Szófa - Máté István Zsolt (emlékére) PDF-ből nyert szavak összesége és ÁBRÁZOLÁSA:
AZ ADATKEZELÉS CÉLJA ÉS JOGALAPJA
Tájékoztatjuk, hogy az adatkezelésünk minden szakaszában figyelembe vesszük az adatkezelés célját, az adatok felvétele és kezelése tisztességes és törvényes voltát. Csak olyan személyes adatot kezelünk, amely az adatkezelésünk céljának megvalósulásához elengedhetetlen, valamint alkalmas a cél elérésére. A személyes adatokat kizárólag a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig vagy a hozzájárulás visszavonásáig, vagy a jelen adatvédelmi tájékoztatóban meghatározott ideig kezeljük, figyelembe véve a jogszabályok által ennél rövidebb vagy hosszabb időben megállapított kötelező adattárolási időtartamokat is (pl.: számviteli jogszabályok). Az adatkezelés során biztosítjuk, hogy az adatok pontosak, teljesek és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészek legyenek, valamint azt, hogy Önt, mint érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.
Adatkezelő kifejezetten felhívja a figyelmét, hogy kizárólag az Ön hozzájárulásán alapuló adatszolgáltatás önkéntes és bármikor visszavonható.


3.235.188.113
Budapest
91.82.84.179
ping.eu

This is a Heading

This is a paragraph.

$_GET)Array
(
)
Array
(
    ["] => "
    [&] => &
    [<] => <
    [>] => >
)
)
$_POST:Array
(
)
Kérem válaszon:
Logo Music on
Array
(
    [2023-08-06 21:08] => melatonin.txt
    [2023-06-12 09:21] => bíróságok_hatályon_kívül_helyezési_gyakorlata.txt
    [2023-06-08 05:55] => ISTQB-CTFL-Syllabus-2018-V3.1-Magyar.txt
    [2023-06-06 19:05] => gyumolcsfapermet.txt
    [2023-06-06 19:01] => mezogazdasag.txt
    [2023-06-06 10:52] => joggal-valo-visszaeles.txt
    [2023-06-06 09:30] => CASH FLOW KIMUTATÁSOK.txt
    [2023-05-30 09:17] => 80_2023. (III. 14.) Korm. rendelet.txt
    [2023-05-30 09:13] => EURÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK.txt
    [2023-05-30 09:11] =>  MOL.txt
    [2023-05-05 14:53] => penzugyifelugyelet.txt
    [2023-04-15 15:03] => elektronikaihadviseles.txt
    [2023-04-15 15:01] => elektronikaihadviseles2.txt
    [2023-04-14 09:06] => szoftverteszteles.txt
    [2023-03-24 08:26] => munkatorvenykonyv.txt
    [2023-03-24 05:20] => informatikaibiztonsag.txt
    [2023-03-10 08:34] => Caitanya-candrāmṛta 88.txt
    [2023-02-02 08:29] => metlife.txt
    [2023-01-30 09:11] => 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságokról .txt
    [2023-01-30 09:05] => 1930éviXXXVIItörvénycikk.txt
    [2023-01-09 11:07] => sap_hana_admin1000.txt
    [2023-01-02 09:00] => sap-busines-one.txt
    [2023-01-02 08:47] => uzleti-lecke.txt
    [2022-12-05 00:29] => torzshely.txt
    [2022-12-05 00:19] => fuzetek.txt
)
  • MOL
  • 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságokról
  • 1930éviXXXVIItörvénycikk
  • 2012. évi CLXXXV. törvény
  • 80_2023. (III. 14.) Korm. rendelet
  • CASH FLOW KIMUTATÁSOK
  • Caitanya-candrāmṛta 88
  • EURÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK
  • ISTQB-CTFL-Syllabus-2018-V3.1-Magyar
  • bíróságok_hatályon_kívül_helyezési_gyakorlata
  • elektronikaihadviseles
  • elektronikaihadviseles2
  • fuzetek
  • gyumolcsfapermet
  • informatikaibiztonsag
  • joggal-valo-visszaeles
  • melatonin
  • metlife
  • mezogazdasag
  • munkatorvenykonyv
  • penzugyifelugyelet
  • sap-busines-one
  • sap-busines-one2
  • sap_hana_admin1000
  • szoftverteszteles
  • torzshely
  • uzleti-lecke
  • Array
    (
        [0] => ka sa ta na ha ma ya ra wa
        [1] => ki shi chi ni hi mi i ri i
        [2] => ku su tsu nu fu mu yu ru u
        [3] => ke se te ne he me e re e
        [4] => ko so to no ho mo yo ro o
    )
    
    Array
    (
        [0] => Erők stádiumai
        [1] => Életjelenségek
        [2] => Harmónia
        [3] => Művészet alkotás fokozatai
        [4] => Megtestesült forma, mozgás stádiumai
    )
    

    A nyavaja vigye el: السلام عليكم
    https://stackoverflow.com/questions/32053442/google-translate-tts-api-blocked
    https://gist.github.com/alotaiba/1728771
    https://cloud.google.com/speech-to-text/docs/languages
    https://www.freeformatter.com/
    https://riptutorial.com/
    https://en.wikipedia.org/wiki/Web_colors#Shorthand_hexadecimal_form
    https://products.groupdocs.app/metadata/total
    https://my.visme.co/