekhez.

Miért lehet célszerű likviditási mérleget készíteni forgóeszközhitel-felvétel esetén?

✔Az egyes eszközök pénzzé tehetőség, a források pedig lejárati időtartam szerint osztályozandóak, és az egyes osztályok összehasonlítása révén a likviditási többlet/hiány állapítható meg.

Az alábbiak közül melyik mutató nem meghatározó egy forgóeszköz hitelkeret megállapításánál?

✔A futó beruházások pontos adatai, azokkal kapcsolatos számítások.

Létezik-e éven túli lejáratú forgóeszközhitel?

✔Igen, a tartós (éven túli) forgóeszköz szükséglet finanszírozása céljából.

Mi a közraktárjegy fedezete melletti forgóeszközhitel előnye?

✔A vállalkozásnak a betakarított terményt nem szükséges azonnal értékesítenie, hanem a közraktárba történő betárolást követően kivárhatja azt az időpontot, amikor a legjobb árat kaphatja az áruért.

Milyen eszközöket sorolunk a forgóeszközök közé?

✔Készletek, követelések. Például az alapanyagok, áruk.

Milyen tételek nem tartoznak a forgóeszközök közé?

✔Szellemi termékek, hosszú távon a vállalkozás vagyonában maradó gépek.

Mi lehet az éven belüli forgóeszközhitel visszafizetésének biztosítéka?

✔Lehet akár a megvásárolt készlet, de gépek, berendezések is.

Milyen típusú hitelt érdemes a vállalkozásnak a szezonális árukészlet bővítése céljából igénybe vennie?

✔Éven belüli forgóeszközhitelt.

Igénybe vehető-e ÁFA finanszírozásra éven belüli forgóeszközhitel?

✔Igen.

Milyen előnye származhat egy kisvállalkozásnak a nem egyösszegű forgóeszközhitel-folyósításból?

✔A nem egyösszegű forgóeszközhitel jobban idomul a vállalkozás gazdálkodásához, mindig a szükséges mértékű finanszírozást tudja biztosítani az üzletmenet részére.

Szükséges lehet-e éven belüli forgóeszközhitel felvételéhez üzleti terv benyújtása a hitelkérelemhez?

✔Igen, és a bank a saját hatáskörében döntheti el, hogy forgóeszközhitel felvételéhez kéri-e az üzleti terv benyújtását.

Igaz-e az alábbi állítás? "A forgóeszköz hitel egy vállalkozás hosszú távú eszköz igényeinek a finanszírozását szolgálja. "

✔Hamis, a forgóeszköz hitel egy vállalkozás rövid, illetve hosszú távú (tartós) forgóeszköz igényeinek a finanszírozását szolgálja.

Kezdő vállalkozások is kaphatnak forgóeszközhitelt?

✔Az esetek többségében nem. A legtöbb bank 2-3 lezárt pénzügyi évet vár el a forgóeszközhitel folyósításához

Mely esetben kerül elutasításra a forgóeszköz hitel kérelem ?

✔A vállalkozás fő profilja lőszer- vagy fegyverkereskedelem.

Igaz-e az alábbi állítás? "A forgóeszközhitelt magánszemélyek nem vehetik fel és magáncélra nem használható fel. "

✔Igen, az állítás ebben a formában igaz.
A folyószámlahitelkeret és a forgóeszközhitel közös tulajdonsága, hogy mindkét típus kizárólag a mindennapi likviditás biztosítására szolgáló rulírozó típusú hitelkeret.
✔Hamis, a forgóeszközhitel lehet egyszeri folyósítású kölcsön, továbbá a folyószámlahitellel szemben jellemzően konkrét beszerzésekhez, forgóeszközök vásárlásához kötődik.

Hogyan alakul a kamatfizetés a forgóeszközhitelek esetében?

✔A kölcsön kamata a futamidő alatt fix, a kamatfizetés 1, 3 vagy 6 havonta történik.

Milyen célt szolgálnak az éven túli beruházási hitelek az alábbiak közül?

✔Általában több év alatt megtérülő beruházások és a hozzájuk kapcsolódó tartós forgóeszköz-bővítés finanszírozását.

Szükséges lehet-e éven túli beruházási hitel felvételéhez üzleti terv benyújtása a hitelkérelemmel?

✔Igen, minden esetben.

Milyen célt szolgálnak a fejlesztési hitelek az alábbiak közül?

✔A fejlesztési hitelek több év alatt megtérülő vállalati beruházásokat és hozzájuk kapcsolódó tartós forgóeszköz bővítést szolgálják, közép vagy hosszú lejáratúak.

Válassza ki az alábbiak közül az éven túli beruházási hitelekkel kapcsolatos hamis állítást!

✔A beruházási hitel hosszú távú, de a törlesztés nincs összhangban a megtérüléssel.

Válassza ki az alábbiak közül a beruházási hitelekkel kapcsolatos hamis állítást!

✔A beruházási hitel kizárólag forintban folyósítható, mivel a hosszú lejárat alatt magas kockázatú lenne az árfolyamkitettség.

Melyik állítás helyes az alábbiak közül a beruházási-fejlesztési hitelekkel kapcsolatban?

✔A finanszírozás összege a vállalkozás beruházási igényeihez igazodik, és a fejlesztés megvalósulásának ütemében hívható le.

Melyik állítás igaz az alábbiak közül? Az éven túli beruházási hitelek folyósítása

✔forrásarányosan, a benyújtott számlák alapján történik.

A beruházási hitelek nagyrészt ÁFA finanszírozásra nem vehetőek igénybe. Hogyan lehet áthidalni ezt, egy hitelekre támaszkodó fejlődő cég esetében?

✔Éven belüli hitelek megoldást nyújthatnak erre a problémára.

Kapcsolódhat-e hosszú távú beruházási hitelhez állami támogatás?

✔Igen, az úgynevezett támogatott hitelkonstrukciók tartalmaznak például kedvező, államilag támogatott kamatozást.

Lehet-e éven túli beruházási hitel fedezete olyan ingatlan, amelyet a felvett keretösszegből kíván megvásárolni a hitelfelvevő?

✔Igen.

Válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔Saját forrás kiegészítésére szolgáló beruházási és fejlesztési hitel felhasználható többek között tevékenység bővítésére, immateriális javak és tárgyi eszközök vásárlására, létesítésére, felújítására, korszerűsítésére.

Mire nem lehet igénybe venni az éven túli beruházási hitelek teljes összegét az alábbiak közül?

✔Készletvásárlásra.

Melyik célra alkalmasabb az éven túli beruházási hitel az alábbiak közül?

✔Tartós eszközök finanszírozására.

Mi a beruházási hitel célja?

✔Fejlesztések, beruházások finanszírozása.

Válassza ki az alábbiak közül a fejlesztési hitelekre vonatkozó helytelen állítást!

✔Fejlesztési hitel kapcsán ingatlanfedezet bevonása nem lehetséges, kizárólag az egyedi beruházási igény és pénzügyi helyzet alapján lehet fejlesztési hitelhez jutni.

Előfordulhat-e, hogy a banktól igényelt beruházási hitel tartós forgóeszköz finanszírozást is szolgál egy vállalkozásnál?

✔Igen, a beruházási hitel egyes esetekben tartós fogóeszköz növekedés finanszírozásra is szolgálhat.

Milyen felhasználásra nem alkalmas egy éven túli beruházási-fejlesztési hitel teljes összege?

✔Készletvásárlásra.

Melyik a helyes állítás az alábbiak közül?

✔Beruházási hitelt gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, őstermelők igényelhetnek.

Mit jelent a türelmi idő az éven túli beruházási hitelek esetén?

✔A türelmi idő azt jelenti, hogy a tőketörlesztést a folyósítást követő, a szerződésben meghatározott idő elteltével kell megkezdeni.

Mi után számít fel kamatot a bank éven túli beruházási hitel esetén?

✔A ténylegesen folyósított kölcsönösszegre.

Hogyan történik az éven túli beruházási hitelek folyósítása az alábbiak közül?

✔Számla ellenében, a beruházás készültségi szintjének ellenőrzésével párhuzamosan.

Kell-e kamatot fizetni a beruházási hitelekre, amennyiben még a türelmi időszakon belül van a vállalkozás?

✔Igen, türelmi időszak alatt a kamatfizetés a már folyósított kölcsönösszegre folytatódik, a tőketörlesztés azonban szünetel.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Beruházási hitelek esetén lényeges szempont az adott beruházás becsült megtérülési ideje. Számítása úgy történik, hogy

✔a beruházás által becsülten megtermelt jövőbeni pénzáramlásokat összeadják, és elosztják az évek számával. Az így kapott átlagos (beruházás által megtermelt) éves hozammal már elosztható a kezdeti tőkeigény, így megbecsülhető a megtérülési idő.

Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának vizsgálatakor mely tételeket veszik figyelembe az alábbiak közül?

✔Hosszú lejáratú kötelezettségeket, hátrasorolt kötelezettségeket, tartóssá váló rövid lejáratú kötelezettségeket, valamint esetlegesen a feltételes és jövőbeni kötelezettségvállalásokat.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának aránya:

✔hosszú lejáratú kötelezettségek/(hosszú lejáratú kötelezettségek + saját tőke)

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! Egy beruházási hitelt igénylő vállalkozás adósságállományának fedezettsége:

✔saját tőke/(hosszú lejáratú kötelezettségek + hátrasorolt kötelezettségek)

Adósságszolgálati fedezeti mutató esetében melyik tétellel nem kell számolni az alábbiak közül?

✔Rövid lejáratú kötelezettségek.

Milyen kamatozás jellemző az éven túli lejáratú beruházási hitelekre?

✔Változó, általában referencia-kamatlábhoz kötött kamatozás.

Felhasználható-e éven túli beruházási hitel ÁFA finanszírozásra?

✔Nem, mivel jellemzően a hitel folyósítása a számlák ÁFA nélküli, nettó értéke után történik. ÁFA finanszírozásra éven belüli hiteleket ajánlanak.

Az éven túli beruházási hitelek tárgyi eszköz beszerzésre is alkalmas keretet biztosíthatnak. Az alábbiak közül melyik tárgyi eszköz?

✔A gép, berendezés (amely a vállalkozás működését egy éven túl szolgálja).

Ingatlanvásárlási céllal milyen hitelt érdemes igényelnie egy mikro-, kis- és középvállalkozásnak?

✔Éven túli beruházási hitelt.

Igényelhet-e éven túli beruházási hitelt az a vállalkozás, amely már rendelkezik éven belüli lejáratú hitelekkel?

✔Igen, a hitelintézet döntésétől függően kaphat beruházási hitelt a vállalkozás.

Éven túli beruházási hitel igénylésekor a vállalkozás felméri-e a beruházásnak a vállalkozás eredményességére gyakorolt várható hatását?

✔Igen, céljellegű beruházási hitel igénylésekor célszerű felmérni a beruházásnak a vállalkozás eredményére gyakorolt hatását.

Miért igényli a hitelező a beruházási hitel futamideje alatt a beruházás állapotának folyamatos nyomonkövetését?

✔A hitelező folyamatosan tájékozódik a beruházás aktuális állapotáról, mert a folyósítás a készültségi fok szerint történik.

Az alábbiak közül melyik esetben NEM a beruházási hitel felvételét ajánlaná a vállalkozásnak?

✔A vállalkozás a mindennapi működését tervezi finanszírozni a hitel összegéből.

Hogyan történik a beruházási hitel törlesztése?

✔A türelmi idő végét követően havonta/negyedévente/félévente egyenlő részletekben vagy előre rögzített törlesztési ütemterv szerint vagy lejáratakor egy összegben.

Mi a beruházási hitel biztosítéka?

✔A beruházási hitel biztosítéka maga a megvalósuló beruházás, és akár készlet, vevőkövetelés, gép vagy ingatlan is lehet a vállalkozás igényeitől és lehetőségeitől függően.

Mit jelent az ütemezés szerinti folyósítás?

✔A vállalkozás a beruházás készültségi fokának megfelelően hívhatja le a kölcsön összegét.

Igénybevehető-e ÁFA finanszírozásra a beruházási hitel?

✔Nem, forgóeszközhitel nyújt lehetőséget beruházáshoz kapcsolódóan ÁFA finanszírozásra.
A beruházási hitel egy....
✔célhoz kötött hitel, a hitelnyújtó a hitelcél szerinti felhasználást ellenőrzi.

Melyik állítás helyes a visszlízinggel kapcsolatban az alábbiak közül!?

✔Megoldás lehet egy társaság likviditásszükségletének kielégítése céljából, ha tehermentes eszközei vannak és nem kíván tőlük véglegesen megválni.
A lízingbe adó tulajdonába került eszközt az eredeti tulajdonos, mint lízingbe vevő vásárolja vissza a lízingbe adótól. Ez
✔a visszlízing.

Válassza ki a visszlízingre vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔A szállító és a lízingbevevő azonos.

Tipikusan mely esetben ajánlható a visszlízing az alábbiak közül?

✔Finanszírozási gondokkal küzdő vállalatok számára a visszlízing kedvező átcsoportosítást jelent a vállalat eszközei között, melynek eredményeképp a vállalat pénzhez jut termelésének finanszírozásához, míg eszközeinek használati jogá megtartja.

Melyik állítás helyes a visszlízinggel kapcsolatban az alábbiak közül?

✔A visszlízing használt eszközre is igénybe vehető.

Lehet-e visszlízinggel szabadon felhasználható pénzeszközhöz jutni?

✔Igen, természetesen, ez a fő célja ennek a finanszírozási típusnak.

Mit jelent az allízing?

✔A lízingbevevő további lízingbe adja a lízingtárgyat.

Mi jellemzi az ún. direkt lízinget?

✔A lízingbeadó és a szállító ugyanaz a személy.

Mi jellemzi az ún. indirekt lízinget?

✔A lízingbeadó és a szállító elkülönül egymástól.

Mi jellemzi a visszlízinget?

✔A lízingbevevő a szállító.

Mit nevezünk szervizlízingnek?

✔A pénzügyi vagy operatív lízinget, amelyhez szervízszolgáltatás is kapcsolódik.

Válassza ki a pénzügyi lízinggel kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A pénzügyi lízing során a használatba adással a lízingbevevő viseli a kárveszély átszállásából származó kockázatot.

Melyik pénzügyi lízingre vonatkozó állítás helytelen az alábbiak közül?

✔A lízingbevevő a lízingtárgy használatának átengedésére akkor jogosult, ha a lízingbeadás tényét és a lízingbevevő személyét az ingatlan-nyilvántartásba vagy a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyezték.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "a lízingtárgyat a lízingbe adó beleegyezésével egy második lízingbe vevőnek lízingbe adja"

✔Allízing

Visszlízing esetén kinek a kezében van a lízingelt eszköz használatának joga?

✔a lízingbevevőé

Mi jellemzi a visszlízinget?

✔A lízingelt eszköz fizikailag nem mozdul el az eredeti helyéről, a tulajdonjog viszont azonnal átszáll a lízingtársaságra.

A Széchenyi Likviditási Hitel Max + -al kapcsolatban válassza ki a helyes állítást az alábbiak közül!

✔Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkonstrukció.

Mit jelent a "de minimis" támogatás?

✔Csekély összegű állami támogatást.

A Széchenyi Likviditási Hitel Max+-al kapcsolatban válassza ki az alábbiak közül a hamis állítást!

✔A futamidő minimum 13, maximum 120 hónap.

Válassza ki a helyes befejezést az alábbiak közül! A Széchenyi Likviditási Hitel Max+ futamideje

✔maximum 36 hónap.

A Széchenyi Likviditási Hitel Max+ milyen devizanemben igényelhető?

✔Kizárólag forintban.

Mi nem lehet az alábbiak közül a Széchenyi Likviditási Hitel Max+ hitelcélja?

✔Befektetési célú ingatlanok finanszírozása.

Milyen típusú folyószámlahitel a Széchenyi Folyószámlahitel MAX+?

✔Rulírozó jellegű hitelkeret.

Függ-e a Széchenyi Kártya igénylése attól, hogy induló vállalkozás kívánja-e igénybe venni?

✔Alapvetőten iIgen, de léteznek olyan támogatott hitel konstrukciók (pl. Széchenyi Mikrohitel Max) amelyet egy teljes lezárt éves gazdálkodói múlttal nem rendelkező kezdő vállalkozások is igényelhetik.

Mekkora maximális hitelkeretet biztosít a Széchenyi Kártya Program Max+?

✔Maximum 500 millió forint hitelkeretet.

Szükséges-e készfizető kezességvállalás Széchenyi Kártya igénylése esetén?

✔Igen.

Mekkora a hitel futamideje Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Max+ esetében?

✔1, 2 vagy 3 éves futamidő lehetséges.

Melyik esetben nem igényelhető Széchenyi Kártya?

✔Ha a hiteligénylő adó vagy köztartozással rendelkezik.

Az alábbiak közül melyik nem kizáró ok Széchenyi Kártya igénylése esetén?

✔Az igénylő részvénytársasági formában működik.

Az alábbi támogatott hitelkonstrukciók közül melyiket segíti az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezességvállalása ?

✔Az Agrár Széchenyi Kártya hitelkonstrukciót.

Mi történik a már igénybe vett állami támogatással, amennyiben a hitelcél (pl. beruházás) nem valósul meg?

✔Megvalósulatlan beruházás esetén az állami támogatás büntető kamattal megnövelt értéken visszafizetendő.

Mi történik a már igénybe vett állami támogatással, amennyiben a hitelcél (pl. beruházás) csak részlegesen valósul meg?

✔Részlegesen meg nem valósult beruházás esetén az állami támogatás büntető kamattal megnövelt értéken, a megvalósulatlan résszel arányosan visszafizetendő.

Számíthat-e a kis- vagy középvállalkozás a már felvett, beruházással kapcsolatos állami támogatás visszafizetésére, amennyiben nem valósult meg a beruházása?

✔Igen. Teljes vagy részleges nem teljesülés esetén eltérő mértékben, de vissza kell fizetni.

Válassza ki az alábbiak közül a Széchényi Kártya Folyószámlahitel Max +-al kapcsolatos helytelen állítást!

✔Induló vállalkozások is igénybe vehetik.

Válassza ki a Széchenyi Beruházási Hitel Max+ -al kapcsolatos alábbi állítások közül a helytelent!

✔Az igénylőnek a tervezett beruházás összköltsége minimum 30%-nak megfelelő saját erővel szükséges rendelkeznie.

Válassza ki a Széchenyi Beruházási Hitel Max +-al kapcsolatos hamis állítást az alábbiak közül!

✔Az igénylőnek nem szükséges biztosítékot nyújtania (pl. Kezességvállalás formájában) a hitel fedezeteként.

Melyik kis- és középvállalkozásokra (KKV) vonatkozó állítás nem igaz az alábbiak közül? Kapcsolódó vállalkozások azok,

✔amelyek partnervállalkozásként önálló vállalkozásnak minősülnek.

Milyen támogatásokat vehetnek igénybe a kis- és középvállalkozások (KKV-k) a központi költségvetésről szóló törvényben e célra létrehozott előirányzat terhére az alábbiak közül?

✔Kamattámogatást, lízingdíj-támogatást, faktoringdíj-támogatást.

Milyen feltételek vonatkoznak a Széchenyi Programban részt vevő vállalkozásokra a hitelfelvétel során?

✔Az adott hitelkonstrukciónak megfelelő számú lezárt üzleti év, feltétele a pozitív hitelbírálatnak.

Mekkora kezelési költséget kell fizetni a Széchenyi Kártyához kapcsolódó hitelfelvétel során?

✔A hitel futamideje alatt fizetendő nettó kezelési költség 0%/év.

Van-e lehetőség fennálló hiteltartozást kiváltani a Széchenyi Likviditási Hitel Max+ -al?

✔Igen, a hitel fordítható a vállalkozás fennálló hiteltartozásának kiváltásra is.

Mi a Széchenyi Mikrohitel Max+ célja?

✔Hazai mikro-, és kisvállalkozások fejlődését segítő, kamat-, kezelési költség- és garantőr-intézményi kezesség bevonása esetén kezességi díjtámogatásban részesített beruházási hitel nyújtása.

Melyik állítás helytelen a Széchenyi Beruházási Hitel Max+-ra?

✔Legfeljebb 20 éves futamidőre nyújtható,

Mit nevezünk áthidaló hitelnek az alábbiak közül?

✔Futamidő nélküli vagy 12 hónapnál rövidebb futamidőre nyújtott jelzáloghitelt, amelyet a fogyasztó átmeneti megoldásként vesz igénybe, amíg egy másik finanszírozási formára nem vált.

Melyek a követelésvásárlás főbb formái?

✔Faktorálás és forfetírozás.

Milyen értékpapírokra nyújtanak a bankok értékpapírhitelt?

✔Átruházható értékpapírokra.

Mit értünk kötelezettségvállalási hitel elnevezés alatt?

✔Hitelintézet hitelnyújtási készségét, részéről hitelnyújtási lehetőség biztosítását.

Mi a forgótőke-hitel lényege?

✔Forgóeszközök tartós (éven túli) növekedésének finanszírozása.

Léteznek különböző projektfinanszírozási megoldások. Mit nevezünk általánosan projektnek?

✔Egy adott gazdasági egységet, melynek jövőbeni megtérülése, bevételei és jövedelemtermelő képessége meghatározó szerepet játszik annak finanszírozása szempontjából..

Mit nevezünk projektfinanszírozásnak?

✔Egy adott gazdasági egység finanszírozását, amelyre a hitel úgy tekint, hogy elsősorban annak pénzáramlása és jövedelme szolgál a kölcsön visszafizetésének forrásául.

Mit értünk valamely követelés leszámítolásán?

✔A követelés megvásárlását, az esedékességig hátralévő kamatok és a díjak levonása mellett.

Mit nevezünk részletfizetési hitelnek?

✔Az olyan hitelt, amelynek tőke- és kamatrészét rendszeresen, általában havonkénti részletekben kell visszafizetni a hitelintézetnek.

Lehet-e a részletfizetési hitel változó kamatozású?

✔Igen, a jelentős piaci kamatmozgások miatt gyakori a változó kamatozású részletfizetési hitel.

A pénzügyi intézmény jogosult-e olyan ügyfél hiteligénylését elutasítani, aki a Központi Hitelinformációs Rendszer [KHR] negatív listáján szerepel?

✔Igen, a pénzügyi intézmény kizárhatja a finanszírozásból a negatív listás ügyfelet az adott konstrukciónál.

Nyújtanak-e a hitelintézetek kis- és középvállalkozások számára szabad felhasználású hiteleket?

✔Igen, például a folyószámlahitelek felhasználása általában nem célhoz kötött.

Mi a célja az ügyfélminősítéshez a bankok által is használt rendszereknek (pl. Központi Hitelinformációs Rendszer [KHR])?

✔Hitelkockázat mérséklése.

Miben segítheti a hitelintézetet a kis- és középvállalkozásokkal szemben fennálló követeléseinek folyamatos nyomonkövetése (monitoring)?

✔A várható veszteségekkel kapcsolatos intézkedéseket előre meg tudja tervezni.

Miért a kis- és középvállalati konstrukciók területén van a legnagyobb verseny a hitelintézetek között?

✔A növekedési lehetőségek ebben a szegmensben a legnagyobbak.

Mi a kis- és középvállalati szegmens számára nyújtott hitelek jellemző hátránya a bankok szempontjából?

✔Az adósok nagy fizetőképességi kockázata (gyakori fizetési késedelem).

Mi a folyószámlahitel célja az alábbiak közül?

✔Átmeneti pénzeszköz ingadozás (likviditás problémák) helyreállítása, átmeneti forgóeszköz igény kielégítése.

Engedély nélkül, üzletszerűen végzett követelésvásárlási tevékenységet valósíthat-e meg a követelés megvásárlója, ha naptári évenként egy követelést/követeléscsomagot vásárol meg, több éven keresztül?

✔Igen.

Melyik állítás helytelen a folyószámlahitelre vonatkozóan?

✔A kölcsön fedezete a vállalkozás készletállománya és befektetett eszközei.
A folyószámlahitel előnyei közé tartozik, hogy....
✔egyszerűen lebonyolítható a lehívások és törlesztések kezelése.
Válassza ki a hamis állítást. A legnagyobb kockázat az induló vállalkozások finanszírozásában, hogy....
✔Az induló vállalkozások stabil működési háttérrel rendelkeznek.

Milyen esetben ajánlható a vállalkozásnak a lombardhitel?

✔Amennyiben a hiteligénylőnek van hosszabb távra lekötött betétjük, értékpapírjuk, és ezeket még nem szeretnék pénzzé tenni, hogy abból teremtsen forrást.

Melyik fogalom került meghatározásra az alábbiakban? "A bank arra tesz visszavonhatatlan ígéretet, hogy bizonyos feltételek megvalósulása esetén hajlandó az ügyfelének pénzt adni, vagy helyette fizetést teljesíteni."

✔kötelezettségvállalási hitel

Melyik állítás igaz a bankgaranciával kapcsolatban az alábbiak közül?

✔Önálló jogügylet.

Melyik állítás helyes a garanciaszerződéssel kapcsolatban az alábbiak közül?

✔A garanciaszerződés önálló kötelezettségvállalásnak minősül.

Melyik a garanciaszerződés definíciója az alábbiak közül?

✔A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni.

Melyik gazdasági szereplőnél nem jellemző a garanciaszerződés megkötése az alábbiak közül?

✔A magánszemélyek esetében.

Kinek a garancia igénylését fogja a bank elutasítani az alábbiak közül?

✔Annak a vállalati ügyfélnek az igénylését, akinek köztartozása van.

Melyik fogalom definíciója a következő: „Szerződéses kapcsolatban vállalt fizetés biztosítására vonatkozó garancia.”?

✔Fizetési garancia.

Melyik fogalom definíciója a következő: „A garantőr szerződésszerű és ezt követően a jótállási, szavatossági időszak alatt a kötelezettet terhelő kötelezettségek teljesítését garantálja a kedvezményezett számára.”?

✔Jóteljesítési garancia.

Válassza ki a helyes befejezést! Szabályszerű szállítást, szolgáltatás teljesítését adott időszakon belül biztosító garanciatípus a

✔szavatossági garancia.

Mit jelent az ún. vámbiztosíték célú garancia?

✔A bank önálló fizetési kötelezettséget vállal a vámhatóság mint kedvezményezett felé a nyilatkozatban szereplő határidőig és összegig.

Válassza ki a helyes befejezést! Állami támogatáshoz kapcsolódó hitelkonstrukcióknál a benyújtott pályázatok elfogadásának egyik feltétele lehet

✔a tendergarancia (a jelenlegi banki gyakorlat konstrukciós bankgaranciának is nevezi).

Milyen devizanemben kínálnak garanciát a hazai bankok?

✔Forintban és egyéb devizában.
A garanciaszerződés vonatkozhat
✔az eladóra és a vevőre is, garanciatípustól függően.

Melyik alábbi állítás helyes a bankgarancia idejére vonatkozóan?

✔Lehet határozott és határozatlan ide is .

Tipikusan a jelenlegi hazai gyakorlatban milyen "futamidővel" kínálnak a bankok garanciát?

✔Lehetséges éven belüli vagy éven túli „futamidő” is.

Válassza ki a pályázati garanciára vonatkozó helyes állítást az alábbiak közül!

✔Amennyiben a bankgarancia a pályázat kiírásának megfelelő feltételekkel kerül kiadásra, úgy az előmozdíthatja a pályázat eredményességét, előny lehet az elbírálásnál.

Válassza ki a garanciára vonatkozó igaz állítást az alábbiak közül!

✔A bankgarancia a bank visszavonhatatlan kötelezettségvállalása meghatározott összeg fizetésére.

Mikor tekinthető megszűntnek a garanciaszerződés az alábbiak közül?

✔A bankgarancia megszűnik, ha a garancia érvényesítésére megjelölt határidő eredménytelenül lejár.

Miért lehet előnyös a kis- és középvállalkozások számára a garanciaszerződés?

✔Nagyobb összegű finanszírozási lehetőségeket és pályázatok elnyerését teszi lehetővé.

Válassza ki a garanciaszerződéssel kapcsolatos hamis állítást az alábbiak közül!

✔A garancia lehívásának joga nem száll a jogosult jogutódjára.

Mi a lényeges különbség a kezesség és a garanciaszerződés között?

✔A garancia önálló kötelezettségvállalás, nem pedig járulékos kötelem, mint a kezesség.

Mi a közös jellemzője a kezességnek és a garanciavállalásnak?

✔Mindkettő a személyi biztosítékok kategóriájába tartozik.

Az alábbiak közül melyik NEM a bankgaranciához kapcsolódó szereplő?

✔kezes

Jellemzően milyen kötelezettségek állnak a garanciaszerződések hátterében?

✔fizetési vagy szerződési kötelezettség

Mely esetben jogosult megtagadni a garantőr a fizetést?

✔A Ptk. által szabályozott nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési felszólítás esetén.

Melyik állítás nem igaz a garanciadíjra?

✔utólag fizetendő
Melyik típusú garanciára jellemző, hogy a bank arra vállal visszavonhatatlan fizetési kötelezettséget, hogy a garancia kedvezményezettjének, az általa kifizetett, szerződésben rögzített előleget visszafizeti, amennyiben a partnere nem teljesíti azon szerződéses kötelezettségét, amelyre tekintettel a kedvezményezett a partner részére előleget fizetett.
✔előleg visszafizetési garancia

Milyen előny kapcsolható a vevő-követelések faktorálásához?

✔Akár induló cégek is igénybe vehetik, a szállítói kötelezettségek kezelhetőbbé válnak.

Melyik állítás igaz a faktorálással kapcsolatban az alábbiak közül?

✔A faktorálás üzletszerű követelésvásárlás.

Válassza ki a faktorálással kapcsolatos igaz állítást az alábbiak közül!

✔A faktorálás a követelések adásvétele.

Faktorálás alatt a követelések üzletszerű vásárlását értjük. Igaz ez az állítás?

✔Igen.

Függ-e a faktorálandó követelés leszámítolási értéke attól, hogy próbálták-e már behajtani vagy sem?

✔Igen, amennyiben például a hitelintézet már megpróbálta behajtani a követelést, de nem járt sikerrel, akkor – a sikertelen behajtási kísérletre tekintettel – a faktorcég alacsonyabb értéken vásárolja meg a követelést.

Igaz-e az az állítás, hogy a faktorálás során a vételár majdnem mindig kisebb, mint a követelés valódi értéke?

✔Igen, a faktorálandó követelés értéke majdnem mindig magasabb, mint a vételára.

Miért előnyös a faktorálás a követelés eladója számára?

✔A követelés eladója azonnali ellenértéket kap a követelés fejében.

A hazai faktorcégek kinek az engedélyével végezhetik a tevékenységüket?

✔A Magyar Nemzeti Bank engedélyével.

Létezik-e visszterhes, illetve visszteher nélküli faktoring ügylet?

✔Igen, mind a két típusú faktoring ügylet létezik.

Mit nevezünk "csendes faktoring-nak"?

✔A kötelezett nem szerez tudomást a vele szemben fennálló követelés faktorálásáról.

Milyen faktorálások közül választhat általában az eladó?

✔Csendes- és nyílt engedményezés melletti faktoring közül.

Milyen vállalkozásnak lehet előnyös a faktorálás?

✔Hosszú fizetési határidővel fizető, széles vevőkörrel rendelkező, likviditási gondokkal küzdő vállalkozásnak lehet előnyös.

Milyen vállalkozásnak nem ajánlott a faktorálás?

✔Olyan vállalkozásnak, amelynek nincs szüksége külső forrásra.

Válassza ki a faktoringgal kapcsolatos helyes állítást az alábbiak közül!

✔A faktorált követelések kötelezettjei fizetőképességének kockázatát a faktorcég átvállalhatja.

Mi a következménye annak, ha a faktor a faktorálás tényét és az adós személyét a hitelbiztosítéki nyilvántartásba nem jegyezteti be?

✔Nyilvántartásba vétel hiányában a követelés az engedményezés ellenére nem száll át a faktorra, és a faktort a követelésen olyan jogok illetik meg, mint azt a zálogjogosultat, akinek a követelésen alapított zálogjogát nem jegyezték be a hitelbiztosítéki nyilvántartásba.

Milyen kockázatokat lehet kivédeni a faktorálással?

✔a hosszabb fizetési határidőből eredő likviditási kockázatot

Milyen összegre jogosult az Ügyfél a faktorálást végző pénzügyi intézménytől?

✔Az ügyfelek a benyújtás és a lejárat közötti időszakra jutó kamattal és jutalékkal csökkentett összeget kapják meg.

Melyik fogalmat definiáltuk az alábbiakban? "bankári biztosítékkal nem fedezett rövid lejáratú pénzkövetelésre szóló jogosultság engedményezése"

✔faktorálás

Az alábbiak közül melyiket vehetik igénybe induló vállalkozások?

✔faktorálás

Ki viseli a követelés behajthatatlanságának kockázatát visszkereset nélküli faktoring esetén?

✔a faktor viseli

Mely esetben nyílik meg a faktor visszkereseti joga?

✔Ha a kötelezett (adós) nem teljesít.